Somogyi Néplap, 1980. november (36. évfolyam, 257-281. szám)

1980-11-19 / 271. szám

Kulcsember A brigádok ereje Várhatóan jó évet zár majd a göllei tsz. Hogy va­lójában végül is milyet, az a gazdaság elnöke, Vétek József szerint nagyrészt Banda János gépüzemeltető­től — ha úgy tetszik, trak- toros-kombájnos brigádve­zetőtől — függ. Ö most a kulcsember. — Jut-e minden feladat­hoz ember és gép? Sikerül-e megfelelően szervezni az éj­szakai vagy ünnepi műsza­kokat? Gyors átcsoportosí­tásokkal elejét tudják-e venni a gépmeghibásodás okozta esetleges kényszerpi­henőknek? Idejében földbe kerül-e a mag? Sikerül-e veszteség nélkül betakaríta­ni a termést... ? — Meg­annyi nyitott kérdés. — Most például, hogy győzzük szállítóeszközzel, éjjel kombájnozzuk a kuko­ricát, nappal szedjük a ré­pát. Huszonnégy órán át mennek a teherkocsik, a műhelyvezetőtől, a szere­lőkig' mindenki a volán mel­lé ül. így elérjük, hogy mind a két munka halad. Ez csupán egy az őszi "sakkhúzások« közül. — Sokak szerint elképzel­hetetlen, hogy egy brigádve- zetövel egyszerre elégedettek legyenek beosztottai és fő­nökei ... — Bevallom, a három év­tized alatt, amióta ezt a feladatot ellátom, több vitám volt a napi apró nehézsége­ket nem érzékelő vezetők­kel, mint a traktorosokkal. Alighanem az eltelt évek se­gítenek abban, hogy ma már nemigen kerülök "két tűz« közé. Egyszerre élvezem a vezetők és a dolgozók bi­zalmát: — Föltételezem, nehezebb dolgoztatni itt G öllében, ahol a jövedelem növelésé­nek korántsem a tsz-ben végzett többletmunka az egyetlen bevált módja ... — Nekem ebben is sze­rencsém van. 1949-től 62-ig a gépállomáson,, dolgoztam. Amikor átkerültem a tsz- be, velem jöjt néhány régi munkatársam. Most is trak- toroznak itt öten abból a csapatból. Ezek az emberek máig is őrzik a gépállomási munkaszellemet. Nincs olyan feladat, amit ne lehetne rá­juk bízni. Ök alkotják ma ázt a magot, melynek tag­jai példát adnak, hozzájuk igazodnak a többiek. Min­den nagyobb erőpróba előtt először az ő véleményüket kérem ki. — Ügy hallottam, a trak­torosok háromnegyede töb­bet keres, mint a brigádve­zető ... Tulajdonképpen miért hűséges ehhez a be­osztáshoz? — Mindenkinek azt kell csinálnia, . amihez legjobban A minőség javítása, a termelékenység növelése ért. Ez csak látszólag magá­tól értetődő dolog: sokan életük végéig sem döbben­nek rá. A gépüzemeltetés­ben nem jöhet olyan várat­lan helyzet, ahol ne talál­nék megoldást. Itt nincs gép, amelyre bármikor magam is ne tudnék fölülni. Minden egyes embernek értem a nyelvét. így hát. sokkal több örömet és sikert ad ez a munka, mint egy esetleges, magasabb fizetéssel járó másik beosztás, ahol csak bukdácsolnék. — Szavaiból — de mások véleményéből is — az derül ki, jó a kapcsolata az em­berekkel, pedig alig hinném, hogy nem marasztalt volna el valakit. — Tapasztalatom szerint a legtöbb embernek nem csu­pán jogainak követelésekor »-működik« az igazságérzete. Elfogadják a büntetést is, főként, ha tudják, hogy az. aki adja. legalább annyit veszekszik értük, mint ve­lük. — Ügy tartják, hogy pél­dául az őszi mélyszántás minőségét lehetetlen ellen­őrizni ... — Ha a ,munkairányító egy héten egyszer megy ki a határba, ez biztosan igaz is. Én ha egy napot kiha­gyok, este már hallom a csodálkozó megjegyzést.-Nem láttuk ma. Jani bá­tyám.« Motorral járom a ha­tárt, vagy egy épp arra me­nő vontatós pótkocsijára ka­paszkodom föl. Bárhogy is kint kell lenni, hiszen na­ponta ezer dolog adódhat, ami gyors intézkedést kíván. Ha ez késik, órákat áll a munka, párpedig az ilyen órákból lesznek a hetes «■csúszások«. — Az idei őszön, mi a versenyfutás »részeredmé­nye-»? — Az 108(1 hektárnyi bú­zavetésből már csupán egyetlen tábla van vissza. Ugyanekkora területen csak­nem félidejénél tart a kuko­rica betakarítása. Az őszi mélyszántásnak eddig 40 százaléka készült el. Míg beszélgettünk, hárman is jöttek. »Mikor indulunk már ki Jani bátyám?« Nem maradt hát más hátra, mint legalább még tíz ilyen ta- vaszias őszi napot kívá'nni. B. F. A szocialistabrigád-moz- galom több mint két évtize­de alatt jelentős gazdasági és társadalmi tényezővé, tö­megmozgalommá vált, hoz­zájárult az építőmunka eredményeihez, társadalmi és gazdasági fejlődésünkhöz. A nagyatádi városi pártbizott­ság legutóbbi ülésén megvi­tatta a tapasztalatokat, és határozatot hozott tovább­fejlesztésére. A testület azt állapította meg, hogy jelen­leg minden termelőegységnél — sőt némelyik intézmény­ben is — szélesedik a bri­gádmozgalom, eredményesen fejlődik a munkaverseny- mozgalom. Nőtt a brigádok­ban dolgozók száma és ará­nya, javult a szervezettség. Napjainkban a város terme­lőegységeinél a dolgozók fe­le brigádokban tevékenyke­dik. Ifjúsági brigád tíz üzemben van, és számuk az utóbbi három évben 29-ről 35-re nőtt. Közülük hét nyerte el a kiváló, hat pedig a szocialista brigád címet. A brigádok gazdasági ága­zatonként, szakmánként és vállalatonként változó körül­mények és feltételek között dolgoznak. Gazdasági céljaik, vállalásaik sokszínűek. Ab­ban viszont valamennyi megegyezik, hogy a vál­lalások között előtérbe ke­rültek a minőség ja­vítására. a termelékeny­ség növelésére, a mun­kaidő jobb kihasználására, az önköltség csökkentésére, az ésszerű takarékosságra és a gazdaságos export fokozá­sára irányuló törekvések. Megállapította a testület, hogy a brigádmozgalom nap­jainkban — alkalmazkodva a gazdálkodással szemben támasztott rAagasabb követél­ményekhez — átalakul, mi­nőségi fejlődésen megy át. Egyik jele ennek, hogy a város üzemeiben módosítot­ták a régi munkaverseny­szabályzatot; keresik azokat a módszereket, amelyekkel a hatékonyság és a minőség javítására irányuló vállalá­sokat és azok teljesítését se­gíthetik. Az elmúlt években fejlődött a brigádok demok­ratizmusa, s ez hozzájárult az üzemi demokrácia fejlő­déséhez is. Az országos ver­senyfelhívásokkal egyidöben a városi tanács és népfront városi bizottsága település- fejlesztési társadalmi mun­kára hívta föl az üzemeket és intézményeket. A dolgo­zók jó munkája, a verseny- és brigádvállalások teljesíté­sének eredményeként az el­múlt két évben a nyomda, a kesztyűüzem, a Délviép, a kenyérgyár, a Dan uvia 4. számú gyára, a Volán, a halgazdaság és a Komfort Ipari Szövetkezet nyerte el a kiváló vállalat, illetve Jet* váló szövetkezet címet. Fo­kozott gondot fordítanak a kimagasló kollektív és egyé­ni teljesítmények népszerűsí­tésére, fölhasználják erre a faliújságokat, a híradókat és az üzemi lapokat is. A mun ka verseny-mozga­lomhoz szorosan kapcsolódik a „Dolgozz " hibátlanul!” munkarendszer, amely a kon­zervgyárban és a cérnagyár­ban évek óta eredményesen működik. A termelési mozgalmak egyik hasznos és jelentős formája az újítómozgalom. A város három nagyobb üze­mében évente átlag 60—100 újítást nyújtanak be, s ezeknek több mint a felét be is vezetik. A brigádmozgalom jelentős hatással van a tagok szabad idejének eltöltésére, műve­lődési igényeire, társadalmi és közéleti tevékenységére, egész életmódjára. A tagok jelentős része vett és vesz részt a szakmai és politikai képzésben, illetve tovább­képzésben. Fejlődtek a bri­gádok társadalmi kapcsola­tai. szélesedtek közhasznú vállalásaik. Számottevő eredményt hozott az egy üzem egy iskola mozgalom, az óvodák és a bölcsődék patronálása. A pártbizottság felhívta a tennivalókra a brigádokban tevékenykedő kommunisták figyelmét: vállalásaik segít­sék elő a párt XII. kong­resszusa határozatainak megvalósulását, a VI. ötéves terv céljainak elérését. Szük­ség van arra is, hogy to­vábbfejlesszék a munka ver­senyben élenjáró közösségek, dolgozók elismerésének rend­szerét, az eddigieknél haté­konyabban ösztönözzenek a minőségi feladatokra. A KISZ-szervezeteknek még jobban elő kel! segíteniük az ifjúsági brigádok tevékeny­ségét. újak alakítását. A gazdasági célkitűzések mel­lett a jövőben kapjon na­gyobb szerepet a kulturális, ideológiai feladatok, vállalá­sok teljesítésének segítése. A határozatot a szocialista brigádok vezetőinek városi tanácskozásán és tapasztalat- heréjén ismertetik meg az érdekeltekkel. n s Interelektro tanácskozás Uj, robbanásbiztos motorok; konstrukciójának kidolgozá­sáról tárgyalt az Interelektro, a KGST szervezete egyik munkacsoportja kedden Eger­ben kezdődött értekezlete. Olyan villamos motorokról van szó, amelyek robbanás­veszélyes környezetben, így a vegyiparban és a bányászat­ban is biztonsággal működ­nek. Az egységes gyártási kon­cepciót 1983-ig kell elkészí­teni. Szakmával, iskolapadban Idősnek számít már a negyven éven felüli dolgozó a Kemikál barcsi gyárában. Az alig húsz éves fiatalok közül is sokan itt dolgoznak az üzem átadása óta. Pong- rácz Ottó akkor kezdte a szakmunkásképzőt, . amikor elhelyezték a gyár- alapkö­vét. A határozott, magabiz­tos. világos beszédű fiatal­ember szervesvegyianyag- gyártó szakmunkás. — A gyárat mi indítottuk el — mondja. — Akkor mindegyikünk alig várta azt, hogy dolgozhasson. Tartot­tunk egy kicsit a feladatok­tól, de a fiatalság átsegített a nehézségeken. Az akkori főnökünk, Böszörményi Ist­ván sok segítségét adott a bitumenes emulzió gyártásá­nál, a .szakmai fogások meg­ismeréséhez. Malmos Ferenc, a jelenlegi főnökünk pedig arra tanít bennünket, hogy minden, amire szükségünk lehet a munkához, a fejünk­ben legyen. Megtette például azt is, hogy nem hivatalosan levizsgáztatdtt bennünket: arra volt kiváncsi, ismer­jük-e a recepteket, A beil- leszkedes így viszonylag könnyen ment, s most itt a gyárban, mindönki. minden­kit ismer: közel kerültünk egymáshoz. Pongrácz Ottó azóta le­érettségizett, jelenleg techni- kusmirősítő tanfolyamra jár, februárban végez Most hu­szonegy évesen művezető már és kilenc ember mun­kájáért felel. Sáró Mária egy éve ka­pott szakmunkás-bizonyít­ványt. Ma havi háromezer forintot keres. Ezen a vidé­ken a lányok csak mostaná­ban kezdtek tömegesen szak­mát tanulni. — Először egészségügyi szakközépiskolába akartam menni, de nem vettek fel. Akkor jöttek az általános iskolába a gyártól, és én ezt a szakmát választottam, A munka az elején sem volt nehéz, hiszen itt .voltunk szakmunkástanulók is. A hangulat most is jó. Az idő­sebbek elmagyarázzák azt, amihez nem értettünk. Most a dolgozók szakközépisko­láját is elkezdtem: hamaro­san érettségizem. Az üzemekben mindenütt fiatal arcokkal találkozik a látogató. Szabolcs Pál gyár­vezető elégedett a munká­jukkal, bár bírál is, azt kéri mindig, hogy a gépek­re és a szerszámokra job­ban vigyázzanak, tartsanak nagyobb rendet a munkahe­lyek««» A rajzok és makettek előtt álló emberekről — azt hi­szem, igen kis hibaszázalékkal — könnyedén föl­fedeztem, hogy ki hol él. Volt, aki kutató kíván­csisággal elörehajolva mélyedt el a vonalak rengetegében, mások szemüveget vetlek elő vagy nagyítóval közelítették utcájukat, lakóházukat, hiszen az a »vonatkozási pont«, at­tól indulva lehet ráismerni a tablókról az önmagát láttató környezetre. Az ember szereti azt az utcát, tájat, várost, ahol él; ragaszkodik hozzá, magáénak érzi, s úgy várja fej­lődéséi. mint saját gyermekének megszólalását, növekedé­sét. S ha része van benne, büszleeség tölti el, örül. Csak­úgy, mint a krónikás, aki némiképp fennköiten a "beavatás szentélyének« első gránit lépcsőfokát látja a kaposvári if­júsági házban megrendezett városfejlesztési kiállításban. Idézek az emlékkönyvből: "Itt születtem, itt élem le az életemet; kérem önöket, csak szépre építsék ezt a várost«. A kezdeményezést vádak is érték. Olyképpen, mintha valamiféle önmutogatásnak, a gondok kendőzésenek szánták voLna a rendezők. Pedig voltaképpen egy rég óhajtott, sok­szor igényelt, máskor szenvedéllyel követelt módszer való­sult meg; az ugyanis, hogy a városlakó részese legyen a vá- rospolitiKának. Megismerhesse az elképzeléseket, a lehető­ségeket; véleményt mondjon, javasoljon, kifogásoljon; azaz ,,belülről”, és ne külső szemlélőként vegyen tudomásul min­dent, ami környezetében történik. Nem inas ez, mint de­mokratizmus, a beavatás "művészété«. S nem masért, mint hogy nyomában sajátjának tudjon mindent, ami körülötte történik; felelősséget erezzen azért, s tudjon igazán, önfe­ledten örülni minden szépnek és jónak. Nos hát, az első kísérlet tanúi vagyunk. A kiállítás még tart. Fogadtatásának tanulságait nyilvánvalóan a leghozzá­értőbb emberek összegezik majd, s hiszem: hasznosít ják is. Mégsem állhatom meg, hogy ne mondjak el egyet és mást az eddigi tapasztalatokból. A városlakók nem hagyták figyelmen kívül, s nem uta­sították vissza a szives meghívást. Tömegesen keresik föl a „fejlesztés tarházát”. Elég, ha annyit mondok; a múlt hét vé­gén naponta 4—500-an „kiváncsisKOdtak", kérdésekkel halmoz­va el az ügyeletes tájékoztatókat. Ez már önmagában is sokat mond. Szamomra mindenekelőtt azt, hogy a bizalomért min­dig bizalom jár cserebe. S hogyne lenne bizalomra szükségük a „városatyáidnak”? Nein kell szégyellni — utólag úgy sem se­gít —, hogy a megjegyzések tanúsítják: jóval koráooan meg Kellett volna már lenni az első lépeseket. Sok olyan észrevé­tellel találkoztam, amelyek nem a jövőre, hanem a múltra, így hát a megváltoztathatatlanra utaltak. Egyik látogató pél­dául nem a kiállításról, hanem annak otthonáról tett meg­jegyzést: „Nem túlságosán illik ide ez az ifjúsági ház, idegenül hat a környezetben.” Vagy a másik: „Zsúfoltnak látom a le­endő igazgatási központot. Kár, hogy előbb, a tervezés idő­szakában nem kérdezték meg a véleményünket.” A bejegyző csakúgy tudja, mint mindenki más: ezen már nem lehet vál­toztatni. De az észrevételek sora mindenképp útmutatás a jö­vőre, irányjelző a második, s a többi lépcsőfokhoz. A tervezők képességeit, elkötelezettségét, szakmai szenve­délyét nem vitatja senki. De azt évtizedek óta szóvá tették az emberek: nincs es nem lehet szivük a városhoz; általában nem köti őket érzelmi szál sem városunk múltjához, sem je­lenéhez; az utcák és terek hangulatához, az őslakók érzésvi- lágához. Kell hát, nélkülözhetetlen az együtt gondolkodás! Nem kirakatként, pem a látszat kedvéért, hanem, hogy érez­zük: miénk itt minden, még a baklövéseknek is részesei va­gyunk. S zázan és százan dicsérik a kiállítást, köszönik a rende­zőknek, s hálásak azért, hogy megosztják gondjaikat. Nem kétséges, hogy az emberek különféle alapállásból közei,lenek, de hát ilyenek vagyunk, ez a valóság. Rosszindu­lattal alig találkoztam az urna melyére rejtett észrevételek között. A felületesség előfordul ugyan, de a sokféleségre nem nehezteléssel, ellenkezőleg: az őszinteség felfedezésének tuda­tával emlékezem. S abból, hogy a remény fogalma szinte min­den megjegyzésből előbukkan, részben a meg nem valósult vagy igencsak elhúzódó létesítményekre, részben a nyíltszíni akarásra, egyetértésre, a valóra váltás őszinte óhajára gondo­lok. Engedjék hát meg, hogy típusokkal bevezetve hívjam föl a figyelmet néhány gondolatra a sok közül: A kétkedő: „Cso­dálatos tervek, de lesz-e ezekből valami?” A bizakodó: „Vár­juk, hogy a városi tanács saját tervét mennyire szándékozik komolyan venni és megvalósítani.” A szomorú: „A sportkom­binát terve lenyűgöző. Kár, hogy még ilyen kezdeti állapotban van.” A reménykedő: „Nagyon örülök e szép terveknek, de ugye, nem maradnak tervek?” A borúlátó: „A szabadidőköz­pont tervei nagyon jók, szépek, de a feladat nagyságán lát­szik, hogy nem a mi generációnknak készül.” A telhetetlen: ..Állatkert és vidámpark .miért nem szerepel a tervekben?" Az aggályoskodó: „A típusházak elhelyezése célszerű, tetsze­tős. Reméljük, az árak sem akadályozzák a megvalósítást.” Az önbizalomról árulkodó: „A családi házak tervei vonzóak, iga­zán nagyon szépell. Reméljük, pénzünk is lesz a felépítésük­höz.” És sokan mások a zöldövezetek megteremtését, a sport­pályák és játszóterek létesítését kérik számon; a sűrű beépí­tést kifogásolják, és rajonganak a városközpont színdinamikai terveinek megvalósulásáért. Hálásak, hogy tájékoztatják őket, hogy útmutatást kapnak, s nem kifogásolható, hogy az egész megyeszékhely s környékének fejlesztési elképzelésein belül elsősorban saját, szükebb környezetük sorsa érdekli őket. Fe­lettébb tanulságos például, hogy milyen sokan érdeklődnek; mi lesz a szanálásra ítélt házuk sorsa, meddig éljenek bizony­talanságban? Választ kérnek, s joggal. De figyelemre méltó az a megjegyzés is. hogy a laikusok számára bizony nem köny- nyű az eligazodás, nehezen olvashatók a műszaki rajzók. Leg­közelebb — gondolom — valamicskét ezen is lehet majd vál­toztatni. A városi tanács — úgy érzem — megfontoltan, összefüg­géseiben akarta láttatni a várost. Nemcsak a jövő alakítására, bemutatására jó ez a módszer, hanem a jelen megismerésére is Tudom, hogy ezúttal jónéhánf száz kaposvári ember rácsodál­kozott saját városára. Fölfedező útra indult, s a tablók, ma­kettek birodalmában határozta el : egyszer már igazan nya­kába veszi a várost, s megnézi, amit itt csak illusztrálva lá­tott. Hogy valóban megismerje, becsülni tudja és értekeim azt a hallatlan változást, amely gondjaink és kudarcaink ellenére is jellemzi a mi kis városunkat. Ha semmi más eredménye nem lenne e kezdeményezésnek, már akkor is megérte a fá­radozást. C sakhogy haszna jóval több ennél. Kaput nyitott és lát­tatott; örömet, gondot, tettvágvat és ötleteket, elha­tározást és dilemmát, szépérzéket és a megvalósulás nehézségeit osztotta meg azzal a közösséggel, amelyikre tarto­zik, s amely részese akar lenni minden bajlódásunknak, min­den örömünknek. Bőségesen megtérül az anyagi, szellemi be­fektetés. Hiszen nemigen mondhattuk el eddig egyetlen kiál­lításról sem, hogy szándékával, hatni, bevonni és ösztönözni akarásával a demokratizmus legtisztább, nyíltszini fóruma lett. Tervek és remények Jávori fiái*

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom