Somogyi Néplap, 1980. december (36. évfolyam, 282-305. szám)
1980-12-17 / 295. szám
Kötelező a jólértesültség Kevés-e a gazdasági információ? Több tsz-vezétő szerint igen. Egyikük azt panaszol- , ta hogy kevés megbízható — a fejlesztési lehetőségekkel vagy a ..piaci helyzettel kapcsolatos — információhoz jutnak. í. Tippet persze sokan adnalí. Fejlesszétek ezt vagy azt az ágazajcrt. — Csak •'bőrbe n« érdemes a termést értékesíteni — mondja valaki. — Minden- hogy, csak -bőrben~ nem — így eSV másik. Fejlesszétek a fetdolgozó kapacitást — halljuk. Mint ahogy azt is, hogy ne fejlesszük a feldolgozó kapacitást, mert a nyersanyagok -piaci helyzete stabilabb mint a félkész áruké. Vágjatok bele bátran, mondja egy szakirányító. Ebbe csak belebukni lehet — véli ugyanarról a tervről egy másik. Talán ennyiből is látja, nem jutunk olyan információkhoz, melyekre döntéseinket alapozhatnánk." Van igazság az idézett véleményben, engem mégsem együttérzésre, sokkal inkább vitára késztet. Az információ ugyanis csak akkor kevés, ha tétlenül várják, ha meg sem próbálják felkutatni. Tapasztalatom szerint ma már minden szükséges gazdasági információ elérhető, mégpedig elsősorban a szakfolyóiratokban. Sajnos tény, hogy a tal- lózgatás csupán a szakemberek töredékének rendszeres elfoglaltsága. A Magyar Mezőgazdaság es még néhány nagyobb példányszámú szaklap mégcsak eljut a szövetkezetekbe, a legtöbb gazdasági folyóirat azonban nem. vagy csak elvétve. Ma már nehéz elfogadni azt az ellenérvet, hogy egy agyonterhelt, a munkacsúcsok idején 12—16 órázó szakirányítónak nincs ideje folyóiratlapozgatásra. Az információk értéke, sőt „készpénzre válthatósága” ugyanis rendkívüli mértékben megnőtt az elmúlt egy-két évben. Egyetlen jó ötlet, vagy egy óvatosságra intö világpiaci hír — ha arra idejében rábukkannak — milliókat hozhat. Kötelező hát a jól értesültség. A folyóiratolvasást ma már nem szabad korábban sem volt ez indokolt — valamiféle szakmai nagyzolásnak, különcök kiváltságának tekinteni, olyan elfoglaltságnak amelyet munkaidő után végez, akinek van rá ideje. A folyóiratolvasásra fordított óra semmivel sem haszontalanabb része a vezető munkaidejének, mint például egy határszemle vagy értekezlet. Sokan máig is azt vallják, hogy a legjobb értesüléseket minisztériumi vagy megyei tanácsi vezetőktől lehet. szerezni. Olyanok is vannak azonban, akik már tudják: e vezetők jól értesültsége is elsősorban a különféle világgazdasági folyamatok figyelemmel kíséréséből ered. Hogy a különféle szaktesfületek döntései is ezekből az adatokból számított következtetésekre épülnék. Szinte hallom az ellenvéleményeket: kockázatos dolog volna foyóirat-inforrr.á- ciókra és piaci előreszámításokra milliós döntéseket alapozni. Semmi kétség, valóban az. Csakhogy ma már egyáltalán i nincsenek — mert nem is lehetnek — biztos „tippek”, 100 százalékos valószínűséggel kamatozó fejleszt'ési lépések. A kockázat kikerülhetetlen része lett a gazdálkodásnak. Ha pedig így van, többet kockáztat az, aki mindenA lakás-használatbavételi díj módosítása: • $ Arányosabb teherviselés, ösztönzés a lépcsőzetes cserére képpen biztosra akar menni, és csak akkor kezd bele egy fejlesztésbe. amikor már mindenki más elkészült vele, mint az. aki esetleg pusztán egy világpiaci „trendére és józan paraszti eszére alapozva elsőként belevág. A Gazdálkodás című folyóirat 11. száma a húster-, mêlés kilátásait. vizsgálja 1935-ig részletesen elemezve a különféle termékek iránti igények alakulását. Érdemes felfigyelni rá, miből telített a világpiac, hol vannak eladatlan készletek, és hol a lehetséges — fizetőképes igények. A Figyelő rendszeresen, termékenként közli a nagy nemzetközi piaci központok árszintjét és az irányzatokat. Ugyanez a lap rendszeresen elemzi a különféle ágazatok beruházási kilátásait, a különféle termékek „lázgörbéjének” alakulását. Sorolhatnánk példákat a Heti Világgazdaság, a Közgazdasági Szemle, a Tudomány és Mezőgazdaság, a Gazdaság, a Nemzetközi Mezőgazdasági Szemle, a Mezőgazdasági Világirodalom, a Marketing és más lapokból. Meggyőződésem szerint azok a szakemberek, akiket a mostanában oly sokat emlegetett és — legalábbis elvben — alapkövetelmény- nvé tett közgazdasági szemlélet jellemez, képesek olvasni akár a folyóiratok sorai között is. Vannak persze, akik megteszik, sajnos kevesebben, mint az információt csupán 'elvárók. Végül is nem annyira az információ kevés, mint inkább a szenvedélyesen búvárkodó, minden iránt érdeklődő, valóban közgazdasági szemléletű, önmagával szemben igényes szakvezető. Bíró Ferenc A lakásügyi jogszabályok korszerűsítésével együtt kerül sor az állami bérlakásod építésének. . hozzájárulásaként fizetendő lakás-használatbavételi díj módosítására.' Ez a hozzájárulás jelenleg 5—6 százaléka az építési költségeknek, tehát aránytalanul kevesebb, mint a tanácsi értékesítésü és más la- káseliátási «^formákban új otthonhoz jflfójg, anyagi terhei. A módosítás szerint 1981. július 1-től - átlagosan kétszeresére emelkedik a lakás-használatbavételi díj, de ezt a változást nemcsak az arányosabb teherviselés indokolja, hanem az az észszerű megfontolás is, hogy anyagilag jobban ösztönözzön a lépcsőzetes lakáscserére. Így az új otthonba költözök. után megüresedett régi lakások iránt is növekszik az érdeklődés, annál inkább, mert a korábbinál differenciáltabban állapítják meg e díj összegét. Ennélfogva az új és a régi bérlakások iránti igények közelebb kerülnek a kérelmezők anyagi lehetőségeihez. A gyermektelen, pályakezdő házaspároknak például érdemesebb lesz régi kislakással kezdeni, késóboi cserékkel továbblépni nagyobb, komfortosabb lakásba. A használatbavételi díj a lakásoknak az épületen és a településen trelüli . fekvése> fölszereltsége és műszaki állapota szerint változik, mégpedig az értékesebb lakások esetén az átlagosnál az eddigi 10 helyett 25 százalékkal is magasabb lehet a díj ösz- szege, viszont a kedvezőtlenebb tényezők alapján a jövőben 20 helyett az 50 százalékot is elérheti a csökkenés. . A szociálpolitikai kedvezmenyeket továbbra is érvényesítik. Eszerint egy gyermek és más eltartottként 20—20 százalék az engedmény, fiatal házasoknál a két gyermek megelőlegezhető, s a meglevő három vagy annál több gyermeknél pedig teljesen elengedhető a lakás-használatbavételi díj. Az értékes összkomfortos és komfortos lakások esetéből a módosítás lehetővé teszi azt is, hogy a lakásügyi hatóság öt év helyett tíz évre engedélyezzen részlet- fizetést a használatbavételi díj megtérítésére. Változások és változatlanság A terv mégis teljesült I 30 mázsa angolna exportra Útnak 'indították az utolsó idei angolna exportszállítmányt — 30 mázsa halat — Győrből, az Erőre Halászati Termel öszövetkezetböl. A halakat már korábban kifogták a Fertő tóból, és Győrnél, a’ Mosoni-Duna vizében elhelyezett tárolóban tartották. A szövetkézét Fertő távi halászbrigádjai az idén 272 mázsa angolnát fogtak. Ezenkívül jelentős mennyiségben süllőt, pontyot, harcsát és keszeget úsA Kanizsa Bútorgyár ka posvári gyáregységében a cég nevével jelzett lakószobát gyártják már jó ideje. Jelenleg a Kanizsa IVa jelzésű garnitúra és több változata készül a gyártósorokon — azaz most épp csak készülget, mert az idén a gyár anyagellátási gondokkal küszködik. Az öregecske konstrukciójú bútor legutóbb szeptemberben változott egy kicsit: két alacsony szekrénykével bővült. Újabb változás lesz, hogy jövőre a tervezett hatezer szoba berendezés kétharmadát kétszemélyes, egy- harmadát pedig egyszemélyes fekvőhellyel látják el. Az idén az anyagellátási nehézségek ellenére is elkészül a tervezett mennyiség: 5850 Kanizsa lakószobát adnak át a kereskedelemnek. Ez 125'millió forintos termelési értéket jelent, amelyből több mint ötmillió lesz a nyereség. Az eredményeket csak gyakori átcsoportosításokkal tudták elérni, néha túlórázni , is kellett- Ez nem használt az emberek hangulatának, ám a többletmunkát ellensúlyozza, hogy az idén negyvenegyezer forint fölé emelkedett az évi átlagkereset a gyárban. A fizetések tavaly nem közelítették meg a negyvenezer forintot. Legtöbbször a faforgácslap hiányzott, de a bútorszövet sem volt mindig elegendő, s ebből a választék igen szegényes. Néha baj volt az »apróságokkal^: a szögekkel, a csavarokkal. Azaz az ipari üzemek is hasonló hiánycikkek miatt küszködnek, mint a kiskereskedelem. Az ellátási nehézségek miatt az idén a gyárban furnérkészítő gépeket állítottak munkába, és e fontos anyagból szeptembertől önellátók. A gondok kiküszöbölése. a gyors alkalmaz kodás is bizonyítja, hogy a kaposvári gyáregység emberei a korszerűsödő géppark segítségével többre is képesek., mint az elavult garnitúrák gyártása. Így hát várják a termékváltást. Ez egy idő múlva kényszer lesz, ám nem ártana elébe menni a kényszerűségnek. A közízlés ugyan lassan változik hazánkban, de nem biztos, hogy két év múlva is olyan könnyen el lehet adni majd ezt a szobát. S nem utolsósorban: a gyárak önként is tehetnének valamit a közízlés fejlesztéséért. Ez utóbbiakról nem Kaposváron, hanem Kanizsán fognak dönteni. .Mindeneset- ! re szép lenne, ha új Dormis áruházunkban a közeljövőben már mutathatnának egv-egy korszerül esztétikus bútort: ez itt készült a somogyi megyeszékhelyen. L P Út a rendhez E gy embert fegyelmi úton elbocsátották. A határozat jogerős. A módszer azonban csak az egyik út a rendhez. Van több is. Teszem azt, a jó választás, az ellenőrzés, a megelőzés; netán az egyéniségből fakadó tisztesség. Ezekkel sem vagyunk híján. Az említett megoldást azonban meglehetősen ritkán alkalmazzuk. Nem mintha az elbocsátás gyakorisága a határozott vezetés egyetlen kifejezője volna! Mégis azt gondolom: a példa út a rendhez! Ahhoz a belső indítékú és 1szocialista. tartalmú rendhez, amelyet joggal várnak el a tömegek mindenkitől, s amelynek tökéletesítéséhez mindenekelőtt az egyén belső világában kell rendet, harmóniát teremteni. A megkívánt (talán többet mondana, hogy megkövetelt!) tisztességes magatartás alapja egyébként rendszerünk lényegéből faltad, s azt is feltételezi, hogy a jóindulatú, ha úgy tetszik: a közösség érdekében kiskaput nyitó — jogszabállyal sem élünk vissza; nem fordítjuk szándékát egyéni hasznunkra. A fegyelmi elbocsátás azért rokonszenves számomra, mert azáltal volt emberséges tett, hogy a közösség javát szolgálta. Nem titok, egy mérnökemberről van szó, Horváth Jánosnak hívják, s öt évig útfelügyelő volt Somogybán. Vele sohasem találkoztam, csak tetteivel, ügyeinek dokumentumhalmazával. De meg kell hagyni, mesterien értett ahhoz, miként lehet a „társadalmi tervezés" szépen hangzó égisze alatt, kihasználva a jogszabály valódi vagy látszólagos lehetőségeit, a konjunkturális állapotot a maga javára fordítani. Védekezésében persze azt bizonygatta: milyen hallatlan szolgálatot tett; milyen sok milliót takarított meg „áldásos tevékenységével” a falvak, a megye, a népgazdaság javára. De ne dőljüftk be e látványos „érvelésnek”. Végtére is kárt okozott a szellemnek, a szándéknak, az ügynek, munkatársai tekintélyének. Gondolom, itt volna az ideje, hogy beszéljünk a részletekről, ámbár csak a kötetre való dokumentum lényegének ösz- szefoglalásáfa adódik lehetőség. A társadalmi munkáról tudjuk, hogy mit jelent. Azt, hogy valaki önzetlenül, munkaidőn kívül, anyagi ellenszolgáltatás nélkül, teljes szívvel, és oda- adóan, képességei birtokában tesz valami „nem kötelezőt” a kisebb vagy nagyobb közösség javára. Sok tízezer nagyszerű példáról árulkodik a legújabb kori történelem „levéltára”, s a mindennapok krónikása, az újság. Hogyne lennék hát fölháborodva, ha visszaélésről kell tudósítanom? Szereplőnk ugyanis egyetlen év alatt 70 000 forintot zsebelt be „önzetlenül”. Nem túlságosan nagy összeg, de ha arra gondolok, hogy egy fiatal mérnök évi fizetését meghaladja, akkor már nem is olyan kicsi! S ő munkaidőben, gyakran állami gépkocsival, szabálytalanságok sorozatával, föhivatása mellett — és engedély nélkül — jutott hozzá, állítólag társadalmi munkája révén. A fejlődés vámszedőinek nevezhetném őket, mert tudom, „főhősünk" nincs egyedül. Falvaink, nagyközségeink, a kis települések messze elhagyták már régvolt önmagukat. Utak és járdák, hidak épültek; messze tűnt a „sárba ragadt falu” fogalma Somogybán. Hallottam, a nagyatádi járásban csaknem harminc („társadalmi tervezésű”) járda nem épült meg; s szakemberek mondták: ha a megyében nincs háromszáz ilyen, akkor egy sem. De ő csak az egyik tettes. Szinte csoda, hogy nem kapott még kitüntetést „társadalmi munkájáért...” A z előzményekről annyit, hogy Horváth Jánost többször próbálták felelősségre vonni — több kevesebb sikerrel. (Volt. amikor alaki hiba miatt az ügyészség óvta meg a döntést.) Ezúttal ragaszkodjunk egyévi tevékenységéhez, melyet az elbocsátási határozat tíz pontba rögzítve indokol. Kiskaput emlegettem, s ezt nem szülte más. mint az a felismerés, hogy egy-egy rövídebb útszakasz, járda vagy műtárgy megtervezésére a hivatalos tervező intézeteknek nincs kapacitásuk, s a tervek egyébként is legalább a kétszeresébe kerülnének. Módot adtak hát a társadalmi tervezésre, s még" azzal is megtoldotta a lehetőséget a jogszabály, hogy a felmerült készkiadásokat elszámolhassák a társadalmi tervezők. Ezzel élt vissza Horvátit János. Csökoiy, Golle, Hetes, Kadarkút, Ka- posmérő, Mernye, Nagybajom, Simonla, Somogyjád (hogy a többit ne is említsem) tanácsai a megmondhatói, hogy a hivatalos küldetéssel megbízott mérnök mennyi „társadalmi” munkát vállalt, mennyi pénzt vett föl, s ráadásul mennyi baklövést követett el. (Lásd: kaposújlaki áteresz, s következtében az árvíz.) ■ Szereplőnk hivatalos útjain (rendszerint fekete rendszámtáblás kocsival) útfelügyelőként érkezett; magánemberként „társadalmi munkát” vállalt, s olyan megállapodásokat kötött, amelyekben még a jutalmat is meghatározta a maga számára, nemcsak a „költségek” összegét. Előfordult (például Kaposújlakon), hogy főhivatásából adódóan ő volt a műszaki ellenőre annak a munkának, amelyet „társadalmi munkában” tervezett. Családi vállalkozásba kezdeti. Feleségével közösen „tervezett”, holott neki semmilyen jogosítványa nem volt ahhoz, hogy társvállalkozóként szerepeljen. Mégis minden akciónál küiön-külön vették föl a. pénzt. Csak egy példa a sok közül : Kadarkúton útépítési méretszámítás és költségvetés készítésére kötöttek megállapodást „társadalmi munkában”. Naponta és személyenkint 300 forint napszámbért, kilométer- pénzt és 1000, illetve 1500 forint jutalmat (!) kötöttek ki. Előfordult a megyében, hogy egy 64 méteres út fölmérése 3 napig tartott, két „műszaki” ember és három figurans közreműködésével — csaknem hatezerért. Másutt személyenkint 8000 forint jutalmat írt elő, s elszámolásainak nagy része fiktív volt, a pénzügyi előírásokat gyakran megszegte, a dologi kiadásokról nem tudott bizonylatot felmutatni. A munkavállalói szerződésekhez, egyébként is munkaadói engedélyt kellett vol- 't na kérnie. De ne is folytassuk. A részleteknél fontosabb a fegyelmi határozat, amelyben többek között a következőket olvastam: „...családi vállalkozásban teremtett jövedelemkiegészitési lehetőséget magának azoknál a tanácsi szerveknél, amelyeknél hivatali kötelességként kellett eljárnia az útépítések és felújítások során. A Munka Törvénykönyv megtiltja, hogy a hatóságnál, illetve az irányító, ellenőrző és felügyeleti szervnél alkalmazott dolgozót az alárendelt szerv foglalkoztassa.” Egy embert fegyelmi úton elbocsátottak. Azt mondtam; ez az egyik út a rendhez; de néha elkerülhetetlen út. A határozat csak egy év tetteit elemzi; „hősünk” öt évig tevékenykedett. És tudom, nincs egyedül. Mégis szeretném, ha elhinnék: nem afölött örvendek, hogy „elvérzett” a társadalmi munka egyik látszatfigurája, hanem aimak, hogy fölleltünk egy gyomverte, csaknem elfelejtett Utat, mely a rendhez vezet. Lelkesedek érte, mert ez a tett erőt és magabiztosságot fejez ki, a vezető szervek következetességét. L ehet, hogy titkot árulok el, de büszkén teszem, mert hiszek abban, hogy hamarosan közösségi döntés lesz belőle. A megyei tanácson már munkálkodnak azon az előterjesztésen, amely módosítani javasolja a korábbi rendelkezést, egyúttal kizárja az ilyen és hasonló visszaéléseket. A pontok között olvasom, hogy társadalmi tervek készítésére magánszemélyek nem kaphatnak megbízást. Ilyen tervezésért pénzbeli ellenszolgáltatás nem jár. jutalom sem, csak oklevél, emlékérem, nyilvános elismerés. És akkor valóban társadalmi lesz a társadalmi munka. , Jávori Bß»
