Somogyi Néplap, 1981. május (37. évfolyam, 101-126. szám)

1981-05-27 / 122. szám

VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! ÁRA; 1,40 Ft SOMOGYINÉPtAP _ __________• A Z MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXXVII. évfolyam, 122. szám 1981. május 27., szerda ' 5 / , Tanácskozik a Mongol Népi Forradalmi Párt XVIII. kongresszusa Dinamikus előrehaladás a szocializmus építésének útján ! Ama — sok országát: pél­dául a hús, a gyapjú, a bú­za, a villamosenergia és a szilárd tüzelőanyagok, né­mely ásványi nyersanyag és színesfém egy főre jutó ter­melésében, továbbá a tíz­ezer la>kosra jutó diákok, or­vosok stb. számában. Cedenbal ezután áttért a mongol párt külpolitikai te­vékenységére és feladataira. Mindenekelőtt arra emlékez­tetett, hogy öt év előtti XVII. kongresszusán az MNFP megalapozta és Kije­lölte a szocialista országok­kal — és főként a Szovjet­unióval — való együttműkö­dés irányvonalát, mint a párt és az állam nemzetközi tevékenységének elsőrendű feladatát. Az azóta eltelt évek igazolták ennek az irányvonalnak a helyességét (Folytatás a 2. oldalon) Jumzsagijn Cedenbal beszámolója évfordulójának évében . — tartják. A hatvan évié visz- szatekintve az erőteljes fej­lődés különösen fontos moz­zanatának nevezte az 1940- ben megrendezett X. párt- kongresszust amely meghir­dette az áttérést a forrada­lom demokratikus szakaszá­ról a szocií&izmus építésére. Cedenbal megállapította: „az egykor elmaradott, feu­dális Mongólia dinamikusan fejlődő szocialista állammá lett, amely korszerű és sok ágazatú gazdasággal, virág­zó kultúrával rendelkezik, és amelyet lakosságának nö­vekvő jóléte jellemez — ez a párt tevékenységének és a mongol nép önfeláldozó munkájának fő eredménye.” Töretlenül halad az or­szág iparosítása. A gazdasá­gi és kulturális fejlődés te­rén Mongólia túlszárnyalta Ázsia — és nem csupán A szervezett üdültetés egyik legnépszerűbb módja a turizmus. E mozgalom a Szovjetunióban jelentős pénzügyi és egyéb anyagi támogatást élvez; jelenleg csupán a szakszervezetek turisztikai tanácsa 955 szállóval, turista- házzal és kempinggel rendelkezik; ezek egyszerre 540 ezer embert fogadnák. Több mint 11 ezer útvonalat építettek ki az ország legszebb vidékein, a Krímben, a Kaukázusban, a Baltikumban, illetve Közép-Ázsiában, Karéi iában, Oroszor­szágban, Szibériában és a Távol-Keleten. A további fejlesz­tésekre a Szovjetunióban — öt év alatt — több mint 550 millió rubelt fordítanak, elsősorban a szolgáltatások javí­tására. Képünkön; az egyik fekete-tengeri üdülőhely, Pi- cunda Tegnap reggel, helyi Idő szerint 9 órakor az Ulánbá­tort kormánypalota nagy ta­nácstermében megkezdte munkáját a Mongol Népi Forradalmi Párt XVII1, kongresszusa. A kongresszus elnökségé­ben foglalnak helyet a test- vérpártdk küldöttségeinek vezetői. Az SZKP delegáció­ját M. Sz. Gorbacsov, a po­litikai bizottság tagja, a kb titkára vezeti. Sarlós István, a Politikai Bizottság tagja áll az MSZMP küldöttségé­nek élén. Az elnökség mon­gol tagjai párt- és állami vezetők, neves közéleti sze­mélyiségek, az ipar és a me­zőgazdaság élenjáró dolgo­zói. A küldöttek egyhangúlag jóváhagyták a kongresszus napirendjét, ami a követke­ző: 1. A Mongol Népi Forra­dalmi Párt Központi Bizott­ságának beszámolója, előter­jeszti Jumzsagijn Cedenbal, a kb első titkára. 2. A Mongol Népi Forra­dalmi Párt Központi Reví­ziós Bizottságának jelenté­se, előterjeszti O. Njama, a bizottság elnöke. 3. A Mongol Népköztársa­ság népgazdasági és kultú­rálj* fejlesztésének alapvető irányai asz 1981—85-ös éhek­ben. 4. Á párt központi szer­veinek megválasztása. A napirend megszavazása után. Jumzsagijn Cedenbal megkezdte a központi bizott­ság beszámolójának ismerte­tését. A Mongol Népi Forradal­mi Párt Központi Bizottsá­gának első titkára beszámo­lójának bevezető részében aláhúzta a XVIII. kongresz- szus jelentőségét, amelyet fokoz az a körülmény, hogy jubileumi esztendőben — a párt megalakulása és a né­pi forradalom győzelme 60. Kalászba szökött a búza Az őszi árpa után a búza is kalászba szökött, s ha to­vábbra is jól fejlődnek a gabonák, egy hónap múlva megkezdődhet az aratás, be­állhatnak az árpatáblákba a kombájnok, legalábbis a Dél-Dunántúlon. Ezen a vi­déken kedvez az időjárás a szántóföldi növényeknek, Somogyból azt jelzik, hogy erőteljes növekedésnek in­dultak a mintegy 120 ezer hektáron termő kapások — a kukorica, a cukorrépa, a napraforgó és a burgonya — is, az utóbbi éppen ezekben a napokban ad munkát; kultivatoroznak a gazdaságok krumpliföldjein. A Dunán inneni, Tiszán túli országrészben már in­kább akad okuk a panaszra a gazdálkodóknak, vajmi kevés hullott az aranyat érő májusi esőkből az Alföld­re. A Hajdúságban például többnyire 50—60 milliméter csapadék esik ebben a. hó­napban, az idén csupán 11— 14 milliméter. Most van szükség igazán az öntözésre. Csongrádban úgy számol­ják, hogy legalább 80 mil­liméter csapadékkal adós a természet, minden növényi kultúra, de főként a kalász­ba szökkenő gabonák síny- lik meg a csapadékhiányt. Borsodban a szeles időjá­rás is szárítja a földeket, ezért a Taktaközben a tisza- luci főcsatorna mentén és más vidékeken öntöznek. Heves megye kicsiben mu­tatja az országos képet: egyes vidékein volt eső jócskán, másutt az aszály riogatja a gazdákat, a szárazság miatt helyenként nem kelt ki a kukorica. Az országban mindenütt vágják a lucerna első növe- dékét, a takarmánynövény kaszálását, gyűjtését meg- gyorsította a nyarias idő. Húsaiéin király Moszkvába érkezett Igazságos és tartós békét, jó kapcsolatot a térség országaival Leonyid Brezsnyev köszöntője félnél. A térségben kialakult Katonai díszpompával fo- giadták tegnap délben Moszk­va vmukovói repülőterén Husszein . jordániai királyit, aki a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa elnökségének, vala­mint a szovjet kormánynak a meghívására érkezett hi­vatalos baráti látogatásra a Szovjetunióba. A különgép’- ből kilépő uralkodót első­ként Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szov­jetunió Legfelsőbb Tanácsa elnökségének elnöke üdvö­zölte. Fogadására megjelent Nyikolaj Tyihonov, a Szov­jetunió Minisztertanácsának elnöke, Andrej GromiUo kül­ügyminiszter, valamint a szovjet kormány, a politikai és a társadalmi élet több más képviselője is. Jelen voltak a Moszkvában akkre­ditált diplomáciai képvisele­tek, valamint a moszkvai dolgozók képviselői is. A két ország himnuszának elhangzása után a jordániai király és a szovjet államfő ellépett a felsorakozott dísz- század előtt, majd Moszkva jordániai és szovjet zászlók­kal feldíszített utcáin az uralkodó szálláshelyére haj­tattak. A jordániai király kísére­tében Moszkvába érkezett Mudar Badran miniszterel­nök, Marvan al-Kasszem kül­ügyminiszter és Hasszán Ib­rahim, a megszállt területek állammdnisztere is. A kora délutáni órákban Husszein király a Kremlbeh fogadta a Moszkvában akk­reditált diplomáciai képvise­letek vezetőit. A Közel-Kelet kérdéseiről beszélt Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Ta­nácsa elnökségének elnöke azon a vacsorán, amelyet Moszkvában a szovjet fő­városba érkezett Husszein jordániai király tiszteletére adtak. Brezsnyev kijelentet­te: nemzetközi konferenciáit kell összehívni a közel-kele­ti kérdés rendezésére vala­mennyi érdekelt fél részvé­telével, beleértve a Palesz­tinái Felszabadítás! Szerve­zetet is. A szovjet államfő meg­elégedéssel állapította meg, hogy ez a javaslat pozitív visszhangra talált a jordám \ f helyzetet jellemezve elmon­dotta, hogy Izrael agresszió­ja Libanon ellen veszélyes szakadék szélére sodorta a Közel-Keletet. „Meghiúsítani az izraeli agressziót, meg­akadályozni egy újabb kö­zel-keleti háborút — ez mindazok közvetlen köteles­sége, akik érdekeltek a bé­kében” — mondotta, és bí­rálta az Egyesült Államokat, amely saját kezébe akarja ragadni az olajban gazdag közel-keleti térséget és saját katonai uralmát akarja ott megteremteni. ;,A Szovjetunió, ezzel el­lenkezőleg, nem tart igényt természeti kincseikre. Mi csak- egyet akarunk: igazságos és tartós békét a Közel-Keleten és jó kapcsolatokat a térség valamennyi országával”. A díszvacsorán beszédet mondott Husszein jordániai király is. A két ország együttműkö­déséről szólva Husszein ki­jelentette; jelenlegi látogatá­sa ismét megerősíti azt, hogy Jordánia érdekelt a gazdasági, kulturális, mű­szaki együttműködés fejlesz­tésében, kiszélesítésében, korszerűsítésében, kész to­vábbra is dolgozni ezért. Husszein méltatta a Szov­jetunió álláspontját, amely­re mindig az jellemző, hogy mélyrehatóan és objektiven megérti az arabok jogait, Jordánia kijelenti — han­goztatta Husszein —, hogy üdvözli a Szovjetuniónak azt a javaslatát, hogy hívjanak össze nemzetközi értekezle­tet a közel-keleti kérdés ren. dezésére és ezen a PFSZ a többiekkel egyenjogú tagként vehessen reszí.

Next

/
Oldalképek
Tartalom