Somogyi Néplap, 1980. november (36. évfolyam, 257-281. szám)
1980-11-12 / 265. szám
Gyászjelentés 9Ê&» Mfrwd ifcadatjuk, hogy 6c«. SZŐKE JÁNOSNÉ Élő Rózsa •tiflyos betegség következtében 18«. november 7-én elhunyt. Drága halottunk temetése 1980. november 14-én (pénteken) fél 3 órakor lesz a kaposvári Keleti temető ravatalozójából. Gyászoló leánya, unokája és dédunokája. Fájdalommal tudatom. hogy szeretett férjem, HORVATH GYULA, volt Kaposvár, Április 4. u. 8. szám alatti lakos 1980. november 7-én 72 éves korában, rövid szenvedés után elhunyt. Temetése november 13-án. csütörtökön délután 14.30 órakor lesz Kaposváron, a Keleti temető ravatalozójából. Drága emlékét kegyelettel megőrizzük. Gyászoló felesége. Halász csalad és rokonai. Köszönetnyilvánítás Köszönetét, mondunk a Mis 4583 P. K. S.-nek és mindazoknak a rokonoknak, barátoknak, munkatársaknak és ismerősöknek, hogy felejthetetlen és szeretett férjemet VARGA KÁROLY őrnagyot utolsó útjára elkísérték és nagy gyászunkban együttérzésükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló felesége és a család. (091249) * * * Köszönetét mondunk mindazoknak. akik szerető férjem, édesapánk, nagyapám. MIHOKOVICS JÓZSEF temetésén részt vettek, koszorúikkal, virágaikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. Kökúton (7531) Rákóczi út 8. sz. alatti ház, bútorzattal eladó. (091227) Szentbalázs, Fő u. 90. számú ház eladó. Érdeklődni: Fő u. 16. alatt. ________(091342) H ázhely eladó. Érdeklődni: Kaposújlak. Hunyadi u. 5. sz. alatt. (091211) Zalakaros fürdő központjában, Akácfa u. 7. szám alatti leien is lakható villa, eladó. Szuteré- nos. a hely és a hélyiseg üzleti célra is alkalmas. Érdeklődni a' helyszínen november 15— 19-ig.___________(092828) IE-s Trabant fehér. műszaki vizsgázott, eladó. Takacs, Kaposvár. József u. 43. Érdeklődni: 18 óra után. (091241) Hatéves 1200-as Zsiguli eladó. Érdeklődni: Kaposvár. Szalma I. köz 6. II. em. Horváth. 16 óra után. (092788) Kutason családiház gazdasági épületekkel sürgősen 110 000 Ft-ért eladó. Kutas. Ady Endre u. 8(3. Özv. Horváthné. (3828) 850-es Fiát kétéves műszaki vizsgával eladó. Megtekinthető egész nap. Fodor László. Kapós- var, Ságvári E. u. 5. ' (092791) Jutái szőlőhegyen 52(3 négyszögöl szö- lölöld eladó. Füredi főúttól második darab. Érdeklődni: .juta. Szabadság u. 17. ________________(3830) E ladó Kaposváron. Töröcskei kertbarát 201-es számú telek, beépítve. Érdeklődni délélőtt lakáson, du. a helyszínen. Varga Ferencnél Honvéd ú. 24. II. lph. fszt. 1. __________ (091244) H áromszobás családi ház eladó. Enying. öreghegy 2. sz. Balaton 10 km. Viz. villany van. Érdeklődni: Pázmánd. Táncsics u. 17.. és a helyszínen. <0285ZF-es Trabant special eladó. Hajdú Benő. Balatonföld- vár. Téglagyár. (3601) IG-s Wartburg 82ig érvényes műszakival sürgősen eladó. Gacs. Fonyódliget, Nádor út 40. Tel.: Fonyód 227. (56044) 1981-ig érvényes lD-s Trabant, eladó. Kaposvár, Tokaji u. lti. (091247) Fiat 850-es bontva, valamint felújított motor és két új első sárvédő eladó. Bala- tonboglár, Erzsébet u. 42. (56042) *8»-a* Traberrf adó. Kaposfö, Kossuth P. 48.______(3856) 1 26-os Fia* eladó. Telefon : Kaposvár 13-849, vagy 12-083. (3853) LAKÁS Budapestről BogIá rlellére cserélném zuglói két szoba, étkezős, 57 négyzetméteres. kertes öröklakásomat vagy eladom kp. ■+• OTP- átvállalással vidékinek is. Erdek’őd- ni : Boglárlelle. Gárdonyi u. 9. (56046) Siófokon, Tanácsház utcában második emeleti két és fél szobás, összkomfortos lakásomat eladnám készpénz + OTP átvállalással. Leveleket >>Tél« jeligére. a siófoki szerkesztő- ségbe._________ (56016) S ürgősen eladó Siófokon három szobás öröklakás. Érdeklődni : Vankó Ferenc, Siófok. Tanácsház u. 23'a. (56999) Nagyatád, Zalka Máté ut 11. fszt. 3. számú, OTP-s lakás fizetési könnyítéssel eladó. Érdeklődni barmikor. (91219) ÁLLÁS Élelmiszeripari vegyész üzemmérnök- nő állást keres lehetőleg Kaposvár területén. Ajánlatokat: 092802. számra a hirdetőbe kér. (0928(32) 1975-ben végzett agrármérnök házaspár (férj növénytermelési. feleség ü/.efngazdászi, belsőd lenőri gyakorlattal) állást változtatna. Részletes ajánlatokat: »Lakás, óvoda, bölcsőde szükséges« jeligére a Magyar Hirdetőbe. Keszthely, Kossuth u. 12. (139049) EGYÉB Tízhetes üszőbörjú eladó. Hajmás. Kossuth L. u. 42. (092812) Eladó 2 db bika. 1 db üsző (tenyésztésre is alkalmas) kb. 270—300 kg körüliek. Büssü, Jókai U. 49. SZ. ______(092309) E ladó szovjet színes televízió. Kaposvár, Beloiannisz u. 4. 18 óra után. _____(0927890 Egy négyéves fejőstehén haláleset miatt eladó. Érdeklődni: Mosdós, Rákóczi u. 73. sz. alatt. __ (092808) ötéves tehén borjával együtt eladó. Pupák István. Bárdudvarnok, Bárd 54. ____________(09 2^: 07) Z enesarok eladó. Két magnó, két hangfal, egy erősítő és egy mikrofon. Érdeklődni a bogiári postánál. Fülöp Györgynél. ____________(56045) 6 x3 m alapterületű, téliesíthető faház olcsón eladó, Balaton- szemesen. Érdeklődni: 45-121. telefonon. este 45-t)l5-ôn. (43689) l#8s «fémrel bá&i szerződést kötnénk lakásért, lehetőleg belvárosban. Ajánlatokat: »Egyedülálló nő«, jeligere, 092753. számra a hirdetőbe kérünk. («92753) 7 ürméter vastag tűzifa eladó. Kapósvár. Tokaji u. 18., Szűcs. (091246) Költöztetést szakszerűen vállal kisiparos. Telefon : Taszár 17. (091235) Kitűnő angol kep- csüves Munkácsy Color színes tv eladó. Dr. Fodor, Nagyatád, Aradi u. 6 c. III. 11. (56032) Rózsatövek, ezüstfenyők kaphatók. Tuják kisajátítás miatt alkalmi áron. Élősövény létesítését vállalom garanciával. Dobák, Boglárlelle, templom mellett. Telefon: 674. __________________(55934) R ózsák, fenyők, tuják, sövénycserjék, díszcserjék, gömbakác. évelő virágok kaphatók Demeter Károly kertésznél. Balatonsze- mes. Petőfi u. 7. (Posta és ABC utcája.) Telefon : 45-024. __________________(4352-* M agnós autórádió új. eladó. Kaposvár. Nyár u. 20. (091229) Zalagyöngye szőlő saját gyökerű. I. osztályú 10 Ft db őszi—tavaszi szállításra megrendelhető. Szabó Ferenc, Tarany. 'Szent I. u. 18. (16012) Eees’zcsatoroa, Kifolyó, hattyunyak, csatorp-akampó, cin, horganylemez nagy mennyiségben. Tricikli, házilag készí- * tett vili any köszörűgép. drótfonó, fúrógép. hurka töltő, amerikáner, bádogosszerszámok eladók.. Kaposvár, Arany János u. 78/a. (Kisbolt mellett.) (3805) öt db TRAYAL radial 155x13 eladó. Kaposvár, Tompa M. U. 13. (091190) Jó karban lévő AUGUST FÖRSTER páncéltőkés pianínó BogLárlellén. Fonyó- di u. 33. szám alatt eladó. Érdeklődni lehet minden nap délután 2-től, péntek. szombat, vasárnap egész nap. (43688) Föld töltésnek márciusban díjtalanul elszállítható. Soós Béla, Boglárlelle, Szövetség u. 63. (43696) HÁZASSÁG Egyedül élő dolgozó középkorú férfi házasság céljából megismerkedne f élni o lett nővel 50 évig. Jogosítványnyal előnyben. Válaszokat a böhönyei takarékszövetkezetbe. »Várjatok még őszirózsák« jeligére. (560S7) BÚTOR Kétszemélyes rekamié eladó. Varga Béla, Kaposvár, Bélié i*. 11. sz. III. em. 1. (092790) Eladó egy sötét, príma állapotban lévő három ajtós szekrény. Érdeklődni: Kaposvár, Honvéd u. 19. III. 1. (092751) Jó állapotban lévő dió hálószoba bútor, olcsón, sürgősen eladó. Lukács. Kaposvár, Zrínyi u. 24. (091226) GÉP ÉS SZERSZÁM Kertitraktor Pannóniából. pótkocsival eladó. Andocs, Táncsics Mihály u. 9. (3784) DU—KA 2 központi fűtés kazán eladó. Kaposvár', Tokaji u. 16. (091245) Pannóniából készült kertitraktor pótkocsival. Shure 515 SA mikrofon eladó. Cím; Pili László, Szőlösgyörök, Köztársaság u. 41. (56022) MAI MŰSOR Csiky Gergely Színház: 14 órakor: SIR GAWAIN ÉS A ZÖLD LOVAG. »E« bérlet. 19 órakor: MARIG A GRÓFNŐ. Nagykanizsán. Kaposvár. Vörös Csillag: du. 5 és este 7 órakor: CIRCUS MAXIMUS. Szabad Ifjúság: du. 4 órakor: A DUNAI HAJOS, du. ti és este 8 órakor: JOSEPH ANDREWS (16). Latinca filmszínház: du. S órakor : KISZ BÉRLETES ELŐADÁS: EGY PIKOLO VILÁGOS. Nagyatád: du. 5 és este fél 8 órakor: VADEMBER (14). TELEVÍZIÓ Budapest 1. 7.59: Műsorismertetés. 8.00: Tv- toma. 8.05—9.30: Iskolatévé. 9.30: Delta. 9.50 : Ártatlan kék szemek. 10.40: A MOM-iskola. 11.10—12.05: Velence dúrbán és mollban. 14.00—16.00: Iskolatévé. 14.30— 16.00: Bohóc a falon. 16.03: Műsorismertetés. 16.05: Hírek. 16.10: Pápua Üj-Guinea élővilága. 16.35: Postafiók 250. 16.50: Reklám. 16.55: Videoton—Bp. Honvéd bajnoki labdarúgó-mérkőzés. 18.45: Staféta. 18.55: A Közönségszolgálat tájékoztatója. 19.00: Reklám. 19.10: Tv-torna. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Önök kérték... 21.05: Magyarok a világ végén. 21.55: Zene, zene, zene. 22.45: Tv-híradó, 3. 22.55— 23.05 : Tv-tükör. Budapest 2. 19.03: Műsorismertetés. 19.05: A mi képernyőnk. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Vezetni tudni kell! 20.25: A rajz, mint fegyver. 20.55: Tv- híradó. 2. 21.15: Vámbéry. 21.30: Reklám. 21.40—22.45: Indul a bakterház. Tv-film. Sertéstartó kistermelők, figyelem! A többéves sertéshizlalási szerződések alapján az 1981. évben értékesítendő mennyiségre a kiegészítők kötését megkezdtük. Azok a termelők, akiknek több éves sertéshizlalási szerződésük van, 1980. december 31-ig nyilatkozhatnak arról, hogy 1981-ben hány darab hízottsertést kívánnak eladni vállalatunknak. Tekintettel arra, hogy 1981. évben a szerződéses feltételek jelentősen változnak, a több éves alapszerződés is kicserélésre kerül. Az 1981. január 1-től érvényes felvásárlási árak és felárak az eddiginél lényegesen magasabb jövedelmet biztosítanak a sertéshízlalásban, ugyanis, a fenti időtől kezdődően a hízósertésekért az alábbi szerződéses árat fizetjük: 95—125 kg közötti hús- és húsjellegü sertés 32,50 Ft. kg 125 kg feletti hús- és húsjellegü sertés 30,— Ft kg 130 kg feletti zsír- és zsírjellegú sertés 28,— FVkg 170 kg feletti tenyésztésre fogott sertés 27,50 KI kg Fenti árakon felül megilleti a termelőt kg-ként 0,5ü Ft mennyiségi felár és első éves többéves szerződés esetén 1,50 Ft, második éves többéves szerződés esetén 2,— Ft, a harmadik, vagy ennél több, többéves szerződésnél 2,50 Ft kg-onként. Ennek alapján — a különböző felárak figyelembevételével — a 95—125 kg közötti hús- és húsjellegü sertésekért kg-onként már 35,50 Ft-o, is kaphatnak a termelők. A korábbiakhoz viszonyítva változás az új szerződéskötésnél, hogy a termelők sertésdarabonként 800 Ft előleget vehetnek igénybe alapanyag és takarmányvásárláshoz. A termelők a szerződést a mezőgazda- sági üzemek közvetítésével történő értékesítés esetén a megbízott gazdasági ügyintézővel, közvetlen vállalati szerződés esetén pedig az illetékes körzeti felvásárlóval köthetik meg. Ugyanott nyilatkozhatnak a több éves szerződés második, harmadik, vagy korábbi évében leadandó hízósertések számáról. További részletes tájékoztatást a Kaposvári Húskombinát felvásárlási ki- rendeltségei, valamint — az együttműködési szerződés alapján — az illetékes mezőgazdasági nagyüzemek képviselői adnak. Kaposvári Húskombinát (43663) tv n.lfr: Magyar nyelvű tv-napló. 17.30: Tv-uaptár. 17.45 : Bugoino: Bosznia és Hercegovina színházi találkozója. 18.15: Mínnelóde adás. 18.45: A szabadkai énekkar. 19.15: Rajzfilm. 19.27: Ma este. 20.00: Válogatás szerdán. 21.30: Rock and roller. 22.30: Dokumentumfilm. Osztrák tv 9.05: Kicsinyek műsor*. ».35: Olasz nyelvlecke. 10.05: Iskolatévé. 10.35 : Találkozás a londoni repülőtéren. 17.55: Jó éjszakát, gyerekek! 18.30: Mi. 1'9.00 : Osztrák képek. 19.30: Tv-híradó. 20.15: Szeressük egymást. 22.00: Hírek. KOSSUTH RÁDIÓ 4.25— 7.59: Jó réggé«.! 8.00: Hírek. időjárás. 8.05: Műsorismertetés. 8.20: A mai nap kulturális programjából. 8.27: ViLágablak. 8.51: Olvasólámpa. 9.06: A St. Martin-in-the Fields Kamarazenekar játszik. 9.44: Kis magyar néprajz. 9.49: Tarka mese, kis mese. 10.00: Hírek, időjárás. 10.05 : Csiribiri. 10.35: Válaszolunk ha 11- gatóinknak. 10.50: Szovjet előadóművészek felvételeiből. 11.25: Fehér Sándor népi zenekara játszik, Gergely Anna és Csői József nótákat énekel. 12.00 : Déli krónika. 12.20: Ki nyer ma? 12.30: Reklám. 12.35 : Hét város kísérletbe kezd. 12.55: Operaslágerek. 13.25: Dzsesszmelódiak. 14.15: Lehel György vezényli a Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekarát. 15.00: Hírek, időjárás 15.10 : András Béla féld. : Mónár Anna — népballada. 15.28 : MR 10—14. 15.58: Hallgatóink figyelmébe! 16.00: Útközben. 16.05: Reklám. 16.10: Kritikusok fóruma. 16.20: Vaszy Viktor — And- rássy Lajos — Tóth Béla: 1919. — Kantáta. 16.34: Húsba vágó beruházások. 17.00: Hírek, útközben. 17.07: Szőnyi Erzsébet: Az igazmondó juhász. 18.03: Köny- nyűzene — hangszerszólók. 18.15: Hol volt, hol nem volt. .. 18.25 : Mai könyvajánlatunk. 18.23: Hallgatóink figyelmébe! 18.3U: Esti magazin. 19.15: A Rádie könyvklubja. 20.11: Az Állami Népi Együttes felvételeiből. 20.59 : Töltsön e.gy órát kedvenceivel! 22.00 : Hírek, időjárás. 22.15 : Sporthírek. 22.20: Tíz pere külpolitika. 22.30: Esti hangverseny. 23.36: Francia muzsika. 24.00: Hírek, időjárás. 0.10: Mil- jutyin operettjeiből. 0.25: Himnusz. 0.30: Vízjelzoszolgálat. PETŐFI RÁDIÓ 4.25— 7.59: A Petőfi rádió reggeli zenés műsora. 8jW): Hírek, időjárás. 8.05: Nóták. 8.20: Ti/ perc külpolitika. 8.30: Hírek. 8.33: Idősebbek hullámhosszán. 9.28: A 04, 05, 07 jelenti. 10.00: Zene- déleiőtt. 11.30: A Szabó család. 12.00 : Énekszóval, muzsikával. 12.30: Hírek. 12.33: Tánczenei koktél. 13.20: Búza és borostyán. L3.30: Labirintus. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.06: Kettőtől fél négyig . . . 15.30: Mindenki iskolája. 16.00: Közvetítés a ZTE —Ü. Dózsa és a Rába ETO—Vasas bajnoki labdarúgó-mérkőzésről. 16.50: Fiataloknak! 17.40: ötödik sebesség. 18.30: Hírek. 18.33: Közvetítés a Videoton— Bp». Honvéd és ' az FTC—Volán bajnoki labdarúgó-mérkőzésről. 18.50: Néhány perc tudomány. 18.55: Zenemalom, w.25: Nem zavarok? 19.45: A beat kedvelőinek. 20.30: Hírek. 20.33: Kíváncsiak klubja. 21.23: A corn- walli kalóz. 22.15: Keilemgs pihenést! 24.00: Hírek, időjárás. 0.10: Idegen nyelvű vízjelzöszoi- gálat. 3. MŰSOR 8.58: Műsorismertetés. 9.00: Js- kolaradió. 9.30: A Village People együttes felvételeiből. 10.00: Attila. 11.0«: Hírek, időjárás. 11.05: A Dunánál. 11.25: Zenekari muzsika. 13.00: Hírek, időjárás. 13.05: Műsor ismertet és. 13.07 : Wilhelm Backhaus zongorázik. 14.50: Joseph Kaspar Mertz: Hazai virágok. 15.00: Händel: Nagv Sándor ünnepe. 16.45: Öt földrész zenéje. 17.00: A véges végtelen. 17.30 : Ü j k am arazene- fel vé te lein kb ö I. 18.30: Hovanscsina. 19.00: Hírek, időjárás. 19.95: Iskolarádió. 19.35: A Magyar Állami Hangversenyzenekar hangversenye. Kb. 21.30: Eszmecsere. Kb. 21.54: Öpera- áriák. 22.30—22.33: Hűek. időjárás. PÉCSI RÁDIÓ 17.00: Hírek. 17.05: Hét közben. 18.0«: Dél-dunántuli híradó. 18.15: Zene« percek. 18.3«: Szerb—hor- vat műsor. 19.00: Nemet műsor, Szociális ellátás és környezetvédelmi feladatainak megoldásakor segítség a gyors és olcsón telepíthető, konténer jellegű univerzál épület Fürdőnek, öltözőnek, irodának, melegedőnek berendezett konténer jellegű épületek. cifc V XT \*S ti WAR SZÓCIKKET/ ^P05V^ UNIVERZÁL VAS- ÉS FAIPARI SZÖVETKEZET Kaposvár, Áchim András u. 2—6. Telelőn: 13-690. Köztéren elhelyezhető, négyfüikés W. C.-épületek. Árudák, elárusító pavilonok, őrfülkék. Elemekből összeállítható Varia garázs és raktár. Utcai hulladékgyűjtők. A mintadarabokat a telephelyünkön bemutatjuk, részletes felvilágosítást, áruismertetőt adunk. ( 11M54)