Somogyi Néplap, 1981. június (37. évfolyam, 127-151. szám)
1981-06-14 / 138. szám
Szír may Endre BIZTATÁS (Válasz Berták Lászlónak) Ke félj! Hű emberként szeress, hogry a köveknél több lehess. Ke törődj bombával, késsel, közönyös rádköszönéssel. Minden fa majd erdő lehet, te is dalold az éneked. Oszd ki magad mindenkinek, különben farkas enne meg. Szaiaid árja ránk zuhog nem vagy magad — te is tudod. Érted mozdulunk és veled, ha halljuk tiszta éneked. A történelem — ha rabul ejt, testvéred akkor sem felejt. Puszta tárgyak és elemek emberként meg nem védenek. Tudnod kell, nem hiába vársz, ha hozzánk jössz, hazatalálsz. Szt. Margit. Kő Pál domborművé. (részlet) Marafkó László Fel győzelemre! Tiszteletem, Attalai úr, hány kocsija és hány felesége van a főorvos úrnak, mert igaz, nekünk is van egy, kettői, de természetesen kisebb, mint a harmadik pariban ülő Attalainak, á nagy Attalainak, matematika jeles, biológia jeles, modor jeles; á, szevasz öreg- finú, drága Dzsámi la, emlékszel, miért is neveztünk el Dasami lámák, mert én már nem, de sebaj, majd elmeséled hároms&ázhuszonötöd- saör, is, mert az este még kétszer elfelejtjük, és a b. nejed önagysága, gyengélkedett? Nem tesz semmit, elvégte itt magunk között akarunk lenni, nemdebér, mindazonáltal tel a fejjel, ment közéig az oRztóiyelső, a kis Weszeiovszky, a hun- cnt kis Weszeiovszky; aki az öteves találkozón még a sarokban gubbasztott, akkor még alig száradt meg a tinta a mérnöki diplomáján, s a diploma zoi-uhaján kívül semmije sem volt, csak a sértett önérzete, hogy a vízvezeték -szereid Balog a hülye Balog original Trabanttal állított oda a lakótelep sarkára biggyesztett, étteremnek nevezett hodály elé, mert időköziben az ott állt ütött- kopott halászcsárdát, az érettségi bankett néhai helyszínét elsöpörték a bulldózerek, hja kérem, elszáll felettünk az idő vasfoga, miként azt Karinthy után szabadon Zebu tanár úr monNádasdi Éva Szavaid, btijkáión Szavaid, bújkálón, gazdag bányáimból felszínre hozzák létem aranyát. Sejtelmes világ. Minden szabálytalan, ami él. És gáttalan. Engedd, és a sejtek szabadon felelnek, testeden törvénykeznek. És akit szeretnek, mindenek felelnek, kezesednek dolgai, édesednek gondjai, elenyésznek hivságai. Szavaidtól édesen csurgó mézű szerelem aranyát éreztem szívemen, és nehéz lett hirtelen, na* bennem volt, érzelem. SOMOGYI NÉPLAP da.nl szokta, számítva az abszolút biztos, tuti, tótziher röhögésre, melyben ott vibrált a feleltetés elmaradásának halvány reménye, de hol is van már Zebu tanár úr, a drága Zebu tanár úr, akinek épületes marhaságain csak sírva fakadni lehetett, de most mégi^ szívbőljövően röhögünk, hát persize, Zebu tanár úr is elköltözött oda, ahova a madár járni jár, de főként szárnya alá hajtott fejű galamb képében, getli- ceként, gipszből kiöntve, mely nem lepdes, csak lerakódik a műkő keretre, keményen, vastagon; ejh, cip ne űzz tréfát velem, képzelet, anya, ne szoptass csecsemőt, szent dolgok ezek, melyek lehorgadnak megint; igyunk fiúk, igyunk azokra, kik nem lehetnek közöttünk, mert elszölította őket vad vérük lázas zubogása, mint Herpeszt, aki talán most az óceán tnÁtaian felén sírva borul viaszos vászon keszkenőiére, mert hiányzunk néki. de hát a sors kifürkészhetetlen, hiszen ki gondolta volna a mindig jelentkező, hozzászóló, íelkínálkozó Herpeszről, hogy egy társasutazás vad erzelim viharaiban foggá magát, s nem jelegük meg a repülőtéren, a visszaútra gyülekező társak közt, kik kétségbeesetten szaladgálnak telefonálni, a követségre meg mindenhová ; nem volt szép tőled, kis Herpesz, lásd be. ez nem volt szép tőled, a közösség jó hírét rontani, mert mindezt megtehetted volna egy egyéni utazás felelőtlenségre oly csábító magányában is; óh, fiúk, nagyon szeretlek most titeket, elárulhatom, már neked is megbocsátottam, Weiracht, mikor annál a dolgozatnál hangosan diktáltad füzetemből a megoldást Balognak, s a gyomorbajos Pencz, a matematikatanár azt hitte, én morgok, mormolok, s letelem tett, elvette a dolgozatomat, sőt, még egy intőt is kijárt, s Weiracht, te akkor lapítottál, mint ürü a fűben, még annyit sem nyögtél ki, hogy mondjuk nem a megoldást olvasod, hanem radírt kértél; de ki ül amott a szirttetőn, hogy is hívnak, pajtás, a jó istennek sem jut eszembe a neved, pedig velünk jártál, ne tagadd, velünk jártál, és biztosan karriert csináltál, ne tagadd, ne szerénykedj, ne szisszenj minden kis szilánkhoz, minimum osztályvezető vagy, ráhibáztam, vagy még több? Főosztályvezető? Juj, hadd ne folytassam, még főbb? Még feljebb? Még annál is? Nem, az nem lehetséges, jóságos ég, kik voltak közöttünk, ha ezt akkor, 20 éve tudjuk, nem igaz, kis Péter, akkor eleve nem pedálo- zunk, igaz. kis Péter, akkor majd marha lettél volna az érettségi írásbelin a diszkrétén elforduló Lojz* néni háta mögött iellökni a táblára a kétismeretlenes másodfokú megoldását, ha ezt tudjuk, kis Péter, eleve lefekszünk a nagyokosoknak, a biztos befutóknak, hiszen akkor nekünk nincs keresnivalónk; de miért nem mondtatok, fiúk, miért nem, vagy legalább az ellenőrzőbe, a naplóba be kellett volna vezetni, hogy Sipos, á megvan, így hívnak, eszembe jutottá], szóval Síposnak reservé egy magas állás, Sipos még kis ember, de 6 lesz a nagy ember, garancia harminc évre, szervizek a. város minden pontján; nem, igazad van öreg, senkit nem hibáztatok, nekem nem, én nem váltottam be, a hozzám fűzött, a belém helyezett, amit az elbocsátó szép üzenet is megelőlegezett, én nem tudtam élni a lehetőségekkel, melyekéit Ny. L Jelín A költő álma Egy meleg tavaszi estén a kezdő költő, Mihail Danyilo- vies Taganszkij gondolataiba merülve járkált öröklakása teraszán, és várta a múzsa megjelenését. A múzsa azonban valami oknál fogva nemigen sietett. Vagy a címét nem tudta, vagy amúgy is elég gondja volt. Végül mégis megesett a szíve Ta- ganszkijon, és ott termett nála, — Nos, miben állhatok a szolgálatára? — kérdi. Taganszkij csodálattal bámult rá, és hallgatott, mint aki elveszítette a beszélőképességét. Ez eleinte még hí- zelgett is a múzsának. — Miért hívott hát tulajdonképpen? Ám Mihail Danyilovics egyre hallgat csak, és félénken mosolyog, mint aki sze- ! reine ugyan kérni valamit, de még nem szánta rá magát. — Na, ki vete, bátran! — biztatja a múzsa. — Mondja csak, ne szégyenlősköd- jék! Végüs is nem vagyunk gyerekek. — Én ... ön... nekem ... — dadogja Taganszkij —, bocsásson meg, természetesen .<.. de ... Ezt már megsokallta a múzsa, és kezdte elveszíteni a füveimét. — Ne piszmogjon! Mondja meg végre nyíltan, mit akar tőlem! Regényt? Hős- költeményt? Netán dalt a közlekedési szabályokról? Addig kérje, amíg jókedvemben vagyok! Bármilyen kívánságát teljesítem __ — Bármilyet? — csillant meg a reménysugár Mihail Danyilovics szemében, és elpirult. csak le kellett volna hajolnom, csak egy kicsit hajolni, én csak egy feleség, meg három gyerek, egyik a másik után, először nem is a legfiatalabb, hanem a legöregebb, aztán meg a középső, s a végén a legfiatalabb, nekem még ez is csak így, ilyen sorrendben; hát igen, és a munkám is, nem teljesítettem ki benne a személyiségemet, nem találtam meg a számításomat, hogy milyen számításomat, hát ezt már csak így szokták a televízióban, de a ti számításotokat sem, mert ti arra számítottatok, hogy én is, sőt, én még inkább, hiszen már az osztályban is az első padban, és a Zebu i6 kedvelt, partnerének tekintett, s erre büszke voltam, vagyok; de aztán valami törés, igen, ez a jó kifejezés, ezt így szokták, törés következett be a pályámon, ha szabad így - kifejeznem, és ne haragudjatok rám, én kérek bocsánatot, hogy így ízetlenül be sem tolakodom hozzátok, de higgyétek el, a jó szándék vezetett, a régi társak, kik a harcban mindig győzelemről győzelemre, s újabb ádáz csaták várnak még rátok, melyekből — biztos vagyok benne — ismét ti kerültök ki diadalmasan, miként az hozzánk, pardon, hozzátok illik, hogy kitűzzétek az életformára a lobogót, melyen piros betűkkel áll, hogy INFARKTUS, s a mentők majd visszhangozzák. visszhangozzák kelettől nyugatig, s én pici ember meg csak ülök az orom tövében, és sírok, sírok, sírok, mint egy fekete zongora, s a sors meg játssza tovább az ő szimfóniáját; fizetek főúr, akarom mondani, Gézám. volt két feles meg négy nagyiröccs, és már vár az én kis családom a meleg fészkébe, amelybe nem akarok belepiszkítani. mert nekem kell kitakarítani, kösz Gézukám, nem kérek vissza, ma vastag vagyok, mert megmentettem a fiúk elől, de azért fel hát a győzelemre, cimborák, de nélkülem, de nélkülem, de nélkülem. — Bármilyet! — ismételte a múzsa, miközben biztatóan mosolygott. — Nem tudna... — motyogta Taganszkij. — Már olyan régen ábrándozom róla ... — Hebegett-habogott, aztán nagy nehezen kibökte: — Nem tudna nekem egy divatos bőrkabátot szerezni? Tudja a presztízs ... Mégiscsak ... Amint a múzsa ezt' meghallotta, fölpattant, dühében fölborított egy széket, majd teljes erejéből becsapta az ajtót, és eltűnt. Azon a helyen pedig, ahol addig ült és mosolygott, csak egy negyvennyolcas bőrkabát maradt. Éttől fogva Taganszkij nem írt több verset. De nem is volt már szüksége ilyesmire. Hordta az új bőrkabátját, és tökéletesen meg volt győződve arról, hogy aki csak ránéz, rögtön látja: igazi költővel van dolga. (Fordította; Grabóc* Gábor) A magyar tudomány arcképcsarnokából Dr. Szent-!ványi Tamás Dr. Szent-Iványi Tamás akadémikus, állatorvos 1920- ban született Sepsiszentivá- non. Édesapja ügyvéd volt. Erdélyben nőtt fel, tanulmányai első éveit a brassói német gimnáziumban végezte, majd a sepsiszentgyörgyi Székely Miké kollégiumban tanult tovább magyarul, hogy a végén megint csak Brassóban, . a híres Saguná- ban román nyelven érettségizzen. Három nyelv és három kultúra alapjainak elsajátításán tehát már matu- randus fejjel túl volt. Onnan a kolozsvári gazdasági főiskolára került — és ott a magyar tudomány nem kisebb egyéniségei figyeltek fel rá, mint Csukás Zoltán és Horn Artur. Csukás professzor úgy vélekedett: „Maga, fiam, genetikusnak született.” Hallgatva a véleményekre tanulmányait Budapesten folytatta, az Állatorvostudo- mányi Egyetemen, ahol 1946- han szerzett diplomát, egyetemi doktori disszertációját pedig genetikai témából írta. Anyagi okokból azonban nem folytathatta a megkezdett kutatói tevékenységet, hanem gyakorlati munkát vállalt a Phylaxia oltóanyagtermelő vállalatnál. Ott került először kapcsolatba a mikrobiológiával és a járványtannal, 1950-ben „ismét jó kezekbe került”: Manninger Rezső, a magyar állatorvostudomány egyik legnagyobb alakja figyelt föl rá, és vette magához az Állatorvostudományi Egyetem járványta- ni tanszékére. Azóta is itt dolgozik, 1950-től egyetemi tanársegéd volt, 1952-től adjunktus. Az olt óanyag-termelőben és a járványtan* tanszéken végzett munkájáért 1952-ben automatikusan megkapta a kandidátusi fokozatot. 1956-ban szervezte meg a tanszék víruslaboratóriumát, ahol egész kutatói iskolát alakított ki. 1965-ben szerezte meg a tudományok doktora címet, értekezésében a sertés-ente- rovírusokal foglalkozott. Ez akkoriban különösen aktuális téma volt, mivel ez a sertés bénulást okozó vírus törzs „közeli rokonságban van” a gyermekbénulást okozó poly o-törzzsel. és akkor a gyermekbénulás elleni oltóanyagok kutatásában a sertésbénulás szolgált modellként így a disszertáció témájával komoly nemzetközi sikert is elért. A nemzetközi figyelemfelkeltés nyomán 1970-ben az ENSZ mezőgazdasági szakosított szerve, a FAC meghívta római központjába, ahol öt éven keresztül az állategészségügyi főosztályvezető-helyettesi tisztet töltötte be. A jó kedélyű, megnyerő modorú, és a magyaron kívül még öt nyelvet értő-beszélő tudós a munkasikerek mellett egy sor fontos nemzetközi kapcsolatra is szert tett itt, amelyet később a magyar tudomány általános fejlődése érdekében tudott kamatoztatni. Közben járta a világot, a trópusoktól a mérsékelt égövig tanulmányozta a fertőző állatbetegségeket, és szervezett védekezési-mentesítési akciókat. „Jó iskola volt — mondja Szent-Iványi professzor — idegen országban, környezetben, sokszor nehezen megközelíthető idegen emberek között bizonyítani, hogy az itthon megszerzett tudás ott is hasznos. Hála Manninger professzornak, aki „konvertibilis” formában tanította meg munkatársainak a járványtant.. 1973-ban a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választotta. Két munkaút között, Indiából jövet, Mexikóba menet tudta megtartani székfoglalóját a nemzetközi állategészségügyi szervezetekről és azok működéséről. Valószínű, hogy erre, akkor hivatottabb előadót az Akadémia sem találhatott volna ... 1976-ban tért haza. ekkor kérték fel az egyetemen a járvanytam tanszék vezetésére. 1979-től az Akadémia „A járványos ál lat betegségek elleni védekezés időszerű nemzetközi és hazai vonatkozásai” címmel tartotta meg. Nem „cím- és ranggyűj- tő”, elég kevés olyan tisztséget vállal, amely mögött nincs érdemi munka. A Magyal- Mikrobiológiai Társaságnak vezetőségi tagja, az Országos Állategészségügyi Tanács tagja, és amire joggal büszke: a hallei LeopoG dinának, az egyik legrangosabb európai természettudományi akadémiának rendes tagja. — Jelenleg mivel foglalkozik, mit kutat? — A járványtan furcsa tudomány — mondja —, mert mindent, ami a fertőző betegségekkel összefügg, kórokozóktól a védekezésig ide sorolunk, a kutatás viszont részfeladatokra irányul. Például: kollégámmal és barátommal, Kovács Ferenc akadémikussal és munkatársainkkal a klímakamrákban azt vizsgáljuk, hogy a korszerű állattartás „árnyoldalai” között hogyan változik, romlik az állatok immunitása egyes betegségekkel szemben? Gondolunk itt a nagyüzemi istállókban levő rossz szellőzésre, az elégtelen tisztasági viszonyokra, és nem utolsósorban a penészes kukoricára, amelyet sokfelé etetnek föl, és amelyben a penész mérgező toxinjai elnyomják az immunitást az állatokban! Ez olyan alapkutatás, amely közvetlenül a gyakorlatban is hat, a kísérletek második lépcsőit már a mezőgazdasági nagyüzemeknél alkalmazzuk, es ebben a munkában részt vesz az Állami Gazdaságok Országos Központja is. És milyen a tudós, a magánember élete? Ideális — véli. Felesége, Ányos Irén sikeres operaénekesnőaek indult, de hosszú évek óta már csak a családnak szenteli energiáját. Érettségiző nagylányára büszke, aki, úgy látszik, örökölte a nyelvtehetséget, több nyelvből van már államvizsgája, most végzett az országos francia nyelvi tanulmányi verseny első helyezettjei között. Nem követi édesapja pályáját, külkereskedőnek készül, hogy nyelvtudását kamatoztathassa. Hobbi, szabad idő? A természet és a művészetek vonzzák — foglalja össze dr. Szent-Iványi Tamás tömören. Ezért jár be Zuglóból reggelente gyalog a munkahelyére, húsz perc séta is ízelítő a természetből. Ma már többet oktat, mint kutat — és ez is hobbinak számít. Mi több, sikeres hobbinak: örül annak, hogy ha maholnap „letenné a lantot” valamiért, vannak, akik a helyére állnak. Tehetséges tanítványait említi: Tuboly Sándor kandidátust, docensét, Béláik Sándor kandidátust és másokat, akik már több sikert arató munkát dolgoztak ki vele együtt vagy önállóan. És egy olyan mondattal fejezi be a beszélgetést, amely igazi peda- gusra váll: — Állítólag szeretnek a hallgatók, de azt hiszem, ez nem véletlen. Megpróbálom megérteni és emberközelbe hozni őket. És ehhez, ha keli, 42 évvel fiatalabb lányomtól is tanulok, tanulom a fiatalok szokásait, eszmevilágát. Megéri. Sz. J. I.
