Somogyi Néplap, 1981. március (37. évfolyam, 51-76. szám)
1981-03-03 / 52. szám
Tisztelt Szerkesztőség! A tanitáJcépző főiskola népmüveiés-szakkoUégiurnimak hallgatói filmesztétikát is tanulnak. Az ilyen irányú érdeklődés természetesen nem kötődik intézményhez, ezért is tartjuk lényegesnek észrevételünk közlését. Helyzetünkből adódóan a Somogy megyei Moziüzemi Vállalat — központilag szabályozott — árukínálatához alkalmazkodunk, az itt-ott felbukkanó értékek film nyújtotta lehetőségeit figyelembe véve. A magyar filmtörténetet elemezve izgalmassá vált számunkra Szöts István Ének a búzamezőkről. Móra Ferenc müve alapján készült alkotása. A filmklub bérletesitett vetítéseként figyeltünk fel rá. Gondoltuk, a vállalat dolgozóinak nem csupán mechanikusáé]. lepergetett celluloid szalag a film. Február 26-án kiderült, hogy jegyek■ a Helyszínen nem válthatók. A belépés jogát a három jegyszedö szerint a mozigépész hivatott eldönteni. Tanácstalanságát legyőzte bürokratizmusa, majd számunkra kedvezőtlenül döntött; három személyt még beengedett v-olna. de kilencet már nem. így aztán velünk ellentétben a több száz férőhelyes vetítőterem tizenöt nézőjének, a három jegyszedönönek és a gépésznek megadatott az élmény. Az egy kabátot őrző ruhatárosad ebből kimaradt. Viszont lehetne alkalma jegyek árusítására, ha a szabályokat a köz érdekében rugalmasan éri'ényesitenlk az illetékesek. Tisztelettel: Makár Erika Kaposvár, tanítóképző főiskola -f 8 hallgató Tiszte U Szer kesztóség! Özv. Horváth Józsefné — Kaposvár. Akácfa u. 2. szám alatti lakos — 1981. február 18-án megjelent panaszára az alábbi tájékoztatást adom. A panaszos megrendelése 1981. januar 12-én érkezeti vállalatunkhoz. Az 1981. január 31 -i befejezési határidőt sem szóban, sem Írásban nem vállaltuk, az OTP-kölcsön felvételéhez sem adtunk ki igazolást a szerelés időpontját illetően. Kivitelezésre a cseri városrészben hátralevő munkáinkkal eqyidöben 1981. február 15. és március 15. között kerül sor, a panaszossal előzetesen egyeztetett időpontban. Tisztelettel: Fábián György a Kőgáz Kaposvári Üzemének vezetője Férfiak figyelmébe XXXVII. évfolyam, 52. szám 1981. március 3., kedd Siófoki, kaposvári megemlékezések Bartók Béla születésének centenáriumán Marci usban és áprilisban több zenei rendezvényt is tartanak Siófokon, - a Délbalatoni Kulturális Központban Bartók Béla születése századik évfordulójának alkalmából. A művelődési intézmény felhívást tett közzé a zenei vetélkedőre, melyre az, iskolák, vállalatok. KISZ- alapszei'vezetek. szocialista brigádok jelentkezését várják. A vetélkedőt az április 13-i — Tiszta forrásból című — nyilvános emlékmű- sorban értékelik. A felkészüléshez hasznos segítséget nyújt a siófoki könwtár hangtára, ahol megtalálhatók Bartók Béla műveinek ha ngf el vételei. A siófoki rendezvénysorozat ma, március 3-án gyermekprogrammal kezdődik a fiatalok hanglemezklubjában. Tizenkét alkalommal tartanak napközis foglalkozásokat — ugyancsak március 3 - tól — a vá ros óvodái Katona Ágnes zongoraművész. Sziklai Erika énekes, a siófoki Kodály női kar működik közre. A Magyar Rádió Gyermekkórusa április 28-án ad hangversenyt a MÁV Szimfonikusok közreműködésével. Május elején Bartók zenéjére irt. balett- koreográfiákat mutat be a pécsi együttes. A kaposvári és a budapesti, IX". kerületi zeneiskolások Bartók zongoraversenyének a helyi bemutatóit már megtartották, 21-én Kaposváron tartják a döntőt.. A legjobbak gálaesten mutatkoznak be a fővárosiban. Bartók egykori kaposvári hangversenyének az emlékét idéző táblát avatnak a Csiky Gergely Színházban. A kaposvári zeneiskola tanárai emlékhangversenyt adnak az évforduló alkalmából, és közreműködnek a megyei könyvtár zenés, irodalmi estjén március 16-án. A könyvtárban elhangzó műsort Olsvai Imre vezeti be. A Somogy című folyóirat következő számában méltató, megemlékező írásokat olvashatunk majd. Az éneklő ifjúság hangversenysorozat bemutatóin számos Bartók-mű hangzik el — általános és középiskolás kórusok előadásában. Lenin pártjáról A BKP első titkárának cikke Szegfű — hat színben Fölkészült a március nyolcadikat. megelőző forgalomra a kaposvári Kertészeti és Parképítő Vállalat, Tarr István telepvezető elmondta: a virágboltok nőnapi forgalma általában meghaladja a leghíresebb névnapok legnagyobb bevételét is... legtöbben — évek ói* — a vágott virágot keresik, elsősorban a szegfűt. Nőnap előtt 15 ezer szálat szállítanak az üzletekbe — hatféle színben. Aki a színes, de illa ttala n virágot kedveli, annak a tulipánt ajánlják: mintegy ezer szálat kapnak belőle a virágboltok. Ugyancsak ennyit árusítanak majd — és ugyanennyiért — a szép nevű Íriszből. Az igényesebbek figyelmébe a dobozba helyezett orchideát ajánlják: ebből 5<H)-at kapnak Szombathelyről. Ügy látszik, kevés férfi akad. aki a sárgia színű, húsos levelű, elegáns streliciát ..megfizeti”, mert ebből mindössze ötvenet rendeltek (a tapasztalataik szerint ennyi is kielégíti a vásárlók igényéit). Akad olcsóbb is: hóvirágot is árusítanak. A kertészeti vállalat alkalmazottai frissen szedik a környék erdeiben, s azt ígérik: szebb lesz majd. mint amit az utóbbi időkben a kaposvári utcákon és a piacon ái-usí- tottak. Cserepes virágból szintén igyekeznek kielégíteni a várható keresletet. Kétezer cserép cineráliából, 500-500 jácintból, fokföldi ibolyából és calcoráliából válogathatnak a férfiak. ban Bartók Béla tiszteletére. Március 21-én népdalverseny színhelye lesz a siófoki kulturális központ, vendégként föllép a műsorban Pócsik Dezső citeraművész és Budai Ilona népdalénekes. A filharmóniai bérletsorozat keretében Századunk magyar zenéje és költészete címmel tartanak zenés irodalmi műsort. Az április 13-i Bartók - esten ■— melynek házigazdája Fodor András József Attila-díjas költő lesz — A Csurgói Napsugár Ipari Szövetkezetben nemrég értekeitek a múlt évben végzett munkát, s meghatározták az idei feladatokat. A szövetkezet megfejelt a várakozásoknak : teljesítette — sőt valamivel túl is teljesítette — tervét, a termelési „Amikor azt mondjuk, hogy az SZKP kivételes helyet tölt be a nemzetközi kommunista mozgalomban, akkor hallatlanul nagy tekintélyére. tapasztalatainak és példájának a többi kommunista pártra gyakorolt hatására, közös ügyünknek általa való tényleges előre- lendítésére gondolunk” — olvashatjuk Todor Zsivkov- nak ..Gondolatok Lenin pártjáról” című cikkében. A B.olértek elérte a 161 millió forintot. a bevétel a 190 milliót. Hibátlanul teljesítették exportkötelezettségeiket. A nyugati exportot — mint Kovács László főkönyvelő elmondta — az idén 17 százalékkal akarják növelni. Tőkés partnereikkel 24 millió forint értékű szerződésük van, ebből húszmillió — előreláthatólag — az NSZi£- beli cégeknek végzendő bérmunka lesz. A Napsugár lakossági szolgáltatása csaknem öt százalékkal — mintegy 4.5 millió forinttal — növekszik. A szövetkezet vezetői úgy számolnak, hogy termelési értékük az idén megközelíti a 194 millió forintot, a bevetel pedig a 210 milliót. gár Kommunista Párt KB első titkára, az Államtanács elnöke arról ír, hogy az SZKP miért tölt be meghatározó szerepet a világior- radalmi folyamatban. A béke és az építés útján — ez a címe Borisz Ponomarjov cikkének, amelyben az SZKP KB Politikai Bizottságának póttagja. « KB titkára ,.A Szovjetunió gazdasági és szociális fejlődésének űj irányai az 1981—415. évekre és az 1990-ig terjedő időszakira” című tervezetet ismerteti. A Német Kommunista Párt Hannoverben összeülő VI. kongresszusára készülve azt a feladatot tűzi maga elé, hogy feleletet adjon több bonyolult kérdésre. mely óhatatlanul fölmerül a közeljövőben. A kongresszusa fölkészülés jegyében foglalta össze gondolatait Herbert Mies pártelnök. A múlt évben a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottsága és a Béke és Szocializmus szerkesztősége szervezésében nemzetközi tudományos konferenciát tartottak Berlinben az imperializmus elleni harc. a társadalmi haladásért folytatott küzdelem időszerű kérdéseiről; a folyóiratnak ebben a számában a szerkesztőség újabb részleteket közöl a tanácskozáson elhangzott megállapításokból. Tavasz előtt a kertészetben kapálást eztán is többnyire vasárnapra adjuk ki a tagoknak. Változatlan a szedés teljesitmenyhez kötött bérezése, viszont emeltük az órabéreket: most tízforintos a legalacsonyabb. Falnak támasztott biciklik sora mutatja a kertészetben : most is itt van a „segítség”. Ahogy a kampány kívánja, húsz-huszonöt dolgozót küldenek a hat állandó mellé. Valamennyien a hajtatóház előterében ülnek — lépcsőn, ládákon, pádon —; papírba kerül az aimahéj, a szaionnabór. Hamarosan vége az ebédidőnek. Tervek és milliók Rendőrök radarpisztollyal Peresztegi László, a nagyatádi tsz háromfai kerületének vezetője: — Egy éve kerültem ide, s akkor még tartottam a kertészettől... Idővel aztán bebizonyosodott, hogy a helybeliek el tudjak látni a munkát. Mennyiségben és minőségben egyaránt jól fizetett a paprika, bár kesén „jöttünk ki” az egy hektár síkfóliával. Eredményeinknek köszönhetően tavaly a kertészeti egyetemről érkezett látogatók úgy hagyták itt a gazdasagot, hogy a ha- romfai asszonycsapat országosán is jó' munkát végez. Az idei tervünk százezer darab ..egyedi” es negyvenöt vagon „kilós” paprika. Csak a fehér fajtákkal foglalkozunk. Ez évben is megpróbálkozunk néhány hektáron a síkfóliás termesztéssel. A tápkockázast befejeztük, most a holland ágyakat készítik elő az asszonyok. Folyik a szabadföldi ültetőgépek feljavítása; bár szánté valamennyi „leíródott'’, egy ideig még alkalmasak a has zná latra. Kevés a munkaerő, ne»*i fej fesztjük a kertesaetet. A Nehezen nyílnak szóra, s hiába győzködünk, csak- csak nem kapunk neveket... Egy az „állandosok” közül: — Januárban kezdtük a munkát... Eddig a „Fehér- özönt” palántáztuk, ezután kerül csak a holland ágyba. Márciusban végezzük a magvetést... A fizetség? Azzal nem lehet dicsekedni; a múlt hónapban tíz napunk volt csak... Egy, az „idegenekből”: — Tápkockákat készítettünk a fólia alatt. Ma a holland ágyakból dobáltuk ki a földet, estére befejezzük. Holnap már tüskét vágunk. Az itteni munka jobban fizet. B I. A Belügyminisztérium küzlekedésrendészete a napokban mutatta he a sajtó képviselőinek azt a bolgár gyártmányú kézi sebességmérő lokátort, amelyet március elsejétől az ország egész területén használnak majd a gyorshajtókkal szemben. Az egész készülék alig háromnegyed kiló, így a gyalogos rendőrök is könnyen elbírják. Képünkön: az M l es ólon próbálják ki az új berendezést. (MTI-fotó — Tormái Andor íeív. — KS) T=*r|<a SOROM Lepke Szobát kér a külföldi turista az előkelő hamburgi szállodában. A szoba ára után érdeklődik. Méregdrága. A szálloda igazgatója magyarázza: — Kérem, uram, ez »A« kategóriás hotel. Nincsenek rovarok, se szúnyogok, se csótányok, se legyek, se szitakötők! — Azért egy szép éjjeli lepkét beengedhet a szobámba ... Pech Mark Twaintöl megkérdezte egy hódolója, hogy szerencséje van-e a szerelemben. — Határozót tan pechem van, kedves asszonyom — válaszolta az író. — Az egyetlen asszony, akit szeretek, férjhez ment. — És megkérdezhetem, hogy kihez? — önnek megmondom — hajolt bizalmasan Mark Twain a kíváncsiskodó füléhez. — Hozzám. A gyilkosság haszna Winston Churchill születésnapjára megkapta Agatha Christie összes művét. A politikus minden más krimiszerzőnél többre tartotta az írónőt. Nagy elismeréssel mondogatta róla: Lucretia Borgia után ő az első nő, akinek a gyilkosság nagy hasznot hozott. Szimuláns A gyerek megkérdezi: — Papa! Ki a szimuláns? — Olyan ember, aki gyógyíthatatlannal egészséges. Ugyanis — Hova mentek szabadságra? —- Sehová. Ugyanis autót vásároltunk... „Apró” eltérés ■— Én nem találtam meg a házasságban azt. amit keres Lem ... — Én viszont nem azt. kerestem a házasságban, amit találtam! Tanács — Rájöttem, hogy a férjem hűtlen hozzám . .. Szerinted megmondjam neki ? — Fölösleges. Hiszen ezt a férjed már jóval régebben tudja ... SO I jjgr Ihnrdil !k Az MSZMP Somogy megye1 Bizottságának lapja. Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA Főszerkesztő-h.: Paál László Szerkesztőség: Kaposvár, Latiné» Sándor u. 2. Postacím: Kaposvár Pf. 31. 7401. Telefon: 11-510, 11-511 11-512 Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat. Kaposvár, Latinca Sándor h. 2. Postacím: Kaposvár, Pf. 31. 7401 Felelős kiadó: Balajcza János Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra 34 Ft, negyedév re 102 Ft, fél évre 204 Ft. egy évre 400 Ft. Index: 25 067 ISSN 0133—0608 Készült a Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat kaposvári üzemében. Kaposvár. Május 1. u. ifl1 Felelős vezető: Farkas Béla. igazgató Kéziratokat nem őrzíink meg, es nem adunk visa?«.