Somogyi Néplap, 1981. február (37. évfolyam, 27-50. szám)

1981-02-10 / 34. szám

BirkczSs Hai kaposvári érem ] Ökölvívás | * » Győzelem Zala váioplollja ellen Szigetváron rendezték meg szombaton — szabadfogású birkózók részvételével — az úttörő ,,B'’ korcsoportos te­rületi versenyt. Somogy, Tol­na, Zala és Baranya megye 7« fiatalja lépett szőnyegre az erőpróbán. A Kaposvári Do.va 10 sportolóval képvi­seltette magút, s közülük hatan dobogós helyen végez­tek: 35 kg (12 induló): 2. Meláth, 38 kg (11): 3. Szabó, 53 kg (9): 1. Göndöcz. 2. Tor­mási, 58 kg (5) : 2, Plopp, 68 kg (4) 1. Tóth. Szombaton délután Kapos­váron, a Dózsa edzöcsarno- kában találkozott egymással Somogy és Zala válogatott­ja a megyék közti csapat- bajnokság keretében. A K. Dózsa és a KASI ö’clözóire épülő hazai együttes ezúttal is csupán a minimális lét­számmal. 12 fővel lépett sző­ri tóba, míg a Keszthely, Za­laegerszeg és Nagykanizsa öklözőiből álló zalai váloga­tott 13 sportolóval érkezett. A 250—300 főnyi nézőközön­ség néhány színvonalas és izgalmas találkozónak is tap­solhatott. A vendéglátók si­kerrel szerepeltek. Győzel­mük nagyobb arányú is le­hetett volna, hiszen1 Csonka, Rajzci és Horvath veresége meglepetés. A serdülőknél a légsúlyú Óvári ellenfél nélkül nyert, a harmatsúlyú Csonkát pe­I'alk&i (sötétben) jói küzdött Kilenc gól a Rákóczi—Admira mérkőzésen A PMSC nyerte a bécsi tornát i Becsben az. Admira sport- fciiub jubileumi nemzetközi labdarúgó-tornájának má­sodik napján a-/, időjárás is kegyesbe fogadta a négy’ résztvevő csapatot. Az Ad­riira-stadionban sorra ke­rült kettős mérkőzésen sü­tött a nap, s bár kissé fújt a szél, ideális korúimon vek között játszhatták le a ta­lálkozókat. Az első nap ősz» szecsapásai u1án ■ még telje­sen nyílt volt a küzdelem. Még a Rákóczinak is volt eselye a torna megnyerésé­re. A jubiláló hazai együt­tessel érdekes mérkőzést ví­vót;:. a -kaposvári csapat, de végül is alulmaradt. Miután a PMSC szomba­ton fölényesen legyőzte az Admirát, így a vasárnapi fordulóban már a döntetlen is elég volt ahhoz. h<4gy a torna győztese legyen. Szép serleggel térhettek haza te­hát a pécsiek. A Rákóczi a torna negyedik helyén vég­zett. Adm’ra—K. Rákóczi 5:4 (4:1) Becs, Admira-stadion. 1000 néző. Vezette: Hoiczmanm. Rákóczi: Horváth (Békéi a szünetben) — Kozma, Gu­lyás. Petrák, Csorba —Szlo­vák, Kisteleki, Havasi, Ka­nyar (Mészáros a szünetben) — Lingl (Czcouia a 32. perc­ben), Vékony. Gyors hazai góllal kezdő­dött a mérkőzés. Már az első percben megszerezte a ve­zetést az Admira Binder révén. 1:0. Továbbra is az osztrák csapat irányította a játékot, és a 6. percben nö­velte előnyét. Egy leguiritott szabadrúgást a késlekedő védőit mellett Kuna bombá­zott a bal sarokba. 2:0. Fo­kozatosan javult fel a Rá­kóczi játéka. Előbb a felfu­tó Kozma, majd Lingl te­remtett veszélyes helyzetet, ezek azonban nem vezettek eredményre. A 28. percben Vékony közeli lövését ne­hezen hárította az osztrá­kok kapusa. Tovább tartott a Rákóczi mezőnyfölőnye, s márrt ahogy ilyenkor lenni szokott, az oe-ztrákok értek el újabb gólt. A 35. pere­ben Frász fejesével szem­ben. .Horváth tehetetlennek bizonyult. 3:0; A 39. perc­ben sikerült szépítenie a Rá­kóczinak. Kisteleki talált a bécsiek hálójába. 3:1. Alig telt el két perc, újabb gólt rúgott az Admira. Az üre­sen hagyott Gallos nagy bombája a kapufát érintve SOMOGYI NÉPLAP Havast két gól szerzője került Horváth kapujaba. 4:1. Szünet után lendületeseb­ben kezdett a Rákóczi. Az 55. pereben Kisteleki lövését védte az Admira kapusa. A 60. percben egy osztrák kontra támadásnál Békéi étságbeesve elhúzta Knal- .dr lábait, 11-es. A büntetőt Gallos értékesítette. 5:1. Nyolc perccel később vi­szont a Rákóczi jutott 11- eshez, miután az egyik oszt­rák védő a kapu előterében kézzel ért a labdához. A büntetőt Gulyás lőtte a ka­pu jobb oldalába. 5:2. Egy perccel később Havasi már a Rákóczi harmadik Cio-jat lőtte. 5:3. Nem csökkent a kaposváriak fölénye, és en­nek az eredménye is meg­mutatkozott. A 81. percben ismét Havasi ért el újabb gólt. 5:4. Érdekes, változatos mér­kőzésen 'született meg ez a sokgólos eredmény. A ta­lálkozó első perceiben a- Rá­kóczi a sorait rendezte, az osztrákok ezt jól kihasznál­va elhúztak. De nem tudtak élni a leJekta.ru előnnyel, inert a Rákóczi dicséretes módon nem adta lel a küz­delmet. bár fellazult védel­me »jóvoltából-« újabb gólo­kat kapott. Szünet utáni ha­tározott játékával nemcsak megközelítette góljaival az Admirát, hanem játékban időnként többet is mutatott ellenfelénél. Különösen szü­net után nyújtott jó telje­sítményt a Rákóczi. A másik mérkőzés ered­ménye : PMSC—Wiener SC 1:1 (1:0) Gólszerzők: Dohány, illetve DjUXÍCB. Láaár Lajos A torna végeredménye: ». riwsr l 1 1—51 5 l. Wiener «» „ 2 — 1-1 2 Admira Z I — 1 3-a 2 4. Eakocju s ­1 i &-« 1 dig a bíró az első menetben mélyütésért loleptette. Az if­júságiaknál Papp Z. i/g;ü- mas. jo mérkőzést vívott, s pontozással győzőt;, Farkas mérkőzését pedig edzője a 2. menetben föladta. A kis- valtásiúlyú Patlzai akarata es szorgalma ezúttal győzelmet eredményezett: a na la maga­sabb es nehezebb zaiai ök­löző ellen nyert pontozással. A váltósúlyú Hegedűs jól kezdett, s egy sorozás után ellenfele már az első ménéi­ben föladta a küzdelmet. A felnőtt mezőny is jól rajtolt: a légsúlyu Vatulik ellenfel nélkül szerzett újabb kel pontot. A pehelysúlyú liajezi- azonban csalódást keltett. A múlt évben döntő fölénnyel nyert' mostani el­lenfele ellen. Ezúttal is vé­gig vezetett, de nem ügyéit eléggé a védekezésre, es „be­leszaladt'’ egy kemély jobb horogba. A bíró kiszámolta. A könnyűsúlyú Horváth L. is nagy lendülettel kezdett, de nem “osztotta be jól az erejét, és a végere elfáradt. Így a pontozok az ellenfelet hirdették ki győztesnek. Varga Z. több ütést bevitt már az első menetben, s a zalai fiú edzője hamar felad­ta a további küzdelmet. Szinten feladással győzött Nagy Z., akinek ellenfele a 3. menetben „vette igénybe” a törölközőt. Az utolsó ta­lálkozó sem tartott sokáig, mivel Vörös már az első menetben feladásra késztette ellenfelét. A végső eredmény így ala­kult 16:14-re Somogy válo­gatottja javára. Ezzel a mérkőzéssel egy időre elbúcsúztak a somogyi ökölvivobarátok a sportág­tól. Ugyanis a megyeben a tavasszal több találkozóra nem kerül sor (hacsak a Dózsa-válogatott egyik mér­kőzésének rendezését a bu­dapestiek áL nem engedik Kaposvárnak). A megyei válogatott a következő há­rom héten előbb Mohácsra, (Baranya ellen), majd Tol­nába és végül Zalába láto­gat a megyei csapa tbajnok- sag visszavágó mérkőzéseire. * * * Inkei 3’ibor meghívást ka­pott a válogatottba, s hét­főn Budapestté utazott. On­nan ma mennek tovább Ju­goszláviába, a Belgrádi Nagy díj nemzetközi verseny­re, ahol a kaposvári fiú is szoritóba lép. Orsós György a hónap elejétől Budapesten vesz reszt az ifjúsági valogatott- keret felkészülésén. * * * Az országos csapatbajnok­ságon ezúttal egyetlen somo­gyi öklöző sem jutott szóhoz a Dózsa válogatottba. Benke Gyulát ugyan felhívtak Bu­dapestre, de nem lepett szo­rít óba. A "Dózsa Tatabányán sze­repelt a Bányász ellen, s 17:7 arányban alulmaradt. A további eredmények: Építők—Vasutas 12:10, Vasas —Néphadsereg 16:8. A csb-n a Bányász-váloga­tott vezet 6 ponttal. A továb­bi sorrend: 2. Vasas (3 pont), 3. Dózsa (3). 4. Vasutas (2), 5. Néphadsereg (2), 6. Épí­tők (2). Döntetlenek hete a totóban A telitalálatos szelvény: x, 1, x, x, x, x, x, x, x, 2, 2, X, X +x. öt fogadó ért el tizenhá­rom plusz egy találatot, nye­reményük 524 061 forint. A tizen hármasok 233 921 forin­tot. a tizenkettesek 4628 fo­rintot, a tizenegyesek 333 fo­rintot, a tizesex 58 forintot érnek. Várjuk önt a kiskorpáin bútorboltunkban! Kiárusítást tartunk 1981. FEBRUÁR 9-TÖL 20—30 Vos engedménnyel amíg a készlet tart. Gyermekszobak, konyhagamitúrák, fotelok, heverök, tv-szekrények, dohányzóasztalok es még számos egyedi bútor, előszobaíal, állófogas, sarokgarnitúrák kaphatók engedménnyel. Bútorszállításhoz szállítóeszköz rendelkezésre áll a helyszínen. Nagybajom—Kaposfő és Vidéke Afész igazgatósága (.166791 FEBRUAR A nap 4.38 orakor kel, s 17.00 órakor nvnjrszllr; a hold !§.•: orakor kél. s 33.19 órakor nyugaaik. KEDD Elvira A várható időjárás: Megnövekvő felhőzet, néhány helyen eső, záporesö, időnként erős déli, délnyugati síéi, A legmagasabb nappali hőmérséklet ma, kedden 10 és 13 fok között alakul. — Ait a swp fényes nap — képernyőn. Szabó Magda színművéből tévéjátékot rendez szönyi G. Sándor. A műben szerepet kapott' Jor­dán Tamás, a Csiky Gergely Színház Jaszai-cm jas művé­sze is. — Hangos híradó felszere­lését tervezik a Mezőgép mennyei gyáregységében. Va­lamennyi műhelyben és irodában hangszórókat he­lyeznek el, s ezeken keresz­tül naponta sugároznak majd tájékoztatói, híreket, zenét a dolgozóknak. Kilenc bocs - és a tavasz Kilenc kis bocs született hár.om medvemamától a veszprémi áilatóertben. ahol »Dezsőké«, a héthónapos orosztan vezérletével a 250 állatfaj — a több évi meg­figyelések alapján — már a tavasz közeledtét jelzi. Hang­versenyt adnak az újgui- neai törpedingók, nászúkat tartják az uhu- és a sarki hóbaglyok, s előjöttek rej­tekhelyeikről a flamingók es a koronás daruk is. — Korán Sztevanovit.v estjét rendezik meg holnap 17 órakor á barcsi művelő­dés.! központban. A neves étiekest a Láma együttes kí­séri. — Törneirvzcrenchétlenseg történt vasárnap délután Athéniben ács Olympiakos— A EK labdarúgó-mérkőzés után. A tömeg megindult a kijáratok felé, amelyek kö­zül az egyik leszakadt. A főidre zuhantakon a kifelé törtető emberek keresztül­gázoltak. A jelentések 20 halálos áldozatról és 25 sú­lyos sérülésről szólnak. — Elismerő kritikát közöl a Muzsika most megjelent februári száma a Kaposvárt Szimfonikus Zenekar no­vember 24-i hangversenyé­ről. Péteri Judit elsősorban Mozart Jupiter-szimfónia- jának előadását emelte ki. Cirbusziüz ötvennyolc ember halt meg és körülbelül ötszáz megse­besült az indiai Bungalóié­ban, amikor egy cirkusz te­tősátra előadás közben meg­gyulladt. A tüzet valószínű­leg rövidzárlat okozta, s szinte pillanatok alatt lán­gokban állt a négyezer sze­mélyes cirkusz teteje. A programon épp matinéműsor szerepelt, s a közönség fő­ként gyerekekből állt. — 175 vállalat és 147 kéz­műves kisiparos jelen• kezeit már most a Pécsi Ipari Vá­sárra az ország minden ré­széből. A nyolcadszor sorra kerülő termékkiállítás jú­lius 10-én nyílik, s az elő­készületek azt ígérik, hogy gazdag választék várja majd az érdeklődőket. Érdekesség lesz, hogy 100 kézműves kis­iparos a.Jókai úti iskola ud­varán külön kirakodova- sart rendez. Szerkesztőségi ügyelet este 8-ig Telefon: 11-510 10 évvel ezelőtt, 1971. február 10-én fogadta el az országgyűlés a harma­dik tanácstörvényt, amely a szocialista rendszerünkben ténylegesen betölt ón szere- )>ük.ne* megfelelően hatá­rozta inog a tanácsok lel- aöatait. A lauácsiörvény összefog­lalja és szabályozza a/, al­kotmánynak, ht alkotmá­nyos rendelkezéseknek meg­felelően a tanácsok, a taná­csi végrehajtó bizottságok, valamint a szakigazgatást szervek szervezetére és mü- ködésére vonatkozó rendel­kezéseket. Több mint három évtizede, 1930-ben az etvő ta­nácstörvény alapján szervez­ték meg országszerte a ts­náüsrendszert. A történeti fejlődés tapasztalatait tük- eözte vissza az 1934. éri X. törvény, illetőleg a már em­lítőit IMI. évi I. törvény. F. harmadik tanácstörvény korszerűsítette a tanácsok szerve&etét, működését, kép­viseleti rendjét. központi irányításukat, s Jelentősen megnövelte hatáskörüket és önállóságukat. A 11 fejezet­re oszló és 75 paragrafust tartalmazó tanácstörvény célja, hogy a szocializmus teljes felépítése érdedében bontakoztassa ki a. tanácsok tevékenységét. önállóságát, tevékenységük szakszerűsé­gét. s egyidejűleg a közpon­ti állami irányítás hatékony­ságát. Megkerült az ellopott kislány A rendőrség, a lakosság segítségével, 1981. február 9­én. délután Ákos Sándorné 22 éves gyáli lakosnál egész­séges állapotban megtalálta az 1930. december 15-en a XVIII. kerület tfeszoce ut­cai bölcsődéből fondorlatos módon, a szülők tudta nél­kül elvitt Csapánszkij Orso­lya kétéves kislányt. A rendőrség a gyermeket a szülőknek átadta es a vizs­gálatot folytatja. — összeütközött egy 9 ezer tonnás görög teherha jó­val egy szingapúri halászha­jó, s 11 matróz eleiét vesz­tette. A Portugália déli part­jainak közelében bekövetke­zett szerencsétlenséget az okozhatta, hogy a görög ha­jó — motorhiba miatt — el­tért eredeti útirányától. — Tiszta vizet a fejekbe. Ezzel a címmel jelenik meg Kom Jós János könyve, amelyben ka báré jelene tok, konferanszok, tréfás ötletek mellett tárcák, kritikák, ta- -nulmányok olvashatók. — Féktávolságon belül lé­pett egy Trabant elé vasár­nap Kapo&varon. a Gorkij utcabain a 60 éves Egyed László helybeli, ‘nyugdíjas, és az autó elütötte. Az idŐ6 ember súlyosan megsérült. — A középtávú tervben szeiepei a soum>&yvari Dózsa György utca kiépítése. La­punk február 4-i számában U tépi tés összefogássá; című- cikkünkben tévesein szere­pelt a munka idei elvégzése. — ÁSZT ALIT r NTS’7 VIL.4C BAJNOKSÁG! 1981. áp 20— 26. Növi Sad (Ü (vidék). Elhe­lyezés Zrenjanlnban a Hotel Voivodtnaban. Utazás saját gép­kocsival. Has/.veteli dli: 391t> Ft + útlevél (200 Ft) + zsebpénz. Jelentkezés és felvilágosítás: Express utazási iroda, Kapusvár, Ady E. u. 8. Telefon: 13-656. — Műbőr edzérlpfl és teisl«»­rtpő — 31-tdl 45-lá — érkezett a nagyatádi spurtszei bollüa. \

Next

/
Oldalképek
Tartalom