Somogyi Néplap, 1981. május (37. évfolyam, 101-126. szám)
1981-05-24 / 120. szám
R égi levelek, Iratok, tíj- ságkivagásolk selejtezése közben, Boron» hainak egy notesz akadt a kezébe Kopott, penészes fedelű. * Az évaaámot is csak .nehezen tudta kibetfiani rajta: 1952Hátradőlt a fotelban és u akár egy levéltáros, aM valami különösen ritka kincsre bukkant, forgatta a lapokat, nézegette a bejegyzéseiket. Az egyik oldalon piros ceruzával kétszer is aláhúzott mondatot talált: Meglátogatni, Soó- sékat! Aztán néhány lappal odébb, csak fordított szórendben: Soósekat, meglátogatni! ■ Kik ezek a Soó- sék? Miért akart elmenni hozzájuk? Odalapozott ahol a címek, teleion- szátnok álltak, de az S-betűnél sem talált semmi nyomravezetőt Nem érdekes — gondolta —, végül is mit izgat ezengem annyi év után? Sok minden ——— történt azóta és mással is megeshet ilyesmi,' hogy kirostál, neveket, istne- , rásoket.De mégis? Miért kellett volna meglátogatni őket? Vacsoránál megkérdezte az asszonyt: — Nem tudod véletlenül, kite lehetnek azok a Soósék'? — Soósék? — Boronkainét váratlanul érte a kérdés, néhány percig tűnődve pipál- gatta ki az ismerősöket, de Soós nevűt nem talált közöttük. — Fogalmam sincs.. De honnan jutott ez most eszedbe? — Semmi, csak egy régi bejegyzés .,. Nem szabiit.. 1 — Várj csak — élénkült föl az asszony —; most már valami dereng. Nem volt,' néked egy Soós Ákos vagy Arnold nevű osztálytársad? — Ármint — kiáltott föl Bárónkat, és abban a pillanatban olyan tisztán villant föl benne a régi arc, mint egy fénykép, többszörös nagyításiban. Hát persze! Soós Ármin. És pont ő rá nem gondolt? Hogy lehet valakit ennyire elfelejteni? —- Ha jól emlékszem ~ folytatta az asszony —az egyetemre jártatok együtt' Vagy tévednék? — Tévedsz — mondta Bo- ronkai —; még a gimnáziumban koptattuk együtt a padot. A fenébe is, hogyfeledkezhettem meg róla?! Ügy néztem föl rá, akkoriban mint egy Istenre! Nem túlzók. Volt valami a lényében,' ami még a legtunyábbakat is magával ragadta. T izenhét évesen már politizált. Szikár, égő- szemű kamasz. Most is magam előtt látom, amikor egy magyar órán felállt és Zrínyiről szólva kijelentette, hogy őt nem érdekli a török áfium elleni orvosság, mert most a germánkor ellen kellene valami hatásos ellenszert kitalálni. Tanár úr — mondta —, meggyőződésem, hogy Zrínyinek is azok okozták a vesztét, a vadkan csak mese; ezt ha történész leszek be fogom bizonyítani. És az a vadkan most itt liheg a nyomunkban, ha nem vigyázunk mindent fültúr az agyarával... Te, én még olyan csendet sosem hallottam egy osztályban1. Soósnak az volt a szerencséje, hogy a tanár is gyűlölte a németeket és csak egy „szamár vagy, fiammal” intézte el az ügyet... De ez a „szamár vagy fiam” fölért egy csillagos jelessel. ezt akkor mindnyájain éreztük ... Boronkai elhallgatott. Gondolatban újra visszaült abba a régi, össze fari cs gált iskolapadba, onnan riasztotta fel az asszony újabb kérdése: — És történész lettl — Kicsoda? *— Hát az a Soós. — Ja, igen... hogyne'.'!! Méghozzá kitüntetéssel végzett, ott fogták tanársegédnek az egyetemen ... De fiacskám, erre már neked is kéne emlékezni, hiszen akkortájt járt itt néhányszor. — Ne haragudj — mondta kicsit sértődötten az asz- szony —. de én erre a Soós- ra egyáltalán nem emlékszem. Csak aim, hogy egyszer valami csúnya botrányba keveredett, és lecsukták. Nőügy, vagy ilyesmi. Tudod, Tóth-Máthé Miklós Meglátogató Soósékat! amikor olyan feldúl tan jöttél haza... Mikor is történt? Ötvenben? — Ötvenkettőben — tagolta fojtott indulattal Boronkai —■, és nem nőügybe keveredett ... Semmibe se keveredett! Igazságtalanul vitték el. — Csakugyan? Pedig mintha úgy emlékeztem volna, hogy ott az egyetemen valami kjs titkárnő... Kérsz még felvágottat? — Nem kérek. F ölállt Átment- a másik szobába,, és előkereste a penészes kis noteszt, Most már mindenre pontosan emlékezett Az a két bejegyzés akikor került be, amikor Soós Ármint néhány hét után kiengedték. Közös osztály társuktól tudta mega hírt, attól aki az elhurcolás tényét is közölte. És most a nottí&zlapra piros ceruzával kétszer aláhúzott bejegyzést bámulva, ott látja kettőjüket suttogni a presszóasztalnál, a egyszerre visszhangzik benne minden, amit akkor mondott annak a másiknak: — Soós rendes ember, nem hiszem, hogy valamiben is vétkes lenne. Ez csak valami végzetes félreértés lehet, különben nem engedték volna ki ilyen hamar. Azt sem értem, miért nem vették vissza áz egyetemre. Egy ilyen koponyát!... Koronkad szeme előtt ösz- szefutottak a betűk. A két piros csík mintha a testén húzódna keresztül. Miért nem ment el? Mi lehetett, ami visszatartotta? Hiszen már akkor is tudta, hogy Soós ártatlan. — Nem emlékszel rá, hol laktak? — kérdezte másnap a feleségét — Kik? — Ugyan. 1., hát Soós Árminéin — Hagyj már békén ezekkel a Soófiékkal! Miért izgat ez téged mostanában? Nem tudom hol laktak, sosem voltunk náluk. — Pedig valahová fel van írva — dühöngött Boronkai és átkutatta a régi noteszokat, határidőnaplókat mig végre az egyikben ráakadt a címre. Maga is meglepődött, hogy csak egy buszmegálló- nyira laknak tőlük, tehát majdnem a szomszédban. Még, aznap odament. Idegen nő nyitott ajtót. — Soósék? Ó, azok már régen nem laknak itt. Hát nem tudja? Még ötvenhatban kimentek, most valahol Cle- velandban élnek... ' — Clevelandban ? — Ott. Ha érdekli, talán a házmester meg tudja adni a címüket. Azzal régen leveleztek. Még csomagot is küldtek neki. A házmesterné bizalmatlanul méregette —*• Minek kell az el v társ- nak a cím? — Írni szeretnék neki. Barátok voltunk. — Barátok? — Igen. — Boronkai halkan, bizonytalanul mondta, mintha magsa sem lenne egészen biztos ebben. — Tudja,, még a gimnáziumból... — Az lehetséges, kérem, de én akkor sem adhatom meg a címüket. Nincs rá felhatalmazásom. — Mégis, ha lehetne... Ugyanis nagyon fontos, hogy írjak neki, bizo- ——— nyos dolgok ... — Boronkai elakadt, hirtelen kívülről szemlélte önmagát, es navetséges- • nek látta, hogy I egy idegennek bármit is megmagyarázzon. Mi az hogy „bizonyos dolgok”? És egyáltalán ennék a zsemleképű satrafának, mi köze — ehhez? Gyorsán elővette a tárcáját és mintegy mellékesen becsúsztatott egy százast az asszony köténye zsebébe. — Hát jó — mozdult el a házmesterné az ajtónyüásból —, de csak egészen kivételesen ... Lehet, hogy már azóta változott is a címük... Néhány nap múlva irt Soóséknaik, és aztán izgatottan leste a postást Élnek még egyáltalán? Megkapták? És jön-e rá válasz? Ahogy megérkezett Clevelandi»! a levél, megköny- nyebbult, Soós’ a régi barátsággal £rt és küldött néhány színes fotót is a házról, a berendezé- ről, a kocsiról. Az egyik, képen születésnapot ünnepel a család. Soós Ármin épp a marcipánmalaccal díszített hatalmas tortát vágja föl. A kéls a malacnak szegezve, Soós kicsit üdvözült mosoly- lyal kíséri a műveletet. Megkopj szodott, meghízott L evelezés kezdődött közöttük; s egy napon Boronkai ezt mondta a feleségének: — Mi lenne, ha meglátogatnánk Soósé- fcat? Azt írta nemrég, hogy szívesen toüldenénék meghívó levelet. — Amerika? Cleveland? — Áz asszony arca kiszínesedett — Istenem, ez nem is lehet igaz! — Ha akarod, miért ne? Néhány órás repülőút az egész. Ma már nincsenek távolságok. Megnéznénk, hogy élnek, mit csinálnak. Hiszen már olyan régen készülök meglátogatni, az ember ne szakadjon el végleg a barátjától ... Annyi közös emlék, jó hecc, egyszer az egyik tanárnak rothadt körtét tettünk a zsebébe... Te, hogy akkor mit összeröhögtünk!... Tudod mit? Augusztusban már el is mehetnénk!... Akkor venném ki a szabadságom, meg néhány hét fizetésnélkülit is... És az új noteszbe beírta, augusztusra: Meglátogatni Soósékat!. Cleveland! U.S.Ä.! Gondolkodó. Kiril Pétkor kisplasztikája Simái Mihály Szerkezetek egy v a s d ar ab hogy rezgctcl mélyében szárnyát az anyag üveghang-tisztán hallani' így veri a vas a vasat egy kék kristálya szerelem talán legtisztább vázlata milyen zárt! mégis végtelent sugárzik minden vonala egy pán cél szárny az ismeretlen bogár emlékműve a fény tovább növeszti át is rebben a hegyek késél-peremén egy rőt levél miniatűr napkitörés a szív alakja tűzzel megkoronázva már az isten sem segíthet rajta rezgőspirál kivül-belül az egyetemes kupolában most-velük s örök-egyedül világolsz a világban Régmúlt idők furcsaságai A török hódoltság korában a rend, a biztonság fenntartására városa mintára a falvakban is bevezették azt a rendfenntartó intézményt, amelynek az élén a paraisztkapitány állt. A Nóg- rád vármegyében kiadott utasítás húsz pontban írta elő a pairaszttisztek kötelességeit. „A parasztkapiitány vagy hadnagy — mondja az utasítás — a káromko- dóra első ízben huszonöt botot, másodikban öt.ven botot veressen, ha harmadszor is káromkodáson fogják, akkor a bűnöst a vármegye tömlőé ebe vitesse, s ott az ország törvénye szerint feje vétetik.” Ezt a Nógrád megyei ren? delkezésit országos méretekben hiba lenne ismét bevezetni, népesedéspolitikánk, minden eddigi eredménye odeienne, különösen ifjúságunk sarai ritkulnának meg. Persze azért a „felbujtóknak”, mondj üli, a- trágár mondatok, obszcén kifejezések tömegét terjesztő filmrendezőknek sem ártana a huszonöt bot. Sőt, nívódíj helyett ötven, botot is kaphatnának, a rendező fejevételét pedig a minisztérium intézné hivatalból. • » • III. György király idejében az egyik legelőkelőbb angol erotikus klub a Med- menhami Apátság nevet viselte. A férfitagok barátkámzsát, a nők apácaruhát hordtak, nyaranta több hetet töltöttek az „apátságban”, egy London mellett fekvő kastélyban. A kötelező erény- gyakorlatokat előlkelően berendezett cellákban végezték el a párok. A höligytagok kényelmét a gondos „apáti urak” még azzal is szolgálták, hogy- állandóan egy bábát tartottak készenlétben. Ma már lehetetlen kideríteni, mennyi dolga volt az ügyeletes bábának, de valószínű, az angol egészségügyi tárca történetében ez az első híradás a szervezett betegellátásról, a népesedéspolitikát segítő mentőszolgálat megszervezésétől. * * • A Világ című lap tudósítója 1841-ben adta hírül, hogy Makón „illuminált fiatalemberek nagyobb csoportja betört a színházba, ahol az ősanya című színmű ötödik felvonását játszották már. A garázdák fajtalan, buja beszédekkel a jelen volt nemes publikumot, főképp a hajadohokait bujáikodásra szólították fel, a színészeket szétkergettók, ugráltak, kurjongattak, majd buja szavakat kiáltozva, botrányok közt elvonultak...” Még ma is kissé megrökönyödve olvassuk. Lám, hogyan randalíroztak a makói fiaitalok a múlt században! Szerencsére 1981-et Írunk, s a mai makói legényeknek már nincs lehetőségük ilyen garázdaság elkövetésére — ugyanis a vidéki színházak névsorában hiába keressük Makó nevét, a városban nincs önálló színtársulat. Szvetozar Karadzsov Különleges ésszel rendelkezett. Nem ismert semmi akadályt, semmi korlátozást. Milliókért ésszerűsített. Már az is érdekes volt, ahogyan' csinálta. Egyszerűen fölemelt egy darab vasat, és kijelentette: — Eb.ből a vasból egy olyan szerkezetet lehet konstruálni, amelyet it.íig külföldről hoztunk be. S a népgazdaság számára megtakarítunk kétszáznegyvenöt- ezer-háromszáztizenhét levát és tizennégy sztötinkát. Azon nyomban sürögni- forogni kezdtek a szakértők. És fáradságos munkával megállapították, hogy a gép a népgazdaság számára pontosan kétszáznegyvenőtezer- háromszáztizenhét leva és tizennégy sztotinka megtakarítást eredményez. < A gondolkodás folyamata volt rejtély. Néhány tudományos intézmény pszichoana- tómiai-szociológiai vizsgá- ^ latnak vetette alá. Megállapították, hogy az állandó, megfeszíts tt gondolkodás eredményeképpen ennek a különleges észnek nem működik egyszerre az összes centruma. Volt, amelyik pihent, és volt, amelyik csak az ésszerűsítés bejelentése után kapcsolódott be. Ez a különleges ész az igazgatónál tett látogatásakor nyilvánult meg igazán, ahol is megközelítőleg a következő párbeszéd zajlott le: — Az ésszerűsítéshez egy újabb készüléket kell alkotnunk, igazgató elvtárs, különben a szerkezet nem fog működni. — Csak most jut eszébe?!? És mibe kerül? — Alig háromszázezer Zéróba. — Háromszázezer?!! Honnan vegyem ezt a pénzt? — Az már'az ön dolga. Az én dolgom, hogy a technikai fejlődést előbbre vigyem ... Az igazgató a legszívesebben kihajította volna, de nem szólt semmit. Mégpedig azért, hogy a pert megelőzze,- A becse* szerkezeim tehát az üzemi fürdő rekonstrukciójára hivatkozva szerzett pénzt. De minthogy ez az ész folytonosan újabb gondolati termékekkel és pótlólagos szerkezetekkel állt elő, az igazgató a két új műhely építésére áttett pénzt is fölhasználta. Így most csak a fejéhez kapott. Ebben az állapotban talált rá az a bizottság, amely a műhelyek átvételére érkezett. De miután semmiféle átvételről nem volt szó, a bizottság megelégedett azzal, hogy átvette az igazgató lemondását ... Az eddigi helyettes lett az új igazgató. Már a második nap kitüntették — miután a vezetése alatt álló vállalat országosan első lett az ésszerűsítés területén. Megdicsérték azért is, hogy támogatott egy ilyen különleges észt. És ő boldogan tért haza. Vidáman fütyö- részett, annak az embernek a vidám füttyével, aki nem tudja, hogy mi vár reá. ren^lűlto; Migr«y Lmód Valaki az elmúlt száznegyven év alatt végleg szétkergette a színészieket. Gyanítom, a tettest nem az illuminált fiatalemberek közt kell keresni. * * * Az 1856-ban kiadott Beö- thy-féle Pesti' Arszlán, vagyis Díszes Társalkodó című illemtan a férfiaknak Széptevés címszó alatt ezt javasolja: „Ha valamelyik nőt sétájára kísérve megpillant egy nyíló virágot az útfélen, már legyen kész a bókjával; például, ha liliomot lát, azt mondja: az ön keze éppen olyan, mint e liliom; — ha rózsát lát: e rózsa az ön arcától kölcsönzé a színét! — ha epret lát: nagysád ajka épp oly eper...” Ml már nem bókolhatunk így séta közben egy nőnek. Először is az útfélen, legtöbb helyen nem virág nyílik, hanem gumiabroncs és papírzsákba gyömöszölt háztartási szemét. Rózsára, eperre pláne ne nézzen a nagy- sád, mert rengeteg pénzbe kerül. Tavasszal az első eper kilójáért 250—300 forintot is elkérnek, s ki győzi ezt energiával, jobban mondva, pénzzel? * * * Gergely, napján, március 12-én a szokásos Gergely - járás hazánkban is nagy népszerűségnek örvendett régen, a diákság körében. A középkorból származó diák- viigasság résztvevői — jelmezekbe öltözött, fakardot kötő iskolásfiúik — megbeszélt helyen gyülekeztek, s zászlókkal, bokrétákkal fölszerelve elindultak, hogy hóizról házra járva iskolájuknak új tanulóikat toborozzanak, ta; nítómesrterüknek adományokat gyűjtsenek. Felsőfokú iskoláinkban már régóta nem divat a toborzás. Napjainkban nem a diákok járnak házról házra, hanem egyes szülők. Protekcióért. ; Kiss György Mihály Katona Judit Elér a csontkezű idő Cinkékkel kelek, hű sereggel, feketedek sötét egekkel, világosodom kelő nappal, tusakodom szárnyas szavakkal. Viaskodni kell bősz igékkel, birkózni sárkányfényességgel. Csontkezű idő nyúl utánam s beroppantj'a lét-csigaházam SOMOGYI NÉPLAP Az évszázad csodája ttbeuó tellett- ^ogottyi r«ja* .
