Somogyi Néplap, 1981. május (37. évfolyam, 101-126. szám)
1981-05-13 / 110. szám
Országos második „Szeretni kell az állatot” Növekedés, hatékonyság A VI. ötéves terv a kihívásra adott válasz — A szaksajtóban megjelent cikkek és vélemények ellenére sem túlzottak a magyar gazdaság egyensúlyi helyzetével kapcsolatos problémák — mondta Pulai Miklós, az Országos Tervhivatal elnökhelyettese „Növekedés, hatékonyság, egyensúly” című előadásában, melyet a XI. somogyi műszaki és közgazdasági hónap rendezvénysorozatának keretében tegnap tartott, nagy számú érdeklődő előtt, a megyei pártbizottság nagytermében. Elmondta, hogy a VI. ötéves terv társadalmi vitájában — amely még jelenleg is folyik — az volt a leglényegesebb kérdés, vajon ad-e gazdaságfejlődésünknek elég távlatot egy olyan terv, amely öt év alatt a belföldi felhasználás 7—8 százalékos növekedésével számol. Tekintettel kellett lenni a terv- készítés során arra is, hogy a nemzeti jövedelem 14—17 százalékos, tervezett növekményének csak a felét fordíthatjuk a belföldi felhasználásra, a másik fele a gazdaság egyensúlyi helyzetének megszilárdításához szükséges. A műszaki fejlődés és a hatékonyság feltételeinek szempontjából sem túlzottak ezek — mondotta a tervhivatal elnökhelyettese —, mivel 1974—80 között a nemzeti jövedelem termelését felülmúlta a belső fel- használás, vagyis a növekmény finanszírozásához külső forrásokat vettünk igénybe. Az akkori hitelfeltételek és a maiak között azonban lényeges különbségek vannak. Rövidebb lett a hitelek futamideje, magasabbak a kamatok, esedékessé váltak a törlesztések is; így változatlan vagy nagyobb hitelösszeg felvétele sem lenne elég a belföldi felhasználás ötödik ötéves tervi növekményéhez hasonló emelkedés finanszírozásához. Magyar- ország a nemzetközi pénzpiacokon első osztályú adósnak számit, de a tőkés világ és a KGST pénzügyi forrásainak a mainál nagyobb igénybe vétele nem célszerű. A belföldi felhasználás említett arányának növelésére mód nyílna, ha a nemzeti jövedelem az előirányzott 14—17 százaléknál jobban nőne. Exportlehetőségeink azonban mind a tőkés, mind a KGST-piacokon korlátozottak. A tőkéspiacon a dinamikus exportnövelést előirányzó gépipar teljesítménye elmaradt a tervezettől, a gazdaság strukturális adottságai miatt. Sem a piaci értékesítés, sem a külső források igénybe vételi lehetőségeinek szempontjából nincs tehát mód a belföldi felhasználásnak a tei-vben előirányzottnál nagyobb mértékű növelésére. A belföldi felhasználás tervezettet meghaladó emelkedését befolyásoló tényezőnek látszik a hatékonyság' javítása. Ágazatokra bontva és elemezve a hatékonyság forrásait azonban .megállapítható, hogy a tervben foglaltak teljesítéséhez szükséges ötvenszázalékos hatékonyságnövekedés a lassú termék- szerkezetváltás mellett soknak hat. A belföldi felhasználás öt év alatti hét—nyolc százalékos növekedése, mint cél, szerény programnak látszik, gazdaságunk adott körülményei között mégis jelentős dolog. A következő öt. év, a világgazdasági kihívásra adott válaszunk alapvetően befolyásolja majd a magyar gazdaság fejlődésének irányvonalát a nyolcvanas évek második felében. Pulai Miklós a „cselekvő gazdaságpolitika” rövid méltatásával fejezte be előadását. Az asszony éppen kukoricát morzsol a balatonfeny- vesi ház udvarán a harminc tyúknak, a hatvan kis- csibének, no meg a kacsase- régleínek. Mindezt persze csak úgy mellékesen teszi, ha van pár szabad perce — ki is felejti napi teendőinek felsorolásából, hiszen a legtöbb gond a tehenekkel van. Harangozó Istvánná az idén második lett az országos tej- termelési versenyen. A tehérüstállóban szénaillat terjeng, rend és tisztaság van a napi háromszori takarítás, almozás eredményeképpen. — Ez itt a két kislány, a Juliska és a Piros — mondja az asszony —, ott pedig a Hímes és a Cili lakik. Az Árva is itt van, édesanyja elpusztult a szülésben, így kapta a nevét. Hallgatnak a szóra. Én is meglátom rajtuk, mit akarnak éppen — most például szomjas a Himes. Ugye, szép .mindegyik? Csak egy magyar tarka van most, a többi mind holstein- fríz. — Jobb ez a fajta mint a többi? — Nem, legalábbis nálunk nem. Szerintem a takarmányozástól függ az egész. Minden állat olyan fajta, amilyen a takarmányozása — rossz tehénből is lehet jót csinálni, és a jó fajtát is el lehet rontani. Én nem találok különbséget. A magyar tarka- negyven liter fölött is adott már tejet. Igaz, drága a takarmány, de nálam annyit esznek az állatok, amennyit csak kérnek, hiszen a semmiből fejni nem lehet. Sajnos, így is csak második lettem a versenyen. — Ezt úgy mondja, mintha szégyeHinivaló volna az országos második helyezés. — Jobb szerettem volna az elsőt. Hat tehénnel neveztem, s egy után 8853 liter tej volt az eredmény. A tízezret kellene elérni. Igaz, most fiatalok az állatok, még kevesebb tejet adnak. Majd jövőre... — A takarmányozást hogyan oldják meg? — A szálas takarmányt megtermeljük magunk — van elegendő elhagyott rét itt, feljavítottuk műtrágyával, lekaszáljuk. Kétszáz mázsa szénánk van egy évben, kapnak az állatok bőven. Az abraktakarmányt az áfész-től vásároljuk. — Mióta foglalkozik tehenekkel? — Itt öt éve, de valójában kisgyerek korom óta. Alföldi vagyok, debreceni, s már otthon is mindig én pesztráltam az állatokat, a szüleim nem értek rá. Tíz évig fejőasszony voltam a mosonszentjánosj ÁG-ban. a Hanságban, dolgoztam borjúnevelőben, tejbárban. Csináltam mást is: Dombóváron konyhavezető voltam a MÁV-nál. Itt, a Balatoníeny- vesi ÁG-ban pedig a növénytermesztésben dolgoztam néhány évig. Az állatokat mindig szerettem. Ha egy idegen csirke vagy kutya az udvaromba téved, nem kergetem el, mint mások. Ha itt kapirgál, hát ka- pirgáljon. — Hogyan telik el egy napja? — Munkával. ; Hajnali fél háromkor kelek mindennap és este tizenegy előtt nem kerülök ágyba. Csak azt ne kérdezze meg, mit csinálok a „szabad időmben”! Néha kiviszem a rádiót az istállóba, meghallgatom a híreket. — Az állatai és az eredmények nagyon szépek. Mi ennek a titka? — A jó takarmányozás és az odafigyelés, a gondoskodás. És nem utolsósorban: szeretni kell az állatot. Ismerni kell a gondolatát is. A tehén pontosan tudja, ki szereti, ki nem; megérzi, és meghálálja. Nem hiszem, hogy ez tanulható, a jó állatgondozónak születni kell. Ha el kell adni valamelyiket, nagyon fáj a szívem érte... M. E. Van és mégsincs hús Nagybajomban Nagybajom új ABC-áruhá- zában zsúfolásig teltek a gondolák, a hűtőpultokban több a mirelitárp, mint némelyik kaposvári boltban. Csak a tőkehús hiányzik. Akad néhány csülök, celofánba csomagolva, de nincs sertés- vagy marhahús. A nagybajomiak panaszkodnak az akadozó ellátásra. Az áfész kereskedelmi osztályvezetője Péterfai Vince elmondta; hetente négy—ötszáz kilogramm húst szállít boltjukba a Kaposvári Húskombinát. Eddig minden csütörtökön hoztak tizenkét —tizenhat fél sertést, némi darabolt hús kíséretében. Ezeket többnyire az ABC egyetlen (!) férfi dolgozója hordta he az üzlet hűtőkamrájába. A gondok itt kezdődlek. A szép ABC-áruházban nincs szakképzett hentes, aki ért a húsbontáshoz. Márpedig a szállítmányoknak csak elenyésző része a darabolt hús, amit azonnal ki lehet mérni. Az áfész az egvik szomszéd faluban lakó fiatalembert bízza meg időről időre a húsbontással. A „bevált” módszer a következő; megérkezik a hús, telefonálnak a fiatalembernek, az munkaidő után jön és fölborítja a sertést. A dolgok anyagi részét az áfész állományon kívüli bérből rendezi. így eddig pénteken kezdték árusítani a tőkehúst Nagybajomban. A munkába járóknak azonban reggel nem volt idejük kivárni a hosszú sort. és később sokan már nem kaphatták meg a szombati—vasárnapi ebédre- valót. Természetes az is. hogy először a legértékesebb részek fogytáit el. Mi lehet a megoldás? Kellene egy szakképzett hentes- aiado. Péterfai Vince elmondta azt is, hogy az egy hétig közzétett újsághirdetésre sem jelentkezett senki. Az üzlet eladói pedig nem vállalják, hogy szerezzenek ilyen szakképesítést. Az egyetlen — azonnal kivitelezhető — megoldásnak az látszott, 'hogy meg kell hosszabbítani a hüsmerés időtartamát. Ezért levélben kérték a húskombinátot, hogy a csütörtök helyett szerdán indítsa a túrajáratot Nagybajomba. Május hatodikán szerdán, kora délelőtt, már a hűtőkamrában lógott a tizenhat félsertés. A húsbontás régi módszere újra elölről kezdődhetett. A húskombinát dicséretesen gyorsan, mellőzve minden bürokratikus ügyintézést, azonnal módosította túrajáratainak menetrendjét. Ritka eset, bár nem kivételes, hogy gyors és jó a szállító munkája, megfelelő az áru, az elosztás azonban továbbra is „bukdácsol”. A négyezer lakosú Nagybajomban az áfész nem tud szakképzett Húsipari eladót találni korszerű ABC-áruhá- zába. A heti négy—ötszáz kilónyi hús bontása és kimérése elég munkát adna egy szakképzett eladónak. Á nagyközségben ennél nagyobb feladatot is megoldottak már. Cs. L. Egy hét múlva BNV Huszonhat ország és Nyu- gat-B-erlim csaknem 1900 vállalata mutatja be ipari újdonságait az egy hét múlva megnyitó tavaszi BNV-n. A magyar ipart 862 vállalat, a szocialista országokét több mint 100, a tőkés országokét több mint 900 cég képviseli. A legnagyobb kiállítók a Szovjetunió, Csehszlovákia, az NSZK, Áusztria és Svájc. A kőbányai vásárközpontban ezúttal nagyobb szabad és fedett kiállítási területet igényeltek a kiállítók, mint az elmúlt évben, több mint 80 ezer négyzetmétert. Járatják a rackanyájat a kiskunfélegyházi Lenin Termelőszövetkezetben. A szabad tar- tású szürkegulya és a rackanyáj egész cvben Bugacpusztán tartózkodik — a nemzeti park területén WJTÍ-/otö — Kozák Albert felu. — K&) S ok ellenvéleményre lelek ma, jól tudom. Mégis beszélnem kell róla, nemcsak a közlés kényszerétől indíttatva, hanem azért is, hogy gondolkodjunk a jelenségen, s ha kell, próbáljunk változtatni rajta. Nem, bizonyos, hogy igazam van. Csupán egyetlen véleménnyel találkoznak majd, amelyet — érvek birtokéban! — ugyanúgy le lehet söpörni az asztalról, mint sok mást. Tehát beszélgessünk a kitérőkről. A közúton ez nem okoz bonyodalmakat, hiszen nyilvánvaló, hogy ahol kitérőt jelez a tábla, ott valami új születik. Szélesebb híd. más és korszerűbb típusú út, felújítás vagy útkorrekció, kiiktatnak egy veszélyes kanyart — és így tovább. A közéletben azonban nem ilyen nyilvánvaló a kitérők hatása. Elképzelhető, hogy jó szándék vezérli. Előfordulhat, hogy a szókimondás aggálya és várható következménye idézi elő. Lehet,x hogy éleslátásunkat tompítja', de az is megeshet, hogy egyfajta bizonytalanság, netán túlzott óvatosság a kitérők »szülöanyja«. Miért vannak kitérők? A kérdésekre nálunk nyíltan lehet válaszolni — ez a politika. Ha szigorúbb vagyok, azt mondom: nyíltan kell válaszolni, mert ez a politika. S a gyakorlat? Mint annyi sok másban, néha bizony eltér az országos vagy a megyei szándéktól. Mondhatnánk, hogy azért, mert »emberek vagyunk«. Mondhatnánk: azért, mert valahol valakik valamiért felelősek, s ezt a felelősséget fedezik vagy tompítják azzal, hogy félénken, néha körmönfontan, máskor a lényeget megkerülve — ámbár nem bűnös módon — nyilatkoznak erről vagy arról. A kérdés az: mi viszi, mi viheti előbbre a fejlődést? A szókimondás, a valóság nyiltszini föltárása, vagy az, ha önvédelemből nem tagadjuk ugyan, »csak« szépítjük a valóság jelenségeit? A válaszadás joga az olvasóké. Gyakran félünk még az igazság 'kimondásától. A fék vagy bennünk vagy környezetünkben van. De semmiképp sem a politikában! Van egy jó ismerősöm a megyében, már-már barátomnak mondhatom. Tehetséges, okos politikus, aki jól ismeri az életet. Környezete kissé bohémnek, »jópofa srácnak« tartja, mert — önvédelemből! — mindig derűsen, ékelődve, látszólag felszínesen ad ja elő »rögeszméit«, így is teheti, mert mindenről van véleménye. Közös ismerősünk egyszer elárulta róla, hogy tulajdonképpen »tart tőlem«, mert állítólag olyan dolgokat is kiszedek belőle, amelyeket ó (ki tudja, miért?) nem mondana -el a nyilvánosságnak. Csakugyan észrevettem: »megijed«, amikor meglát. Azután hosszan, termékenyen elbeszélgettünk. Azonos hullámhossz a mienk. Aggálya az, hogy mit szólnak majd a fölöttesei, ha egyszer az ő álláspontját ismerik föl az újságban. »Nem tőled tartok — mondta —, de tudod, a Habs- burg-ház egyetlen tagja sem bántotta a zeneirodalom legnagyobb géniuszát, Beethovent. Akiről viszont kiderült, hogy beszélgetett vele, azt előbb-utóbb letartóztatták«. Erősen eltúlzott hasonlata után egy darabig még »tartotta magát«, aztán feloldódott. Kitérőkről beszélünk. A kitérőknek vannak könnyen felismerhető »töttelékszavai«. Sztereotípiáknak is nevezhetők ezek, azaz gépiesen ismétlődő formuláknak, amelyeknek föl- használásával ki is mondunk valamit, meg nem is. Mert annyira azért nem vagyunk »elvetemültek«, hogy elhallgassuk. J elentések sorozatát olvasom, s néha az »alkotók felelőssége« alól sem vonhatom ki magam. Egyszer például, amikor le kellett volna írni, hogy a »koz- mopolitizmus jelenségei és megnyilvánulásai tapasztalhatók Somogybán«, megkérdeztem, hogy hol. Válasz nem érkezett. Aikkor miért írjuk le? — faggatóztam tovább. »Azért, mert a központi anyagban is szerepel« — hangzott a félre nem érthető válasz. (Kihúztuk a mondatot, de ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy a kozmopolitizmus nem lelhető föl Somogybán.) Ha viszont csak feltételezzük, akkor miért írjuk le? Ez is kitérő. Ha úgy tetszik: a valóság megismerése elől... Töltelékszavakról, a kitérők »eszközeiről« és bizonyítékairól beszélek Hadd soroljak föl néhányat közülük! íme: helyenként, esetenként, időnként, néhol; akadnak, némelyek, egyesek; némileg, nem mindig, nem mindenütt (ás pláne!). Egyrészt, nagyrészt, másrészt és egyes körökben; bizonyos helyeken — vagy több helyen— előfordul, hogy... Mi fordul elő? Az, ami van. A töltelékszavak azonban lehetetlenné teszik, hogy arányokat érzékeljünk, azaz megtudjuk, hogy érdemes-e foglalkozni a jelenséggel vagy pedig szóra sem érdemes. Ha bizonyos tapasztalatok aggasztanak minket, akkor okvetlenül odaírjuk (mondjuk) mellé, hogy »helyenként, időnként előfordul«. Ha így igaz, akkor ügyet sem kellene vetni rá. Ha nem így igaz? Akkor marad minden a régiben. Egyszóval nem bizonyos, hogy a közéleti kitérő — a közútihoz hasonlóan — valami újat hoz, előrevisz. Sokszor hátráltat inkább, megállási'a, belenyugvásra késztet. Ha azt olvasom, hogy valami »nemileg fejlődött«, megvallom: elhúzom a számat. Fejlődött vagy nem? Mi az, hogy némileg? Ha arról hallok, hogy »Akadnak, akik nem értik...«, akkor fölmerül bennem a kérdés: ha néhány emberről van csak szó, akkor milyen alapon kerültek szóba a jelentésben, amely köztudomásúan egy terület általánosítható tapasztalatainak esszenciáját hivatott közre bocsátani. Ha meg többen, sokan vannak és ily módon helyet követelnek maguknak a jelentésben, akkor meg mit keres ott a bevezető, miszerint »akadnak, akik«?... Azt mondjuk: »Egyes körökben föllelhető még a kispolgári gondolkodás«. Melyikekben? Hol? Milyen mértékben?; Szégyelljük kimondani ...? Gyanítom, hogy a közéleti kitérők nem egyszerűen rossz szokások, hanem veszélyesek is a számunkra. Részt vettem egy fórumon, ahol a hallgatók egyike föltette a kérdést a legilletékesebbnek: »Miért következhetett be az az anomália (amelyet »műveletlenebb« körökben egyszerűen disz- móságnak neveztek) egy bizonyos lakásépítés kapcsán? A válasz: »Amikor értesültünk az ügyről, azonnal leállítottuk az építkezést«. Eddig helyes. Csupán azt nem tette hozzá, hogy az eleve elhibázott indulás is az »0« nevükhöz fűződött. Ilyenkor jogosan háborognak az emberek. A közúton szívesen elviselik a kitérőt — hiszen új és jobb születik általa —, de a közéletben, egyre nehezebben szenvedik. Ha azt olvasom: »Nem mindig és nem mindenütt estek egybe a szavak és a tettek«, akkor az jut az eszembe, hogy »mindig nem mindenütt és mindenütt nem mindig« — azaz elég nagy bajban vagyunk. De ez sem igaz. Hát akkor miért ragaszkodunk a, kitérőkhöz? Miért nem beszélünk egyenesebben? Ha valamilyen negatív jelenség csakugyan elenyészően van jelen, akkor könnyű szívvel kijavítható. Ha meg több az egyedinél? Akkor ne kicsinyítsük le »jól bevált« töltelékszavaink közbeiktatásával. Ez nem nyelvészeti, stílusbeli kérdés, hanem a lényeg föltárásának vagy torzításának módszere a közéletben. A közelmúltban, egy jelentéskészítő le merészelte írni, hogy »a megromlott gazdasági helyzetben ...«. Többen rászóltak: igaz ez, jó ez így? Szabad leírni? Válaszolt a férfiú: »Írjuk úgy, hogy jobb annál, mintha rosszabb lenne«. Szavait derültség követte, s akkor újra módosított az előadó: »Kérem, fogadják el úgy, hogy a gazdasági helyzet rosszabb, mint amilyenné válhat«. És ez már derűlátóbb megközelítés .. Nem akarok mást mondani, csak annyit: a kitérőkkel kétséget, hagyunk az emberekben afelöl, hogy mi a valóság. Jó ez nekünk? Jávori Béla
