Somogyi Néplap, 1980. augusztus (36. évfolyam, 179-204. szám)
1980-08-31 / 204. szám
SOMOGYI TÁJAK, EMBEREK Fenyvesek a hátizsákból Karnis és Pagony Károly emlékművét: mindkettőt a nagy kámzsái sörgyár termesze tjáró szakosztályának tagjai emelték. A császári uradalmi fösza- kács fia, az erdészek tucatjait nevelő főfelügyelő, illetve az „alacsony, görbe orrú emberke”, aki „rettenetesen dühös volt, mert a K.u.K. hadseregben csak a tízedességig vitte”, megkapja végre a régóta hiányzó elismerést az utókortól. Emlékművük valósággal paradicsomi környezetben áll. A harmincféle növény, közleges1 fafajta irigylésre méltó „lnternacionale- ba” csoportosul az enyhe lejtőn. A meiev derekú Dawson-ciprus és ratarti Colorado- fenyő jövevénynek számít kontinensünkön. Az ezüstfenyők és a vörösfenyők kontrasztja még a csaknem állandó félhomályban is bizarr: minthá egy viruló bakfist és egy reményét vesztett aggszűzet állítottak volna egymás mellé. A Metzl-tag déli részén vörös töLgyek, a népnyelv balladisztikusabb méta- fórája szerint vértölgyek ; árnyékuk nagyszerűen alkalmas csemeték gondozására. Az amerikái. a bolyhos, a kocsányos tölgyek magtermése a környék új erdőtelepítéseinek alapja. A mai „anyafákat” még faládákban, fazekakban termesztette Pagony Károly. Nem hiányoznak e tájról a bükkösök, a gyertyánosok sem. Sőt: az erdészet szakemberei újabb lucfenyők meghonosításán is törik a fejüket. Musztács István, a környéket immár másfél évtizede istápoló erdész szerint a Metzl-tagot akár madarrezervátuinnak is nyilváníthatnánk: az énekesmadaraknak itt se szeri, se száma, és szép számmal fordul elő a vidék Védett szárnyasa, a kánya is. A rovarok elterjedésétől ily módon aligha kell félniük a táj szerelmeseinek; a madárkák nemcsak a fenyőket és a ciprusokat, a tölgyeseket, a bükkösöket, a gyertyánosokat védik meg, hanem a borókák családjába tartozó viridis délszakian buja változatait, az örökzöld babérmeggyet, a patyolatfehér ber- beriscserjét, az alacsonyan kúszó,, talajtakarónak becézett tuipsust, és sok más növényt, amelynek „ősanyja” szintén Pagony Károly hátizsákjában vándorolt — hatvan esztendeje, a Feketevagy a Kaszpi-tenger partvidékéről — szűkebb hazánkba. Az egzotikus szépségű cserjék hajtásait egyre többen vásárolják, nem ritka az Alföldről érkezett vendég sem. Sajnos, gyönyörködés közben alig gondolunk az alkotókra. Csak most kezdjük ápolni a telepítésben enciklopédikus tudásával, tanácsaival hatalmas érdemekre szert tett erdőfelügyelő emlékét, holott számtalanszor visszautasított kedvezőbbnél kedvezőbb állásajánlatokat, s lemondott könnyűszerrel csillagászati összegekről, hogy tudományos terveit épp Dél-So- mogyban valósíthassa meg ... Sírját ma már kegyelettel gondozzák az iharosberényi erdészet dolgozói. Fölelevenítették a kapcsolatot Pagony Károly két leszármazottával is: gyűjtögetik a szellemi hagyatékot, az írásos emlékeket, s talán nem hiú ábránd, hogy a két nagyszerű szakember »testamentumát« hamarosan tudományos igényű és értékű monográfiában dolgozzák föl. Ennek bizony, réges-régen elérkezett az ideje, hiszen tevékenységükről — sorozatunknak Ágneslakkal foglalkozó írásától eltekintve — 1948-ban jelent meg utoljára értékelés, a Somogyi Hírlap hasábjain. Furcsa ellentmondás: a különlegesen szép épületek tervezőinek nevét sohasem mulasztják el megjegyezni, a természet kitűnő tervezőiről azonban még egy utcát sem vagyunk hajlandók elnevezni . . . A látványtól megfosztván ismét Rousseau jut eszembe. Vajon valóban merénylet-e mesterségesen emberi léptéket teremteni a természetben, bűn-e arányokat, szimmetriát létrehozni, a geometria szabályai szerint al- katni ott, ahol a kiszámíthatatlanságnak van hazája? Egyszerűen az ember társadalmi lényegének v i ssza tükröződ esc-e a »mesterséges természet« vagy több annal; az ember bekes- ségóhajtásának, tiszta arányok iránt megnyilvánuló vagyanak kifejeződése? Vagy — amint a többi művészet — vágyaink, társadalmi szándékaink tükröztetese, egyszersmind a harmónia megteremtésének iskolája is? Légyen bármelyik, a zákányi talaj alkalmazkodó képességét a különböző égtájakról érkezett növényekhez talán érdemes emberi jel- "tek tekinteni. Rousseau szándéka szerint. ifjú — sa rossz nyelvek szerint a gyengébb nem bá jai iránt is igencsak fogékony, a szerelemben csapodár, a pazarlásban és a mutatásban mértéket nem ismerő — gróf, bosz- szankodva kellett tudomásul vennie, hogy olyan „parvenük”, akiknek nappali szobájában talán még meg sem száradt rendesen a kutyabőr — mint Inkey báró, a szomszédos birtok ura, vagy a tengerészkapitányból lótenyésztő arszlánná avanzsált ladi Hoyos Miksa —, bizony, „lekörözték” parképítés dolgában. Jogosan büszkélkedhetett ugyan a századelőn telepített gyönyörű szlavón tölgyessel — amely ma szebb mint valaha —, csakhogy mellette a húszas évek végéig gondozatlanul maradt, ligetes foltoktól itt-ott megszakított legelőerdő már aligha adhatott okot a mellveregetésre. Huszárvágásra szánta el hát magát a gróf : feláldozta csaknem valamennyi pénzét, ami az ellene indított úgynevezett kiskorusítasi per után maradt, felszántotta az elhanyagolt legelőerdő helyét... S talán szakítsuk meg itt rövidke időre az ántivilágra oly jellemző mesét, hogy Torma Sándornak, a századunkkal egyidős zákányi lokálpatriótának segítségével emléket állítsunk egy feledhetetlen érdemű erdésznek. — Ezt a hat hektárt itt, a természetvédelmi terület szívében Metzl Kamuiról, a kitűnő erdészeti főfelügyelőről nevezték el, az oroszlánrészt azonban egy hosszú vargabetű után Somogyba került erdész, Pagony Karoly vállalta a telepítésben. Eredeti neve — Petre- zilka — cseh vagy szlovák ősöket sejtet. Besztercebányán tanult, majd Körmenden dolgozott, onnan jött Zákányba, hogy Metzl Kamill keze alatt gyakornokoskodjon. Sajnos, nemsokára kitört az első világháború, s Pagony a fronton kötött ki. Majd egy hadifogolytáborban, valahol a Kaszpi-tenger közelében. Szakmája szerencsét hozott; a fogságba esett — Európának ki tudja, hány országából származó — erdészek „munka- közösségének” tagjaként rengeteget utazott, hat esztendő alatt bejárta szinte egész Dél- Oroszországot, és részt vett a hatalmas terület növény-- világának föl- térképezésében. Emlékül magvak és palánták tömegét hozta haza. Zsebeiben, iszákjában, sőt Sapkájában is. Torma Sándor emlékezete szerint sokan megszállottnak tartották ezért a fiatal Pagony. Károlyt. — Folyton-íolyvást azon törte a fejét, hogyan honosíthatná meg idehaza az egzotikus növényeket. Zsebei állandóan magvaktól du- dorodtak, surdi haza pincéjében is kísérletezett'. Érveivel még a grófot is gyakran levette a lábáról; tudásáért és'meggyőző beszéd- modoráért egyetemi katedrát érdemelt volna Munka közben nem engedett meg semmiféle lazítást, de ő sem röstellte megragadni az ásó, a kapa, a gereblye nyelét. A Metzli- tag telepítésekor maga jelölte meg zsinórral a szegélyeket. Egyszóval: öröm volt vele dolgozni. Tehát a két összetevő — az erdész szakmai megszallottsaga és Zichy gróf mar-mar beteges hiúsága — egy eredőben találkozott. De vajon miért épp ezt a területet szemelte ki merész kísérletének helyszínéül Pagony Karoly? S általában mivel magyarázhatjuk, hogy Dél-Somogyban könnyűszerrel megho- nosíthatóak az egzotikus növények, elsősorban a ciprusok, a fenyőfajták? Az időjárási térkép adatai arról győznek meg bennünket: az erdész csaknem „biztosra mehetett”. Évente több mint ezerkilencszáz órán át süt a nap errefelé, s ez szinte mediterrán „adag”. Az egzóták vízigényé is istenigazából kielé- gíttetik: a csapadék évi mennyisége 720—740 mm. A négy évszak átlagos hőmérséklete 10.8 fok, és a talaj sem „savanyodik”. Áldott föld ez tehát. Ám azoknak a sorsa, akik ötven esztendeje nekiláttak e szép növénykert telepítésének, nem volt ilyen áldott. A munkában Túri József zákányi erdész is részt vett, elejétől végéig. — Nyolcvanan-százan voltunk, parasztemberek és a nagy gazdasági válság következtében az utcára került munkanélküliek. Meggazdagodni itt, bizony, nem lehetett. A grófnak — az állandó tivornyák és nőügyek miatt — alig maradt pénze, ezért napszamcédulá- kat és tűzifát kaptunk fizetségül. Nehéz, sok szöszmötölést igénylő munka volt itt, hiszen a növények igen érzékenyek, a fák közti távolságot és a szegélyeket centiméternyi pontossággal kellett megmérnünk, zsinór segítségévei. A telepítés befejezése után közönséges földi halandók nem lephettek be a Metzl-tagba; jobban őrizték azt, mint a templomot ! Ai utolsó Zichy gróf hiúsága tudományos kísérletre és esztétikai remeklésre adott - hát alkalmat egy szorgalmas és becsvágyó erdésznek. Pagony Károlyi, akinek tevékenysége nélkül a surdi csemetekert és az ágneslaki arborétum sem virulhatna manapság, a felszabadulás után is sokat tett a dél-somogyi erdők fejlesztéséért, újabb jelentős vállalkozásokra azonban már nem maradt ideje: 1948-ban elhunyt. Kedvenc egzótáinak — amint a környéken még több mint háromszáz hektárnyi területnek — az iharosberényi erdészet dolgozói viselik gondját, ök hárítják el a fákat gyakran fenyegető gombaveszélyt, végzik el a ritkítás fájdalmas műveletét, ápolják a csemeteutánpótlást. Pálinkás József, az erdészet műszaki vezető je, a telepítések írásos emlékeinek szenvedélyes gyűjtője elmondta: a turisták dolgát nemsokára nyomvonalakkal, sétautakkal könnyítik meg. Még az idén fölavatják Metzl A természethez való viszony megváltozása az emberiség elkorcsosulásának, ellustulásá- nak, puhánnyá válásának jele. A kaland lehetőségétől, a kiismerhetetlenség szépségétől, a meglepetések nagyszerűségétől fosztja meg önmagát, aló kiirtja a bozótokat, fölszántja a réteket, hidat ver a szakadékok fölött, nyílegyenes utakat vág a parkon keresztül, kocka- vagy gömbalakúra nyírja a fák koronáját. Egyregy kor ízlését, sőt izlésficamait szabad ugyan vásznon, kőben, papírlapon megörökíteni, ám a természet rendjébe a szellem nevében beavatkozni: megbocsáthatatlan bűn. A faágak moccanásait és a madarak röptét föveny helyett pádról figyelni — ez csak az eltunyult polgárok ostoba szokása. Alkalmazzuk hát a geometriát az építészetben és a csillagok állásának megállapításában, de a természetet ne csúfítsuk el egyenesekkel, körökkel, romboidokkal és oktaéderekkel! A meghökkentő véleményt korántsem valamelyik kaliforniai hippikommuna tagjainak nyilatkozataiban olvastuk, s nem is panteista vallásfilozófusok eszmefuttatásaiban ; a gondolatokat — mily fintora ez' a történelemnek ! — minden idők egyik legfelvilágosultabb férfiúja, Jean-Jacques Rousseau vetette papírra jó két évszázaddal ezelőtt, az ermenonville-i park nyílegyenes sétányán, kockalombok árnyékában. A nagy 'magányosnak ezek a romantikus kalandkeresést hirdető vallomásai jutnak eszembe kamaszkorom óta, valahányszor emberek által telepített erdőben, parkban, arborétumban fordulok meg. És — talán mert nem a klasszicista kiegyensúlyozottság korában születtem, hanem a meglepetéseket, váratlan fordulatokat bőségesen tartogató századunkban — élvezem a Zákány szomszédságában elterülő úgynevezett Metzli-tag fasorainak egyenességét, a nyiladékok formáit; élvezem, hogy nem kell szakadékoktól, buktatótól tartanom, s tetszik, hogy semmi sem zavarja a látványt. Egyszóval: nem tudok betelni a kiszámíthatósággal... Lám, ennyit változtunk Rousseau vallomásainak keletkezése óta ! Ermenonville remetéjének állításai közül csupán egy látszik változatlanul érvényesnek itt, a kilencven hektárnyi természetvédelmi terület kellős közepén: a „mesterséges természet” a királyok, „com- te-ok és vicomte-ok” vetélkedésének gyümölcse. A hiúság terméke, az irigység gyermeke. Hiú és irigy ember volt — tősgyökeres zákányiak szerint — a terület egykori gazdája, Zichy Ödön gróf is. Nem kevésbé hites felesége, néhai Bethlen István miniszterelnök testvérhúgn Hiába őrizte Dél- Himántúlnak tálán legrégeh- -n cserzett kutyabőrét az Lengyel Anrirtt
