Somogyi Néplap, 1981. március (37. évfolyam, 51-76. szám)
1981-03-03 / 52. szám
Sikeres mezei bajnokság A csa tóka napsütés Hl)1 versenyzőt (365 nőt és 443 férfit) csalogat ott, ki szombaton Kaposváron a Centenáriumi parkba, a megye mezei futóbajnokságára. A nagy mezőnyök 18-18 egyéni és csap&tbajnoki cím eldöntéséért vívták helyenként színvonalas küzdelmeket. A bajnokság pontosan tükrözte megyénk atlétikájának féloldalasságai. A „piramis” alapjai állnak, hiszen 380 gyermek. 196 serdülő ,.B” és 144 serdülő ,.A” koresoportú versenyző adja a bázist egy eredményesebb időszakhoz, sajnos, az ifjúságiak mezőnye már létszámban (41 fő) es — néhány aranyjelvényes versenyző kivételével — minőségben sem tartozik a piramis csúcsához. A 12 éves lányok rajtja Kosárlabda NB II A hét végén mindkét somogyi NB Il-es kosárlabdacsapat idegenben lépett pályára a bajnoki pontokért. Mindkettő igazolta a papírformát. bár a SÁEV SC szinte a sírból hozta vissza a győzelmet. A székesfehérváriak ugyanis hét ponttal vezettek már, s a végén csak igen nagy küzdelemben sikerült a somogyiaknak az egyenlítés. Hosszabbítás következett. ahol a jobb erőben levő építősök kerekedtek felül. A Táncsics Szombathelyen vendégszerepeit, s bár több mint húszpontos előnynyel nyert, azért neki sem volt »sétagalopp—< ez a találkozó. Győzelmeikkel csapataink továbbra is versenyben vannak a föl jutásért. SAEV SC—Székesfehérvár GEO 63.57 (20:29, 50:50) SAEV: Gosztonyi (15), Déri (4), Magyarfi (20), Gálosi (8), Czimbalek (12). Csere: Dús, Monok (4), Szabd (2), Stickel L„ Varga. Edző: Stettner János. A tartalékosán, több fiatallal pályára lépő kaposvári Három telitalálat A 9. heti játékhéten három fogadó töltött ki telita- lálatos szelvényt. Nyereményük egyenként 1 053 721 forint. Tizenhárom találatot egyetlen fogadó sem ért el. A 12-es szelvények 9522, a 11-esek 821, a 10-e.sek 118 forintot érnek. A telitalálatod szelvény; 2 1x1112x1x2x2 + A felnőtt női versenyi tanitóképjső 39 hallgatója mentette meg, rajtuk kívül nincs ilyen korú atléta a megveben A férfiak mindössze 10 fős — tízezer méteres — mezőnyéből csak a 38 éves maratoni futó. Bedé tudott lépést tartani ifjúsági válogatott klubtársaival. A szakosztályok közötti pontversenyt negyedik alkalommal nyerte a sportiskola gardája. A hagyományosán jól szereplő barcsi. somogyvári, boglárlellei. marcali iskolák mellett bajnoki címmel jelentkezett az idén a Nágocs, és pontokat gyűjtött két új általános iskola: a kaposvári Kinizsi-lakótelepi és a Siófoki IV. számú. Nagykanizsán. a MÁV NTE munkacsarnokában szombaton találkozott Zala és Somogy ökölvívóválogaegyütles keserves küzdelmet vívott Fehérváron. Sok eladott és eldobott labda Jellemezte a találkozót, amely kis híján vereséggel zárult. 50:43-as hazai vezetés után a SÁÉV az ilyenkor még egyedül lehetséges egészpályás letámadással próbálkozott — sikerrel. Míg sorra szerezte pontjait, a hazaiak nem tudták növelni előnyüket. Az egyenlítés után következett a hosszabbítás, s ott mar magabiztos játékkal a somogyi csapat nyújtott jobb teljesítményt. Különösen Magyarfi nagy fokú győzni akarásának köszönhető. hogy végül síkénél « tarsolyában térhetett haza. a SAEV. Táncsics SE—Snbaria 86:64 (38:30) Táncsics: Major (4), Gall (14), Szalai (IS), Szabolcs (28), Polai (6). Csere: Téczeli (10). Tátiján (6). Acs (2). Szabd L., Szamosi. Edző: Klenot'ics Endre. Csak egyetlen választása volt a Táncsicsnak a találkozó előtt; olyan csapatot pályára küldeni, amelyik mindenképpen győz. Ennek érdekében nem a megszokott hadrend szerint kezdte a játékot, hanem a magassági fölényét szerette volna minél jobban kihasználni. Az alacsony, gyors játékosokból álló Sabaria nem tudta ellensúlyozni a kaposváriak magassági fölényét, s ez főként a második félidőben jelentkezett az egyre növekvő pontszámban. A közepes iramú és színvonalú találkozón megérdemelten szerezte meg a győzelmet a Táncsics. A szakosztályon közötti p< >nt verseny végered mén ye: I. KASI (298). 2, Nagyatádi városi SE (230), 3, Tanítóképző Főiskola (130), 4. Rákóczi SC (100). 5. Fonyód! Petőfi (92), 6 Barcsi SC (67), 7. Boglárlellei SE (64). Egyéni és csapatbajnokok: Nők: 10 evesek 15(H) in: (47 ind.) Németh (Taranyi Alt. isk.) (Nemeth. Torma. Matola. Fűlsz. tvusza). 11 évesek 1300 m (72 ind.): Tamaskó (Barcs II. sz. Alt, isk). KASt (Rúzsa. K’ámlí. Pakot, Fehérvári. Vörös). 12 évesek 1500 m (56): Szuchovszky (Fonyód). KASI (Szunyt. Készét. Balogh. Bíró. Bódi). 13 évesek 2000 m. (46): Simon (KASI). KAS! (Simon. Pa- mukt, Galambos). 14 évesék 2000 m (41): Keszi (Nagyatád). Nagyatád (Keszi. Fuisz. Török.) 18 évesek 2500 m (23): Fenyősi (Fonyód). Fonyód (Fenvős-i. .Jávori. Szántó. 16 évesek 2500 m: (36): Szehágel (Fonyód). Fonyód (Szehágel, Hársházi. Szentes). 17—18 évesek (5) ind.: Bos/.kovU's (Rákóczi SC) Rákóczi SC (Boszkövics, Sző- nyi. Németh). Felnőtték 3000 m (39 ind.) Süveggvártó (Tanítóképző) Tanítóképző (Sü- veggyértó. Dorn, ‘Fenyvesi). Férfiak: 10 évesek 1500 m (63) : Barrie* (Marcali), Taranyi Alt. Isk. (Horváth. Kozma.’ Tulok. Pletyka. Bedő). 11 évesek 2<M)0 m (67): Lender (Sotottja. a megyek közti csapatbajnokság utolsó fordulójában. A találkozó végeredménye: Somogy válogatott— Zala válogatott 21:9 A serdülőknél a papírsúlyú Övári győzelemmel kezdett, mivel a hazaiak nem állítottak ellenfelet, Ezután a harmatsúlyú találkozó is harflar lezárult, mivel abban a súlycsoportban viszont nem volt somogyi induló. A szorítok között elsőként a váltósúlyúak küzdöttek, s itt Csonkát « második menetben erős vérzés miatt a játékvezető leléptette. Közép- súlyban tovább növelte előnyét a hazai gárda, mivel Somogy nem nevezett öklözöl Az ifjúságiak légsúlyában Papp Z. végre kitett magáért, és jő mérkőzésen pontozásos győzelmet szerzett. Szintén győzött a pehelysúlyú Orsós, akinek ellenfele a második menetben föladta a küzdelmet. Kisvál- tósúlvban Patkai döntetlent ért el, váltóban Hegedűs ellenfél nélkül nyert. Középsúlyban Somogy nc.m tudott öklözöl saorítóba küldeni. A felnőtteknél a légsúlyú Vatulik újból ellenfél nélRózsák a legszebb színekben, ezüstfenyők, tuják, kúszófenyők, díszalmák, díszszilvák, orgonák, díszcserjék, élősövények. A vidéki megrendeléseket postán, pontosan teljesítjük. Kérje díjtalan. színes, nagy árjegyzékünket. Szálkái díszfaiskola. 1061 Budapest. Népköztársaság útja 8. (84060) Itt még Binger vezet, a későbbi győzte« Szehágel előtt a 16 éves lányok mezőnyében mogyvár). KASI (BÚZÁSi, íjászló, Acs. Doma, Horváth G). 12 évesek 2000 m (75) Jámbor Henrik (Nagyatád). Nagyatád (Jámbor H., Szabó, Jámbor. Szabolcs, Zab, Pék). 13 évesek 4000 m (54) Bar- cza (Nágocs). Nagyatád (Várhegyi. Németh. Barta). 15 évesek 5000 m (44 ind.) .Szabados (KASI). KASI (Szabados. Közári, Nőszek. 18 évesek 1500 m (41): Szintén (Fonyód). KASI (Horváth, Z'áty- kó. Veress). 17—18 évesek 6000 m (34): Bók (Rákóczi SC), Rákóczi SC (Bók. Tóth Harsányi). Felnőttek 10 000 m (10): Szabó (Rákóczi SC), Rákóczi SC (Szabó, Bodó, Hegedűs). kül nyert, a pehelysúlyú Horváth L. pedig — bár az elején „beleszaladt” egy ütésbe — szinte lehengerelté ellenfelét, s a második menetben döntő fölénnyel nyert. Jól szerepelt a köny- nyüsúlyú Orsós is: pontozásos győzelemmel járult hozzá csapata sikeréhez. Határozott öklözést mutatott be és végig irányított a kis- váltósúlyú Varga Z., s a második menetben röpült is az ellenfél törülközője. Rákosa türelmetlenül öklözött; nagy lendülettel kezdett és már az első menetben föladásra kényszerítette ellenfelét. Félnehézsúlyban szintén hamar végeiért a találkozó, mivel Budai egy jól eltalált, jobb horoggal pontot tett a csapa ttalál kozó végére, a föladással nyert. Ezzel befejeződtek a küzdelmek a megyék közti csapatbajnokságban. A győzelmet Baranya válogatottja szerezte meg; az őszi folytatásban ez az együttes képviseli a kiemelt megyék közti CSB-n a Somogy. Tolna. Zala ás Baranya alkotta déli csoportot. A területi csoportban megyénk a második helyen végzett. A nagyberén.vl Egyesült Erő Mg. Tsz 1981. március 5-én délelőtt 10 órakor központi szarvasmarhatelepén lóárverést tart Elad 4 db éves csikó, és 5 igáslovat. Antikvár könyvvásár A KAPOSVÁRI MEGYEI KÖNYVTÁRBAN 1981. március 2-től B-íg. Hétfőn 10-től péntek estig. VESZÜNK — ELADUNK! Nagyobb könyvtárakat a helyszínen értékelőnk. Modern és régi krimikért, sorozatokért, történelmi könyvekért a legmagasabb napi árat adjuk. Müveit Nép Kőnyvterjenriő Vállalat _____ (841R7) (158679) Somogy válogatottja lett a második Sírból visszahozott győzelem A Somogy megyei Tanácsi Magas- és Mélyépítő Vállalat fölvesz hegesztő, vízvezeték--szerelő, központifűtés-szerelő, ács-állványozó szakmunkásokat kiemelt bérezéssel. Jelentkezni: Kaposvár. Petőfi tér 3. sz. alatt a munkaügyi osztályon lehet. 1158564) MÁRCIUS A USD «.21 arakor kél, s 17.12 urakor nyugszik; a hold 4 M Arakor kél. * 14.»1 Órakor nyugszik. _3 KEDD Kornélia A várható időjárás: Borult, idd, sokfél* ismétlődő esd. (öénk, a Dunántúlon megerősödő déli. rtétnyue»M szél A legmagasabb hőmérséklet ma. kedden píusz 3 és plusz S fok közön váltakozik. A távolabbi kilátások (szombatig): áltálában erősen felhős, párás, ködös Idő — Ismétlődő esőkkel. A legalacsonyabb hájnáll hőmérséklet o és plusz 5 fok között alakul. — Bulgáriában forgat Koltai Róbert, a kaposvári Csiky Gergely Színház Já- szai-dljas művésze ezekben a napokban. Főszerepet alakít Tyítonov Csere című művének t^véfeldolgozásában. Képzőművészek Bánókról Huszonnyolc dél-dunántúli képzőművész részvételével vasárnap megnyílt Pécsen a Bartók Béla születésének Kit), évfordulójára hirdetett pályázat legszebb alkotásaiból rendezett kiállítás. A somogyiak közül díjazták Szabados János én Leitner Sándor festményeit. — Négy új galaxist fedezett föl Hyron Spinrad amerikai csüilagász. A csillagrendszerek tíznailliárd fényévnyi távolságira vannak, tehát jóval távolabb, mint az eddig ismertek. — A Vlkár Kórus is szerepel a rádió ma esti Kórus- pódium című műsorában. Egy-egy Purcell-, Lassus-, Bárdos-müvet szólaltat meg. — Megjelenik a Magyarország 80 a Corvina Kiadó gondozásában. A hazánk bemutatását angol, német, fi-ancta, orosz és spanyol nyelven segítő évkönyv a múlt év eseményeit foglalja össze, több táblázattal es statisztikai adattal. — Zenei vetélkedőt rendeztek a hét végén Székes- fehérváron a Videoton művelődést! házában. Két budapesti és három székesfehér, vári csapat mellett siófoki résztvevői is voltak a Schubert, Schumann és Mendelssohn munkásságáról rendezett vetélkedőnek. A siófoki kórház csapata a III. díjat nyerte. — A takarmányozás lesz a központi téma azon a szakmai megbeszélésen, «melyen somogyi állatorvosok vesznek részt pénteken, Kaposváron. A Magyar Agrártudományi Egyesület megyei szervezetének rendezvényét a mezőgazdasági főiskolán tartják. — A tahi szakmaközi bizottság szervezésében telt há* előtt lépett föl tegnap a nagyközség művelődési központjában a népszerű énekes házaspár. Záray Márta és Vámosi János. Az »Ének az esőben« című műsorban Kabos László színművész, Szántai Ildikó és Szántó Károly népdalénekes is szelepeit. A műsort Hortobágyi Judit vezette, s közreműködött a Kertész-kvartett. — Szikra János festőművész alkotásaiból rendeznek kiállítást a Képcsarnok Vállalat kaposvári Vaszary-ter- mében. Csütörtökön délután öt órakor Fodor András nyitja meg a tárlatot. — Bemutatkozó estet tartanak a Vaspróba ’79 antológiában szereplő somogyi fiatalok holnap a kaposvári tanítóképző főiskolán. Szerkesztőségi ügyelet este 8-ig Telefon: 11-510 75 évvel ezelőtt, 11)0«. március 3-án iraületett Artúr Lundkvist svéd kftltö, úiirajz- és esszéiró, s ***- tlxllr.mus és a békemoiegklom áklív htvei e tevékenység« elismeréseként lflts-ban Le- nln-békedij)»l tüntették ki. Lundkvlsi számos stockholmi ián munkatársaként szinte az egész világot bejárta, s lUlbesíámolöl, útirajzai nagy Visszhangot kellették az olvasók körében. Csaknem húsz verséskölele Jelent meg; lira la kezdetben különösen erőicljes életigenlő volt, később mind gvakrabban lébet találkozni verseiben az elmúlás víziójának sötét képéivel, az álomszimbolikával. s komor, gyakran pesszimista színezető, ugyanakkor merész fölépfvésü *on- dolatkompozíciókkal. l.undkvist • prózája színek - brn réndktvtú gazdag és vitalitást sugárzó. Mestere von a rtomtsos szabadvers- nek: jelentősek útleírásai, esszét. ' kritikai írásai, valamim műfordításai. IStiS-ban választották a Svéd Akadémia tagjai közé. írásai, verséi közül több magyárul is megjelent. —* Aranyit nezonis címmel jutalmait« h gaiombtenvésztők »Követsége Földi Gézái, a kaposvári 32. s*. galambtenyésztő egyesület elnökét. A dijai kiemelkedő munkájáéit kapta. — Házgyári elemekből alig öt hónap alatt készültek el azok a lakások Kisvárdán. amelyek a tavaly belvízkárt szenvedett lakosok végleges otthonául szolgálnak. A 80 új otthon lakói hétfőn kezdték meg a beköltözést a lakásokba. Logikai játék pályázat A bűvös kocka nemzetközi sikerére alapozva logikai játékpályázatot hirdet a Kon- #umex. Az eredeti Ötleteket tartalmazd, kivitelezhető jeligés pályázatokat. — mintát, fényképet, rajzot, leírást — április 30-ig kell ltok ül derű a* 1450 Budapest IX., Pt, 76, címre. A legjobbakat 30, 20 és 10 ezer forinttal díjazzák, s megvásárolnak minden hasznosítható Ötletet. — A pszichológia es a pedagógia alkalmazása a káder- és a személyzeti mun- kában — erről tartott előadást tegnap délután Kaposváron, az SZVT Személyzeti Vezetők Klubjának rendezvényén, a Somogy megyei Tanácsi Magas- és Mélyépítő Vállalat klubtermében, Jónás József tanár. — A szolgáltatásfejlesztés időszerű kérdéseiről hangzik el előadás csütörtökön Kaposváron a Kiszőv tantermében. A tanácskozást a Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság Somogy megyei szervezeté rendezi. — Mezőgazda! tgi kölcsönt csaknem háromezren vettek igénybe tavaly Somogybán, az ÓTP-től. A hitel értéke meghaladja a 39 millió forintot. — A Zfteitr A róná* ..keddtől keddig” akciójában fekete—fehér totnpapirok minden méretben. 17 métere* F orte film 2űnn-f* engedménnyel k«ph*tn az aiAndékoiztályOn. (84242) —- A /. EIVRT Eüéktroncsőgyá- rának gazdasági és tá ns« dalmi vezetői szeretettel meghívják a gyár gyee-en levfl kismamáit é.s nyugdíjas nd dolgozóit ár. 1981. mirclué fi-án délután fél .1 órakor tertandő nőnapi ünnepélyre.