Somogyi Néplap, 1981. január (37. évfolyam, 1-26. szám)
1981-01-13 / 10. szám
A e - - a »P+Ai j i i. / «-?('inXMBI KilCGl JO0PCT0® toWbwyfaoe bewnlokránooió tefeiőttetotíB •nwi, atófc hajlamosai; azt •fflftani, hogy a fiatalok a hwesbé értékes, kewésbé nemos dolgokra fogékonyabbak. Például a kultúrában, a művészetben. Easd: rock, és Ivjbo, és disco, és a többi! ngyaoewek a felnőttek vagy más felnőttek vjsrorw hajlamosak a Ki mit tud ? nevű s ennek mintájára saervesiett ■násntedan vetélkedő nagyszerű pillanatain fellelkesülve, egymást tólfioitálva ar- nrä áradozni. hogy mennyivel többet tud a* efőző nem- nedeknel, mennyivei tájékozottabb, igényesebb, műveltebb a mi ifjúságunk. A saokásos publicisztikai fordulat most azt mondathatná velünk, hogy a fentebb Méze« vélemények végletesek, és az igazság nem bennük, hanem valahol középen van. De ezúttal valószín ű-bb- •tefc látszik hogy az igazságot nem a középút képezi, hanem épp a végletek. Áment magát az ifjúságot is. Halistermek — tegyük hozza — mert nem volt még új nemaedek, amely ne a szélsőségek, a kiegyensúlyozatlanság tünetei közt és önmaga előzményeinek heves bírálata nélkül integrálódott volna a világba, amelybe beleszületett; és amelynek egészséges voltát ne épp a taii-etmetlen változtatni alcanas jellemezte volna a leginkább. De az általánosságok felöl szűkítve a kört maradjunk csak a kultúránál, illetve a művészeteknél, ha már mondandónk eLején ezt említettük. Néhány éve a győri Kisfaludy Színház az egyik legnagyobb élő magyar költő, Weöres Sándor A holdbéli csónakos című művének megzenésítésére kérte föl az egyik legnagyobb élő magyar zeneszerzőt, Ránki Györgyöt. Az új magyar opera természetesen jelentős értékévé Vált a magyar kultúrának. de a fogadtatása Győrben igéé vegyes volt. És az egymással perlő vélemények két pólusán jól megfi- eyelbettük a két tábor közti ttetkonkiülónbseget: az idősebbek fanyalogtak, vagy legalábbis nem tudtak közel kerülni a műhöz, a fiatalok im— ragpoo éfcserték. Ae. ok nem voit tAságosan rejtélyes. A fiatalok már az óvodaben megismerkedtek Weöres .Sándor költői világával, nekik ismerősek és egyértelműek a játékosságnak azok az eszközei, amelyek természetesen ebben az operában is nagy teret kaptak. Az idősebbek számára ennek az eszköztárnak a jelei nem bizonyultak annyi - ra „köemegegyeaésesnek" .tőlük tehát a műélvezet több „nyitottságot", szellemi érdeklődést, esetleg erőfeszítést követelt. Ugyanígy állt a helyzet a zenevei is. Ránki György színes, hangszerelésben különösen gazdag és számtalan folklorisztikus elemet ötvöző muzsikájára ..fülük volt” azoknak — a fiataloknak —, akik szolfézst tanultak mar az általános iskolában; és sokszor az idősek maradtak kívül e muzsika értékein. Mert hiába voltak egyébként például az opera műfajának kedvelői, sőt ismerői, nem voltak fogékonyak a szokatlan befogadására_ Jó, jó, mondhatná bárki, kézenfekvő, hogy a fogékonyság neveltetés kérdésé. Tehát, ha valaki megtanulja valamely művészetnek, tudománynak az „anyanyelvét”, akkor az fogékonnyá . is válik majd, ha e nyelven valamit értenie és élveznie kell. Csakhogy #nem ilyen egyszerű a dolog. Íme, ennek érzékeltetésére egy másik példa! Ugyancsak Győrben, a közelmúltban, mutatták be az Európa-hírű kolozsvári magyar rendező, Harag György irányításával azt a Kisfaludy-játéknak nevezett színpadi produkciót, amelyben a helyi színház névadójának emléke előtt tisztelegtek az évfordulón. De a tisztelgés rendhagyó volt. Nem a szerző kötelező olvasmányokból ismert (vagy épp azért nem ismert) valamelyik művét állították színre, hanem több művét — különféle művészi, dramaturgiai, sőt művészetpoh'tikai roeg- fontolásokbóí — ötvözték egybe. ■ És ismét eiőtUt m etóeő .jelenség, csak, másképp. Tetszett av izgalmas, színes, a rendező ismeri kvalitásait megiwtésak ellen íilthatátlaul btfcróe» ekkactás iwwkír mek, de az időeebbek — és ajnos a pedagógusok — öet jó néhány an akadtak, kSc holmi tiszteletlenséget restek, amiért nem az ere- ettt állították színre, tehát miért nem valami kegyele- i aktust, mutatott be a szín- laz. nyit sem törődve azzal, logy így a megelevenített coteiező olvasmány csak múzeumi légkört árasztott ■olna, amely a valódi szán- íáztól azért mégis különbö- ák. Nem így a fiatalok! ök lem törődtek a tisztelettel neg a kegyelettel; ők csak tzaal törődtek, hogy érdekelje, szórakoztatta, nevettette — és elgondolkoztatta — őket, amit a színpadon láttak. Vagyis ők nem előítéletekkel és tradíciókkal közelítették meg a színházi estét; ők fogékonyak voltak arra, ami ott érheti őket, s viselkedésük is, utólagos véleményük is csak azt tükrözte, hogy miként érzik magukat a színházban. És már részben el is szakadva a példától hadd átülöm el azt is, hogy ök épp azért erezhették jól magukat, mert meg tudtak (vagy meg merték!) érteni az előadásból azt is, ami társadalomkritikai elem volt és amely nemcsak Kisfaludy idején volt igaz, hanem ma is az. D e nem a színház és a kultúra az egyetlen terület, »hol az ifjúság fogékonysága mérhető. Mindenesetre e területeken látványos. Anélkül, hogy ilyen rövid eszmefuttatásban bármit is elmélyüiten kifejthetnénk a széles problémakörből, egyet a tévedés különösebb kockázata nélkül is leszögezhetünk. A fiatalok fogékonysága éppúgy társadalmilag meg van határozva, mint a. felnőttek kialakult érték- és előítélet-rendszere. Aki a fiatalokat bármilyen vonatkozásban — akár fogékonyságukat is tekintve — felszínes esetek kapcsán hajlamos megítélni, az nagymértékben kiteszi magát a tévedés veszélyének. S e tévedés a fiatalokat, a legkevésbé sem fogja zavarni. Ez * mindenkori jövő egyik leglényegesebb garanciája. Cserhalmi Imre NEVELÉSRŐL A tanulás segítése Nemsokára megkapják íeieves munkájuk értékelését a. kis- és nagy diákok. Ki több, ki kevesebb sikerrel zarja majd az eltelt időszakot A jő eredmények megtartása és a még sikeresebb tanulás ’érdekében váltsunk nehány szót az otthoni, tanulásról. Gyermekeink tanulásának megszervezése és segítésé nagy feladatot jelent, a szülőknek. Nemcsak, a felnőttek munkája fontos dolog hanem a gyermekek fő tevékenysége, a tanulás is az. Eredményes végzéséhez nagyreszt ugyanazok a feltetelea szükségesek, mint a má munkánkhoz. Vajon mi, szülők, felnőttek; , biztosítjuk-e gyermekeink tanulásához a megfelelő fettételeket — mindenekelőtt a nyugodt, derűs, ösztönző családi légkört? Fontos feltétel az is, hogy jól ismerjük, gyerme- kesnket, és erűtek alapján etenhető célt tűzzünk eléjük a tanulásban, ne támasz-1 szunk velük szemben elérhetetlen követelményekét. Akár túlbecsüljük, akár lebecsüljük gyermekünket, ennek, több káros hatása lehet. Egyrészt a tanulásban, másrészt egész magatartásában, jellemfejlődésé- bem. Ha a szülök túlságosan magasra, értékelik gyer- \ mekükel, mindenkinél különbnek tartják, akkor tényleg kialakulhat a gyermekben az önteltség, magát valóban »-zseninek-« fogja tartani, akit nem ismernek el az isikofctfaAn, aki tűk bokát megengedhet magának. Azokban pedig, akiket otthon állandóan szidnak, kevésre taksálnak. kisebbrendűségi tudat alakulhat ki, amelynek következménye a képességüknél gyengébb eredmény. A közepes, az átlagnál gyengébb képességű, nehezebben tanuló gyermeket inkább bátorítsuk, biztassuk. Ne a rossz jegyeket hány- torgassuk föl neki, inkább emlékeztessük a sikereire, a jobb eredményeire. Így félév kőiül is reális, elérhető célt tűzzünk ki gyermekünk elé, neki megfelelő szintű teljesítményt várjunk el tőle. Ugyanis hiába, kívánjuk meg a jeles vagy jó ' eredményeket az átlagos közepes adottságú tanulótól, nem tudja ezt teljesíteni. Náluk dicsérjük meg a közepes eredményeket is, vegyük észre a legkisebb javulást, kapjon érte elismerést, mely azután még szorgalmasabb tanulásra késztetheti. Néha a szülői követelmények az iskolán kívüli különórákban jelentkeznek. Egyrészt »státusszimbólumként«, mert ennek is jár a fia, lánya, meg a kétségtelenül jó szándékból : hadd fejlődjék a gyerek sokoldalúan. Azt már nem gondolják végig, hogy együttesein ez mit jelent, hogy egy-egy Ilyen gyermek többet, tanul, dolgozik, mint egy felnőtt, hogy ezért nincs ideje játékra, saját é’’ deklödési körének megfe lelő tevékenységekre, meg pihenésre. A másik káros kovetkeianeoye ac lehet, hogy szinte megutalja a tanulást, es elhatározza, hogy csak egyszer végezzen, soha többet semmit nem tanul. Világszerte tapasztalt jelenség, hogy a gyermekek nem pihennék eleget, napi 1—3 órával kevesebb az alvási idejük, mint amennyit fejlődésük megkívánna. Okai között a túlterhelést éppúgy megleljük, mint a helytelen napirendet, a rossz szokásokat Ilyen a tanulás túl késői megkezdése is. Egyrészt az- egész nap már elfáradt (ingerekkel telítődött) gyermek nem tud olyan eredményesen tanulni, mint aki délután ül a könyvekhez. Másrészt az estébe, éjszakába nyúló tanulás az alvás rovásána megy: lefekvés után hosszú ideig nem tud elaludni, akaratlanul is »tovább tanul«, eszébe jut sok minden az előzőekben olvasott leckékből. Másnap álmos, fáradt, ezért nem tudja megfelelően figyelni az új anyagot, nem érti meg. otthon nem megy a tanulás, a gyakorlatok megoldása. A kialvatlanság súlvosabb tünetekhez is vezethet. Segítenünk kell gyermekeinket tanulásuk megszervezésében. A lakásban, biztosítsunk külön szobát vagy egy külön sarkot számukra. Azt is ellenőrizzük, hogy megfelelő csendben tanuljanak, ne magnózás vagy rá- lióha Ugatás közben, de a ■nagyok« beszélgetése se zavarja őket Nem helyes, ha megállás nélkül tanul a gyemnek, keli. közben aszúOktatás és kőimuv#lődés — egységben Általános művelődési központ Homokszentgyörgyön Az összevont oktatási és közművelődési intézmények száma Somogy megyében 1981. január 1-től egy újabbal gyarapodott: Hongokszentgyörgyön létrehozták az általános művelődési központot. Az új szervezeti intézkedésről, a várható eredményekről Hajdú Béla igazgatóval és Kéméndi Zoltán igazgatóhelyettessel beszélgettünk. Olyan iskolaigazgató áll az általános művelődési központ élén, aki jártasságot szerzett már korábban is a közművelődés szervezésében; 1969-ig néhány éven át a helyi művelődési otthont vezette. Sikeres évek voltak ezek, a barcsi művészeti szemlén a homoksaent- györgyiek eredményesen szerepeltek. Kéméndi fólián pedig pedagógus és népművelő képesítésű, tanít az iskolában is, ahol tizenhat nevelővel oszthatja meg a művelődési ház feladatait. Hajdú Béla: — A szervezeti átalakulás megkezdődött. Most már nem egy ember vállán nyugszik a falu közművelődésének az nányítása, a szervezés, hanem az egész tantestület aktivitására is számítunk, mert szükség van rá. Elsősorban kiscsoportos foglalkozásokat tervezünk, illetve kis létszámú — de állandó — közösségeket szeretnénk összekovácsolni. Minden korosztálynak lehetősége lesz arra, hogy rendszeresen találkozzanak, együtt töltsék a szabad idejüket, Az érdeklődés fölkeltése nehéz feladat, különö- sen a középkorosztály esetében, Az idősebbek eddig is szívesen jártak a művelődési otthonba. Az ingázókra is gondolnunk kell. össze kell fognunk a különböző munkahelyekkel, hogy egy sor kérdésben előbbre jussunk. Fölmérjük többek között, hány fiatal dolgozónak nincs meg a nyolc általano« sa. Szakmunkás-tanfolyamokat Indíthatunk. Kéméndi Zoltán heti nyolc óraban tanít, a többi idejét a közművelődésre szánhatja — tervszerűbben, hasznosabban, mint eddig. net, ahogyan az wko&ai munkában így van ez évszázadok óla. A tanulás módjára vonatkozó sok tanácsból azt emelnénk ki, amit a legfontosabbnak tartunk: az értelmes tanulást. Az végtére is mindegy, hogy a tanulni való anyagot a gyerek »szétdarabolja« részletekre és úgy kezdi tanulni, vagy az egészet egyszerre veszd át (globálisan tanul), s úgy próbálja utána elmondani. Lenyeges, hogy minden esetben értse meg azt, amit elolvasott, fogja fel, mtt jelentenek az ‘egyes fogalmak, kifejezéseik. Tudományos és gyakorlati tapasztalat szerint a túl sok elolvasás helyett sokkal eredményesebb a tanu- , lás, ha két-három elolvasás után már próbálja a gyermek könyv nélkül elmondani a tanult szöveget. Általában arra késztessük gyermekeinket, hogy a leckét próbálják meg elmondani saját szavaikkal, kifejezéseikkel. Kivéve az egészen kis tanulókat, ákiik még nem rendelkeznek ehhez megfelelő szókinccsel. Viszont szabályok, törvények megtanulásában a- nagyobbá Jenái sem árt a szó szerinti tanulás, feltéve, ha ezt megelőzte már a szöveg megértése. A gátlásos tanulóknál, de még ' a többinél sem fölösleges a beszédképesség fejlesztése. az anyag önálló felmondása. Egyre több családban felhasználhatjuk ehhez a magnetofont, amelyre felveszi a tanúin a feleletét, és utána ellenőrizni tudja h.sillfa a kiejfő.s&1 tudja fejleszteni a nagyon fontos szóbeli kifejezőkészséget. — Váltoeott-e a tekintélye, mióta a tantestülethez tartozik? — Igen, A pedagógusoknak ugyanis nagyobb a tekintélyük, különösen labor, mint a népművelőknek. Hajdú Béla: — Hadd vágjak itt közbe. Nem biztos, hogy ez a valóságban is így van. lehet ez szubjektív érzés is, ami abból fakad, hogy közösségben dolgozhat. Nem egyedül. Többen állunk készen azonos célokért Hajdú Béla arról beszélt, hogy számítanak a tantestület aktivitására Eddig miért nem sikerült jobban bevonni a nevelőket a köz- művelődésbe? — Nem volt megfelelő a kapcsolat az iskola és a művelődési otthon között Gyakran változott a népművelő személye. A művelődési otthon új vezetője el-rel- jött bemutatkozni hozzánk, egyszer-kétszer még fölkeresett bennünket, később egyáltalán nem jött Az isigaz viszont, hogy a pedagógusok nem nagyon ismertek föl az egységes és folyamatos művelődés lehetőségeit és kötelezettségeit, azt, hogy a születéstől az élet végéig foglalkoznunk keU az embeA művészeti szakközépiskolákba február 1-ig fogadják el az általános iskolák végzőseinek jelentkezését. A szaikmai felvételi vizsgákat március 1—15. között tartják ezekben, az intézményekben. A Művelődési Közlönyben megjelent miniSiZtériumi közlemény szerint a jelentkezők névsorát az általános iskolák igazgatói juttatják el a művészeti szakközépiskolákba. A jegyzékhez nem mellékelik a tanulók jelentkezési Lapjait, mivel azokat csak a sikeresen vizsgázóktól (kérik az iskolák. Az általános iskolák igazgatói —, hogy a művészeti középiskolákban s i k értél en ül v i zs gá zók is to - vább tanulhassanak — a tanulók jelentkezési lapjait a diákok által választott másik iskolába küldik. A zeneművészeti szakközépiskolák az érdeklődőkkel közük a felvételi vizsgák anyagát. A képző- és .ipar- művészeti szakközépiskolák március 3—7. között hivjá' a tanulókaj rajz felvétel vizsgára >a miskolci, a pécsi, a szegedi és a szombat- helyi iskolákba. A pécsi műrekktel. Az iskolán !><*WÄ megnőtt követelmények fai hozzájárultak a befelé forduláshoz. — Bizonyára a pedagógiai munka is megújul az új szervezeti átalakulás során. — Föltétien. A folyamatos művelődés a tantestület számára is új lehetőségeket, tartalmi és formai megoldásokat jelent. Ebbe beletartozik a tehetséggondozás is, a képességek egyénre szabott fejlesztése. Ugyanakkor a szervezeti átalakulás nem jelenti azt, hogy a tantestület tagjainak kötelezővé tennénk a részvételt a községi népművelésben. Betartjuk az önkéntesség szabályát. — Gondolom, a pedagógusok mellett másokra is számítanak a közművelődési munkában. — Szerencsés helyzetben vagyunk, a községben élő értelmiségieket bevonhatjuk a közös tevékenységbe. A szakemberek eddig is tanú- jelét adták ennek a TIT- kiubban kifejtett tevékenységükkel. Jó a kapcsolatunk a helyi honvédséggel és a Hazafias Népfronttal is. A tömegsport terén ugyancsak együtt tudunk műkpdni. vészeli szakim zépiskplaban az 1981—82-es tanévtől táncművészeket is képeznék. Az új szakra jelentkezőik felvételi vizsgája szintéin március 1—15. között letsz. A különösen kiemelkedő képességű tanulók speciális tenmésjsettudományi osztályokban tanulhatnak az 1981 —82. tanévben is. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Apáczai Csere János Gimnáziumában speciális fizika - és komplex természettudományi, a szegedi Radnóti Miklós Gimnáziumban speciális biológia és'kémia osztály lesz. Az e tárgyak iránt érdeklődő tanulók jelentkezési lapját február 4-ig kell eljuttatni ezekbe az iskolákba. A lapokon meg kell jelölni azt az iskolát, melyben a tanuló folytatni szeretné tanulmányait, ha márciusban a felvételi vizsgán nem felel meg a speciális képzés követeL- ■nényeinék. H. B. Kapitális réti sas A barcsi Dráva Múzeum új szerzeménye az a kapitális réti sas. melyet a húszas években ejtettek foglyul. A kitömött madarat ötven éve bemutatták a párizsi vi.'igki állításon is. A barcsi borókásban, a tájvédelmi körzetben ma is honos madár a réti sas, kettő az idén először költött. Jelentkezés a művészeti szakközépiskolákba és a speciális természettudományi osztályokba Dr. Szel end i Gábor Min tMékMvak a lista á ?