Somogyi Néplap, 1980. október (36. évfolyam, 230-256. szám)

1980-10-25 / 251. szám

1ÁMORÍTÓ KORTYOK

Áki legyőzte

önmagát

TISZTESSÉG ES TISZTASÁG

Bernáth Aurél kiállítása a Somogyi Képtárban

iával, álomba ringató _vaJól összeillő emberpár. Szavaikból derű és bizakodás árad. De az is kiderül, hogy a rövid, idő alatt, amióta házastársaik, sok megpróbáltatás érte őkét. Nagyfán találkoztak egymással. Az asszony ápolónő volt, elvált, a férj szintén elvált — és mint beteg került Nagyfára. Aztán, amikor hazatért, jött vele az asszony. Otthagyott csapat-papot, és utazott. Abba a környezetbe került, ahonnan a férfi útja Nagyfáira vezetett.

— A dolog sokkal régebben kezdődött — meséld a férfi. — Talán amikor ipari tanuló lettem. Tudja, hogy van az. A mester szól: gyere, igyál meg te is valamit. És az ilyen meghívást nem illik visszautasítani. Egy idő után már hívni sem keli az embert, termés zetes, hogy a többiekkel tart. Fizetnek, ő is fizet. Es észre sem veszi, hogy' mikor szokott rá a szeszre. Csak keresi az alkalmat, hogy megemelhesse a poharat.

— Egyszóval a környezet?

—Igen, azt hiszem, általában ez az Ok. Később a SÁEV-nál dolgoztam, és mivel jó szakmám volt, maszekot tam is sokat Kerestem rendesen, de a pénz nem .maradt meg: ahogy

jött, el is fogyott néhány nap alatt Az ember egyedül érzi magát csatangol a városban, hívogatja egy presszó. Csak egy pohár sört iszom, mondja magának, de a vége mégis mindig ugyanaz: az első után jön a második, a tizedik, a sokadik. Találkozik néhány ivócám- borávai, és vége ..

— Amikor összeházasodtunk — így az asszony —, semmi nyomát nem láttam, hogy valaha is sokat keresett a férjem. Azzal kellett kezdeni, hogy ruhákat vettünk neki, meg a legfontosabb holmikat. Semmije sem volt. A rengeteg pénz nyomtalanul eltűnt.

— Amikor még itthon voltam, hazaadtam a fizetésemet. És amit hazaadtam, abból egy vasat sem láttam viszont. Anyám is ivott, és elment a pénz. Az első feleségemet szerette, mert olyan volt, mint ő; együtt poharazgattak. De a másodikat gyűlölte. Borzasztó hónapokat éltünk át nála. Voltak éjszakák, amikor csavarogtunk a városban, és sírtunk. Vajon mi lesz velünk? Hol és hogyan fogunk élni ? ... Szerencsére a mostam munkahelyi vezetőim segítettek, így tudtunk venni egy kis parasztházat a közeli faluban. Azt csinosítsa tjük. Otthon nem nézték jó szemmel, hogy egy más ember jött haza Nagyfáról; azt hitték, ha megjövök, minden ugyanúgy lesz, mint addig volt... Csak hát én megváltoztam más ember lettem. És ilyen is akarok maradni.

— Nehéz volt változtatni?

— Nagyon nehéz... A legfontosabb, hogy az ember akarja a változást, és ne másoktól várjon segítséget. Sajat magának kell elsősorban helytállnia. Óriási akaraterővel ... Persze, nekem jó volt, találtam egy társat, aki segített. Mert egyedül, magányosan szinte lehetetlen szakítani régi énünkkel és az alkohollal.

— Az új munkahelyén hogyan fogadták?

— Először csodálkoztak, hogy nem iszom. Kinálgat- tak, tukmálták rám az italt, de nem kellett. Aztán megtudták, hogy Nagyfáról jöttem, és egy kicsit furcsán néztek rám. Nem fogadtak be igazán, mert nem ittam velük; de most már elviselnek ..Rengeteg szesz fogy el a műhelyben, de engem pem kínálnak. Tudják, hogy hiába.

— Szóval az új munkahelyén is hasonló a környezet?

— Hasonló, de nem azonos. A réginél más volt a

helyzet: ott nyitott a munkaterület, s akkor ment el az ember inni, amikor akart. Ha meg nem mentem be dolgozni, nem volt érdekes. Letettem nekik a napi 130 forintot — mert, mondjuk, ennyi kereset esett volna rám egy nap —, és addig maradtam távol, addig járhattam szórakozni, ameddig akartam. Ez ott bevett szokás, így csinálják a legtöbben. Képzelheti, milyen a munka minősége! Mert vagy részeg a dolgozók egy része, vagy másnapos. Így aztán olyan a munka is... Itt, ahol most dolgozom, szigorúbbak a követelmények, de lazításra így is bőven van mód. Tulajdonképpen lehetne ezen is változtatni, de még szigorúbb föllépés kéne. De a helyzet az, hogy mindenki adós a másiknak valamilyen formában, mindenki el van kötelezve valakinek, így ha az egyik szól, a másik rögtön visszavág, és marad minden a régiben. Az emberek félnek kiteregetni a szennyesüket.

— Részt vett itthon elvonókúrán ?

— Természetesen. De

semmit sem használt, ezért következett Nagyfa. Örültem neki, mert bíztam benne, hogy sikerül. Több mint egy éve jöttem haza, és nem estem kísértésbe. Pedig volt, ami csábítson. Vissza kerül te n a régi környezetbe, de sikerült onnan kitörnöm. Ha pedig szórakozni megyünk vagy társaságba, természetesen a többiek isznak egy-egy pohárral. A £ feleségem is iszik egy pohár kával, de én soha. Tudom, ha egyszer az ember iszik egy pohárral, legközelebb úgy érzi, hogy kettővel is bír, és lassan ugyanoda juit, ahonnan indult. Egyszer lakodalomba voltunk hivatalosak. A rokonaim nem hitték el, hogy soha nem iszom: úgy gondolták, reggel felé csak megemelem a poharat Tévedtek. Jól éreztem magam, jó volt a hangulatom, pedig egy korty szesz sem csúszott le a torkomon.

— Véleménye szerint mi az alkoholizmus legfőbb oka?

— Egyrészt a környezet, másrészt a magány. Ezért szeretnénk egy kis klubot létrehozni, ahová betérhet mindenki, ahol színvonalas programok között válogathat. Ehhez kellene segítség! Ezt azonban nem kaptunk, csupán ígéretet. Jellemző a következő példa. Alkoholellenes klubvezetői összejövetel volt az Alföldön, ahová a feleségemet, és engem küldött el a tanács. Amikor odaértünk, kiderült, hogy még szállást sem foglaltak nekünk. Mindent a saját pénzünkön, a saját erőnkből csinálunk. Pedig naponta mondják, milyen fontos az alkoholizmus elleni küzdelem; csak éppen semmivel nem bizonyítják, hogy ez valóban fontos.

— Azok az emberek, akikkel együtt dolgozik, nem kérték még a segítségét?

— Volt rá eset, hogy hozzám jöttek, akik szabat dulni szerettek volna az italtól. Többnyire későn, és csak egy pillanatnyi elhatározás volt az egész. Alkoholistából guroibottal nem lehet józan embert nevelni; az alkoholistának a lelke is beteg, és először azt kell meggyógyítani. A többi már az ember dolga. Nekem Nagyfán sok feladatom volt. Klubtitkár voltam, műsorokat szerveztem, volt tennivalóm. S mert látták, hogy komolyan szeretnék leszokni az italról, szívvel- lélekkel segítették. így az itthoni hatásoknak köny- nyebben ellenálltam. Sikerült magamat legyőzni. Más mód nincs a szabadulásra.

Bán Tibor I

Bernáth Aurél festőművész alkotásainak gyűjteményes kiállítását nyitották meg tegnap a Somogyi Képtárban. Az ünnepségen — megyénk politikai és szellemi életének több vezetőjével együtt — megjelent és beszédet mondott Varga Péter, a megyei pártbizottság első titkára. Eljött Bernáth Mária művészettörténész, a nagy festőművész leánya is. A nyitóünnepségen a kaposvári Barokk együttes és a tanítóképző főiskola énekkara adott műsort.

„Fontos és megtisztelő számunkra, hogy helyet adhatunk a Somogyi Képtárban Bernáth Aurél gyűjteményes kiállításának, hiszen művei előtt állva érzékeljük, hogy olyan szellemi— művészi értélnek vesznek körül bennünket, amelyek kultúránk szerves részét alkotják” — állapította meg Varga Péter, s az akvarel- lek, olajfestmények, grafikák megpillantásakor rögvest kiderült a művész kötődése szülőhazájához, So- mogyhoz. Mert az immár nyolcvanöt esztendős festő művészetében — játsszanak bár nagy szerepet a Berlinben, Svájcban és Európa több más országában szerzett élmények, a hosszú fővárosi tartózkodás emlékei, vagy a nagybányai iskola hatása még az alkotói „esz- mélés” időszakából — szű- kebb pátriájának, Marcali vidékének és a Balaton környékének jegyeit, hangulatát fedezzük fel először. A nyár és a tél legjellegzetesebb hangulatát megörökítő munkák láttán vagy az egyik legbecsesebb remekmű, a „Balatoni táj tornyos villával” megpillantásakor,

Még összeszámolni is nehéz lenne azokat a mozgalmakat, melyeket hazánk tájainak, nevezetességeinek megismerésére hirdettek. Ezek közé tartozik az a kedvezményes túra is, amelyet a megyei ifjúsági titkár, a Expressz Ifjúsági és Diákutazási Iroda, valamint a Siotour ajánl a fiataloknak s egy hónappal ezelőtt még azt irtuk róla, hogy nem talált kedvező fogadtatásra. Néhány nappal később azonban jó hirt hallottunk: a kaposvári Munkácsy Mihály gimnázium — mely évek óta. szinte egyedül él ezzel a lehetőséggel — most októberben két útvonalra jelentette be igényét. A negyedikesek a Zala — Kőröshegy — Tihany— Balatonfüred — Szárszó — Somogytúr útvonalat járták végig október 16-án a velük való beszélgetéskor csütörtökön pedig épp a másodikosok kirándultak Szennába, Buzsákra és Niklára. A gimnázium nemcsak a szó- • rakozás, az egynapos kikapcsolódás kedvéért szervezi ezeket a kirándulásokat: a látottak mindig kapcsolódnak az irodalom- és a művészettörténetórákhoz. A diákok már fölkészülten indulnak útnak. Boda Katalin és Sipos Katalin például idegenvezetésre vállalkozott.

— Én a zalai kastélyról adtam ismertetőt a helyszís a „Napnyugta góljtóval” megcsodálásakor bizonyítottnak érezzük az ünnepi beszéd szavait: „A képeken a természet látványa emlékekkel, érzésekkel elegyí- tetten, gazdágítottan, tárulkozik elénk. Bensőséges, lirai érzékenységű világ ' ez. örömmel lepünk ebbe a birodalomba, mert békéje, tisztasága, a képzeletet is szárnyalni engedő rendje a bizalom élményével tölt el bennünket. Közeledés és bizalom, lelkesedés és kitárulkozás: ezek a fogalmak a jövő építésének au béri tényezői, az emberi közösség új alapokon szervezett ösz- szetartó erői.”

Valóban, a csapongás, a stílusok sokfélesége csupán látszat; szerves egységgé olvadnak itt össze a nagybányai iskolának az egyszerűségét feltételező és mindenféle akadémizmust elutasító elvei, módszerei az impresszión! zmus színpompánen — mesélte Sipos Katalin. — Nem volt nehéz dolgom, édesapám ugyanis már járt ott, sa prospektusokból sok mindent megtudtam. Az ilyen utakon jövünk rá, hogy mennyi szép táj, irodalmi és művészeti emlék van saját megyénkben. Másodikban Szennában jártunk, azóta többször megnéztem a falumúzeumot; mindig találok ott valami Újat.

Boda Katalin Balatonszárszón kalauzolta társait.

— Báír nem találtunk túl sok tárgyi emléket a József Attila Múzeumban, a légkör megfogott bennünket. Míg a levéldokumentumokat böngésztük, úgy éreztük, szorosabb kapcsolat teremtődött a költővel.

— Az egyéni utazások során is keresitek a látnivalókat?

— Én a Balatonnál voltam a barátnőimmel, onnan sokat kirándultunk —mondja Pataky Orsolya —", s bár mar többször láttam a keszthelyi kastélyt, szívesen megnéztem újra. Az osztály- kiránduláson Kőröshegytől vártam nagyon sokat, s ki- ' csit csalódtam az orgonaes- tekröl híres templom egyszerűségében. Igaz, a tanárunk eli-Qpndta, hogy a gótikától idegen a túldíszítettség. Egészén felviUanyozól- tunk azonban a tihanyi

rózsával vagy a húszas-harmincas évek „izmusainak'” jegyeivel. Egyetlen lényeges tartalmi vonás tartja össze jó fél évszázad termését: az olykor nosztalgiába is átcsapó költői érzékenység, bensőségesség. Ez ad csalhatatlan „bernáthos” jelleget az Erkel Színház freskóterveinek, a Szent- ivánéji álom és Az ember tragédiája fény—árnyék játékainak, népmesés kedvességének. Ez az enyhe szomorúság jellemzi az Anna Ka- renina-vázlatokat, ezzel k rezignált mértéktartással festette meg Bernáth Aurél még a szerelem és az érzékiség istennőjének, Vénusznak alakját is. Én nemcsak képeiből, de szép írásaiból is tudjuk: a dunántúli tájtól reá hagyományozott érzékenységet és arányérzéket külföldre is magával vitte.

„A józanság és a költői szárnyalás ellentétei ötvöződnek szerves egységgé műveiben. Kulturális értékteremtés, elhivatott magatartás és az ebből sarjadt nyitott életmű az övé” — mondotta beszédében a megyei pártbizottság első titkára. Nos, az elhivatottság megnyilvánulásait sem kell so Icáig keresnünk ezen a több múzeum, párt- es állami intézmény, Illetve magángyűjtő segítségével létrehozott, ízlésesen rendezett kiállításon. A természet és a család mellett a társadalom is „bevonult” Bernáth Aurél munkásságába a húszas évek közepétől, berlini tartózkodásának ideapátság szép freskóinak láttán. Ezek az élmények mindig maradandóak, hisz sokkal könnyebb művészettörténetórán úgy beszélni az egyes stílusokról, hogy magunk előtt látjuk a példát.

— Balatonfüreden, a Jó- kai-villát néztük meg, s ott még egy sétára is volt időnk

— mondta Buzsáki Tünde.

— Az utolsó állomás So- mogytúron a Kúnfíy-képtár volt, addigra már egy kicsit elfáradtunk. Este csak úgy zsongott a fejünk a sok élménytől. Jobb lenne két napra tervezni az ilyen túrát, hosszabb idő alatt köny- nyebb a befogadás.

— Milyen szemmel néztek körül, ha külföldön jártok?

— A táj, á nevezetességek iránt ugyanilyen az érdeklődés, csak ott még hozzájárul az emberekkel való ismerkedés. Az itteni vidékekre könnyebben eljuthatunk, én szívesen végigjárnám újra ezt az utat.

A kísérő pedagógusok irodalmat, művészettörténetet tanítanak, a közös élmények oldottabbá teszik az órát, közvetlenebb az egyes témákkal való kapcsolat. S mint a lányok elmondták.: egy kis büszkeség is van bennük, hogy lám, Somogybán is van mit mutogató Élmény az egynapos szórakozás és élmény a sok új ismerek

jétől, s a művészi látóhatárnak ez a tágulása olyan nagyszerű képeken „tárgyiasult”, mint az „Aratóleány” és a „Pihenő munkások”. Stílusát, formanyelvét a kényszerítő körülmények ellenére is megőrizte, egyéniségéből az ötvenes evekben sem adott föl jottányit sem — példa erre a tanácstag beszámolásáról készített festmény. A férfinak a magánéletben kötelező elfogultsága még akkor sem vakította el, amikor családjának tagjait örökítette meg. „Alice” és „Marili” arcképei no ncsak „családi emlékek”, hanem a család szeretőiének mindenkor általánosítható jelképeivé

váltak ennek a lázadó indulatokat mindig legyőző tárgyilagosságnak a segítségével.

Az emberi tisztesség és a művészi tisztaság szimbóluma ez a kiállítás. Hőse egy nagy művész, aki nyolcvanöt esztendejének súlyát nem tetézhette ugyan egy „kirándulás” terhével, ám a szó legszebb értelmében felfogott „pannonságával” — szelídségével, arányérzékével — köztünk maradt. És marad, remélhetőleg, nagyon sokáig. A szülőföldje iránti szeretet irányította cselekedeteit Nagybányán, majd a fronton, s Budapesten a Gresham kávéház törzsasztalánál, amikor Kassákkal, Márfíyval, Berény- nyel, Szőnyi Istvánnal igyekezett megteremteni heves vitákban a művészi progresszió formanyelvét, s ezt az elkötelezettségét is tisztelték a két Kossuth-dij, a Munkácsy-díj, az érdemes és kiváló művész cím odaítélésével.

Hogyan is summázta Varga Péter a nagy festőművész érdemeit? „Égy, a megyénkből indult gazdag élet példázata áll előttünk; ennek az életnek mindig szeretet- re méltó vonása volt a ragaszkodás a szülőföldhöz. Kifejezi ezt megbecsült alkotónk festészete, szépprózája és emberi magatartása. Tanúi voltunk — és vagyunk — annak, milyen meleg érzéssel viseltetik szű- kebb pátriája iránt, milyen nagy érdeklődéssel figyeli a mai Somogy mindennapi életét, fejlődését, eredményeit. Ügy gondolom, nem „lokálpatrióta” túlzás azt mondani a nagy mester munkásságára, hogy mi különösképpen sajátunknak érezzük. Megtisztelő kötelességünk és szép lehetőségünk most e tárlattal köszöntem a nyolcvanötödik életévéhez érkezett mestert. Szándékunk, hogy a megye közgyűjteményeinek részéként állandó kiállításon adjunk helyet a gazdag életműnek, földijeink ragaszkodását kifejezve kívánunk a mesternek számos békés esztendőt és jó egészséget.”

Lapunk valamennyi, a művészetet szerető olvasója nevében is ! L. A.

Egynapos fúrón Somogybán