Somogyi Néplap, 1980. december (36. évfolyam, 282-305. szám)

1980-12-07 / 287. szám

M inden atatefaniail Bé­nái elíogodettaa iépek be sa, ajtóm. Hiába, ha ^ ember if jóságának és egytooBÍ szerelmeinek saán- pacteav taliga .magát ismét, barmeronytre .is szeretne íér- í .ssaa. fesztelen és nagyvilá­gi pofát vágni, körülgyűrű- zik az emlékek. Hol rá va­gyok? — torpanok meg újra es újra a küszöbön. — A fiatalság ugyan elmúlt már, de a szenilitás még nem jött et; lehetséges, hogy nem jó helyre toppantam be? De igen, igen- Ez mégis csak annak a vendéglőnek a halovány mása, ahol egyko­ron estéről estére mulatttik az időt; hol okos baráti be­szélgetésekkel, hol kedvetle­nül vedelve, olykor lángol­va egy lányért, olykor üres és fakó lélekkel, de mindig otthon. A falak talán még a ré­giek, de már az uniformis­szerű faburkolat borítja ókét; a kovácsoltvas lám­pák. valami vízi szörny % iparmilvészítenek a szemem elé, átmenet egy hal meg egy húsvéti nyúl között. A sarok felől diszkrét vizelet­szag terjeng, a valamikori »Urak« feliratú, nélkülözhe­tetlen helyiség ajtajáról, amelyen most egy vigyori hermafrodita zománcképe díszeleg; jó fél éve már le­tépte valaki a zárat. A pult azonban csillog- * villog. Mögötte egy • impo­záns férfiú — a vak is lát­ja rajta, hogv ő itt a fő­nök — elmélyültem dolgo­zik: egy almáit fényesít ciR- lamenszínű zakója , ujjával, majd elhelyezi a kármentő mögött a whiskys-, konya­kos-, fütyülősbarackos-, vil­im osesas zárkör lés - üvegek kö-. (Szikszai Károly rajza) zé, a számára kijelölt leg­előkelőbb, leglátványosabb helyre; azján. hátralép és elégedetten szemügyre ve­szi munkája eredményét. Az alma nemcsak dekorá­ció, jelentése is van. Ez. a jelentése még az értelmező szótárban is megtalálható; azt jelenti, hogy ebben az exkluzívra faburkolt ven­déglátóipari üzemegységben valami nincs: az alma szi­nonimája a hiánynak. Hogy mi nincs, arról az alma mel­lé pingált felírat igazít el: Hitel! Szóval a hitel: alma! Állítólag. kedves hagyo­mány az, amelyet ápolni' il­lik: ez a vadonatúj, kackiás főnök pedig — mondják —, ad az ilyesmire. Abban a régi vendéglőben, amelynek az alapterülete meg a falói azonosak voltak ennek a je­lenleginek a területével, meg a falaival, kellőképp el nem ítélhető módon nem ápolták ezt a hagyományt. E z a szakszofonos-kül­lemű vendéglős bizo­nyára megreszketne az undortól, ha hallaná, hogy a Boronkai-féle korcs­ma-házban nem volt ilyen szép sárga-piros műanyag alma. s ha még azt is el­mesélné neki valaki, hogy ott alma helyett épp az volt, ami itt »alma«, alighanem fölháborodottam összevonná a szemöldökét: micsoda hely lehetett az?! S ha ezt a kérdést nem csupán költőinek szánná, ha­nem, módjuk, hozzám in­tézné a szót, és választ is várna rá, elmondhatnám ne­ki a következőket : Boronkai úr, a főnök nagy, pohos, gyomorbajos ember volt, s drótkeretes szem­üvegén át álmosan, mégis fürkészően figyelte a vilá­got. Senki nem értett úav a szakmához a környéken, mint ő: modták: még VarrV petícsmél szerezte alapos is­mereteit, s egy Időben k.vu- pierként működött > valahol Nyugat-Európában. Nála jobban senki sem ismerte- a Mk-asBMStftg- »Oefetesát bü< ő tudta még; md, jelent «e a szó; általában jellemző volt rá, hogy rendkívül sok olyan szót ismert amelynek hallatám egy mai zöldfülű csak eWátaná a száját- Bo- ronkainál töraswesadégmek lenni kitüntetés volt, és föl- becsűi hetet len előnyökkel járt. A magyaros házi kony­ha étlapon nem szereplő kü­lönlegességei tői a hitelig minden kijárt annak. akit Boronkai egyszer a kézfogá­séval törzsvendéggé avatott; s ezt nem nagy rendelé­sekkel és fejedelmi borra­valók irai. hanem — a főnök szavaival élve — úriember- seggel lehetett elérni. Az úriemberség tori térj urna i t Boronkai sohasem határozta meg közelebbről, mert álta­Gömöry Albert ALMA Iában igen szófukar ember volt, csak sejteni lehetett, milyen szempontok beiolyá- soiják íleleteit... A z urak hitelét egy nagy kockás luzelöe jegyezték be. Erre Boronkai úr hitvese volt hivatott.: külsőire egy meg­fáradt Marlene Dietrich, aki , záróráig csendes, elúszó mo­sollyal csapolta a sort, és a törzsvendégnek még éjfél után is kihozta a pacait, abban az órában, amikor holmi jöU-mentnek már egy kisfröccsöt sem töltött volna ki. Vajon hol lehet most Bo- ronkai és neje? És hol le­hetnek az egykori törzsven­dégek? Tones! sohasem besaélt, sohasem mosolygott. Ha kér­dést intéztek hozzá, csak kurtá'-fúrcsa igenekkel és ne­mekkel válaszolt. Ezzel szentben Toncsi tudta, hogy ki szereti ecettel a bable­vest, ki az, aki a kis piros csöves paprikát többre be­csüli a törött borsnál ; ki az, aki a savanyútüdőt csak ak­kor érzi fejedelmi éteünek, ha legalább egy fertály cit­romot is szervíroznak hoz­zá: Toncsi tudta, hogy van aki szívesebben megissza a hangzlit. min? a frissen csa­polt sört; tudta, hogy néme­lyek kanállal szeretik enni a lencsefőzeléket, tudta, hogy mikor kell a hölgyre felse­gíteni a kabátot, s azt is, hogy erre a privilégiumra milyen lélektani helyzetben tart igényt a hölgy társasá­gában lévő úr... Toncsi mindent tudott, csak éppen nem beszélt soha. m ' Egy alkalom kivételével. Ak kor Toncsi beszélt : egy egész bővített mondatot ki­mondott. Ezt a hihetetlen eseményt még évek múlva is emlegették Boronkai törzs­vendégei. Egy este gombát kívá'- tam. rántva. De Toncsi csak elutasítóan megrázta a fe­jét, es mourant valamit majd rábökött az étlapra, s ajánlott valami mást. Hét­köznapi eset. Nem sokkal később dol­gaim több mint egy fel év­re más városba szólítottak Hazatérvén első utam ter­mészetesen Boron kaihoz ve­zetett; a főnök parolája olyan volt, mintha tegnap láttuk volna egymást utol­jára, hitvese ugyanúgy csa­polta a sört s Toncsi is ugyanúgy állt meg az asz­talnál, mint máskor. De nem ! Valami mégis csak történt, valami vibrálni kez­dett a levegőben. Ez történt: Toncsi mosoly­gott. Azaz valami vigyor- félére húzta szét keskeny ajkát Látomással fölért: denmedten leste mindenki, mi történik . .. — Mai van rántott gomba­fej — bökte ki, s a szóára­dattól elhűlt á vendégsereg. , A szavak rakétaként dia­dalmasan röopentek tova szájából, hirdetvén a hihe­tetlent: lám ő is tud b*«sél­ni, ha akarja, reHdéllisfti.é- re áll a szó: a szó, amely — Ma van. rántott gomba­fej — mondta hát Toncsi, s. mintegy megrendülve saját bőbeszédúsegétól, komoran kivonult a konyhába, hogy depressziójából már soha többé ne zökkenjen ki ... De hát Toncsi már nincs itt, vissza kall térni a je­lenbe. Itt van viszont a faburko­lat.. a rátáiéi főnök, ^, ugyancsak ciklámenbe b látott pincérek, és a hallal keresztezett kovácsolt vas­nyúl. Es itt. van az alma. Az alma, aminek az elé­írt szó jóvoltából jelentése is van. Igaz, az információ: hitel nincs, egy kissé hiányosan hat. Jóval többet kellene a kedves vendég tudomására hozni. Például azt, hogy bor­júhús, bélszín, belsőség: »al­ma«; udvariasság, figyelem, törzsvendégcsapat, jó hangu­lat: »alma« stb. Egyszóval ezen a helyen minden »al­ma«. Mert voltaképpen még maga az alma is »alma«. Hiába nyálazzák és suvic- kolják naponta; ez a mű­anyag formed vény úgy aránylik egy igazi, szép, pi­ros jonatán almához, mint ez a vendéglő a Boronkai- íéléhez. Ezek a ciklámenben parádézó, kétbalkezes. de önelégülten pimasz, jópofás- kodóan bőbeszédű fickók pe-- dig a kevés szavú Toncsi- hoz, mint ez a lagymatag, tol vizezett lötty. a frissen csapolt, hideg sörhöz, mint az ■ aimafényesítő főnök a hpzentrógeres, poharas Bo- ronkaihoz. az alázatot mí­melő, pénz-szimatoló sunyi­ság az őszintén szívélyes vendégszeretethez ... Szóval. valami ilyesmit mondhatnék, ha a főnök megkérdezne. De sohasem fogom neki elmondani, és ő soha sem lesz rá kíváncsi. * » O áll a pult túlsó olda­lán, az almája alatt, én meg itt ülök a vendégek karámjában, a hi­deg, rágós bécsiszeletemmei és a lotty'adt, félig-mért kor­só sörömmel. Ellenszenvünk kölcsönös, és feloldhatatlan. Szakadék választ el, s két partja között nem létezik kommunikáció. A főnök íö- lénj'e azonban . egyértelmű, mert ugyanolyan jól tudja, mint én, hogy .ilyen helyre ép eszű ember nem teszi be a lábát. De én gyenge­ségemben mégis betérek néha, mint aki még csodá­kat remél ; ő meg gúnyos szánakozással tudomásul ve­szi. Neki ugyanis nincs rám szüksége; ha valami nem tetszik, mehetek a fenébe; ez itt az ő szemétdombja, ahol már '-összekaparta s magáét. Itt az övé a pénz és a hatalom — ennyi kell neki, nem több. és ami még ezen kívül létezik, az a szí­vében, agyában és vendéglő­jében most és mindörökké »alma«. Akt-tanulmány. Halápy János festőművész alkotása. (A Nemzeti Galéria emlékkiállít a gának anyagából.) Kerék Imre Csillagtávoli dallam Kányádi Sándornak Fenyv esek o-r gonazúga sá t hallgatom három napja, három éje. A Nagy lstván-i havasok közül, karámba terelt nyájat őrző, karszti-kö-arcú pásztorok közül, pifzlrúngos vízmosások, suhogok azúr függönyén átverődre, LE 4Z ÚTON, EGY FŰSZÁLON világgá-szakadt szeretők sóhajából szelek országútián madáralakban verdes, csapong egy ismeretlen-ismerős, csillagtávoll dallam, alomba-ringató, akar a bölcső, öröknyugalmu, akár a hássongárdi sírok, ■ éjpuha .szárnya lassan beborít. .. fenyözúgás, bércek közt bujdosó zaklat, kísér patakok csöngetése három napja és három éje s már nem hagy el halálomig. Art Buchwald Szexuális zaklatás Avagy egy történet három verziója Ha épp tudni akarják, mi a véleményem a hivatalok­ban folyó szexuális zakla­tásról. melyről manapság oly sok szó esik, hát meg­mondhatom: én ellene va­gyok. Amikor a nők beszél­nek a szexuális zaklatásról, tüstént fiatal, ártatlan höl­gyekre ’gondolnak, akikre a férfiak ráerőltetik az udvar­lásukat és baljós következ­ményekkel fenyegetik őket arra az esetre, ha közeledé­süket netán nem fogadják kedvezően. No, de minden éremnek van egy másik oldala is. Akadnak szép számmál Ölyán nők (a pontos számukat nem fogjuk megtudni a legköze­lebbi népszámlálásig), akik provokálják a velük egy hi­vatalban dolgozó férfiakat ; vagy azért, hogy karrierjü­ket előmozdítsák, vagv egy­szerűen azért, mert unják a munkájukat. A hivatalnokok számára nia az legfőbb eldöntendő kérdés, hogy ki zaklat kit. A válasz nyilvánvalóan attól fü,gg. hogy kinek a szem­szögéből nézzük a dolgot, így látják például a nők felszabadítása mozgalmának hívei : — .Miss Samuért ha befe­jezte a gépelést, legyen szi­ves, hozza tel ma este az egészet a lakásomra. — Már megbeszéltem a fiúmmal, hogy együtt vacso­rázunk, Mr. Schlitz. — Mondja le a randevút! Ha átnéztem a papírokat, majd főzök én vacsorát ket­tőnknek ,.. He, he, he. — Nen, nem. és ezerszer is nem ! Inkaob meghalok, minit, hogy igent mondjak. — Ezt megjegyzem ma­gainnak, Miss Samuels. Em­lékezni fogok rá, amikor majd kiállítom a minősíté­sét- Tudja, hogy a jövő hó­napban elbocsátások lesz­nek? — Ö, kérem, Mr. Schlitz, ne adjon nekem rossz mi­nősítést! Egyedül tartom el az anyámat, és ha elvesz­tem az állásúimat, akkor ■nem tudjuk kifizetni a jel­zálogkölcsönt az öröklaká­sunkra, és kihajítanak ben­nünket az utcára. — A döntés nem tőlem függ, hanem magától. Akkor, mondjuk, hogy nyolc órakor nálam ? — ön nem ad nekem vá­lasztási lehetőséget. Ó, anyám, kérlek, bocsáss meg! Érted teszem, amit teszek. Pavel Rozvald Gyűjtőszón vedé ü y Feuerbach szerin t boldog1 te kibékítő, wtegváftó erővé, bér. r m — Nézd papa, ez a kvarc! — mondta egyszer hatéves fiam. és egy félkilós macs­kakövet ejtett, nagy robaj­jal, az asztalomra. Árra vo­natkozó szigorú hangú fi­gyelmeztetésemnek, hogy nem illik tönkretenni az _ út­burkolatot, ' nem volt sem­miféle foganatja. Fiam elha­tározta, hogy köveket fog gyűjteni. — Honzik — fordultam hozzá fél év múlva —, ez nem mehet így tovább. Nézz körül, hogy mi lett a lakás­ból! Valóságos, kőtár... Ma reggel a marhára esett egy darab földpát, csoda, hogy nem ütötte ki a szemét... Ám a fiunk nagyszerűen megvolt ezekkel a kövekkel. Más gyerekeknek görkor­csolyát, villanyvonatot kel­lett vásárolni, a mienk pe­dig szakkönyvekre kunye­rált pénzt. Igaz, olvasni még nem tudott, mi olvastuk föl neki a szöveget, s meg-meg- botlott a nyelvünk a szak- kifejezésekben... Ügy éreztük, hogy hétéves gyermekünk megtalálta élet­célját, ám hirtelen minden megváltozott. Egyszer m un­ióból hazaérve egyetlen kö­vet sem' találtam. « lakásban. Fiam az asztalnál ült, ke­zében egy bélyeggel, s nagyí­tón keresztül szemlélte. Ettől a naptól Honzik a bélyegekért rajoSigott. Most a lakás egy postahivatalhoz kezdett hasonlítani: minden tele volt bélyeggel. S ha va- laki közülünk erről megfe­ledkezett, netán - istenments, egy hirtelen mozdulatot tett, színes kis papírkák repültek szanaszét, a fiunk pedig tor- kaszakadtából üvölteni kez­dett, mintha elérkezett vol­na a világvége. Tizenkét éves volt, ami­kor egy óriási, fekete boga­rat hozott haza. Anyja ké­résére', hogy azonnal dobja ki ezt a tarantulát, amíg az ' egész családot el nem pusz­títja, fiunk egy í hidegvérével felelt: — Ne izguljatok., ez az új gyűjteményem első darabja! Az egyszerű szarvasbogár gyönyörű példánya ... S a lakás fokozatosan megtelt zörgő, zümmögő, dongó, ciripelő bogarakkal, 'lem lehetett úgy leülni egy székre, hogy valami bele ne akaszkodjon az emberbe — csápjaival, felsó állkapcsai­val, vagy isten tudja még milyiik volt ezeknek a te­remtményeknek. A nyári vakációban és év közben is minden vasárnap gyermekünk nagy zacskóval és hátizsákkal járta a város környékét, s rovarok sokasá­gával tért haza. Ezeket es­ténként, munka után nekünk kellett feltűznünk... — Min- denkinek — jelentette ki a gyerek — áldoznia kell va­lamit d tudomány oltárán... Végül is beletörődtünk sorsunkba. Természetesen tudtuk, hogy más családok­ban a gyerekek már arról álmodoznak, hogy on'osok vagy könyvelők lesznek, a mi fiúnk azonban a rova­rokon kívül hallani sem akart másról. Tizenhét éves volt, amikor a 7311 bogár és lepke va­rázsütésre eltűnt a házból. Egyszer csak' megérkezett Honzik, szeme csillogott, s mögötte egy rokonszenves kislány állt meg az ajtóban. — Engedjétek meg, hogy bemutassam Alenát — mond­ta a fiunk. — Egy új gyűjtemény kez­dete — súgta a feleségem, és sóhajtott egyet. Fordította: Huri**--*« Jhtdii Az alant következő verzió az, ahogyan a hivatalban dolgozó férfiak látják a dol­got. — Mr. Schlitz, nem hi­szem, hogy öl órára be tud­nám fejezni a gépelnivalót, amit ide adott. Megfelel ön­nek, ha felhívom telefonon, amikor elkészültem, és ön feljön az anyagért a laká­somra ? — Miss Samuels, legyen szíves, né támaszkodjon az íróasztalomra abban a fel- slicceit szoknyában; ez így nagyon megzavarja a kedé lyeket. — Ó, sajnálom, de hát ez a Szoknya nagyon kényel­mes ilyen meleg' időben. Ha óhajtja, akkor hazafelé menet veszek néhány üveg bort is, hogy ott nálam tel­jes kényelemben tanulmá­nyozhassa a jelentést. — Nem hiszem, hogy a feleségemnek tetszene az öt­let. — Ejnye, ejnye, Mr. Schlitz. Önnek is joga van a maga kapuzárás előtti kis pánikjához, mint mindenki másnak. — Az ajánlat nagyon von­zó, de nem hiszem, hogy egy férfinak szabad szemé­lyes kapcsolatba lépnie a sa­ját hivatalában dolgozó höl­gyek egyikével... — Ez már a maga dol­ga. Én majd megmondom a főnöknek, hogy a jelentés nem lesz kész holnapra, és az ügyfélnek várakoznia kell. Egyébként széltében-hosz- száiban beszélik, hogy a jövő héten gurulni fognak a fe­jek a cégnél; remélem, a magáé neon lesz közöttük. Maga átkozottul rendes fic­kó. — Rendben van, Miss Sa­muels. fölmegyek önhöz; de fél tizenkettőre otthon kell lennem. A feleségem fél egyedül nézni, a Johnny Carson-show-t. * * * A hivatalokban folyó szexuális zaklatást illetően az igazság valahol a két ver­zió között helyezkedhet el, ekképpen: — Miss Samuért! —i Szólítson Lindának! — Szokott ön ezzel-azzal lefeküdni? —Micsoda szörnyű kér­dés ? ! Miért kérdezi ? — Semmi okom rá. csak úgy kiszaladt belőlem. — Nos, a válasz az. hogy nem szoktam. — Felejtse el. hogy szóba hoztam, Akkor hát. .hozzá­látunk a munkához? — Oké. Pénteken es te sza­bad vagyok. Fordította: Zilahi Judit

Next

/
Oldalképek
Tartalom