Somogyi Néplap, 1981. március (37. évfolyam, 51-76. szám)

1981-03-03 / 52. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! ARA: 1,40 Ft Szavaznak a küldöttek tés feladatai sikeres megva­lósításának szolgálatába ál­lítják.« A kongresszus. ezután ha­tározatot fogadott el a ta­nácskozáshoz érkezett leve­lek és fellebbezések ügyé­ben. A határozat rámutat arra: a levelek és fellebbe­zések jelentős részét a kong­resszus titkársága már fel­dolgozta és megtette a szük­séges intézkedéseket.. A kongresszus megbízta a központi bizottságot., hogy a többi levél és fellebbezés ügyében a szükséges módon járjon el. A tanácskozáson ezután újabb külföldi küldöttek szó­laltak fel. Gilberto Vietra, a. Kolum­biai Komimuniata fari Köz­ponti Bizottságának főtitká­ra a többi között arról be­szélt üdvözletében, milyen nagy jelentőségű Kolumbia sz&rhara a Szovjetunióval' folytatott gazdasági egyii: g- működés, amely — mint rá­mutatott — elősegíti az or­szág gazdasági függetlensé­gét, technikai fejlődését. A kolumbiai kommunis­ták nevében támogatásáról biztosította az SZKP külpo­litikai irányvonalát, hangoz­tatva: a központi bizottság beszámolójában Leonyid Brezsnyev a nemzetközi po­litika fő feladatául a beke megvédését jelölte meg. Ez minden nép, így a kolum­biai nép érdeke is. A ko­lumbiai nép a béke, a béke* egymás mellett éles híve, éppen ezért elutasítja az új amerikai kormányzat hideg- háborús erőfeszítéseit. Ko­lumbia haladó erői harcol­nak a reakciós erők ellen, amelyek az ország gazdasá­gi és politikai problémáit a militarizálás útján akarják megoldani. A Kolumbiai Kommunista 'Párt követke­zetes munkát folytat azért, hogy széles körű, demokra­tikus egységfront jöjjön lét­re az országban, szem be­szálljanak a reakciós politi­kai törekvésekkel Ugyan­csak határozottan állást fog­lal a párt, az ország min­den demokratikus ereje az Egvesült Államok újabb nyomása, a latin-amerikai országok belügyeibe történő beavatkozási kísérletei ellen. A kolumbiai nép messz?rhe- noen szolidáris a salvadóri' néppel és a haladásért'küz­dő többi eróvel — mondot­tá Vieira. A Kolumbiai Kommunista Párt Központi Bizottságának főtitkára hangsúlyozta: messzemenően meg kell erősíteni a nemzetközi kom­munista és munkásmozga­(Fol ytatás a 2. oldalon.) Kádár János sportolóknál Aló befejezi tanácskozását az SZKP XXVI. kongresszusa Az ország gazdasági, szociális fejlesztése igen fontos politikai feladat Kádár János, az MSZMP KB első titkára, a Szovjet­unió Kommunista Pártja XXVI kongresszusán reszt vevő magyar küldöttség ve­zetője vasárnap délután a szovjet sakkozókhoz látoga­tott. A pártkongresszus tisz­teletére indított sakkverseny keretében vasárnap a két világbajnok: Anatolij Kar­pov és Maja Csiburdanidze adott húsz-húsz táblás szi­multánt Moszkva egyik sportcsarnokában. hatalmas érdeklődés mellett. Kádár Jánost a verseny reste a moszkvai olimpiai sportkomplexumod;, a Béke sugarút mellett felépült ha­talmas sportcsarnokot es az olimpiai uszodát. Kádár Jánost a sport- komplexum vezetői tájékoz­tatták a csarnok építészeti megoldásairól, jelenlegi fel- használásáról. Mint elmon­dották, a hatalmas létesít­mény szinte minden perc­ben ki, van használva: a kü­lönböző versenyek mellett számos sportkör rendezi meg itt edzéseit és a sport- kedvelő környékbeld lakosok számára is szerveztek — szinte minden korosztályban — testneveléssel. egészség­ügyi tornával foglalkozó cso­portokat. Az MSZMP KB első tit­kára ezután a szomszédos ohm piád úszócsamokba lá­togatott el. ahol jelenleg a Szovjetunió téli nemzetközi úszóbajnőkságárvak döntői folynak. Tanúja lehetett egy magyar sikernek is: Kálmán Andrea második helyre >■*- , rillt a 100 méteres női hát- ■ úszásban, s Kádár János je- lehlétében kapta meg díját. . A KB küldöttségének veze­tője megtekintett több dön­tőt és sok sikert kívánt a szovjet sportolóknak, aa •limpiad sportkomplexum »ezetóiraek. resszius jóváhagyja a kor­mányfő beszámolójában elő­terjesztett, a népgazdaság 1981—85 közötti gazdasági és szociális tervére, illetve az 1990-ig terjedő időszakra vonatkozó fő irányokat. Meg­bízza a minisztertanácsot, hogy ezzel összhangban dol­gozza ki az új ötéves nép- gazdasági és szociális tervet éves részletezésben, a mi­nisztériumok, a főhatóságok, a köztársaságok részére vo­natkozó bontásban is. A tervet 1981. oktobere­ben kell a Szovjetunió Leg­felsőbb Tanácsa elé terjesz­teni. A terv összeállításánál figyelembe kell venni a kongresszuson, a szövetséges köztársaságok kommunista pártjainak kongresszusain, a területi, határterületi párt- konferenciákon és más párt­fórumokon elhangzott javas­latokat, a sajtóban megje­lent felszólalásokat, a dolgo­zók javaslatait. »A XXVI. kongresszus vé­leménye szerint az ország gazdasági és szociális fej­lesztése széles körű prog­ramjának megvalósítása az új ötéves tervben minden párt-, szovjet-, szakszerveze­ti-, komszomol és gazdasági szerv részére a legfontosabb gazdasági, politikai feladat — hangsúlyozza a határozat. — A kongresszus annak a meggyőződésének adott kife­jezést, hogy a népgazdaság minden ágazatának dolgozói a lenini párt vezetésével még szélesebben bontakoz­tatják ki a szocialista munkaversenyt, s alkotó erőiket, tudásukat és tapasz­talatukat a kommunista épí­Kétszáz szál strelícia Budapestről mm Üdvözletek, munkafelafcmlások Üdvözlő táviratok, levelek tömege, munkafelajánlások; illetve az ezek teljesítéséről szóló jelentések sokasága tanúsítja, hogy országszerte változatlanul nagy érdeklő­dés kíséri az SZKP XXVI. kongresszusát. A főváros egyik nagy mezőgazdasági üzeméből, a Rozmaring Ter­melőszövet keze tb öl különle­ges virágokat küldtek a Kreml kongresszusi palotá­jába: a tsz-ben meghonosí­tott különleges afrikai ere­detű streliciából 200 szál pompázik a Kreml tanácsko­zó termeiben. Az 1700 ter­melőszövetkezeti dolgozó üdvözlő táviratban is kife­jezte jókívánságait. A főváros fiataljai több tízezer ifjúkommunista ne­vében fogalmazódott meg a KISZ budapesti bizottságá­nak az ossz-szövetségi Lenini Kommunista Ifjúsági Szöi’et- ség moszkvai városi bizott­ságához címzett üdvözlő táv­irata. Az Egyesült Izzóban a vál­lalat szocialista brigádjai a kongresszus tiszteletére fel­ajánlásokat tettek. Vállalták, hogy idei szox'jet e.vportter- t'üket kifogástalan minőség­ben és határidőre teljesitik. A Magyar Hajó- és Daru- gyár több mint SHOO dolgo­zója nevében megfogalmazott üdvözlötávirat már azt is hírül adta. hogy az angyal­földi gyáregység dolgozói a kongresszus tiszteletére tett felajánlásukat — egy 25 tonna teherbírású úszódaru egy hónappal a határidő előtti átadásai — már telje­sítették. A Csepel Vas- és Fémtnc vek Szerszámgépgyárában is egész even at tartó pontos és jó minőségű munkára van szükség ahhoz, hogy sikerül­jön valóra váltani a kong­resszust köszöntő vállalást: a 15 radiál fúrógép és 12 peremeszterga első sorozatá­nak határidő előtti, novem­ber 7-ig való elkészítését és kiszállítását. Szerte az országban a vál­lalatoknál. intézményeknél, a különböző munkahelyeken, a Magyar—Szovjet Baráti Társaság tagcsoportjainál, az SZKP XXVI kongresszusát követően szemináriumokon, előadásokon. brigddösszejö- veteleken elemzik majd a Szovjetunió Kommunista pártjának legmagasabb fó­rumán hozott dokumentu­mokat. színhelyén Vitait, j Szevaszty- janov űrhajós, a Szovjetunió kétszeres hóse. a Szovjet Sakkszövetség elnöke es a szövetség más vezetői kö­szöntötték. Az MSZMP KB küldöttségének vezetője a szünetben találkozott Kar- povval es Csiburdánidzevel, szívélyes hangulatú beszél­getést folytatott veiük és to­vábbi sikereket kívánt, ne­kik, valamint a szovjet sak­kozóknak a sportban és az életben. Az MSZMP KB első tit­kára vasárnap délután lelke­Vz autógyártásáról híres Togliatti város lakónegyede is impozáns bizonysága a* elmúlt öt esztendő eredményeinek Befejezte a Szovjetunió népgazdasági terve fő irányainak megvitatását, és határozatban fogad­ta el azokat az SZKP XXVI. kongresszusa a teg­nap délelőtti ülésén. Az ülésen több külföldi delegátus köszöntötte a szovjet kommunisták tanácskozását. A hétfő délelőtti ülésen Dmitrij Usztyinov marsall, az SZKP KB Politikai Bi­zottságának tagja. a Szov­jetunió honvédelmi minisz­tere elnökölt. Elsőnek Ivan Pavlovszkij vasútügyi mi­niszter kapott szót. aki a szállítás feladatairól beszélt. A szovjet népgazdaságnak ezt az ágazatát számos bí­rálat érte, mert egyes terü­leteken elmaradt tervétől, nem tudta megoldani töké­letesen a szállítási feladato­kat. A miniszter maga is ki­jelentette: bár a szállítás az elmúlt ötéves tervben gyor­san fejlődött és a szovjet vasutak például 18.5 milliárd tonna árut juttattak öt év alatt célhoz, a munka nem volt tökéletes. A vasutasok a párt és a kormány hatá­rozata nyomán megkezdték az elmaradás felszámolását, korszerűsítik a vasúti l ei ter­es személyszállítást. Ehhez .nagyobb felelősségre es le- gyeiemre, a hatekonys tg nö­velésére van szükség — mondotta a többi között a miniszter. A munkafegyelem kérdé­seit, a hatékonyság növelé­sét emelte ki felszólalásában a novoszibirszki területi pártbizottság első titkára, Alekszandr Filatov is. Töb­bek között szólt arról, hogy még mindig lassan jutnak el az ipari alkalmazáshoz a tudományos eredmények Mint ismeretes, 'Novoszi- birszkben a tudományos aka­démia jelentős központja működik. Az. itt kidolgozot­tak ipari felhasználása azon­ban sokszor igen lassú. • így például a korszerű szállító­eszközök gyártása — ame­lyekre a szovjet tudomány megfelelő módszereket aján­lott — mind ezideig csak lassan valósul meg. Filatov szólt a novoszi­birszki terület eredményei­ről és terveiről is. a többi köz.ött hangsúlyozva: az élel- miszerprogram megvalósítá­sa során gyors ütemben kí­vánják fejleszteni a mező- gazdaságot. Az elnöklő Usztyinov mar­sall bejelentette: a népgaz­daság fő irányairól szóló beszámoló vitájában eddig 14 küldött szólalt fel. Java­solta a vita berekesztését. A javaslatot a kongresszus egy­hangúlag elfogadta. A Nyikolaj Tyihonov mi­niszterelnök allal beterjesz­tett beszámolóval kapcsola­tos javaslatokat, felszólalá­sokat a kongresszus külön bizottsága tekintette át. A bizottság nevében Grtgorij Romanov, a politikai bizott­ság tagja terjesztett javasla­tot a tanácskozás ele. Az egyhangúlag elfogadott ha­tározat leszögezi: a kong­SOMOGYI NÉPLAP I BlZO TTSÁGÁN A K L A PJ A XXXVII. évfolyam, 52. szám 1981. március 3., kedd

Next

/
Oldalképek
Tartalom