Somogyi Néplap, 1980. szeptember (36. évfolyam, 205-229. szám)
1980-09-11 / 213. szám
Ifjúsági okolvivoverseny Péntektó 1 vasárnapig Pécsen rendezték meg a dél- dunántúli ifjúsági ökölvívó bajnokságot. A kilenc egyesület között megyénket a Kaposvári Sportiskola négy öklöaője képviselte. A pe- helysűlyúak háromfős mezőnyében Horváth László bizonyult a legjobbnak, miután legyőzte Harmathot (PVSK) és Gelencsért (Nagykanizsa). A váltósúlyú Nagy Zoltán 7 induló közül végzett az első helyen. Erőss (Bonyhad) és Szalai (PVSK) ellen pontozással, Szántó (Dombóvár) ellen döntő fölénnyel nyert. Kiisvállósúlyban Hegedűs Lajos az öt induló közül a 2. helyen végzett. Boros és Ge- dert (mindkettő PVSK) ellen nyert, Széli ellen (szintén PVSK) veszített. A lég- súlyú Rostás Árpád mindkét ellenfelétől szoros küzdelemben kikapott. A versenyen a legeredményesebben a házigazda PVSK szerepelt, 20 pontot szerzett, Z a KASI lett 14, 3. a Dombóvár 10 ponttal. I A magyar bajnokságon a kaposváriak közül Horváth, Nagy Z. és Hegedűs vehet ma jd részt, A - eánben jelzett kiállás ma újra felharsan. NB Il-es kosárlabda-csapataink ugyanis elkezdik a bajnoki küzdelmeket az őszi idényben. Már a tavasszal lejátszottak két, őszre kisorsolt fordulót, ezért ’»késnek-' ennyit a kosarasok a többi labdajátékokhoz képest. örvendetes, hogy mindkét kaposvári együttess a dobogóról veheti a rajtot, s mindkettő esélyes az NB 1-be kerülésre. Nézzük hát, hogyan sikerült a felkészülésük! A SAÉV SC a bajnokság élén áll, s az őszi idényt is ott szeretné befejezni. A csapat augusztus 11-én Kaposváron kezdte meg a felkészülést, napi két edzéssel, edzőtábor-jelleggel. Ebben az időszakban két felkészülési tornán is részt vettek. A Göcsej Kupán NB I-es, valamint jugoszláv és olasz csapatok társaságában szerepeltek, s csak a SÁÉV és a Zalka SE képviselte a magyar második vonalat. A kaposvári Latinca Kupán szintén rangos ellenfelekkel mérték össze erejüket. — Felkészülésünk a tervezett ütem szerint haladt — mondta Stettner János edző. — A nagyobb játékerőt képviselő csapatok elleni találRTspSrtSPORTs^ort^SPOR jo! közökön jobban észrevettük a hibákat, s felmérhettük, hogy hol szükséges javítanunk a játékunkon. Játékos- állományunk megegyezik a tavaszival. Egyetlen új fiú érkezett hozzánk: Czámbalek Csaba a Táncsics SE-től. Így az ősszel 13 sportolóra számíthatunk. Célunk, hogy lehetőleg minden találkozót megnyerjünk. Sorsolásunk kedvező, így van esélyünk arra, hogy nagy riválisainkat is legyőzzük, s a rájátszáskor már ne kerüljünk nehéz helyzetbe. A SÁEV az első találkozóját szombaton a Székesfehérvári GEO ellen, idegenben játssza. A Táncsics SE az őszi idényre való felkészülést július elsején kezdte Boglárlel- lén. Az egyhónapos alapozó időszakban napi két edzéssel igyekeztek fejleszteni a játékosok állóképességét, gyorsaságát, ruganyosságát. Ügyességi és erőfejlesztő gyakorlatok is helyet kaptak a végzendő anyag között. Labdát csak távolról láttak a játékosok. A boglárieliei alapozást kéthetes bajai táborozás követte, ahol főként lab- das edzések következtek. ‘ Tizenhat csapat társaságában részt vettek a Balaton Kupán, ahol a negyedik helyen végeztek, miután a 3. helyért kikaptak az NB I-es Körmendtől. E sikeresnek mondható torna után következett- a kaposvári Latinca Kupa, amelyen hullámzó teljesítményt nyújtott a gárda, s végül csali a hatodik helyet sikerült megszereznie. Az utolsó felkészülési tornára a múlt hét végén Budapesten került sor. A Kandó Kupán NB Il-es csapatok mérték össze erejüket, s a Táncsics mindhárom mérkőzését megnyerve biztosan szerezte meg a trófeát. — A nyári alapozás és az edzőtáborozások, valamint a felkészülési kupák jól szolgálták a csapatépítést. ' Az NB I-es Izzóból érkezett hozzánk júniusban Szalai György, és új fiú a csapatnál Mihnai Gábor is. Mindkettőjüknek sikerült beilleszkedniük az együttesbe — mondta Klenovics Endre .edző. — Játékosaink jó formában vannak, s szeretnénk minél eredményesebben szerepelni. A Táncsics már ma bemutatkozik, ellenfele idegenben a Pét együttese lesz. A kosárlabda NB II állása: 1. SAEV 2. PEAC 3. Táncsics 4. Sabária !». Dombóv. c>. Keszthely T. Bakony V. 8. Sz. GEO 9. Báíasz. 10. Fűzfő 11. Pét rz, p. Postás 13. Győr 14. Szekszárd 15. Zalaíej 18. Szigetv. 17 Ifi 17 14 17 14 17 13 17 13 17 11 17 10 17 9 4 13 2 15 2 15 1735 :1263 33 14fi4:1225 31 1538:1114 31 1388:12U 30 1375:1109 30 1393:1319 30 1128:1209 27 1220:1202 26 1091:1153 25 1157:1245 24 1223M338 24 1164:1320 23 1248:1490 .21 1082:1483 19 1205:1550 19 1042:1522 17' Atádi nyári számvetés Norbi és Csikó TJskeínpirov (szovjet) — 3,5; Blagidze (szovjet) — 2; Szerikov (szovjet) — 2; Mi- giakisz (görög) — 8; Rusu (román) — 5; Kocsis Ferenc — 3; Korban (szovjet) — 2; Növényi Norbert — 2; Raj- kov-Petrov ('bolgár) — 3; KolCsinszka j (szovjet) — 2. Ez a lista arról vall, hogy a XXII. olimpiai játékokon a kötöttfogású birkózásban az aranyérmesek hány hibaponttal érdanelték ki az elsőséget. Előnyös kép! Minden idők legtöbb olimpiai pontját szerezte Hegedűs Csaba „álomtÍzese” (tíz magyar, teljes csapat ámította el a GSZKA-csarnok igazán hozzáértő közönségét), ide számítva valamennyi világ- versenyt, melyen magyar birkózó valaha is megfordult a század eleje óta. De ki figyel oda a pontszámra, amikor nyertünk két aranyérmet? Kik a tizennegyedik és tizenötödik olimpiai elsőség szerződ ? Növényi Norbert arról nevezetes, hogy az első magyar olimipiai bajnok a félnehézsúlyban, melynek mai határa 90 kg. A másik dolog meg még büszkébbé teheti a dózsás legényt; ő minden idők legfiatalabb birkózó-' bajnoka — májusban volt 23 éves — magyar viszonylatban. És ez á’ fiú' majdnem abbahagyta a sportolást, mert nem vitték ki egy junior világversenyre. A második töréspont akkor jött, amikor Hegedűs Csaba abbahagyta a versenyzést, szövetségi kapitány lett, s nem Növényire, hanem. Fodor Jánosra kívánta hagyományozni a 90 kilós címeres trikót. Persze nem olyan egyszerű abbahagyni azt, amire az ember az életét tette. Norbi az állatorvosi pályával kacérkodik, -és akaratát ismerve neki is vág. Az a bizonyos aranyérem a közvéleményt egy kicsit váratlanul érintette. Mert hát Norbi az edzőteremben gyakran, újságírók elölt viszont alig mondta, hogy ő bizony nyerni megy Moszkvába. Norbi 1979 áprilisáig egy volt a sok magyar birkózó közül. Akkor beindult, és szinte habzsolta az érmeket. Előbb Bukarestben az EB-n »renSOMOGYI NÉPLAP dezte* a mezőnyt, csak a svéd klasszis Frank Anders- sontól kapott ki. Néhány hónappal később újra kikapott, de ez már kedvesebb kiadásban jelentett számára ezüstérmet — a világbajnokságon! Moszkva a harmadik nagy csata, s az első nagy győzelem. — Ha nyerek, ha nem, tovább csinálom — mondta Norbi, aki a felkészülés gyilkos iramát zeneszóval enyhítette. Kocsis Ferenc a „dacos győztes” típusa. Nem hintették virágokkal a válogatottság felé vezető útját, hosszú évekig várt arra, hogy az 1973-as világbajnoki kudarc után (mennyire furcsa: akkor húszéves sihederként a mély vízbe dobták, és évekig nem adtak neki újra bizonyítási lehetőséget a javításra ...) ismét bizonyíthasson. Düh, vad emberkerülés, majd isimét a kíméletlen munka. Ezek változtattak; Csikót verhetetlenné. Az acél megedződött. 1977 óta nem volt világversenye, hogy dobogón ne állt volna. Mindene megvan. Olimpiai, világ- és Európa-bajnok. Amikor 1977-ben, a göte- borgi VB előtt állt (ki tudja, talán a dühtől, az évek keserű hat$sátój) a,zt, jnond.ta a Ferihegyi repülőtéren; — Addig nem nyugszom, amíg utol nem érem Csabát. Utolérte Hegedűst. Ez a kedves, halk szavú fiatalember most 27 éves, s nem kevesebb, mint 6—8 kilót fogyaszt egy-egy versenyre. A mellőzött, pompás tehetségű Csikó ilyen áron is világhírű Paripa lett... Vége a nyárinak, elmúlt a «♦holt szezon«, amikor szünetelnek a bajnokságok, pihenőire térnek a sportolók, sportvezetők és szurkolók. Vajon mennyiben tértek pihenőre? Az előzetes tervek Nagyatádon nem ezt mutatták, s a végső számvetés sem ezt tükrözi. Mert — mint Horvath Ernőtől, a "városi sportfel ügy elöség vezetőjétől megtudtuk — a bajnokságok ugyan többnyire valóban szüneteltek, de a sportélet nem. A nyári idényben az egész atádi sportra rányomta bélyegét egy jelszó: utánpótlás-nevelés. Szinte minden megmozdulást ennek a szellemében szerveztek. Az általános iskolások részére például Tamás Lajos és Potapov Valerijné vezetésével atlétikai napközis foglalkozásokat tartottak két csoportban, heti három-három alkalommal. Ezeken a foglalkozásokon hatvan atádi iskolás vett részt, s töltötte hasznosan szabad idejét a városi sporttelepen június 15-től augusztus 15-ig. Sor került a fiatalabbak úszásoktatására, amelynek értékelésére még egy megyei összképben visszatérünk. A két általános iskola hat nagypályás labdarúgó-csaTeke NB II Súlyos vereség A Kaposvári Spartacus NB Il-es tekecsapata súlyos vereséget szenvedett Budapesten a Hőerőmű együttesétől. A somogyiak tartalékosán szerepeltek, mivel Ládonyi betegség miatt nem tudta A BOGLARLELLEI nagyközségi KÖZÖS TANÁCS végrehajtó bizottsága kihirdeti hogy 1980. szop lóm brr 23-án n órától a Do/sa Oy. ». 15. sz. alatti pártszekházban nyilvános árverést tart Az árverés során lebontás céljára, ertékesitésr kerülnek a tanács hirdetőberendezésem kifüggesztett hirdetményben megjelölt és leírt épületek. Ezekkel kapcsolatos felvilágosítást az építésügyi csoport (Boglurlelle, Erzsébet u. 11.) ad Boglarlcllei Nagyközségi Közös Tanács Végrehajtó Bizottsága (43489) palot szervezett, s a szünetben bajnoki mérkőzéseken mérték össze erejüket. Ennek szervezésében és lebonyolításában a városi sport- egyesületnek nagy segítséget nyújtottak a szülök. Az egész járás területét behálózta (s még most is folyik) a kispályás labdarúgás. Húsz csapat vesz részt a küzdelmekben, négy csoportban folynak a csatározásoka járási székhelyen, a városi bajnokságban. Emellett rendszeresek az üzemen belüli találkozók a konzervgyárban, az áfész-nél és a Da- nuviánál. A járás területén Csurgón, Gyékényesen, Lá- bodon és Segesden rendeznek még kispályás találkozókat, A sportfelügyelőség ügy tervezi, hogy a csoportgyőztesek körmérkőzés formában döntik el, melyik csapat nyeri el a járás kispályás bajnoka címet. A nyár folyamán a KISZ sem tétlenkedett. Augusztus 24-én rendezték meg nyári tömegsportakciójuk döntőjét Nagyatádon, előtte területenként találkoztak egymással a kézilabdázók, az asztaliteni- szexök, a tollaslabdázók, a kispályás focisták. Szintén a KISZ védnökségével került sor augusztus 17-én Csurgón egy vízi sportnapra. Budapesten vállalni a játékot, és Szemes is sérültén állt ki. Bp. Hőerőmű— K. Spartacus 7:1 (27X4:2435) Harcz 435 Vegh 425 Dr. Zsig Becsó 434 mond 419 Nagy 473 Lacza 368 Krizsán 483 Szemes 395 Marton 477 Lőczi 457 Falvai 482 Kiss 371 A mérkőzésen egyedül Lőczi szerzett egyéni pontot. Rajta kívül még Vegh gurított elfogadhatóan. Érthetetlen Kiss gyenge Icljesílmc- nyc. így állt a bajnokság az őszi idény kezdetekor: 1. Dombóv. 12 9 1 2 68-28 19 2. Bakony V. 12 7 — 5 60-36 14 3. Bp. Hőer. 12 7 — 5 53-43 14 4. Duna. Ep. 12 7 — 5 50-41 14 5. Pécsi K. || 6 1 5 47-49 13 6. Bp. Víz. u 6 — 6 56-40 12 7. Sárvár 12 fi — fi 48-48 12 8. S/.. Sp. 12 fi — 6 45-51 12 9. Szék. Kp. 12 5 1 6 43-53 11 10. Gy. ÈPFU 12 5 — 7 43-53 10 11. S. K M. 12 5 — 7 42-51 10 12. P. MVS( 18 4 — 8 31-62 8 13. K. Spart. 12 3 1 8 M-fil < ? • '.T HÍREK m SZEPTEMBER A nap 6.16 órakor kél, 19.04 órakor nyugszik; a hold 7.59 órakor kél, 20.14 órakor nyugszik. 111 l CSÜTÖRTÖK Teodóra A várható időjárás: Erősen felhős, vagy borult idő, sokfelé esővel, záporral, szerdán keleten egy-két helyen zivatarral. Megélénkülő, időnként megerősödő nyugati, északnyugati szél. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 15—20 fok között lesz, 11 órakor a Balaton vizének hőmérséklete szerdán Siófoknál 19 fok volt. — Tíz gazdaság tartozik a Siófoki Állami Gazdaság gesztorságával működő zöldbabtermelési rendszerhez. A gazdaság összesen 1102 hektár zöldbab termelését irányítja, szervezi a rendszerben. — Egész napos kirándulást szervezett a Videoton tabi gyáregysége szakszervezeti munkahelyi bizottsága a gyáregységi dolgozók részére. Felkeresték Harkány, Siklós és Pécs nevezetességeit. Megnézték a siklósi vármúzeumot és a pécsi Csontváry kiállítást. Tábla a csillagász lakóházán Tíz esztendeje — éleiének századik évében — hunyt el dr. Bacsák György csillagász, a földtani tudományok doktora. Az égi mechanika nemzetközileg elismert tudósa, a földi eljegesedések elméletének kidolgozója volt Az évforduló alkalmából emléktáblát helyezett el a Magyarhoni Földtani Társulat dr. Bacsák György egykori lakóházán, Alsóbélate- lepen. Dr. Rónai András egyetemi professzor méltatta a tudós életművét, s elhelyezte a táblán a megemlékezés koszorúját. — Rendhagyó módon, párizsi vendégszerepléssel kezdi 97.» évadját az Operaház társulata: szeptember 14-én a francia közönség előtt mutatja be Bartók—Seregi : A csodálatos mandarin című táncjátékát. A hazai évadnyitó eiőadást az Erkel Színházban tartják: szeptember 20-án Erkel Ferenc: Bánk bán című operájával. — A Nagyatádi Konzervgyárba látogatott szerdán a Debreceni Konzervgyár párt- bizottságának hat tagja, akiket Jámbor László párttitkár és Jéger Ferenc igazgató tájékoztatott az üzem munkájáról. A gyárlátogatás után megtekintették a faszobrász művésztelepet is. — Ma délután a nagyatádi TIT-klubban 90 éves a Bolgár Kommunista Párt címmel tart előadást Danka Ivanovna kandidátus, a Bolgár Hazafias Front Országos Központjának osztályvezetője. — Kukorica fajtabemutatóra került sor tegnap a Nádudvari Kukorica- és Ipari Növény Termelési Együttműködés rendezésében a göllei termelőszövetkezetnél. A résztvevők A hibridek differenciált szerepe a térség kukoricatermelésében címmel hallottak előadást, ezt követően megtekintettek a kisparçellas bemutatósort. Szerkesztőségi ügyelet este 8-ig Telefon: 11-810 115 évvel ezelőtt, 1865. szeptember ll-en születeti és 64 éves kúrában, 1929 szeptemberében balt meg Janis Rainis lett költő, drámaíró és műfordító, a lett irodalom világirodalmi jelentőségű klasszikusa, a marxizmus első lett propa- Rátora, aki 1926 és 1928 között kultuszminiszter is volt. Rigábán járt gimnáziumba, majd Szentpéterváron jogot végzett. Ezután falusi bíróságokon dolgozott. 1891-bon a progresszív lett nemzeti értelmiség első lapja, a Die- nas Lapa főszerkesztője. A folyóirat annak a haladó mozgalomnak a szócsöve volt, mely a lett nemzeti függetlenségért küzdött es a marxizmust propagálta. Rainist forradalmi tevékenységéért évekre bebörtönözték, s az 1905-ös forradalomban való részvétele után emigrálnia kellett, csak 1920- ban térhetett haza. Munkássága — akárcsak Adyé, Krlezáé vagy Bioké — a forradalmi hangütésű szimbolizmust képviseli, s különösen az első világháborút követő években írt műveiben, több ponton érintkezik az avantgarde, főként az expresszionizmus vonalával is. Írásaiból többet hazánkban is megjelentettek. Berzencén is tilos lesz közterületen a szeszfogyusz- tás. A közös tanács e havi ülésén tárgyalja a korábban elfogadott tanácsi rendeletek módosítását, illetve kiegészítését. Így többek között rendeletben tiltják meg közterületen a szeszes ital fogyasztását. A rendeletet megsértőket a helyszínen megbírságolják. — Központi fűtéssel látták el az iharosberényi kastélyiskolát. A tantermekben, szertárakban, s más helyiségekben végeztek a szerelési munkálatokkal. A fűtés korszerűsítésére 1,2 millió forintot költött a tanács. — /ágon Gyula Szigetváron élő művész festményeiből, fafaragásaiból nyílik kiállítás pénteken este fél fi- kor a kaposvári Kilián György Ifjúsági és Úttörő Művelődési Központban. A kiállítást Martyn Ferenc Kossuth-díjas festőművész nyitja meg. — Üj központi fűtést kapott az igali általános iskola diákotthona. Az egymillió kétszázezer forintot érő munkálatokat késleltette, hogy bizonyos anyagokat csak késve kaptak meg az építők. A társadalmi segítségnek köszönhetően a fűtési idényben már az új kazánokkal fűtik a szobákat és tantermeket. — Gyorshajtás miatt elvesztette uralmát a teherautó felett, áttért a menetirány szerinti bal oldalra, majd az árokba hajtott, és eg.v fának ütközött kedden esle Bárdudvarnok közelében a 29 éves Horváth János kaposszerdahelyt gépkocsivezető. A jármű utasai közül a 22 éves Csonka Ferenc súlyosan, a 27 éves Koszta István pedig — mindketten kaposszerdahe- lyi rakodók —i könnyebben megsérült. Horváth is köny- nyebb sérülést szenvedett. Az'anyagi kár 100 ezer forint. Az ügyben műszaki szakértő bevonásává! tn"( vizsgálat.