Somogyi Néplap, 1980. november (36. évfolyam, 257-281. szám)

1980-11-07 / 262. szám

Bemutatjuk a munkásmozgalmi múzeumot Van valami jelképes abban. hogy az az épület- együttes, ahonnan évszázado­kon át, az ország sorsát in­tézték — ma a kultúra, a művészet és a műveltség fel­legvára — és mindinkább azzá lesz.. Amikor a régi pesti lakos áttekintett a Duna túl­partjára, ott a király és a naja is félelmetesebb udvari nagyságok lakhelyét csodál­hatta. A két- világháború kör zott meg éppen a főméltósá- giú kormányzóvá emelt fe­hérterrorista fővezér. Horthy Miklós rezidenciáját, amely­hez a közember csak akkor juthatott közel, ha ünnepi alkalmakkor zenés őrségvál­tást tartottak a palotaudva­ron. Űj. tervek készülnek a bu­davári falak között. Jövőre — többek között — a szo­cialista brigádmozgalomról rendeznek kiállítást Buda­pesten és az ország számos helyén. Elkezdik »A mun­kásmozgalom története a pia. kátok tükrében« című kiál- lítássorozatot — ennek első része az 1980—1918 közti idő­szakot öleli fel. Évfordulók­hoz, eseményekhez kötődve és azon kívül is egész sor. közérdeklődésre számot tartó kiállítást rendeznek a VI. öt­éves tervidőszakban. Együttműködnek a művészeti szövetségekkel is — hiszen a művészet eszkö­zeivel lehet és kell erősíteni a maguk nyelvén úgyis so­kat mondó dokumentumok szavát. Volt és van fotókiál­lítás a múzeumban' és or­szágos vándorúton — most éppen az 50 év előtti, 1930. szeptember 1-i tüntetést mu­tatják be az érdeklődőknek fényképeken. Könyvek, fest­mények. grafikák, szobrok, színesítik a kiállításokat. Jö­vőre Kondor Béla születésé­nek 75. évfordulóján nyílik képzőművészeti tárlat, két év múlva a Magyarországi Mun- kásdalegyletek Szövetségé­nek ugyancsak háromnegyed évszázados fordulóját a KÓTA-val együtt, hazái és külföldi munkáskórusok föl- léptével ünnepük meg. Az ősi Budavár romokból újjáépült falai között új kö­zönség jelent meg. Séta köz­ben, a főváros panorámájá­ban gyönyörködve, a Nem­zeti Galéria tőszomszédsá­gában látható munkásmoz­galmi kiállítások néző. A kiállításokat nézik, amelyek újszerűén tárják látogatóik elé a múltat és a jelent, itt és ország-világjáró vándor- útjaikon. Gyönyörködtetve és politizálva. V. E. Őrzi a múlt hagyományait a másik állandó kiállítás, a Kommunisták Magyarorszá­gi Pártja Megalakulásának Emlékmúzeuma is. Ott ren­dezték be, azokban a szo­bákban, ahol 1918 végén el­kezdte működését a KMP, bemutatva az első idők szer­vezkedéseit és harcait, s az alapítókat, akik létrehozták a világ második proletárálla­mát. A mindennapi életben is túl kell látni az országha­tárokon» és a politika állan­dóan túllép ezen. Nemzet­köziségre tanítanak a MMM kiállításai, amelyeket más szocialista országok hasonló intézményeivel közösen ren­deznek vagy éppen vendégül látják azok gyűjteményeinek anyagát. Ez év elején a Szov­jetunió Központi Lenin Mú­zeuma hozta el ide páratla­nul érdekes dokumentumait, hogy bemutassa a magyar közönségnek Lenin születé­sének 110. évfordulója alkal­mából. Ugyanakkor volt könyvki állítás is a múzeum falai között, Lenin Magyar- országon címmel. Ahhoz pedig több múzeum együttműködésére volt szük­ség, hogy bemutassák —csak az idei programot idézve — a KGST három évtizedét és a Varsói Szerződés negyed­századat. Fiatal és idősebb látogatók egyaránt azzal tá­voztak a kiállításokról, hogy sokat segített nekik, jobban megismerték szomszédain­kat. barátainkat és a közös célokat is. Politizálni sokféleképpen lehet, és nemcsak közvetlen, direkt módon. Politika az is, hogy bemutatta a MMM a nemzetközi gyermekév alkal­mából a gyermeksorsot a régi Magyarországon. Nem­különben az, hogy az Alko­holellenes Munkásszövetség megalakulásának 75. évfor­dulója alkalmából — vagy inkább ezt az alkalmat ki­használva — a múzeumban, a főváros más helyein és országszerte rendeztek kiál­lítást »A munkásmozgalom az alkoholizmus ellen« cím­mel. Aligha kell magyaráz­ni. hogy nem csupán a múlt­ról, a hagyományokról volt szó ezen. a kiállításon — na­gyon sok a jelenre levonha­tó (levonandó) tanulság is. Mint ahogyan abból a ki­állításból is, amely rövid budapesti bemutatás után most járja az országot »Me­mento, 1944« címmel, s a fasizmus magyarországi rém. tetteinek legmegrázóbb do­kumentumait tárja a nagy- közönség elé: a deportáláso­kat. Nemcsak szemléltet, ha­nem mozgósít is a régi és új fasiszták, a fasizmus minden rendű-rangú megnyilvánulá. sa ellen. Királyi vár. budavári Pa­lota néven ismerték itthon és a határokon túl a városrész­nyi épülettömeget. Egykori lakói aligha gondolták, hogy eljön az idő. amikor az ud­vari bálok, hetedhét ország­ra szóló fogadások és garden- partyk helyen ugyanazoknak a koroknak munkáslakásait, sztrájktanyákat — a nyomor és az elnyomatás dokumen­tumait — mutatják be. És a magyar proletariátus harcait amelyek végül is elvezettek a felszabadulásig., s azon túl máig. Évenként átlag kétszázez­ren nezik meg csupán a Ma­gyar Munkásmozgalmi Mú­zeum állandó kiállítását, amely saját otthonában, a budavári Palota északi szár­nyában már több mint öt éve állandóan nyitva tart. Nem­csak bemutat ez a kiállítás — noha nagy értéke az is, hogy jó másfél évszázadot fog át —, -de érvel is. A cá­folhatatlan bizonyítékok, tárgyi és írásos emlékek nyelvén mondja el: így él­tünk Pannóniában, meg kel­lett változnia az életnek, s íme. így, ennyire változott meg a magyar nép élete. Politizál tehát a kiállítás, s — közvetlenül vagy köz­vetve — politizál a többi ki­állítás is, amelyeket a nevét Y Lenin Magyarországon című kiállítás. Politizáló kiállítások három M-mel rövidítő mú­zeum rendez. Politika az is, hogy 1975-ben fotóművészeti tárlatot nyitott a felszaba­dulás 30. évfordulójára, s az idén — a 35. évfordulón — megismételte vándorkiállítás formájában. Nem kell hozzá sok kommentár, a képek ön­magukért beszélnek, elmond­ják: mennyi minden történt hazánkban öt esztendő alatt. Minden múzeumnak fel­adat^ a múlt értékeinek őr­zése és bemutatása úgy, hogy a'bból tanuljon a mai és a felnövekvő nemzedék. Cso­dálkozó iskolásgyerekek és új ismeretek iránt fogékony középiskolások, szakmunkás- tanulók járják a budavári termeket: olyasmikkel talál­ják szembe magukat, amiről mindeddig legföljebb csak hallottak. A tárgyakban, élet­formában bemutatott múlt önmagában érvel — a jelen, 'a mai társadalom és a szo­cialista jövő mellett. Megbékélés Ül a bácsi. Ünnepélyes fe­ketében. ö az időt kérdezi tőlem, mert beszélgetni akar az út unalma ellen. Én azt, hogy honnan, és hová utazik. Mondja: Vásárosnaményba, s onnan busszal még tovább. Naményig együtt megyünk. Gondja lehet, mert magába roskadtan ül, mintha meg­bánta volna, hogy beszélget­ni akart. Később mégis meg­kérdezi : — Rosszféle embernek lát­szom én? Ritka kérdés, második mondatnak különösképpen. Előbb azt hiszem, hogy én bántottam meg valamivel, de nem, hiszen ő sem barátság­talan. Mondom hát : — Miért látszana annak? Különben sem írják az em­berekre az olyat. Bólint elégedetten. Tetszik, amit mondtam, de a követ­kező mondatával meglep megint: Két találkozás — Pedig engem most ítél­tek el. Pénzbefizetésre, de az is ítélet... Nézem a tisztességben megőszült elítéltet, ő meg alig várja, hogy mesélhesse már: — Tudja, úgy volt, hogy régen veszekszik rám a szomszéd, mert árnyékol a kertjére a fám. Nem is ő haragszik, hanem a felesége, mert ő jó komám volt re­gen. — Milyen fa? Alma? — Dió. Évente megterem egy jó zsákkal, és nem is akármilyet, hanem papír-hé­jút Tavasszal úgy felpisz­kálta a szomszédot a felesé­ge, hogy baltát fogott a fámra. — És maga? — Én meg ráfogtam a vil­lát, mert az volt ott közel. Nem szúrtam meg, annyira nem mentünk, de nem szé­gyellem, hogy bizony kicsú­szott a csúnya a számon. Ezt hallották meg a szomszédok, aztán elítéltek engem a szó miatt... — És a szomszédot? — Azt is. Mert tanúm az volt nekem is. Meg a balta miatt Azt látták . .. ' — 'Hát a villát? — Azt nem számították, mert a füvet forgattam. Ma­ga tanult embernek látszik; lehet még fentebb menni ez­zel? Nevetéssel bajlódik ben­nem a kevéske jogtudomány, és szívem szerint föllebbez- nék is a szép magyar beszéd tekintetes ítélőszékéhez, mert aki így mondja el a csúnya szavak históriáját,, az föl­mentést érdemelne. Rá is szánnám magam valamilyen jó tanácsra, de Vásárosna- ményba érünk, és a leszál­A szovjet kultúra napjai Ötszáz vendégművész az ország különböző tájain A hazánk és a Szovjetunió közötti szellemi kapcsolat a két világháború között lé­nyegében abból állt —. hogy kölcsönösen nem vettünk tu­domást egymás kultúrájáról. Az általános érdeklődés de- markációit ott vonták meg, ahol az altalános műveltség­hez tartozónak dekralált orosz klasszikusok — Cse­hov, Lev Tolsztoj, Csaj­kovszkij, Puskin és mások — ismerete végétért. Kölcsönös szellemi kapcsolat legföljebb csak a munkásmozgalomban .volt, s 1945-ig szó sem lehe­tett arról, hogy a Szovjet­unióban megismerjék ha­zánk kultúráját, nálunk, pe­dig a Szovjetunióét. A kezdeti sematikus ten­denciák leküzdése után, a hatvanas évektől datálódik az a kétoldalú kulturális te­vékenység. amelyből nap­jainkra minden tudományos- művészeti területre Jdterje- dő, folyamatos és aktív kap­csolatrendszer, fejlődött ki. A nagy orosz és a. modern szovjet irók-költők műveit olyan klasszisok ültették át magyarra, mint Illyés Gyula, Németh László, és egvre töb­ben. Számunkra addig isme­retlen világot és világszemlé­letei vetített elénk a szovjet a kortárs szovjet filmtermés javának bemutatása. Nap­jainkban a magyar színhá­zak átlagosan évi húsz orosz és szovjet darabot — operát, balettet, zenés vígjátékot, prózai színművet — mutat­nak be. csak Csajkovszkij Anyeginjét, és a Diótöröt csak fél-félmillióan tapsol­ták meg hazánk nézőterein. Gyarapodik a magyar—szov­jet színházi és operatársula­tok cseréje. A Kodály-metó- dus érvényesíti hatását a szovjet zenepedagógia, zene­szerzés és a zene-népi zerűsí- tés területén A Gorvina Ide­gennyelvű Könyvkiadó és a szovjetunióbeli testvérválla­latok missziónak tekintik az egymás által kiadott művek saját országukban való nép­szerűsítését. A piackutatást- forgalmazást végző Kultúra Külkereskedelmi . Vállalat — amely öt világrész többszáz cégével tart fenn élő kapcso­latot — áruforgalmának 70 százalékát a Szovjetunióval és a többi szocialista állam­mal bonyolítja le. A legutóbbi színház ven­dégjátékcsere eseménysorá­ra emlékeztetünk: a szov­jetunióbeli magyar dráma fesztivál, majd az ezt köve­tő szovjet drámaszemle Ma­gyarországon termékeny visszhangra talált nemcsak a közönség, a kritika, a szak­emberek sorában, hanem mindkét ország sajtójában is És miután a magyar társu­latok odakinn, a szovjet együttesek nálunk arattak sikert, itt és, ott egész év­ben tovább játszottak orosz- és szovjet, illetve magyar színmüveket, repertoárda- rabként. Rendszeressé vált a társulatok, színészek, rende­zők, díszlet- és jelmezterve­zők kölcsönös meghívása; a két testvérszövetség közös munkatervet dolgozott ki a kulturális és művészeti szak­emberképzésre és nevelésre. Néhány hónappal ezelőtt a magyar kulturális napok ren­dezvényei arattak sikert a Szovjetunióban, ezúttal pe­dig — november elején — M agyarországon rendezi ik meg a szovjet kultúra nap­jait. ‘ A ma már hagyományos eseménysor nyitánya az ok­tóber 30-i Erkel színházbeli díszelőadás volt. A hazánk számos helyszínén lejátszódó programban ötszáz vendég­szereplő lép föl. A sok szin- padii-pódiumi műfajt felölelő események közül csak néhá­nyat említhetünk meg. November elején tíz kivá­ló szovjet szólóénekest lát­hattunk viszont, köztük Archipovát, Nyesztcrenkót — hogy csak a legismerteb­beket említsük. Budapesten és Miskolcon adott koncer­tet a 120 fős Moszkvai Szim­fonikus Zenekar; Budapest, Debrecen és. Dunaújváros látta vendégül a. Szovjetunió Állami Filharmonikus Zene­karát. A fővárosban és Győrben mutatkozott be a Leningrad! Akadémiai Nagy Dráma Gorkij Színház tár­sulata 'Budapesten és Szom­bathelyen a Raj'kin vezette Leningí'ádi Miniatűr Szín­ház, az Ukrán Állami Tánc- együttes pedig Budapesten, Székesfehérváron és Szom­bathelyen. Kiemelkedik az eddigiek közül az idei szovjet filmek fesztiválja is. . Budapesten nyolc új szóvjét film pre­mierjére került s&r. A Műcsarnokban a szovjet tájképféstászetet, iparmű­vészetet és fotóművészetet reprezentáló tárlat nyílt ok­tóber 31-én, a Szépművészeti Múzeumban a XVI—XVII. századi orosz ikonokat mu­tatják be november 4-től. A fővárosi Vörösmarty téri hanglemezboltban, valamint Egerben, Komáromban és Zalaegerszegen szovjet hang- lemezxiállítás, a Szovjet Tu­domány és Kultúra Házában, illetve a Gorkij könyvtárban szovjet könyvkiállitás nyílt. A felsorolás nem teljes. De ennyi is érzékelteti, hogy nemcsak nagy esemény ez a sokrétű művészi bemutatko­zás, hanem szerves része is ^ annak a folyamatnak, amely az egykor nyugati orientá­ciójú, s emiatt némileg' egy­oldalú, elfogultságokkal ter­hes kultúránk perspektívájá­nak kiszélesedéséhez vezet. P. G. lás sodrása elviszi mellőlem az öreget. Később a kisvendéglőben látom még ugyan, de nem zavarom, mert épp egy ma­gakorú, ünnepélyes feketébe öltözött emberrel koccint;. Egészségükre. Hadd terem­jen a megbékélés jövőre is egy zsák diót! Riogatok Szamoskér határában, a táblák szélén kérdeztem egy öregembert : — Maga a csősz itt, bá­tyám ? — Nem, öreg vagyok én már ahhoz is. Csak kijöttem. Nézem a határt. Jólesik a szemnek — Nehéz év volt? Néz érősen, hogy válaszra való ember vágyók-e. Annak ítél: — Nehéz, de most a ma- dárriogatókat nézem ... — Riogatókat? Nem ma­dárijesztőnek mondják? — Riogatok már csak ezek... Harsogón zöld* a határ, a táblákon szerte madárijesz­tők védik a termést. — Aztán miért csak rioga­tok? — Hát nézze — mondja és mutatja is —, ezt a gyerek- holmit az unokám is felve­hetne, azt a kalapot meg en, hordtam rosszabbat is annál. Azt a kabátot ott, városon is elhordta volna a szegényebb­re. Valamikor, bizony, este jöttünk volna, hogy lelopjuk innen . .. Nézem a bábukat, és gyer­mekkorom topiőngyos ma­dárijesztői egyszeriben meg­szelídülnek, riogatnak csak. Fölfelé a madarakat, befelé — így gondolom — az emlé­keinket. Bartha Gábor Dokumentumfotók a -Munkát, kenyeret« kiállításról.

Next

/
Oldalképek
Tartalom