Somogyi Néplap, 1981. február (37. évfolyam, 27-50. szám)

1981-02-03 / 28. szám

/ MESTEREK NYOMABAN Kaposvári farsangi napok Jelmezes nyitány Kulcsátadás — határidőié. Pél­daként követendő a városi tanács elnökének és Kar­nevál hercegének ez a tette. A véd­nök maga Csoko­nai Vitéz Mihály, aki a kaposvári farsangi napok rendezvénysoro­zat alapját Do­rottya című víg­eposzával meg­vetette. A hagyo­mányos vidám l>ét — mely tartal­mában végül is a közművelődést szolgálja — ötödik esztendejében el­mondhatjuk : né­hány kisebb ga­ranciális javítást el kellett ugyan végezni a progra­mon. de ezt a meg­újulás szándéka Jelmezkiállítás az ifjúsági házban Mm nagyon fáradt és csa­lódott vagyok, olyan falvak­ba vágyódom, mint Kánya, olyan emberek társaságába, mint Schmuck Ferenc taní­tó. Azt mondta legutóbbi be­szélgetésünkkor: „Ha iga­zán kíváncsi erre a vidékre, ne elégedjék meg néhány órás röpke látogatással; Cso­magolja össze a bet.yárbü- tort, jöjjön ki néhány nap­ra, megaihat a középső szo­bában. Akkor majd lesz ide­je egy kicsit körülnézni Ká­nyán és környékén. Szíve­sen elkísérem Tengődre, Be- degkérre, Somogyegresre, úgy ismerem ezeket a fal­vakat, mint a. tenyeremet. Es. ami a legfontosabb: az emberek bátyáim. öcséim, nénéim. húgaim. Furcsa. Bie­tern harmadik évtizedében járok, de már felnőtt tanít­ványok köszönhetnek rám az utcán. Bizony, lassúbb, megfontoltabb életvitelre int az a tény, hogy egykori diákjaim gyermekeit taní­tom. Milyen sokszor mond­tuk leírtuk egy-egy idős kollégáról, amikor nyuga­lomba vonult, hogv „nem­zedékeket nevelt, oktatott”. Fráziss zenien hat ez a mon­dat a búcsúztató beszédek­ben. De amikor először ta­lálkozunk volt tanítványunk gyerekével, aki történetesen ugyanabban a padban ül, mint valamikor az anyja vagy az apja... Akkor egy szempillantásnyi idő elég ahhoz, hogy arz addig fel­fogható Hant megértsük, s a kötelező tisztelet valódi hálává forrósodjék föl ben­nünk, az elődök, a meste­rek iránt...” Havas háztetőkön szikrázó délután, régi iskolásköny­vekbe illő téli falukép. Oda­kint farsangos idill: csengős lovak, suhanó szán, lobogó hajú fiatalok. Schmuck Fe­renc mosolyogva néz utá­nuk, s arckiíejezése elárul­ja; legszívesebben ő is ve­lük tartana. (Hiszen még fiatal; „veterán” KISZ-tit- kár, különféle kultúrcsopor- tok rendezője, sportvezér stb. Azt hiskem, ha évtize­dek múltán eléri az öreg­kort, s abban az időben . is lesznek még fiatalok Ká­nyán, Schmuck Ferenc tár­saságait nem fogják nélkü­lözni.) Most azonban egy koromfekete, vidám szemű ember kísér a havas uta­kon. kéményseprő apját, aki Pestről jött erre a vidékre, a háború után az ostrom emlékeit nehéz batyuként ci­pelő feleségével, s tejet, ke­nyeret régen látott kisfiával. A falu bőséggel, gondtalan- saggai nem kecsegtette ugyan, de munkát adott a családfőnek. A pesti ké­ményseprő, egyre nyugodtabb szívvel indulhatott reggelen­te Bedegkérre, Somogyeg- resre, Tengődre: családja nem szenvedett szükséget. Volt ennivaló, ruha, lábbeli. Aztán a sors... Mire Feri kö­zépiskolába került, édesany­ja özvegységre jutott. Sohasem tudtam kideríte­ni annak a ma már csak Kelet-Európában dívó mun­kamegosztásnak az eredetét, hogy a vendéglátóipari üzemegységekben vannak pincérek (divatos szóhaszná­lattal: felszolgálók) és van­nak fizetők, akiknél ugyebár tejel a vendég. Az egyik csoport a konyhában lohol, egyetlen karján tíz dúsan rakott tányért is egyensú­lyoz olykor, míg a másik egyetlen fekete, redős bőr­tárcát hordoz a farzsebében. s ha egyáltalán föllelhető, összes munkája abból all. hogy egy összehajtogatott étlapon megnézi, mennyi rolt a főzelék feltéttel, majd ujjai különös koreográfiájá­val addig számol, amíg tu­datomra nem adja a borra­való mennyiségét. Mondom, e munkamegoszlás erede­tere nem sikerült rájönnöm. Omadei Károly — oltásom „Gyerekkorom ót« peda­gógus akartam lenni”, mondja Schmuck Ferenc, s egy meghatott búcsúpillan­tást küld a Bed eg kér felé gyalogló kéményseprő után. ..Nem voltam eminens ta­nuló. ezt nem lehet monda­ni, olyan jó közepes volt a tanulmányi eredményem; a a főiskolán jobb, mint a gimnáziumban, ahol egyéb­ként néhány egészen kivá­ló tanárom akadt. Sok min­dent tanultam. A tananya­got rendszerint éjszaka, pet­róleumlámpa mellett (a mi házunkban nem volt vil­lany, édesanyám nem tudta bevezettetni), mert miután hazaértem Tablói, a ház kö­rül is akadt tennivalóm. Nyáron a kemény fizikai munkát tanultam, ami igen jót tett testemnek, .lelkem­nek egyaránt. A tabi tégla­gyárban dolgoztam, lenyom­tam a nyolc órát minden­nap, s előfordult, hogy este még vagonki rakást is vállal­tam. Persze nem sportból csináltam: szükség volt a keresetemre. A téglagyári munkások később is megis­merték a „tintanyalót". Amikor a házamat építet­tem és 25- ezer téglára volt szükségem, a kemence kö­zepéből való legjobb minő­ségű anyagot juttatták ne­kem. A gyerekkorom óta óhajtott pálya sem kínált kényelemmel. Képesítés nél­küli nevelőként kezdtem Lullán, folytattam Kisbárpn. Nágocson, Hék út pusztán. s csak azután kerültem haza, Kányára., Minden helységről, a szakirodalomban — regge­lente felsorakoztatta a föurait (azaz a fizetőpincéreket), és leheletpróbát vett tőlük, azaz megvizsgálta, hogy elég kellemes és üde-e a lehele­tük. De ez téves nyom. Le­hetetlen ugyanis, hogy a fi­zetőt és a pincért csupán le­heletének iidesége osztaná más munkakörbe. A * büdö­sebbek dolgoznak, az üdék­nek fizetnek — ezt a törté­nelmileg kialakult osztály- különbséget. s a korábbi fi­lozófiákat a feje tetejéről a talpára állító racionális vi­lágnézet már megmagyaráz­ta. Az ilyen munkamegosz­tásban az emberek azért üdék, mert fizetnek nekik és azért (idézőjelben mondom) büdösek, mert cLolgozniuk kell. Nem hihetem azonban, hogy a múlt átkos öröksé­gé <;sak ilyen egyszerűen repnodukatodaui a imáim*. az ott töltött időről egy-egy könyvre való élményt tud­nék mesélni. Nágocsról, a nevelőotthonról még többet. Őszintén szólva, nehéz szív­vel váltam meg a nevelő- otthontól, az ottani gyere­kektől. Vallom: ha valahol szükség van igazi pedagó­gusra. olyanra, aki nem fe­lejtette el, miért választotta ezt a pályát, hát ott szük­ség van. Most Kányán négy osztályt — húsz gyereket — tanítok. A felsősök, köztük az én nagyobbik gyermekem Tabra jár. Ha belépek az iskolába, egykori mestereim. Keresztes Pál és Giay Béla tekintetét erzem magamon. Nem feledem, hogy ebből á kis iskolából, az ő tehetsé­gűik, odaadó munkájuk ered­ményeként ötven diplomás került az élet forgatagába a felszabadulás óta. Van köz­tük mérnök, orvos, egyete­mi tanár, diplomata. A gye­rekekkel külön is foglalko­zom. Megtehetem, hi.szen ke­vesen vannak. Mondom Schmuck Ferenc­nek: ezután ha egy-egy kis­község elárvult iskolája előtt megáitok, eszembe fog­nak jutni a szavai Keresz­tes Pálról, Giay Béláról, _ a havat, göröngyöt, remén.yte- lenséget taposó mesterekről es ariől az ötven egykori kisdiákról. Lehet, hogy kö­zülük néhányan visszaál­modják magukat Kányára ? Talán ha nagyon elfárad­nak és ha nyomasztja őket a csalódás keserűsége ... Keresem hált továbbra is az okot: miért van külön fizető __ Talán azért, hogy a pincér, aki mégis étellel dolgozik, ne nyúljon kezével a forgandó és ezért piszkos pénzhez? Ám ez sem kielé­gítő magyarázat. Hiszen en­nek a dilemmának van egy­szerű és kézenfekvő megol­dása. Például az, hogy a pincér ne nyúljon kézzel az ételhez. Villával szúrja fel a húst, késsel vágja, és ke­zét kizárólag a piszkos anyagiak megtapintására haszná Ija. Mi lehet, akkor a végső ok? Tán csak nem az, hogy társadalmunk a vendéglátó­ipari koreográfiában akarja tudtunkra adni, hogy csakis annak lehet fizetni, aki nem dolgozik? Ezt sem hihetem józan ésszel. Azt kell gon­dolnom tehát, hogy nincs emberi ésszel fölfogható magyarázata a fizető elneve­zésű. hajdan főár névre hall­gató foqlalko:a\ túlélésének. A fizetőt egyszerűen itthagy­tak a múltból ,—, hogy em­lékezzünk a régi időkre, amikor « szelvényvagas, « indokolta. Gyermekfarsainggal kez­dődött a farsangi rendez­vénysorozat tegnap délelőtt, a Kilián György Ifjúsági és Ü ttörő-mű vei ödési Központ­ban Szabó GyUláné bábcso­portja szórakoztatta a ki­csinyeket. A programfüzetet lapozva kitűnik: a hét szin­te minden napjára jut egy- egy rendezvény a városban. A Duna művészegyüttes ma esti bemutatója, virágkiállí­tás és vásár, a Hungária együttes koncert ie. amatőr együttesek farsangi színjáté­ka,, kertbarát-találkozó tar­kítja a kaposvári farsang idei műsorát Ennyit általá­ban a „fölújításról”. Napfényes nyitánnyal gör­dült végig a Kossuth téren „a farsang függönye”: a városi fúvós-zenekar patto­gó ritmusú térzenéjére csór- gósipkasok, farsangi öltözé- kű fiatalok lepték el a „szín­padot'’. Nyalka lovas huszárok vezettek Karnevál herceg hintáját a térre, ahol sok száz kíváncsiskodó volt ta­núja az eseményeknek. (Az üzenni étkezesek száma nyilván ennek arányában csappant meg, de tán átvé­Az • elm«In. évtizedben ha­zánkban — a népszámlálás adatai szerint is — tovább nőtt a tanulási kedv. Ez megm u tartkozi k abban, hogy az elmúlt tíz év atett más­fél millió em ber végezte el az általános iskola nyolc osz­tályát. Az idősebbek közöl csaknem 200 ezren éltek az­zal a lehetőséggel, hogy es­ti, vagy levelező tagozaton pótolják, amit korábban el­mulasztottak. pénzváltás. a kasszírozó« és tőzsdézés külön foglalkozás volt és egészen jól lehetett élni belőle. A kávéházba urak jártak, de felettük egy főár uralkodott, foglalkozá­sához illő frakkban, szmo­kingban, zsakettben,. Hogy el ne bízzuk magunkat Je­lenléte azt s-ugallja, hogy mindenkinek van egy főnö­ke, és hogy még pihenöórá- inkban is vizsla tekintettel figyel minket valaki. „Fize­tek, főár, volt egy feke­tém ...” — hangzott a régi sláger. Én inkább így mon­danám: fizetek, volt egy fe­kete főuram, egy máksze ív­nyi rettegésem.. Vgtyan tessék már mondani, ha nem adok elég borravalót, le tetszik engem ütni? Kérdem tehát, halkan, szerényen és félve: meddig látjuk még a feke­tébe öltözött, denevértárcás, szigorú urakat, akik elébb pénzt, utóbb már az életün­ket is követelik? Rossz ál­mom volt a minap. Egy fő­ár közeledett felém... S én álmomban is csak azt tudtam sikoltani: meddig, meg. nieddig... szelték a konjunktúrát, a környék éttermei.) Dr. Klujber László, a Ki­lián György Ifjúsági es Út­törő-művelődési Központ igazgatója, a farsangi ren­dezvénysorozat fő szervező intézménye vezetőjének a progr amny i latko zata követ­te a látványos nyitányt, majd Csokonai emlékének adózva koszorút helyezett el a szobornál dr. Kovács Fe­renc, a városi tanács elnö­ke. dr. Kanyar József, a megyei levéltár igazgatója és Takáts Gyula József Attila- dijas költő. Ceremóniával folytatódott a Kossuth téri színjáték: dr. Kovács Ferenc átadta, a város jeliképes kul­csát Karnevál hercegének, ifj. Mucsi Sándornak. Kul­csot es kulacsot kapott az ifjú herceg, akitől megtud­tuk. hogy szombaton a ko­ra délutáni órákban farsan­gi kísérőivel sétát óhajt ten­ni a városban, és fölkeres néhány üzletet, meglátogatja az új városrészt, bekopogtat- íde-oda. A tegnapi esemenyea so­rából a délután megnyílt színházi jeknezkiállítást emelhetjük ki mint látvá­nyos rendezvényt. A hu­A lakosság számához vi­szonyítva csökkent tehát az általános iskola nyolc osz­tályánál alacsonyabb vég­zettségűek aránya, s ez egy­ben széles körű lehetőséget teremtett a továbbtanulásra a közép- és felsőfokú isko­lákban. így az 1970—1900. közötti időben a szakmun- káslképesítést szerzők száma megkétszereződött, míg a középiskolát végzetteké más- félszeresére nőtt. Ám az igazsághoz tartozik az is. hogy hazánkban a 15—49 éves korosztály 12 százalé­kának még mindig nincs meg az általános iskolai végzettsége. A megyék közül középis­kolai végzettség tekinteté­ben Győr-Sopron megye jár az élen több mint 24 szá­zalékkal. majd Csőn g rád megye következik — ott a 18 éves és idősebb lakosság 22 százaléka végzett közép­iskolát. örvendetes, hogy a szak­munkásképző iskolát, illet­ve a középfokú szakiskolát végzettek aránya az elmúlt tíz év alatt több mint a kétszeresére emelkedett. Es még biztatóbb a helyzet, ha azt is hozzátesszük: a nők­nél az emelkedés még na­gyobb. A továbbtanulási kedv egyébkent a két nemnél több vonatkozásban eltérő, mert a nők között nemcsak a szakmai képzésben, hanem a közép- és felsőfokú to­vábbtanulásban is erőtelje sebb a növekedés. Ez lehe­tővé teszi, hogy a nők na­gyobb aranyban tölthessenek szonöt éves kaposvári szín­ház először lépett, a nyilvá­nosság elé ilyen rendezvény­iével. Egervölgyi Junos, a vá­rosi tanács elnökhelyettese méltatta a kiállítást. Valaki a kiállítás nézői közül — nyilván színházba jáiró ember — megjegyezte: ezek a színészek munkaru­hái. amelyek a színpadon megelevenednek. így van. Egy-egy kiállított színházi viselet föltámad most is, ha emlékünkből előhívjuk ma­gát az előadást, az Esküvőt idézi a bizarr kalap, énekel­nek a Kabaré ruhái: talán egy kaposvári tini megsimo­gatja Don Juan ruháját, egy kisgyerek titokban megérin­ti Pinokkio babáját... ízléses a kiállítás rende­zése — Slotz Mihály mun­káját. dicséri —, ámbátor egy kicsit kevesellem az anyagot. De ha belegondo­lok, nagyon sokkal több nem is lehetne, hiszen az utóbbi időkben színházunk csökkenő mértékben használ jelmezt, elég sokszor látni a színpadon hiányos öltözetű hölgyeket... ókét pedig nem lehet kiállítani. be különböző, magasabb végzettséget igénylő munka­köröket. A felsőfokú végzettséggel íendelkezők száma b:t szá­zalékkal nagyobb, mint tíz évvel- ezelőtt volt. Legerő­teljesebb a növekedés az ok­tatási-tudományos területen, de, ezzel csaknem azonos a közgazdasági-kereskedelmi és műszaka végzettségű dip­lomások arányának növeke­dése is. Hazánkban az 1980-as évek elején a diplomások száma majdnem , félmillió, ebből mintegy 120 ezren műszaki, több mint 4b ez­ren . mezőgazdasagi- 180 ezren oktatási — tudományos — kulturális munkára képesítő diplomával rendelkeznek. A többi felsőfokú végzettségű­ek a közgazdasági, a keres­kedelmi, az egészségügyi, to­vábbá a különböző, művé­szeti. jogtudományi és igaz­gatási munkára kaptak ké­pesítést. A hétévesnél idősebb la­kosokat figyelembe véve or­szágosan minden ezer tőre 51 diplomás jut, a községek­ben 21, a fővárosban viszont 107. Elgondolkoztató, hogy a városokban, ahol az említett korúak száma több mint 50 százalékkal meghaladja Bu­dapestét, a magasabb kép­zettségűek kevesebben van­nak, mint a fővárosban. Gy. Z. Szapudi András Ungvári Tamás Fizetek, főúr... Horányi Barna Változó idő, változó társadalom V

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom