Somogyi Néplap, 1981. április (37. évfolyam, 77-100. szám)
1981-04-19 / 92. szám
Segítség a háziasszonyoknak Mintegy félszáz cukrászterméket, hidegkonyhai készítményt sorakoztattak föl pénteken és szombaton a Dorottya- szálló különtermében. Az árusítással egybekötött bemutató a háziasszonyok ünnepi bevásárlását hivatott megkönnyíteni. A szálloda cukrászai által készített termékekből tízezer forint értékűt adtak el naponta. < 31 klub 2000 taggal A napákba* üj honvédelmi klub jött létre húsz taggal a Somogy megyei Patyolat Vállalatnál, a ezzel Kaposvár üzemeiben, Intézményeiben harmincegyre nőtt az MHSZ üzemi, intézményi klubjainak száma. Bunovácz Dezső várost titkártól kértünk tájékoztatást munkájukról. — Klubjainkban, mintegy kétezren, többségükben fiatalok tevékenykednek, közöttük kétszáz leányt, fiatalasszonyt találni. A harmincegy klubból 26 a honvédelmi, 5 pedig a minőségi sporttal, a lövészettel, rádiózással, modellezéssel, köny- nyűbúvársporttal foglalkozik. Legfontosabb törekvésünk az ifjúság honvédelmi, hazafias nevelése; felkészítése a haza fegyveres szolgálatára. Ezért is kötöttünk együttműködési szerződést a Miéjt engedik? Mindig kényelmetlen érzéseim támadnak, amikor racs- csoló, sejpítő, dadogó, hadaró embereket hallok beszélni a tv-ben és a rádióban. A racs- csolást — ügy tudom — önfegyelemmel le lehet küzdeni. A sejpítők zömmel beszédhibás emberek, de a da- dogók, a monoton hangon hadarok zöme tud érthetően is beszélni, ha figyelmeztetik rá, mielőtt a kamera elé lép. Nyelvünk védelme és gyermekeink érdekében sem lenne szabad megengedni, hogy raccsoló, beszédhibás emberek üljenek velünk szemben, és gyakran a felnőtték szántára is nehezen megfejthető szöveget mondjanak el az ország lakossága előtt. Attól még kitűnő újságíró lehet valaki, ha raccsol vagy sejpít. Közlendőit leírhatja, élvezhetővé teheti mind a Phoj-Pot Jendszejjől, mind Déjkejet-Ázsiáé; a különböző kojmányfőkjő, a kis és nagy hejoegségekjő, a Ju gal - mas vájtozásokjó, a Vhörös Khmejrő és sok másjó. Ugyanez vonatkozik a sportemberre is, aki attól még kitűnő ökölvívó-szakember lehet, ha közlendőit a tv nézői számára érthetetlenül hadarva, a szavak végződéseit elnyelve tudja közölni. ^Különösen rossz ez, ha a szóban forgó személy — nem figyelve a műsorközlőre — akkor mondja el amúgy is érthetetlen szakvéleményét, amikor más is beszél. így aztán egyik sem érthető. > Az illetékesek nemcsak megtehetik, hanem kötelességük is, hogy azokat szerepeltessék a tv-ben és s rádióban, akik szépen bellik a magyar nyelvet. *%. KiUdán György Ifjúsági és Úttörő-művelődési Központtal. Több közös .rendezvényt tartunk, emellett két model- lezőklub működésének a feltételeit is biztosítjulk. Több üzemiben, vállalatnál van a szövetségnek évek óta jól működő klubja, szakköre. Köztük a mezőgazdasági főiskola, a textilt művek, az elektrancsőgyár, a Volán, az 503-aa, az 512- es szalkmunlkásiképiző intézetek, a húskombinát, valamint a VBKM klubjai mutatnak példát. Az egyik legeredményesebben dolgozó honvédelmi klub a vendéglátó vállalatnál van, ahol ebbe a munkáiba bevonják a kereskedel- mi-venidéglátó szakmunkásképző iskola fiataljait is. A klub titkárát, Horváth Jánost, aki húsz esztendeje végzi ezt a munkát, most tüntették ki a, szövetség kiváló munkáért járó ezüstjelvény éveli. Az idén alaikult kluíb a tanítóképző főiskolán is, és hamarosan létrehozzák a Közúti Építő Vállalat klubját. ősszel a közgazdasági szakközépiskolában, a Táncsics Mihály gimnáziumban, s még ebben az évben a Csepel kaposvári gyárában is homvódeimd klubi, szakkör létrehozását tervezi az MHSZ városi vezetősége. XXXVII. évfolyam, 92. szám 1981. április 19., vasárnap Szabadtéri színpad az úttörőtáborban Elkészültek a me/eg vizes fürdők Ha nem is teljes díszben, de már felkészülten várja az üdülőket a fonyódligeti úttörő- és ifjúsági tábor. A faházak környékén még munkásokkal találkozhatunk, s most szerelik össze a szabadtéri színpad 600 személyes nézőterét, ennek ellenére április 15-e óta fogadni tudják az ifjúsági csoportokat. A tábor sok új fölszereléssel gyarapodott. Elkészültek a meleg vizes fürdők, hátravannak azonban a szakipari munkák. A kézilabdapályán este is lehet mérkőzéseket tartani, a világítást a Dédász vidéki kirendeltsége szerelte SSL A játszótér tomafaUal, erősítőszerekkel, ügyességi játékokkal bővül, s hamarosan felállítják a száz új, négyszemélyes sátrat. Ezek betonalapjainak lerakására társadalmi munkát hirdetett meg a tábor vezetője április 25—26-ra. A gyermeküdültetés június 15-én kezdődik, ám addig sem lesz kihasználatlan a tábor. Az ország több iskolájából jelentkeztek már, hogy szeretnék ott tölteni a' hétvégeket. Fonyódli- geten tartják találkozójukat a marcali járás KlSZ-klub- jai; az egyetemek, főiskolák természetjárói; a horgászverseny háromszáz résztvevője. A megyei pedagógusszakszervezet továbbképzést Élénk húsvéti turistaforgalom Hegyeshalomnál és Sopronnál Szombat délelőtt tetőzött a húsvéti forgalom Hegyeshalomnál és Sopronnál. Két legforgalmasabb nyugati határállomásunkon. csütörtök déltől fokozatosan emelkedett a forgalom; tízezrek érkeztek hazánkba, s szép számmal utaztak külföldre magyar turisták. Mindkét határállomásunkon megerősítették a vám- és útlevélkezelő szolgálatot. Saprombam és környékén havazás kezdődött szombat délelőtt. Nemcsak a hegyekben, a városban is esett a hó. A Károly-magaslati kilátót és környékét — csaknem 400 méterre a tengerszint felett — másfél óra alatt teljesen belepte a hó. Sopronba megérkeztek a víkendezők első csoportjai. A szálláshelyek jó részét már előre lefoglalták. Egy- egy napos kirándulásra is sok turistacsoportot várnak az ország különböző vidékeiről és Ausztriából, Vasárnap nosztalgia-vonaton is érkeznek turisták Ausztriából. A vonat a Fertő tó körül szállítja a turistákat század eleji szerelvényen, melyen a vasutasok korabeli egyenruhát viselnek. Az állomásokon kürtjellel fogadják és indítják a szerelvényt. tart, s ez lesz a helyszíne az Express.—Somogyi Néplap kupa mérkőzéseinek is. A nyáron összesen hétezer gyermek tölt majd itt remélhetően vidám napokat. Az idén a siófoki járás és Barcs élt a csereüdültetés lehetőségével, így az ország más megyéiből ps Jugoszláviából várnak pajtásokat. A hét turnus egyike nemzetközi gyermektábor lesz. A ligeti úttörőbirodalomban 210 ezer forintot költenek a kulturális programokra. Szerződést kötöttek a KISZ Központi Művész- együttessel, s az minden turnusban föllép, A sportversenyek között nagy szerepük lesz a vízi vetélkedőknek, s biztos sikerre számíthat a sportnap esti műsora, a Nep- tun-karneváL Ezt minden csoportnak megrendezik. Tervezik, hogy neves sportolókat hívnak meg beszélgetésre, néhányan már tavaly is szívesen vállalkoztak erre. A pedagógusok a tábori életben legtevékenyebb, legügyesebb pajtásokat a nyaralás végén könyvvel, játékkal jutalmazzák. Remetelakásokból üdülőházak Ä« Oroszlány melletti Majkpnsztán tizenhét remete- lakást újítanak fel. A festői környezetben levő műemlék együttest Komárom megyei vállalatok dolgozói restaurálják társadalm1 munkában. Elkészültük után hétvégi üdülőházakat ki az épületekből, munkásüdültetés céljára. Virágzik a repce Május elejére várják az akácnyílást A csurgót áfész szervezi a tizennégy tagú berzen- ceá méhészszakcsoport munkáját. Az 550 méhcsaládtól tavaly 250 mázsa mézet adtak el, amiért körülbelül 800 ezer forintot kaptak, örvendetes, hogy a szakcsoporttagok fele fiatal, aki meglátta a méhészkedés szépségét, hasznosságát. A legtöbb méhész tagja, dolgozója a termelőszövetkezetnek is. Közös« vagyonuk 10 ezer forint, rendszeresen részt vesznek szakmai utakon, előadásokat hallgatnak meg, járatják a szaklapokat, szakkönyveket vásárolnak. A múlt évben 50 nagyboconádi kaptárt vettek. Jó télélés után szépen virágzó gyümölcsfákon, kezdhették meg munkájukat a méhek. Már most is meghordják a saját ellátásukhoz szükséges mézet, sőt a mérlegek családonként 1—2 kilogramm hordást is mutatnak a gyümölcsvirágokról. Somogybükkösd környékén április 13-án már virágzott a repce, és e napokban Csurgó környékén is sárgulnak a repcetáblák. A méhészek kitelepülnek a táblák mellé; ez érdekük a mezőgazdasági nagyüzemeknek is a magfogás miatt. Jó a kapcsolat a nagyüzemek, a tanácsok és a méhészek között Az utóbbi években nem fordult elő a környéken méhmérgezés, a permetezésekről Időben, értesítik a méhészéket. Az akácfák szintén jól teleltek, virágzásuk a korábbi évekhez viszonyítva 2—3 héttel előbb, május első Halijaiban várható. Berzence környékén nagy akácosok vannak, ezért bíznak abban, hogy a sok milliárd virág nektárt is ad. Ha itt elvirág- zik az akác, a berzenced méhészek közül többen vándorolnak majd a szomszédos Zala megyébe. A szakcsoport az idén 3 vagon méz értékesítésére kötött szerződést az áfész-szeJ. Tájékoztató füzet díszmadártenyésztőknek Éveik óba szép eredményeket ér el a kaposszenfjaka- bi Móricz Zsigmomd Művelődési Ház díszmadártenyésztő szakosztálya. Sikert arattak évenként rendezett kiállításaik, elismerést érdemeltek ki szakembereik, tenyésztőik. A kaposvári szakosztály átfogja, szervezi a megye díszmadarasainak tevékenységét, azonkívül segíti az egész Dél-Dunárutúl tenyésztőit is. Havi tanácskozásokon vitatják meg a legfontosabb gondokat, feladatokat. A kialakult jó együttműködésnek a közelmúltban újabb bizonyítékát adták: megjelent a Díszmadár Híradó, a művelődési ház szakkörének kiadványa, amely a többi megye tenyésztőjének gondjaival is részletesen foglalkozik, sőt a szerkesztésibe is bevonják őket. A kiadványt a TIT megyei szervezetének és a kaposvári Kil- lián György Ifjúsági és Úttörő-művelődési Központnak a segítségévei jelentették meg. A kéthavonta megjelenő híradóban tenyésztési útmutatókat, kiállítási beszámoló- Kat, a majdáreleségekről szóló tudnivalókat olvashatnak az érdekeltek. A füzetet Hász Mihály, a Móricz Zsig- mond Művelődési Ház igazgatója szerkeszti. Kalap Kovács a villamosmegállóban találkozik Szabóval, aki sziszegve cirógatja kipirult arcát. — Mi baj ? — kérdi Kovács. — Képzeld, mi történt velem! A villamoson mellém ült egy csinos, fiatal leány. Alaposan megbámultam. „Kíván valamit?” — kérdezte ő. „Igen — mondtam én —, de sajnos, ön rajta ül.” Erre pofon vágott. — Meg is érdemelted — mondja Kovács. — Igen, de ráadásul a kalapom is tönkrement, amit magam mellé tettem az ülésre. Gondolat Mancika azt mondja a vőlegényének: — Tudja, Oszkár, ha engem elvesz, föl kell hagynia a dohányzással. — Igen. — Aztán föl kell hagynia a meccarej árassal. — Igen. — És föl kell hagynia az Ívás sál. — Igen. — Mással um kell fölhagynia — Dehogynem! PT Mi vél? — Azzal a gondolattal, hogy magáit elvegyem. Vadnyugat Egy rablóbanda megállítja a gyorsvonatot. A vezér kiadja a parancsot — A férfiakat kifosztani, a nőket megbecstelení- tenil Az egyik rabló azt mondja: — Főnök! Talán a nőket ne bántsuk... Ebben a pillanatba* kiszól ez egyik nő: — Magé csak a« avatkozzék bele a főnök dolgába! Teljesítse a parancsot! Gyerekész A tanító az iskolában az elvont dolgok fogalmát magyarázza: — Elvont az a dolog, amit nem tudunk a kezünkkel megfogni. Na, Pistike, mondj egy példát! — Például egy izzó vas- darab. SOMOGlT6“" As MSZMP Somogy megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA Főszerkesztő-h.: Paál László Szerkesztőség: Kaposvár. Latinca Sándor u. 2. Postacím: Kaposvár Pf.: 31. 7401. Telefon: 11-510, 11-511 11-512 Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat Kaposvár, Latinca Sándor n. Z. Postacím: Kaposvár, Pf.: 31. 7401 Felelős kiadó: Balajcza János Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél < Előfizetési díj egy hónapra 34 Ft. negyedévre 102 Ft, fél évre 204 Ft egy évre 400 Ft Index 25 967 ISSN 0133—0601 Készült a Somogy megye! Nyomdaipari Vállalat kaposvári üzemében. Kaposvár. Májú* 1. u. 101. Felelős vezető: Farkas Béla Igazgató Kéziratokat nem őrzünk meg. és nem adunk vissza*