Somogyi Néplap, 1981. március (37. évfolyam, 51-76. szám)
1981-03-29 / 75. szám
Ratkó József Nagymosás A szél minden ruhát levert.- Virágos lett a kert. A bokron szoknyád szirmai elkezdtek bomlani. Kéklett egy árvácska-kötény a szilvafa tövén, a szétnyíló blúzodra, íme, rászállt egy méhike. Kiskendőd felröppent az ág hegyére, mórikált, s aztán, hogy fölfigyelt a kert, egy csöppet énekelt. Bényei József KaS&pl&véve Előre köszönök kala-p! évévé ha valaki visszaköszön érte R atocska néni földre- guggoló kicsi háza úgy bújt a temető dombjához abban a nagy nyírségi falúban, mintha tudná már közeli halálát, és a vert faiak, ha szolgáltak élőt, szolgálni, temetni készülnének holtakat is. Mariska néni, mert így ismerte őt mindenki, szomszédtól a művelődésügyi intézőig, a legelső közkönyv- tarosa volt a falunak. Mondhatnék azt is, hogy ő volt a könyvtár, hiszen a menekültek kidobált könyveit szedegette össze, és azokból kölcsönzött a könyvtár hivatalos születése előtt is. Akkoriban már voltak érettségizett,' főiskolát végzett -könyvtárosok is, de Ma- I Himnusz. Labore* Ferenc szobra. I Szirmay Endre Koratavasz Játékosan karikázik a fény színesedik a fűz zsenge ága tócsákban fürdik az álmos rét remény a barázdák bukkanása a kígyózó utak messzeségén parállik a föld ígérete liláskéken púposodilc a hegy a hullámzó tó lüktető zene a csodálkozás ezüstje lágyan várakozó szemünkre havaz sejtések neszednek arcodon halk fuvolaszó — ez már a tavasz. Falu — este. Kurucz D. István festménye. Bartha Gábor l Ratocska néni Geliéri Andor Endre riska nénit megközelíteni sem tudta senki. Különben nyugdíjas volt a vasutas férje után, nem mérte hát a hivatalos időt. Reggelenként elment az orvos várószobájába, elüldögélt, beszélgetett, aztán megtudván, hogy ki a beteg, hazament. A kosarát telerakta könyvekkel, vitte magával a teljes adminisztrációt, és naponta végiggyalogolta a falut, kínálgat- ván a »portékáját-“... A hatvanas évek elején aztán rendeletét hoztak, hogy a letéti könyvtárakban felül kell vizsgálni a könyvtárosok iskolázottsági szintjét, mert ezt követeli éppen a színvonal. Bonyolultan írom, mert bonyolult volt valójában az utasítás is. Valaki fentebb biztosan jutalmat is kapott érte. Mariska néni, a járás messze legjobb könyvtárosa, ekkor derült ki, csak az elemi iskola első négy osztályát végezte el. — Adjatok neki valami jutalmat és tüntessétek el — mondta a megyei főnök, és nem volt mit tenni: hárman kocsiba ültek, hogy megkeressék Ratocska néni földre- guggoló kicsi házát. V itték a leltári íveket, és a maguk rossz lel- kiismeretével együtt a pedagógusok névsorából kiválasztott új könyvtárosok nevét is. No meg a pecsétes írást a felmondásról. Úgy készültek, hogy rövidek lesznek és hivatalosak. Meg is beszélték: • — A leltárral nem vstckolódunk sokat. Nem követelhetünk pontosságot egy táModortalan fafai-agvámyok — nézett végig Eszter az oldalhajó sátán- és pokolfaj- zat-gyűjteményén. Mennyivel szolídabbak. csengő-áldásosztó tekintet űek a főhajó kő- és márványszentjei. Mennyivel saolídabbak? Bibliai félmosolyuk visszafelé szól. Eszter számára csak torz gúnyvigyar. A felharsanó orgonaszó a kapuig kergette. Az utolsó boltívnél még visszanézett Krisztus görcsösen egymásra tapadó lábujjaira. — Talán gyónni akartam? Nevetséges, hisz csak én adhatom meg önmagámnak a »feloldozást-. Dávid nem érzi bűnnek, csak PROBLÉMÁNAK. »Ave Maria ... Gracia .. — nem is tudok imádkozni,: HISZ ateista vagyok —tűnt fel Eszamek ideológiai múltja. / nulatlan öregasszonytól, aki a tolu'bkönyvtárak korszakában is kosárral járja a falut — Fölveszünk egy jegyzőkönyvet a hiányról, és lesz, ami lesz... Előbb az új könyvtárost keresték meg. Az szabódott: — Van nekem elég bajom, ez lenne a hatodik funkcióm ... — Ez utasítás. A megyétől... — Ha muszáj... Ezután otthon keresték meg az öregasszonyt Alig állt meg a kocsi a ház előtt, lelkendezve jött eléjük Mariska néni:* — Ne vessék meg már a házamat... Be kellett menniük. Akácfaág védte a parányi ablakot a naptól. Kint vakmeleg nyár volt jólesett a benti hűvös. Lengedező vásaonlepedő volt az ajtó, éppen, hogy mozgatta a levegőt egy kicsit A frissen locsolt sárpadló is hűtött a szobában. Mariska néni nemcsak öreg volt: bölcs is. Mielőtt szólni mertek volna, már megérezte a búcsút. Bor került az asztalra, irgalmatlanul savanyú nyíri vinkó, bár lehet, hogy csak a rossz lelkiismeret savanyított a boron. A vendégek dicsérték a házat, a rendet, a hűvös szobát; de mire elértek addig, hogy hárman megfogalmazzanak egyetlen sántítós mondatot arról, hogy miért jöttek, az öregasszony két tyukocskája mellől már kihalt a kakas, és forrt a kopaszt óv íz. RAPID ... CAC1B . .. MA ITT... — összemosódott reklámszövegek a hirdetőoszlop papírfosaláinyain — »Család - tervezések napi áron . .. Minden újabb gyerek után sorsjegyet kap ... Családalapítá- si kiállítás a Szapora Nemzetek Csarnokéban. Ki Tud Több Ivadékot Összehozni ? — címmel több éves vetélkedő a Rádió Szórakoztató Osztályának szervezésében.“ Hm . .. Dávid cinizmussal vádolna, ha hallaná. NEKÜNK sikerült. »Kafkai és dürrenmatti szorongásos lét- és biztonsághiány.. .“ — zúgtak benne az iskolai töredék verssorok Dávid havi fixe, és la- káskilátásai még egy melankolikus marabut is sajnálkozásra késztetnének, nétmhogy egy esetleges hitvest. Eszter belökte a »Váró csak nőknek« feliratú ajtót; hogy a tejúvegen átsejlő árnyak Mint tudták, jól-rosszul az igazat, hogy mire lekerül ae asztalról a rozmaringmdntás, sziegett; csíkú abrosz, a kelengyéből maradt, a leltáríveket teszik a helyére. — Ha így kell — mondta az öregasszony, — csak tessék. Ha tudom, hogy jönnek, összeszedtem volna minden könyvet, hogy ne legyen annyi dolguk. Nincs annak hibája, csak azt tettem félre, ami elrongyolódott, de bent van a szekrényben az is... A leltárral úgy siettek, ahogy az ember igyekszik a szégyene helyéről, a könyvtárban viszont várt rájuk az új könyvtáros. Rosszkedvűen, mert más dolga lett volna délután. Sértett is minden mondatával. Ratocska néni semmit se nézve állt az ablaknál, mellette a kosár, amiben a könyveket hordta a betegekhez. Amikor végeztek, az öregasszony az asztalra tette a kosarat: — Leltárba volt ez is ... A temető dombja mellett a vert falu kicsi ház már nincs meg azóta. Ratocska néni is átköltözött a krisztústövis kerítés másik oldalára. Tudom, mert hát az egyik könyvtáros én voltam akkor, hogy a következő nyolc hónapban négyszer cserélt gazdát a könyvtár. Mindig leltárhiánnyal. Két év kellett hozzá, hogy az olvasók jobbik része visszaszokjon. Ez már akkor volt. hogy Mariska néni kérte, hogy legalább tag lehessen. Volt kosara, új, és elment reggelente a körzeti orvos várójába, de csak a jó ismerősöknek vitt néha könyvet, amit a saját nevére kölcsönzött. És ő olvasott el előbb abban a szentképes falu kicsi házában. közé vegyüljön. A Bizottság gyorsan, ütemesen kérdezett, rnélá zásra nem volt idő. Szinte rá se néztek, csak a kitöltendő papírokkal bíbelődtek. Fénylő kórházfolyosó, fénylő fehér padokkal, fénylő levelű dísznövényekkel. Eszter korlátot markolászó keze, míg az orvos nyugtató, és eligazító szavait hallgatja. Nem is figyel rá, faarccal bólogat. »Ö, Fénylő folyosók, tágulások, kanyarok és ívek! Belső elveszejtésem lidérces reggele!« Hálóingben ült egy hosszú, hányadékszínű pad szélén. Egyedül volt, csak a lengő- ait« rezgeti még egv nagyhasú nő után. Szóra, jelre, intésre várt, hogy elmerülhessen végre az önpusztító fájdalom értelmetlenül feneketlen mélységében. A kékes fényű teremben beöltözött alakok várták, hogy gépiesen nekiláthassanak a Műveletnek. Eszter kapaszkodót, tekintetével körüljárható pontot keresett a mennyezet sivárságán. Kezét vei önkéntelenül, és gyermeki odaadással az ápolónő A gazdasági válság okozta megpróbáltatások valóságáról, a harmincas évek csetlő- botló kisemberéről kevesen hagytak megrendítőbb vallomást az utókorra Geliéri Andor Endrénél. Az elesetteket, a társadalom peremére sodródott, kivert cselédeket, szurtos inasokat, mosónőket, szövőlegényeket, szállító- munkásokat aligha ismerte nála valaki jobban. A külvárosban, Óbudán, a luftoló munkanélküliek között mozgott a legotthonosabban. Elbeszéléseinek varázslatosan megkapó miliőjében jól látható a kor sajátos éietérzé- se: a kitaszítottság és a remény. Geliéri elbeszéléseiben mindig fölismerhető egy nagy adag keserűség, de a proletársorsnak ezt a fajta hangulatát olyan megejtő poézissel adta elő, amellyel a korabeli magyar irodalomban ’sak Tersánsziky Józsi Jenő előzte meg. A groteszk és játékos történetek mindig sejtetnek valami tragikus végkifejletet. Geliéri még nem kapta meg a géplakatos-segédlevelét, amikor Mikes Lajos Az Estben első novelláját kiadta, a Nyugatban Osvát Ernő a Varázsló, segíts! című írásával avatta íróvá. Hárorrwév múlva, pontosan fél százada megjelent első és egyetlen regénye, A nagymosoda. A korabeli kritika elismeréssel fogadta, az elődök között Gorkij, Knut, Hamsun, sőt még Andersen »szuggesztív inspirálását« is fölismerni vélte. Geliéri könnyen rátalált a regény színterére, hiszen maga is dolgozott mosodában, kitanulta a kelmefestő és tisztító szakmái. A téma tipikusan naturalista, de ő mégsem ezt az ábrázolást választotta. Az öregmo- sodás,, Taube élete különös, S álomszerű víziókban pereg le előttünk, jelképes is a megtérése. Olyan ez, mintha egy sokágú mesét lapoznánk, olyan mesét, amely kihívóan ugyan, de mégis találkozik a valósággal. Valahogy úgy vagyunk vele, mintha a nagy németalföldi festő, Hieronymus Bosch féstményei vagy Franz Kafka regényei alapján akarnánk lemérni azt a kort, amelyben éltek. Tir, a fűtő itt is feltűnik, mint több novellájában, és arról álmodik, elmegy Kínába népforradalmat vezetni. Az első novellas kötetével, a Szomjas inasokkal 1933- ban nagy feltűnést keltett. Újszerű stílusa, csapongó életkedve kizárt minden hazai elődöt, rokonságot. Látszólag nem történik semmi rendkívüli ezekben a kurta elbeszélésekben. A száll Hómunkásoknak az a dolguk, hogy cipekedjenek. Megkínozza őket a sok emelet és a kettőn nás páncélszekrény. Az olvasó egy pillanatig sem maradhat közömbös, maga is tolná, nyomná ezt a roppant terhet, szinte megkönnyebbülten fújja ki magát a novella végén, sikerült a vállalkozás. Milyen megirfdítóan keze után kapott, végig úgy szorítva, mintha ez a kjs fájdalom elnyomhatná a Másikat. ... És ismét a fénylő folyosók. Szikkadt pálmák, pizsamás betegek úsztak el mellette az akvóiriumszerű' világításban. Tolókocsiban ült, tempózva tolta a vénülő beteghordó. Ismeretlen szoba közeledett, feléje forduló, közöny-álarcú arcokkal, do- , hogó takarítónővel. Frissen felmosott padlón emelte át .az öreg, belehelyezve, mint egy tokiba, a frissen felhú-, zott kórházpecsétes ágyneműbe. Belesüppedt a fertőt- lenítőszagú kábulatba, hogy ne érezze a lábai között nyirkosán tapadó vattacsomót. ne hallja az utcáról beszűrődő »életszagú« hangokat, ne súrolja arcát azápo- I lónő szigorú tekintete, és ne kelljen Dávidra gondolnia . ... Reggel tért magához. A- redőny falra vetített fényrózsái már kinyíltak fölötte, hogy a nap járásával odébb kússzanak, és végül sóhaj nélkül eltűnjenek a nővér erélyes, redőny 1 elrántó mozdulatára. szép A vén Panna tCfots. A magány föloldásának mesteri játéka ez az írás, A vénlány szívszorítóan játssza el a szerelmet, fagyos szobájának tükrében látja a morcos, özvegy kovácsmester műhelyéből fölcsapó lángokat. »-Költő ez a fiatalember, és művész is — írta a Nyugatban Kosztolányi Dezső. Ha valaki naturalistának nevezi, nyíltan szemébe nevethet. Nála a valóság ugródeszka. Képzeletből alkot. Ahhoz, hogy egy szállítómunkást megformáljon, több képzelet kell, mint hármj holdbéli ábránd kimódolásához. Tündén realizmusa fölött könnyűség és fényesség lebeg ...« Úgy érezzük, Kosztolányi remekül rátalálj Geliéri művészetének a lényegére, de valójában többről van szó, mint a tündért realizmus fölött lebegő könnyűségről és fényességről. Merész, többnyire nem is elvont víziók jelennek meg az elbeszélésekben, egy komisz és embertelen társadalom lidérces lázáímaiba avatja be olvasóit az író. A szabályosan induló történeteket legtöbbször szétfeszíti a belső erő, a szuggesztívitás balladiszti- kus irányba viszi... Egyik legszebb elbeszélésében — az Ukránok kivégzésében — Sallai Imrét és Fürst Sándort, a »meggyalázottakat és megszomorította- kat« siratta el. Önmagát is közábük sorolta. Nem hitt igazán az elismerésben sem, köteteinék a sikere sem oldotta fel bizonytalanságát, szkeptikusan nyilatkozott küldetéséről. Geliéri munkásságát nem lehet felosztani pontos alkotói szakaszokra, bár az kétségtelen, érezhető nála a harmincas évek elején némi törekvés a reális ábrázolásra. Kritikusai, barátai is arra ösztönözték, szakítson a misztikus álamvilággal. De ő erre képtelen volt, egész emberi és művészi habitusa tiltakozott ez ellen. Ha a tanácsoknak nem is tudott maradéktalanul eleget tenni, mégis azt kell látnunk, akkor írta a legjobb elbeszéléseit (Hold utca, 1934, Kikötő, 1935). A külvárosi proletár kiszolgáltatottsága József Attila Idájában, á földönfutó falusi zsellérek elesettsége az ekkor • .jelentkező Szabó Pál epikájában mutatja azt a művészi szándékot, amelyet • Geliéri is követni akar. Geliéri hőseinek — saját világukon túl — jól fölismerhető a közös vonása: az araszoló vágy, az igénytelenség a persoektívátlan, magányos lődörgés, a romantikus álmodozás és az öntudatlan lázadás. Még egy lényeges dolog jellemzi őket: a szeretetéhség. Ebben egyek alkotójukkal. Utolsó kötete, a Villám és esti tűz 1940-ben jelent meg. Ezekben az írásaiban már erősen beléfőszke! te magát a háború és fasizmus réme. A félelem látomásai fölerősödnek, a pusztulás képe egyre nagyobb szerepet játszik ebben a könyvében. Ekkor már Radnóti életérzésével mutatta a legnagyobb rokonságot Geliéri világszemléletét nem lehet egységes felfogásként értelmezni. Emberpárti filozófiát vallott, de hiányzott belőle az a tudatosság, amely Móricz Zsigmondot vagy József Attilát jellemezte.' Érezte a - veszélyt hőseit is így ábrázolta, de adósa maradt • osztálylétüfe, fenyegetettségük karakterisztikusabb megfogalmazásával. »Álommal beoltott realizmus az övé« — írta róla nagyon találóan Németh László. Az Egy önérzet történeté-t, önéletrajzi művét 1940 nyarán kezdte írni, de nem készüli -1 vele haláláig. Ebben az időben származása miatt többször behívták munka- szolgálatra. 1944-ben deportálták. A következő év »márciusában a mauthauseni koncentrációs táborba került. Az amerikai csapatok kiszabadították, de legyengült szervezete nem tudta legyűrni a tífuszt. , Negyvenedik évét nem érhette meg. Március 39-án lenne 75 éves. Rá dics Károly Soltész Éva REKVIEM I
