Somogyi Néplap, 1981. június (37. évfolyam, 127-151. szám)
1981-06-21 / 144. szám
A konstruktív fantázia mestere ^esztendő -alatt — l^maptárr^ számátástotfc tfantsága miatt ma jdkórobusaonnégy órá*al keveaeöbeé «Kink, mint amennyit a földforgáe közben kialakult csillagászati év szerint élnünk kellene. A csillagév: 365 nap 6 éra 9 perc és 11 másodperc. így lesz a négyszer hat órába négyévenként egy szökőnap. Február 29-én. Vajon ez a szökőnap olyan, mintha nem is lenne? Négyévenként beiktatjuk a hétköznapi életrendünket jelző dátumok közé ezt á huszonnégy órát, és utolérjük a csillagéveket. Négyévenként egy nap lehetőség — legalábbis naptárunk szerint —, hogy utólag továbbélhessünk egyet s mást. Tetszés szerint, amit épp emlékezetünk kiválaszt vagy amit érzelmi robbanásaink túlságosan az emlékezetünkbe véstek. Most magam is ezt teszem. Hirtelen fékezett, alig pár lépéssel előttem egy francia rendszámú, ezüstszürke Buick. Csak egy női kezet áttam, ahogy megkocogtatja az ablaküveget, s kicsit kapkodva kinyitja .a kocsi ajtaját — Szervusz! Ülj gyorsan be, itt nem lehet megállni. Bebújtam. A kocsi máris indult. Most mondhatnám, hogy meglepődtem és köszöntem vagy csevegni kezdtünk, mintha csak megbeszélt találkozóra érkeztem volna, esetleg összevissza kérdezősködtem, a lány pedig — vagyis már asszony — lyukacsos bőrkesztyűben markolászta a kormányt, kurtán válaszolt; vagy ő kérdezősködött, csacsogott, csivi- telt, trillázott, kicsit éneklő hangsúllyal, mely a nyolcéves külföldi tartózkodás eredménye lehetett. De egyik leírásom sem közelítené meg azt a pillanatot. Kérdezett ő is, én is, miközben szűk mellékutcákon a Béke-szálló irányába vezette a dögnagy kocsit, és időnként egy „merde allors”-t motyogott maga elé, ha valaki váratlanul lépett az úttestre. Iyenkor pár pillanatig hallgattunk, aztán teljesen ostoba és közhelyszerű kérdésekkel faggattuk egymást: — Mikor jöttél, mióta vagy itthon, hol laksz, mit dolgozol, megnősültél, hány éves a férjed, eleget keresel? A Szondi utcában, valamivel a sarki patikán túl, megálltunk, Kávét ittunk a szálloda presszórészében. Ö cukor nélkül, én kevés cukorral, pontosan úgy, mint tíz évvel ezelőtt. Rágyújtott. T íz évvel ezelőtt nem dohányzott. S most úgy szívta a cigarettát, mintha sóhajtozna. Szeme körül két acélkék festékmonokli terpeszkedett; pofacsontján, mint a játékboltok hajasbabáin, piros foltok. Természetesen azt is gondosan szétkent festékből. Egy pillanatra elnézést kért, és fölment a szobájába. Meghízott. Vastagabb lett és szélesebb: a combja, a háta. A szája duzzadtabb, a szeme nagyobb. Igaz, emlékezetem festék nélkül őrizte a szemét. Akkor alig volt húszéves, két évvel később pedig egy francia autóügynökhöz ment feleségül. A tíz évvel korábbi testét nemcsak emlékezetem, de egy fénykép is őrzi valamelyik fiók alján: a Duna-kanyar egyik vrkendházának teraszán készült a felvétel... Visszajött. Erős kölniillat lebegett körülötte; másik ruhát- -weCE—föl. A kölni illa (a- épp oly ismeretlen volt számomra. mint a sok festék az arcán. Konyakot rendelt. Közös ismerősök felől faggatott A közös ismerősökkel csak néhányszor találkoztam az eltelt évtized alatt, azért amit tudtam róluk, elmond» tam. Megint konyakot rendelt. Átmentünk a Szondi-pin- cébe, s ebédeltünk. Észre sem vettem, hogy menetrendszerűen rcstálja közös emlékeinket. „Húsevő virág” — csak valami ilyesmire gondoltam. — „A újratalál- kozás csak attól függ, hogy maradunk meg egymás emlékezetében.” Győrffy László ^ ••g rr Szökőnap — Emlékszel? — kérdi. — Éjszaka, amikor a többiek aludtak, kimentem hozzád a Balaton-partra. Te ott aludtál éjszaka? — Sehol; azaz: vágtam egy gödröt a meleg homokban. Nyáron, éjszakára mindig meleg marad a homok. Bekuporodtam a lyukba, s ott aludtam. Amikor kijöttél hozzám, hoztál egy pokrócot magaddal. — Igaz, így igaz. Kicsit aludtam, akkor éjszaka. Dühös voltam, mert nem engedtek azok a boldogtalanok téged ott aludni. Ügy gondolom, sírtam is. — Nem azok a boldogtalanok nem engedtek, hanem a boldogtalanok háziasszonya. — Te gunyoros vagy. — Elfelejtettél magyarul.'* Nem veszed észre, hogy fogalmazol ? — Ilyen sok év után csodálatos? T ulajdonképpen érthető. Szóval: kijöttél a vízpartra, valami va-< csorát is hoztál. — Arra nem emlékszem. Meztelenül fürödtünk. Nagyon sovány voltál..; Tudod? De sokat bírtál. Es mindig ideges voltál... Még mindig folyton ideges vagy? — Ez az alaptermészetem. Egyébként nem hiszem, hogy ideges lennék, csak... — Érzékeny voltál. Es önös ... akarom mondani önző. — önző? — Azt szerettem. Már hajnal volt, amikor visszamentem a házba. A nádas mellett meztelenül becsavarodtál egész éjszakára a pokrócba, és nem engedted, hogy visszamenjek a házba. Mindig egészen a fáradtságig akartál együtt lenni... Most mit csinálsz? — Ülök, és beszélgetek veled. — Nem úgy. Van dolgod? — Tulajdonképpen nincs, legföljebb telefonálnom kell pár helyre. — Akkor most hozzád megyünk. A szobámban csak a könyvespolc előtt áll meg pár pillanatra, aztán vetkőzni kezd, és a heverőre kuporodik. Leülök mellé. AkL Hristo Pasev bolgár művész szohr* —Már nem vagy olyan sovány. Na, gyere hozzám. Egyetlen szó nélkül kényszerít magára. Képtelen vagyok nem emlékezni tíz évvel ezelőtti nagy sóhajaira, nyögdécseléseire, elfojtott suttogásaira. Most szófián, ügyes; látszik az öröm az arcán. Hátamra kulcsolja a karját, aztán a homlokához kap, és nevet. Félóra múlva föláll, és kimegy a fürdőszobába. A ruháját magával viszi. Felöltözve jön vissza. A könyvespolc előtt toporog megint, aztán leül az íróasztalhoz, kézbe vesz egy papírdarabot : — „Áldott légy” ... nem tudom olvasni az írásod. Miez? Imádkozás? i — Nem tegnap jöttem háza a Zselicből. : — Honnan? — Egy vidék Somogybán. Egy tanító barátom hívott le. Halottvirrasztásra. Amit olvasni akartál, az a siratóasszonyok egyik éneke. — Olvasd! ’ — „Áldott légy hatalmas isten, hogy ezen halottnak itt, megelégléd kínjait, s hogy miután dúlt lelkében oly nagy a sötét, életének is kioltod lobogó szövétnekét...” — Micsodáját? — Szövétnekét. — Az a teste? PIER LUIGI NERVI Szerkezetei térélményt nyújtanak Eldönthető-e, hogy egy épület az építészeti elemek vagy a konstruk-' ció eredményeképpen jó-e? Ez a kérdés merült fel a huszadik század nagy konstruktőrének — a kilencven éve — 1891-ben született Pier Luigi Nervi- nek az életművével kapcsolatban. Nervi neve ugyanis egy lehetett volna azon a hosz- szú „stáblistán”, amelyben az építész-tervező segéd- csapataként felsorolásra kerül a statikus és gépész, a klimatikus vagy az akusztikus. S hogy mégsem lett az, ha önálló és öntörvényű alkotóként tartják számon, az köszönhető annak a zse— Igen, mondjuk. — Na, megyek. Holnap délután gyere a szállodába, várlak! Elmegyünk valahova. — Jó ... Elkísérjelek? — Nem. Egyedül akarok visszamenni. Másnap elmehettem volna a szállodába. Talán várt volna rám. Talán beültünk volna az ezüstszürke Buick- ba, és az utat magyaráztam volna egy városszéli kiskocsma faasztaláig. Természetesen Budán, kovácsoltvas lámpák alatt, piros-zöld népi hímzéssel díszített teritőre könyökölve, ahol ő pörköltet rendelt, volna és vörös bort. Egy idő múlva a homloka fölött ágaskodó szőke tincs a szemébe hullik, ahogy öreg házak falán málik a vakolat. Lehet, hogy egy kupica barackpálinkát is rendelt volna, aztán megkér vezessek én, ha tudok, úgy biztonságosabb. És természetesen hozzám, ne a szállodába. Aztán ... Pontosan tudom, hogy a sajnálkozáson kívül semmi mást nem éreztem volna iránta. D e nem volt másnap. Hogy őszinte legyek, az előző napot is igyekszem majd elfelejteni, mert az emlékezetem csak a jó és szép pillanatokat őrzi, ha nőkről van szó. Biztos vagyok benne, ez nem sikerül. Továbbéltem valamit egy ajándékba kapott napon, és a kudarc tökéletes. Az egyensúly naptári éveim és csillagéveim között helyrebillent. A hétköznapok rendje szerint. Mert a naptári évek néha színesre pingált, olykor kopott, töredezett kilométerkövei az úton ballag-) dálónak esetleg jeleznek valamit, a csillagévek már csak az utána poroszkálónak. Egy szökőnappal öregebb lettem. niális, a huszadik század építészetére meghatározóan jellemző vasbeton szerkezeti térformálásnak, amely Nervi tevékenységének sajátja. Igaz, ennek kibonitakotzá- sához olyan épületekre voLt szükség, amelyeknél döntő a szerkezet, s elhanyagolható az építészeti többlet. Az épület alapvetően a következőkből áll: alapból, tetőből s valamilyen, tartóelemből, amely a kettőt ösz- szekapcsolja, ez lehet oszlop, lehet fal is. (Gondoljunk csak az esernyőre, amely mindennapi használati tárgyaink közül mutatja a fedél és a tartószerkezet, azaz a nyél összefüggését. A szerkezet: fémből, a „héj” textilből van!) A konstrukció szabadon hagyásával készült egyik első jelentős műve, az 1930— 31-ben épült firenzei stadion. Ugyancsak a konstrukció a meghatározója kiállítási csarnokainak. A második világ- háború is kizárólag a konstrukcióra épülő megbízásokat adott a tervezőnek; repülő- gépthangárokat épített, anie- fyek hatalmas. 80x100x40 méteres teret öleltek körül, s amelyeknél semmiféle tartópillér nem állhatott a gépek útjába.. Ezek a hat ponton' — négy sarkon s a két oldalfalon — alátámasztott hangárok reprezentálták kiváló módon Nervi előregyártott hálózatának és zsaluzott betonelemeinek, héjelemeinek példáját. Ezek a háború előtt és alatt épített hangárok mind elpusztultak. A Gatti gyapjúfeldolgozó üzemcsarnoka (1953) szinte az esernyők szerkezetének látványát idézi meg. A födémszerkezet bordázatát oly nagy fantáziával alakítja, hogy esernyők erdejében vagy éppen katedráiisban érzi* magát az emíber. Ami a gótikának a kő. az Nervi számára a vasbeton Acélhuzalt, cementhabarcsot alkalmaz a héjelemek gyártásánál, a tartópillérek pedig matematikai pontossággal tartják a vasbeton héjakat. Szerkezetei önállóan is architektonikus térélményt nyújtanak, s bizonyítják az értelem szépségének győzelmét a huszadik század építészetében, Nervi volt a konstruktőre a párizsi UNESCO-palotának Weöres Sándor Könyörgés Láthatatlan kör-pántokon keringő égi tüzek! alattatok, mint a hangya, egyetlen morzsáit viszek, az is súlyos, a hozomány ómtól összeroskadok, bár jutna egy sugár a hatalmatokból, kör-pályás csillagok. Ö ismeretlen teher súlya! ti öröktől ismeritek, öröktől örökre körbe vinni nem restellnek, így forgatjátok az egész világot, bátran, könnyedén! de ércetekből egyetlen szilánk: mire megyek én? Eteri kapcsolatok Ami drágább, máris rosz- saabb. Ezen már nem változtathatunk. De változatosabbá még tehetjük. Mondjuk; árrendezik a telefonálást, és mondjuk, minél többet áldoz rá a fél, félő, hogy a vonal annál megátálkodottabb. A pillanatnyi arány: három — egy, a téves kapcsolások javára. Rajtam (nálam, vonalamon) naponta ot-hat-hét- szer keresnek az én számomhoz nem is hasonló számhoz tartozó elemeket. Ezt tetézik az általam hívottak téves kapcsolásai... Évtizede rendszerint rajtam keresik Loholó Róbertét. (Fedőnév, csak az értelme hasonlít!) legutóbb ezt súgtam a kagylóba: — Most van itt a rendőrség. Rájöttek !... Meglepő, hogy menynyire nem lepődött meg közlésemtől a hívó fél. Ne mondják, hogy ez telefon betyárság! Én tűrhetem, hogy napestig, sőt késő éjjel ismeretlen alakok hangja hatolhasson magánlakomba?! Ez részleges magánlaksértés ! Sürgős munkámat tizedszer szakította meg tegnap Tévesné szívós tárcsázása. Valami Malvint keresett; és nem nyugodott bele, hogy nem vagyok Malvin. No, ezt leszerelem, tökéltem el végül. Ismét hozzám kapcsolták. Nyűtt hangon cincogta. — Most sem te vagy, Malvin? — Nem én vagyok a telefonnál. Hívjam Malvint? — Tessék hívni! — Adja meg a számát! Mire ő megzavarodva: — Kiét, a Malvinét? — A magáét. Ha belebotlok Malvinba, értesítem. Megadott számán föltárcsázom a Malvint űző nőt. Lenyüszít. Miére én: — özséb! Te vagy? — Hallhatja, hogy özséb nem lehetek. — Helyes. Úgysem özsé- bet keresem. A Malvin ott van? — Malvin? De hát... Halló! Hiszen kegyeddel kapcsoltak össze az előbb. A Malvint én keresném! Leteszem, újból tárcsázom. Majd megtanitíak én (csak tudnám, mire), de hát ha a postával nem tudok szót érteni, valakin csak meg kell bosszulni a bosszúságaimat. Fölveszi, belevinnyog: — Halló! Ki beszél? — Skripek-lakás? — Nem! — Akkor minek veszi fel, maga idióta!... Az a baj, hogv nem merem kihúzni. Húsz éve remélem, hogy valaki valami fontos ügyben hív föl. És idekapcsolják. Péreli Gabriella és a római olimpia jó néhány létesítményének, a kis és a nagy stadionnaiv. Az UNESCO-palofa tanácstermének héjszerkezete nagy ívű, monumentális alkotás. Nervi matematikai pontosságú szerkezetei, pálmafák lombját idéző sportcsarnokkupolái jelenlétükkel példázzák, milyen is a modern építészet. T A. Eduard Ugulava Hogy mik vannak?! Dugyin doktor végigment a rendelőintézet folyosóján, s benyitott áz egyik rendelőbe. Az ajtó kerek kilincse vagy nyitógombja a kezében maradt. — No, nézd csak, hogy az a... — dünnyögte —; hiszen tatarozták az egész házat. — Rosszaik ezek a kilincsek — mondta neki az asz- szisztensnő, aki bent volt a szobában —; rosszul vágták csavarjaikra a menetet. Dugyin doktor kitátotta a száját; azt akarta kérdezni, hogy miért nem jó kilincseket szereltek be, aztán mégsem mondott semmit, mert végiggondolta a következőket: „Bejelentem a hibát, erre kijönnek a karbantartók. Ók azt mondják, hogy semmi közük hozzá, hiszen a szerelvényt készen kapták. Akika kilincseket csinálták, azok is azt mondják, hogy semmi közük hozzá, hiszen ők csak összeállították, az alkatrészeket készen kapták. A gyárban viszont azt hozzák föl, hogy azokon az özönvíz előtti gépeken, amilyenek nekik vannak, csak ilyen árut lehet csinálni. A gépgyáriak viszont azzal a kifogással élnek, hogy munkaerőhiány van náluk, az a kevés dolgozójuk meg, aki van, fél napokat kénytelen a rendelőben tölteni, ha valami baj van. Ha meg komolyan megbetegszenek, akkor csak az adminisztrációra napok mennek el itt nálunk. Mi közünk a kilincsekhez — mondhatnák —; az orvosoknak tegyenek szemrehányást!...” Dugyin doktor nagyot sóhajtott, és azt mondta az asszisztensnőnek: — Tartsa az ajtót, majd egy szál gyufáit dugok a csáva tanyába, s attól beleszorul a csavar... Megcsináljuk ezt mi magunk is ... N-na, kész. S elégedetten indult a saját rendelőjébe... Megfogta az ajtó kerek kilincsét, és a kezében maradit... Fordította: Bratka László SOMOGYI NÉPLAP m v AZ UNESCO épülete Párizsban (Részlet)
