Somogyi Néplap, 1981. április (37. évfolyam, 77-100. szám)

1981-04-24 / 95. szám

Igények és lehetőségek a szakemberképzésben Áttekinthető táblázatok és számok sokasága jelezte a megyei tanács vb legutób­bi ülés© elé terjesztett je­lentésben: hány és milyen képzettségű szakemberre lesz szükségük az egyes ágaza­toknak az ötéves terv idő­szakában. A tervezet lénye­gében a foglalkoztató szer­vektől 1979-ben bekért ada­tokra épült. De hogy milyen, gyorsan változnak a gazda­sági és egyéb körülmények, arra az is jellemző: a mun­kaügyi osztály újabb kiegé­szítő felmérésre kényszerült, mielőtt jelentését végleges formába öntötte volna. Az eredmény: 2200 fős igény­csökkenés. Egyedül a keres­kedelem számol több dolgo­zóval, mint egy évvel ko­rábban — a többi ágazat ke­vesebb szükségletet mutatott ki. Igaz, a testület e legfris­sebb adatokat is megkérdő­jelezte, mondván: aligha tudja ma bánmilyen foglal­koztató szerv pontosan meg­mondani, hogyan alakul szakemberigénye négy vagy öt év múlva, tekintettel a terv második felének irány­elv jellegére, illetve a gyárt­mányszerkezet változásának váratlan kényszerére. így aztán az adatokat jórészt irányszámokként is kezelték, 'melyek .majd az éves ter­A Nagyatádi Városi Kór­ház Rendelőintézet tudomá­nyos bizottságának és a Pécsi Akadémiai Bizottság klini­kai kutatási szakbizottságá­nak Somogy megyei szekció­ja a várossá nyilvánítás ti­zedik és a kórházavatás ötö­dik évfordulója alkalmából jubileumi tudományos ülést rendezett tegnap Nagyatá­don, a pártbizottság tanács­termében. Több mint két­száz egészségügyi dolgozó hallgatta végig az előadáso­kat. A téma azonban nem­csak orvosokat érint: nap­jainkban az infarktus megelő­zése, a szívbetegségek gyó­gyítása társadalmi feladat. A zsúfolásig megtelt te­remben dr. Végi János tő- orvos, a kórház igazgatóhe­lyettese köszöntötte a ven­dégeket, többek között dr. Kerkocits Gyulát, a Magyar Kardiológiai Társaság elnö­két. A házigazdák figyel­mességével dr. Koncz Gá­bor, a városi tanács egész­ségügyi osztályvezetője mu­latta be, hogy az elmúlt tíz évben miként javult a Harmadízben vendégszere­pei Kaposváron a varasdi August Cesarec Népszínház. Két éve Csehov Sirályát, ta­valy Mrozek Triptichonját adta elő a tehetséges, fiatal társulat. Most — április 27- én este 19 órakor — Ivan Bakmaz Hitelt érdemlő él­mények a kutyákkal című színpadi művét játsszák el a Csiky Gergely Színházban. Ivan Bakmaz fiatal horvát író. 1941-ben született Zág­rábban; a Filozófiai Egyetem irodalom- és pszichológiasza­kán szerzett diplomát. Ta­nárként, könyvtárosként dol­gozott, jelenleg az Ószláv In­tézet asszisztense. Már egyetemi hallgató ko­rában foglalkozott szinmű- vészét.tel. drámairassal: első müvét,, a. Pásztorjáték című oratónumszerű drámát az ADD-csoport mutatta be 1968-ban. Ezt a Cselekvésé» tisztítótűz című színmű kö­vette (1969-ben)- a zágrábi Gavella Drámai Színház elő­adásaiban. Ellenség című drámája a Prológ» Cupido cí­mű játéka a Kóló folyóirat­ban jelent meg (1971-tben). Cirenei Simon című művét a zágrábi Ifjúsági Színház ját­szotta az 1977'78-as évad­ban. Kapcsolata a varasdi színházzal régi: a társulat vekben rögzítődnek ponto­san. Természetesen ennek el­lenére fontos kérdésként fog­lalkozott a vb a szakember­ellátottság helyzetével és terveivel. Hiszen — mint a jelentés is megállapította — a jelenlegi helyzet mennyi­ségi és minőségi fejlesztés nélkül akadályát képezheti a korszerűsödést folyamat­nak, a magasabb műszaki­technikai színvonal elérésé­nek, illetve annak, hogy a vállalatok önállóbb gazdál­kodást folytassanak. Ezek szerint túlságosan kedvezőt­len lenne a somogyi hely­zet? Erről nincs szó, még akikor sem, ha egyes hiány­szakmákban ugyanolyan gondjaink vannak, mint má­sutt az országban. Hiszen az utóbbi években számottevő volt a fejlődés, különösen a szakmunkásképzésben. És a statisztikai adatok elemzése azt mutatja, hogy a foglal­koztató szervek 11200 fős igényét — tekintsük ezt igen hozzávetőlegesnek — ki le­het elégíteni. Ehhez a vég­zős nyolcadikosok mintegy 45 százaléka adná a megha­tározó létszámot, a többi .pe­dig a szakmunkásképzési cé­lú szakközépiskolákban érettségizettekből egészíthe­tő ki. városnak és környékének egészségügyi ellátottsága, s külön kiemelte, hogy az öt éve fölavatott kórház milyen változást hozott a gyógyítás­ban. Dr. Kelle László, a kórház osztályvezető főorvo­sa, a tudományos bizottság elnöke arról tartott előadást, hogy már a kórházavatás évében kibontakoztak itt a tudományos élet csírái. Szükség van a tudományos munkára — ezt Nagyatádon is fölismerték. A tapasztala­tok átadása, a konferenciák megtartása ugyanis elővevi- szi a gyógyítást. Nem volt véletlen az sem, hogy a tegnapi tudományos ülés té­májául a kardiológiát vá­lasztották: a szívkoszorú- és érmegbetegedések száma ugyanis az utóbbi években elképesztő méreteket öltött. Az infarktus korunk nép­betegségévé vált. Az okok fölkutatásával, a tünetek időben való fölismerésével — és megszüntetésével — a legnagyobb kincset, az em­beri életet lehet megmeri te­1977-ben mutatta be Gya­korlat a Goethe Intézetben című drámáját. Rendszere­sen hallhatók hangjátékai a zágrábi rádió hullámhosszán is; legsikeresebb közülük a Híd, az Átalakulás, illetve a Stadion. Az ifjúság kedveli gyermekdalrabjait — ezeket Mariborban, Banja Lukán, a silbeniki gyermekszínházi fesztiválon, illetve Zágráb­ban mutatták be. A kaposvári vendégsze­replésen játszandó Bakmaz- darábot a társulat igazgatója és művészeti vezetője, Petar Vécék rendezte, ö a díszlet- és jelmeztervező is. Több ..régi ismerősünk”: Tomislav Lipljin. Ivica Plovanovic, Cedomir Vujic is játszik e színpadi műben, melyről a műsorfüzetben ezt olvastuk: »*metafora az emberekről és kutyákról«. Az ember kör­nyezetében tartja, gondozza becézi — olykor mint saját gyerekét — a kutyát, de ido­mítja. kasztrálja, sőt néha meg is öli... • A varasdi színház kedden meghívottaknak stúdiódara­bot játszik ei; Satinski—La- sica—Rusi háromszereplős Komédiások című művét, amelyet szintén Petar Vé­cék rendezett. la« L, belül — a tervezés említett sajátossága miatt — nehéz meghatározni, hogy milyen szakmából hány pályakezdő­re lesz szükség. Hiszen ugyanakkor a felnőttek át-, illetve több szakmára kép­zése is előtérbe került, még ha egyelőre számottevő eredmények csak itt-ott akadnak is. A vitában sok szó esett arról, hogy a vég­zett szakmunkások e,gy ré­sze alig-alig felel meg a gyorsan változó gyakorlat követelményeinek — első­sorban alacsony készségszint, je miatt — és jelentős a szakmát elhagyó, betanított vaev segédmunkát végzők aránya. Középfokú szakemberből 3250-re lesz szükség a fel­mérés szerint a megyében. Ez általában kielégíthető lenne ugyan, de csak úgy, ha az iskolahálózat gyorsan alkalmazkodik a foglalkozta­tó szervek terveihez, vallá­saihoz. Vagyis figyelembe veszi például, hogy jelentő­sen kevesebb, közgazdasági szakközépiskolában érettsé­gizett fiatalt lehet elhelyez­ni, mint az elmúlt öt évben. Ez elsősorban a lányok amúgy is mostoha pályavá­lasztási lehetőségét szűkíti. Egyébként általában a me­zőgazdaságnak lesz fokozot­tabban szüksége középisko­ni. Ennek a kutató-gyógyító munkának az eredményeiről hallgattunk előadást tegnap délelőtt: dr. Keltái Mátyás, az Országos Kardiológiai In­tézet munkatársa a szívko­szorúér keringésének élet­tanáról, a balatonfüredi dr. Horváth Mihály és dr. Kár­mán Miklós a szivbetegsegek gyógyításánál használt radio­aktív izotópok alkalmazásá­ról beszélt. Kiállítás turistáknak A turizmusért, a táborélet szépségeiért rajongó Balaton- parti lakók, akik feltehetően hazánk más tájain vagy kül­földön töltik majd idei sza­badságukat, minden bizony­nyal szívesen nézik meg a Somogy megyei Élelmiszer-, Háztartási- és Vegyiáru-kis- kereskedelmi Vállalat bala­toni kirendeltsége, illetve a Triál szakemberei által ren­dezett kempingárucikk-kiál- lítást. A siófoki Dél-balato­ni Kulturális Központ elő­csarnokában és udvarán he­lyezték el a ‘ különböző mé­retű sátrakat, kemping- és kerti bútorokat, sportcikke­ket. stb. A kiállítást tegnap nyitot­ták meg, s a hét végéig lá­togathatják az érdeklődők. A választék biztató, s ami a legfontosabb, az itt látható áruk Siófokon, Boglárlellén, Szabadiban, Földváron és Fo- nyódligeten már megvásárol­hatók a vállalat hét ABC- jellegű üzletében. — A boltokban, megfelelő nagyságú tér híján, nincs A Magyar Rádió ismét megrendezi a Századunk ze­néjéből című hangverseny­sorozatai. Az immár hatodik alkalommal sorra kerülő ze­nei rendezvény programján április 25. és május 27. kö­zött 7 nyilvános koncert sze­repel. A hatos stúdióban sor­ra kerülő hangversenyek fel­vételeit május 9-töl szombat esténként a 3. adón sugároz­za a rádió. A hangversenyciklus első műsorában román — közöt­tük Enescu, Toduta, Geor- gescu — kortárs zeneszerzők művei szer-epeinek. Ez ajka­iét végző fiatalokra — állat- tenyésztőkre, gépészekre, nö­vénytermesztőkre. Középiskoláinkban mint­egy öüüO-an végeznek az öt év alatt — közülük az ed­digi tapasztalatok alapján 19U0-an juthatnak főiskolára, egyetemre. Mindenekelőtt rájuk számit a megye a felsőfokú végzettséget igény­lő munkahelyek betöltésé­ben. De ha valamennyien diplomát szereznének is — figyelmen kívül hagyva a lemorzsolódást — és bárhol az országban végezve So­mogybán telepednének le, akkor is mintegy 500. üres állás maradna öt év múlva. Elsősorban gépészekre, épí­tészekre, kereskedelmi és vendéglátó szakemberekre lenne szükség. Frissen vég­zett közgazdászt és számvite­li szakembert pedig csaknem ugyanannyit tudnának fog­lalkoztatni, mint ahányan jelenleg Somogybán dolgoz­nák. (Mintegy másfél száz mindkét szakból.) Igaz, amint az egyik felszólaló találóan megjegyezte: a számok nem minden vállalat részéről tar­talmaznak valós igényt. A tapasztalatok ugyanis azt mutatják, hogy egyes helye­ken nem használ ják ki elég­gé mindenekelőtt a köz­gazdászok szakismeretéi, pe­dig elsősorban végzettségűk- ' mek megfelelő feladatokkal lehetne megtartani a fiata­lokat első munkahelyükön. Ez egyébként — kisebb mér­tékben ugyan — más 'felső­fokú szakemberekre is vo­natkozik. Abban, hogy egyes ágaza­toknak megfelelő számú és az igényei szerint képzett szakember álljon rendelkezé­sükre. nemcsak egy szerve­zetnek — mondjuk az elő­terjesztő munkaügyi osztály­nak — van felelőssége. Je­lentős az oktatásügy felada­ta is. A munkáltatók szintén sokat tehetnek azért, hogy a pályakezdők megfelelő szám­ban válasszák az általuk-kí­nált állásokat, és hosszabb időre kötődjenek íoglglkozita­mód bemutatni a teljes vá­lasztékot — mondta Schmidt József, a kiskereskedelmi vállalat balatoni kirendelt­ségének vezetője. — Ezért rendeztünk kiállítást itt, szí­nes kempingre emlékeztetőt. A fölállított sátrakban megtalálhatók a fekvőalkal- malosságok — matracok, há­lózsákok stb. — s a tábori élethez szükséges egyéb esz­közök. A sátrak előtt külön­féle nyugágyak, gumimatra­cok. garnitúrák, játékok lát­hatók, szóval épp csak a fürdőruhás, barna- bőrű tá­borlakók hiányoznak... A kiskereskedelmi vállalat a balatoni kirendeltséget 26 állandóan nyitva tártó és 14 idényjellegű üzlettel segíti a déli: part lakosságának és az üdülővendégeknek az ellátá­sát. (Tavaly 400 millió forint forgalmat bonyolított le.) A .szezonban árusító üzleteit május 15-től június 15-ig nyitja meg a vásárlók előtt, az igényeknek megfelelő ütemben. lomból először vendégsze­repel Magyarországon a marosvásárhelyi kamaraze­nekar. A vonósegyüttes ős­bemutatóra is készül: első ízben szólaltatja meg — Pászthy Júlia közreműködé­sével — Csiky Boldizsár Hölderlin-dalalt. A lengyel esten a neves komponista és zongorista, Zygmunt Krauze saját zon­goraversenyét tolmácsolja. A hangversenyen többek kö­zött felcsendül Penderecki új operájának, az Elveszett pa­radicsomnak egyik zenekari tétele is. Igen ám, csakhogy ezen Megelőzni az infarktust Kardiológusok tudományos ülése Szinkrontolmácsolással Jön a varasdi társulat to szervükhöz. P. L. Kemping az udvaron Hangversenysorozat századunk zenéjéből HÉTVÉGI j TÁJOLÓ Javában zajlanak a ka­posvári Fonómunkás KLsszín- pad évfordulós rendezvényei. A húszéves együttes „életé­ről” dokumentációs kiállítás látható a Latinca Művelődé­si Központban. Ma este ugyanitt a tatabányai Bá­nyász Színpad vendégszere­pel Szilágyi István Kő hull apadó kútba című regényé­nek adaptációjával, a kapos­vári együttes pedig Tóth Éva Vita és vallomás. Major Nándor A hóember cimű művét adja elő Vértes Ele­mér rendezésében. Szomba­ton este föllép a nyilvános klubmüsoj'ban a Have-Rock zenekar, a dunakeszi Radnó­ti Színpad Enquist Tiibádok éjszakája című drámáját mu­tatja be, a Fonómunkás. Kis- szírTpad Kiss Dénes Vers- csöndítés című „Petőíi-láto- mását” viszi a nézők elé. A kaposvári együttes egyéb­ként a Latinca-házban va­sárnap délelőtt gyermekma­tinét tart, s ezen föllépnek a vendég amatőr együttesek 'tagjai is, valamint, a Kré- nusz általános, iskola nap­közis gyermekei. A 10 óra­kor kezdődő műsor címe: „Csak egy percet adj, ma­ma!” Jeles esemény színhelye lesz a barcsi művelődési köz­pont színházterme, vasárnap 15 órakor: az amatőr mű­vészeti szemle idei városi és város környéki bemutatóját tartják. A gálaműsor szerep­lői között lesz a ladi Tinó­di Kórus, a homokszenlgyör- gyi citeratrió, a barcsi pe­dagóguskórus, a Boróka táncegyüttes, a Dráva dél­szláv együttes, a vízvári me­nyecskekórus, a darányi táncegyüttes.' a csokonya- visoatai citerazenekar, a barcsi dixieland zenekar, az ugyancsak barcsi ifjúsági fú­vós-zenekar is. Ezenkívül versmandók, szólisták lépnek színpadra. Ma 15 órától Kadarkúton vendégszerepei a Népszín­ház társulata, mely a gyere­keknek Tóth Eszter—Török Sándor Csili-csala csodái ci­mű játékát adja elő. Petrik József rendezte. Ugyancsak az Id. Kapoli Antal Körzeti Művelődési Ház lesz a hely­színe vasárnap 15 órától a kaposvári járási bemutató­nak, amely szintén a somo­gyi művészeti szemle ren­dezvénysorozat része. A be­mutató előtt a Pécsi Grafi­kai Műhely munkáiból nyí­lik kiállítás. Csurgóról a művelődési központból kaptuk a hírt, hogy ma 18 órától a rok kantak nemzetközi éve al­kalmából műsoros estet ren­des a Csokonai gimnázium éa óvónőképző szakközépis­kola, az ipari és mezőgazda- sági szakmunkásképző, illet­ve a kúlturális intézmény több művészeti csoportja. A bevételt a somogyi rokkan­tak támogatására ajánlották föl. A nemes kezdeményezés bizonyára követőkre talál majd ... Nagybajomban a művelő­dési házban Bartók Béla- emlékkiállítást rendeztek: tablókon, lemezekkel, köny­vekkel szemléltetik a nagy zeneszerző életútját, pályáját. Húsz-huszonöl általános is. kolás rajzait is kiállították; ezeken a gyerekek viszonya tükröződik a bartóki életmű­höz. Nagykorpádon vasár­nap este 29 órától műsoros összejövetelt tartanak: az úttörő kulturális szemle leg­jobb produkcióit tekinthetik meg a nézők. Rinyabes tnvön hasonló céllal rendeznek mű­soros délutánt vasárnap 16 órától. A kaposvári Killián György ma 9 órától rendezi meg az ,.Éneklő rajok” városi-járási kórusbemutatóját. Tizenegy órakor a pedagógiai napok keretében dr. Nádasi Mária egyet'mi adjunktus A köz­vetett ráhatás pedagógiája címmel tart előadást. Az in­tézményben látható egyéb­ként a Somogy megye nép­művészete cimű kiállítás is. A hétfői Mozgó Világ-est viszont technikai okok miatt elmarad. A Csiky Gergely Színház­ban ma és holnap 19 óra­kor Robert Thomas Szegény Dániel című krimije szeré­nél műsoron, 19 őrá 30 perc­től — mindkét napon — Zorin Varsói melódiája is látható a stúdióban. Vasár­nap 15 és 19 órai kezdettel ismét a Szegény Dániel te­kinthető meg. A moziműsorból: a Vörös Csillagban Steven Spielberg scifije, A harmadik, típusu találkozások szerepel. A kétrészes, fantasztikus film­ben Truffaut, a világhírű francia rendező játssza a főszerepet. A Szabad Ifjú­ságban Gaál István Csere­pek című új magyar film­jét vetítik. Ebben játszotta elete utolsó filmszerepét Bi­hari József. Az esti előadá­son viszont A bestia cimű, Lev Tolsztoj-elbeszélést ala­pul vevő lengyel alkotást játsszák. A Latinca Mozi műsora a Vágta című szov­jet kalandfilm. Képünkkel a somogyi táj­házak közül ezúttal a bu- zsákira hívjuk föl olvasóink figyelmét. SOMOGYI NÉPLAP

Next

/
Oldalképek
Tartalom