Somogyi Néplap, 1980. augusztus (36. évfolyam, 179-204. szám)
1980-08-15 / 191. szám
I \ Tisztelt Szerkesztőség ! IS80. július 2-án telefonon kértem a Gázszolgáltató és Szerelő Vállalatot: küldjenek ki szerelőket, mert a konvektort szeretnénk kicserélni. Kint jártak, de mivel nem voltunk otthon, cédulát dobtak be. Ezután július 17-én ismét kijött a szerelő, aki igazolta a konvektorcsere szükségességét — 'ezért 24 forintot fizettem. Majd később kaptam egy számlát pénzesutalvánnyal együtt, hogy eredménytelen kiszállás miatt fizessek be száz forintot. Noha befizettem, mégis bosszant, és szeretném, ha megmagyaráznák, miből tevődik össze ez az összeg, mert furcsának találom, hogy az el nem végzett munkáért többet számolnak föl. Tisztelettel: Lakos Imréné Kaposvár, Arany J. u. 6. n. lph Tisztelt Szerkesztőség! 1980. augusztus 4-én vásároltam ,a csurgói vas—mú- szaki boltban egy szovjet gyártmányú női kerékpárt. A Izerékpárral mintegy 500 méteres utat tettem meg, ami- l:or levált a fogaskereke. Visszavittem az üzletbe, de ott azt mondták, hogy vigyem el Nagyatádra vagy Nagykanizsára, mert csak ott tudjak megjavítani. , Furcsának találom, hogy a vevő Icárosodjon. Három gyermekem van, nekem a kerékpárra kiadott 1130 forintot is nehéz volt összegyüjtenem, s most még a fuvarköltség is engem terheljen? Tisztelettel: Maronics Péter Csurgó, Táncsics tér 5. Filmjegyzet Ánnie Hall XXXVI. évfolyam, 191. szám 1980. augusztus 15., péntek Titok egy római kori villa falán Nem tudnék rá válaszolni, ha valaki nekem szögezné a kérdést: mitől jó film az Annie Hall. Mert az! S mégis, ha írni akar az ember róla, közhelyek jutnak a#eszébé. Ilyenek: egy szerelmi kapcsolat története, kél ember »regénye«, a se vele, se nélküle sztorija stb. Klisék a köbön. Miről is van itt szó? Az ismeri komikus, majdnem- senki és egy, az énekesi pályát próbálgató kis senki — emberek ! ,— találkoznak egy életkanyarban. Mindkettő csodabogár a maga módján ; Annie, mintha Gelsominának (Fellini Országútonjának bohóclánya) a húga volna, f Alvy Singer meg egv amolyan közepes showman, akiből tizenkettő egy tucat. A látszólag színes élet azonban nagyon is szürke, s ez a tartósnak éppen nem nevezhető kapcsolat színesíti meg. Egy lehetőség az életükben a föl sem ismert, szerelem. A lehetőséggel meglehetősen rosszul élnek mindketten. Kell-e a burgonya ? Hallom, hogv az NDK-ból kell behoznunk burgonyát, mert kevés a hazai termés. Kell tehát a burgonya! A nagy burgonyás tsz elnöke ugyanakkor elpanaszolya, hogy a már-már filléres felvásárlói árak és az idei közepes hozamok mellett tízezer forintot »nyer« (azazhogy: ennyivel kevesebbet veszít) a gazdaság hektáronként, ha alászántja a termést — ahelyett, hogy temérdek vesződséggel és > költséggel betakarítaná, szállítaná, válogatná és tárolná. Úgy látszik, mégsem kell oly nagyon a burgonya. Vagy mégis? Olvasom, hogy a Tárcaközi Zöldség-Gyümölcs Bizottság — talán épp a fentebbihez hasonló panaszok nyomán — a burgonya felvásárlási árának 20 százalékos emelése mellett foglalt állást. így hát kell a burgonya. Ellentmondani látszik ennek, hogy egy másik »burgonyás gazdaság« sertéshizlaldává alakította át a bur- gonyatárolóját. És az is, hogy burgonyájáról ismert több nagyüzem a korábbinak »töredékére« csökkentette e növény vetésterületét. Mégis csak kellhet azonban a burgonya, mert e »visszalépett« tsz-ek szakemberei közül nem egy elmondja, hogy bá.r csajt most állna prizmákban a tavalyi termésmennyiség... Ennyi egymásnak ellentmondó jel és vélemény után időszerű volna az egyértelmű, a gazdaságokban tapasztal haló bizonytalanságokat eloszlató, hosszabb iávon Is irányt mutató állasfoglalas. J». F. Így végül is kilépnek egymás életéből. Ennyi. Ennyi? Ügy »állnak össze« itt a dolguk, hogy mire a film véget ér, pőrén áll előttünk az amerikai kisember is. Mert ilyen vagy olyan náció tagja — fajokat mixelt itt össze a történelem, életmód —, azért az amerikai emberhez jutottunk közelebb. Annié extrovertált, Alvy introvertált. A lány külvilág felé kapkodását a »/ű« doppingolja. Alvy nem él kábítószerrel, befelé fordulása védekezés. Mindketten sérülékenyek, bizonyos értelemben manipuláltak a tőlük idegen, de a jóléti társadalomra oly jellemző pszi- chomanipuláció által. Kísérleti egerei egy olyan életformának, amely »nagy kísérletnek« a kísérletezést vezetők sem látják a végét. Alvy a maga módján megpróbálja az önmegvalósítást, s ezt teszi Annie is. Együtt nem megy. Érzik, hogy valamiféle titokban működő, tólük független és erősebb valami hatalmában vannak — szimbolikus emberpiac? —, s ez ellen képtelenek tenni. Elvesztik egymást, és ebben törvényszerűség van. Két csodálatos színész játssza a két szerepet. A rendező, Woody Allen a férfit, Diana Keaton a nőt. Al- lent láttuk már a Játszd újra, Sam! és a Fogd a pénzt, és fuss! című komédiában. Keaton e filmmel lett sztár. Hipnotizált nyulacskák tekintenek tükörbe itt — így fogalmazott a film egyik amerikai kritikusa. A világsiker azonban valószínűleg abban rejlik, hogy neurotiz- musukban kissé a magunkéra ismerünk. Érdekesnek ígérkező előadások hangzanak el a közeli jövőben Gödöllőn, a XXIII. magyar színképelemző szemináriumon, s minden bizonnyal ezek egyike lesz négy kutató tájékoztatója arról, mire jutottak eddig a balácai maradványok »vallatásával. A Veszprém meOrszágos tervpályázatot hirdettek a soroksári és a pestlőrinci ipari és lakóterületek közúti főhálózatának, valamint az M 0—M 5-ös autópálya csomópontjainak kialakítására. Az M 0 autó- páivagyűrű Budapest köz- igazgatási határán épül ki; az M 5-ös a főváros felől az M 0-gyűrűig kétszer háromsávos, a gyűrűtől Kecskemét irányában pedig kétszer kétsávos lesz. A tervpályázat célja, hogy megoldást találjon az M 0 autópályagyűrűnek a soroksári Duna-ág és Pestlőrinc közötti szakaszán az új csomópontok korszerű kialakítására, továbbá a lakó- és az ipari területek közúti kapcsolatainak rendezésére. A megoldásnak összhangban kell lennie Budapest közlekedesfejlesztési tervével. A tervpályázaton uarki, vagy bármilyen csoport több Utak - műanyagból Az új műanyagból, a dor- nitból, a nyugat-szibériai Vaszjugano Olajbányászati Felügyelőséghez tartozó el- mocsarasodott szakaszon építették az első utat. A helyszínen terítették ki a rugalmas hártyagöngyöleget és beszórták kavicsréteggel. Az ilyen út építése az eddig alkalmazott »talpgerenda«- módszernél háromszor gyorsabb. A műanyag-úthoz nem kell faanyag, amelynek beszerzése és szállítása sok időt igényel. Ezen kívül a domit tartósabb, mivel vízálló. gyei Balácapusztán csaknem 80 éve bukkantak rá hazánk egyik legjelentősebb római kori leletére. Mőst is kutatják milyen »üzenetet« olvashatunk ki e maradványokból. Négy vegyész most azt vizsgálja, milyen az összetétele a falfestmények anyapályaművel is részt vehet, de minden pályaművét önálló pályázatként kell kidolgozni. A tervpályázati kiírást és mellékleteit augusztus 15-tól lehet átvenni a Közúti Beruházó Vállalat gazdasági osztályán (Bp. XIII., Szegedi út 35—39., III. em.); a pályaterveket december 1-ig kell beküldeni, s az eredményt december 31-ig hozzák nyilvánosságra. A pályaművek díjazására és megvételére 480 ezer forintot fordítanak. A tervpályázatot a fővárosi tanács közlekedési főigazgatósága, illetve a Közlekedési- és- Postaügyi Minisztérium hirdette meg. Harminc év óta jár a Széchenyi hegytől Hűvösvölgyig az úttörővasűt. Az első kapavágást 1948. április 11-én ejtették a hegy tetején, a Hegyhát és Rege út találkozásánál. Az úttörő- vasutat három szakaszban építették, teljes hossza 11,1 km. Harminc év alatt csakA Balatonnál az ősszel Kadarkút, és Szülök között korszerűsítik az utat: új burkolattal látják el. Már Hencsenél dolgoznak a KPM Közúti Igazgatóságának munkásai. A mintegy három kilométernyi korszerűsítés hatmillió forintba került. Amikor megszűnt a kapos- vár—barcsi vasút és közútra ..terelték át” a forgalmat, akkor vált jelentőssé ez az út. A munkát a következő kel évben is folytatják. A véggának, s arra is kíváncsiak, milyen a keveresi arány, honnan származnak az esetleges komponensek. Munkájukhoz igénybe veszik századunk legkorszerűbb eszközeit: a számítógép által feldolgozandó adatokat az elektromos ívben elpárologtatott testékek színképének lefényképezésevei szerzik meg, felhasználva a spektrográfiának egy eredeti — általuk kifejlesztett —, különleges módszeret. Mire válaszolhat a villa falának »vallatása«? Egyebek között arra, hogy azonos vagy eltérő volt-e az itáliai és a pannoniai falfestmények tcsteKanyaga, de »megmondják« azt is. hogy az egykori Római Birodalom központi területéről importálták-e vagy helyben gyűjtötték ösz- sze a festék különböző ösz- szetevőit. Néhánv eddig előkerült festékgolyócska igen- ésak hasonlít azokhoz, amelyeket Pompeiben találtak. A balácapusztai leletet, pontosabban : egyes részelt a Magyar Nemzeti Múzeumban, a tihanyi lapidáriumban és a veszprémi Bakonyi Múzeumban őrzik. A helyszínen védő tető óvja a romokat, amelyek még mindig rejtenek titkokat, megfejtésre váró »üzeneteket«. Egyelőre. A szántóföldön napfényre került egykori villa, falfestményének »vallatása« folyik ... nem húszmillió utasa volt a budai helyek legszebb tájain kanyargó kisvasúinak. Méltán mondhatjuk: népszerű — hiszen alig akad olyan hazánkba látogató külföldi, aki programjába ne venne egy utazást „a kis varázsvo- nattal.” kezdik leges, korszerű burkolat, — várhatóan — 1982 vegére készül el — akkor jutnak el Szülőkig, az új útig. A Balaton mellett két helyen is korszerűsítik az utat. Szeptemberben Fenyves és Keresztül’ között, utána pedig a 65-öst Siófoknál — a kiüti szakaszon —; három kilométer hosszan erősítik meg a burkolatai. Kz • a munka ötmillió forintba kerül. Az állategészségügy-szolgálatában A Pest megyei Állategészségügyi Állomás feladatköréhez tartozik a megye nagyüzemi cs háztáji gazdaságaiban levő állatok ellenőrzése. A kinti munkát segíti az állomás laboratóriuma, ahol a beérkezett mintákat szakszerűen vizsgálják és' továbbítják a beküldő gazdaságoknak. (MTi-íolo — Király Ki’ásztma telv.) Tervpályázati kiírás autópálya-csomópontok kialakítására „Hegyek között, völgyek között...” Uj út és új burkolat SOROK Indoklás A fiatal hivatalnok megérkezik egyhónapos szabadságáról és nyomban újabb szabadságot kér főnökétől. Az indok! nősülni akar. — Megbolondult? Egy hónapig volt távol ; miért nem akkor nősült? — Már bocsánatot kérek, csak nem fogom elrontani a szabadságomat? !... Remény — Maga a férjem új titkárnője? t— Igen. — Remélem, nem olyan rámenős, mint az elődje volt ! — Ki volt az elődöm? — Én ... Barátnők — Es mondd, Ilona: boldog a házasságod? — De még mennyire! A harmadik válóperünket is elhalasztottuk... Ing A feleség újságolja férjének: — Hallom, nemsokára új férfidivat lesz: az. ingeket gombok nélkül készítik. — Nincs abban semmi új — dörmögi a férj —; én már évek óta olyan ingeket viselek. Kutya — Kérlek, kedves feleségem. bánj ügy velem, mint a kutyával! — Hogyan?! — Mint a kutyával. Adj enni, és utána engedj ki a szabadba ! Nők A lordtól megkérdezik, hogy fiatal korában mi volt a szenvedélye. —■ A nők és a vadászat ... — És mire vadászott? — Nőkre ... Kakas Egy kerékpáros dörömböl a falusi portán: — Bocsánat, uram. elgázoltam a kakasát. . . Mit tegyek, hogy megtérítsem a kárt? — Jöjjön minden rajnaiban kukorékolni. . : SOMOGYI*"" Aje MSZMP Somogy megyei Bizottságának lapja. Pös?erUes?tö! •JÁVORI BPLA FÖszerkesztő-h. : Paál László szerkesztőség- Raoo'vflr Latinét Sándor u 4. Postacím : Kaposvár. Pt. U. 7401 Telefon: 11-510. 11-511 11-512 Kiadja a Somogy me« vet Lapkiadó Vállalat. Kaposvár, Latinén Sándor o. t Postacím: Kaposvár. Pl. 31. Uöl Felelős kiadó: Balajcza Janos. Terjes/!» « Magyar Posta. Előfizethető » htrlapkérbesitő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési d!1 ágy hónapra 30 Ft. negvedévrt 90. egv évre JfiO Ft. Index : 25 ‘»K’5 ISSN 1137—0609 Készüli a Somogy megyei Nyom taipari Vállalat kaposvári Uze- neben Kaposvár Málus l. u. 101 Felelős vezető: Farka« Bél» igazgató Kéziratokat nem őrzőnk mer és nem adunk vi***»