Somogyi Néplap, 1980. november (36. évfolyam, 257-281. szám)
1980-11-22 / 274. szám
Egy ügyészi vizsgálat tapasztalatai Intézkedések fegyelmi ügyekben A megye ügyészi szervei a közelmúltban 18 ipari vállalatnál és azok munkaügyi döntőbizottságainál megvizsgálták a fegyelmi ügyekben tett intézkedések és a felülvizsgálati kérelmek elbírálásának törvényességét. A mintegy 13 ezer embert foglalkoztató — önálló vagy tröszti — vállalatoknak fegyelmi jogkör gyakorlásával felruházott dolgozói 1980 első félévében 334 alkalommal indítottak fegyelmi eljárást, és általában A munka törvénykönyvében meghatározott büntetéseket szabták ki. A fegyelmi büntetések alapjául szolgáló okok között vezető helyen az ittasság, valamint a munkavégzés helyére és idejére vonatkozó kötelezettsegek megsértése állt. A vizsgált vállalatok fegyelmi helyzete az ügyek .száma alapján jónak mondható, egyéb körülményekből azonban arra lehet következtetni, hogv a valóságban nem ilyen kedvező a kép. Erre utal mindenekelőtt az, hogy a fegyelmi, jogkört gyakorló vezetők esetenként, indokolatlanul eltekintenek a felelősségre vonástól. Egvik kaposvári vállalat portása például többször lehetővé tette, hogy ittas dolgozók az üzembe menjenek, illetőleg az üzem területére szeszes italt vigyenek. Magatartásával súlyosan vétett a személyi forgalommal kapcsolatos igazgatói utasításban foglaltak ellen is, és az üzemren- desz elegendőnek találta a dolgozó íigyelmeztetesét. Néhány vállalatnál a munkaviszonnyal kapcsolatos kötelezettséget vétkesen megszegő dolgozó magatartását ügy értékelték, hogy »bár fegyelmi vétséget valósított meg«, nem szükséges a törvényben meghatározott hátrányok alkalmazása, hanem elég, ha szóban vagy írásban figyelmeztetik. Ez a gyakorlat nem mindig szolgálja a munkafegyelem javításának általános követelményét és arra a téves felfogásra utal, hogy a felelősségre vonás mellőzésével is érvényesíthetők a büntetésben rejlő nevelési célok. Különösen szembeötlő ez. ha igazolatlan mulasztás, munkahelyi italozás vagy sorozatos késések maradnak következmények nélkül. Sok helyen tapasztalhattuk, hogy a kiszabott büntetések a kötelezettségszegés súlyával, jött el Sárköziné ideje. Szólt Bedinek, hogy vezessék ki a közeli parkba. Mindketten támogatták, s aztán a parkban az asszony egyszerűen belenyúlt a részeg zsebébe, és magához vette a pénzt. Az ötszázas kötegből adott Bedinek is — négyezer-ötszáz forintot —. a többit ő tette el. Ebből a pénzből később bevásárolt: cipőt, italt, füstölnivalót ... A rendőrség kétezer forint készpénzt foglalt le az asszonynál, meg a vásárolt holmikat. Miután a parkban kifosztották a férfit, magára hagyták. Nem örülhettek azonban hosszú ideig a zsákmánynak: hamarosan a fogdába kerültek. Most mindketten előzetes letartóztatásban várják a vizsgálat végét. D. T. az elkövetés körülményeivel nem állnak arányban. Az egyik kaposvári gyár dolgozója például csupán erkölcsi rosszallást kifejező szigorú megrovást kapott azért, mert szórakozásból meggyújtotta egyik munkatársán a ruhát. Másutt két fiatal -lány — egyebek mellett — meghamisította táppénzes okmányán a keresőképtelenség kezdő napjat. Cselekményük közirathamisítás bűntettének megállapítására is alkalmas. a fegyelmi jogkört gyakorló vezető azonban szigorú megrovást talált helyénvalónak. Nem helyeselhető az sem, ha a munkáltató elegendőnek tartjil, hogy a fegyelmezetlen dolgozo következmények nélkül, »Úszta lappal«. ■ elhelyezkedjen egy másik munkahelyen — neki csak az a lényeg, hogy megszabaduljon tőle. Azokban a gyárakban, ahol a munka jellege nagyobb szakértelmet kíván vagy szalagszerű termelés folyik, érezhetően kevesebb a fegyelmi vétség. A teljesítmény szerinti díjazás sem az igazolatlan hiányzást, sem a késést, sem a munkáltatói utasítás végrehajtásának megtagadását nem teszi kifizetődővé. A vállalatok munkaügyi döntőbizottságaihoz az év első felében mindössze 13 fegyelmi büntetést kiszabó határozat ellen érkezett felülvizsgálati kérelem — ez bizonyosan összefügg a fegyelmi büntetések súlytalanságával is. A dolgozók ugyanis csak a súlyos — többnyire elbocsátást kimondó — határozatok ellen nyújtottak be felülvizsgálati kérelmet- A döntőbizottságok a bizonyítások mérlegelése után 12 esetben elutasították a kérelmet. Általában lelki- ismeretesen teljesítik kötelezettségüket, határozataikat jól indokolták és törvényesek ; éz megnyugató. A vizsgálat feltárt néhány olyan törvénysértést is, amely ügyészi intézkedéseket tett szükségessé. A legfőbb, általános érvényű tanulság azonban az volt, hogy a munkáltatóknak bátrabban, szélesebb körben kell a munkafegyelem megszilárdítása érdekében a fegyelmi felelösségrevonás eszközéhez nyúlniuk. Dr. Király Ferenc Zsebtolvajok a parkban * Nőt is „szerzett” a részegnek Nagyatád közrendjéről, a közbiztonságról beszélgettünk Baranyai Nándor hadnaggyal, a járási—városi rendőrkapitányság bűnügyi osztályának vezetőjével. Egy nemrég történt eset kapcsán került szóba az a gond, amely gyakran foglalkoztatja a rendőröket. — Az Ezüstkancsó bisztróról van szó — mondja az osztályvezető. — A város központjában áll, és aki Atádra jön, akarva-akarat- lanul elmegy mellette. Esetleg be is téved. S a kép, ami fogadja, nem épp szívet melengető: bűnözők, alkoholisták, garázdák törzshelye. A következő — szokványos — eset is ott kezdődött. Egy büntetett előéletű zsebtolvaj, Sárközi Györgyné ki- losztott egy erősen ittas férfit. — Az asszony és bűntársa gyorsan rendőrkézre került — mondja a hadnagy —; körömszakadtáig tagadott ugyan mindkettő, ám megtaláltuk a bűnjeleket, s végül bevallották, hogy ők a tettesek. A 4íi éves, nagyatádi asz- szony egyébként lopás és zsebtolvajlás miatt már volt büntetve. Azon a napon — október 24-én — ugyancsak gazdag zsákmányra tett szert. Egy szentai férfi, mivel baleset érte, az Állami Biztosítónál több mint 18 ezer forintot vett föl. (Harmincszázalékos maradandó egészségromlást állapítottak meg nála.) Televíziót vásárolt, meg a teleségének karórát. Be a pénzből még jócskán maradt; körülbelül 13 ezer forinttal a zsebében tért be az Ezüst.kancsó bisztróba, s ott inni kezdett. Sárköziné természetesen »melléje csapódott«, egész nap együtt po- harazgattak. Az asszony tettes társa, a 26 éves, atádi Bedi István aznap a WC-s néni nevelőanyját helyettesítette a bisztróban. Bedi is kapott söit a vendégtől, és segített, hogy minél előbb »elázzon«. A sörbe ugyanis minden alkalommal rumot öntöttek. Közben Bedi nőt - is szerzett a részegnek. Később — mint vallomásában elmondta —, látta, hogy a pultnál álló férfi zsebéből Sárköziné kilopta az új órát. Az asz- szotry kezdetben tagadta ezt, am a rendőrség a fiánál megtalálta a karórát. A pénzes vendég alaposan felóntött a garatra, s akkor SOMOGYI NÉPLAP Aktatáskás végrehajtót is jelentett: drótkeretű szemüveget, jelvényes kabáthajtókát, töltőtollat, zizegő papírlapokat, amelyekre halványkék betűkkel írták nagyapám ítéletét. Megértettem — ha kínaiul mondja Dani Sándor, akkor is megértem —, hogy ugyanaz a kéz írta a nevem elé az X-et, mint' amelyik a kuláklistát is csinálta. Megértettem, és nem kételkedtem igazságosságában. Fájt a kiközösítő jel ikezdetben ordítani szerettem volna, ha eszembe jutott), de beletörődtem — mint például az árvaságba —, hogy más vagyok, silányabb anyagból való, mint a többi gyerek. Ha úgy éreztem volna, hogy igazságtalanság történt velem, legalább magamban tiltakozom, s egy percig sem adom föl a reményt, hogy egyszer majd megsemmisítik a téves ítéletet. (De én nem éreztem úgy! Miért nem?!) Vagy nem veszem komolyan. Megvonom a vállam, és azt mondom: baromság. Bolond likból bolond szél fúj. Köpök rá. (Mindenki más ezt tette volna. Én miért nem?!) Dani Sándor például még a tanítást sem vette komo-' lyan. Mire a faluba érkezett, a régi tanítók közül már egy sem volt az iskolában4 s újak híján jó ideig magára maradt. Egyik osztályból a másikba szaladgált, de sehol sem tanított, hanem a dekorációt irányította. Hetekig dekoráltunk. Az ajtó fölé Marx és Engels képét akasztottuk, a szemközti falra pedig — ahol régebben a feszület volt — Sztáliné, Rákosié került. Hosszú feliratokat szerkesztettünk (keménypapírból vágtuk ki a betűket és gombostűvel erősítettük a falra), és különböző színű kreppszalagokkal ragasztottuk tele ' a mennyezetet. Olyan volt az osztály, mint egy farsangi bálterem. Jött az iskolalátogató, és azt kérdezte, mennyi ócskavasat gyűjtöttünk? Dani Sándor a fűlünk hadaidra hazudott neki. Azt mondta, tíz mázsa. vasai szedtünk össze, pedig egy kilóra valót sem. Miközben beszélt, ránk kacsintott Ezután az úttörőcsapat életéről számolt be, s mi hüledez- ve hallgattuk a sebtében kitalált „nemes cselekedetéBeteg lábak mestere Figyelem a mester kezét. Mozdulatai pontosak, határozottak. Negyvenöt év tapasztalata vezeti ujjait, amikor az apró íaszögek után nyúl a fényes bádogtálba, s a lapított végű kalapáccsal beleüti a bőrbe, a parafába. Hornyák János cipészmester alig két hete nyugdíjas. Életén1 azonban semmit sem változtatott meg a kis házi ünnepség, amikor kollégái felköszöntötték a nevezetes napon. Továbbra is elsőként érkezik, és utolsóként távozik a kaposvári Szolgáltató Ipari Szövetkezet méretes cí- pészrészl egének műhelyéből. Ez a munkahelye immár 28 éve. * A szakma szeretetét szüleitől, nagyszüleitől • örökölte. Noha a család minden erővel tiltakozott az ellen, hogy folytassa a mesterséget, a fiú kedvet érzett ehhez a foglalkozáshoz, s végül is apja műhelyében szabadult. Azóta sem bánta meg ezt a döntést, el sem tudná képzelni az életét a kaptafák, á bőrök, a csirizszagú műhely nélkül. — Ez a mesterség nemcsak abból áll, hogyan tudom elverni a íaszüget. Aprólékos munka, rengeteg ágazata van — mondja. — Adottság, türelem, rátermettség kell hozzá. Régen, az én fiatalkoromban sok gyereket azért adtak cipésznek, mert másra nem volt alkalmas. Azt mondták, a műhelyben csak elpepecsel valahogy, s kenyér is lesz a kezében. Ezekből sose lett jó szakember. Kettőt kerestek, hármat költöttek, nem érdekelte őket a munkájuk. Az igazi cipész másmilyen, Érzékeny, beteg lábakra dolgozunk itt, mivel a megyében ez az egyetlen ortopéd cipészet. Nem mindegy tehát, milyen munkák kerülnek ki a kezünkből. — Mi a szép ebben a munkában? — Aki nem veszi észre, annak lehetetlen elmagyarázni. Nagy dolgokat nem lehet produkálni, mégis ügy érzem magam, mint egy sportoló, aki feljutott a dobogó legfelső fokára: a kollegák es a vevők elismerik a munkámat. Eltűnődik, aztán folytatja: — Talán azért a legszebb, mert nehéz. A szabó például háromszor is mértéket vesz a készülő ruháról, mégis előfordul, hogy nem áll jól a megrendelőnek. A cipőnél nincs próba, mégis passzolnia kell. — Mindig sikerül? — Ha este, egész napi járPIACI KÖRKÉP Itt a tojás, hol a tojás... A tegnapi kaposvári hetipiacon árrekordokat döntött a tojás. 3,50-ért is kínálták, s a legmértéktartóbb árusok is 2,80-at kértek érte. pr- szágszerte ilyen drága, s már csak a 2 forint körüli békéscsabai és zalaegerszegi ár emlékeztet rá, hogy a to- jásrántotla egykor olcsó vacsora volt, A vegetáriánusok sem járnak jobban. 8—10 a sárgarépa kilója, vegyes zöldséget ennél egy-két forinttal drákálás után dagadt lábbal jön be hozzánk a megrendelő, és úgy veszünk róla mértékét, megesik, hogy lötyög a Iában a kész lábbeli, amikor felpróbálja. 'Erre is ügyelni kell... A nem szakmabelinek a cipő csupán öltözetének egy darabja, használati tárgy, amelyet viselünk, javíttatunk, azután eldobunk. A cipész számára munkadarab; keze munkájának gyümölcse. Más szemmel néz rá, ha kézbe veszi. — A lábbeliről lehet következtetni egy kicsit a viselőjére is. Minden embernek más a járása, másként kopik a cípőtalp, ha az illető lúdtalpas, vagy ha bütykös a lába. Meglátszik, ha ápolja rendesen, s ki vágja be valamelyik sarokba, ha hazatér. — Megismeri a mester a saját munkáját? — Mindenki másként készíti a cipőt. Sok olyan apró jel van, amiről azonnal felismerem. Például arról, milyen a cipő vonala, a ragasztása, a szöge, és e. Az utánpótlásról beszélgetünk. Arról, hogy úgyszólván egyetlen fiatal sincs, aki manapság ezt a szakmát választaná. Pedig az öt ortopéd cipészből rövidesen nyugdíjba megy az egyik, s ót jövőre követi a második. — Azért nem kell félni, hogy megszűnik a méretes részlegünk. Azt hiszem, mindannyian úgy leszünk vele, mint jómagam. Bejárunk továbbra is a műhelybe, mert ragaszkodunk a társasághoz és nem akarjuk fölösleges embernek érezni magunkat... Ijondvai József gábban lehet kapni. Továbbra is 16 a karfiol és 6—7 fo mit a kel. Hagyma ezúttal volt 7—8- ért is — ennyiért csupán Szegeden és Békéscsabán láttak —, de a java 12 forintba kerül. Tovább drágult a fokhagyma: az egyik kiskereskedő már 70-et kert kilójáért. Nem akart lemaradni az árcsúcsot mindeddig tartó kecskeméti és fővárosi társaitól. A dughagy- ma 28 forint. 3:—4 forintért lehet szert tenni egy darab zellerre, karalábéra vagy egy szál tormára. A cékla kilója 6 forint. Hoppon marad, aki válogat a 6—8,50-es burgonyában.' Miskolcon vagy Komlón 7,50—8-ért veszik. A hasábburgonyánál kedveltebb körítés lesz a párolt káposzta. Az ehhez való kilója csak három forint és a a lila káposztáért sem kérnek ötnél többet. Némiképp mérséklődött a sütőtök ára : egy félkilós darabot is odaadtak 4-ért. (Ez még mindig háromszorosa a Zöldért-pavilonban látottnak.) A 32 forintos gesztenye az idő múlásáról tanúskodott. Csakúgy mint a csibegomba, amelyből egy »literre« 25-ért tehettünk szert. Megjegyezhetetlen nevű, kétes állagú társát kilónként 40-ért adták. A hibátlan alma 14 forintért kapható, a kevésbé szép 8—10-ért. Volt öt forintért is... 15-ért kapós lett a birs. A körte java 18 forint. A 12—14-ért kínált szőlőt már túlzás volna az ínyencségek közé sorolni. Akadt még. szilva 15-ért, aszalva 4U-ért. Az első mogyorót 30-ért »csörgették«. A piacozóknál 100 a dióbél kilója, a kiskereskedők 120- ra tartják. A baromfipiacon 250 forintot kértek egy tisztított, ugyanannyit egy 4 kg körüli élő kacsáért. Tyúkot 70- ért kínáltak darabonként, a csirke kilója 45 forint volt Az utóbbi még mindig 10 forinttal olcsóbb a fővárosi árnál, viszont 14-gyel drágább a győrinél. F,. F. két”. Könnyedén, elképesztően hazudott. Veszettül meg- gyülöllem érte. En. ugyanis, amilyen komolyan vettem az X-emet, olyan komolyan veszem az úttöröbecsiiletet is, ha elvárják tőlem. A Pajtás újság minden cikkét elolvastam. Ganézás. kukoricakapálás közben vágyakozva gondoltam azokra a városokra, ahol a gyerekek úttörönyak- kendőt, egyenruhát, szép csa- tos övét viselnek, jókedvűen fújják az úttörőnótákat és táborozni járnak. Bár énekben mi sem szenvedtünk hiányt. Kimerítő énekkari próbákat tartottunk egy-egy szereplés előtt — ünnepélyeken, gyűléseken szoktunk föllépni — azt az időt, amely a dekorálás és a tanítókért el- munkálása után megmaradt a délelőttökből, Dani Sándor rendszerint énektanításra szánta. Egyszer majdnem pórul járt a saját költésit csasztus- kája miatt. Szabadtéren — épp a kocsma előtt — volt a május 1-i ünnepély. A gépállomás dolgozóit köszöntöttük szavalattal. csasztuskával. Ezt énekeltük: . Görcs Feri a traktoros Majd ö megmutatja Olyan legény a talpán Párját válogatja Zúgott a taps. zengett a nevetés. Dani Sándor elége- ietten nézett körül. De alig ":lt el a tetszés moraja, nyílt a kocsmaajtó és a göcsörtös arcú Görcs Feri lépett ki rajta. A szeme zavaros volt, fenyegető. A tanítót kereste a sokadalomban, hogy pofán vágja — így mondta — az előbbi csúfolódásért. Dani Sándor, miután figyelmeztették a veszélyre, gyorsan el- füstölgött a helyszínről. Jó érzéssel nézte Görcs Feri kialvatlan arcát, mely himlőhelyes es olajfoltos volt. A haragja azóta sem enyhült. A szeme szikrát szórt, mérgesen dohogott, mint a regi Hoffer traktorok. Ha akkor elkapja a tanítót ... Elképzelte a jelene" let. Enyhe borzongással nézte, hogyan kapálózik Dani Sándor az örökké kialvatlan traktoros keze között. Aztán arra gondolt, vajon az idő letörölte-e Görcs Feri arcáról az olajfoltokat és az álmatlanságot. Odakint valaki megkopog- tatta a konyhaajtót, de Kiss Benjámin nem hallotta, mert Görcs Feri Hoff er je előtt állt deres mező szélén egy csapat nézelődő gyerek között. A Hoffer bedöglött, nagy, kormos teste alatt a traktoros hanyatt feküdt, csak a lábát lehetett látni. Jónapooot... ' Vöröses szőke, zömök férfi jelent meg az ajtónyílás- ban. Kurta bőrkabát, lovaglónadrág, csizma, orvosi táska, — Hát itt a beteg! — kiáltotta, mint aki nagyon meglepődött. Kiss Benjámin rémülten nézte. — Mi még nem ismerjük egymást — mondta szívélyes hangon az orvos, és leült az ágy szélére. (Folytatjuk.)