Somogyi Néplap, 1981. május (37. évfolyam, 101-126. szám)

1981-05-14 / 111. szám

1 Magyarország—Románia 1:0 (1:0) Samaranch sajtó­értekezlete Csaknem pontosam kilenc esztenidővel azután, hogy 18 nap leforgása alatt három­szor is megküzdött egymással Magyarország és Románia labdarúgó válogatottja szer­dán este ismét vetélyitárs- ként szerepéit a Népstadion­ban a két ország 11-e: a spanyolországi vb-szereplé- sérít először „párba” állva. A döntőinek is minősíthető villanyfényes 90 perc, amennyire csak lehetett, megtöltötte a félig-meddig megújult lelátókat, sok-sok reménykedő magyar, s vá­ratlanul szép számú vendég szurkolóval. Majdnem 30 percet töltött bemelegítéssel a román vá­logatott a gyepszőnj'egen, a magyarok viszont cs-alk. az utolsó pillanatban „kerültek elő”. Zengő bíztatás fogadta Mészöly 11-éit. A belga Ponnet kezdést jelentős sípjelére így kezd­tek a csapatok: Magyarország: Katzirz — Mar­tos, Bálint, Garaba, Tóth J. — Müller, Nyilasi, Varga — Faze­kas, Törőcsik, Kiss. (70. perc­ben Kiss helyett Bodonyi. 75. percben Müller helyett Szántó.) Románia: Iordache — Negrila, Tilihoi, Stefanescu. Muníeanu, — Balaci, Baldeanu, Iortlanes- cu, Stoica — Crisan, Camataru. A magyarok kezdtek, s alig telt el 10 mp, amikor Garat» már „bemutatko­zott” a legveszélyesebbnek tartott románnak, Camataru- nak, aíki nem késlekedett a törlesztéssel, Nyilasán. A 18. percben bekövetke­zett a várva vént esemény, a vezetést jelentő magyar gól1. Miként a Svájc eilend vb-selejtezőn, Bálint most is bátor rohamra vállalkozott; de most elpattant a labda tőle, így kényszerű megoldás­sal próbálta a román kapu felé küldeni. Szerencsiére a labda megpattamt egy ro­mán védőn, s éppen a jobb­oldalon felfutó Fazekas elé került, alá legszebb napjai­Három előzetes Ma délután 17 órai kez­dettel NB II-eS' asztalitenisz- mérkőzés 'kezdődik Kapos­váron, a Kisfalúdy utcai Ál­talános Iskolában. A K. Rá­kóczi férfiiegyüttesie látja vendégül a kitűnő játékerőt képviselő Universitas PEAC- ot. A találkozó külön érde­kessége, hojgy a győztes nagy lépést tehet előre valame­lyik dobogós hely megszer- zjéséémt. * • • A Vasasi szakszervezethez tartozó szakmunkásképző in­tézetek és sízialkközépisfcolák számária pénteken. Fo­nyódom rendezik meg az el­ső ifjúsági vasas kupa elne­vezésű sporttalálkozóit. Öt somogyi és egy pécsi inté­zet fiataljai vesznek részt az atlétikai, asztalitenisz, lövé­szet, kispályás, labdarúgás, saikk sportági vetédkiediőköm. A megnyitóra pénteken 8.30 órakor a fonyódi 521. sz. Szakmunkásképző Intézet­ben kerül sor. • * * ra emlékeztető irányzókkal, szokásos higgadtságával lőtt ballal a tehetetlen Iordache mellett a kapu jobb oldalá­ba (1:0). Ezután feljöttek a romá­nok, de a Bálint—Garataa duó határozottan és egysze­rűen visszavert minden pró­bálkozást. A második félidőire alapo- stam megváltozott a játék képe. A románok erőfölény­be kerültek, és sziinite végiig támadták a 45 percet. A magyar játékosok, lelkesen., szívvel-lélekkel küzdöttek, de már nem voltak képesek hatékonyan rohamozni a román kaput, és szemmel láthatólag arra törekedtek, hogy megmaradjon az l:0-ás eredmény. Eléggé keserves volt az utolsó 15 perc, sze­rencsére a románok is ide­geskedtek, támadásszövésüik. mem volt pontos, és így a magyar védelem foggal-kö- römmiel. de meg tudta véde­ni hálóját a magabiztos Katzirz irányítás,ával. Amit elvárt a közvéle­mény a magyar csapattól, azt teljesítette. Megszerezte az oly fontos két pontot, és ez a győzelem további ön­bizalmat adhat mindenkinek, a még hátralévő két vb-se- lejtező megfelelő vételéhez. A magyar csapatból Kat­zirz, Martos, Garaba, Mül­ler, Nyilasi és Fazekas ol­dotta mag legjobban felada­tát A román csapatból Cnisiant Stefanescu és időn­ként Camataru tetszett. A belga játékvezető nem vétett különösebb hibát. Sajtótájékoztatóján rendkí­vül pozitívnak értékelte a szocialista országok sport- szervezetei vezetőivel Szófiá­ban megtartott találkozójá­nak eredményeit Juan Anto­nio Samaranch, a NOB el­nöke. Samaranch elmondta, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bi­zottság XI. kongresszusán döntenek Karamanlisz görög köztársasági elnöknek arról az indítványáról, hogy a jövőben Görögország legyen a nyári olimpiai játékok ál­landó hazája. Határozottan leszögezte, hogy a Dél-afrikai Köztár­saság mindaddig nem vehet részt az olimpiai mozgalom­ban, amíg teljesen és vég­érvényesen fel nem számolja az apartheid-politikát. Lovasbajnokság A felnőtt-díjugratást a ka­posvári Széli András nyerte Babér nevű lován — úgy, hogy a harmadik is ő lett Üszög nyergében. A pótló- díj lovaglás győztese Szarka Ferenc, 2. Foki Károly, 3. Septe József. Könnyű-díjlo­vaglásban Rajczi Katalin bizonyult a legjobbnak, Pet- rohán Krisztina és Foki Ká­roly előtt. A mennyel Takács Péter az úttörő lovasok díjugratá­sának lett a győztese. Területi lovasíbajnoüssóig színhelye volt szombaton és vasárnap Kaposváron a me- zógazdasógi főiskola lovas­pályája. Baranyából, Tolná­ból & Somogyiból 2-2 egye­sület küldte el 43 verseny­zőjét az erőpróbára. Megyén­ket Kaposvár és Mernye képviselte. A megyeszék­helyről, tizenöten, Mennyéről hatan szálltak nyeregbe — jó nehányam egymás után több ló nyergébe is. Vasárnap volt nagyobb az érdeklődés, s az 1500 fizető néző a sportág népszerűsé­gét bizonyítja. A nyolc versenyszám kö­zül a pótló- és a könnyű- diíjlbvaglás hozta a legtelje­sebb sikert: mindkettőben kaposváriak végeztek a do­bogós helyeken. Olcsóbb a varratási költségnél! Jersey alapanyagú 1981. MÁJUS 12-TOL 23-IG Engedményes bútorvásár a Nagyatád és Vidéke Áfész Bútor-lakberendezési áruházában. 20—30 °/0 árengedmény! AMÍG A KÉSZLET TART! (84682) Május 21-én „sakikparádé” színhelye lesz Kaposváron a Patyolat vállalat kultúrter­me: 17 órától Sax Gyula nemaetiköizá sakknagymester tart élmiénybesziámolót a legutóbbi olimpiáról, utána pedig a vállalkozókedvű sportbarátoknak 25—30 táb­lán szimultánt ad. női nyári ruhák 240 Ft-ért, japán import férfiingek 13« Ft-ért Különböző méretben kaphatók a kaposvári árubörze boltban. (84673) Most vásárolfon: Női műbőr zakó 595—640 Ft-ig Kamasz, sárga kordbársony dzseki 367 Ft-ért Lányka düftin kabát 230 Ft-ért Bakfis lányka vászon alj 50 Ft-ért Baby karton játszó 73 Ft-ért Női jersey köntös 389—520 Ft-ig. a Bizományi Áruházban Kaposvár, Noszlopy Gáspár u. 8. (84626) HÍREK MÁJUS A nap 5.09 órakor két, és 20.13-kor nyugszik! ■ hold 15.32 érakor kél, és 3.39-kor nyugszik. A várható időjárás: CSÜTÖRTÖK Időnként erősen megnövekszik a felhőzet, do eső, zápor Inkább már csak délen és nyugaton lesz. Helyenként zivatarra Is számíthatunk. Mérsékelt szél. Bonifác A legmagasabb nappali hőmérséklet ma, csü­törtökön 15 és 23 fok között alakul. — Tudományos ülésszak kezdődött tegnap Győrben, a Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskola rendezésé­ben. Mintegy 900 hazai és külföldi szakember vitatja meg a közlekedés és hírköz­lés legújabb tudományos eredményeit — Bartos Tibornak ítélték az idén a Wessely László irodalmi díjat a klasszikus, illetve a mai angol és ame­rikai irodalom fordításában szerzett érdemeiért. A díjat tegnap adták. át. Koordinációs Értekezlet Tabon A Videoton tabi gyáregy­sége új beruházásának fon­tossága miatt kihelyezett koordinációs értekezletet tar­tottak tegnap délelőtt a gyáregységben. A beruházó és a kivitelező, valamint a párt- és a tanácsi szervek képviselői tájékozódtak az épülő csarnok, illetve a la­kások állapotáról, meghatá­rozták a következő hónapok feladatait, majd helyszíni szemlét tartottak az építke­zésen. — Csillagvizsgálót avattak tegnap Tatabányán. A nagy erejű távcsövet fotóberende­zéssel is kiegészítették, így fényképeket is készíthetnek az égitestek mozgásáról. — Keressük a legjobb gép­járművezetőt, gyalogost — címmel hatodik alkalommal rendeznek vetélkedőt me­gyénkben. A versenyen — melyet e hónap 23-án tarta­nak — százan vesznek részt, s tíz kategóriában mérik ösz- sze tudásukat — Sikeres szívátültetést hajtottak végre egy londoni kórház sebészei egy 51 esz­tendős férfin. A 12 tagú or­voscsoport egy 13 éves kis­lány szívét ültette Peter Soott mellkasába, de a beteg -régi« szívét sem távolította el. — Motelt építenek Bala­tonfüreden. Az 52 ágyas Sportszállót »téliesítik« — így szezon után is fogadja majd a vendégeket. — Óriás szőnyeget készí­tettek a Hszincsiang tarto­mányi Urumcsi szőnyeggyá­rában. A másfél kosárlabda­pálya nagyságú, két és fél tonna súlyú szőnyeget a kí­nai országos népi gyűlés épületében helyezik el. — Az állami lakások fel­újítására az idén ötmillió fo­rintot fordít a csurgói nagy­községi tanács. A munkákat a helyi költségvetési üzem végzi el. — Űjabb tíz tapéta — többszínnyomásé és különbö­ző mintázatú — gyártását kezdték meg a borsodsziráki tsz tapétaüzemében. Az idén mintegy négymillió négyzetméternyit készítenek itt. Szerkesztőségi ügyelet este 8-ig Telefon: , 11-510 210 évvel ezelőttp 1771. május 14-én szüle­tett, és 87 éves korában, 1858-ban halt meg Robert Owen angol utópista szocia­lista, a tudományos szocia­lizmus egyik előfutára. Gyártulajdonos volt, vállala­ta Angliában mintaüzemnek számított. A nagy utópista szocialisták közül ő került legközelebb a munkásmozga­lomhoz. Az általa elképzelt szocialista társadalom két pil­léren nyugodott: a nevelé­sen és a megfelelő társadal­mi környezet létrehozásán. A nevelés fő feladatának az emberek fölvilágosítását tar­totta — hogy saját jólétü­ket csupán embertársaik jó­létének szolgálatával tudják elérni. Olyan állami iskola- hálózat megvalósítását köve­telte, amelynek látogatása minden gyermek számára kötelező. New Lanarkban gyárat létesített, 8 ott a ter­melőmunkának a tanulással való egyesítését alkalmazták. Owennek ebben a kísérleté­ben Marx ,.a jövő korszak nevelésének csíráját” látta. Kommunista közösségek létrehozására fordított kísér­letei, sikertelen próbálkozá­sai Owennek minden vagyo­nát fölemésztették. Az esz­méit hirdető, róla elnevezett klubokban nevelődtek az an­gol munkásmozgalom veze­tői. Megtalálták az eltűnt gyermeket Az országos napilapokban május 12-én közzétett fény­képes felhívásra — egy ál­talános iskolás fiú telefon­bejelentése alapján — még aznap délután megtalálta' a rendőrség Pék Sándor 13 éves budapesti tanulót. Egészséges. Az ügyben foly­tatják a vizsgálatot. — Szüretelő diákok. Csak­nem 2000 középiskolás — köztük több somogyi — vesz részt Zala megyében a jú­nius végén kezdődő málna- és ribizliszüreten, 200 len­gyel fiatal is segít. — Nagyüzemi módszerek­kel termesztik a .gombát a keszthelyi agrártudományi egyetem baki tangazdaságá­ban, a tavaszi és nyári hó­napokban eddig kihasználat­lan hűtőtermekben. Ausztriá­ba exportálják majd. Vádat emeltek Rómában egy Veronique »művésznevet« használó francia prostituált és 11 bűntársa ellen — mások magánéletébe való beavat­kozás címén. A lány egy olasz riportfilm főszerepét vállalta, amelynek témája: Veronique munka közben. A filmet készítő hat nő foncso- rozatlan tükör mögül fil­mezte Veronique-ot és klien­seit, akiknek kilétét ugyan különböző technikai megol­dásokkal titokban tartották, ám a film műsorra tűzését mégis megtiltotta a hatóság. A főügyészség vizsgálatot rendelt el. — Női otthonka 100—168 Ft-ig karton és zeiír anyagból kap­ható a Bizományi Áruházban, Kaposvár. Noszlopy G. u. 8. (84627) — A nagy érdeklődésre való tekintettel a kaposvári Vörös Csillag Filmszínházban május 14-én délután 3 és este 9 óra­kor és 15-én este 9 órakor is tartunk előadást a Piedoae Egyiptomban c. Hímből. So­mogy megyei Moziüzemi Válla­lat. (84660)

Next

/
Oldalképek
Tartalom