Somogyi Néplap, 1981. január (37. évfolyam, 1-26. szám)
1981-01-18 / 15. szám
A hét kérdése I. Hogyan távolik Cár- tor elnök a JF eher Házból ? Carter elnök úgy búcsúzott, hogy a törvényhozás elé terjesztette az 1981—82. évre szóló költségvetési javaslatát, azon belül a katonai kiadások majdnem 200 milliárd dolláros előirányzatát Jó négy évvel Jimmy Carter még a fegyverkezés csökkentését ígérte. „ Az új költségvetésben 27 milliárd dollár hiányt terveztek. Ez sem egyezik azzal az ígérettel, amely négy évvel ezelőtt az USÁ gazdasági helyzetének megjavítását helyezte kilátásba. Reagan, az új elnök gazdasági szakértői már jóelő- re értésre adták, hogy teljesen meg fogják változtatná az utolsó car téri költségvetési javaslatot. Legfeljebb a katonai kiadások növelésével ertenek egyet: taz inflációs halast leszámítva „tiszta” öt százalékkal több a katonai költségvetés a tavalyinál. (A NA 1*0 többi tagjától évi három: százalékos emelkedést követel az USA.) Carter „búcsújának” fő elemeként a teheráni túszügy rendezését hirdették meg. Január 16-át jelölték meg az algériai közvetítéssel létrejövő amerikai—iráni megállapodás határidejeként. Az' utolsó percig hihetetlen izgalmak kisérték az alkudo- dást, amely főleg az amerikai pénzügyi ellenszolgáltatások lebonyolítása körül folyt. Nem csoda: milliárdok- nől volt szó, amelyeket készpénzben, tehát „zöldhasú bankóban, értók papír ban és aranyban kellett letétbe hehelyezni. Szombaton a bankok zárva vannak mindenütt’ így a pénzintézetek csak á pénteki üzletzárásig álltak rendelkezésére a páratlan ügylet lebonyolítására ... Az amerikai bankok bizalmatlanok voltaik a Carter-kor- mányzattal szemben, s előre kikötötték jogukat, hogy kártérítést követelhessenek, ha < károsodás éri őket... 1 Miért mentek át álta* • lános támadásba a népi erők Salvadorban? Salvadorban a nemzeti fel- szahadítási front mind nagyobb erővel bocsátkozik a fegyveres harcba. Felszólítására az üzemek és a közlekedés dolgozói sztrájkba kezdtek. A hét végére egyes jelentések már tudni vélték, Salvadorban tovább folytatódtak a harcok a gerilla-osztagok és a kormánycsapatok között. Képünkön: gerillaharcosoik egy gépkocsit koboznak el Zacatecaluea közelében HZ ESEMÉNYEK CÍMSZAVAKBAN Hétfő: A salvadori n-épi erők katonai sikerei miatt a.junta Washington támogatását kéri. Szovjet kormánynyilatkozat a teheráni szovjet nagykövetség elleni, december 27-i tamadas ügyében. , Kedd : Angol munfkáspárti képviselők sajtókonferenciája Londonban az afganisztáni tapasztalataikról. Tüntetések és gyűlések a terrorizmus ellen Olaszországban. Megölik az izraeli parlament egy arab képviselőjét. otanislaw Kanta, fogadja Kulikov marsallt. a Varsói Szerződés egyesített fegyveres erőinek főparancsnokát. Szerda: Kudarccal végződik a genfi Namibia-értekez- let. Libanon további hat hónapra kér*i az arab béke- fenntartó erők jelenlétét. A togói fővárosban ösz- szeült a Csád-konrcren- cia, a részvevők Líbia ellen foglalnak állást. Csütörtök: Az amerikai szenátus külügyi bizottsága javasolja Haig tábornok kinevezését a külügyminiszteri tisztségre. A Vörös Brigádok szabadon engedik d'Urso bírót. Moszkvában befejeződik a KGST Végrehajtó Bizottságának ülése. Péntek: Az olasz parlament a terrorizmusról folytatott vita végén bizalmat szavaz a Forlani-kormánynak. Egyes jelentések szerint Salvadorban a népi erők a tartományok felét ellenőrzik. Palme ismét közvetít az iraki—iráni viszályban. Lengyelországban négyórás közlekedési sztrájk volt. Szombat: Elkészül az amerikai—algériai és az algériai-iráni megállapodás a teheráni'túszok ügyében. Amnesztia Afganisztánban. Salvador nicaraguai nagykövete lemond és a népi erők oldalára áll. 3. kormányzattól. Jeanne Kirkpatrick asszony például, az USA kijelölt ENSZ-beli nagykövete kijelentette, feltétlenül támogatja a saivaReaganra várva ... Washingtonban, a Capitollúm előtti téren, ahol január 20-án a beiktatási ceremónia zajlik majd hogy az ország tartományainak a fele a népi erők kezére került. A Salvadori Nemzeti Fel- szabadítási Front minden bizonnyal azt a helyzetet akarta kihasználni, hogy a washingtoni váltás előtt Carter tulajdoniképpen „béna kacsa", aki nagyobb horderejű. érvényes döntéseket már nem hozhat... Viszont a salvadori hazafiak vezetőinek látniok kell, hgoy sok jót nem várhatnak a Reaganm SOMOGYI NÉPLAP dóri juntának adott ameri - ki segély folyósítását, mivel a salvadori helyzet „az Egyesült Államok számára rendkívül veszélyes”. Amerikai katonai tanácsadók vannak a salvadori junta csapatai mellett, s nem lehet kizárni a későbbiekben egy nyílt amerikai katonai beavatkozást. Viszont máris fennáll a veszélye annak, hogy Honduras és Guatemala reakciós, jobboldali, ame- rikábarát rendszerei fegyveres segítséget nyújtanak -a salvadori juntának. Voltak is már hírek arról, hogy hon- durasi és guatemalai csapatok behatoltak Salvador földjére, hogy egyesüljenek a junta haderejével. Mi a jelentősége a KGST végrehajtó bizottsága határozatának ? Tíz KGST-ország miniszterelnök-helyettesei tanácskoztak a héten három napig Moszkvában, a szocialista országok gazdasági integrációjának fontos szerve, a végrehajtó bizottság ülésén, hosszú távú együttműködési célprogramok megvalósításáról volt szó. Ennek érdekében a tagországok között eddig már 120-nál több sokoldalú megállapodás jött létre. A tudományos és műszáki együttműködést tökéletesítve elsősorban olyan gép- és berendezés kom plex u mókát kell létrehozni és olyan technológiát kell kifejleszteni, amelyek a termelés hatékonyságát nagyban növeli, Napirenden volt a fűtő- és energetikai szükséglet jobb kielégítésének alapvető fontosságú kérdései. Új javas-' latok készülnek az 1990-ig terjedő időszakra az együttműködés bővítése céljából. Biztató példa került a végrehajtó bizottság elé, amikor az orenburgi gáz kiaknázásában és a Szövetség gázvezeték megépítésében eleid eredményekről számoltak be. A 2677 kilométeres vezetek határidő előtt elérte az előirányzott kapacitást, a 15 és fél milliárd köbmétert. Az energiakérdés is úgy felmerült, hogy a végrehajtó bizottság megvizsgálta az egyesített energiarendszer központi teherelosztójának a jelentését. Több más téma mellett kimondták, hogy bővíteni kell a KGST-országok belső pi'acára kerülő áruk választékát. A KGST végrehajtó bizottságának ülése a 93. volt a sorban. Éppen e napokban 32 éve annak, hogy hat ország, köztük Magyarország képyiselöi a Moszkvában tartott gazdasági tanácskozáson elfogadták a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának megalakulásáról szóló határozatot. Azóta a szocialista integráció nagyot fejlődött: a világ ipari termelésének egyharmadát/ adja, pedig a KGST-országok népessége a Föld lakosságának csak kilenc százaléka. P. .1. Ma ________________,________i A teheráni túszok verses változatlanul bizonytalan Algériai orvosok érkeztek Iránba Az iráni PARS hírügynökség szombati jelentése szerint Irán fölkérte az algériai kormányt: küldjön egy repülőgépen orvosokat Teheránba, hogy az amerikai túszok szabadon bocsátása esetén azonnal megvizsgálhassák azok egészségi állapotát, s így elkerülhető legyen az időveszteség. A túszok föltehetőleg az algériai repülőgépen hagynák el — több, mint 14 hónapi fogság után — Iránt. A PARS közlése szerint az algériai orvosok már útban is vannak Teherán felé. Ugyanakkor a teheráni repülőtéren szerzett értesülésre hivatkozva az AFP azt jelentette, hogy az iráni főváros repülőterét vasárnap reggelig lezárták a nemzetközi forgalom elől. A DP A az iráni miniszterelnöki hivatal egyik szóvivőjét idézi, aki szombat délelőtt — az amerikai kormány végső válaszára utalva — kijelentette: „Az ügyet elintéztük. Ma még történni fog egy s más”. A legújabb teheráni fejlemények arra utalnak, hogy a lúszügy megoldásának, időpontja változatlanul bizonytalan. Radzsai kormányfő váratlanul lemondta szombat délutánra összehívott sajtóértekezletét csakúgy, mint az iráni fővárosban akkreditált diplomatákkal tervezett találkozóját. Behzad Nabavi áílammi- niszter, a túszügyben folyó tárgyalások iráni megbízottja közölte: az amerikai kormány csak az iráni követelések egy részének átutalására hozott döntést; nem felelnek meg a valóságnak a Veszélyes megállapodás Pénteken az Egyesült Államok és Norvégia megállapodást írt alá, amelynek értelmében a skandináv ország területén helyezik el a „rendkívüli esetben” Amerikából Európába átdobandó tengerészgyalogos hadtest (10 000 ember) , felszerelését. — A most aláirt megállapodás újabb lépést jelent a NATO háborús előkészületeinek és Nyugat-Európa mili- tarizálásánák veszélyes útján — állapítja meg' a TASZSZ hírügynökség. — A Washington és a NATO vezető köreinek tervei alapján létrejött megállapodás Nyugat-Európát a Pentagon agresszív szekeréhez köti, lehetővé téve. hogy területén legújabb típusú amerikai fegyverzetet tároljanak, beleértve atomrakétákat is. korábbi jelentések. hn«*» minden iráni követelést fel» szabadítanak. i Egyidejűleg megérkezett Teheránba az algériai orvoscsoport, amelynek feladata az amerikai túszok megvizsgálása. A túszügyben közvetítő Algéria orvosainak kiküldését eleve ugyancsak a túszok közeli szabadulása jeleként értékelték. Warre n Christopher amerikai külügyminiszter-helyettes szombaton délután ismét tárgyalt az algíri ' külügyminisztériumban. Partnere. Ben juh ia algériai külügyminiszter szombaton újabb üzenetet vett át Irán ügyvivőjétől. A feszült várakozás ellenére — iráni és amerikai megnyilatkozásokon kívül — szombat estig nem történt döntő áttörés az amerikai túszok ügyében. Behzad Nabavi szombat esti nyilatkozatában megerősítette: az iráni kormány felkérte Algériát, hogy helyezzen készenlétbe egy repülőgépet a túszok Teheránból történő elszállítására. Az algíri repülőtéren a készülődés jelei láthatók: felszerelésével már a repülőtéren van az algériai rá» I dió és televízió stábja. Amnesztia Afganisztánban Az afganisztáni fővárosban közlemény jelent meg arról, hogy szabadon bocsátanak 265 politikai foglyot — je- i lentette a TASZISZ hírügy- l nökség. „Inkább a munkaidőt rövidítenék” 4 milliárd zloty kár A lengyel népgazdaságot négy milliárd zloty értékű veszteség érte a január 10-i szombaton, amely hivatalosan munkanap volt, de a dolgozóknak csak kétharmada tekintette annak. Ebből az összegből 9Q00 lakást lehetett volna felépíteni. Ezt mondotta a többi között Ja- nusz Obodowski, munka-, bér- és szociálisügyi miniszter a lengyel televíziónak adott nyilatkozatában. Ugyanakkor rámutatott: nem fenyegeti büntető szankció azokat, akik az említett napon nem jelentek meg munkahelyükön. bért azonban — a munka törvénykönyv ren-. delkezései értelmében,— arra a napra nem kaphatnak. Amennyiben a múlt szombatot ledolgozzák, még: anyagi veszteség sem éri a távolmaradókat. Obodowski emlékeztetett arra, hogy a kormány a Az igazság harangja A kétmilliós Nyugat-Ber- lin pénzügyi és politikai botrány színhelye lett: sikkasztás és megvesztegetés, tüntetés és rendőri brutalitás, a vendégmunkások nyomora — szinte mindennap ilyen főcímek állnak a nyugat-berlini újságok első oldalán. Nyolcvanezer családnak nincs lakása, 120 000 török gettókban él, s akkor kiderül, hogy egy gyanús üzleteket lebonyolító cég, a Bautechnik AG jó 130 millió nyugatnémet márkát vághatott zsebre a nyugat- beriini szenátus pénztárából. A Bautechnik botránya robbantotta ki aztán az igazi. válságot... A „részvénytársaság” egyetlen részvényese egy bizonyos Garski volt, építész és a szabaddemokrata párt tagja. Amikor az építkezési vállalkozó a csőd szélére jutott — Jordániái és szaúd-arábiai üzletei balul sikerülvén, szabaddemokrata barátai a városi pénztárból bőven utaltak ki milliókat neki. aki megint szívesen fizetett ki. ...honoráriumokat" jótevőinek1... 13c semmi sem volt elég. A Bau- technik ’AG összeomlott, fizetésképtelen lett, adósságát Nyugat-Berlm városának kellett átvállalnia. A nyugat-berlini szenátusban politikai földindulás ment_ végbe. Lemondott a pénz-" ügyek felelőse, aztán a gazdaságpolitikai szenátor, az építésügyi szenátor, a környezetvédelmi szenátor és így tovább — a sor végén a szociáldemokrata Stobbe a kormányzó-polgármester. szakszervezetekkel való együttműködés érdekében miniszteri rangú különmeg- bízottakat jelölt ki azzal a feladattal, hogy felügyeletet gyakoroljanak a gdanski, a szczecini és a jastrzabiai megállapodás végrehajtása fölött. A kormány képviselői számos ' alkalommal tárgyaltak és a jövőben is tárgyalni szándékoznak a »Szo- lidairitással-^ és az ágazati szakszervezetekkel, de ha nem folytatódik a normális párbeszéd, akkor »számos kérdést nem lehet majd megoldani«. Mint a miniszter elmondta, legutóbb telefonüzenetet küldött Gdanskba Lech Walesának, a »Szolidaritás« országos egyeztető bizottsága elnökének, azzal a javaslattal, hogy január léén tartsanak újabb megbeszélést a vitás kérdésekről. A miniszter ismételten rámutatott, hogy a szabad ■szombatok ügye bonyolult probléma, s hogy egyes ágazatokban, 'például a vasútnál és a kereskedelemnél érthető okokból nem a szombatot, hanem a hét valamelyik más napját kel] második pihenőnappá tenni. Végezetül hivatkozott olyan európai munkaügyi szakértőkre, akik az utóbbi időben azon az állásponton vannak: ha saját országukban most kellene megszervezni a munkaidő csökkentésének rendszerét, akkor nem a szombatokat tennék szabaddá, hanem inkább a napi munkaidőt rövidítenék. »Ilyen megoldást mi is elképzelhetőnek tartunk« — mondotta a lengyel miniszter. A forradalmi tanács elnöksége és a rendkívüli forradalmi törvényszék határozatának értelmében, a politikai foglyok ügyét gondosan kivizsgálták: a foglyok, akiket megtévesztett az ellvnséges propaganda, őszinte megbánást tanúsítottak. Az amnesztiára a nagy muzulmán vallási ünnep, Mohamed próféta születésnapja alkalrtláböl kerül sor. Alkalmi ruha Tetőtől talpig védőruhába öltözött Margaret Thatcher angol miniszterelnök, amikor látogatást tett a Vacuum Interrupters társaság gyárában. amely cég élenjár a csökkent munkaképességűek foglalkoztatásában. A MÁV Kaposvári Épület- és Hídfenntartó Főnöksége értesíti a város lakosságát, hogy a vasútálloAiásnál levő gyalogos felüljárót 1981. január 22-től február 6-ig > munkanapokon 8-tól 16 óráig a forgalom elől lezárja, m felüljáró fenntartási munkálatai miatt. '(840-10) A Gsiiky Gergely Színház azonnali felvételre öltözíefől keres. Jelentkezni a színház gazdasági igazgatójánál tehet. (i ő8o78‘) 4