Somogyi Néplap, 1981. március (37. évfolyam, 51-76. szám)

1981-03-25 / 71. szám

Nem minden középút arany

Az ifjúság

és a takarékosság

Somogybán

Sok S0ó esik az eredményeikkel élen járó, s legalább ugyanennyi a gyönge adottságú, a gazdaságok rangsorában hátul kullogó tsz-ekrőL Az előbbiek azért kapnak megkülönböztetett figyelmet, mert eredményességük a megye egész gazdálkodása szempontjából meghatározó, mert jó példájuk húzóerejére nagy szükség van. Kijut a figyelemből a veszteséges, gondokkal küszködő szövetkezeteknek is. Nem csoda, hiszen itt van szükség gyors változásra, ezek a gazdaságok rontják a megyei átlageredményeket, ök kapják a hiteleket és az állami támogatások túlnyomó ré- saét, s már csak azért is érthető, hogy az irányító szervek nyomon követik: miként kamatoztatják a lehetőségeket

E szakadatlan odafigyelés közben mintha megfeledkeznénk a közepes adottságú és eredményű tsz-ekről. Ezek helyzetének, lehetőségeinek megítélésében sok a tévhit. Az egyik az, hogy voltaképpen nekik a legkönnyebb. Hallottam valahol: „A jobbaktól csak Várnak; egy sor íratlan kötelezettségük is van. A veszteséges tsz-ben sóhajtani sem lehet revizor nélkül, mindenki kötelességének érzi, hogy tanácsokat adjon. A közepesek csöndesen. eldolgozgathatnak. Nem illeti őket dicséret, de 'bírálat sem. Jól megélnek.”

Az arany középút elméletének szavatossági ideje azonban lejárt. Már csak azért is, mert a gazdaságok zömét nehéz megalapozottan a jó, a rossz vagy a közepes kategóriák valamelyikébe sorolni. A tegnapi jó gazdaságból egyetlen év alatt közepes válhat, de a közismerten gyönge tsz-ek is érnek el jó példaként említhető eredményeket. A gyönge és közepes adottságok között nemegyszer csupán egy-két tizednyi — a tényleges körülményekét ki sem fejező — aranykorona érték a határ.

Az egyik nyereségessé lett, gyönge adottságú tsz szakvezetője egy közeli, közepes gazdaságéhoz hasonlította eredményeiket. „Tízmillió volt a nyereségünk, a szomszédoknak — jobb adottságok között — csak egy.” Nem említette viszont, hogy tízmilliójukat jórészt a 100 milliós beruházási támogatás révén érték el. Többek között azzal az egész gazdaságot átfogó meliorációval, amely adottságaikat a szomszédokénál is jobbá tette. Ott viszont az egymilliót önerőből érték el. Meglehet, az idén sem érnek el többet, mert ez a szerény erő az egyensúly megtartásához talán még elég de több tízmilliós, termászetátalakító beruházáshpz azonban semmiképp.

Lám, milyen csalóka csak a nyereségmilliók vagy az aranykoronák alapján ítélni. A példa nemcsak azt érzékelteti, hogy nem minden középút arany, hanem azt is, hogy több figyelmet igényelnének az adottságaikat vagy eredményeiket tekintve közepes gazdaságok. Azok, amelyekből hamar gyenge, vagy a legjobbakhoz felzárkózó tsz is válhat.

Az Agrotröszt illetékeseinek tájékoztatása szerint a gépekkel, berendezésekkel szembeni tartózkodás, mely az elmúlt két esztendőt jellemezte, az idén megszűnt. Élénkült az érdeklődés, még a drágább gépek is vevőre találnak.

Az elmúlt hetekben az Agroker vállalatok kereskedelmi-műszaki szakemberei valamennyi mezőgazdasági üzemben a helyszínen adtak tájékoztatást a beszerzési lehetőségekről. A múlt évinél lényegesen nagyobb számú dpkumetációt adtak ki a termelők tájékoztatására, és a kereskedelem soron kívüli szállításokra is vállalkozott.

Az idén kétezer traktort vásároltak a mezőgazdasági nagyüzemek. Nagyobb részük a szovjet gyártmányú

Április, május a kirándulások hónapja. Ilyenkor indulnak két-háromnapos túrára, országjárásra az iskolások, A kiránduláshoz pedig — még ha a legegyszerűbb módon oldják is meg

— pénz kell, s olykor nem

is kevés. Az iskolai takarék- bélyegből befolyó összeg sokat segít. A gyerek úgy érzi, maga »kereste meg" a szükséges pénzt, és a szülő is örül, hogy nem egyszerre kell kifizetnie több száz forintot. »

— A múlt évben Somogy megyében csaknem negyvenezer kisiskolásnak volt takarékbetétkönyve, hétmillió forint értékű bélyeggel

— mondta Nagy Ottó, az OTP betétosztályának vezetője. — Voltak és vannak olyan iskolák, ahol a megtakarított összeg jóval meghaladja a megyei átlagot. Ilyen »takarékos iskola« a fonyódi, a csurgói, a böhö- nyei. Kaposváron a Gárdonyi kérte a legtöbb bélyeget. Az iskolai takarékbélyeg iránti igény ebben az

MTZ 80—82-es gépből került ki, de a magyar gyártmányú Rába—Steiger traktorok is szép számmal találtak vásárlóra. Egyedül a lánctalpas, nagy teljesítményű vontatókból lenne szükség még többre, bár ezekből is nagyobb volt a kínálat, mint a múlt év azonos időszakában.

A tavaszi munkákhoz szükséges ekékből, tárcsákból és magágyelőíkészítő berendezésekből igény szerinti a raktárkészlet. Eddig ezer talajelőkészítő szerkezetet adtak el, ez 25 százalékkal haladja meg a tavalyi értékesíttet. A nagyüzemi permetező berendezésekből 400 talált vevőre, és a raktárkészlet a további megrendelések kielégítését is lehetővé teszi. A vetőgépekből 300-at értékesítettek.

évben, előreláthatólag, tizenöt százalékkal nő a tavalyihoz képest.

— Az iskola és az OTP között az úgynevezett iskolabank három éve működik Kaposváron — veszi át a szót Szentes József hálózati osztályvezető. — A középiskolákban nincs takarékbélyeg, s gyakorlatilag semmilyen módjuk sincs a gyerekeknek az iskolán belüli takarékoskodásra. Most az OTP szakemberei évente többször fölkeresik a középiskolákat, s' a diákok helyben betehetik a pénzüket a bankba, illetve kivehetik. Különösen a szakmunkás- képző intézeteknél fontos ez, hiszen a harmadéves tanulók fizetést is kapnak, így rendszeresen tudnak félretenni valamit.

Az 1978—79-es tanévben Somogybán 280 betétkönyvvel rendelkező középiskolás volt, 90 ezer forintnyi állománnyal. A következő tanévben mindkét szám a kétszeresére emelkedett, s ebben az évben további növekedést várnak. Első helyen i/tt is a fonyódiak állnak.

— A leginkább »fölkapott-« takarókoskodási forma a fiatalok körében az ifjúsági takarék — folytatja Pék József megyei igazgatóhelyettes. — Igaz, itt elsősorban a szülőké az érdem, hiszen a havi összeget, melyet a betétkönyvbe kell tenni, egy tanuló nehezen tudná előteremteni. Február végén már 13 ezer 742 ifjúsági takarékbetét-tulajdonost tartottunk nyilván a megyében- Az emelkedés jóval nagyobb, mint vártuk. Csak ebben az évben — tehát nem egészen három hónap alatt — 813 új betétkönyvet nyitottunk, így 120 millióról 123 millió forintra emelkedett a megye ifjúsági takarékbetétkönyveinek értéke.

Annak is köszönhető ez, hogy megváltoztak az ifjúsági betét feltételei: nem 14 éves kortól, hanem akár a születés pillanatában is megkötheti a szülő, s előnyösen változtak a kölcsönfelvétel lehetőségei,

A. A.

B. F.

Tavaszi csúcsforgalom az Agroker-eknél

Keresett exportcikk a húsmarha

Külföldön és belföldön egyaránt növekszik az igény a marhahús iránt. Megyénkben a Taurina rendszer tagjaként többek között a pusz- taszemesi termelőszövetkezet állt rá a szabadtartásos, egyhia&znú húsmarha tartására.

— 1974-ben, kezdtük — mondja Holovits György ágazatvezető. — Nagyon fontos a szaporulat: ha van borjú, van jövedelem — tejtermeléssel nem foglalkozunk. Ebből következik a takarmányozási és a tartástechnológia is: csak a húsmarha- termeléshez szükséges takarmánnyal etetjük az állatot, és a tartásmód lényegesen extenzívebb, mint a két- hasznú telepeken. A szántóföldi művelésre alkalmatlan vagy nagyon gyenge, 12—14 mázsa búzát termő területeket gyepesítettük — most egy hektáron két tehén legel, és ez 500 kiló borjúhúst jelent.

— Milyen fajtával kezdték?

— Sok gondunk akadt kezdetben. A magyar tarka — nem a fajta hibájából, ha- fiem mert »elkényeztettük«, még a széltől is óvtuk — nem lett jó. Ha kiengedtük, az erősebbek megettók a takarmányt, a gyengébbek oda se mertek menni. így aztán nagyon leromlott az állomány, harminc százalékos tehénselejtezéssel indultunk.

Más fajtával próbálkoztak?

— Nyolc fajtát is megvizsgáltunk. Végül is limousi- ne-nel kereszteztük a selejtezés után megmaradt magyar tarka állományt. Az ígf nyert magyar tanka-li- mousin* F.—1-as állományhoz jött még a charolaise. Ezt a fajtát nem nagyon szeretik nálunk, mert — bár öt-tíz százalékkal több húst termiéi, mint a magyar tarka — nehezen elük. Végül is létrehoztunk egy több húst adó, jobb gulyakészséggel rendelkező, életerősebb állományt. Most öt telepünkön összesen 1000 szarvas- marhánk van, ebből 400 tehén.

— S az eredmények?

— Volt olyan évünk, hogy az állami támogatást levonva is — ez 4700 forint egy borjú után — nullára jött ki az eredmény. Tavaly 2,5 millió forint nyereséget hozott az ágazat. Mi sosem adunk több takarmányt az állatnak, mint amennyit az az adott időszakban biológiai szempontból igényel. Már a gulyákat is így állítjuk össze. — kis létszámú, 50-es gulyáink vannak, az egyikben csak vemhes, a másikban csak szoptatós, a hc.r- maidikb-an megint mis állatok, hogy a takarmányozás mindig optimális legyen.

— Ügy tudom, versenyeket is nyertek.

— Igen, 1978-ban országos versenyt nyertünk — 120 gazdaság közül lettünk elsők a 300 tehén feletti kategóriában. 1979-ben a megyei versenyen kaptunk első díjat, tavaly részt vettünk a mezőgazdasági kiálüf »«••■ n

Többször tartottunk országos bemutatót, sok látogatónk van— Hova kerül a tsz-ből a húsmarha?

— Négy éve csak tőkés exportra mennek a hízóbikák. Ezért az állományért tonnánként lényegesen többet kap az állam, mint a magyar tarkáért. A hizóbi- ka nagyon keresett exportcikk, tavaly, löá-ot adtunk

el Olaszországnak. Az üsző, a tehén belföldre kerül.

— Nehéz volt annak idején elkezdeni az újai?

— Nem volt könnyű. Sokan ellenezték saját dolgozóink közül is. Amikor a kezdet kezdetén kicsaptuk az első gulyákat a legelőre, morgolódtak, nem hittek benine. »Éhen fognak halni, az anya nem találja meg a borját, a borjú az anyját-« — mondták. Most már ők jönnék ötletekkel. Korábban az 1800 literes tejtermelésre csak ráfizettünk, ezen meg van haszon— Fejlesztési elképzeléseik?

— Szeretnénk a hatodik

ötéves tervben a 400-as tehénállományt 600-ra növelni, saját erőből, saját szaporulattal. Így 1400—1500 lenne a teljes szarvasmarhalét- szám. Egy öt-hat hektáros területet bekerítünk, s té- len-nyáron tetőtér nélkül fogjuk tartani a marhák egy részét — természetesen csak azokat, amelyek már elég tűrőképesek. Ez az ágazat rendkívül kevés energiát igényel — az év hét hónapjában legel az állat, nem kell lekaszálni, mozgatni, szállítani a takarmányt, nem kell fejőgép. A munkaerőben. is van még rengeteg tartalék. Nyáron már villanypásztor lesz nálunk, télen pedig géppel hordjuk be a takarmányt, amit eddig kézi erővel tettünk. Minden telepünknek megvan a maga speciális üzem- szervezése. Nálunk a telepvezetők, a brigádvezetők minden egyes marháról mindent tudnak, »naplót« vezetnek róluk. Van olyan dolgozónk, aki szám szerint elmondja 300 tehénről, hogy mikor ellett, hányat, s mi van vele

__

BL E.

Virágzik a víz

B

izarr, ám találó hasonlattal rukkolt elő az egyik szak« ember. Azt mondta: Mit szólna hozzá a lakó, ha új otthonában olyan fürdőszobát rendeznének be, ahol az angol WC tartalmát a fürdőkádon keresztül kellene leengedni a csatornába? Meghökkent a gyülekezet«, ámbár volt alkalma sokkal konkrétabb megállapítások és számok hallatán is fölkapni a fejét. A téma természetesen szépséges Balatonunk volt, amelyet ott, a Balaton partján, a nagyon is időszerű vita, a vízminőség boncolgatása kapcsán különböző csúfnevekkel illettek. És nem azért, mert nem szeretik. Sokkal inkább az aggódás, a féltés, a tenni akarás csalt az ajkakra ilyen fogalmakat, hogy »betonteknő«, »nemzeti pocsolya«, »virágzó pocséta« és így tovább. A fogalmak persze évtizedek alatt alakultak ki, bejárták a vidéket, az országot. Azt hiszem, éppen most jött el az ideje, hogy kiirtsuk őket a szótárunkból. Hiszen végre tettek alapozzák, ha nem is a gyors változást, de a szinten tartást és a megfontolt előrehaladást. A tapasztalatok további felhalmozására természetesen szükség van. Viszont kár volna áskálódni az olyan »szülő« ellen, aki végre megértette, fölfogta a gyermeke iránti felelősség súlyait, és erőfeszítéseket tesz azért, hogy helyrehozza, amit éveikig elhanyagolt..,

A Balatonról volt szó. A víz minőségéről, a vízgyűjtő állapotáról. Nem kifogásoltam az áradó szót, a szenvedélyt, a vélemények ütközését. Pedig korábban magam is szóvá tettem: elég az értekezletekből, a beszédből; cselekedni kell végre. A mostani — fonyódi — tanácskozás azonban tettekről árulkodott; tényeket, helyzetelemzést tárt a környezetvédelmi bizottság, a különböző helyi és országos szakemberek elé. Ösztönző, egyetértést sürgető szándékkal, megalapozottan, rokonszenvesen.

Ügy gondolom, ha közös kincsünk, nemzeti értékünk a Balaton, es csakugyan az, akkor gondjaiban is osztoznunk kell. S még inkább a felelősségben, amely valamennyiünket terhel.

Mi minden került napvilágra? Az, hogy a berekvizes csatornák szállítják a legtöbb szennyet, 50—100 milligrammot literenként! Ez azt jelenti, hogy a (IV. osztályba sorolt) vizek mindenfajta felhasználásra — még öntözésre is — alkalmatlanok, s a tó elnyeli őket, nem éppen károsodás nélkül. Különösen a nyugati övcsatornáról van szó, de emlegették a többit is, amely megkeseredetten, kényszeredetten hordja magával a kemizálás víztisztaságra rendkívül káros »áldásait«.

Virágzik a víz! Az elmúK négy-öt évben, fantasztikus változás ment végbe. A »feltupírozott« növényvilág burjánzása (ki vitathatná élelmiszer-gazdaságunk hallatlan ütemű fejlődését?) károsan hat a vizek minőségére. Elég újra csak a nyugati övcsatornát említeni: a békalencse elszaporodása miatt szinte állóvízzé vált; oxigénhiánnyal küzd, berothad, irtja az élővilágot, s a halpusztulás itt sokkal nagyobb, mint a tavon valaha is volt öt éve irtják, gépekkel szedik le a békalencsét, erőlködnék, de nem ez a megoldás, »felületi« kezelésnek nevezhető csupán. Évenként — e »gondozás« ellenére is — 6000 tonna szerves anyag, 400 tonna nitrogén, 500 tonna foszfor szennyezi a Balatont Nem árt figyelembe venni, hogy a környéken 24 500 tonna műtrágyát használnak föl a mezőgazdasági üzemek, és 270 000 tonna hígtrágya keletkezik. Tragikus, de útjuk a Balatonhoz vezet... r

S

akkor még nem beszéltünk a fertőző, mérgezőanyagokról. De most már legjalább rendszeresen mérik, és ismerik a hatást! A helyzet pontos fölmérése nélkül semmiképp sem lehetne előbbre jutni.

Ügy mondták a szakemberek: dúsul a tápanyag. S ha mindehhez hozzátesszük, hogy a »betonteknő« a tó öntisztulását akadályozza; a nádasok helyenkénti kiirtása ugyanennek a folyamatnak vetett gátat, akkor már megérthetjük, miért olyan a Balaton, amilyen: miért izgatja fel a kedélyeket, s miért ösztönöz felelősségteljes, gyors intézkedésekre.

A Balaton vízgyűjtőjében óriási az úgynevezett »talaj- lepusztulás«. A becslések szerint évente 46 hektárra teszik a szakemberek, s ha ennek mindössze egy százaléka kerül a Balatonba, máris óriási a veszély! De hát más gondunk is van. Nem tudom, miből számították ki ilyen pontosan (a statisztikákkal egyébként is gyakran hadilábon állok), de tény, hogy a kimutatások szerint évente 8 700 000 köbméter szennyvizet kénytelen magába fogadni a Balaton! Ez az adat — Siófokot kivéve — a tó egész vízgyűjtő területére vonatkozik. Az említett hatalmas mennyiségből 2 500 000 köbméter csatornákon jut el ki tudja, hova: hiszen csupán harminc százalékát tisztítják! Folytatom a számokat. 6 200 000 köbméter szennyvíz a csatornázatlan területeken keletkezik, s ennek mindössze 4 (!) százalékát szippantják az ülepítőkből. Nem alaptalan a gyanú, hogy ennek is nagy részét egyik helyről a másikra »telepítik át«, azaz nem szabadul meg tőlük a Balaton! Meglepő, de most már viszonylag kevés, összesen 300 000 köbméter ipari szennyvíz jut a tóba.

Magam is meghökkentem, amikor arról hallottam, hogy a vízgyűjtő területen még a halastavak is szennyezik a Balatont. Ezekből nitrogén- és fpszfordüs víz jut el nemzeti kincsünk medrébe, s ez csak azért fordulhat elő, mert a »tulajdonosok« nem tartják karban tavaikat.

Az utóbbi évek vízvédelmi beruházásainak eredményeként 1,52-szeresére növekedett a csatornázott szennyvízelvezetés a Balaton déli partján. A csatornázást azonban nem követte a szennyvíztisztítás bővülése. Ez pedig azt jelenti, hogy a talajt kikerülve most csatornán jut el a szennyvíz — nagyrészt a Balatonba. Nem megoldás. Csupán előkészítése a megoldásnak.

De nem akarom elkeseríteni az olvasót. Az Országos Vízügyi Hivatal bírálata — és jóváhagyása — előtt áll például a természetes víztisztító rendszer, a fonyódi szenny- víz-halastavi kísérlet. Kész a marcali tároló kialakításának terve, 95 millió lesz az ára! (Megdöbbentő, hogy a terület kisajátítása viszi el a pénz felét.) Milliárdok sokaságáról hallok, amikor a megoldás »kulcsait« teszik az asztalra. Nem vagyok tudományos szakember, de tudom a halászoktól. az erdészektől, a Kis-Balaton szakembereitől, s a parton élő, kincsünket rajongásig szerető emberektől, hogy »-olcsóbban« is lehet tenni a Balaton vízminőségének javításáért. Hallottam, hogy öt tárolóra volna szükség csak a déli parton. Megoldása évtizedes feladat. Ma már jól körvonalazható minden terv és elképzelés, amelynek végrehajtására a Minisztertanács határozatot, az ÉVM és a megyei tanács konkrét intézkedési programot alkotott. Kishitűségre tehát nincs ok.

I

gaz, az elhanyagolt értékek mentése, a Balaton biológiai egyensúlyának visszaállítása sok pénzbe kerül. Mégis azt gondolom: jó volna végre tartalmasabb együttműködésre, egységes irányításra, a mii iárdókról milliókra »lefokozott« cselekvésre, egyéni, családi tettekre is ösztönözni. Hiszen mindenki tudja: a Balaton a mienk, a felelősség is valamennyiünké. Nemcsak a vízügyi szervek, nemcsak az állam, a megye, nemcsak a tsz-ek és más ipari, mezőgazdasági üzemek, hanem valamennyien tehetünk azért, hogy ne »virágozzon« tovább a Balaton vize, hanem közös érdekeinket «Olgáija. Tisztán, hívogató«, hűsítő, üdítő habjaival.»«

Jáeeri Béla

XKelendőbbek a mezőgazdasági gépek