Somogyi Néplap, 1981. május (37. évfolyam, 101-126. szám)

1981-05-08 / 106. szám

Sajtóértekezlet Moszkvában ÜZENETVÁLTÁS A LIBANONI HELYZETRŐL A szovjet álláspont változatlan Hatvanéves a Roman Kommunista Párt Libanon déli területe jelen­leg már amúgy is a „fél­megszállás” állapotába ke­rült, az Izraeliek és a jobb­oldaliak állandó tüzérségi és légitámadásai következtében. Ezzel kapcsolatban as-Sa­jer kijelentette: Szíriának jogában áll Libanon légte­rének megvédése, föld-leve­gő rakétákkal is. Az új — amerikai gyártmányú — iz­raeli repülőgépekkel szem­beni védekezéshez ugyanis a hazafias erők és a PFSZ légvédelmi eszközei nem ele­gendőek. A ' PFSZ képviselője hang­súlyozta: a hazafias erők és a szervezet nagy segítséget kapnak az arab államoktól, elsősorban a szilárdság frontjának más tagjaitól. Peter Sutcliffe, a 'hírhedt yorksihire-i hasíelmetszó a pszichiátriai vizsgálatok so­rán kijelentette, hogy gyűlöli a prostituáltakat és isteni sugallatra missziót folytatott ellenük.. A 34 éves teherko­csivezető bevallotta ugyan a neki tulajdonított tizenhá­rom emberölés és hét ember­ölési kísérlet elkövetését, de tagadja, hogy ezek gyilkos­ságok lettek volna, mert a prostituáltak ellen érzett »megmagyarázhatatlan és mély gyűlölete« szerinte fel­menti ez alól. A vád képvi­selője, sir Michael Havers, Nagy-Britannia főállamügyé- sze felszólította a londoni Old Bailey bíróságát: dönt­sön, hogy Sutcliffe valóban elmebeteg-e vagy csupán or­vosait akarja félrevezetni? Megtorló intézkedés Az amerikai külügyminisz­térium szerdán kiutasílotta az Egyesült Államokból a teljes líbiai diplomáciai sze­mélyzetet. Washington ..a nemzetközi terrorizmus tá­mogatásával” és „provoká­ciókkal” vádolja Líbiát. Dean Fischer, a State De­partment szóvivője vonako­dott megnevezni az ameri­kai hírközlő eszközök által is példátlannak minősített diplomáciai megtorló .intéz­kedés közelebbi kiváltó okait. A Washingtonban dolgozó 22 líbiai diplomatának öt napot adtak a csomagolásra és a diplomáciai képviselet lezárására. Alt Midero, a képviselet vezetője első saj­tónyilatkozatában megdöb­benését fejezte ki az intéz­kedés hallatán, amely csu­pán egy fokozattal kevesebb a diplomáciai kapcsolatok teljes megszakításánál. Hugo Milne pszicKiater, aki tizenegyszer vizsgálta meg Yorkshi re rémét, azon a véleményen van, hogy Sut­cliffe hosszú évekig par^poid skizofréniáiban szenvedett és ennek a betegségnek égjük tipikus tünete lehet a meny- nyei üzenetek különböző for­mában történő vétele. A bí­róságon egyébként bejelen­tették, hogy bár a Milne- jelentést a vád terjesztette elő, a védelem is erre kíván­Ma 60 esztendeje,. 1921. május 8-án alakult meg a Román Kommunista Párt. a munkásosztály, a néptöme­gek forradalmi küzdelmeinek zászlóvivője. A XIX. század végén, a XX. század elején a polgá­riasodé Romániában a bur­zsoázia létrejöttével párhu­zamosan létrejött a munkás- osztály pártja. A párt már az 1905-ös oroszországi fel­kelést is együttérzéssel kí­sérte, majd az első világhá­ború idején síkraszállt az imperialista háború és a ki­zsákmányolás, ellen, A Nagy Októberi Szocialista Forra­dalom hatására még erőtel­jesebb fejlődésnek indult a dolgozók forradalmi mozgal­ma. így került sor 1921 má­jusában a Román Szocialista Párt kongresszusára, amely elhatározta a szocialista párt átalakítását' Román Kommu­nista Párttá. A párt a két világháború között legnagyobbrészt ille­galitásban, az üldöztetéssel dacolva harcolt a kizsákmá­nyolás ellen, a munkásosz­tály, valamennyi dolgozó ér­dekeiért. Vállalta a börtönt, a vesztőhelyet is. Soraiban együtt harcolt az ország va­lamennyi nemzetisége, ro­mánok, magyarok és má­sok. A katonai-fasiszta diktatú­ra a szovjetellenes háború, a német megszállás idején a Román Kommunista Patt az antifasiszta, antihitleris- ta ellenállás élére állt. A hazafias erők legszélesebb összefogását hirdette egy egységes nemzeti front ke­retében. A párt harcát 1944 augusztusában siker koro­názta. A szovjet hadsereg győzemei és előrenyomulása lehetővé tette az ország fel­szabadítását a fasiszta iga, a német megszállás alól, s kezdetét vehette az ország szocialista, átalakítása. 1948 februárjában megva­lósult a munkásosztály poli­tikai, ideológiai és szervezeti egysége: egyesült a Román Kommunista Párt .a Szociál­demokrata Párttal. Az azóta eltelt három évtized alapjai­ban változtatta meg az or­szág életét. A szocialista épí­tés során különösen az ipar fejlődött történelmileg soha nem ismert mértékben. Ma Románia ipara 45-ször ter­mel többet, mint a háború előtti csúcsesztendőben. Kü­lönösen kimagasló eredmé­nyek születtek az energeti­ka, a kohászat, a gépgyár­tás és a vegyipar területén. Jelentős sikereket ért el * román mezőgazdaság is: az elmúlt három évtized során mintegy megnégyszerezte termeléséi Az RKP tavaly hozott ha­tározatai irányt mutatnak a sokoldalúan fejlett szocialis­ta társadalom további építé­sére, az 1981—1985-ös ötéves terv és az 1990-ig terjedő távlati fejlesztési irányvona­lak elfogadásával. * * * A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizott­sága táviratban köszöntött« a Román Kommunista Párt Központi Bizottságát a párt megalakulásának 60. évfor­dulója alkalmából. ja építeni erveleset. A gyászmenet felvonulásra emlékeztetett Temetés Belfastban Mennyei sugallat? Vizsgálják Yorkshire rémét BOMBAMERÉNYLET MADRIDBAN Az altábornagy megsebesült « Előrehozták a tüntetést Madridban merénylők pokolgépet dobtak Joaquin de Valen- zula tábornok, János Károly király katonai tanácsadója au­tójára parkba menekültek. A par­kot most rendőri erők veszik körül, ahol hír szerint tűz­harcra is sor került. Hivatalos közlés szerint nincs polgári halálos áldoza­ta a csütörtök délelőtti mad­ridi bombamerényletnek, amelynek során meghalt egy alezredes és két katona, és súlyosain megsebesült Valen­zuela altábornagy, I. János Károly király, katonai kabi­netjének főnöke. Ezenkívül a merényletnek egy életveszé­lyes, két súlyos és 9 könnyű sebesült polgári áldozata van. Valamennyi politikai párt élesen elítélte az újabb me­rényletet. ' Santiago Carrillo, az SKP főtitkára rádiónyi­latkozatában a demokratikus rendszer ellen irányuló sú­lyos provokációról beszélt. Az újabb merénylet hatá­sára .a spanyol parlament­ben képviselt négy legna­Csütöntökön délelőtt Mad­ridban bombamerényletet követtek el Joaquin de Va­lenzuela altábornagy, a ki­rályi ház katonai főnöke el­len. Az első jelentések sze­rint a tábornok meghalt,^ a későbbi hírekből kitűnően azonban csak megsebesült. Állapota súlyos, de nem élet­veszélyes. A merényletben eleiét vesztette az altábor­nagy segédtisztje, valamint a gépkocsiját vezető közkato­na. Meghalt a merénylet kö­vetkeztében — meg nem erősített hírek szerint —egy vagy két polgári személy is. A merényletnek több sebe­sült áldozata is van. A merénylet elkövetésének ódja arra vall, hogy azak­SOMOGYI NÉPLAP A merényletet a jobboldaliak a szélsőbal számlájára írják és Madrid utcáin fasiszta karléndítessel bosszúhadjáratot követelnek ciót az ETA baszk terrorszer­vezet katonai ágazata követ­te el. Meg nem erősített je­lentések szerint a rendőrség két gyanúsítottat letartózta­tott. A merénylők állítólag egy gyobb politikai párt elhatá­rozta, hogy a május 12-re, keddi* tervezett tüntetést, amelynek során tíz percre leáll a munka az egész or­szágban. előbbre hozzák és ma délben tartják meg. Észak-frországban, Belfastban, a Bobby Sands temetés« előtti gyászmenetben álarcos IRA »védőgárda« és az éhség- sztrájkba belehalt IRA-tag édesanyja, valamint nővére A Maze börtönben önkén­tes éhhalált halt Bobby Sands holttestét szerdán este a család otthonából átszállí­tották Belfast szent Lukács­ról elnevezett templomába, a gyászszertartás színhelyére. Több mint ezer ember kísér­te a zöld-fehér-narancsisárga ír trikolórral bevont kopor­sót, a menet élén a törvé­nyen kívül helyezett IRA »egyenruhás« — katonai zub­bonyt, fekete sapkát és álar­cot viselő — díszőrsége ha­ladt. Belfastban szerdán este, ram sokkal a koporsó át­szállítása után, orvlövészek agyonlőttek egy rendőrt, egy másikat megsebesítettek. Egy kilenc éves fiút az egyik go­lyó lábon talált. Négy neves ír származású amerikai. politikus Margaret Thatcher brit miniszterel­nöknek küldött táviratában kétségbe vonta a londoni kormány merev magatartá­sának helyességét, mert az elkerülhetetlenül az erőszak fokozódásához vezet. Edward Kennedy és Danid Patrick Hoy ni han demokra tanárt i szenátorok. Thomas O'Neill, a- képviselőház elnöke és Hugh Carey, New York ál­lam kormányzója táviratuk­ban az észak-írországi bör­tönök reformját sürgették. Tegnap délután Belfast­ban eltemették Róbert Sand- set, az ír Köztársasági Had­sereg tagját, megválasztott brit parlamenti képviselőt, aki 66 napos éhségsztrájkja következtében kedden hunyt el a Belfast melletti Maze börtönben. Sandsel az észak-írországi katolikusok nemzeti pante­onjának lékintett Milltown temetőben helyeztek végső nyugalomra. A katol'kus ki­sebbség jogaiért küzdő San d- set több tízezer fos menet kísérte végig a városon, ahol a katolikus negyedek gyász­ba borultak, leállt a közle­kedés és zárva maradtak az üzletek. A gyászmisét tartó pap az ( erőszak elkerülésére’ szólítot­ta fel a tömeget. A szertar­tás résztvevő» között közvet­lenül Sands ötéves kisfia és négy családtagja mellett ott voLt az európai parlament 15 tagja is. A félkilométer hosszú me­net a hírügynökségi jelenté­sek szerint inkább emlékez­tetett felvonulásra, mint gyá­szoló gyülekezetre: népvise­letbe öl tözött lányok, ír nép­zenét játszó csoportok, virág­csokrok, transzparensek és az ÍRA eddig elhunyt nevezetes személyiségeinek fényképei tarkították a hosszú sort. A temetéssel egyidőben London derryben • és Straba- ne-ben ismeretlen személyek rálőttek a íend őrökre; senjji sem sérült meg. A nap fo­lyamán kömolyabb erősza­kos cselekedetre ne.m került sor Ulsterben. A brit külön­leges egységek helikopterei a levegőben kísérték a mene­tet, de az utcán kizárólag abban a protestáns negyed­ben mutatkoztak, amelyen a gyászmenetnek végig kellett haladnia. Itt fehér vászna­kat feszítettek ki lámpaosz­loptól lámpaoszlopig hogy elkerüljék az összetűzéseket Bobby Sands halálával kapcsolatos fejlemény, hogy Robert Runde ca.nterbury-i érsek — aki jelenleg az Egyesült Államokban tartóz­kodik — kijelentette: Észak- _lrországba utazik, hogy rész­letesen tájékozódjék az otta­ni helyzetről. Velencében gyúiitóbombát dobtak a brit konzulátus épü­letére, de csak kisebb anyagi károk keletkeztek. Teheránban közvetlenül a brit követség mellett csü­törtökön utcát neveztek el Bobby Sandsről. HIRDETMÉNY A/. Áramszolgáltató Vállalat siófoki üzemigazgatóság* közhírré tesz’i, hogy a meglévő rádió II. 20 kV-s vo­nalat az M 7-es út építése miatt a 41. számú és 51. Számú oszlopok között, valamint az 56. és 73. sz. osz­lopok között az úttengelytől 55 m-re áthelyezte. Az új vezetéket 1981. május 8-án feszültség alá he­lyezzük. Ettől az időponttól kezdve a létesítmény érintése TILOS ÉS ÉLETVESZÉLYES! üzenetváltásra került sor Leonyid Brezsnyev és Jász- szer Arafat között a Liba­nonban kialakult válságos helyzettel kapcsolatban — közölte dr. Muhammed Ib­rahim as-Sajer, a Paleszti­nái Felszabadítási Szervezet moszkvai képviselője csütör­töki sajtókonferenciáján. Arafat üzenetében ismertette a kialakult helyzetet és a Szovjetunió segítségét kérte a rendkívül veszélyes válság megoldásához. A PFSZ kép­viselője nem ismertette .a szovjet államfő válaszát, de elmondotta: a Szovjetunió mindenkor segítséget nyúj­tott a palesztin arab nép igazságos harcához és azok az arab államférfiak — így Kadhafi, a líbiai forradalom vezetője is — akik a közel­múltban a szovjet főváros­ban jártak, meggyőződhet­tek arról, hogy a szovjet ál­láspont változatlan. A Szovjetunió a maga ré­széről diplomáciai erőfeszíté­seket tesz a válság rendezé­se érdekében — mondotta as-Sajer. A PFSZ képviseletének vezetője éles szavakkal ítél­te el az Egyesült Államok magatartását. Hangsúlyozta: mind Máig külügyminiszter, mind pedig Habib külön- megbizott útjának célja az, hogy segítséget nyújtson Iz­raelnek az arab népek elle­ni irtóháború folytatásához — még akkor is, ha ezt álcázni igyekeznek. A Libanonban kialakult helyzetről szólva as-Sajer kijelentette: az összeesküvés célja a PFSZ és a libanoni hazafias erők megsemmisí­tése. Ez az imperializmus, a reakciós 'és a cionista erők rendkívül veszélyes akciója és része az Egyesült Álla­mok közel-keleti stratégiá­A PFSZ képviselője pontos képet adott a Libanonban kialakult tényleges katonai helyzetről. Mint elmondotta, a Haddad-féle szeparatisták birtokában csak Libanon te­rületének 0,8 százaléka van és a jobboldali falangisták is csak a terület 19 százalé­ka felett gyakorolnak ellen­őrzést. Az ország területé­nek 35 százaléka a hazafias erők és a PFSZ ellenőrzése alatt áll, a többi övezetben a központi kormány, illetve a szíriai békefenntartó erők tartják fenn a rendet. A jelenleg megindított táma­dás, a Zahle elleni akció célja az, hogy egyrészt el­vágja a déli területet —, ahol a hazafias erők és a PFSZ egységei vannak — a szíriai erők ‘’által ellenőrzött résztől, másrészt elvágja a szíriaiak összeköttetését Da­maszkusz és Aleppo felé, ezzel gyakorlatilag körülzár­ja őket. A katonai erők alakulásá­ról szólva a PFSZ képviselő­je elmondotta: Izrael a Had- dad-féle és a falangista erők számára a közelmúltban annyi gyalogsági és nehéz- fegyvert szállított, amellyel 15 ezer embert lehet, fel­szerelni. 1977-től kezdve ezek az erők 165 harckocsit és páncélozott harcjárművet kaptak Tel Aviv-tól, köztük Patton és MX típusú harc­kocsikat, továbbá 40 darab 155 milliméteres ágyút, ame­lyek egy részét a falangis­ták Bejrút közelében vonták össze. Nagy mennyiségű fegyver érkezett a jobbolda­liak számára Nyugat-Euró- pából, főként Franciaország­ból. Bár a PFSZ és a ha­zafias erők megfelelő fegy­verzet birtokában vannak, á koncentrált támadást ne­hezen tudnák visszaverni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom