Somogyi Néplap, 1980. szeptember (36. évfolyam, 205-229. szám)

1980-09-03 / 206. szám

Megújult üzem, kipihent emberek Egymillió farmer a terv A kellemes színű, új mű­anyagpadlón csöndesen és könnyedén gördülnek a kis szállítókocsik. Régi vaskere­küket műanyagra cserélték, s már' ez az apróság is kel­lemesebbé, könnyebbé tette a munkát. Minden megújult, tiszta ... A Május 1. Ruha­gyár marcali telepén az idén először állt le két hétre — augusztusban — a farmer- gyártó sor. Elcsendesedtek a varrógépek és más zaj töl­tötte meg a termeket; a nagyjavításé. Ma már újra a régi ritmusban készülnek az indigókéit Levi Strauss- nadrágok. A szalag elején Tóth Sán­dor szabó dolgozik serényen »■ollójával«. Hát fura egy ol­ló: lánckesztyű kell hozzá, meg kemény karizmok. Ollóformája egyáltalán nincs. Nem is csoda, mert jó 15 centi vastagon egy­másra rakott lepedőnyi far­meranyagból lehet vele ki­szabni a nadrágok alkatré­szeit. Két hétig ez a gép is pihent, a gazdája azonban nem: — Nyomós okok miatt kér­tem, hogy a kényszerszünet alatt is dolgozhassák. Buda­pesten, a központi gyárban kaptam munkát, és majd később veszem ki a szabad­ságomat. — Hosszú ideje csak a Levi’s-mozdulatokat csinál­ja, az itteni szigorú rend­szer szerint. Hogyan szokott vissza a régihez? — Az első nap furcsa volt, de hát a szabó mindenütt szabó. Ezért is tettem le munka közben a szakmun­kásvizsgát. így Pesten sem volt ismeretlen, amit csinál­tam. És mi Ragadás : volt a két hétben pihenés is. Nem lógtam, de mégsem fárad­tam ' el úgy, mint itt, egy- egy műszak végére. — Ezek szerint az jobb? A TOT-füzetek sorozatban most jelent meg A mező- gazdasági melléktermékek hasznosítása című kiadvány. Ha “illik" valamire az idő­szerű jelző, akkor erre a ki­adványra messzemenően, hi­szen a növénytermesztésben ősszel keletkezik a legtöbb melléktermék, amelyet — sajnos — még mindig meg­lehetősen kis hányadában hasznosítanak. Fontos üzemi és népgazda­sági érdek, hogy a csökke­nő földterületen minél több árunövényt termeljenek a gazdaságok, a termésátlagok növelésén kívül a gazdasá­gok a melléktermékeket fo­kozottan hasznosítsák, s így a takarmánytermő értékes — Nem, a farmergyárat nem cserélném el már sem­miért. És megint fogja az »ollót", dolgozik tovább. Itt nem le­het álidogállni a műveletek szigorú időrend szerint kap­csolódnak össze. Az egyműszakos szalag tagjai a kismamák és azok, akik nem tudnak máskor bejárni vidékről. A legügye­sebbel szerettem volna be­szélni, de azt mondták: itt szántók egy részét is men­tesítsék. A TOT e feladat elvégzésének meggyorsítá­sát igyekezett elősegíteni .az­zal, hogy pályázatot írt ki a melléktermékek hasznosí­tására. A *beérkezett har­minckilenc pályamunka több lehetőségre hívta föl a fi­gyelmet. Ez a most megje­lent füzet három díjazott módszert ismertet: olyan ta­pasztalatokat ad közre, ame- lvek a gyakorlatban bevál­tak, elterjesztésüket ajánlják. Bozó József és Nagy Antal a kukorica és cukorrépa melléktermék-betakarításá­nak és felhasználásának módját ismerteti az űjkígyó- SL Búzakalász Tsz-ben. mindenki ügyes. Egyszerűen azért, mert olyan a munka. Így Barta Józsefné a társai helyett is beszélt: — Két hétig üdültünk: ki a Balatonnál, ki a cég római' parti üdülőjében Pesten. Jó­magam a rómain voltam. Bizony, mindannyian jól el­lazultunk a két hét alatt, s az első napon, amikor visz- szajöttünk nem is sikerült ugyanazt a teljesítményt el­érni, amit megszoktunk. Persze ma már ők is tel­jesítik a normát. Fontos ez, mert az egyműszakosok a nadrág apró, ám nélkülöz­hetetlen részeit —, zsebeket, övbujtatókat és egyebeket — csinálják, s hiába lenne sok majdnem kész farmer, ha nem volna hozzá “tartozék". A gyárban- nemcsak a munkát szervezik igen jól: ezúttal a két heti szünet folytán az üdülési lehetősé­geket is jól összehangolták az igényekkel. Több üdülő­jegy jutott Marcaliba, mint régebben. Az asszonyok örül­tek: — Sokan voltunk először vállalati üdülőben. Régebben vagy húzódoztunk; vagy épp nem volt lehetőség. Bánjuk már, mert mindenki nagyon jól érezte magát. És a pihenés csak az első mun­kanapra volt rosiz hatással, utána már a munkánkon is éreztük, hogy fölfrissültünk. Megújult a gyár, kipihen­tek magukat az emberek. A raktárban pedig sorakoznak az exportdobozok és a ha­zai rövid útra elkészített íarmerkötegek. Aztán hama­rosan elindulnak országot- világot látni. Fontos, hogy •sűrűn induljanak, mert' az idén először a terv kerek Dr. Szabó Illés pályamun­kájában a kukoricaszár, a nedves répaszelet, a melasz és a kukorica rostaalj fel- használásával foglalkozik. »... A melléktermék-haszno­sítás tovább már nem lehet csak az élenjárók ügye vagy termelési agitáció kérdése« — írja dr. Bonnyai János A gabonaszalmák és a kukori­caszár hasznosításának nagy­üzemi módszerei és gazda­sági előnyei című munkájá­ban. A szerző részletesen le­írja, hogy a takarmányozás­ra kerülő szalmából kémiai eljárással miként nyerhető a szénafélékkel csaknem egyenlő értékű takarmány, milyen eszközökkel készít­hető gabonanövényszenázs. egymillió. L. P. írásos tapasztalatcsere Hasznos melléktermékek Halászati gazdálkodás Somogybán Sok tóf kevés kezdeményezés 280 — többségében még á század elején ásott — halas­tó van Somogybán, nem szólva a halászattal is hasz­nosított víztárolókról és a természetes vizekről. Az or­szág második legnagyobb halastóterülettel rendelke­ző megyéje a mienk, s nem sokkal maradunk el az el­sőktől a kifogott hal meny- nyiségét tekintve sem. Mesz- sze elmaradunk viszont a sa­ját lehetőségeinktől. 280 — a balatoni fogósok­kal együtt — 450—500 va- gonnyi a megye haltermé- Sie. Ha csupán a minimális ráfordítással felújítható, fejleszthető tavakat haszno­sítanák jól, ha csupán a beruházást alig igénylő tech­nológiai változásokat hajta­nák végre, ez a mennyiség akár 200 vagonnyival is nö­velhető volna. Jelenleg azonban a megyében egye­dül a Balatoni Halgazdaság tekinthető korszerűi inten­zív módszereket alkalmazó, a gyors fejlődés lehetőségei­vel kecsegtető halászati nagyüzemnek. És a többiek? Túl sok a szétszórt, apró, korszerűtlen tó és túl kevés a kezdemé­nyezés ... A halastóval rendelkező gazdaságik zöme egyszerű­en nincs abban a helyzet­ben, hogy meglovagolhatná a rendkívül kedvező bel- es külpiaci lehetőségeket, hogy igényt tarthatna a kedvez­ményekre, támogatásodéra. Az alábbiakban a fölvető­dő »miért?"-ek sorára kere­sünk választ. Még 1976-ban — a most befejezéséhez közeledő öt­éves'terv kezdetekor — ta­lálkoztam a Nagyatád leié tartó Giczi Frigyessel, a me­gyei tanács halászati főfel­ügyelőjével. Burongós han­gulatban volt... —• A Dél-somogyi Állami Gazdaságba megyek annak okáról tudakozódni, miért áll kihasználatlanul 86 hek­tárnyi halastavuk. Azt hi­szem, ugyanazt fogják mon­dani, mint a minap öregla­kon (itt a 100 hektárnyi ha­lastóterületből 17 hektárt használnak; több mint négy­száz hektárnyi haszontalan halastó van a megyében!): “Nem éri meg. Nincs pén­zünk. Nagy odafigyelést, ki van, nekünk meg anélkül is van gondunk.« Ezek a leg­gyakoribb válaszok. — Valóban nem éri meg? — Erről szó sincs, hiszen még a kevés ráfordítással és hozzáértéssel „műveld.” tavak is százezreket hoznak. Különösen a hal árának emelkedése óta. A valódi ok : a zömében ,100 mi 11 i ö.s termelési er les ú gazdaságo­kat nem érdekli, hogy egy millióval több vagy keve­sebb. Ezt persze megtehetik, engem mégis bosszant a sok nem termelő „termelőesz­köz”. — Mi a helyzet ma, öt év múltán ? — Hiábavaló volt az a nagyatádi vit: a sok meg­győző szó, a vita. A dél-so­mogyiak azóta megszüntet­tek a halászatot, mint ahogy az öreglakjaik es több más gazdastig is. Sajnos, nem változott szá­mottevően a helyzet a tavak hasznosításában sem. Jócs­kán hagy kívánnivalót ma­ga után a halászati ' gazdál­kodás színvonala. Vannak — jóformán kizárólag a Balatoni Halgazdaság tulaj­donában — 18—20 mázsás hektáronkénti hozamú ta­vak, es olyanok is, ahol a fogás jó esetben , 2-s-'3 má­zsa. Néhány helyen csak a zavarosban próbálnak ha­laszni : erre mutat, hogy a fogas olykor a tóba helye­zett állomány mennyiségét sem éri el. Vannak gazda­ságok, melyek a hasznosítás legkényelmesebb módját választják: horgászegye­sületeknek engedik át tavai­kat, Persze ez is jobb, mint­ha haszontalanul áll, csak­hogy több, intenzív nagyüze­mi ®azdaikodasra alkalmas tó és víztározó is erre a sorsra jutott... Megfeneklett tehát az el­múlt években a halgazdál- kodás fejlődése Somogybán. Ez, a helyzet, illetve az en­nek nyomán született me­gyei pártbizottsági és taná­csi állásfoglalások késztették a megyei tanács és a víz­ügyi hatóságok szakértőit arra az átfogó ellenőrzésre, amelynek’ során tavanként vizsgálták meg a fejlesztés lehetőségeit. Eredményeit a napokban összegezték. Eszerint 650 hektáron elen­gedhetetlen az azonnali fel­újítás. (Ellenkező esetben nincs mód a vízjogi enge­dői y meghosszáb bí t.ásar a. ) 1500 hektárnyi tófelület fel­újítása igényelne nagyobb be­ruházást, ugyanakkor mint­egy 1300 hektár- termelése jóformán pénz nélkül is nö­velhető volna. Száz hektárnyi tó felszá­molásáról már döntöttek a gazdaságok... Tény, hogy egy 5—10 hek­tó ros elisza pólód olt, ló fel­újítására milliókat költeni valóban nem volna kecseg­tető vállalkozás. Az ennél jobb halászati adottságotokat rendelkező gazdaságoktól sem kérhetjük azonban szá­mon a nagyarányú fejlesz­tést. Joggal számon kérhető azonban a termelésre alkal­mas tavak hasznosítása. Mi­lyen kezdeményezések van­nak e téren? fFolytatjuk.) Bíró Ferenc H irtelenében megváltozott a városok, a falvak képe. Látták a reggeli utcát? Akkor is feltűnik ez a szem­lélődének, ha minden évben ismétlődik a látvány, s a viszonylag csendesebb, elhagyottabb nyári tereket, utcákat tarka gyereksereg, a fiatalok csapata özönli el. Számomra egyre több, sokatmondóbb ez az élmény. Érzékenység lenne csupán? Valamiféle nosztalgia? Nem tudom. Annyi bizonyos, hogy újra megragadott ez a kép. Tavasszal órákig álltam lenyűgözve egy ezüstfenyő elölt. Bámultam, csodáltam a látványt, ahogyan a régi ágakból, a lülevelek közül kisarjadtak a friss hajtások, s az új élet teret, levegőt követelt magának. A természet nem fukarkodott. A gyengécske tűlevelek hajlékonyabbak voltak még, kevésbé el- lenállóak, de ezüstösebbek az ezüstfenyőnél, s ragaszkodók az „öreg” ágakhoz, amelyekből életük fakadt. Mondom: a termé­szet nem fukarkodott. És tudom: a társadalom sem irigy vagy elutasító, inkább büszke új hajtásaira, ifjú ágaira, és támaszt, pártfogást ígér. Az első napon csak álltam az ablakban és néztem a „fel­vonulást”. Sötét szoknya vagy nadrág, fehér blúz vagy ing: a kisebbeken úttörőviselet, s a még kisebbek kezét apukák, anyukák szorították. A második nap már nem volt olyan ün­nepélyes, pedig az az igazi. Elindultak mindannyian. És ez­után mindennap ugyanabban az órában és percben lépnek ki a kapun. Fegyelmezetten. Belső — és külső — „kényszer" ha­tására. önmagukért. Megkezdődött. Nem egyszerűen az iskolaévről van szó. A kicsinyek életkezdéséről, az értelem tudásra árulásának, be­fogadásra tárulkozásának mozzanatáról. A család — egy nyár után — ismét egymásra talált, s a nevelők is új elhatározások­kal, önmaguk készségeit, tudását, lelki kiegyensúlyozottságát, türelmét és idegrendszerét megújítva kezdenek munkához. Kérdeztem egy tanítónőt: mit jelent számára az év első nap­ja? „Az nem túl sokat” — mondta elgondolkodva. „Van két tanulóm, az egyik jó gyerek, tanul rendesen (ha nem is kitű­nő), a másik az „osztály réme”. Magam előtt látom az arcu­kat. ahogy rohannak felém. Átfogják a derekamat és majd szét tépnek a találkozás örömétől... De az igazi a második, az első tanítási nap. És akkor varázslatos kapcsolatok kezdőd­nek ...” Mint „elaggott apa", akinek már felnőtt fiai vannak, a varázslatok szépségére, embert formáló erejére, jövőt építő biztonságára gondolok. Az ezüstfenyő hajtására, a nemes eg- zóta felnövésére, amelytől szebb, tartalmasabb lesz a társa­dalom „erdeje". Nem akarom ünnepnek nevezni az évkezdést: az ünnep a végzés, a tudás birtoklása, s az egész nép javára fordítása lesz. Olvasom a legkülönbözőbb jelentéseket, összegezést a múlt évről, útmutatást az ideire. Kötetekre szóló dokumen­tumsor — országos és helyi adatokat, tényeket halmozva —. amelyekből egyetlen gondolatsor és szándék sugárzik: a jövő­építés. Igazságtalan lennék, ha azt próbálnám bizonygatni, hogy az oktató-nevelő munkában minden eddigi terv és elkép­zelés „bejött”, azaz legfőbb céljainkat szolgálta. Botladoztunk és talpraállunk, lassulnak lépteink, hogy megfontoltabban gyorsuljanak föl újra, de egy bizonyos: az úton csak kisebb- nagyobb kacskaringó látszik, alapvető úttévesztésnek nyoma sincs. K icsinyek. Öröm és mosoly sugárzik az arcukról az el ső napok után, amikor kezdik'fölismerni a közösségi élet első ízeit, amikor társakra lelnek, s utat egyen- getőkre a szeretetteljes óvónénik személyében. Sikereink szin­te káprázatosak. Mégsincs megállás. Tudom, hogy tavaly 850-, cal gyarapodott az óvodai helyek száma. De a 120—150 szá­zalékos kihasználtság mellett is 1242 gyereket kellett elutasí ■ tani. Az idén? A terv 525 óvodai hely, de ezekre még java­részt várni kell. Miért? Naptári évre terveztünk? S hogy hány apróságot kellett az idén elutasítani, arról még nincs statisz­tika. Ahogy gyönyörködve nézem a mesebirodalom udvarán sorakozókat, azokat, akik még görcsösen szorítják édesanyjuk kezét s szemük sarkában az első „búcsúzás” könnycseppje csillog, azokra gondolok, akik még nem könnyezhetnek: azok­ra, akiknek még nem jutott hely a kerítésen belül. Sokan van­nak. De mi többen, akik kézen foghatjuk őket azáltal is, ha szeretetünkön és megbecsülésünkön kívül még hozzáteszünk valamit a jóságos „állam nagybácsi” millióihoz. Nem járatlan út ez, kár volna megkerülni. Örömteli tapasztalat duzzasztja az ember mellét. Évtize dekig a felvételeknél csak a szociális viszonyokat, a szülők keresetét vették figyelembe, s talán most először vizsgálták igazán: szellemileg mennyire szorul a kisgyerek óvodai neve­lésre. És valójában ettől a lépéstől lesz .igazán iskolára előké­szítő az óvoda a sokszor kényszeredetten vállalt gyermekmeg­őrző helyett. Ismerem a politikai állásfoglalást: minden olyan magánkezdeményezésre buzdít, amely az óvodákból kimaradt gyermekek felügyeletét, ellátását biztosítja addig is, amíg minden ötéves gyermek eljuthat az allami vagy üzemi óvo­dákba. A szándék tiszteletre méltó. Sok a „nem iskolaérett­nek” minősített gyerek száma, akik voltaképpen nem fogyaté­kosok, csak lemaradtak. Ezt bizonyítja az a tény is, hogy az úgynevezett korrekciós osztályokba járók 60—70 százaléka egy-két év után fölzárkózik a rendes osztályokhoz. „Csak” foglalkozni kell velük. S a nagyobbacskák? Általános iskoláinkban az idén 102. gyerekkel több tanul, mint tavaly. Összesen 16 új tantermünk van, s még felújításból várható 16, illetve az év végére (nap­tári év y újabb tizenhat. Fejlődünk. A zsúfoltság azonban alig csökken. Azokra gondolok, akik nehezebb körülmények között, délután tanulnak, s alig férnek el az osztálytermekben. Nem véletlen a megyei pártértekezlet határozata: „Az oktatási há­lózatban gyarapítani kell az óvodai helyek, az általános és középiskolai tantermek szamát.”. Nem kívánságlista ez. hanem szigorú döntés. A józan megfontoltság mégis türelemre int... . És ezernyi téma még. A szokatlanul nagy fluktuáció a tantestületekben, amelynek — a légkör javításával, a letelepe­dés lehetőségeinek bővítésével is — megálljt kell parancsolni. A bérgazdálkodás, amely helyenként még mindig üres poszto­kat tartogat, hogy túlórában, jutalomban oszthassák ki a gye­rekek szellemi képességének gyarapodásától „megtakarított” forintokat. S ami még súlyosabb gond: a tankötelezettségi tör­vény. Ügy tudom, végrehajtását, a bukások számát illetően az országos 19-ről elértünk a 18. helyre. Nem lebecsülendő eredmény. De még nemigen jutottunk el a holtpontról. S vég- re kiderült, hogy tarthatatlan az örökös hivatkozás, miszerint csak a cigánygyerekek, okozzák a lemaradást. 14 éves korig a gyerekek 74—75' százaléka végzett, 16 éves korukig is csak 91 százalékuk. A/.l mondják a szakemberek: kimondottan peda­gógiai kérdésről van szó. Arról, hogy a .,középmezőny” mellett többet foglalkozzanak nevelőink a tehetséggondozással éppúgy, mint a hátrányos helyzetű gyerekekkel, akár főmérnök, akár cigányember gyerekei azok... J ó szellem, megértés van kialakulóban. Megkezdődött valami. S ez abból a felismerésből fakad, hogy nem­csak lakóházakból, gyárakból és üzemekből, utakból és kertekből építjük a jövőt, hanem szellemből, kultúrából és jellemből is. Nélkülük ugyan kik és hogyan építenének tovább a szilárd alapokra? Jávori Bél*

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom