Somogyi Néplap, 1981. február (37. évfolyam, 27-50. szám)
1981-02-12 / 36. szám
Az SZKP XXVI. kongresszusa Hsgyedmiliiárd ember nevében A LENDÜLET KEZDTE Irodalmi est a hivatalban Több mint 17 millió tagja van a Szovjetunió Kommunista Pártjának, óe nemcsak ennyien várják most a párt XXVI. kongresszusát. A felkészülés az egész ország ügye. Tanúsítja ezt — egyebek között — a, kongresszus tiszieietere indított murúta- verseny. A pártalapszervezetek megtartották a beszámoló és ve- zetósegvalasztó taggyűléseiket. Ezeket követték a járási, a városi, a területi pártkonferenciák, majd mindegyik köztársaságban a kommunista pánt kongresszusa. Kialakult azoknak a névsora akik a párttagság kep- viseletéberi ott lesznek a Kreml Kongresszusi Palotájában. A taggyűlések, párt- ertekezletek átgondolt, íelel- ] ősségié! jes vitát, eszmecserét hoztak. Több mint há- rommitüo konkrét javaslat született. Ezek jó része ugyan helyi problémák megoldására irányul, de nem kis szambán hangzottak el olyan vélemények, amelyek az országos kérdések eldöntéséhez adnak tanácsot. Sok fiatal ember került a pártbizottságokba, a vezetőségekbe. A párttagság vitája azonban csak része az országos eszmecserének. Műhely- és üzemi gyűléseket is rendeztek. Tárgyaltak a tervről a szakszervezeték, a Komsao- mol-szervezetek. A sajtó, a rádió és a televízió is helyt adott a javaslatoknak, A felszólalók többsége arra törekedett, hogy feltárja a munkát nehezítő tényezőket, javasolja a megoldás módját. Gyakran alig lehet megkülönböztetni, melyik javaslat érkezett tudóstól vagy munkástól, gazdasági vezetőtől vagy kolhozparasztnői, mérnöktől vagy nyugdíjastól. Az országos eszmecsere legfőbb tanulsága, hogy a milliók magukénak érzik a tervet. Ezt mutatja a hatalmas. az egesz országot átfogó kongresszusi munkaverseny, amelybe már több mint száz millióan kapcsolódtak be. A felajánlások, a kezdeményezések általában a terv feladatainak megoldására irányulnak. Figyelemre méltó, hogy a kezdeményezésekben, a vállalásokban most már korántsem csupán mennyiségi mutatókról, határidő előtti teljesítésről van szó. Legalább ilyen súlyt kaptak a gazdaságosig növelésere, az anyagtakarékosságra, a minőségi előírás maradéktalan teljesítésére, a szállítási határidő megtartására vonatkozó kötelezeltÖntevékeny brigádok A KongrowrBwrf Palota — Itt tartják *». S16KP XXVI. kongresszusa. Változatlan területről — több cukor A cukorrépa-termelő nagyüzemeknek a VI. ólevet, terv időszakaiban a terület bővítésé nélkül kell több alapanyagot adniuk a feldolgozó iparnak; a tévézett többletet ae agrotechnika javításától es a jelenleg gyakran hiánycikknek számító gépek beszerzési lehetőségének biztosításától várják. A répa termőterülete * következő években 118 ezter hektár kórul alakul, ami megfelel az elmúlt évek a-t- laganak. Az egy hektárról nyert cukornak viszont mintegy 500 kilogrammal kell növekednie, igy — 1085-ig — meg kell haladnia a 4360 kilogrammot. Ez úgy érhető el. ha hektáronként mintegy 3 ezer kilogrammal emelkedik a termésátlag. Ahhoz, hogy ezt a hatalmas répatömeget lehozhassák a földekről, javítani kell az üzemek gepellátasát. Már a múlt évi betakarításnál Is nehézségek mutatkoztak a gépi munkáknál. elsősorban amiatt, hogy egyes — általában importból szármázó — géptípusokhoz nem jutottak hozza a termelők. Az előirányzat számol azzal, hogy a 100—200 hektáron répa termetesre berendezkedett üzemek megrendeléseit hazai, Illetve a szocialista importból származó gépekből kielégítik. Viszont gondot okoz a 250 hektáros vagy ennél nagyobb területen gazdálkodó üzemek gép- beszerzésének zavartalanná tétele. Sokáig hiánycikknek számított a francia importból szármázó cukorrépa-be- takaritó gép, ez most 30 százalékos allaini támogatás mellett beszerezhető. így ío-, kozatosan lecserélhetik a régebbi, elhasználódott gépeket az üzemek. A cukorrépa- vetőmag döntő hányadát házai termésből fedezik. A fajtaválasztékot azonban bővítik; a szükséges vetőmag 10 százalékai importálják, éspedig a legkorszerűbb fajiakból. Javítja a termelők esélyét, hogy a növény termesztésnek ebben aiz ágazatában jól működő termelési rendszerek fogják össze a gazdaságokat. A termőterület 80 százalékán a termelési rendszerekhez tartoaő gazdaságok foglalkoznak ezzel a növénnyel, így a legújabb módszereket és a kedvező tapasztalatokat soron kívül átvehetik a rendszergazdáktól, és a gépiek átcsoportosítására is jó lehetőségük lesz. ségváüalások. Az új termelési eljárások, tudományos . eredmények gyors gyakorlati alkalmazása, a hatékonyság növelése ugyancsak visz- szatérö elemük a felajánlásoknak. Az országos vita, a kongresszusi munkaverseny azt tanúsítja, hogy a fiárt kongresszusát az egész ország magáénak érzi. Részt kér es kap mindenki a feladatok kijelöléséből és megvalósításából. Az a mintegy hatezer küldött, a-ki február 23-án helyet foglal a Kreml Kongresszusi Palotájában, nemcsak a szovjet kommunisták 17 milliós seregét, hanem a Szovjetunió 260 milliós népét képviseli majd., Kis Csaba A díszes brigádnaplóban ott áll dr. Kállai Lajos pénzügyminiszter-helyettes bejegyzése: „A korszerű technikához, a tartalmas munkához, szépérzékükhöz gratulálok. Eredményes tevékenységükhöz. áldozatos munkájukhoz minden jót kívánok.” Mind az öt brigádnak jutott a dicséretből, ezeket a sorokat azonban a P.adnóti Miklós brigád naplójába írta be a Somogy megyei Tanácsi Költségvetési Hivatal számítógép-termének tavalyi avatási ünnepségén. Nagy sikere volt ugyanis a lányok és asszonyok kézimunka-kiállításának- s ott kerültek be az elismerő sorok a brigádnaplókba. A hivatal példát mutatott a közalkalmazottaknak, náluk alakultak meg elsőként a szocialista címert küzdő brigádok. — Jelenleg hat brigád tevékenykedik a hivatalban — .kezdte Gyulai József né szb-titkár. — Négy 1976- ban alakult, majd 1978-ban az ifjúsági a számítástechnikai osztályon, most decemberben piedig mega lak-üt a Váci Mihály brigád. A dolgozók kezdeményezték az első brigád megalakítását, mondván, hogy jól érzik magukat együtt, közösen járnak a kulturális rendezvényekre is, A hivatal vezetősége, a szakszervezeti bizottság felkarolta a kezdeményezést. A közös felhívás nyomán még hárum brigád alakult akkor. Előkerülnek a díszes brigádnaplók. a közös társadalmi munkákon, a nagy sikerű képzőművészeti, gyermekrajz-, hobbikiállitáson készült lényképiek. Van miben gyönyörködni-. Mizerák Gyulané munká- verseny-ielelős kiegészíti az elhangzottakat, —- Most nyolcvanan dolgoznak a brigádokban. A Lendület, a Komócsin Zoltán, a Zrínyi Ilona, a Radnóti Miklós brigád ezüst fokozatot kapott, a Bolyai János pedig tavaly kiérdemelte az ifjúsági szocialista brigád címek — Ezek a vállalások nem mondvacsináltak, tartalom van mögöttük ... Sok nő dől. gozik nálunk, így nem csoda. hogy sok a jó ötlet — jegyzi meg az szb-titkár. Dr. Orosz Lászlóné, a hivatal vezetője elégedett a brigádmozgalom eddigi ered. ményeivel. A brigádok i$ megnézték a Somogy bemutatkozik efmfl kft. állítást a Hazafias Népfront termében — Számítunk ezekre a közösségekre a minőség javításában. Nálunk is előfordul munkatorlóuás, a brigádok olyankor kitesznek magukért. Nagy a szerepük a közösség kialakításában. Korábban gondot okozott — az elhelyezés, no meg személyi okok miatt — az osztályok közötti együttműködés. F en ugyancsak segítettek. A vállalások révén azt is megcsinálják, apu nem munkaköri kötelességük. A Lanula^, a jogszabályok megismerése, a szakmai napok mind hozzájárulnák a hivatali munka minőségének javításához. Meggyőződtem róla, s most tanúsíthatom, hogy kevés helyen tapasztalható ilyen tartalmas közművelődési tevékenység. A Komócsin Zoltán brigád például József Attila-ünnepséget szervezett, s ezen 2—3 gyermekes édesanyák is mondtak verset. Most Takáts Gyula költőt készülnek meghívni. A Zrínyi Ilona brigád együttműködik a megyei könyvtár olvasószolgálatával, s nézőket szervez az előadóestekre. Rendszeresen ren- - deznek könyvkiállítást és -vásárt, s ennek is köszönhető, hogy évente 85 ezer forint értékű művet ad el a Kossuth, a Művelt Nép bizományosa. A Radnóti Miklós. brigád a pártkongresz- szus idején • felhívással fordult a többiekhez, és egymás segítésére, a közös rendezvényekre ösztönzött. A Bolyai János ifjúsági szocialista brigád felhívására min. den közösség csatlakozott a Sziklai brigád kezdeményezéséhez. A nagyberki tar- ben szüreteltek, s egynapi társadalmi munkájuk ellenértékét a gyermekintézményekre fizették be. Az idén a mozgássérüllek javára szerveznek társadalmi munkát. Elsőként a Lendület brigád alakult meg. A lelkes közösség szervezi a kismamatalálkozót. Legutóbb az új számítógépieket is megmutaf- » ták a gyermekgondozási segélyen levő társaiknak. Közben a brigádtagok a hazulról bevitt játékokkal szórakoztatták a gyerekeket. A Lendület tagjai most a Bar- t ók-évforduló helyi megünneplésére készülnek. — Ha visszatekintünk * kezdetre, és összegezzük a brigádok mai eredményeit — mondja Pados József né brigád vezető —, mindenképpen megérte, hogy vállaltuk az úttörő szerepét. Az volt a célunk, hogy a mín'dem- ftapi munkában helytálljunk, egy kicsit többet adjunk, egymást ösztönözzük, például a minőségre... Ez nekünk is. a hivatalnak is jó. Én egyébként brigádmozgalmunk szép eredményének tartom, hogy ott, ahol ennyi a nő, a családanya, s nehezen tudnak maradni fél 5 ütan, mégis elértük, högy ott vannak a programokon. Olyanra például, hogy az irodaház átadása előtt bejöttünk hajnali hatra, s rendbe tettük az udvart. Ma már. ha az ember kimegy a folyosóra és int egyet: na menjünk, lányok, csináljuk — mindenki ott van! Lajos Géza „Magunknak kell megoldanunk...” Fejlesztések és fenntartás Százki lenevennégy mill ió fo- rintos termelési értek mellett huszonegymillió forintos nyereséget ért el a múlt évben a Kutasi Állami Gazdaság. A termelésben az állattenyésztés vezet: 429ü-es a szarvasmarha-, 383-as a somogysárdi lóállomány. Ezt követi az 550 hektáros — ebből 350 hektár a termő — gyümölcsös, végül az állat- tenyésztésnek alárendelt 3500 hektáros szántóföldi nővén}’termesztés zárja a sort. A sajátos szerkezetnek megfelelő tervek sajátos feladatok és fejlesztési döntések elé állítják a gazdaság műszaki ágazatát. Erről Kir- kovits István általános igazgatóhelyettes tájékoztatott. — Néhány éve 2100 férőhelyes hízómarhafelepet építettünk. Helvenmillió forintos beruházással az idén — várhatóan júniusban — újabb saját kivitelezésű telepet adunk át. Ezzel befejezzük az á gazait fejlesztését; az ötéves tervidőszak végére ötezres állománnyal számolunk. A hatvanfós épi- tőbrigádunkat most ez a munka köti le. Másodikként a hatvanlkilene fenntartóról szóljunk. Az erőgépiék, iár- OPŰvétL es egyob gepek értéké 75 millió 'forint. Nem csak a szinten tartást jelenti az évi hal-tíz millió forintos ráfordítás. (A felelősség illusztrálására elegendő az elmondott két adat . . .) — Ami «szorít« bennünket: mi előbb meg kell oldanunk az öntözéses szerves trágyázást. Három-öt even belül a fennmaradó kétszáz hektár gyümölcsös is termőre fordul. További rázó- es metszőgépeket kell beszereznünk. s a kommunális létesítményeken kívül méregraktár. permetezőtorony vár fölépítésre. Az. ötéves tervidőszak végére gyümölcs-bőd meghaladjuk az évi ezer vagonos mennyiséget.. A szállításhoz harmincezer ládát készítünk — vásároltunk három szalagfűrészt —■ de az optimális mennyiség százezer darab lesz. A gyártáshoz legalább egy épületet kell emelnünk... Ennyit dióhéjban a műszaki ágazatról. Igaz, ösz- szességében is részletesen kívántuk volna vizsgálni, de az elmondottak alapján kevés az ere rendelkezésre álló idő, Utunk nem vezet tovább a központi fenntartó műhelynél ; bár a gazdaság múlt évi, nuntesö kétszázmillió forintos költségének csak 7—8 százalékát »vitték el-« a szerelők, munkájuk hasznát nem a ráfordítások arányában mérik. Hóié hizlalja a sarat az udvaron; beton keverő, mü- trágyaszoró. falnak támasztott traktorkerek állja a szitáló esőt. A --műhelyfőnök«. Papp Im jós irodájának a csarnokra nyíló ablakából traktorfülkék sorét látni, — A fejőgépektől kezdve a John Deere kombájnig több mint kél százféle gépet javítunk. A műhely fölszereltsége? Még az idén —talán — üzembe helyezik a mosóberendezést. (Eddig Jobbára a falikúiról öntöz- gették a masinákat.) Az esztergapadunk húszéves, korszerűtlen. A kéziszerszámok nem okoznak gondot. — A létszám? — Tizennyolc, Kovács, bognár, villanyszerelő, hegesztő, gépszerelők. Az utóbbiakból elkelne még három- négy. és — szakmája szerint — nincs esztergályosunk. Ti- zenőtötven a legalacsonyabb, huszonegy nyolcvan a legmagasabb otaböL A fiZfeistfi a szakértelemtől függ. a kezdő is eljuthat másfél-ket év alatt a "plafonig«. Szó esik még az alkatrészellátásról — vagy inkább ellátatlanságról. Sok a hiánycikk. s a-mi a legégetőbb: lehet, hogy fékberendezés nélkül megy nyolc-tíz MTZ a márciusi műszaki szemlére...? Nasrv ‘ a forgalom, sorra jönnek az alkatrészt igénylők. Wagner János listáján — számolom — tizenegy tétéi szerepiel. Gépiszerelő, egyike a legjobb "szakiknak--. Nemcsak az órabére alapján lehet minden gép mellé állítani . .. Újítása még nem akadt, csak . . . — Csak ésszerűsítések. Hozza magával a munka, legutóbb a hidraulikus szivattyúk -teljesítményét mértük; ha jó, másutt van a hiba. Ezzel felére csökkentettük a7. addig erre fordi- tött munkaidőt. (Mástól tudom meg: a nem reg vásárolt olasz metszőgéphez hidraulikus kuplungot készített. "Ésszerűsítés« . ..) A csarnokiban ~szétválasz- /tott« MTZ-k: külön a mo- ton-ész, tőle két méternyire a fülke. A műhely legíiaita-. labbját, Gadó Ferencet keressük —; tavaly végzett a csurgói szakraunkásképizö- ben. ("Ügyes kezű, szorgal.-* más gyerek — mondja Id a szentenciát az együk "bírálója« —, ami£ szuuaúe out haza, jött kom báj nozni. Először csak ezt-azt segitgeiett, később elment mái' egyedül is ...«) — Melyik a kedvenc gépié? — Az MTZ. Ezt ismerem a legjobban. — Ha egy John Deer*-t kellene javítania? — Nekivágnék... Másik műhelyirész. arz autójavítóké. Hárman dolgoznak az IFA sebességváltóján. — Sürgős? — Sürgős lenne, ha nem esett volna az eső — egyenesedik föl guggoltából Horváth Imre csoportvezető. — Így nem tud műtrágyát szórni. Bár lehet, hogy holnap fagy lesz.. . Németh Ferenc az "univerzális ember«. Eredetileg kovács, de ha kell, akkor gépszerelő, esztergályos, hegesztő, lakatos. Elleste a fortélyokat — ami ugyan nem jelen! többet a tizev- ségben. — A gyakorlat meg a kényszerűség hozta az ismereteket. Mindent magunknak kell megoldanunk —és meg kell tudnunk oldani... B. Z. SOMOGYI NÉPLAP