Somogyi Néplap, 1981. február (37. évfolyam, 27-50. szám)

1981-02-28 / 50. szám

Folytatta tanácskozását az SZKP XXVI. kongresszusa {Folytatás a 2. oldalról) szakra közösen kidolgozott hosszú távú együttműködési célprogramok. A fejlődő államokkal való együttműködésünket igazsá­gos és egyenjogú alapokra építjük. Ezt szolgálja a ke­reskedelem. valamint az ipa­ri és mezőgazdasági objek­tumok építésében, a nemzeti káderek képzésében való köz­reműködésünk. s a hosszú távú ipari kooperációra épü­lő egyezmények megvalósítá­sa. A Szovjetunió továbbra is a tőkés országokkal való szilárd, kölcsönösen előnyös kapcsolatok építése, s e kap­csolatoknak a kölcsönös kö­telezettségek szigorú betartá­sa alapján történő bővítése mellett foglal állást. Kellő­képpen méltányoljuk, hogy sok tőkés ország és azok üzleti körei konstruktív mó­don közelítik meg a nem­zetközi gazdasági együttmű­ködés kérdéseit, s kereske­delmünket mindenekelőtt ezekkel az országokkal fog­juk fejleszteni. Nem a mi hibánk, hogy például az Amerikai Egye­sült Államokkal folytatott kereskedelmünk csökken, il­letve pang. Ez az Egyesült Államok arra irányuló poli­tikájának következménye, hogy a kereskedelmet az egyenjogú nemzetközt együtt­működés érdekeitől idegen, dicstelen politikai célokra használja fel. Ami a Szov­jetuniót illeti, mi az Egye­sült Államokkal is készek vagyunk fejleszteni gazdasá­gi kapcsolatainkat egyenjo­gú. kölcsönösen előnyös ala­pon. A Szovjetuniónak a nem­zetközi gazdasági együttmű­ködés széles körű fejleszté­sét célzó irányvonala vál­tozatlan Aiarad. Ez elvi irányvonalunk, amely a nem­zetközi gazdasági kapcsola­tokban azt tükrözi, hogy a szovjet külpolitika céltudato­san törekszik a béke megőr­zésére, az enyhülés és a né­pek közötti kölcsönös meg­értés elmélyítésére. Az irányítás és a gazdál­kodás színvonalának fejlesz­tésért célzó tevékenységre át­térve Tyihoinov emlékezte­tett rá: — Pártunk központi bi­zottsága és a kormány intéz­kedések komplexumát dol­gozta ki a gazdasági mecha­nizmus tökéletesítésére, va­lamint annak érdekében, hogy a mechanizmus nagyobb mértékben szolgálja a haté­konyság és a minőség foko­zását. Előirányoztuk a terve­zési munka javítását, a gaz­dasági önelszámolás megszi­lárdítását, az anyagi és az erkölcsi ösztönzés fokozását. A gazdaság térvirányításót szilárdítva tovább kell fej­lesztenünk az önelszámolást az ötéves tervfeladatok és a hosszú távú gazdasági nor­matívák alapján, tökéletesí­tenünk kell az árképzést, a hitelrendszert és a pénzügye­ket, aktívan kell alkalmaz­ni a gazdasági ösztönzők egész rendszerét. Az irányítási mechaniz­mus tökéletesítésének szük­ségessége nyomatékosan megköveteli, hogy mélyreha­tóan megváltoztassuk a ve­zető gazdasági káderek tevé­kenységének tartalmát, mód­szereit és, stílusát, átalakít­suk mentalitásukat. Nagy gazdasági és társa­dalmi jelentősége van a mai viszonyok között annak, hogy fokozottabban bevonjuk « munkásokat, a kolhoztagokat és az alkalmazottakat a ter­melés irányításába, hogy emeljük a legnagyobb tö- megszervézet, a szakszerve­zetek szerepét mindazon kér­dések megoldásában, ame­lyek a termelésre, a dolgo­zók munka- és életkörülmé­nyeire és pihenésére vonat­koznak. Az eltelt tíz ötéves terv­időszak méltóképpen szol­gálta a kommunizmus épí­tésének és » béke megszilár­dításának nagy ügyét, « szovj el, emberek életkörül» ményeihek javítását. Ezek­nek a céloknál# van aláren­delve új, tizenegyedik öt­éves tervünk is. Az alkotás és a béke. ez a két egymástól elválasztha­tatlan fogalom, fölöttébb kö­zel áil valamennyi dolgozó ember szívéhez, s ez hatá­rozza meg terveink lényegét. A mai bonyolult nemzetkö­zi helyzetben, amikor Akti­vizálódtak az imperialista reakció és agresszió erői, a Szovjetunió, mint aat Leo- nyid Djics Bfezsnyev hang­súlyozta, mindent megtesz annak érdekében, hogy meg­védje és megszilárdítsa a békét, hogy magakadályoz­zon egy új világháborút, s megbízhatóan szavatolja a szovjet emberek békés te­remtő munkáját. Továbbra is lankadatlan figyelemmel kísérjük az or­szág védelmének megszilár­dítását. Nem férhet hozzá kétség: dicső fegyveres erőin­ket minden szükségessel el­látjuk ahhoz, hogy megbíz­hatóan szembeszegüljenek az imperialista erőknek a kato­nai fölény megszerzésére irá­nyuló kísérleteivel. Pártunk és népünk büszke az elért kimagasló vívmá­nyokra és magabiztosan te­kint a jövőbe. A kommunizmusért, a bé­kéért további megfeszített alkotó munka vár ránk. A nagy Lenin mondotta: ahhoz, nogy óriási építőmun­A tanácskozás népszerű vendége, Luis Corvalán, a Chilei Kommunista Párt főtitkára a küldöttekkel beszélget kát végezzünk, kellő tuda­tosságot, eszmeiséget, önfel­áldozást és állhatatosságot kell tanúsítanunk. A forradalmi harc és az új élet építésének egész hősi útja megmutatta, hogy eze­ket a nagyszerű tulajdonsá­gokat testesíti meg lenini pártunk, a szovjet nép — a nagy alkotó, harcos és építő nép! A kommunizmus magasz­tos eszményeitől áthatott, a párt által irányított és szer­vezett tömegek eleven alko­tó munkája szilárd bizosí- téka annak, hogy az SZKP XXVI. kongresszusának tör­ténelmi jelentőségű határo­zatait eredményesen megva­lósítjuk — fejezte be előadói beszédét Nyikolaj Tyihonov. Vita a gazdasági feladatokról A beszá móló el ha ngzása után megkezdődött annak megvitatása. Az első hozzá­szóló Vaszilij Konotop, a moszkvai területi pártbizott­ság első tjitkára volt, majd Leonytd Groskov, a kemero- vói területi pártbizottság el­ső titkára, Alekszandr L)as- ko, az ukrán minisztertanács elnöke, Viktor Poljakov, a Szovjetunió gepkocsiipari minisztere kapott szót. Nagy lelkesedéssel fogjadt* ezután a kohgresszus az emelvényre lépő Luis Corva- lánt,_ a Chilei Kommunista Párt főtitkárát, aki a fasisz­ta diktatúra ellen harcoló chilei kommunisták üdvjjzle- tét tolmácsolt*. Hangsúlyoz­ta : az SZKP kongresszus* megmutatta, hogy van a vi­lágon olyan erő, amely győ­zelemre viszi az életet a ha­lál fölött, a haladásit a reak­ció fölött. A Chilei KP főtitkára kö- saörtetet mondott az SZKP- nak, minden haladó erőnek azéirt a támogatásért, ame­lyet Chile népének nyújta­nak a fasiszta diktatúra el­leni harchoz. A következő trónok, Herbert Mles, a Német Kommunista Párt elnöke beszédének nagy részét an­nak a küzdelemnek szentel­te, amelyet a nemzetközi kommunista és munkásmoz-* galom vív a háborús veszély megnövekedése ellen. Rész­letesen szólt az NSZK hely­zetéről, utalva árrá, hogy nemcsak a komurusták. ha­nem a munkásosztály túl­nyomó többsége is állást foglal a nyugatnémet.—szov­jet kapcsolatok kölcsönösen előnyös fejlesztése mellett. Ali Nasszer Mohamed, a Jemeni Szocialista Párt Köz­ponti Bizottságának főtitká­ra a Szovjetunió, a szovjet kommunisták kiemelkedő szerepét méltatta a békéért, az enyhüléséit vívott világ­méretű küzdelemben. Ezután az elnöíklő Viktor Grisin ebédszünetet jelentett be. A délutáni ülésen Mihail Gorbacsov, az SZKP KB Po­litikai Bizottságának tagja, a KB titkára elnökölt. Több helyi gazdasági vezető — egy járási párttitkár, egy gyár- Igaagató — felszólalása mel­lett kifejtette véleményét tíajken Asimov, a Kazah SZSZK Minis/AertanAcsának elnöke. A többi között elmon­dotta: Az új ötéves tervben el kell érni azt, hogy Ka­zahsztán évente 2B—29 mil­lió tonna gabonát adjon az országnak. Aleksze) Sihajt»', a Szzrv-, jét Szakszervezetek Központi Tanácsának elnöke a szak­szervezetek teljes támogatá­sáról biztosította a központi bizottságot és kijelentette: a Szakszervezetek minden ere- jükkel dolgoznak majd az új Ötéves népgazdasági terv si­keres. eredményes megvaló­sításáért. Ez a szovjet szak­szervezetek szamára harci program. A 129 millió dol­gozót egyesítő szovjet szak­szervezetek szorosan zárkóz­nak fel a komunist* párt mögé. Az SZSZKT elnöke ezzel kapcsolatban hangsúlyozta: a szovjet szakszervezetek ere­jének forrása, munkájuk si­kerének biztosítéka a kom­munista E»áPt vezetése. A szocializmus és a kommuniz­mus építésének gyakorlata megmutatta a szakszervezeti építésére vonatkozó lenini el­mélet igazságát. Sibajev e l mondott*: az utóbbi évek egyik legjelentő­sebb intézkedése az, hogy a kolhozparasztok számára is megkezdődött a szakszerve­zetek szervezése. Tizenkét millió kolhozparaszt lett tag­ja a szovjet szakszervezetek­nek. Az elnöklő Mihail Gorba­csov javaslatára a kongresz- szus 99 tagú szerkesztő bi­zottságot; alakított abból a célból, hogy előkészítsék a harmadik napirendi ponttal kapcsolatos határozat terve- vezetért. A délutáni ülésen isimét több külföldi küldöttség ve­zetője szólalt fel. Harilaosz Florakisz, a' Görög kommu­nista Párt Központi Bizott­ságának főtitkára a többi között arról a harcról be­szélt, amelyet az ország né- E>e folytat a NATO és az Egyesült Államok nyomása ellen. Abdullah Ahnwr, a Szíriái Arab ÜJjászületés Szocialista Pártjának főtitkárhelyette­se felolvasta azt az üdvöz­letei. amelyet a párt és a Szíriái Arab Köztársaság el­nöke, Hafez Asszad intézett az SZKP XXVI. kongresszu­sához. Haféz Asszad a többi között méltatta azt a szere­pel, «melyet a Szovjetunió tölt be a szabadságukért, függetlenségükért küzdő né­pek harcának támogatásá­ban. Aarne Saarinen, a Finn Kommunista Párt elnöke felszólalásában a többi kö­zött külön. . hangsúlyozta, hogy a finn dolgozók köve­telik : maradéktalanul való­sítsák meg Európában a helsinki záróokmány előírá­sait, s a madridi találkozón hozzanak létre megállapo­dást egy olyan konferencia összehívásáról, amely az eu­rópai biztonság és együttmű­ködés kérdéseivel foglalko­zik, Marcelino dós Santos, a Mozambiki Frelimo-párt al- elnöke E>ártja forró, szeretet­teljes üdvözletét tolmácsolta a kongresszusnak, Samora Mac kelnek, a E>árt elnöké­nek, az ország államfőjének nevéoen is köszöntve a szov­jet kommunisták tanácskozá­sát. Ezzel a délutáni ülés vé­get ért. A kongresszus ma délelőtt folytatja tanácsko­zását. Az Elnöki Tanács ülést tartott A Magyar Népköztái'sssá#. Elnöki Tanácsa pénteken ülést tartott. Törvényerejű rendeletet alkotott az állat- egészségügyről. A törvény­erejű rendelet az eddiginél magasabb szinten és átfo­góan szabályozza az állat- egészségügy területét, többek között az állattartás és for­galmazás feltételeit, a be­tegségek megelőzésének és a járványveszély leküzdésének hatósági eszközeit. Összhan­got teremt * népgazdasági­lag rendkívüli fontosságú ál­lattenyésztés fejlesztésé és az állategészségügy, a környe- etvédelem, valamint a köz- egészségügy követelményei között. A törvényerejű ren­delet 19H2. Január 1-én lép hatályba, a részletes végre- hfljtásl jogszabály kiadásáról a mezőgazdasági és élelme­zésügyi miniszter gondosko­dik. Az Elnöki Tanács ezután egyéb, folyamatban levő ügyeket tárgyalt. Tisztelgés az elődök emléke előtt A forradalmi ifjúsági napok rendezvényei Kaposváron munkatársunk telexjelentése Az idén lesz Ifi. esztendeje, hogy a forradalmi ifjúsági napokon társadalmi, politikai rendezvények, kulturális és sportesemények sokaságával tiszteleg az ifjú generáció né­pünk nagy történelmi sors­fordulóinak — az 184B—49-es polgári forradalomnak és nemzeti szabadságharcnak, a Tanácsköztársaság kikiáltásá­nak és hazánk felszabadulá­sának — emléke előtt. A FIN központi ünnepségének ezút­tal Kapjosvár ad otthont — jelentette be Varga László, a KISZ Központi Bizottságának titkára a forradalmi ifjúsági napok rendezvényeiről pénte­ken a KISZ Központi Bizott­ságában megtartott sajtótájé­koztatón. Emlékeztetett arra, hogy Kaposvár jelentős sze­repet játszott a Magyar Ta­nácsköztársaság idején, s ez a szerep elválaszthatatlanul összefonódik Latinra Sándor nevével. Ezért is döntöttek úgy a szervezők, hogy So­mogy megye székhelyén ren­dezik meg a központi ünnep­séget. Az első magyar proletárál­lam 133 dicső napjáról ün­nepségsorozattal emlékeznek meg Kaposváron. Itt tartják a Tanácsköztársaság ifjúsági- mozgalmi hagyományainak ápolásával foglalkozó propa­gandisták fórumát, és több ezer fiatal vesz részt azon az emléktúrán, amely a Tanács- köztársaság megyei vezetői­nek, a mártírhalált halt. for­radalmároknak emlékművé­hez vezet. A túra résztvevői március 21-én reggel indul­nak és több állomást érintve a Nádasdi-erdőben jutnak célhoz; ott megkoszorúzzák a forradalmárok emlékművét. Ugyancsak koszorúzás! ün­nepséget rendeznek Latinca Sándor szobránál. A- hősi napokat feldolgozó, fölelevenitŐ filmeket is be­mutatják. Ugyanezen a napon ünnepi taggyűlésekre, helyi megemlékezésekre, nemzedé­kek találkozóira is sor kerül a Tanácsköztársaság mártír­jainak nevét viselő K1S2- szervezetekben, úttörőcsapa­toknál. A megyeszékhely több is­kolájában rendeznek emlék- kiállítást, s baráti találkozó­kon idézik a dicső napok em­lékét. Az ünnepségsorozat ifjúsági nagygyűléssel zárul — ezen köszöntik a Magyar Tanács- köztársaság kikiáltásának év­fordulóját. A nagygyűlést gá­laműsor követi. K. M. Beszámoló és tervezet Kállai Gyula elnökletével pénteken a Parlament va­dásztermében ülést tartott a Hazafias Népfront Országos Tanacsa. Szentistványi Gyu­lámé országos titkár a nép­frontbizottságok újjáválasz- tásának tapasztalatairól tá­jékoztatta az ülés résztve­vőit. Ezt követően Sarlós István főtitkár előterjeszté­sében az országos tanács megvitatta a kongresszus szóbeli1 beszámoló és az ál­lásfoglalás tervezetét. Az országos tanács a vitá­ban elhangzottak figyelem­be vételével mindkét terve­zetet elfogadta, majd dön­tött az ez év március 14-én 15-én tartandó VII. kong­resszus munkarendjéről éé javaslatot tett a kongresz- szus munkabizottságaira, tit­kárságára. jelölő és szerkesz­tő bizottságára Kádár János a Barátság Házában Kádár János, az MSZMP KB első titkára, az SZKP XXVI. kongresszusán részt vevő magyar küldöttség ve­zetője, tegnap este Moszkvá­ban a Barátság Házába láto­gatott el, ahol a Szovjet-— Magyar Baráti Társaság ve­zetőivel és aktivistáival ta­lálkozott. A baráti találko­zón a magyar küldöttségből jelen volt Szűrös Mátyás, az MSZMP KB tagja, moszkvai magyar nagykövet. Jelen volt Pjolr Fedoszejev, a Szovjet Tudományos Akadémia al- elnöke. az SZMBT volt elnö­ke, a társaság vezetőségének több tagja, közöttük Valerij Kubászov űrhajós. A szovjet és magyar zászlókkal díszí­tett teremben a társaság szá­mos aktívája foglalt helyet, ott voltak a kollektív tagok képviselői. A magyar vendégeket 21­Kadár János a küldöttek körébe« n-aida Kruglova, a* Baráti Társaságok Szövetsége elnök­ségének elnöke és Filipp Jermas. az SZMBT elnöke köszöntötte. Zinaida Kruglova a jelen­levők nagy tapsa közepette átnyújtotta az MSZMP KB első titkárénak a Baráti Tár­saságok Szövetsége által ala­pított. a „Ba rat sag Erősíté­séért” emlékérmet. Ezután a jelenlévők lelkes unneple.se közepette Kádár János emelkedett szólásra. Örömét fejezte ki, hogy az SZKP XXVÍ. kongresszusa alkalmából találkozhatott a Szovjet—Magyar Baráti Tár­saság vezetőivel, aktivistái­val. Hangsúlyozta, hogy a Magvar Szocialista Munkás­párt nagyra értékeli a1 társa­ságnak a két nép barátsága elmélyítésében végzett mun­káját. E barátság szilárd alapjai az elvek, a célok, az alapvető érdekek közössége, és a történelmi tapasztala­tok. A két nép barátsága az élet minden területén széles körűen kibontakozott, állan­dóan mélyül, s további fej­lődésének újabb biztató táv­latai* jelölte meg a XXVI. kongresszus is. A barátság, az együttműködés jegyében elért eredmények meghatvá­nyozzák erőinket. A Központi Bizottság első titkára végül köszönetét mon­dott tevékenységéért Pjötir Fedoszejev akadémikusnak, az SZMBT korábbi elnöké­nek, aki több mint két év­tizedig töltötté be ezt, a tisizt- seget, egyúttal szeretettel üdvözölte Filipp .Jermast. az SZMBT közelmúltban meg­választott elnökét. A baráti találkozón Moszk­va és Budapest barátságát ábrázoló rézdom bontásit nyújitottak át Kádár János­nak a társaságnál tett láto­gatása alkalmából. Kádár János benyomásait úgv összegezte az SZMBT vendégkönyvébe bejégyeZVé. hogy» igen jó. baráti légkörű találkozón vett, részt, s ismét kifejezte köszönetét mind­azért. amit a két nép barát­ságáért a Szovjet-—Magyar Baráti Társaság tesz. SOMOGYI NÉPLAP

Next

/
Oldalképek
Tartalom