Somogyi Néplap, 1981. március (37. évfolyam, 51-76. szám)
1981-03-01 / 51. szám
Vita a gazdaság fejlesztéséről (Folytatás az 1. oldalról) nyeleitik az egesz emberiséget. Ez felháborító« — mondott« a többi között. Támogatta azt a Leonyid Brezsnyev által előterjesztett javaslatot, hogy hozzanak létre nemzetközi tudósbizottou- got az atomháború veszélyeinek pontos megállapítására. Vaienípwi Meszjac, a Szovjetunió mezőgazdasági minisztere felszólalásában a mezőgazdaság feladataival, különösen a pórt által meghatározott élelmiszerprogram végrehajtásával foglalkozott. Elmondta. ho^y a szovjet mezőgazdaság az elmúlt években jelentősen előrelépett: kiszélesedett anyagi, műszaki bázisa, fokozódott a kemizálás, jelentős területeken hajtottak végre talajjavító munkákat. Javult a mezőgazdaság szakembarellá- töttsága, emelkedett a mezőgazdasági tudományos kutatások szintje. A kedvezőtlen. időjárási körülmények ellenére a tizedik ötéves tervben a mezőgazdasági termelés értéke 618 milliárd rubel volt, 50 nvüliárddal vo—2 nemzetközi repülőteret több. mint wz előző ötéves tervben. Ennek ellenére a mezőgazdaságnak rendkívül nehéz, feszített tervet kell megoldania az elkövetkező öt ev alatt. Egyrészt jobban ki kell használnia már meglevő termelési kapacitásait, másrészt rendkívül erőteljes ütemben keli növelni a munka termei eken y se« ét, a termelés hatékonyságát, javitani a miinkafegyel meL Meszjac részletesen foglalkozott az élelmiszerprogra m - mal. Elmondotta: a komplex feladat megvalósításához nemcsak a mezőgazdaság, hanem az ipar és a kereskedelem segítségére is/szükség van, Rendkívül jelentős mértekben kell növelni például a takarmány termelést. Bővíteni kell az öntözött földterületek nagyságát. Biztosítani kell, hogy az állattenyésztésben valóban kiváló minőségű munka folyjék. El kell érni, hogy a lemaradt gazdaságok a termés átlagok terén elérjék a legjobbakat. Szükség van új típusú gépekre is, amelyek az eddigieknél jóval nagyobb kaparj tasuak, megkönnyítik a munka termelékenységének növelését. Hasonlóképpen szükség van arra, hogy az ipar az eddiginél jelentősen nagyobb mennyiségű műtrágyát, különösen foszfor műtrágyát biztosítson a mező- gazdaságnak,A miniszter a mezőgazda- sági dolgozók nevében bejelentette : mindent megteszSOMOGYI NÉPLAP nek annak érdekében, hogy megvalósítsák a párt kongresszusa által megszabott feladatokat. A szombati ülés utolsó felszólalójaként Carlos Nunez Tellez, a Nicaraguái Sandinista Nemzeti Felszabadítási Front Egyesített Vezetősége , Végrehajtó Bizottságának tagja, a Nicaraguái Köztársaság Államtanácsa irányító tanácsának elnöke üdvözölte e pártkongresszust. Hatalmas lelkesedéssel fogadott beszédében szólt arról, hogy az országban végrehajtott anti i mper i aiista fordulatot napjainkban az amerikai imperialisták és az őket kiszolgáló erők nyílt és közvetett beavatkozása fenyegeti. «Anitiimperialista forradalmunkat folytatni alkarjuk, ném engedjük meg senkinek a beavatkozást« — mondotta a többi között A sandinista front küldöttségének vezetője rámutatott: az országra óriási nyomás nehezedik. Többek között arra akarják rákényszeríteni, hogy hagyjon fel a szabadságukért küzdő latin-amerikai népeknek nyújtott eriköl- 'csi támogatassa! Ennek elérése érdekében politikai, gazdasági, sőt katonai nyomást gyakorolnak az országra. «Nicaragua nem megvásárolható, nem térünk ki a nehézségek edől, készek vagyunk az áldozatokra forradalmunk, eszméink védelmében, Nem hagyjuk leigázni magunkat« — szögezte le. Az amerikai nyomásról szólva a sandinista küldöttség vezetője rámutatott: * gazdasági zsarolásnak még olyan eszközeit is bevetették, Az SZKP KB kongresszusi beszámolójának külpolitikai megállapításairól, a Szovjetunió és Bulgária sokoldalú kapcsolatairól, a haLkáni államok együttműködéséről tájékoztatta a kongresszusi sajtóközpontban dolgozó tudós í- iókat szombaton délután Moszkvában Todor Zsivkov, a BKP KB első titkára, a bolgár államtanács elnöke. — Rendkívül nagyra értékeljük az SZKP KB kongresszusi beszámolóját, amely a jelenlegi nemzetközi helyzetnek és a Szovjetunió belső életének objektív, a mar- x i zmua-lenini zmuson alapuló tudományos elemzése — emeli« ki Todor Zsivkov, hozzátéve, hogy a BKP küldöttségében résztvevők szamara nagy megtiszteltetés jeden lenni a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom, minden haladó erő legmagasabb fórumán, A SZKP XXVI. kuingrauKRiaámint például az élelmiszervásárláshoz szükséges hitelek megtagadása. Emellett nyílt katonai konfliktusba kívánják keverni az országot. Néhány nappal ezelőtt például hondurasi alakulatok lépték át Nicaragua határát azzal a céllal, hogy fegyveres összecsapási provokálhassanak, s ezt ürügyként használhassák fel a támadáshoz. «Az imperializmus leg- agresszívabb köreinek fenyegetései, az éhségbldkád kísérlete sem téríthet le bennünket utónkról. Biztosan számítunk a haladó népek, a szocialista országok, a nemzetközi közvélemény szolidaritására. A nemzetközi közvélemény állásfoglalása segítséget nyújt nekünk az intervenció minden formája ellen. Meggyőződésünk, hogy a szocialista országok, minden demokratikus, haladó erű velünk van« — mondotta, rámutatva: a szocialista országok és Nicaragua kapcsolata, az őket elválasztó sok ezer kilométeres távolság ellenére, egyre szorosabbá váilik. «Hiszünk a forradalomban, folytatjuk a sandinista forradalom megvalósítását« — jelentette ki a nicaraguai küldöttség vezetője a küldöttek lelkes tapsa közepette. A nicaraguai küldöttség vezetőjének felszólalásával befejeződött a szombati munkanap. Az SZKP kongresz- szusán ma pihenőnapot tartanak. A tanácskozás hétfőn délelőtt folytatódik a harmadik napirendi pont vitájával. Nagyszabású ünnepi hang- verserun vei köszöntötték szombaton este a Kreml kongresszusi palotájában a szovjet művészeti élet kiváló képviselői: színművészek, énekesek, zeneművészek, táncosok, világhírű művészegyüttesek az SZKP XXVI. kongresszusának küldötteit, a tanácskozás külföldi vendégeit. Az ünnepi hangversenyen megjelentek az SZKP KB Pcflitikai Bizottságának tagjai, élükön Leonyid Brezs- nyevvel, a KB főtitkárával. Ott voltak a külföldi küldöttségek tagjai, köztük a magyar delegáció, Kádár Jánosnak, az MSZMP KB első titkárának vezetésével. A d/szóangversenyről helyszíni közvetítést adott a szovjet rádió ós a televízió is. ról Zsivkov elmondotta, hogy arra az alkotó munka és a megalapozott derűlátás jellemző. — Ideológiai ellenfeleink gyakran arról próbálják meggyőzni a világ közvéleményét, hogy az SZKP ráerőlteti akaratát á világ más országaiban működő kommunista és munkáspártokra. Erről szó sincs: az SZKP egyenlő az egyenlők között, ugyanakkor történelmi küldetéséből és a jelenlegi világban betöltött szerepéből adódóan megkülönböztetett helyet foglal el a nemzetközi kommunista és munkás- mozgalomban. Bulgária én a Szovjetunió viszonyáról szólva kifejtette, hogy a két testvéri ország sokoldalú együttműködése és> közeledése állandó folyamat. Évről évre gazdagodnak a két ország gazdasági._ kulturális és tudományos kapcsolata i. lf>8A-ban a mesnrkvai olimpia előtt adták át a Se remet yeAlkotó munka, derűlátás Több mint egymillió madridi dolgozó vett részt azeo a tömegtüntetésen, amelyet a legnagyobb spanyol politikai pártok cs szakszervezetek hirdettek meg a demokrácia, a szabadság és az alkotmány védelmének jelszavával A hét három kérdése HZ ESEMÉNYEK címszavakban Hétfő: Leonyid Brezsnyev beszámolójával megkezdődött az SZKP XXVI. kongresz- szusa. — Franeolsta tisztek puccskísérlete Madridban. Kedd: Kádár János felszólalása a szovjet pártkongresszuson. — Reagan amerikai elnök nem zárkózik el a Brezsnyev ajánlotta csúcs- találkozó elől. — II. János Pál pápa Hirolíito japán császárnál. Szerda: Az amerikai elnök fogadta a francia külügyminisztert, — A spanyol parlament abszolút többséggel jóváhagyta Calve Sotelo miniszterelnöki megbízatását. — Palme volt svéd miniszterelnök iraki—Iráni közvetítése ismét eredménytelen volt. Csütörtök: Brezsnyev megbeszélést folytatott Ftdcl Caströval, majd Güstáv Húsákkal. — Thatcher asszony, brit miniszterelnök Reagan elnökkel tárgyalt. — Teheránban Őrizetbe vették a légierők vált főparancsnokát. Péntek: Az SZKP XXVI. kéngrem- szuss megkezdte az új ötéves terv vitáját. — Kína visszahívta hágai nagykövetét és a holland nagykövetét távozásra szólította fel. — Óriási tüntetések Spanyolországban a demokrácia védelméé«. Szombat; Feszültség az imx északi vidékein az atomreaktorok építése elleni tiltakozó megmozdulások nyomán. — Véget ért az amerikai-angol csúcataiaikozö egy előre nem tervezett újabb Thatcher—Reagan megbeszéléssel. I Milyen visszhangot ral • toll ki ki SZKP XXVI. kongreMzusáiutk eddigi menete? Ezekben a napokban — nem túlzás ezt állítani — Moszkván a világ szeme. Az SZKP XXVI. kongresszusának eseményei a világközvé- lemémy középpontjába kerültek, különösen az állal, hogy már Leonyid Brezsnyev referátu mában történelmi jelentőségű javaslatok hangzottak el. Már most meg lehet jósolni, hogy a szovjet pártkongresszus úgy vonul be a történelembe, mint a Szovjetuniónak a nemzetközi kapcsolatokban új korszak kezdetét előkészítő kezdeményezését meghozó nagy tsemen v. Máris érezhető ugyanis, hogy a világban nem minden téren fújnak hidegháborús szelek, nem minden térségben várhatók viharok... S éppen a legfontosabb területen, a kelet—nyugati kapcsolatokat meghatározó szovjet—amerikai viszonyban nyílnak új lehetőségek Leonyid Brezsnyev javaslatai nyomán. Egy csúcstalálkozó gondolatát a jelek szerint (és a nyilatkozatok szerint is) Washingtonban komolyan kezdik tanulmányozni. Nyugat-Európában főleg az enyhülés megszilárdítását célzó többi szovjet Indítvány talált visszhangra, mindenekelőtt az úgynevezett «bizalomerősítő intézkedésekre« vonatkozó javaslat, amelyet általában a nyugateurópai államok, így például Franciaország számara tett gesztusként, a madridi találkozón előterjesztett francia tervezethez való közelítésként értékelnek. Az SZKP XXVI. kongresszusa alkalmat adott a testvérpártok vezetőinek, hogy felszólalásaikban hangot adjanak tőreik vésőknek: a Szovjetunióval együtt küzdenek a békééit, a társadalmi haladásért. KHdár János is hangsúlyozta, hogy Leonyid Brezsnyev új. nagy horderejű javaslataival teljes mértékben egyetért. Az MSZMP Központi Bizottságának első titkára rámulatott arra, hogy a Szovjetuniót és a Magyar Népköz- társaságot összeköti céljaink és alapvető érdekeink azonossága. Minden erővel a szocialista közösség összefogásának, egységének, együttműködésének erősítésére kell törekedni. Ennek a gondolatnak a jegyében foglalkozott a kongresszuson számos felszólaló a lengyelországi eseményekkel is. Végül meg kén említeni, hogy a pártkongresszus alkalmát felhasználva számos fontos kétoldalú találkozóra, eszmecserére került sor Moszkvában. Leonyid Brezs- nyev elsőnek Fidel Gastró- vál találkozott. Megbeszélésük megfelelt annak, hogy a szocialista Kuba helyzete nagy figyelmet érdemel ma, amikor az imperialista törekvések Közép-Amerikában mind veszedelmesebb, mind fenyegetőbb módon jelentkeznek. 2 Veszélyben voMe a * fiatal spanyol polgári demokrácia a puccskísérlet idején? Ügy látszik: igen ... Bár nyilván való, hogy Tejem csendőt'alezredes, a spanyol parlament, a Cortes épületébe behatolt guardia civilegy- séggel magára maradt, s tulajdonképpen csak del Bosch altábornagy, a valenciai katonai körzet parancsnoka mozdult még, az, aki kivételes állapotot rendelt el. A napok múltával azonban a spanyol sajtó néhány érdekes és nyugtalanító részletet is közölt: a vezérkari iónok helyettese csatlakozni akart Tejeróhoz, a puccs forgatókönyve szerint pedig a Madrid melletti páncélos hadosztály egységeinek meg kellett volna száLlmlok a főváros stratégiai pontjait. Armada y Comyn tábornok, a vezérkari főnök helyettese, valaha épp Jánós Károly király nevelője volt. Egyes hírek szerint a tábornok a puccskísérlet óráiban meg is akart jelenni az uralkodó előtt, de az nem fogadta. Általában megegyeznek a madridi politikai megfigyelők abban, hogy János Károly határozott magatartása húzta keresztül a puccsisták számításait. A király éjszakai rádió- és televízióbes/.éde nagy hatású volt és láthatóan vissaariasztotta az államcsínytől azokat, akik rokonszenveztek Tejero tervével és tettével. Az elvetélt puccskísérlet pillanatnyilag megerősítette az új miniszterelnököt Calve Sotelót, aki mégis kapta az abszolút többséget a parlamentben. De az új kormányfő nem koalíciós kormányt alakított, hanem csak az úgynevezett demokratikus centrumra támaszkodott, A spanyol polgári demokrácia megmenekülését egy francóista jellegű katonai puccs veszélyétől Nyuget- Európa különösen nagy megkönnyebbüléssel fogadta. Spanyolország 1984-től kezdve a Közös Piachoz fog csatlakozni. Ezt követően pedig « madridi jobboldal a NA- TO-be való belépést szorgalmazza. 3 Imiét napirendre kerül • Namíbia függetlenségének kérdése? Még élénken • világ emlékezetében élhet, hoey Genf ben az ENSZ égisze alatt nemrég nemzetközi konferencia ült össze, amelynek az lett volna a feladata. hogy meghatározza egy délnyugat-afrikai terület, a fajüldöző pretoriai rendszer által bitorolt Namibia sorsát A konferencia kudarcba fulladt. Mégis, már az a tény, hogy létrejött, s hogy először sikerült egy asztal mellé ültetni a Dél-afrikai Köztársaság képviselőit és a népi felszabadító szervezet, a SWAPO vezetőit, azt jelezte, hogy megindult egy folyamat... Mont az Afrikai Egység- szervezet miniszteri tanácsa foglalkozott újra az üggyel. Addisz Abebában az Africa- hall épületében üléseztek az afrikai országok külügyminiszterei. Egységeseknek mutatkoztak abban, hogy sürgessék a pretoriai hatóságok elleni fellépést. Különösen a Dél-afrikai Köztársasággal szembeni már korábban kimondott olajszállítási tilalom betartását, Mert például tételesen felpanaszolták eeve- sek, hogy a brit—holland Shell társasáé öt nagy olaj- szállító hajója éppen most van úton Dél-Afrlka felé ... Pedig a nyugati hatalmak — szavakban — sokszor fejezték ki már egyetértésüket .azzál, hogy Namíbiának meg kell adni a függetlenséget.. s hogy e végből a fajüldöző pretoriai rendszert tárgyalásokra kell kényszeríteni, ennek viszont az embargó, a szállítási tilalom a leghatásosabb eszköze. Ha azonban üzletről van szó, profitról, akkor a legszigorúbb tilalmakat is áthágjak. P. J. ÜVEG-, PORCELÁN-, KERÁMIA- ÉS DÍSZTÁRGYVÁSÁR 40 százalék engedménnyel a Somogy megyei Iparcikk-kiskereskedelmi Vállalat kaposvári, barcsi, fonyódi szaküzleleiben és a Somogy Áruházban. T AwrofiA-üvCm Amíg a készlet tart! (84233)