Somogyi Néplap, 1981. január (37. évfolyam, 1-26. szám)
1981-01-01 / 1. szám
A Szépvölgyi és a Zöldmáli út kereszteződésénél két p.. z ál alt összetorlódott a forgalom. Egy fehér Skoda állt az út középén, tetején tanulóvezető tábla. A volánnál szőke asszony ült, mellette Tass, az oktató. A kocsi bal 'hátsó gumijában lehetett volna egy kicsit több levegő. Négy óra tíz volt. A Skoda mögött olajfoltos Fiat várakozott, ablakában zöld overallos fickó könyökölt. A Fiat mögött kéksze- mü férfi ült egy Volkswagenben. borostás állát tapogatta, és a tanulóvezetőt nézte. — Akár egv őiommadár — morogta. Az overallos elvi gyorodott, és behúzta a kéziféket. Mindenki a szőkét bámulta, még a bal oldalon épülő társasház tetőfedői is: egyikük törülközőt csavart, a fejére a nap ellen. Hátul dudált valaki. Az asszony egy pillanatra az oktatóra nézett. — Csak nyugodtan — mondta Tass. — A sarok utón balra fordulunk. Az asszony gázt adott. — De eressze ki a kézifékét — morogta Tass. Az asszony kiengedte, a kocsi gurulni kezdett hátrafelé. — Ez mindjárt elgázol minket. — vigyorgott az overallos, Ő is kiengedte a kéziféket, hagyta a kocsit hátra ■gurulni — a kékszemű ugyanúgy. A harmadik kocsiban szemüveges tanárnő ült. aki mozdulatlanul figyelte az eseményeket. — Csak nyugodtan — mondta Tass. Egy pillantást vetett az asszony fehér sortjára, amely megfeszült fenekén az erőlködéstől, és látszott alatta az asszony bugyija. Lila, gondolta. Na persze mindegy. Nekem is mindegy, meg ezeknek is ott hátul. Tudta, hogy mindegyik ide képzeli magát most az ő helyébe, és találgatják, mit mond az asz- szonynak, aki már tizenkét órát vezetett, de nem tudott többet, mint más az első napon. Azért se mondott neki semmit. — Ide figyeljen — kezdte az asszony; gyorsan beszélj de minden második szó után beszivta az alsó ajkát. TWiér volt a foga. és úgy harapta vele az ajkát, hogv az is el- íehéredett. — Nem vinné át a kocsit a kereszteződésen? —i Nem — mondta az oktató. — Maga viszi át. — Elegem van az egészből! Nem akarok levizsgázni! — Dehogynem akar. A sarok után megállunk. A tetőfedő röhögött odafent. A turbános előrehajolt — közben ■meglökött egy tucat egym ra rakotf/*puiát. A lábujjával fogta meg. amely kilógott a tornacipőjéből: egy pala így is lecsúszott, és a járdára pottyant. A kékszemű még mindig az asszonyt nézte. — Fantasztikus! — morogta. Hátul ismét dudáltak. A szőke asszony rángatni ■kezdte a biztonsági övét, ki akart - szállni a kocsiból, de Tass megfogta a karját és visszahúzta. Olyan vékony csontja' volt, hogy átérte ujjúval a könyöke felett — Induljon! — paracsol- t.a. Az asszony engedelmeskedett. A kocsi elindult, de három méter után ismét megállt. Az asszony a fejét rázta. — Akkor iszik egy szőlőlevet. — Ügy kéne beszélni vele, mint egy gyerekkel, gondolta Tass. Amit az isten se fizet meg. Ebéd után legurított egy fél barackot, mert úgy érezte, ronruanak az idegei. Nézte az asszony kezét. Hosszú, barna ujja volt, a körme hold * alakú. Nyaka és a válla nagyon barna. Víz mellett- volt a nyáron, gondolta Tass. Biztos. hogy nem dolgozik. Akkor vette csak észre, hogy az asszony sír; behúzta a kéziféket. kikapcsolta a motort, és a volánt markolászta, Tass ■pedig arra gondolt, milyen vidám volt reggel, Vuganyósán lépkedett, és vissza- vis&zanézett a válla felett. Ügy ment a kocsi felé, mint aki vezetni akar. Tass mindjárt észrevette a változást, és Csörsz István egyáltalán nem örült neki. Nem szerette a váratlan dolgokat, különösen nem a nőknél. Egyébként sem szerette a szőke nőket, már repülős korában ugratták ezért a többiek. H ézte kicsit az asszonyt, várta, hogy felé fordul vagy mond valamit. Ha. megint hisztizni kezd, letolom, gondolta. Ha kétszer egymásután ráhagyom, akkor ezt csinálja egész nap. Lehet, hogy én is az oka vagyok, gondolta. Szombaton, amikor ugyanígy megálltak keresztben a villamossínen Üjpesten. és kiszállt a villamosvezető, Tass ■letekerte az ablakot, és elküldte a fenébe a fickót. Az tovább kiabált, erre Tass kiszállt a kocsiból, és megindult felé. A villamosvezető ■vissza ugrott a peronra, és volt valami furcsa az arcán. TFaüs’ maga, sem értette a dolgot. Éppen eléggé utálta ezt a szakmát ahhoz, hogy bárkivel is veszekedjen miatta. Utoljára akkor fordult elő ilyesmi vele. amikor még ■repült, és megmutatta a szerelőnek azt a rozsdás karabinert. A szerelő visszapofázott. mire Tass felvett egy pajszert a földről, és kihajtotta a fickót a hangárból. Végül is ő húzta a rövidéb- bet. mert á szerelőnek valami kapcsolata volt a parancsnokságon — egy hét múlva a vitorlázórepülőkhöz küldték Tasst, négy évig húzkodta a vitorlázógépeket, é« akkor kezdett inni. Harmincéves korában leszerelték. Mire mindezt végiggondolta, az asszony jól kibőgne magát, és Tassnak volt any- nyi esze, hogy ne szakítsa ■félbe. Az a legjobb, ha bőgni tud valaki, gondolta. Az asszony elővett egy papírzsebkendőt, gondosan meg törölte a szemét, és megnézte magát a visszapillantó tükörben. — Az ég szerelmére, mondjon már Valamit! — szólalt meg váratlanul. — Mit mondjak? — kérdezte Tass. — En is el bajlódnék vele — mondta az overallos a ■kékszem únek. — Imádom a szörnyű feladatokat. Ismertem egy ilyen asszonyt, új Audija volt. ezerhetes. Azt mesélte, hogy a barátja küldte neki Rómáiból. Nem hittem el egy szavát sem. Soha egy büdös szavát, el tudja képzelni? Másfél évig vele jártam, és az alatt soha egy szavát el nem hittem. A Skoda végre keresztüljutott a kereszteződésen. — Itt megállhat — mondta Tass. — Iszunk egy kávét, jó? • A Központi Sajtószolgálat 1081). évi Rovellapályázatan dijat nyert alkotás. — A nyavalyának ül itt, hogyha nem mond semmit? — kiáltott rá az asz- szony. Na tessék, gondolta Tass. De nem gondolt haraggal az asszonyra. — Menjen fel balra — mondta. A kőkerítésre sandított. amely az utca túlsó oldalán emelkedett, és amely ugyanolyan volt. mint harminc évvel ezelőtt, amikor átmásztak rajta hátul a kert felől a srácokkal. Egy gróf lakott a villában. Hátul a kertben marvánv férfiszobor állt, Tass emlékezett rá. milyen éles pittyenésekkel pattogott le a kavics a szoborról. amikor megdobálták. Üt fiatal nő járt a grófhoz. Azt beszélték róla. hogy fotós, és aki k énekei csirái a nőkről. A fiúk elhatározták. hoev betörnek hozzá, és ellopják az. egészet. Egy sauroksötéi es te indullak el negye«, Tass ment elöl. ő volt a legtoát- rabb közöttük- De amikor a Kőfalhoz értek, amelyen mozdulatlanul lógtak a vad- szőlő indái, ő is félni kezdett. Olyan volt az egész, mintha egy kriptába lapoztak volna be. vagy olyan házba, ahol csak halottak laknak. A kert szaga is furcsa volt. Tass azt mondta a többieknek, hogy otthon hagyta a zseblámpát. Valamennyien tudták, hogy hazudik, de látszott a fiúkon. mennyire örülnek a dolognak. és továbbra is Tass maradt, az. akit a legbátrabbnak tartottak. — Na, menjen már! — mordult az. asszonyra. Az asszony bólintott, és gázt adott. A motor bőgött. Tass ösztönösen előrekapott a jobb kezével, mintha a botkormányt akarta volna elkapni — ugyanakkor hátra- pillantfitt a tükörben, és látta. hogy éppen az ő helyükre áll az. a Volkswagen, amely mögöttük állt a kereszteződésben is. Látta a hegyek felett lilára sZíneződöít cu- mulusokat.. és azt is. hogv a bal _ oldali ház . ablakán, ahol Perlakiék laktak ’ harminc éve, felhúzza valaki s redőnyt. Tudta, hogy az asszony, túl egyenesre vette a kanyart, megfogta hát a kormánykereket. Még azt is látta, hogy az asszony hátranéz a visszapillantó ♦'“'körben. Olyan erősen fogta a koi-márvt, hogy Tass nem tudta félrerántani. — Az istenit! — morogta, és már *benne is voltak a kőfalban, a kocsi eleje ösz- szeroppanf, a szélvédő kitört, es Tass érezte az arcán, hogy eltalálja egy szilánk. A motor leállt, és egy pillanatra nagy csend lett. Por szállt a kocsiban, az a rejtélyes, átkozott por-, amely ilyenkor előjön valahonnan,. Tass az aszsony karja felé kapott. Érezte, hogy ott van; érezte, hogy milyen vékony a csontja, és valahogy azt is tudta, hogy nem történt baja. Kicsit meghökkent, amint az asszony arcára nézett: átkozottul nyugodtan ült ott a porban. Mielőtt még szólhatott. volna, melléjük kanyarodott a Volkswagen, kiugrott belőle a kékszemű fickót feltépte az ajtót, és kirántotta az asszonyt a kocsiból. Nem kérdezett tőle semmit, csak rángatta jobbra-balra, megnézte elöl-ha - ,tul. ahogy a műtárgyakat szokás, de úgy látszik, hogy ő se talált rajta sérülést.. Tass kimászott a kocsiból. és kipróbálta, hajlik-e b térde. A férti közben b“ü!- tette az asszonyt a Volksw»«— — Hét — mondta Tass. — Hova viszi? — Haza — mondta akék- syemú. A z asszony az összetört. Skodát nézte — csaknem derűs volt az arca. Tass akkor már tudta, hogy soha nem fogja megérteni azt,-ami történt. Habár a jegyzőkönyvbe úgyis mást kell írni, gondolta Nézte a férfit, amint hátra - tolatott, hogy. megforduljon Szóval^ a férje, gondolta, és már rémlett neki, mintha látta volna kint a gyakorló-, pályán, amint az asszonyra várt egy délután. Ide jöhetett volna előbb is, gondolta dühösen. < Reich Károly rajza Kzreszt&ry Dezső Újévi hajnal Fölrebben egy csapat íífftí»? a Kajnalhozó Napba szállU mely lassan emelkedik a lengő láthatár föle. s bár még párák fedik a világ már az övé. Föthainatlanak frissem újé-vi gondjaink. Bar alakulna minden napfényes kívánságaink szerint! Kotenn Jwht Concerto Két levél tapsol vsak n fán, két inas. elszáradt tenyér, Nem leng a lombok függönye, .vakító csönd jön és fehér. Két levél zörög, tapsikol, ez mar az álom üteme. Még hantolatlan kinn a föld törékeny bogárteteme. Sókar fénylik az ág ölén. ágbölcsök lengnek üresen. Erőtlen araszol a fény s hogy rezdülök, rezzen velem. ÍRÓJEGYZET Tudunk-e szeretni? Nincs szomorúbb a szeretet normaként való megfogalmazásánál. S meddőbb dolog sincs ennél. Hiszen segíteni, ölni, dolgozni lehet parancsra, de szeretni nem. A szeretet nem norma, de azért feltételei vannak. Igen kegyetlen feltételei. Mert a szeretet ma ,már nem természetes összetartozás, hanem önként választott kötelék. Föltételezi a kölcsönösséget is. A szeretet fenntartás nélküli, mert nem ismer racionalitást, ezenkívül feltételek nélküli, mert nem. lehet megindokolni. A polgári világban a racionalitás vált egyeduralkodóvá. így a szeretet nem más — ilyen feltételek mellett —, mint „energiapocsé- kolás”. Lázadás a racionalitás rémuralmával szemben. Ezért korunkban egyre veszedelmesebb és vakmerőbb vállalkozás szeretni, hiszen a ' racionalitás rendszerén belül nem térülnek meg azok az áldozatok, amelyek szükségesek a szereléshez. Érdekes, hogy a szeretet kockázatát azok vállalják elsősorban,' akik túlontúl gyöngék ahhoz, hogy elviseljek a következményeit. Mert a civilizáció kialakította a védekezési mechanizmusokat a szeretet ellen. Azt a helyzetet, hogy minél Jjisebb legyen a veszélye a megszerelésnek. Ez látszik az érintkezési viszonyokban is — sok embert ismerünk, de felszínesen. S ha az emberek találkoznak, nem beszélgetnek, hanem társalognak. Szándékolt felszínesség ez, mert. minden ember azzal fenyegeti önmagát, hogy végül is megismer valakit és megszeret. S hányszor találkozunk kellemes társalgókkal, akik semmit sem mondanak. Talán eppen ezért jó hallgatni őket. Mert végső soron a hallgatás egyetlen módja a fecsegés. Védekezési mechanizmus az is. hogy nem szabad tudni az emberekről. Nem jó tudni a sorscsapásokról sem, hogy ne kelljen megismerni a könyörületet. Esetleg a statisztikákat érdemes megismerni, mert a számok mögött nincs ott az ..egyetlen ember”. Tudunk az öngyilkosságokról, az alkoholizmusról, de arról már nem, hogy milyen motívumok miatt következett be a tragédia. Egy hétig járt be a kórházba, haldokló édesanyjához egy ismerősöm, aki fáradtan, vörös szemmel me’/t iskolába. A fölháborodott tanár mesélte, hogy ez a fiú •teljesén elzüllik, az egyik órán el is aludt.- De nem vette a fáradságot, hogy megtudja: mi játszódik le ismerősömben. Persze a bűnökről nyilvántartást vezetünk. Ezt sokkal könnyebb tudni, hiszen bennünk lehet a megbocsátás öröme. Érdekes az is, hogy a szokatlanul pozitív emberi magatartásokat a visszájára fordítjuk. Ha valaki többet tartózkodik a munkahelyén, mert alkot, akkor könnyen ráfogható: stréber. Vagy keresünk neki olyan tulajdonságot, amely ellensúlyozza ezt a szokatlan jót — például azt, hogy nem jön ki a feleségével, azért tartózkodik annyit máshol. De ha valaki a kocsmában tölti az idejét, ez senkinek sem jut eszébe. Nem merünk szeretni, mert félünk a következményektől. Félünk a verségek- től, félünk attól, hogy az önként vállalt fenntartás nélküli szerelés ellenünk fordul. S ez nem az emberi lény szeretetre való ‘képtelenségét jelenti, hanem a gyávaságot. S ha meggondolom, civilizációs ártalom is ez, mely talán a környezetszennyeződésnél is jobban pusztít, így tűnik el a szerelemre való képesség is. A szeretet fenyegetés is. Félelmtes indulatokat szabadíthat fel az emberben, amelyekkel nem tud mit kezdeni. De ennek az ellenkezője is igaz. A magányba már igen sokan beletörődtek, mert a magányosságon túljutni csak szeretettel lehet. De az egyedüllétet — ami nem azonos a magányossággal — már sokkal nehezebb elviselni. Ilyenkor szoktuk mondani: kibírhatatlan, hogy engem senki sem szeret. Vaderna József Ungvári Tamás Szemüvegesek Olvasom valamelyik magazinban, hogy az NSZK- ban is mi vagyunk többen. Ott a lakosság ötvenkét százaléka hord, okulárét, s ezzel számomra, aki magam is két, szódásüveg verstagságú dioptriás nagyítót hordok a szemem előtt, mintegy helyreállt a teremtés igazsága. Nincs olyan távol, hogy ne emlékeznék, miképpen csúfoltak társaim a suliban, a ifikor még csupán ablaküvegnél , alig vastagabb szemüveg illeszkedett piszének is mondható szaglószervem nyergére. Én voltam a szemüveges kígyó, a vaksi hólyag, aki se fut- ballkapuba, se úszómedencébe nem való — egy szemüveg az ántivilágban azt je- leniette, hogy tornából is egykönnyen felmentették az embert. Engem már régen nem zavar a szemüveg: az előnyeit igyekszem élvezni és nem a hátrányait. Ha szemüveg van rajtam, soha. még pucéron ,sem érzem magam meztelennek: van rajtam legalább egy, igaz diszkréten látszó darab, embervoltom egyik félreérthetetlen jegye, melyet ha akarok, hát leveszek. ellentétben például a pápaszemes kígyóval, akinek a természet ragasztotta az okulárét. Az ember, könyveltem el magamban, optikus lény, mert, immár fél évezrede feltalálta szemüveget, s csak néha borzadok el. laikusként orvosi könyveket is olvasva, hogy a szemüveget a medt rína latin tolvajnyelvén éppúgy protézisnek hívják, mint a müfogsort vagy a mülábat. No, de a leverő pillanatokat is mégédesíti az a tudat, hogy többségbe kerülünk. Nincs messze az az idő, mikor az iskolában a sok szemüveges nebuló ,,meztelen-szemű”-nek csúfolja a szemüveg nélküli kisebbséget, amikor — a többséghez való igazodás elnyomhatatlan ösztönétől, és a magam számításé.'* vezettetve — csiszolt ablaküvegből szemüveget kezdenek hordani azok'is, akik különben pompásan látnak anélkül, csak éppen nem akarnak feltűnni, kiválni a tömegből. Egyáltalán ez a szemüveg- dolog, s a győzelmünk köteles ígérete rádöbbentett arra, hogy elég volt, igen elég. Elég^ volt kisebbségben annyi ideig! Üldöztek már, mint szemüvegest, mint fiatalt, mert az is sokáig kisebbség volt, mint értelmiségit — s eddig ritkán sikerült lépteimet a többséghez igazítanom. Most végre, akár tetszik, akár nem, többségiségemnek igencsal'< látható jelével járkálhatok a világban. Ismét sikerült felszabadulnom valamiben: szemüveges vagyok. Vakok között félszemű a király — tartja a közmondás. Hát még, akinek négy szeme van, mint nekem! Győztünk, barátaim, kiáltanám a legszívesebben, de sajnos, egy- egy nagyobb fejmozdulatnál leesik a szemüvegem. Szemüveg nélkül pedig íi- mét kisebbség lennék. A végén még üldözni kendének. Elsőbbség*