Somogyi Néplap, 1981. március (37. évfolyam, 51-76. szám)

1981-03-08 / 57. szám

A környezetvédelem állandó feladat Közvetlen 6a közvetett ártalmak A megyei műszaki és köz- gazdasági hónap záró ren­dezvényét és a környezet­védelmi világnap somogyi programját ugyanazon a napon, egy eseményként — június 3-én — tartják Ka­posváron. a megyei tanárs nagytermében. Az egy hóna­pos programsorozat befejező- témája a környezetvédelmi világnapról szóló megemlé­kezés. Jóllehet n környezetvéde­lem állandó feladat, nemárt kiemelten foglalkozni vele s fölhívni a figyelmet azokra a közvetlen és közvetett ve­szélyekre. amelyek az em­bereket érik — ha szemet hunyunk az ember által irányított körny szétromboló folyamatok fölött. Erről is szól majd előadásában Ra- konczay Zoltán, az Országos Környezet- és Természetvé­delmi Hivatal elnökhelyette­se. s ez lesz a témája an­nak a tudományos ülésnek is, amelyet a környezetvé­delmi világnap alkalmából közösen rendez az MTESZ Somogy megvei Szervezete, a megyei tanács és a Kapos­vári Városszépítő Egyesület. A tudományos ülésszak három szekcióban fontos kérdéseket vitat meg. Eze­ket inkább ma kell megol- darvi, mint holnap vagy hol­napután. Szó lesz például ar­ról, hogyan alakult ki ha­zánkban a természet- és környezetvédelem jogi sza­bályozása. milyen ma So­mogybán a környezetvéde­lem, és melyek a további feladatok. Hallhatunk arról is. milyen tennivalók vár­nak az állampolgárokra, mi a szerepe a lakosságnak a célok megvalósításában. Ál­latidé téma a Balaton víz­minőségének vedelme — ez is helyet kapott az egyik szekcióülés programjában. Aligha ismeretlen tény.- hogv a környezetvédelem és r a földvédelem szoros kap­csolatban áll egymással: a két tevékenység kölcsönha­tása kedvező eredményekhez vagy kártételhez vezet —• attól függően, hogy követke­zetesen vagy felületesen munkálkodnak-e az adott területen. Szakemberek tár­ják a hallgatóság elé, mit kell tudni a műtrágya és a növényvédő szerek környe­zetkímélő fölhasználásáról, milyen fontos szerepet ját­szanak az erdők, a fásítások. Csak megközelítő pontos­sággal lehet számba venni, hogy Gomogyban melyek a környezetszennyeződés for­rásai á mezőgazdaságban és az iparban, de elég sok a pontosan kimutatható ve­szélyforrás. Ilyen például az a helyenként még mindig megoldatlan probléma: az ipari hulladékok elhelyezése. Még nem mindenütt kifogás­talan a trágyakezelés módja az állattartó telepeken. Vitá. ra alkalmas azoknak a ta­pasztalatoknak az összege­zése. amelyek kimutatják: milyen hatással van a kérni- záció a hasznos és a káros madarakra, a- tüzeléstechni­kai berendezés a biológiai környezetre, a nyílt, és zárt- téri gépmosó berendezés és a fáradtolaj a vizek állapo­tára — és sorolhatnánk a megoldásra váró kérdéseket, ebbe a „csokorba kötve” a zajártalom veszélyeit is. Mi az. amitől nő a kör­nyezetvédelmi világnap je- ' jntősége Somogybán ? A •negye műszakijai a májusi — egyébként is gazdagnak Ígérkező — programjukba vették ezt az eseményt, s ha ők ilyen fontosnak tart­ják. 02 előrelépés is valószí­nűbb. Nagyon sokat ugyan­is épp ezek a szakemberek tehetnek azért, hogy környe­zetünk egészséges legyen, kevésbé károsodjon az élő­világ, és banne az ember. A mezőgazdász, a gépész, a nö- vén v Védő szakmunkás, az iparban dolgozó műszaki és még sokan mások „kulcs­szerep’’ birtokában vannak: sokat változtathatnak kör­nyezetvédelmünk he’vze­Ingázók a Nagyatádi Konzervgyárban Egymillió lohnt a A Nagyatádi Konzervgyár­ban dolgozóknak csaknem a fele naponta egy-másfél órát utazik a munkahelyére. A műszak végeztével újabb vá­rakozási idő, újabb utazgatás következik. A legtöbben Gör­getegről, Lábodról, Taranyból jönnek, de sokan ötvöskónyi, somogyszobi, bolhási lakosok. Nagyatád ipari vonzásköré­ben tavaly az ingázók létszá­ma megközelítette az ötszá­zat. s az idén sem lesz keve­sebb. Erre a gyárnak mind szociális, mind anyagi szem­pontból föl kellett készülnie. A múlt évben több mint egy­millió ■ forintot fizettek ki utazási hozzájárulásként, je­lentős segítséget nyújtva a dolgozóknak. Ahogy Kárpáti Jenöné, a gyár munkaügyi osztályának vezetője elmondta, a munká­sok létszáma állandó, de cse­rélődésük mértéke nagy. Ta­bejáróknak valy 180-an jöttek a gyárba, s 236-an mentek más munka­helyre. Az ok: nehézséget je­lent az anyák kisgyermekei­nek az elhelyezése. Az anya dolgozni szeretne, de a gye­rekkel nem vállalhatja a reg­gelenként! utazást. Az óvo­dák, bölcsődék zsúfoltak, a gyárnak pedig nincs ilyen in­tézménye. Az asszonyok így kénytelenek otthon maradni, vagy lakóhelyükön vállalni munkát. A konzervgyár ab­ban tűd segíteni, hogy a böl­csődei helyek biztosítása ér­dekében bizonyos összeggel rendszeresen hozzájárul a vá­ros gyermekintézményeinek költségeihez, vagy társadalmi munkában segít. Mivel szezonjellegű a válla­lat. nyáron még vasárnap is szükség van munkásokra. Ilyenkor a gyár autóbuszok bérbevételével oldja meg az ingázók utaztatását. A hét utolsó, végre derűs égboltú napjai reményt kel-, tették bennünk: ha nehezen is, de talán győz a tavasz a makacsul körünkben fész­kelő tél felelt. Ezt jelezték az utcán megjelent hóvirág­csokrok is. melyek ezrével váltak a nőnapi megemléke­zés egyik jelképévé. A lányok, asszonyok felé azonban nemcsak áz ünnep­ségeken fordult megkülön­böztetett figyelem a héten. Véletlen ugyan, de az el­múlt napokban két olyan élelmiszerbemu látót is tar­tottak megyénkben, mely mindenekelőtt — lévén álta­lában a család beszerzői, szakácsai — a háziasszonyokat érinti. Szerdán a Mecsek-vidéki Vendéglátó Vállalat újfajta, géppel készített süteménye­ket mutatott be a közönség­nek, másnap pedig a hús­kombinát vonultatta fel a még kevésbé ismert vagy- teljesen új készítményeit. A bemutatókon a választás jo­ga ugyan elsősorban a keres­kedőké volt, de bízunk ab­ban, hogy jól. ismerik a la­kosság igényét, ízlését, illet­ve mernek némi kockázatot vállalni az új termékek megkedveltetéseben. E témá­hoz kapcsolva hadd áruljuk el: a Somogy megyei Sütő­ipari Vállalat sem akar le­maradni a fogyasztókért folytatott versenyben. A hé­ten próbasütés eredménye­ként bemutatták új termékü­ket, egy újfajta piskoíatész­tát, melyet a rendelésitől függően a közeli riapokban kezdenek gyártani. És ha már az étkezésnél tartunk: örömmel hallottuk, hogy a héten vízre szálltak a bala­toni halászok. A hír ismét reményt keltett bennünk: hátha az idén valamelyest több halat kínálnak a boltok és a vendéglők, mindenek­előtt a Balaton környékén. Fő étkezési nyers­anyagunk, a liszt, illetve a gabona minősége es mennyi­sége volt a témája annak a tanácskozásnak, melyet a termelő és a feldolgozó szervezetek szakemberei tar­tottak pénteken Kaposváron. A széles körű, mindvégig a gyakorlatiasság, a célszerű­ség jegyében lezajlott, de tudományos igényű eszme­csere minden bizonnyal hoz­zájárul ahhoz, hogy me­gyénkben tovább emelkedjék a gabonafélék átlagtermése és javuljon a termés minősége. Ennek feltétele — sok egyéb tényező mellett — a talaj­munkák igényes elvégzése, illetve a kikelő kalászosok tápanyaggal való ellátása. Sajnos, a korai tél miatt sok .helyen elmaradt az. őszi ta- lajmüvelés, amit most kell pótolni. A hét második fe­le a legtöbb helyen kedve­zett a mélyszántásnak: jó néhány táblán lehetett látni fényes barázdasorokat maga. után húzó traktorokat. Több mezőgazdasági üze­met es termesze l ese« jo né­hány község lakosságát érin­tette a Kaposvár-Középrigóc közötti vasútvonal 1980. ja­nuár elsejei megszüntetése. Éppen a gazdaságok előre­jelzése alapján döntöttek úgy annak idején az illeté­kesek. hogy a szokásos egy év helyett három esztendeig nem bontják le a használa­ton kívülre került .vasútvo­nalat. A megyei tanács ked­den tartott ülésén viszont arról határoztak, hogy a pá­lyaszakasz bontását 1982. de­cember 31. helyett az év áp­rilis elsején meg lehet kez­deni. Az Illetékes párt-, ál­lami szervek ugyanis, érté­kelve a kialakított közúti közlekedést, megállapították, hogy a személy- és áruszál­lításban nem volt olyan fennakadás vagy zavar, mely a vasútvonal további fenn­tartását indokolná. Még egy fontos tanácsko­zást kell megemlíteni. Szer­dán a belső ellenőrzésről rendeztek ankétot Kaposvá­ron. A megyei párt- és álla­mi szervek képviselői egye- • bek között, megállapították: az ellenőrzésnek, még job­ban, mint eddig, a vezetés szerves részévé kell válnia. Üjabb rendelkezésekre nincs szükség az eredményesebb munkához, ehelyett az ér­vényben levők szigorúbb és következetesebb betartását kell megkövetelni minden szinten és beosztásban. r**l LÁrilú Kilencre beszéltük meg a találkozót, de éppen voltak nála. Az ajtó előtt egy asz- szony állt, s amikor be akar­tunk nyitni az ellenőrző fő­orvos ajtaján, udvariasan odaszólt nekünk. — Tessék egy kicsit várni( éppen vannak bent. En pedig csak egy receptért jöttem. Semmi meglepő nem volt ebben, hiszen dr. Balogh Ag­nes ilyenkor fogad, s nála mindig a beteg az első. Ami­kor elkezdtünk beszélgetni, akkor is tartottunk rövldebb- hosszabb szüneteket. Egyszer egy panaszos jött, akinek azonnal segített. — Nem feladatom, tudja, de reines szívem elküldeni. A más hibája miatt miért a be­teg járkáljon. Egy kicsit bepillantottam a főorvosasszony mindennap­jaiba. Egymás után étkeztek az érdeklődők, csöngött a te­lefon. Az egyiken még be­szélt, de már a‘ másikon is keresték. Határozottan, nyu­godtan intézte az ügyeket, ta­nácsot, felvilágosítást adott, segítséget ígért. Amíg beszélt, jobban szét­néztem az irodájában, be­kukkantottam a szűk kis ren­delőbe. A sok virág, az ízlé­ses környezet is mutatja, hogy Itt nő dolgozik. Dr. Ba­logh Ágnes 1908 óta van eb­ben a beosztásban, előtte a megyei rendelőintézetben dol­gozott, még előbb körzeti or­vosként a megyeszékhely cse­ri városrészében. Másoktól tudom, hogy az egykori bete­gek ma is szeretettel emlé­keznek rá. — Nagyon szerettem őket én is — mondta. Sok feladata van a Megyei Társadalombiztosítási Igazga­tóság ellenőrző főorvosának. Amikor erről kérdeztem, egész kiselőadást tartott róla. — Alapvetően fontos a tár­sadalombiztosítási költségek alakulasa. Ezt figyelemmel kiserein. ellenőrzőm. Ezek kö­zött első helyen áll a táp­pénz, az útiköltség, azután foglalkozom a rokkantsági nyugdíjjal kapcsolatos orvosi szakkérdésekkel. Ezt kiegé­szíthetem azzal, hogy lénye­gében minden az en dolgom, ami valamilyen módon össze­függ az orvosi szakkérdések­kel. S a már említetteken kí­vül az üzemegészségügy, a rehabilitáció is ide tartozik. Segítséget nyújtok a szak- szervezeti . egészségvédelmi munkához is. Rendszeresen találkozom dr. Balogh Ágnessel a külön­féle közéleti fórumokon. Hol a Szakszervezetek Megyei Tanácsának ülésén, hol a Ha­zafias Népfront testületéiben fejti ki véleményét. Mindenki tiszteli azért, mert határozot­tan, sok ténnyel alátámasztva tesz javaslatot, bírál. — Kapcsolódik a munkám és a közéleti tevékenységem. Amit tapasztalok az idős ko­rdákkal, a nyugdíjasokkal, a nőkkel kapcsolatban, arra mindig alapozhatok egy-egy téma megtárgyalásakor. — Mindig azt érzem a fel­szólalásaiból, hogy fontosnak tartja az érzelmi megközelí­tést. A föorvosasszony helyes­lőén bólint, miközben a ká­vét kortyolgatjuk. — Korábban voltak nehéz­ségeim. mert az éi zelmi mo­tívumokat nehéz volt bevin­ni a közéletbe. Ez ma már nem gond.. . Lehet értelmi töltést adni. Enélkúl ugyanis elszürkül a téma, nem moz­gósít. Miért kellene érzelmek nélkül beszélni például a családról, a nőpolitikáról, az idős korúak helyzetéről?! Ügy föl se tudnánk kelteni az ér­deklődést. Ezt azok tanúsíthatják, akik jól ismerik kiemelkedő köz­életi tevékenységét a megye népi rontmozgalmában. I9ö<í- ban választották meg először a megyei elnökség tagjának, 1972 óta a Hazafias Népfront megyei aielnöke, azóta tagja a Hazafias Népfront Országos Tanácsának. Ó a megyei nő- és rétegpoiitikai munkabizott­ság elnöke, s ebben a minősé- geoen is figyelemmel kíséri, mint valósul meg a párt nő­politikái határozata. — Egyre több a nő a nép- i'rontbízot óságokban, az el­nökségekben. S itt nemcsak az a fontos, hogy emelkedik a számuk, hanem az is, hogy igen oldott a közéleti tevé­kenységük, szereplésük, szí­vesen csinálják, amivel meg­bízzák őket, van bátorságuk elmondani, amit tapasztalnak a közéletben. Jobban feltár­ják talán a fonákságokat is, mint a férfiak. Kevesebb sal­langot használnak, nem cso­magolják úgy be a vélemé­nyüket; nem is lakkoznak. Erre oda kell figyelni. S el­várják, hogy valóban intéz­kedjenek. Ő is ott lesz a Hazafias Népfront március 14-én kez­dődő VII. kongresszusán. Most harmadszor választot­ták meg küldöttnek. Készült erre a fontos fórumra. — Csodálatosnak tartom, hogy két fontos társadalom- politikai téma mellett a csa­ládról, az életmódról is szó lesz. Szerintem a kongres­szuson e témához fognak • legtöbben kapcsolódni. Munkatársaitól tudom, hogy rendkívül pontos, a munká­ját szerető ember. Ezt a lelki­ismeretességet átülteti társa­dalmi tevékenységebe is. So­kat olvas, rendszeresen jár színházba, büszke szép hang­lem ezgy új teményére. A ter­mészet, a csend, a külföldi utazás a mindene. Amikor van egy kis ideje, beül a ko­csiba, s irány a baiatoníeny- vesi kiskert. — Olyan öröm, amikor ki­bújik az első virág, megje­lennek a madarak a fákon. Az embernek szüksége van a kikapcsolódásra, a pihenésre. A főorvosazszony több mint egy évtizedes közéleti tevé­kenységéért pénteken a Par­lamentben vette át a Munka Érdemrend ezüst fokozatát. Lajos Géza Mindennapok — egy pontban Alap káli a szónak is. A ta va ly i százh úszón két mi 11 ió forintos termelési értéknek mintegy egynegyede volt a jövedelem, tízenhárommil- líó-hétszázezer’ forint a mér­leg szerinti tiszta nyereség. „ . i. —■ Három—négyezer forinttal emelkedett tavaly a hektáronkénti ráfordítások összege. A betakarításnál előfordult, hogy egy szállító- járművet három erőgép von­tatott. A nyomukat leginkább a háború harckocsi-megjárta földjeihez hasonlíthatom. És ezeket a táblákat mielőbb rendbe kell tennünk. Üjabb többletkiadások árán.” .. Sok munka jött át a múlt évről. Az ezerhétszáz hektárból hatszázon maradt el a mélyszántás. Ebből az idén eddig másfél-száz hek­tárral végeztünk: éjjel vo­nultak ki a gépek, reggelig szántottak. A többivel is megbirkózunk. A technika megvan, csak szervezni kell! Bár. amikor az idő engedte a munkát, nem kellett agi­tálni a munkatársakat. Hi­szen szokás nálunk, hogy a.z eredményességet a »plusz jövedelmen« fölül — min­den évben — kiegészítő ré­szesedéssel is elismerjük.” ....... A kalászosok hogyan t eleitek, ezl még nem tudni. A tőszám megvan. Az első fej trágyázást befejeztük, de lesz olyan terület, amelyi­ken még kétszer—háromszor el kell végeznünk.” .. A lucernalisztkészítő üzem karbantartási munkáit befejezték, most »vár«... Várunk mi is: a lucerna­lisztnek szabott ára van, s az energiaáraktól tesszük függővé, hogy milyen nagy­ságrendben termeljünk — lehet, hogy a jövőben csak saját szükségletre. Tavaly hats-záz tonnát készítettünk, csupán felét az előállítható mennyiségnek. Az ok: a lu­cerna víztartalmának két­harmad részét »nem vitte el« a nap. Harminc—harmincöt vagonnyit magunk használ­tunk föl, a többit a gabona« ipar, a környező üzemek, a partnergazdaságok vásárol­ták meg.” .. Három és fél ezer hektoliter borunk terem évente... Az időszerű mun­kákat a szőlőben már be­fejeztük, s a végéhez köze­ledik a szaporítóanyag ter­melése is. A tavalyi időjá­rás meglátszik a hajtásokon: nem mind alkalmas a sza­porításra. Mi csak csapokat készítünk — nincs itt annyi munkaerő, hogy oltani is le­hessen! Hat—hétszázezer da­rabot szállítunk — hároirr vagy négy alföldi szakszö­vetkezetnek —, ös*esen mintegy félmillió forintért.” ...... Nem volt vesztesé­ges az állattenyésztés sem. Jó minőségű takarmány M figyelém kell, s akkor hoz­za. amit tőle várunk. A dolgozók ne csak munka­helynek tekintsék, gépiesen kezeljék: kt kell szolgálják az állatokat... 1 Két év alatt a kétezér-hétszáz li­terről ézerr« nőtt a tehe­nenként! tejhozam. Egy sér­tés után tavaly tizenhét má­zsa húst adtunk le... Nem, nem vagyunk még elégedet­tek! Most tervezünk egy eze-rf érőfrielyes tehenészeti telepét. Mintegy tízmillió forintos ráfordítással befeje­ződött a sértéetelep -rekonst­rukciója. A múlt év utolsó napjaiban betelepítettük, s a járulékos beruházások ré­vén az eddigi hatezer-nyőlc- százról évi tízezer sertés ki­bocsátására vált alkalmassá. A telep a megyei átlaghoz viszonyítva korszerű, de fok­mérőnek talán az is meg­felel : oda nem kell dolgo­zókat toborozni .. B ernath Ferenccel, a nagy ­berki termelőszövetkezet elnökevei beszedaettúnk. *. Z. SOMOGYI |fl NÉPLAP * fi politics fisrvssasszoBy

Next

/
Oldalképek
Tartalom