Somogyi Néplap, 1981. május (37. évfolyam, 101-126. szám)
1981-05-17 / 114. szám
Széchenyi és a Lánchíd Széchenyi István — irmait •rrol történelmi kézikönyvek beszámolnak —• egyformán fontosnak tartotta, a tudós társaság életre hívását, a lefuttatást, a gőzhajózást és iparfejlesztést, meg a főváros Ikétrésze közötti állandó híd megépítését. Egyéniségének teljes súlyával vett részt a szervező létrehozó munkáiban, Feljegyezték például, hogy amikor az Árpád gőzös elindult Pestről Bécsig tartó útjára,, akkor a gróf majdnem a hajón, lakott, „mert szeretett az emberekkel együtt lenni, és1 meggyőződni, hogy a haladás e hatalmas eszközének célszerűségével miiként barátkoznak meg az emberek.” A korabeli beszámolók persze azt sem hallgatják el, hogy a gőztiajózásnak meg a lóversenynek, sőt a hídépítésnek is számos ellensége volt, Az első nagy csatát Széchenyinek és támogatódnak az országgyűlésen kellett megvívniuk. Az 1836-os diéta törvénykönyvének 26. cikkelye bizonyítja, hogy sikerrel. Ekkor iktatták törvénybe a határozatot Egy állandó hídrnak Buda és Pest közötti építéséről. A tény jelentőségét nem csupán az húzza alá, hogy az állandó kapcsolatnak a két város között közlekedési és gazdasági jelentősége volt. A nemesi tudat, a hagyományokhoz való merev ragaszkodás elleni támadás jelképévé is vált a híd. A törvénycikk első paragrafusa azt mondta ki, hogy az ösiszekötő kapocs megteremtésének feladata „egy részvényes társaságra” hárul. A második pedig azt, hogy az állandó hídon „hídvémot kivétel nélkül mindenki fizetni tartozik • J , Vagyis, a munkálatok még nem kezdődtek el, amikor már egy hajszálnepadés jelentkezett a rendiség szigorúan őrzött építményén: a hídvám, melyet a nemes embernek is fizetnie kell majd. Természetes, hogy ebben a szervező és meggyőző munkában kiemelkedő szerepe volt Széchenyi Istvánnak. Éne már az egyik korabeli olasz utazó is figyelmeztetett. Tullio Dandolo saját szemével látta azt a tahidat, amelyen jobb időben a két part között közlekedtek, s látta a befagyott Dunát is, amelyen ugyancsak átjártak. Beszélgetett Széchenyivel, aki arról szólt, hogy menynyire veszélyes és nyomorúságos mindkét közlekedési forrna. Azt sem hallgatta el, hogy a Lánchíd, amelyet terveztek, sokba fog kerülni, milliókba. Természetszerű hát, hogy az első pillanattól arra gondoltaik, azon ingyen nem eresztenek át senkit. A fizetésnek már az eszméje ás igen nagy felháborodást váltott ki egyes nemesi körökben. Ilyen jelszavak röpködtek: „Legyen híd, de azon, csak az fizessen, aki nem nemes.” Széchenyinek beszélni, írni, érvelni kellett a maga igaza mellett. A szó teljes értelmében küzdeni azért, hogy a híd meglegyen. S akkor még baráti társaságban, ismerősei között vitázni arról, hogy miért szükséges a hídvám. A dolog' lassan kulcskérdéssé vált. Széchenyi nem beszélhetett minden ellenfelével, de okfejtésére és logikájára jellemző a,z a párbeszéd, amelyet Tullio Dandolo jegyzett le. Társaságban az egyik Pest megyei táblabrró ilyen szavaikkal fordult Széchenyihez: — Hallja, gróf űr, ez a magyar szabadság? Erre a válasz csak újabb kérdés lehetett, az, hogy mire gondol? — Arra — mondja a táblabíró —, hogy nemes ember fizessen a Lánchídon. — Bizony ott fizetni kell — mondja a gróf. — Már legalább találtak volna valami módot — füstölgőn tovább a megyei nemes —, hogy rajtunk ez a gyalázat meg ne történt volna. Széchenyi arcán mosoly suhant át — Hiszen van egy Ids kibúvóajtó, amit azoknak hagytunk, akik semmi áron sem akarnak fizetni, akik nemesi becsületüket érzik megsértve a gondolatitól, hogy őket megvámolják. A táblabírót érdekelni kezdte a célzás, izgatottan várta a folytatást. — Persize — csavart egyet a szavaikon a gróf —, úgy van határozva, hogy aki a Lánchídon megy által, az fizet.,. A nemes szavába vágott: — No igen, és azután? — Hát azt mondom, a,ki a híd mellett akar elmenni: az semmit sem fizet. A kis történet arra világit, hogy Széchenyinek volt ereje és ötlete a legparányibb ellenvetés leszerelésére ás. A hídvám kérdéséiben végül engedni kényszerült a rendi gondolkodás, de ettől még nem teremtődnek meg az építés költségei. Ez utóbbi érdekében Széchenyi egy ívet állított fél, amelyre mindenki aláírta a nevét azok közül, kik, gazdasági megfontolásból, szükségesnek; látták az állandó híd létesítését, és azt tőlük telhető módon elősegíteni szándékoztak. A papírlap a haladást kívánók és a konzervatívok közötti határvonalnak is dokumentuma. A tizenhat aláírás mind azotké volt, akik a változás élharcosai voltak az országgyűlésen, A tizenhat név kevésnek tűnhet. Főleg olyan korban, amikor a reformot, a változtatást mindenki akarta. Ezek mellett volt azonban egy szélesebb bázisa is a Lánchíd gondolatának. Ezt bizonyítja az ailábi történet, amelynek ideje 1848. júniusa. A híd lassan készült, s a huzavona még Széchenyiben is kétségéket ébresztett, érdemes volt-e küzdenie, magával ragadnia azt a tizenhat embert? Éppen a megbecsülésről beszélt egyik barátjának, amikor a szobába lépett a huszárja, és jelentette, hogy három parasztember kíván bejönni. Amire a gróf engedélyt adott. — Széchenyi István gróf urat tisztelhetjük a személyében? — kérdezte a három belépő közül az egyik. — Igen. Én vagyok, jó barátaim. Mivel szolgálhatok? — Könnyen készen leszünk a kérelmünkkel — mondja a szószóló —, ha kegyelmes urunk jóságát nem tiltja tőlünk. — Pesten volt dolgunk a helységünk ügyeiben, s minthogy a Lánchidat megnéztük, nem akartunk elmenni anélkül, hogy gróf Széchenyi Istvánt meg ne lassúik. Ezért idebátorfcod- tunk a gróf úrhoz, s csak azt kérjük, engedje meg nekünk, hogy a kezét megfoghassuk. A szemtanú szerint ékkor Széchenyi nem tudott megszólalni ... Laczkó András Csanádi János Tavasz A rózsák, amikor kinyíltak, mindjárt kortyolni kezdték a levegőt, mely saját illatuktól volt terhes. Az akácvirág súlyosan csüngött a levelek zöld pénzei között. Az ibolya kéken kérdezgetett, mászkáló hangyák adtak választ az ibolyabokorban. S csupa vidám színét a kertbe kevertbe az ég. Apa — fiával. Laborcz Ferenc kisplasztikája. (A nemrég elhunyt neves művésznek a Nemzeti ról.) Galériában rendezett kiállltásáHódi T. József w és KISZ Értekezlet a köbön A reklámpropagandis - ta C. Gy.: — Több szem többet lát.... Igen. De a kollektív bölcsesség sokszor kollektív fecsegéssé válik. Én csak állva engednék értekezni! Pedig van, ahol az értekezletre csak azokat hívják meg, akikre tényleg szükség van, és jelenlétüket, idejüket csak addig igénylik, amíg véleményükre vagy odafigyelésükre szükség van. Ne tessék csodálkozni: Magyarországon Is van ilyen. Sok helyen azonban még... De ezt mondják el azok, akiket leginkább érint. Zs. P. műszaki fejlesztési főosztályvezető: — Hetente átlagban nyolc órát, havonta 30—35 órát ülök értekezleten. Ebben csak az van benne, ami „fix”. — Alkalmi értekezlet? — Még egyszer annyi. Kétszáztíz órás havi munkaidejéből hetvenet „ül”. — Véleménye szerint ebből mennyi a felesleges? — Majdnem mind. Ha őt percig szükség van rám, sokat mondok. De végig kell ülni. — A munkájához szükséges információkat nem az értekezleteken kapja meg? — Nem. Olyanokon vitatkozunk néha, ami megdöbbentő. Hogyha egy rajzon X méret szám megváltozik, akkor mi van? Egy rajzolónak ez ötperces probléma, egy közgazdász fél órán belül összegben is kimutatja, érdemes-e változtatni. Mégis, olyan szinten, olyan mélységben akarunk megoldani dolgokat, amelyeket mi nem is ismerhetünk... — Jelezte-e már valahol, valakinek, hogy ez így nem jól van? — Az igazság az, hogy egymást szidjuk, amiért sok az értekezlet, de mindannyian szervezzük, s minden marad a régiben. A „góró” drasztikusan irtani kezdje az értekezést. De van úgy, hogy amikor hivat tíz percet érő kérdésben, másfél óra múlva is ott ülök. Nem az én hibámból. — Mit csinál ilyenkor? — Hallgatom. Rajzolgatok. Nézem a plafont, meg az órámat. Higgye el, ez népbetegség. Mind a két telefonja csörögni kezd. Tíz perc alatt dönt, tájékoztat, informálódik. — Látja — mondja, amikor leteszi a kagylót—, a lényeges, valóban fontos kérdéseket így, kutyafuttában kell intéznem. Nincs időm máskor. Csd'kkhalom, üres kóiás- üvegek. Földig érő füst, fojtó meleg. Telnek a jegyzetVerbőczy Antal A feleségem tegnap este is visszalopta ágyába a srácot, föléhajolt s csak annyi látszott arcán; a szunnyadó tökös álmában jelenleg üstökös s módjában, hogy a kísérő csóva glóriát húzzon anyjának óva. (A többi szentségtörés. Legenda: A Szerelem. A szabadság. A Rend.) lapok: szavakkal és női aktokkal, három- és négyszögekkel. A takarítónő másnap vért izzad, mire rendbehozza a termet. A résztvevők aznap éjjel nyugtalanul alszanak, szemük körül vörös kontúrt rajzolt a cigarettafüst. Sem a haszon, sem a kár nem „forintosítható”. V. S.-né tanácsi osztály- vezetőt nem sikerült megkérdeznem, mennyit jár értekezletre. Éppen értekezleten volt Tényleg népbetegség? Fizikai munkásokból álló szocialista brigád vezetője, Sz. J.: — Negyedévi átlagban négy óra a kiesésem,, munkaidőben rendezett értekezlet miatt. Ebből két óra az üzemvezetői értekezlet két óra a szocialistabribád-veze- tók tanácskozása. — Brigádértekezlet ? — Munkaidő után. Párttaggyűlés, KISZ csúcsvezetőségi ülés, briigádértekezlet, szakszervezeti gyűlés úgyszintén. — A főnök mennyit jár értekezletre? — Művezető lévén jóval többet. — Szívesen csinálja? — Nem hiszem, de ezt ő tudná megmondani, Általában a problémák miatt megy, azt meg senki sem csinálja szívesen. iák. — Mohácsi Regős Ferenc tollrajza Előre gyártott szópanelek: „Talán nem érdektelen, ha megemlítem..„Értünk el eredményeket, de vannak még hibáink is...” „Tessék, elvtánsak, szóljanak hozzá... Kezdje a második, annak már könnyebb lesz.. ” „Mai értekezletünk hasznos, eredményes volt, a kérdések tisztázása hozzásegített bennünket a napirenden levő kérdések megoldásához.. Tényleg így van re? Mert akkor is ez hangzik el, amikor egészen nyilvánvaló, hogy elpocsékolt idő volt. Tudjuk, hogy baleset, szülési, .gyermekgondozási szabadság miatt mennyi idő esik ki a termelésből, de nem tudjuk, hány munkaórát és mennyi forintot rabolt el a „Tart pour Tart” értekezlet? vállalat R. M.: igazgatója, — Azoknak az értekezleteknek. amelyeken részt veszek, tizenöt—húsz százalékát ítelem feleslegesnek. — Hogy éri el, hogy ilyen kedvező az arány? — Ami nem érdekel, mert nem érint, arra nem megyek el. Ha külön meghívnak, akkor sem. — A vállalatnál milyen esetben hív össze értekezletet? — A téma súlya dönt. Az egész vállalatot érintő, kérdésekben mindig. A meghívottak között a legjobban hozzáértő szakemberek, illetve azok szerepelnek, akik a végrehajtásban részt vesznek vagy vettek. Ha politikai kihatású vagy jellegű a téma, ott van a párt-, a szakszervezet képviselője. — Ahol meghívottként vesz részt, mikor szól hozizá? — Ha lényeges kérdésiben fontos mondanivalóm van. Ismétlésbe nem bocsátkozom. — Ha az ön által összehívott megbeszélésen valaki „ráfekszik” a tanácskozásra, mit tesz? — Megállítom, és figyelmeztetem: lényegre törően, a saját tapasztalatai alapján beszél jen. — Volt ebből sértődés? — Eddig nem. Kérésemre R. M. szabályszerű statisztikát készített. — Magam is meglepődtem az eredményen — mondja. — Havi átlagban 80 órát értekezleten töltök, ez csak a munkaidőben rendezett megbeszélés. Ebből 48 óra a vállalati jellegű, vállalaton belüli, 16 a cégen kívül, de ugyancsak vállalati ügyekben, és ugyanannyi a társadalmi jellegű rendezvényen eltöltött idő. Havi, névleges munkaideje 210 óra. Valójában 250—260 órát tölt benn, hogy pótolja a kiesést. Ebédidő: 10 perc. — Hogyan, bírja ezt? — Nem könnyen. A napi munka zajlik a munkahelyen, a távlati fejlesztésről éjszaka gondolkodom. — Kiút? — Jobb belső szervezés, hatáskörátadás, saját munkám, időm jobb szervezése. — Ha valamelyik beosztottja megy értekezni Ön helyett, akkor csak annyi történik, hogy néki lesz több az elfoglaltsága. — Igaz; de az ő esetükben ez most aránytalanul kevés. — Mennyi? — Átlagosan 35- óra.1 A családnak persze sehol sem „tetszik” mindez. Pedig még nem is tudják, hogy a helyzet egyre romlik. Határozat, rendelet fentről, középszintről — legnagyobb részükre szükség van! —, amit meg kell beszélni, „le kell bontani”, meghatározni a feladatokat, számon kérni a végrehajtást. Egyénként egyik se sok. összességében belefulladás- sal fenyeget. Mindez — becsült adat — a vállalatok dolgozóinak legfeljebb 20—25 százalékát érinti, mindig ugyanazokat. Az intézményeknél ez a szám magasabb, de ott sem egyenlő a teherviselés. Ha önként nem, kényszerűségből mindenütt - előbb-utóbb rákényszerülnek a jobb munkamegosztásra. Értekezletre — szükség van. De nem mindegy, milyenre, és mennyire! • • u lünk, hallgatunk, Ä téma izgalmas, az előadónak sikerült un,atomiba fullasztania, mert „Ádámnál, Évánál” kezdi: mi volt a helyzet a témában a felszabadulás előtt, utána öt, tíz, húsz évvel. Mire a mához ér, jobb oldali szomszédom „pihentetni kezdi a szemét”. Nem tudok rá haragudni.