Somogyi Néplap, 1981. január (37. évfolyam, 1-26. szám)
1981-01-23 / 19. szám
Téli Balaton (Gyertyás László felvételei) Az olvasás kérdőjelei N em divat már az olvasás ? — kérdezhetné Gutenberg János, ha ■föltámadna — több mint ötszáz évvel forradalmi találmányának, a könyvnyomtatásnak fölfedezése után — a , statisztikai évkönyv azon lapjánál, ahol a nyolcadik osztályt nem végzettek, a kimaradók és a még mindig meglevő analfabéták tragikus emberi sorsát sűrítették számoszlopokká. S ha csak egyet lapozna, bizony, örömmel vegyes csodálkozással kiáltana föl: „Mi az, hogy nem divat már az olvasás?! Hiszen a magyar könyvkiadás fejlődésének statisztikai adatai valóban lenyűgöző- ek . .. ” A könyvkiadók 1970-ben 4 793 könyvet jelentették meg 47 millió példányban, s tavaly majdnem kilencezerféle könyv hagyta el a nyomdagépeket, 97,5 millió példányban. Az évi könyv- forgalom az utóbbi években kétmilliárd-háromszázmillió forint volt, ebből 1,9 milliárd lakossági vásárlás . . . Kiég volt csak a múlt héten benézni a könyvesboltokba, hogy erről a könyvéhségről meggyőződhessünk: a karácsonyi-újévi „dömping” után is tömött szatyrokkal, könyv- csomagokkal böngészgettek, vásároltak az emberek — ismerkedtek az új kötelekkel ... A nagy kérdés most már csak az, hogy ez a könyvéhség együtt jár-e az olvasás éhségével. Itt még jó néhány ellentmondás feszül. Kezdjük az elején! Tudunk-e olvasni? Oly természetes velejárója-e életünknek a mindennapi betű. az olvasás- mint a levegővétel, az étkezés vagy uram bocsa’ a televíziózás?! Ellentmondásos korban élünk, és változó világunkban szembe kell néznünk a mind nagyobb eredményeinkre sötétebb árnyékot vető jelenségekkel is. Hiszen minél magasabb csúcsokra jutunk, annál riasztóbbak mélységeink. Mert igaz, hogy nálunk kötelező az általános iskolai oktatás. Öröm és büszkeség tölti el az emberi, ha naponta látja, első osztályos gyereke hogyan birkózik meg a betűkkel, hogyan nyílik ki számára a könyvekbe szorított világ, s a megízlelt örömök után hogyan válik szenvedélyévé az olvasás. Csakhogy a pedagógusok panaszkodnak: a felső tagozatban megtörik ez a hatalmas ívű lendület, nagyon sok gyeteknek nehezére esik a folyamatos olvasás, és a néma olvasással elsajátított anyagban nagyok a hézagok. S akkor még nem is beszéltünk a gyenge tanulókról, a közepesek óriási táboráról, akiknek — valljuk be — nem öröm az olvasás. És mi van a kimaradókkal? A tíz, húsz, negyven éve végzettekkel?! Mert tudnunk kell: kíváncsiság nélkül nem lehet és öröm nélkül nem érdemes olvasni. Aki pedig nem tud folyamatosan, némán olvasni, akinek gyötrődés és kegyetlen birkózás a sorokba szedett betűk megértése, „földolgozása”, annál bizony távol áll az örömtől, a gyöMit ér euu hullámzó haj- korona hullámosát nélkül? Szépen megfésülve, vállra ofnolva sokat. A kopaszok szerint még annál is többet. A parókakészítök szerint pedig mindig egy kicsit kevesebbet, majd később ■— parókaként — újra többet. Tehát omoljon vállra! Igen ám, de magyarázhatunk naphosszat, ha most az a mánia járja, hogy a haj csigázzon csigákban, fonódjék fonalokban, és ami a természet rendje szerint a bal oldalon van. az kerüljön át a jobb oldalra, a többi meg váltson »retúrjegyet« a nyaktól a fejtetőig. A legvégén pedig a nyörűségtől az olvasás. Nem véletlenül került épp az utóbbi időben az érdeklődés középpontjába ez a kérdés, nem ok nélkül szólt erről jó néhány felelős ember rádióban, újságok hasábjain. Ezt tűzte zászlajára a több mint tíz esztendős Olvasó népért .'-mozgalom. Évtizedek eredményei nem lebecsü- lendőek. Soha annyi könyv nem jelent meg és soha any- nyi nem talált gazdára, mint az elmúlt esztendőkben. S elmúlt az a néhány év is, amikor gyakran meséltek könyves emberek, hogy sokam színre és méterre vették a köteteket új lakásuk frissiben vásárolt bútorainak polcaira. Hogy többen olvasnak, arra talán a könyvtári adatok szolgáltatják a legfényesebb bizonyítékot. a napilapok és folyóiratok keresettsége után. Két és fél millió beiratkozott olvasó évente 60 millió kötetet kölcsönöz az ország könyvtáraiból. Annak a fölismerésnek is lassan egy évtizede már, hogy a gyerekek olvasóvá nevelése ez. irányú fejlődésünk egyik záloga. Nem kis világmegrázkódtatások után bizonyította értékét és érvényességét a könyv. Volt idő — nem is oly régen —, mikor sokan temetni kezdték a könyvet, a könyvnyomtatást, Ú gy gondolták, a világméretű információrobbanás, a rádió és a televízió óriási mértékű elterjedése visszaszorítja, sóit meg is szünteti az emberiség féiévezredes vívmányát. A Gutenberg-galaxis hirdetőit hamar megcáfolta az emberiség. Igaz, a hagyományos nyomdaipar forradalmi változásokon ment át, % kézi szedést fölváltotta a fényszedés. a hagyományos eljárásokat az új technika. De a könyv maradt, és az emberiség szellemi kincsének — szépirodalomnak, tudománynak, művészetnek — legjavát ma is könyvekben találhatjuk meg. S lehetnek törekvések az egységes világnyelv megteremtésére, kísérletezhetnek gyorséivá- sasi tanfolyamokkal, programozásokkal — s föllelhetjük bár a szak barbárság számos jelét —, a könyv, az emberiség kultúráját magába foglaló könyvlapokra sűrített érték tartja magát. Sőt: soha nem tapasztalt módon virágzik ... G irat Gábort idezve: .Azok a jó és hiteles művek, amelyek ihletért a múltba vagy a fél- múltba nyúlnak vissza, segíthetik és segítik is mai nemzeti-társadalmi önismeretünk ’tisztázódását; a lélek belső tájait fürkésző verses és prózai munkák pedig, ha igazak és hitelesek, személyes önismeretünket gazdagíthatják ... Mert a „termelési eszközöket odakint” már birtokba vettük, de „az ösztönöket idebent” még nem maradéktalanul... Napjainkban nemcsak arra való a könyv, a jó könyv, hogy a külső világ megismerésében örömet szerezve segítsen bennünket, hanem arra is, hogy belső örömeinkhez, próbatételeinkhez társul szegődjék”. T. I,. CSAT hölgy feje hasonlítson egy túlkelesztett fonott kalács és egy viharos balatoni tájkép hibridjéhez. Tehát — mondják a nők — a haj hullámcsat nélkül mit sem ér. Egy közepesen művészi hajkoronában legkevesebb fél láló csat rejtőzik. Főleg hátul. A hölgy így valódi királynői fejtartásra kényszerül, és ez nekem tetszik. (Barát- és kolléganői szerint ugyan tévedek, mert ez nem királynői tartas, haPremiert tart ma este m a kaposvári Csiky Gergely Színház: Fred Ebb — Bob Fosse — John Ka-nder zenés játéka, a Csikágó szerepel először műsoron. Ascher Tamás rendezte, veze-nyel He- vesi András. A darabot Prekop Gabriella (szöveg) és Eörsi István (vers) fordította, s játszik a musicalben Csákányi Eszter, Básti Juli, Eperjes Károly, Koltai Róbert, Lázár Kati, Pogány Judit, Tarján Györgyi, Nagy Anikó, Csákó Klára. A díszletet Donáth Péter, a jelmezeket Szakács Györgyi tervezte. Szombaton este. vasárnap délután és este ugyanez a mű kerül a közönség elé. Barcsról kaptuk a hírt, hogy a Móricz Zsigmond Művelődési és Ifjúsági Központban szombaton 10 órától az általános iskolásoknak rendeznek műsört Most bohóckodjunk.' cím- mél. A vidám, szórakoztató délelőtt főszereplője Takács Roland bűvész, Pfeiffer Mária bűvész, Bálega Mihály bohóc és Nagy Éva gitáros-énekes lesz. Előrejelzést is kaptunk Barcsról: kedden a Vikár Béla zeneiskolában Je la Spit kova csehszlovák hegedűművésznő lép föl, zongörákísérője Szelecsényi Norbert lesz Siófokon a. Dél-balatoni Kulturális Központban ma este, 19 órakor a Pécsi Balett vendégszerepel. Tizenkilenc órakor kezdődő műsoruk címe: Balett ’80. Bach II. és III, brandenburgi versenyére, Mahler IX. szimfóniájának első tételére táncolnak, s egyíelvonásos balett is szerepel programjukban, Görbe tükör címmel. Nagyatádon a gyermek- könyvtárban ma délelőtt 10 órakor Mora Fér euere emlékeznek, a gyerekek a Körte- muzsika című elbeszéléséből hajlanak majd összeállítást. A bodvicai óvodások pedig Weöres Sándor-verseket tanulnak’ma. Kiss István Kossuth-díjas szobrászművész, érdemes művész kiállítása is ma nyílik Nagyatádon, 18 órakor a helyőrségi művelődési otthonban. A művész 1953-ban kapott diplomát Kisfaludi Stróbl Zsigmond, Pátzai Pál és Mikus Sándor növendékeként. 1950 óta állít ki, nemcsak itthon, hanem külföldön is. így a Szovjetunióban — több városban —. Berlinben. Szófiában, Varsóban, Prágában. Pozsonyban sfcb. Mosdósról kaptuk a hírt, hogy a Tüdőgyógyintézet művelődési bizottsága megrendezi Csikós Nagy Márton szobrász kiállítását. Dr. Albert Áron 26-án 20 órakor nyitja meg ünnepélyesen a tárlatot. Közreműködik a kaposvári Klarinétos Kvartett. A kaposvári programok közül felhívjuk a figyelmet az amatőr képzőművészek kiállítására. Vasárnap délelőtt Mesélő bábok címmel rendeznek matinét a gyerekeknek. Kezdés' 10 órakor. Tizenöt órára viszont ►•Tini- bulira« várják a serdülőket. (Közreműködik a programban Tóth Zoltán is.) A Fiatal Dalosok Klubja nyitott napot tart vasárnap 10 ómtól. Hétfőn este 19 órakor kezdődik Bessenyei Ferenc előadóestje. S hogy mindezek hol lesznek megtekint' hetök, meghallgathatók? A Kilián György Ifjúsági és Úttörő-művelődési Központ programjaiból idéztünk. A La tinea művelődési központ ban holnap 16 órákor Szitacs István a Szovjetunióról tart előadás t. Színhely: a mozgássérültek klubja. A nyugdíjas, pedagógusok klubjaiban! ma irodalmi estre kerül sor. A Petőfi emlék- könyvtárban — Honvéd utca 1. — ma 18 órától Film és Ifjúság címmel rendeznék ankétet. A 48-as ifjúság útja 54—60. szám alatt található városi könyvtárban ma 15 órára a napköziseket várjak vetélkedőre. Negyedik osztályosok mérik össze tudásukat. A kaposvári mozik közül a Vörös Csillag kínál scifi-hor- rort. A nyolcadik utas: a Halai — ez a film címe A színes, angol munka egy űrhajóban játszódik. E Himmel Ridley Scott rendező igyekezett a néző borzongás- igényét kielégíteni. A Szabad Ifjúság a gyerekeknek ajánlja Dugó, a csodacsalár című színes, szinkronizált svéd filmet. A felnőtteknek a Tát a félelmen című francia bűnügyi alkotást vetítik az esti két előadáson. A Latinra moziban szombat—vasárnap a Csikágó szerzőinek korábbi munkáját, a Kabarét adják, Liza Minellivel és Michael Yorkkal a főszerepben. Képünkön A nyolcadik utas: a Halál egyik szereplője. nem az illető fönn hordja az orrát.) Ennyit a hajról. A hullámcsatról meg annyit, hogy nincs. Az utolsó termést már rég »learatták«. A maszekok. Azóta ráraknak a csatra néhány csúnya műanyag izé- bizét. Pár fillért, ér az egész. A földíszített csat azonban jó pár forinttal drágább lesz. És hullámcsatként a továbbiakban' már nem használható. Ott áll tehát a nö. a tükör előtt, és toporzékol. Azután kiűzi a férfit —- mindenhová — és kijelenti: amíg nem lesz hullámcsat, addig nincs ebéd, nincs reggel kávé, és egyébként is minden kegy megvonva. Punktum! Hullámcsat, persze ettől nem lesz. Ezért férfitársaim nevében — elsősorban azokra gondolva, akik a hosszas kutatás után ma már a bolondokházában függenek egy kötélcsomón, hullámosainak képzelve magukat — fölszólítom a magyar könnyű-, nehéz- és egyéb ipart: legyen hullám- csat! Vagy ha ez néni megy, rendeltessék el az országos '~nnaszsáq. * L. P. SOMOGYI NÉPLAP