Somogyi Néplap, 1981. április (37. évfolyam, 77-100. szám)

1981-04-10 / 84. szám

Tisztelt Szerkesztőség! Udvardy Pál — Marcali, Lobi Lipát utca 24. szám alatti lakos'— 1981. március 25-én megjelent észrevételé­re az alábbiakban válaszolok. A marcali kórház parkjá­ban és környékén levő fákra — az utóbbi években — tavasszal rengeteg fekete kánya rak fészket; állandó ká- rogásuk zavarja a betegek nyugalmát, és szennyezik a par­kot is. Ezért nagymértékű szaporodásuk káros. Szüksé­gesnek tartjuk, riasztásukat és irtásukat. Kértünk a tűzoltóktól is segítséget, de ők nem ren­delkeznek megfelelő eszközökkel. Legmegfelelőbb mód­szernek eddig a vadászfegyverrel történő irtás és riasztás bizonyult. Véleményünk szerint ez a betegek nyugalmát nem zavarja. A fegyverhasználatkor a szükséges előkészülete­ket (tájékoztatás, ablakzárás stb.) az osztályokon elvé­gezzük. Tisztelettel: Dr. Rádler Antal Igazgató főorvos Tisztelt Szerkesztőség! Az elismerés hangján szeretnék szólni arról a fejlő­désről, amit megyénkben a közlekedés terén elértünk. Az idősebb korosztály nem felejtette még el, hogy 30—40 év­vel ezelőtt a távoli falvakból gyalog, szekéren, jobbik esetben kerékpáron közelítettük meg a községeket. Ma csaknem minden kis településről autóbusz közlekedik a megyei, illetve a járási székhelyekre. Szeretnék szóvá tenni azonban egy hiányosságot. A falusi autóbuszmegállóknál nincs kifüggesztve menet­rendi tájékoztató. Az utasok többsége nem ismeri a jára­tok indulási idejét. Javasolnám, hogy a kaposvári helyi járatú menetrendi tájékoztatókhoz hasonlóan falvainkat is lássák el oszlopra szerelhető táblákkal. Tisztelettel: Gyónó László Bffezőcsokonya, Petőfi u, 3. Fiatalok, öregek jelentkezhetnek játék a bűvös kockával XXXVII. évfolyam, 84. szám 1981. április 10., péntek Háromszoroséra olt! a forgatom Az utcán kiválasztja, az üzletben megveszi Aligha találhattak volna ideál isabb helyet az áíész mezőgazdasági boltjának Marcaliban, mint ahol 1878 augusztusában, megnyitották. Egyrészt központi fekvése, másrészt az a tény, hogy az autóbuszmegálló mind­össze néhány lépésnyire van az üzlettől, igencsak meg­könnyíti a beszerzést. Egyes gépeiket a bolt előterében ta­nulmányozhatnak az érdek­lődök, ez a kiválasztást se­gíti. Amikor a boltot átadták a marcaliaknak 'és a környék­belieknek, arra számítottak, hogy a háztájival, hobbikart- tel rendelkezők régi — és egyre növekvő — gondján enyhítenek, s mindjárt az első teljes évre hatmillió forintos forgalmat terveztek. A számítás első része be­vált. A forgalomról így tá­jékoztatott Magyar József boltvezető: — Tavaly már 14 milliót értünk el, s az idén ennél is több lesz, mert az első megy,edóv végén már 5,2 milliónál tartottunk. Ez 50 százalékkal múlja felül a — Nem sok árunk hiány­zik, s ami nincs a polcokon, annak a helye csak egy-két napig üres, vagy mással pó­tolható — tájékoztatott Ma­gyar József. — Legnagyobb a forgalom vetőmagvakból és a különféle növényvédő szerekből. Vegyi anyagokból nincs szőlokombi. Fiiból, Se- vin, de mindegyiknek meg­van a megfelelő helyettesítő­je, ezeket ajánljuk. A gépek közül a kapálógépből fogy­na sóik, ha lenne belőle. A kultúrnövénnyel a gyom is nő, irtani kell, s itt vá­lasztani lehet a legmegfele­lőbb szerek közül. Utánpót­lásról folyamatosan gondos­kodnak. H. F. Fölfedezték a világegyetem legnagyobb csillagát A döntőt a tv közvetíti Egyre többen játszanak a bűvös kockával. Már külföl­dön is meghódította a logi­kai játékok kedvelőit! Ez indította arra az ifjúsági Magazint, hogy országos já­tékot hirdessen, s ehhez kapcsolódott az Ifjúsági Lapkiadó Vállalat, a Somo­gyi Néplap és a kaposvári Killián György Ifjúsági és Űttörő-művelődési Központ. A megyei »mérkőzést-« má­jus 10-én tartják, délelőtt ki­lenc ' órakor, Kaposváron az ifjúsági házban. A zsűriben matematiku­sok, hozzáértő szakemberek ülnek majd. A, játék alapja, hogy két perc alatt kell ösz- szerafcni a hat színt, s ezt érdekes feladatok követik. Valamennyi korosztályt szí­vesen várnak a játékra; az öt legügyesebb az országos döntőbe kerül, azt augusz­tusban a Televízió közvetíti. Ott már értékes jutalmakat is lehet nyerni, a külföldi utazás mellett tárgy-, és pénznyereményeket oszta­nak ki. múlt év első három hónap­jának forgalmát. Fiatalember állít be, és rózsatöveket kór. — Ezzel már elkésett. Van ugyan, néhány tő, de nem ajánlom. . Rózsatövet, virághagymát is árulnak, ezeket Szegedről szerzik be. Kisgépeket a Hermesi áfésztől, tápszereket a Fhylaxiától, növényvédő szereket és műtrágyát az Agrokertől, vetőmagvakat Dombóvárról kapnak, s elé­gedettek a szállítókkal. Időn­ként a boltvezető is segit a beszerzésben, és nyakába veszi a Dunántúlt. Chilében nemiég fölfedez­ték a világ eddig ismert legnagyobb csillagát. Az óriási égitest méreteire jel­lemző, hogy tömege ezersze­rese a napénak. Az »R—136« névre keresztelt csillag a nagy Magellán-felhőben, a Tejúthoz legközelebbi csil­lagrendszerben található, mintegy 150 ezer fényévnyi­re a földitől. E gigantikus égitestet a chilei hegységben a 2400 méter magasságban épített obszervatórium tudósai fe­dezték föl. E csillagvizsgálót az európai csillagászati szer­vezet tartja fenn, munkájá­ban nyugatnémet, belga, dán, francia, holland, svéd és svájci tudósok ^vesznek részt. A tudósok eleinte még föltételezték, hogy csillagok vagy gáz nagy tömegű kon­centrációjáról van szó, mert elképzelhetetlennek látszott, hogy ilyen méretű önálló égitest létezhet. A csillagá­szok szerint az »R—136« »fiatal« égitest: kora kétmil­lió évre tehető. Arne Ardeberg, a csillag­vizsgáló svéd igazgatója el­mondta, hogy az óriáscsillag lehetséges létezéséről 1975 óta vannak adataik, de bi­zonyságot- csak ez év elején szereztek. Késelés a Dorottyában ítéletet hirdetett a megyei bíróság A kaposvári Dorottya bár­ban késeléssel végződött ve­rekedés, ügyében ítélkezett tegnap a Megyei Bíróság A vádlott a többszörösen bün­tetett előéletű, 25 éves Papp Tibor kaposvári segédmun­kás volt. (Egyébként részes egy másik ’ súlyos bűncselek­ményiben is — ezért a na­pokban indítottak ellene el­járást.) A fóiatalember gyak-> ran fogyasztott alkoholt, olyankor garázdálkodott, ütötte-verte feleségét; odarohant az üzletvezető-he­lyettes, aki ismerte Pappot »Mit csinálsz, te őrült!?« — kiáltott rá. A válasz: »Vi­gyázz, mert téged is leszúr­lak!« — és már lendült is a kés. Szerencsére a férfi el­kapta Papp kezét, így a szív felé tartó kés lendülete megtört, a penge megakadt a bordában — s csak köny- nyebb sérülést okozott. Pappot a rendőrség hama­rosan , elfogta. Ügyében a Megyei Bíróság, dr. Üjkéry Csaba tanácsa hozott ítéletet Életveszélyt okozó testi sér­tés bűntettének kísérlete miatt Papp Tibort 3 évi ,és 8 hónapi — fegyházban letöl­tendő — szabadságvesztésre ítélte, s 4 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. A vádlott és védője enyhí­tésért, az ügyész súlyosbí­tásért fellebbezett. A bárban felelősségre von­ta feleségét, és hívta, hogy térjen haza. Az asszony nem ment. Akkor megpróbálta megragadni, de a társaságból egy férfi a védelmére kelt; Papp föllökte a férfit, az föl­kapott egy hamutartót, és fejbe vágta . .. Januárban két napig egy lány társaságában forgott, 24-én délután is vele iszoga­tott a Kapós bisztróban; ak­kor ítért be oda Papp fele­sége, és egy másik társaság asztalához ült. Pappnak nemi tetszett a dolog, s miután partnerét — aki közben tel­jesen lerészegedett — haza­szállította leányotthon! szál­lására, elhatározta, hogy visszamegy az asszonyért Csakhogy közben a társaság, mável öreg este lett, átment a Dorottya bárba. Papp utá­nuk eredt. IKREK Papp feje vérzett; a bár személyzete hívta a mentő­ket és a rendőrséget, de a vérző ember megszökött a mentőautóból. Hazarohant, s magához vett egy 17 centis pengéjű konyhakést — úgy térit vissza a bárba. Az asz-' taltársaságból »kiemelte« a feleségét, de mert az asszony vonakodott, az ajtónál bele­fejelt az arcába. Ezt látva (MTI-fotó — Kozák Albert felv. — KS) Harmadik típusú találkozás Újsághír: A mo­zikban rövidesen bemutatják a Har­madik típusú ta­lálkozások című amerikai tudomá­nyos-fantasztikus filmet, amely a Földön kívüli lé­nyekkel való köz­vetlen kapcsolat- felvételről szól. A főtéren le­szállt egy ezüstö­sen csillogó csé­szealj. A közleke­dési lámpák azon­nal sárga villogó- ra váltottak, a gépkocsik össze­torlódtak az út­kereszteződésben, s noha még mesz- sze volt a szürkü­let, mindenki fel­villany ozódott. — Megjött a pápa! — újságolta egy botjára tá­maszkodó vénasz. szony a templom előtt. — Ugyan, de­hogy. Biztosan a Tiszta.ság védő Egyesület talált ki megint valamit — mondta egy élte- sebb hölgy. — Uraim, höl­gyeim! — vette át a szót egy fia­talember. — A vak is láthatja, hogy ez egy repü­lő csészealj, va­gyis UFO. Magya­rul: azonosítha­tatlan repülő tárgy. Mindjárt meglátják, hogy kis zöld emberkék szállnak ki belőle. Ügy is történt. Határozatlan kör­vonalú, kocsonyás lények folytak le a lépcsőn; nem is lehetett megál- lapítami, hol vég­ződik az egyik, hol kezdődik a másik. — Majd én fel­veszem velük a kapcsolatot — ajánlkozott az iménti fiatalem­ber. — Du ju szka- zaty szuahéli ling­va? — lépett oda magabiztosan. — Csali magya­rul! — mondták a kocsonyák. — Hol tanulták meg a nyelvün­ket?! — ámuldo­zott az ifjú. — Semmiség. Galaxisunkban, az Androméda-köd- ben, rendszere­sen hallgatjuk a Kossuth rádió reggeli krónikáját. Mióta az új solti nagyadó belépett, az egész világ- egyetemben csak ezt lehet fogni. Kulcsár Istvánt, Mester Ákost és á többi műsorveze­tőt nálunk isten­ként tisztelik. Amit ők bemon­danak, az szent­írás. Eddig csak hallgattuk a ma­gyarok gazdasági gondjait. aztán üzentünk néhány megszívlelendő ta­nácsot, amelyeket a mi közgazdá­szaink dolgoztak ki, de ezekre nem érkezett válasz. Gondoltuk, sze- rnélyesen jövünk el, vagyis létre hozzuk a harma­dik típusú talál­kozást, hátha így hatékonyabb lesz a gazdasági élet önöknél. — Faszappant, banánt, Wilkinson pengét hoztak? — Csak az an- tigravitáció kép­letét, meg azt, hogyan lehet a vízből atomener­giát felszabadí­tani — restellke- dett a lény. — Azt majd fel­találjuk! ... Dol­lár, márka, font? — Nálunk isme­retlen a pénz fo­galma. De ha ér­dekli, van nálunk néhány bűvös kocka. — Adja ide! Legalább nem kell Japánba utaznom érte. k. J. wpn SOROK Gondolatok A nagy árvizek egy idő­re még a legtisztább for­rásokat is felkavarják. (Coleridge) * * * Az igazság és a hazug­ság nem. lehetnek egyen­súlyban, mert nem egyfor­ma a fajsúlyuk. (Simone Beauvoir) • * * V » Csak a mi időfelfogásunk teszi lehetővé, hogy végle­ges ítéletről beszéljünk, pe­dig lényegében csupán pil­lanatnyi ítéletről van szó. (Franz Kafka) * * * Ügy ülj, mint a macska, de úgy ugorj, mint a tig­ris. (Indiai mondás) * * • Ne veszítsétek el önnön méltóságotok érzését —ezt ugyanis senki sem találja meg (Hirdetmény a krétai »Talált tárgyak irodá­jában«) Nemzetközi Mi a nemzetközi vállal­kozás ? Ha egy spanyol meg egy francia leszereli egy német autó műszerfa­láról a svájci órát, ellopja az olasz gumiabroncsokat, és végül angolosain, távo­zik. Karate Egy sportiskola reklám­ja: »Tanuljon karatéani! Már néhány napi gyakor­lás után puszta kézzel el- tör egy téglát, és végül nem lesz tehetetlen, há megtámadják!« »Szép, szép — dünnyögi Fink úr a reklám. ’ láttán —, de hát mikor támad­ják meg az embert téglá­val ? !•« Szesztestvérek Az italboltban két férfi eszmecserét folytat. — Ha kézállést csinálok, minden vér a fejembe száll. — Ez természetes... — Akkor miért van az, hogy a vér nem megy a lábamba, ha a talpamon állok? — Mert az ember lába nem üres.. ­Sorozás Sorozás folyik. — Van valami baja? —i A szemem ... — Jó — mondja a kalo- naorvos. — Akkor hango­san és érthetően olvassa el, mi van ott a táblán. — Milyen táblán?! Sem­miféle táblát nem látok. — Nagyon jó! Nincs is ott tábla. Alkalmas. Az MSZMP Somogy megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA Főszerkesztő-h.: Paál László Szerkesztőség: Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Postacím: Kaposvár Pf.: 31. 7401. Telefon: 11-510, 11-511 11-512 Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Postacím: Kaposvár, Pf.: 31. 7401 Felelős kiadó; Balajcza János Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hírlapkézber.ítő postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra 34 Ft, negyedévre 102 Ft, fél évre 204 Ft egy évre 400 Ft Index 25 967 ISSN 0133—0608 Készült a Somogy megyei Nyom­daipari Vállalat kaposvári üze­mében, Kaposvár. Május 1. u. 101 Felelős vezető: Farkas Béla igazgató Kéziratokat nem őrzünk meg, és nem adunk vissza.

Next

/
Oldalképek
Tartalom