Somogyi Néplap, 1981. május (37. évfolyam, 101-126. szám)

1981-05-07 / 105. szám

Kéthely Akarták — úgy lett Naigyon természetes elha­tározásnak tartom, hogy a szakszervezeti mozgalom most az „első vonalra” össz­pontosítja a ügyeimet. Va­lóban sok függ attóL, ho­gyan állják meg helyüket a tavaly megválasztott bizal­miak, sikerült-e megtaníta­ni őket legfontosabb teendő­ikre. Jól látta ezt az SZMT nőbizottsága, ifjúsági bi­zottsága is. Külön-külön tárgyalta ugyan, a téma mégis összefügg: mint fog­lalkoznak a szakszervezeti tisztséget betöltő fizikai dolgozó nőkkel, illetve ho­gyan illeszkednek be a moz­galmi munkába a harminc éven aluli bizalmiak, tiszt­ségviselők. A tavalyi szak­szervezeti választás' adatai alátámasztják annak fontos­ságát, hogy napirendre ke­rült ez a két téma, ugyanis a bizalmiak között több mint ketezer-kétszáz nőt találunk, a szakszervezeti bizottsá­gokban pedig 1söbb mint nyodcszázharmi ncan tevé­kenykednek. Ha ugyanezt a harminc éven aluliak szem­pontjából vizsgáljuk, akkor a bizalmi testületekben ezer- négyszáznál, a az&ksizerveze. ti bizottságokban kétszáz- ki [«levennél többet találunk.’ A szakmai megyei bizottsá­gokba húsz, az SZMT-be pe­dig tizenhét olyan fiatalt valaeztottak be, aki harminc even aluli. A fizikai lóigo- zó nőket szintén megtalál­juk a felsőbb szakszervezeti testületekben, így a SZOT- bam, az ágazati ipari szak- szervezetek központi veze­tőségedben, az SZMT-ben, » megyei bizottságokban. A szórakozás, a művelődés egyik állandó témája az if­júságnak. Ennek lehetősé­geit keresik az apróbb fal­vakban és a nagyvárosokban egyaránt, ebből az igényből születtek meg az ifjúsági klubok. A mozgalom több mint egy évtizede bontako­zott ki. Megyénkben 259 if­júsági klub működik. Tevé­kenységüket alapvetően meg határozzák a személyi, anya­gi és technikai feltételek. Ezeket a közösségeket a me­gyei klubtanács fogja össze, amely kedden Nagyatádon tanácskozott. Döntöttek ar­ról, hogy mely klubok kap­hatnak az idén dicsérő okle­velet, s meghallgatták a nagyatádi járási—városi klubtanács elnökének beszá­molóját. Ormai István elmondta, hogy sok segítséget kapnak a járási KISZ-bizottságtól. A környező községekben, de a járási székhelyen is rend­kívül korlátozottak a fiata­lok szórakozási lehetőségei, ám ezeket a gondokat ma­guk az ifjúsági klubok nem tudják megoldani, s ez nem is az ő feladatuk. Több fi­gyelmet várnának a népmű­velőktől, akik jobban ki­használhatnák a járás 38 kö­zössége adta lehetőségeket. Nagyatádon az utóbbi idő­ben két klub is megszűnt, most keresik a megfelelő módot a felélesztésükhöz. A nagyatádiak beszámolója részben bevezette dr. Tibori Tímeának, a Művelődésku­tató Intézet tudományos munkatársának előadását, aki egy tavaly befejezett há­roméves kutatás eredmé­nyeiről beszélt Munkájának témája a szórakozás, a szó­rakoztatás volt. Azt vizsgálta az országban, hogy milyen, módon és milyen eszközök­kel próbálják kielégíteni az emberek művelődési igényeit az erre hivatott intézmények. Több száz — az ŐRI, illetve magánszemélyek által rende­zett — műsort néztek végig, s az eredmény nem éppen vigasztaló. Gyermekelőad á- sok, eszfcrádműsorok, koncer­tek, irodalmi esteik: általában ez a négy téma váltakozik, s még a hivatalosan szerve­zett rendezvények , többsége is a hakniműsorok színvona­lán ált A kutatás egyik szo­Mindenképpen jónak mondható, hogy az szb-tit- károk elismeréssel beszélnek azokról a nőkről, akik szak- szervezeti aktívák, elsősor­ban lelkiismeretességüket, megbízhatóságukat dicsérik. Ahol megkérdezték a véle­ményüket, azt mondták: a vállalt tisztségeket a nők a legjobb tudásuk szerint igyekeznek ellátni. A több műszak, a bejárás, a család ellátása azonban nem egy­szer nehezíti a munkájukat. Még nagyobb gondot jelent, ha több hetes bentlakásos tanfolyamon kellene részt venniük. Sokan adnak a család, a gyermekek ellátá­sa miatt kitérő vagy nem­leges választ. Olyan is elő­fordul, hogy külön családi szervezést igényel az eluta­zás, s emiatt nem akkor tud­nak elmenni, amikor esetleg kellene a tervek szerint. A harminc éven aluli fia­talok közül azokat válasz­tották meg, akik érdeklőd­nek a közügyek iránt, álta­lában jól ismerik a munka­helyük gondjait. A beszél­getések szerint azfvesen vál­lalták a szakszervezeti tiszt­ségeiket, annak ellenére, hogy megválasztásukkor töb­ben még nem ismerték fel­adataikat. Aa egy év alatt minden új tisztségviselőt igyekeztek megtanítani a legfontosabb elméleti és gya­korlati tudnivalókra. A meg­kérdezett nők .például Igen elégedettek voltak azzal, hogy a szakszervezeti bi­zottságban, a mozgalomban régebb óta dolgozó társaik mindenben a segítségükre siettek. mord megállapítása, hogy a kultúr» terjesztése .. címén rendkívül sok az ízlés rombo­lás. Dr. Tibori Tímea a vál­toztatás, a fejlődés lehetősé­geit la felvázolta dolgozatá­ban, mely remélhetően jó iránymutató lesz a művelő­désért felelős szakemberek­nek. Háromnapos tudományos tanácskozás kezdődött teg­nap Siófokon a balatoni közegészségügyi napok kere­tében. A huszonegyedik ta­lálkozó folytatni kívánja azt a hagyományt, amely fel­adatának tekintette a Bala- ton-part és a hazai üdülte­tés számos központja köz­egészségügyi tapasztalatai­nak az összegezését. Az idei program kifejezi az üdültetésben végbement változást: nagyobb hang­súlyt kell fektetni a minő­ségre. Erre utalt megnyitó­jában dr. Balassa Tibor, a megyei tanács elnökhelyette­se, majd átadta a szót dr. Tóth Bélának, a Magyar Hi­giénikusok Társasága elnö­kének, aki a tudományos ta­nácskozás résztvevőinek ne­vébe» mondott köszönetét Siófok vendégszeretetéért. A tanácskozásra mintegy ötszáz szakember érkezett a városba, hogy kicserélje ta­pasztalatait. A XXI. bala­toni közegészségügyi napok keretében tegnap tartotta közgyűlését a Magyar Higié­nikusok Társasága, a beszá­molót Pápay Dénes főtitkár ismertette. Három napig a szakembe­reké a szó. A tópart tiszta­ságának tapasztalatairól, a meleg vizes fürdők köz­egészségügyi helyzetéről, az élelmezés- és táplálkozás­egészségügy különféle témái­ról, a gyermek- és ifjúsági üdültetés sajátos gondjairól, az egészségnevelés szerepé­ről száznál több előadás hangzik eL S nemcsak a ha­Mindez persze még nem elég. A fiatal tisztségvise­lők véleménynyilvánítása például teljesen eltérő a munkahelyek demokratikus fórumain. Előfordul olyan, hogy nem mernek bátran szólni a nagyobb közösség­ben, a kisebben azonban — mint például a termelési ta­nácskozás^ a csoportérte­kezlet — inkább elmondják, mi a véleményük. Érdemes figyelembe venni persze azt is, hogy a téma is meghatározza a most megválasztott fiatalok meg­nyilatkozását. Amikor több tapasztalatot igényel a vé­leményalkotás, inkább ré­gebben tevékenykedő tár­saiknak hagyják meg a fel­szólalás lehetőségét, olyan­kor azonban, amikor példá­ul a bérkérdés van napiren­den, ők is szót kérnek. A Somogy—Zala megyei Cse­rép- és Téglaipari Vállalat­nál például a fiatal tisztség­viselők nagy ambícióval fog­lalkoznak a saját korosztá­lyukat érintő gondokkal. A bizalmiak fiatalos lendülete másokat is magával ra gad, hiszen az ügy szempontjá­ból is hasznos a gyors, ru­galmas reagálás. Gyakran azonban, rövid a határidő a döntéshez. Elsősorban női bizalmiak panaszolták az elektroncsőgyárban, hogy égy-egy kitüntetési javaslat előtt nehéz érdemben tár­gyalni róla a csoportban. Hasznos javaslatok hang­zottak el arról mind a két bizottság ülésén, hogy mi­képp lehet gyorsabban föl­vértezni az új tisztségviselő­ket feladataik ellátására. Különösen fontos, hogy a gyakorlati tudnivalókat el­sajátítsák. S ha minden szakszervezeti bizottság ki­emelten segít nekik, akkor előbb megfelelnek a mai sokkal nagyobb követelmé­nyeknek is. Ne fukarkodja­nak például fiz elismeréssel, hiszen önzetlenül végzett társadalmi munkáról van szó. Akinél szükséges, ösztönöz­zék politikai bátorságra is. Különösen fontos, hogy figyeljenek azokra a nőkre, harminc éven aluliakra, akik felsőbb testületekben tevé­kenykednek. . Újon Géza zai tapasztalatokról hallhat­nak a résztvevők, hanem a külföldi vizsgálatok eredmé­nyeiről is. Hazánk legjelen­tősebb ' üdülőkörzetei adnak számot az üdülés, az ide­genforgalom közegészség­ügyi tapasztalatairól. Ma hangzik el többek között dr. Schubert előadása az NDK keleti tengeri fürdőhe­lyeinek az idegenforgalmá­ról, a a higiéné helyzetéről. Nemcsak a tóparti, vízmen­ti üdülésről lesz szó a köz­egészségügyi napokon, ha­nem a parkerdők, pihenő­erdők, zöldterületek pihe­nést, kikapcsolódást szolgáló szel epér ől is. Nagy érdeklődést váltott ki Balogh Ottónak, a Belke­reskedelmi Minisztérium Országos Idegenforgalmi Hivatala fómunka társának tegnap délelőtti előadása. A Balatoni Intéző Bizottság környezetvédelmi feladatait ismertetve a hatodik öteves terv célkitűzéseit mutatta be azzal a szándékkal, hogy fölhívja a szakemberek fi­gyelmét a Balaton vízminő­ségének megóvására es fo­kozatos javítására. Két és fél milliárd forintot fordíta­nak a következő fél évti­zedben a tó vízminőségének megőrzésére, a fertőzésve­szély megakadályozására. A Kis-Balaton példájára a befolyóknál úgynevezett ná­dastavak — víztisztító szű­rők — kiépítése látszik in­dokoltnak — állapította meg. A nyaraló hazai és kül­földi vendégek orvosi ellá­Cj ház, fényes hé&.li Egyszer majd — most még utópiának tetszik ez — min­den betelepült sáripusztai olyanná lesz, mint öreg Bog­dán János meg a családja. Kéthélynek ezt a negyedét régen Proletárnak hívták, ezek az utcák voltak a sze­génysorok. Ma sátortetős, va­kolt és vakolatlan családi há­zak sorakoznak errefelé. Az egyik Bogdán Jánosé, lak­nak errefelé régi kéthelyiek, de nevüket levető, azt a könnyű műfaj egykori sztár­jainak nevére cserélő volt telepiek is. Ök még nem tar­tanak ott, ahol Bogdánék. A betelepülteiket gyakran kell hivatalos eaőval csitftani, olykor fegyelmezni, sőt bün­tetni is. (Megyei viszonylat- ban a bűnözésben részt vevő cigányok aránya 9.8 száza­lékra emelkedett. Többségi­ben vagyon elleni bűncselek­ményt követnek el, de a köz­rendre és közbiztonságra ve­szélyes cselekményekben — rablás, súlyos testi sértés stb. — is emelkedett a részvéte­lük ... R i porthelyszí n ü nkön még most is beszédtéma Kirják éjjeliőr meggyilkolá­sa, illetve a sertés telepi esz­tásának a sajátosságairól tartott előadást dr. Ujsághy Erzsébet, a megyei egész­ségügyi osztály vezetője. Az üdülővendégek egészségügyi ellátását a helyi Lakosság gyógyítása mellett a körzeti orvosok végzik. Huszonhá­rom körzeti orvosi rendelő és hét gyermekkörzeti ren­delő hivatott erre. 1977— 78-ban a siófoki rendelőin­tézetben 8,5 ezerről 11 ezer­re emelkedett az üdülőven- dégek betegforgalma, s mint­egy ezerötszáz, kétezer kül­földi állampolgár kereste föl ebben az időben a ren­delőintézetet. Munkájukat segíti az időszaki üdülőor­vosa szolgálat A patikák nyitva tartását a rendelőké­hez igazították. Az üdülőbo- tegek hatékonyabb, zökke- nőmentesebb ellátása erde- kében a somogyi parton jö­vőre bevezetik az URH-s or­vosi irányítást, ezzel sok fölösleges kilométert taka­ríthatnak meg a betegekhez hívott orvosok. A gyermek- és ifjúsági üdülők orvosi el­látásának a javítására tett javaslatában arra hívta föl a figyelmet dr. Ujsághy Er­zsébet, hogy a körzeti or­vosok túlterheltek, ezekben az üdülőkben az orvosi teen­dőket önerőből kell megol­dani. Tegnap a Dél-balatoni Kulturális Központban kiál­lítás nyílt a korszerű táp­lálkozásról. A szépen terí­tett asztalokon a tálak az egészséges étkezésre 1 ösztö­nöztek. H. B. télen vérengzés az állatok kö­zött.) Hogyne emelnénk kalapot Bogdán János bácsi előtt, s valamennyi hozzá hasonló előtt, éljen bármelyik somo­gyi településen! — Hatvannégyben költöz­tünk be a pusztáról, avval a félelemmel: hogyan lesz ez­után — meséli prófétásan János bácsi. — Ügy gondo­lom, a félelem benne volt az utca lakóiban is. — Ki ne felejtse: Németh tanácselnök itt dolgozott ve­lünk együtt, hogy rendes kö­rülmények kö2ött kezdhes­sük a kéthelyi életet — di­cséri kísérőnket Galambioa, Bogdán Jánosné. — Voltak itt mások is — osztja meg az elismerést a kéthelyiekkel dr. Németh Ist­vánt. — János nekünk ta­nácstagiunk volt, hogyne lép­tünk volna az érdekében! Nagy lépés volt az! Íme, a — Hét gyereket neveltünk fel régi helyén tekintélyes csa­ládi ház áll. Szépen bebúto- rozva. bojlerrel el látva, oiaj- kályhával fűtve zordabb idő­bein; melegben hűtőgép tart­ja frissen a húst. Ügy mond­ják: ez az új épület 1965-ben került tető alá, s három éve, hogy bővíteni kellett... — Nagy a család. Hét gye­reket neveltünk íeL Juli kát, Marikát, Rőzs ikát, Magdit, Erzsit, Jánost, Gyu­rit Egy keresővel, János bá­csival, aki az állami gazda­ságban dolgozott de Keszt­hely, Nagykanizsa környékén a híradósoknál is vállalt munkát. Derék, szép szál ember ma, hatvannégy évvel a háta mögött is. Nyugdíjas, ezerhatszáz fo­rintot hoz a postás havonta a Bogdán portára, ezt egészí­ti ki a felesége négyszáz fo­rintja. Kell az a kis háttér­gazdaság nagyon! !— Mi lett a gyerekekből? Tudom jól Németh elnök­től, de hadd sorolják ők bői - dogsagoísan, hogy: — Marika a csurgói óvó­nőképzőben másodikos, Ró­zsiba marcali -farmergyá- ros«, iker-testvére Bözsi a szentgyörgyi téglagyár mun­kásnője, Julika Balatonújla- kon szakmunkás, János — már- családja van — gépnek ura, Magdi és Gyuri általá­nos iskolás. Az iskolások éppen itthon vannak; a Smokie, a Boney M., a Bay City Rollers együt­tesek poszterei alatt beszél­getünk a jövőről, mely Mag­di előtt így körvonalazódik: — Vasúti kalauz szeretnék lenni! Mosolyog. A kezében Jules Verne Sándor Mátyás regé­nyének új kiadása. Gyuri »íarmergyároa« nő­vérét, Rózsát emlegeti: — Most vizsgázik autóve­zetésből. Fiat 850-est szeret­ne venni Áhítat van a hangjában Igen, Rózsi jól keres, Bözsi is megkapja a havi 2550— 2600-at, j ulika olykor a 2800-at... Esténként gyakran átjön­nek ifjabb Jánosék is új há­zukból A két szép unoka — fiú mind a kettő -r- meg szinte égési nap itt van, a nagyszülők örömére. — A gyerekeink, az uno­káink tanult emberek lesz­nek. Nekünk még nem taní­tották a betűt. A negyvenen felüliek anal­fabéták majdnem mindnyá- jian. Ennek hátrányait a bő­rükön érzik. — Mit üzenne a sáripusz­taiaknak, János bácsi? — Költözzenek be! (A megfelelő épület lehető- ségén kívül ehhez egyévi munkaviszonyt kell igazolni, valamint a megvásárlandó épület bekerülési összegének tíz százalékáról bizonyságot adni. Az elintéznivalókban a tanács segít, így a hitel in­tézésében is. Az új életet kez­dőknek csak a törlesztés gondja marad, kis tételek­ben.) — Hogyan telnek az esték, János bácsi? — Bekapcsoljuk a televí­ziói A kalandfilmeket, a kri­mit szeretem. Galambica meg ezt mond­ja: — Az űrrepülést;:: Desk<5 László A kutatás témája: a szórakozás Üdülés, idegenforgalom Közegészségügyi napok Siófokon i Szükség van az útmutatásra Néha kevés az idő a döntéshez

Next

/
Oldalképek
Tartalom