Somogyi Néplap, 1980. szeptember (36. évfolyam, 205-229. szám)
1980-09-27 / 227. szám
BEFEJEZTE TANÁCSKOZÁSÁT AZ ORSZÁGGYŰLÉS a 2. oldalról.) Ahogyan Bíró plébános úr is említett«, a minap emlékeztünk meg az állam és a katolikus egyház viszonyát 30 éve rendező nagy jelentőségű megállapodásról. Ez idő alatt kialakult az állam és az egyház rendezett viszonya, amely rendszerünk nagy történelmi vívmánya. Az, hogy az egyház' az új társadalom viszonyai között is megtalálja a maga helyét, egyrészt népünk érdeke, államérdek, de érdeke az egyháznak is- Emellett külön is éideke a hívő embernek. Nincs és nem is lehetséges olyan statisztika. amelyik kimutatná, hogy hány hívő és nem hívő van nálunk, ez magánügy. De tény. hogy jelentős számban vannak hívők Magyarországon. Engem különösképpen nem zavar, hogy valaki vasárnap az öregfiúk csapatában futballozok, vagy misére megy.' Sokkal fontosabb, hogy eljutottunk odáig: a vallásos emberek meggyőződéssel szolgálhatják a haladás, a szocializmus ügyét, miközben hitükhöz is hűek maradnak. Nem kell, hogy emiatt lelkiismereti válságba kerüljenek. Ezt az eredményt nagyra értékeljük, és ha lehet, tovább erősítjük. Vallása, hite miatt senkit sem érhet semmiféle társadalmi hátrány. Hazánkban teljes a lelkiismereti szabadság, mindenki maga dönti el világnézeti hovatartozását- Nálunk teljes mértékben érvényesül az állampolgári egyenlőség pártállásra, világnézetre, nemzetiségi hovatartozásra való tekintet nélkül. A közfunkciók is nyitva állnak mindenki előtt E tekintetben elég körülnézni e teremben. A párttagok mellett jelentős számú pártonkívüli képviselő ül itt. Képviselve vannak a dolgozó osztályok és rétegek : munkások, parasztok, értelmiségiek, alkalmazottak, nők, a legkülönbözőbb korosztályok, valamint az egyházak. a nemzetiségek. Országgyűlésünk, legfőbb törvényhozó szervünk híven tükrözi szövetségi politikánkat, szocialista nemzeti egységünket, összefogásunkat. A gazdasági fejlődés új szakaszában járunk Nyugaton azzal gyanúsítanak minket, hogy a másként gondolkozók, a belső ellenzék nem nagy csapatával úgymond szerződést kötöttünk bizonyos »tabukat« kikötve, például azt, hogy nem szabad támadni a párt vezető szerepét, a szocialista rendszer alapjait, szövetségi rendszerünket. Persze, ilyenfajta szerződések vagy tárgyalások nem voltak, de ügy látszik tényleg van egyfajta hallgatólagos egyetértés a másként gondolkodók nem különösen nagy számú táborával. amit talán úgy lehet a legérthetöbben kifejezni, hogy jobb a békesség. Időszakonként — jelenleg a nemzetközi helyzet kapcsán — azt mondják, hogy a magyar politika most »ke- ményedni« fog. Erre csak azt válaszolhatjuk, amit már a pártkongresszus is hangsúlyozott, hogy Magyarországon a nagy osztályharcok időszaka befejeződött- Magyarország dolgozó osztályai legyőzték és megsemmisítették a volt kizsákmányoló osztályok hatalmát. Nekünk osztályharcot ebben az értelemben már nem kell folytatnunk. De még ennek a harcnak a menetében is az volt a munkásosztály és forradalmi élcsapatának az elve, hogy ne törekedjünk a helyzet élezésére. A harcot- akkor éleztük, amikor minket erre rákényszerítettefc. Most erre semmiféle jelentői társadalmi tényező sem késztet bennünket, politikánkat sem kell »keményítenünk«, a pártnak nincs is ilyen* szándéka. De figyelnünk kell bizonyos dolgokra, például a nemzetközi helyzet éleződésére. Ilyenkor a világ minden államában arra intik az állampolgárokat, hogy kicsit szorosabbra zárják soraikat. Így teháit nekünk semmiféle belpolitikai okunk és szándékunk aines a dolgok élezésére es bízunk abban, hogy erre nem is kerül sor- De azt is meg szerelném mondani, hogy aki az alapvető vívmányainkat támadja, annak csak egy régi magyar mondás szerint válaszolhatunk: amilyen az adjon isten, olyan lesz a fogadj isten. Mi tehát nem keressük az összeütközést, de szükség esetén nem is térünk ki előle, miért vívmányainkat, amelyekért az egész nép megszenvedett és megdolgozott senkinek a világon nem engedjük bántani. És a,mikor azt mondjuk, hogy mi a szocialista demokrácia útját járjuk, akkor a magunk, pártunk, munkásosztályunk, népünk útjára-fel- adataira gondolunk. Kívülről senki ne próbálja továbbfejleszteni szocialista demokráciánkat Mar .ionéhány éve a gazdasági epites uj szakaszában járunk. A szocialista fejlődés jelenlegi szintjén meg- í,.ürítek az extenzív fejlődés lehetőségei, a továbbiakban mór csak intenzív fejlődésre van mód. Ennek rendeljük alá a növekedési ütemet is. Korábban gyakran büszkélkedtünk azzal, milyen gyors ütemben fejlődött szocialista gazdaságunk- Tény, hogy a kezdeti szakaszban rpin- dig könnyebb egy kicsit gyorsabban haladni, mint később, egy bizonyos szint elérése után. Gondoljunk csak az élsportolókra: a futónak, aki a 100 métert 11 másodpercen belül futja, minden további tizedmásod- percekért nagyon meg kell küzdenie. így van ez a gazdasági munkában is. Ma a nyereséget újabb egv-egy százalékkal növelni már nehezebb, mint valamikor 10 százalékkal. A világgazdaságban is új ’ helyzet állt elő. Bekövetkezett az 1973—74 évi óriási árrobbanás, amely minket hátrányosan érint. De érezhetők általános problémák is, ilyenek a különféle pénzügyi nehézségek, diszkriminációk. a kapitalista világ recessziója. Exportunk értéke ma már eléri a nemzeti jövedelem ötven százalékát. A világgazdasági körülményeket megváltoztatni nem tudjuk. Olyan feltételek között kell élnünk, dolgoznunk, előrehaladnunk, és boldogulnunk, amilyenek a mai helyzetből adódnak. Az elmúlt másfél évben a korábbinál szigorúbb feltételek között kellett gazdálkodnunk. Ennek bizonyos eredményei már mutatkoznak. A fő célunk a népgazdaság, s főként a nemzetközi fizetési mérleg egyensúlyi helyzetének javítása volt. Kemény munkát végeztünk és a legkényesebb, legfontosabb területen, az ország fizetési mérlegének alakulásában sikerült bizonyos javulást elérnünk. Tőkés külkereskedelmi forgalmunk idén edqlig csaknem egyensúlyban van, exportunk több mint kilencven százalékban fedezte az importot. Ez jelentős előrelépés a korábbi évekhez képest, ezt a munkát folytatnunk kellA • javulás lényeges tendenciái mutatkoznak a népgazdaság többi, nem kevésbé fontos egyensúlyi kérdésében is. Az ipar, a mezőgazdaság. a közlekedés dolgozói a terv szerint végezték munkájukat Üzemeink kisebb létszámmal — mintegy százezerrel kevesebb emberrel — oldották meg a feladataikat, a munkaerőhelyzet feszültsége tehát-valamelyest csökkent. Az energiafelhasználás i.s jobb volt. az elmúlt másfél . évben, mint annak előtte. Korábban* évente min tegy hat százalékkal növekedett az ország energiai ogyeezjtáea, másfél év óta viszont — részben az ütem csökkenése, részben a takarékosabb energiagazdálkodás miatt — az energiafelhasználás nem növekedett. A jövőben tovább kell takarékoskodnunk az energiával. Gazdasági helyzetünkről beszélve érdemes szóbahozni azt is, hogyan tanácskozunk mi mostanában. A Központi Bizottság és végrehajtó szervei, a megyei pártbizottságok. a Minisztertanács, a gazdasági bizottság olykor olyan üléseket tart. amelyek,!« ha fekete hajjal megy be az ember, akkor meg- öszülve jön ki, mert ott többnyire bajokról, nehézségekről. problémákról, az elmaradó üzemekről, ágazatokról tárgyalnak- Bizonyos mértékig ugyanígy van ez nyilvános tanácskozásainkon is. A sajtó, a rádió, a televízió jó szándékúan még hozzá is tesz sok más bajt és problémát. Tudjuk, hogy üzemeink fejlődése egyenetlen : vannak kiválóak, élenjárók, mások megütik a mércét, eleget tesznek a kötelezettségeknek és vannak gyengék is. A közvéleményt általában a problematikus vállalatok foglalkoztatják, de nekünk szólnunk kell azokról is, amelyek kiemelkedőek, hatékonyan dolgoznak, a helyes irányban haladnak, s jó eredményeket érnek el. Ilyen a Magyar Vagon- és’ Gépgyár, a Csepel Autó, az Ikarus, az Alumíniumipari Tröszt és annak több gyára — amelyek közül tegnap itt veszprémi üzemről is hallottunk —, továbbá a Chinoin, a Kőbányai Gyógy- szerárugyár, a Medicor, a Borsodi Vegyi Kombinát, a Tiszai Vegyi Kombinát. Említésre méltó a Péti Nitrogén Müvek műtrágya termelése és az Egyesült Izzó kiváló minőségű árui. Ezek az üzemek jól példázzák, hogy megfe’elő hozzáállással nagy eredmények érhetők el. Azt kívánjuk, hogy folytassák ezt a munkát, a többiek pedig kövessék őket. Ilyen üzemek természetesen más ágazatokban is adódnak. Ezek a példák is azt mutatják, hogy nem kevés az, amit már elértünk. Az ország lé- lekszámát figyelembe véve az autóbuszgyártásban mi Magyarország az első a világon, a termelés nyolcvan százaléka export, a világ autóbuszexportjának egyötödét hazánk adja. Az izzólámpagyártásban az egy főre számított termelést tekintve ugyancsak elsők vagyunk, s a termékünk 85 százalékát exportáljuk. Svájc után a második helyen állunk a nemzetközi gyógyszerexportban. Az egy főre számított bauxit-timföld termelésben a világ hatodik-hetedik helyét foglaljuk el. A műanyag-, a műtrágya-, a kénsav-, a cement- és az acélgyártás terén az első húsz ország között vagyunk. Mezőgazdaságunkról szólva sem lehetne felsorolni Előreléptünk az életszínvonal terén is. 1979-ben és 1980-ban becsületesen, nyíltan megmondtuk, hogy ebben a szakaszban csak az élet- színvonal elért szintjének védelmét ígérhetjük, s ehhez is komoly erőfeszítések kellenek. Amit ígértünk, azt megtartottuk. Az elmúlt több mint, másfél évben megőriztük a reáljövedelem szintjét, s lehetőségeinknek megfelelően emeltük az alacsony nyugdijakat, javítottuk a három- és többgyermekes családok, valamint a segélyezésre szorulók helyzetét. Több évet, nagyobb szakaszt áttekintve megállapíthatjuk: növekedett, a kereset, a jövedelem, a fo- gvasztás, fejlődött és megfelelő színvonalú volt az ellátás. Tartós gazdaságpolitikai elhatározásunk, hogy olyan béremelésekét, juttatásokat a Jövőben sem szavaazokat as üzemeket, amelyekben'» sok becsületes törekvés nyomán már szép eredmények születtek. Csak a nagyságrend miatt említem Bábolnát, a nádudvari Vörös Csillag Termelőszövetkezetet. A magyar mezőgazdaság dolgozói, a földek művelői és mindazok, akik részesei az eredményeknek — a tudományos kutatók, technikusok és a magyar munkások — rövid történelmi időszak alatt elérték, hogy Magyarország ma lényegesen kisebb földterületen kétszer annyi szemesterményt állít elő, mint a háború előtti utolsó békeévben. Az egy főre jutó sze- mestermény termelésben pedig — több éves átlagot nézve — túlhaladta az egy fö— egy tonna arányt. Ezt sok ország még csak a célkitűzései között tartja számon. A búza és a kukorica egy hektárra számított átlagtermelésében a világ első öt országa között van a magyar mezőgazdaság. Az egy főre jutó hústermelésben Európában a második-harmadik helyet foglaljuk el. És lehetne még tovább sorolni a mező- gazdaság szép eredményeit. Mindez a szocialista gazdálkodás, szocialista forradalmunk számottevő eredménye. Ezeket a sikereket a szocialista nagyüzemek, az állami gazdaságok, a termelőszövetkezetek és a háztáji gazdaságok érték lel, s hozzájárultak a maguk módján ezekhez még a kisegítő gazdaságok, sőt a kertbarátok is. Feladatunk, hogy még ezekét az eredményeket is túlszárnyaljuk. Ennek érdekében a jövőben is minden lehetséges támogatást megadunk, mind a szocialista nagyüzemek, mind a háztáji és kisegítő gazdaságok munkájához, mert mindezekre szükség van. Az utóbbi években a közlekedésben is jelentős eredményeket értünk el. A teljesség igénye nélkül: nagymértékben korszerűsítettük a vasutat, dízel- és elektromos mozdonyok váltották fel a gőzösöket, javultak a pályatestek és kicserélődött a vagonpark egy része. Ez az ágazat megfelelően elégíti ki a népgazdaság szükségleteit, ami azért is fontos, < mivel Magyarország jelentős tranzit, út, nagy nemzetközi forgalmat bonyolít le. Ugyancsak számottevőek az eredmények a személyszállításban. Nem egy nyugati ország várospolitikusát hallottam némi irigységgel beszélni fővárosunk és általában országunk tömegközlekedéséről. Az előrelépés valóban jelentős, s nemcsak a metróról van szó, hanem a vasútról és az autóbusz-közlekedésről is. Nem hiszem, hogy sok olyan ország lenne, ahol, mint nálunk, úgyszólván minden lakott területet el lehet érni autóbusszal. A közlekedés dolgozóitól — az eddigiekhez hasonlóan — az áru- és személyszállítási feladatok megoldását bizalommal várjuk a jövőben is. zunk meg. amelyek fedezetéül nem tudjuk biztosítani a megfelelő árualapot! Ami fizetés és jövedelem formájában a lakossághoz jut, annak árufedezetét is meg kell termelnünk. Gyarapodik tehát az ország. Vonatkozik ez a csa- iádiházak. az öröklakások, a magángépkocsik, a háztartási gépek számának növekedésére. s fölösleges is lenne tovább sorolni a bizonyító tételeket. Ha visszaemlékezünk rá, annak idején, körülbelül negyedszázada azt mondtuk: elvünk az, hogy a szocialista építésnek együtt kell járnia a dolgozók élet- színvonalának rendszeres emelésével. Becsülettel eleget tettünk tehát a rendszeres emelésre vállalt, erkölcsi kötelezettségünknek- A/, emberek ma másképpen élnek, mint 10— 20 evvel ezelőtt. Sajnos enHaf-ékony és nyereséges termelés, életszínvonal nek a változásnak kedvezőtlen hatása is volt: erősödőit az egyem es k ed és, az önzés, a szerzési vágy. Ezek valóban gondok, de az életszínvonal emelkedése nyomán ezeket a problémákat vállaljuk, mert biztosak vagyunk abban, hogy leküzdjük azokat. Fontos, hogy népünk érezze: alkotás, munka nélkül nincs életszínvonal-emelkedés! De ennek a fordítottja is igaz, hiszen, ha jól halad az ország építése, akkor az életszínvonal is emelkedni fog. Ez lényeges része gazdaság- és szociálpolitikánknak. Eddigi eredményeink is szocialista rendszerünknek, céltudatos politikánknak és mindenekelőtt munkásosztályunk. parasztságunk., értelmiségünk, egész népünk odaadó munkájának köszönhetők. Jelenleg a gazdasági építés olyan szakaszában vagyunk, hogy csak alacsonyabb növekedési ütemet tudunk diktálni. A VI. ötéves tervidőszakban a nemzeti jövedelem évi 3 százalékos növelése látszik reálisnak- Ezzel a népgazdaság egyensúlyi helyzetének további javítását akarjuk elérni, amibe beletartozik a nemzetközi fizetési mérleg javítása, a vásárlóerő és a fogyasztói árualap egyensúlya és sok más tényező. Ezek a népgazdaság alapvető kérdései, amelyek a családok életkörülményeit is meghatározzák. A hatékony, nyereséges termelés biztosításában nagy szerepet játszanak a kormány által meghatározott gazdasági szabályozók, valamint a termelői és fogyasztói árak. A termelői árakat úgy kell szabályozni, hogy azok ne szakadjanak el a világpiaci áraktól. .Fogyasztói árakat pétiig úgy megállapítani, hogy azok is tükrözzék az önköltséget. Mindamellett a kormánynak bizonyos folyamatokat, köztük az életszínvonalat befolyásoló árakat nagyon pontosan kell szabályoznia, hogy a fejlődésünkkel, lehetőségeinkkel összhangban tervezett él elszí nv o nal-emeleat megvalósíthassuk. Ügy is. mint XIII. kerületi képviselő, egy kéréssel fordulok a Minisztertanácshoz- Javaslom, hogy bizonyos területeken vizsgálják meg az árképzést. Akadnak ugyanis olyan ipari ágazatok. ahol szinte kizárólag csak hazai nyersanyagokkal dolgoznak. Mégis, amikor árképzésről van sző, mintha rendkívül meg lennének olajozva a számológépek kerekei, s mintha a számítógépek is több áramot kapnának, akkora summa jön ki az önköltségre. Magyarázatként azt mondják, hogy magas a világpiaci ár, de valójában nagyon kevés közük van az importanyagokhoz. Esetemként a nyereség kiszámítása megalapozatlan, amit nem szabad hagyni! Az önköltséget az ipari vállalatoknak nem egyszerűen kiszámítani - ok, hanem — ahol lehet — csökkenteniük kell. A ha- szonkulcsot sem lehet felelőtlenül megállapítani. Reális számítás és szolid haszonkulcs alapján keli dolgozni a vállalatoknak. Egyetértek Lázár elvtárssal. és a többi felszólalóval, akik aláhúzták: a bátor, és a kezdeményező embereket, kollektívákat a komiányzat- nak teljes erővel és minden fenntartás nélkül kell támogatnia. A minőség politikai, erkölcsi és gazdasági kérdés Eredményeink nemzetközileg js elismertek- Még a nyugati kommentárok is azt mondják, milyen bátor ez a magyar kormányzat, amikor hozzá mer nyúlni a kényes gazdasági kérdésekhez is. Aztán hozzáteszik, hogy kapitalista módszereket alkalmazunk — ők így »dicsérnek« minket — pedig mi csak azt mondjuk, hogy nyereségesen kell termelni, vigyázva a minőségre is. Rendszerünk szocialista és a módszereink is azok. A dö-ntő, hogy nálunk a termelőeszközök köztulajdonban vannak, s amit megtermelünk, az is a népé. Hazánkban nincs kizsákmányoló osztály és nemzetközi monopóliumok sem zsákmányolják ki a rrlunkást, a népet. Szocialista a mai rendszerünk abban az értelemben is, hogy nálunk minden gazdasági egység szocialista tervgazdálkodást folytat. Amikor több mint tíz évvel ezelőtt bevezettük a gazdaságirányítás új rendszerét, egyesek csak azt harsogták, hogy nincs a vállalatokra felbontott kötelező terv. Ez igaz, és valóban nagy a vállalatok önállósága. Az összes beruházásinak a féle a központi, állami szervekben. a másik fele pedig a vállalatoknál dől el- Ez már nagyfokú önállóság, de a vállalatok ezzel együtt is kötelezve vannak arra, hogy elkészítsék a saját tervüket. A vállalatok tervszerű gazdálkodása is része az országos, népgazdasági méretű szocialista tervgazdálkodásnak. ' A szocialista rendszerben ezekkel a módszerekkel értük el eredményeinket. Behoztuk az ország százados elmaradottságát, s Magyar- ország már az iparilag közepesen fejlett országok közé tartozik. Célunk az, amit a pártkongresszus is kimondott, -hogy az iparilag fejlett, országok közé küzdjük fel magunkat. Ez a belátható jövőben elérhető. Ha a szocialista .társadalomiban - amely hosszú történelmi korszak es átmeneti szakasz az emberiség fejlődésében ' — áru lennel es van. akkor piac is van, a piaci törvények hatnak és léteznek az árak is. Ez nem kapitalista vagy szocialista módszerek kérdése: a szocializmusban is nyereségesen kell termelni. Ha a tőkéseknél kegyetlen szabály, hogy a kezükben levő termelőeszköz és a rendelkezésükre álló munkaerő a maximumot adja számukra, akkor miért nem lehet a szocializmus viszonyai között kimondani, hogy a vállalatvezetés rendelkezésére álló, termelőeszközöknek és munkaeröalap- nak a legtöbbet kell hoznia a szocializmus, a nép java« ra? Ha ezt kimondjuk és megköveteljük, attól még nem hatalmasodik el rajtunk a kapitalista szemléletS vajon a minőség, a márka jó híre csak a kapitalistának fontos? Szocialista viszonyok között a rossz is lehet jó? Ezt mi nem tűrhetjük, van még behozniva- lónk, ez számunkra politikai, erkölcsi és gazdasági kérdés. Eszembe jut erről, hogy egy meglehetősen ismert vezető nyugat-európai nagytőkés szakembereinkkel tárgyalva meglepő kijelentést tett: »tönkre fogunk menni«. Amikor megkérdezték, hogy miért, így válaszolt: mert a mi munkásunk azt akarja, hogy neki a legfejlettebb ipari ország legmagasabb bérét fizessük, de ő csak azt a munkatempót teljesítse, ami maguknál megszokott. Vagy eszébe jut az embernek az egykori disszidems álma, amely szerint tulajdonképpen az lenne jó, ha Itthon dolgozna, fizetést azonban .nyugaton kapna, s azt itthon költhetné el. Jó lenne, ha egy idő után senkinek sem lenne alapja az ilyen összevetésekre. Hogyan javítsunk a helyzeten? Talán nem árt, ha azt hangsúlyozzuk, hogy mi. nem (Folytatás a 4. oldalon,) I
