Somogyi Néplap, 1981. április (37. évfolyam, 77-100. szám)

1981-04-22 / 93. szám

i

Megemlékezés Leninről

Propagandistákat tüntettek ki

„Nem fogunk

lasszóval

KlSZ-tagokat’

Kaposváron

Lenin születése 111. évfordulójának alkalmából propagandistákat tüntettek ki tegnap délelőtt a megyei pártbizottság nagytermében.

A II. Rákóczi Ferenc iskola kamarakórusa Kardos Kálmánná vezényletiével szép műsorral köszöntötte a propagandistákat. Rózsa Szilvia Viktor Tulture Lenin című versét mondta el.

Dr. Horváth Sátndor, a megyei pártbizottság propaganda- és. művelődési osztályának vezetője nyitotta meg az ünnepséget, majd dr. Kovács László, a megyei párt- vb tagja, a Kaposvári Tanítóképző Főiskola főigazgató- helyettese méltatta Vlagyimir Iljics Lenin jelentőséget.

— Száztizenegy esztendővel ezelőtt született századunk legnagyobb gondolkodója, a világ első szocialista államának, a Szovjetuniónak megalapítója, Vlagyimir Iljics. Lenin. Vezetésével a munkásosztály a világtörténelemben először törte meg az imperializmus egyeduralmát, s alkotott mindmáig ható, korszakos jelentőségű, történelmet formáló és meghatározó művet.

Dr. Kovács László leszögezte, hogy Lenin történelmi jelentősége mindenekelőtt az 1917-es. októberi forradalom elméleti és politikai előkészítésében, annak irányításában és a forradalom után adódó feladatok felvázolásában vafi. Lenin gazdag örökségében rendkívül fontos, helyet foglal el a világforra- dalmi folyamat elmélete.

— Életműve arra is figyelmeztet bennünket — mondta —, hogy nem elégedhetünk meg azokkal az erőfeszítésekkel, melyekkel a szocializmus országaiban az élet, a társadalmi fejlődés eddigi ellentmondásait megoldottuk. Szüntelenül keresnünk, kutatnunk kell azokat a mechanizmusokat, módszereket, melyeknek a segítségével a minden eddiginél bonyolultabb gazdasági, politikai, erkölcsi, ideológiai kérdések megoldhatók.

A XII. kongresszus határozatára utalva kiemelte a szocialista demokrácia fejlesztésének fontosságát. Rámutatott hogy a szocialista országok a békés egymás mellett élés lenini elvét követve folytatják ma is harcukat a világbéke megvédéséért, az enyhülés történelmi jelentőségű vívmányainak megvédéséért, a feszültség csökkentéséért, a hidegháborús évek visszatérésének megakadályozásáért, a kölcsönösen előnyös- kapcsolatok fejlesztéséért.

A megemlékezés után Kle- novics Imre, a megyei párt- bizottság titkára kitüntetéseket adott át. Nánási Imre, a DRW kaposvári üzemigazgatóságának főkönyvelője a Kiváló munkáért jelvényt, Szaniszló Imre, a Vám- és 'Pénzügyőrség barcsi vámhivatalának paranes- nokhelyettese a Szocialista kultúráért jelvényt vette át eddigi propagandisitamunká- jáért

Az elnöklő dr. Horváth Sándor bejelentette, hogy hatan a Központi Bizottság székházában pénteken rendezett központi ünnepségen vették át a kitüntetést: a Munka Érdemrend ezüst fokozatát kapta Marton Tibor, a boronkai iskola tanítója; Lenin-emlékpLakettet vett át Kovács Lajos, az élelmiszer-kiskereskedelmi vállalat igazgatója, Vida István zákányi iskolaigazgató, Szabó István, a Marcali Járási Pártbizottság munkatársa, Kiss Andor taszári tanácselnök, Török László, az Oktatási Igazgatóság tanára.

Klenovics Imre elismerő oklevéllel, ajándékkal jutalmazta a 30, 25, 20, 15, 10 éve propagandistaként tevékenykedő meghívottakat.

Az ünnepség végén dr. Horváth Sándor a megyei pártbizottság nevében elsőként gratulált a kitüntetetteknek. Azt kérte, hogy a jövőben még nagyobb lelkesedéssel terjesszék korunk leghaladóbb eszméjét, a marxizmus-len inizmust.

Az ünnepség az Intema- cionáléval fejeződött be.

— Csak kérdezzen rájuk, mert maguktól nem beszélnek az eredményekről — mondja az igazgató beszélgetésünk elején. — Nem túlzott szerénység ez a „gyerekek” részéről, csupán arról van szó, ha valami jól sikerült, azt már le'' is tudták. Számomra ez nagyon rokonszenves, nem kápráztatja el őket a dicséret.

A Mezőgép lengyeltóti gyáregységének igazgatója, Rábaközi József, néhány mondat után félrevonul, átadja irodáját beszélgető part. neveimnek, a gyár két fiataljának.

— Ha olyasmiről lesz szó, ami nem tartozik rám, akkor szóljanak.

— Nyugodtan maradhat, főnök, amúgy is ismeri a véleményünket — felel visz- sza Vámosi Éva. S valóban nem gondolkodnak a mondatokon, nem forgatják meg nyelvükön a szót, hogy vajon tetszik-e a „főnöknek”.

A gyáregységben 104 harminc év alatti fiatal dolgozik,. közülük 39 tagja a KISZ-szervezetnek, amely március 21-én kapta meg a KISZ KB dicsérő oklevelét.

— Elégedettek ezzel az aránnyal?

— Nem vagyok híve annak, hogy lasszóval fogjunk magunknak KISZ-tagokat — mondja Vámosi Éva, az alapszervezet agitációs- és propagandafelelőse. — Csak azok jöjjenek, akik szívesen csinálják, nem a statisztika a fontos.

Bodrogi István még újoncnak számít tisztségében, egy éve választották meg KISZ- titkámak.

— Volt, akit kizártunk, mert a tagdíj befizetésénél nem tett többet. Inkább legyünk kevesen, de látsszon a munkánk értelme. Az egyik fiút például hiába agitáljuk, nem lép be a KlSZ-tie. Rendezvényeinken, sportprogramjainkon azonban mindig ott van. Ennek is örülünk, fölösleges lenne erőltetni.

A tavalyi titkárváltást jól „átvészelték”, nem esett vissza a közösség tevékenysége. Az ősszel már nagy sikerű ifjúmunkásnapot rendeztek a nagyközségi KISZ- szervezettel közösen. Részben ennek köszönhető az elismerés, a dicsérő oklevél.

— A KISZ-ben még mindig gyakran találkozhatunk félreértelmezett vállalásokkal, mint: jól dolgozunk, minőségi munkát végzünk, kihasználjuk a nyolcórás munkaidőt...

— Ez mindenkinek kötelessége; s nem mozgalmi vállalás. Mi igyekeztünk a gyáregység gazdasági tevékenységéhez kapcsolni a vállalásainkat, s csak olyanokat írtunk le, amikre biztosan futja az erőnkből. Megvalósíthatatlan tervekre, nagy szavakra nincs szükség. A vezetők eddig is számíthattak a fiatalokra.

Ezt támasztja alá az igazgató is.

— Két fiatalember nemrég itt akarta hagyni a gyárat, mert összekülönbözött valakivel. Mikor egy sürgős munka miatt vasárnap be kellett jönni, akkor ők ketten voltak az elsők, akik vállalták. Szerencsére elsimult a viszály, & most is nálunk dolgoznak. Volt olyan fiatal, akit a focimeccsről hívtunk be halaszthatatlan munkára. Elvégezte; és kocsival vittük vissza. Egyetlen szóval nem ellenkezett.1

— Tavaly a közelgő K1SZ- kongresszus miatt elmaradtak az ifjúsági parlamentek, hogyan készülnek az ideire?

— Az 1978-as parlament „befulladt”, az akkori gazdasági vezetők az utolsó pillanatban akarták megszervezni, így aztán a fiatalokéi sem mentek — meséli Éva. — Az azélőtti nagyon jól sikerült, a fölmerüli gondokat megoldották. Most figyelmeztettük a gazdasági vezetőket, hogy ne feledkezzenek meg a parlamentről, • mi is összegyűjtjük a mondandónkat.

— Ügy tudom, nemrég nyertek meg egy járási vetélkedőt.

— Az bennünket 1« meglepett, érdekes az előzménye. Elkészítettünk egy felhívásit, áprilisban felszabadulás. kupa néven sportvetélkedőt hirdettünk volna meg a gyáregységek között. A központ KISZ-bizottsági titkára azonban leállított bennünket, mondván, hogy a szakszervezet is tervez ilyesmit. Így elmentünk a járási vetélkedőre, s négynapi felkészülés után megnyertük. Persze azért bánt, hogy a kupát nem szervezhettük meg.

A következő időszak tervei között fontos helyet szánnak a pályakezdő fiatalokkal való foglalkozásnak, nemcsak fogadásukra, nanem a beilleszkedésükre is figyelmet fordítanak. A közeljövőben szeretnék befejezni az új KISZ-klubot, mely helyet adna rendezvényeiknek, s állandó otthona lehetne a közösségnek.

I. E.

A Balaton védelmében

Épül a gyűjtőtároló

Befejezéséhez közeledik a sertéstelep hígtrágyaelvezető rendszerének építése a balatonszentgyörgyi termelőszövetkezetben. A tsz a vízügyi hatóságok előírásainak megfelelően, a Balaton vízének védelmében megoldotta,

hogy a telepről kikerülő lé semmiben formában ne jusson a tóba, ne szennyezze a vizet. A beruházás átadását május 31-re tervezik.

— A költség 18 millió forint — mondja Gergye Istvánná. a tsz főkönyvelője. — Hét millió 600 ezer forintot kaptunk a környezetvédelmi alapból hárommilliót az OVH-tól és ötmillió az ágazati támogatás; a többit saját forrásból fedezzük. A veszprémi Agrober tervezte a létesítményt, a kivitelező pedig a keszthelyi víztársulat.

A sertéstelepen kívül van egy kétezer köbméteres gyűjtőtároló: ide vezetik ki a trágyát, a berendezés pedig homogenizálja. A trágyáiét azután az öntözőberendezésbe továbbítják, s így megoldják egy 130 hektáros mezőgazdasági terület öntözését. A vetésforgót úgy állítják össze, hogy az év hét hónapjában mindig legyen öntözhető terület, A fennmaradó öt hónapban így sem lehet öntözni, ezért egy tizenhárom hektáros nyárfás is lesz, erre öntik ki a trágyalevet, s a nyárfák hasznosítják majd a leülepedett szerves anyagot.

— A hígtrágyaelvezető rendszer gazdasági haszna sokféle — mondja Gergye Istvánné főkönyvelő. — A sertéstelep nem szennyezi tovább a tó vizét, s a „megtakarított” vízbírság tízmillió forintot tesz ki. Ugyanakkor az említett txágyalével öntözendő 130 hektáros terület nem igényel már sem szerves, sem műtrágyát. A megtakarított hatóanyag értéke így évente — méghozzá 1978-as árakon — 850 ezer forint. Az itt termesztett növények termőképessége számottevően megnő, s ez mintegy 650 ezer forint pluszt jelent.

A sertéstelep klimatikus viszonyai is javulnak. A beruházás végül is majdnem 12 millió forint hasznot hoz a tsz-nek.

Van értelme?

A sokak által és gyakran föltett kérdésre máris válaszolhatok: igenis van! A véleményalkotás az ember lényegéből fakad; az őszinteség a szókimondás ,pedig jellembeli adottság, vagy olyan cél, amelyért a nap minden órájában meg kell küzdeni. Tehát meggyőződésem, hogy van értelme a szónak! Akkor is, ha figyelnek rá az illetékesek, akkor is, ha elengedik a fülük mellett. Mert hallották a társak, a környezet, s az igaz szó közvéleményt formál. Legfeljebb késik a hatás. Szavunkat előbb-utóbb meg kell hallani.

Azért beszélek most erről — nem is először —, mert legutóbb a nagyközségi párt-vb ülésén vettem részt Tabon, ahol az üzemi demokrácia állapotával foglalkoztak. Jól éreztem magam. Azért is. mert tartalmas és őszinte jelentést vitattak meg, azért is, mert izgalmas és szókimondó volt az eszmecsere. Gondolatokat ébresztett, „rögeszméket” szült vagy érlelt, tehát a téma azóta sem hagy nyugodni.

Azt mondta az egyik felszólaló: „Amikor elhanyagoltuk az üzemi demokráciát, meggyűltek a bajaink.” S a másik: „Az üzemi demokrácia nem kötelező, hanem szükségszerű.” Valaki viszont hozzáfűzte azt, ami mondanivalóm kiindulási alapja lehet: „A demokráciát előírások nélkül is lehet jól gyakorolni.” Folyóiratban olvastam: „Szembe kell néznünk azzal, hogy az üzemi demokráciában eluralkodott a formalizmus.” Nem új megfigyelés. A szembenézés viszont elhivatottságból és közös érdekből származó kötelesség. Mert nem kell, nincs okunk szégyellni: még csak tanuljuk a demokráciát. Ki ne botladozna tanulás közben, kinek ne lennének kételyei, elhibázott lépései a legjobb szándék ellenére is. Ha tanulók vagyunk, érthető, hogy nem a tartalommal, hanem a formával, a keretekkel kezdtük a stúdiumot: „Kötelező érvényű keretekkel”, hogy ne legyen kibúvó. (Ámbár a kisdiák rendszerint azt szegi meg, azzal él vissza, ami kötöttség a számára!) Mi felnőttek vagyunk, tehát csupán — kényelmességből vagy ki tudja miért? — kissé megragadtunk a kereteknél. Egyiket-másikát persze át- és átszövi a demokrácia célja, értelme, tartalma, ezért már nem is figyelünk a keretekre. Miattuk beszélhetünk óriási fejlődésről. Másokhoz, az elavultakhoz — amelyekről mindenki tudja, hogy érdemtelenek a fenntartásra — görcsösen ragaszkodunk (mert előírás!), és panaszoljuk tehetetlenségünket: nem tudjuk őket tartalommal megtölteni. Nem is fogjuk soha. Mert nem alkalmasak a tömeges, őszinte véleménynyilvánításra. Azt Írtam föl a jegyzetfüzetembe: még mindig mintha a fórumok, a formák szentségének hódolnánk. Pedig nem hiszem, hogy a Csepel egyedi gépgyárában ugyanolyan módon kell alkalmat teremteni a demokratikus megnyilvánulások számára, mint mondjuk a mérői építőipari ktsz-ben.

Gyanítom: ma sem tudjuk pontosan körvonalazni, hogy milyen kérdések tartoznak az üzemi demokrácia fórumaira, amelyeket csakugyan demokratikus úton lehet és kell megválaszolni. Tabon is elmondták a régi témát. A nagyvállalat fölhívja gyárából, gyáregységeiből a bizalmiakat tanácskozásra. Tájékoztatják őket mondjuk a cég VI. ötéves tervéről. Ez rendben. Véleményt kémek. Nincs. Hogy is lehetne? Megszavaztatják. Valljuk meg: a bizalmiaknak rendszerint fogai múlt sincs arról, hogy miért és mire tartották magasba a kezüket. (Nem ők tehetnek róla!) Ninas nagy baj, ha „bejön” az elképzelés. Há nem, akkor szembekerülnek itthoni munkatársaikkal. („Te ott voltál, megszavaztad!”)

A következményeket nem sorolom. Csupán az foglalkoztat, hogy nem a '„mit és mennyit termeljünk” kérdésében, hanem a „hogyan, milyen eszközökkel és módszerekkel valósítsuk meg” közvetlenebb foktatéban kellene vitára és döntésre szólítani a demokratikíR fórumokat. Mert abban a kérdésben, hogy számítógépet vagy televíziót gyártson, és miből mennyit a Videoton, aligha tud dönteni vagy ahhoz hozzájárulni a tabi gyáregység munkásközössége. Információja sincs, nem ismeri a piac igényeit, a hosszú távú nemzetközi szerződéseket és így tovább. Akkor pedig miért bújunk ki a felelősség alól a tömegek kézfeltartása által? Azaz, miért akarunk ebben demokráciát?

A személyekhez, munkahelyekhez szóló tájékoztatásnak rendkívül nagy a jelentősége. Ezt is csinálhatnánk jobban, hogy meg is értsék az emberek a termelési tanácskozás mondanivalóját, azaz ne öntsük nyakon őket számok, milliók, tonnák és közgazdasági összefüggések rengetegével. Ezekből aligha tudják meg, hogy nekik mi a dolguk, tőlük mit vár a munkahely. Rendszerint ezeken a fórumokon éri el a közösséget az álomkor. És akkor még panaszoljuk, hogy passzívak az emberek. Okosabb lenne csak a tájékoztatás, értékelés, összegezés színtereinek tekinteni ezt a formát (közérthetőbb szónoklatokkal”). És ott várni vitát, ahol az emberek érzik, tudják, hogy rajtuk áll az ügy, ők tudnak javítani a hibán, az ö személyes ötleteik, gondolataik, módszereik nélkül hiábavaló a legnagyszerűbb elképzelés is. Tabon is vallották: a kis közösségekben. a munkahelyeken, a brigádgyűléseken, a brigádvezetői megbeszéléseken tapasztalható a legnagyobb aktivitás. Ott zajlik igazán a vezetői tevékenység társadalmi ellenőrzése is; ott „mernek”, ott mondanak véleményt az emberek.

Azt hiszem, sokkal inkább a döntések előkészítésében, mintsem a döntések jóváhagyásában kellene „igénybe venni” az üzemi demokrácia leghatékonyabb fórumait. A formalista kézfeltartás ugyanis jobbára csak a felelősség elöli „bűjócskához” vezet. Emiatt teszik föl gyakran a kérdést: Van értelme szólni?

És persze amiatt, ha nem figyelnek a szavukra, ha csak meghallgatják őket, de nem adnak rájuk. Ha ötleteik, javaslataik elsikkadnak, ha válaszra sem méltatják kérdéseiket. Talán jobb volna azt „szabályozni” központilag, hogy miként kell bánni a közösségek véleményével, mint azt, hogy milyen szervezeti formában „kötelező” meghallgatni az álláspontjukat. . •

Tabon az ezernyi eredmény és a sok jó példa mellett nem átallották felsorolni, hogy mi minden akadályozza a munkahelyi demokrácia gyorsabb fejlődését. Vezetőkről beszéltek, akik nem kapcsolódnak be rendszeresen a demokratikus fórumok munkájába; közösségekről és egyénekről, akik antide- rnokratikusnak tartják a vezetői szigort, a rendet és tervszerűséget követelő magatartást. Visszatartó tényező az is, ha megfeledkeznek a dolgozók észrevételeiről, ha a formák nem igazodnak a változó tartalomhoz. Ide sorolták a bejárást, a háztáji gazdálkodást is, mely a munkahelyi kérdésekről gyakran elvonja a figyelmet. De a fórumok színvonaláról sem hallgattak. Végtére is: az szól, akit ösztönöznek rá okos gondolatokkal; az, akit nemcsak meghallgatnak, hanem adnak is a szavára; az, aki együtt él — és tájékozottsága révén élhet! — az üzemmel, s aki meggyőződhet róla: ha többet és jobban teljesít, akkor azt észreveszik, erkölcsileg és anyagilag is elismerik. Azt mondták Tabon: amilyen a vezető, a vezetőség, olyan a mechanizmus, és olyan a gyárban, az üzemben, a szövetkezetben a demokratizmus is. Ezen érdemes elgondolkodni.

A tű Is zervezet tséget legalább úgy unják az emberek, mint azt, ha nincs alkalmuk elmondani a véleményüket. Kétezer vagy ötszáz ember jelenlétében azonban kevesen állnak föl, hogy bárkinek is ellentmondjanak. Saját, szűkebb környezetükben azonban meg sem állhatják, hogy ne szóljanak. Erre építsünk hát. Mert a szónak van értelme, s a tömegek véleménye meghatározó.- Jávori Béla