Somogyi Néplap, 1981. március (37. évfolyam, 51-76. szám)
1981-03-14 / 62. szám
Újabb szalmaszál Mérkőzés a Rába £70 ellen Magyarország nyerte a Szuper Ligát Bizonyára a szurkolók is ennek tekintik a mai mérkőzését a Rákóczinak. Valóban, ha nyerne is a kaposvári csapat, az csupán annyit jelentene, hogy sikerült egy szalmaszálba megkapaszkodnia. A döntetlen vagy netán a vereség a remények teljes szétfoszlását jelenti. A győriek sincsenek rózsás helyzetben: tizenhét pontjukkal nagyon is veszélyes helyen állnak. Esélyeiket egy mai vereség csak tovább rontaná. De vajon képes-e a Rákóczi első tavaszi győzelmének a megszerzésére? Ha az előző két találkozón tapasztaltakból indulunk ki, akkor elmondhatjuk, hogy nem. Valóban, ha nem lesz száznyolcvan fokos fordulat, mind a játékban, mind a hozzáállásban* * 1, akkor eleve esélytelen a somogyi csapat — annak ellenére, hogy az ősiszel Győrből is el tudta hozni az egyik pontot. Azok a nézők, akik még bíznak a Rákócziban és kilátogatnak a mai találkozóra, mindemképpen azt várják, hogy végre legyen tartása a csapatnak és játékukon érződjön, hogy mindent megtesznek a megkapaszkodásért. Csak így kerülhető el, hogy a következő hazai mérkőzéseken ne ásító lelátók fogadják a labdarúgókat. Mi újság a mai mérkőzés előtt? Most sem sok biztató mondhatunk el. A korábban sérült Szlovák után Gulyás, Kanyar. Kisteleki is a maródiak listájára került. A legbiztosabban Szlovák az, aki közülük vállalhatja a játékot. Legalább is tegnap délben még ez volt a helyzet. A »"keret-« a következő: Békéi, Horváth, Kozma, Zentai, Petrák, Csorba, Czabula, Mészáros, Havasi, Fábián, Lingl Vékony. Tekintettel a két kapusra, ez éppen egy csapatra való játékos. Ezek szerint nem lesz tartalék meBp. Honvéd— D. Kohász 5:1 (2:0) Kispest, 3000 néző, yj Urban. Góllövők: Kozma (2), Kúti, Dajka, Kerepeczki illetve Magyar. zőnyjátékos? Magunk is kíváncsian várjuk. Tegnap már sor került egy NB I-es mérkőzésre. A mai találkozók: Csepel—Ü. Dózsa. ZTE—FTC, Vasasi— PMSC, Volán—DVTK, Békéscsaba—Videoton, Debrecen—Nyíregyháza. Vasárnap kerül lejátszásra az MTK- VM—Tatabánya mérkőzés. Örömmel hallgattuk a híradásokat a magyar asztalitenisz-válogatott angliai vendégszerepléséről, amelyet a Szuper Liga versenysorozat keretében vívott. Az elutazás előtti baljós előjel (Klampár kiesése betegség miatt) ellenére sikerült 4:3 arányban nyerni, s így Magyarország 14 ponttal nyerte a Szuper Ligát a 12 pontos Anglia előtt így csapatunk megvédte tavalyi elsőségét Magyarország—Anglia 4:3 Gergely—Douglas 2:1 (-16, 15, 17); Jónyer—Hilton 2:0 (18, 13); Hammersley—Magos 2:0 (16, 18), Douglas—Jónyer 2:0 (9, 16); Gergely—Hilton 2:0 (19, 18), Jarvis, Douglas —Jónyer, Magos 2:1 (12, -13, 16). Készülődés a tornászidényre Újdonság a magyar férfi tornászva!ogatott fölkészülésében, hogy az együttes munkában Svájc legjobbjai is részt vesznek. Képünkön: Guczoghy György a lovon (MTI-fotó — Németh Ferenc felv. —KS) Kezdődik a teke NB Megkezdődött a bajnokság a teke NB Ill-ban. A délnyugati csoportban öt somogyi csapat szerepel ebben az évben. Baranyából négy, Tolnából két együttes »egészíti« ki a létszámot. Kik képviselik megyénket? Az NB II-től elbúcsúzó K. Spartacus a hírekkel ellentétben mégsem szüntette meg szakosztályát, s elindul egy osztállyal lejjebb is. Igaz, tavalyi csapatából hírmondó is alig maradt, legjobb versenyzői eltávoztak. Elsősorban a fiatalokra épít, és néhány idősebb egészíti ki a létszámot. Két együttes akarja Somogy ból megpályázni a bajnoki címet. Egyik a jelentősen megerősödött K. Közlekedési SE. Korábbi játékosai mellé átigazolta a szövetkezetiektől Lőczit, Ládonyi Csabát, Szemest és Véghet. A Kaposmérő tavaly hajszál híján maradt el a följutástól. Az idén sem tagadják: újra megpróbálkoznak. Múlt évi tekézőikhez Kiss és a Spartacusmál mái- korábban leállt Alkonyi csatlakozott Mérőbe igazolt Metter a közlekedésiektől és Kutor a Vasasból ... Ez a két csapat minden bizonnyal nagy harcot fog vívni egymással is. Reméljük, hogy intő lesz számukra az előző bajnokság, amikor a mérőiek mellett a köizlekedésieknek is volt esélye a följutásra. A végeredmény ismert: győzött »a nevető harmadik«, a Tolna megyei ÁEV. Most is valami hasonlótól tartanak a somogyi tekebarátok. Félő, hogy amíg a két csapatunk egymásra ügyel, addig az NB II-től búcsúzó PMSC lép elő az idén azzá a bizonyos »nevetővé«. — Ha már nem sikerült a legjobb tekézőket egy egyesületbe tömöríteni, legalább az egyikük váltsa valóra hívei óhaját — mondogatják városszerte. A K. Fáklya versenyzőgárdája is bővült, emellett a régiek is rendelkezésre állnak, így bizonyára az idén is képesek lesznek olyan bravúros meglepetésre, mint tavaly a bajnok legyőzésekor. Nem erősödött a Vasas, bár igazolt néhány tekézőt. A csapat most az idősek és a fiatalok »'keveréke«. A ‘csoport irányítása továbbra is Pécsről történik. Remélhetőleg ez sem szab gátat az idén a somogyi sikernek. A Somogy megyei Vendéglátó Vállalat 1981. május 1-től 1984. április 39-ig terjedő időre szerződéses üzemeltetésre átadja a következő üzleteket KAPOSVÁRON egész éven át üzemelő: SZOMBAT Atlétika A Kaposvári Sportiskola serdülő ...V és „B” korcsoportos mezei futóversenye. Kaposvár, Csert park, 15 óra. Kézilabda Terem-borua. Kaposváaai ©ätii Laics Alt. iák., 13 óra. Röplabda A városi bajnokság helyosztó mérkőzései. Kaposvár, Gyakorló Alt. Isk_ 15 óra. Sakk Megyei egyéni bajnokság. Kaposvár, SZMT-székház, i5 óra. Labdarúgás NB ír Rákóczi—Bába ETO, Kaposvár, Rákóczi-pálya, 14 óra, Maczkó. (Palik, Egri). vasárnap Kézilabda Terem Kupa. Fonyód, Sport- csarnok, 8—15.40 óráig. Asztalitenisz NB III: Marcali—Kaposgép Vörös Lobogó. Marcali, Mikszáth úti Ált. Isk., 11 óra. Teke NB III: K. Fáklya—Mázaszászvár, Kaposvár, Közlekedési SE-pálya, Szántó L a, t óra. Sakk Megyei egyéni bainokság. Kaposvár, SZMT-székház, 9 óra. Somogyi néplap .aTurisztika A Kaposvári Spartacus SE Kapos természetjáró-szakosztályának túrája Borzén fa—Sasrét Gálosía útvonalon. Túravezető: Karbuczky Zoltán. Gyülekezés 7.25 órakor a kaposvári buszpályaudvaron. Visszaerkezes; 15.30 órakor. labdarúgás Megyei bajnokságok, m kezdési idő 14.30 óra. I. osztály: Latinca SE—Boglárlelle (Haracsi), Fonyód—Siófok (jv. Baranyából). Szőnyi SE —Barcs (Szerecz). Kiss J. SE— Táncsics SE (Aumarai), VB KM V asas—Kadarkút (Szentgy örgyi), Karád—Tab (Pálfy). Balatonszárszó—Csurgó (Bubecz). Nagyatád—Maroali tív- Veszprémből). n. osztály: Északi csoport: Mentye—Balatonifenyves (Pesti Cs.). Patalom —Zimány (Kelemen). Táska— Nagyberény (Ignáczy). Balatonkor észt úr—Lengyeltóti (Poiecsák), Somogy vár—Kéthely (Kás- deák), K. Közlekedési SE—Tap- sony (Háry), Balatonberény— Balatoni öldvár, Balatonszent- györgyön (Csapó JA, Kőröshegy —Buzsák (Hosszú). Déli csoport: K. Gazdász— Vízvár (Magyar), Kaposmérő— Csokonyavisonta (Pápai). Szabás—Lábod (Nagyfi), Nagybajom —Somogyszob (Gyenes), So- mogytarnóca—Kaposgép VL. (Laskai), Peterhida—Somogy- sard (Randák, Dorottya büfé-falatozó Hársfa italbolt Kaposi italbolt Szomjas italbolt Színház Club és nézőtéri büfé Domb u. 43. III. oszt. Németh I. fasor 53. IV. oszt. Zalka M. u. 11. IV. oszt. Kanizsai u. 53. IV. oszt. Rákóczi tér 8. III. oszt. FONYÓD-BÉLATELEPEN a Napsugár Campingben idényben üzemelő: Búzavirág büfé 39 m- IV. oszt. Tóparti büfé 36 m2 IV. oszt. Napsugár pecsenyesütő 20 m2 IV. oszt. A fentieken kívül 5 évre bérbe adja Kaposváron a Kapós-hegyen levő 45 m2 nagyságú Pipacs büfét. A pályázatokat 1981. április 10-ig kell benyújtani a vállalat központjába, Kaposvár, Ady E. u. 2., I. emelet 2. sz. A versenytárgyalás időpontjáról a pályázóknak értesítést küldünk. Tájékoztató adatokat és bővebb felvilágosítást a vállalatnál Farkas György igazgatóhelyettes és dr. Kis József jogtanácsos ad. Somogy megyei Vendéglátó Vállalat (84301) MÁRCIUS A nap 6.00 órakor kél, s 17.48 órakor nyugszik; a hold 11.28 órakor kél, s 2.17 órakor nyugszik, A várható időjárás: Változóan felhős idő, szórványosan előforduló záporokkal. Napközben időnként megélénkülő északi szélre számíthatunk. SZOMBAT A legmagasabb hőmérséklet ma, szombaton plusz 7 és plusz 12 fok között alakul. Matild A loltó nyerőszámai A Sportfogadási és Loftó- igazg-atóság közlése szerint a Mezőfalván tartott 11. heti lottósorsolason a következő számokat húzták ki: 4, 8. 23, 47, 85 — Megbeszélést tartottak Somogy megye néplront- kongiesszusi küldöttei tegnap délelőtt a Hazaíias Népfront kaposvári székházában. A közős ebéd után külónbusz- szal utaztak el a fővárosba a mozgalom ma összeülő VII. Kongresszusára. — Verscsöndítés című műsorával lép föl ma este a kaposvári Fonómunkás Kis- szmpad a kadarkúti id. Kupola Antal Körzeti Művelődési Házban. — Kiállítás nyílt tegnap délután a Zala megyei Lentiben Honty Marta alkotásaiból. A bemutatón tűzzománc képekkel szerepel a kaposvári iparművész. — Két díjat is nyert a Hungaroton Hanglemezgyártó Vállalat a spanyolországi VaiiadoiidDan tartott V. nemzetközi zenei fesztiválon olyan nemzetközileg elismert cégek előtt, mint a Decca. ilietve a Teleíunken. Megkapta a legjobb külföldi hanglemezgyártó vállalatnak járó díjat. Egy másik bemutatott lemeze pedig, — Mozart Requiemje — elnyerte a legjobb külföldi hangiemezbontonak kürt díjat — Árpád-kori cölöpházak maradványaira bukkantak a kaposvári múzeum régészei Fonyódon. Az egyedülálló építmények megmentésére hamarosan tervet Készítenek. — Korszerűsíti a községben levő szolgálati lakásokat a böhönyei tanács. A 20 szolgálati lakásból nyolcat a pedagógusok használnak; tatarozásra 1,2 millió forintot költenek az idén. — Az éneklő ifjúság mozgalom keretében iskolai énekkarok hangversenyére kerül sor ma délután kettőkor a kaposvári ifjúsági házban. A nyilvános koncertről a rádió is felvételt készít. — 9000 köbméter rönköt dolgoznak föl évente a Sár- szentmihályi Állami Gazdaság somogyi, Battyánpusztán levő fűrészüzemében. Hordódongát készítenek belőle. Legújabb termékük a gyümölcsösláda. — Bartók-emlékestet rendeznek »Egy csepp a tiszta forrásból« címmel hétfőn este Kaposváron, a megyei könyvtárban. Az irodalmi— zenei összeállításra a könyvtár olvasószolgálatánál kaphatók jegyek. Szerkesztőségi ügyelet este 8-íg Telefon: 11-510 300 évvel ezelőtt, íoái. március 14-eu született ittastleiDUfgodii, es <stí eves Korauan. iTbi-hen halt meg *íauioiugban Oeorg Phiupp Telemarni nemet zciiesüeizo, kora iegnagyoDo tematei y u művészé. Tanulmányait szu- lovarosaoan, maja UiboeK közt a lipcsei egyetemen vc- gezte, s mar 12 éves kora- uau operai irt. k laiaienmer- keiit lipcsei orgomsia leit; számos egyházi Kompozíciót szerzett a ruoiuasaatue szamara. Megalapította a később Bach aiati is mukoüo aiak- zeneegycsuieiet es énekkart (collegium music um), s mmt orgoiiakompómsta »is nevet szerzem. Jcesoob megliíviak a Tamás -templom karnagyának es városi zeneigazgatónak, de elhárítottá a megbízást; az állást Bach nyerte el, akivel egyébként vjo barátságban volt. Telemann kora legnagyobb tekintélyű és legnepszeruób német szerzője volt, aki termékenység aoigáoan is kitűnt kortársai közül: műveinek száma meghaladja Bach és Händel kompozícióit együttvéve. Legjobb műveiben (egy passió, néhány kantáta, kamaramű és kisebb dalkompozíció) Händel és főként az eszaknémet mesterek méltó kortársának bizonyult. — Ficzere Mátyás népi iparművész habán kerámiaiból nyílt kiállítás Pécsen a helyőrségi művelődési központban. Március 22-ig látogathatják az érdeklődők. Forgalmi változások Megváltozik a forgalmi rend holnaptól a kaposvári vasútállomáson és környék kén. A 3-as buszr*ezentúl a Budai Nagy Antal utca északi oldaláról indul, s az állomásra érkező buszok többsége a Dózsa György és a Budai Nagy Antal utcában kialakított — táblával is jelzett — végállomásra érkezik. A környező utcák forgalma módosul: a Marx Károly utca a Hársfa utca felé egyirányú lesz, a Tóth Lajos, a Marx és a Laktanya utcában várakozási és megállási tilalom lép életbe. E változások-, ra a jobb forgalombiztonság, a kedvezőbb átszállás és az utastájékoztatás javítása végett volt szükség. — Nagy botrányt kavart Becsben Peter Shaffer angol szerző Amadeus című drámája, amelyet a múlt héten mutatott be a Burgtheater társulata. Az osztrák főváros közönségét az háborította föl, hogy az író züllött, korrupt figurának ábrázolta az eddig kedélyes, könnyed világfinak ismert Mozartot. — Évről évre több édesipari terméket gyárt a megyei sütőipari vállalat. A tervidőszak első évében nyolc, tavaly már 72 vagon édesipari készítményt hozott forgalomba. — DOLOWSCHlAK Ervin fogászati rendelőjét március 16-án nyitja meg Kaposvár, Honvéd u. 24. alatt. (126515) — SZÍNES BÜTORKATALOGUS ismét kapható 96 Ft-ért a kaposvári DOMUS , Lakberendezési Áruházban, (84321)) SPORTMŰSOR