Somogyi Néplap, 1980. augusztus (36. évfolyam, 179-204. szám)
1980-08-28 / 201. szám
TANÉV ELŐTT Érettségi + szakmunkás-bizonyítvány Á képességek hatékonyabb fejlesztése Szükség van a közösségi életre, az iskolai előkészítésre. Ebben az évben kedvezőbbek a feltételek a korrekciós osztályok beindítására. A megyében öttel több csoport indul szeptemberben, mint volt egy évvel korábban. A megyei művelődésügyi osztály helyettes vezetője ' elmondta, a tankötelezettségi törvény végrehajtását gátló tényezők sokoldalú, részletes földerítése további feladatokat jelent. A föltárt helyzet alapján határozott intézkedéseket tesznek. — Somogy megye iskolahálózata a megnövekedett feladatok ellátására mennyiben felel meg? — Húsz éve kezdődött el a megyében a hosszú távú, körzetesítési program. Elkészült már a hatodik ötéves tervi előirányzat is. Ezeket a községi tanácsok jóváhagyták. A korábbi erőltetett ütemet nem kívánjuk folytatni. A feltételiek megteremtésére nagyobb figyelmet szentelünk. — Az oktatás megújulásának a kezdete is az óvodákhoz vezet. 1971-ben az új óvodai program bevezetése volt az első lépcsőfok, azóta már néhány lépéssel előbbre tartunk. A folyamat az általános iskolában, már 'kiteljesedőben van. Elsősorban az alsó tagozatot érinti az új tantervek bevezetése, a felsőbb A kaposvári gépészeti szak- középiskola elsősorban ame- gyei igényeket elégíti ki, de szívesen jönnek ide tanulni a szomszédos Tolnából is, elsősorban Dombóvárról. — Az új iskola falai között kicsomagolatlan gépek; de a műhelyekben már néhány gép fölszerelten, az indító kapcsoló megnyomására vár. Mit hasznosítanak a régi iskola berendezései közül? és második osztályosok gyakorlati képzését itt az iskolában kell megoldanunk, a felsőbb osztályba járók az üzemekben sajátítják el a gyakorlati ismereteket. — Itt, a szomszédban a kaposvári középiskolai kollégium. Tulajdonképpen egy épületben laknak a szakközépiskolások és a kollégium diákjai. — A két intézmény ugyan egymástól független, de köBővülő hálózat — A gépi fölszerelést átpakoltuk, a műhelyek, szakkörök berendezéseit is használjuk. Az oktatás korszerűsítése érdekében azonban sok új gépet vásároltunk; elsősorban szerszámgépeket kaptunk. — A tanulók a munkahelyükön is ilyen gépeken fognak dolgozni, amelyeket itt megismertek? — Igen. Ugyanis az első zös a gondnokság, az adipii- nisztratív feladatok ellátása. A mi tanulóink közül is néhányon majd a kollégiumban kapnak elhelyezést, sok helyiséget pedig közösen használunk: többek között a tornatermet és a most épülő udvari sportpályákat Az új gépészeti szakközépiskolát Lörincz Ferenc tervei alapján a SÁÉV építette. a megyeszékhelyen — a Kinizsi-lakótelepen — a tizenhat tantermes általános iskolát és a Vörös Hadsereg úti iskola tornatermét. Marcaliban elkészült a gyerekélelmezési központ, ahol ezerkétszáz adag ebédet főznek. A megye bővülő oktatási intézményhálózata mintegy kétszáz óvónővel, általános és középiskolai pedagógussal gyarapodik az új tanévben. Megyeszerte folytatódik az iskolahálózat fejlesztése, két kastélyiskolától is hamarosan megválnak a bent lakók. Memyén és Babócsán 12—12 tantermes általános iskola építését kezdték meg, Kaposváron egy 16 tantermes, Barcson kétszáz tanulónak középiskolai kollégiumot létesítenek. 16 tantermes iskolát kap a megyeszékhely a siketek számára. re, a jövő év elejére készül el. Az általános iskolásoknak addig a Delta éteremben főznek. A százhúsz A megye néhány településén az idei tanévet új oktatási intézményben kezdhetik meg a tanulók. Körülbelül ezerrel több gyerek iratkozott be az általános iskolákba, mint az előző tanévben. Fontos szerepük van az óvodáknak az iskolai előkészítésben. Kezdjük tehát az új intézmények sorát az óvodákkal ! Hetven apróság várja Ka fádon, hogy mielőbb elkészüljön az új ovi, Bog- lárlellén — a bogiári részen — bővítik a gyerekintézményt (ötvenen vehetik majd birtokukba), Kaposváron pedig az év végére készül el a Kinizsi-lakótelepi óvoda. diáknak szállást adó kollégium és a tornacsarnok 1983- ban épül föl. s majd egy. sportpályát is kialakítanak. Marcaliban, a volt általános iskolában kezdi meg működését a szakmunkásképző; a felújított részben már megkezdődhet a tanítás, az új falak között csak októberben. Bábodon négy új tanteremmel gyarapodott az általános iskola, Somogy- sárdon és Szentbalázson ket- j tővel. Berzencén tornaterem I épül, s az év végén adják át SOMOGYI NÉPLAP À diákok még a gondtalan nyár utolsó napjait élvezik, de a nevel ők számára hétfőn már megkezdődött a fölkészülés az új tanévre. Hétfőn az ünnepélyes tanévnyitó pontot tesz a vakáció végére, s megkezdődik a tanulás. Az új tanév feladatairól beszélgettünk Sofort Sándorral, a megyei művelődésügyi osztály helyettes vezetőjével. A megyei pedagógiai intézet oktatáspolitikai tájékoztatójában már megjelent az előző tanév értékelése. Az 1980/81-es tanév feladatait is kiolvashatjuk az összegzésből, — Fő feladataink sorában az első helyen kell említenem a tankötelezettségi törvény minél teljesebb megvalósítását. Az előző tanévben javulást tapasztaltunk: kevesebb tanuló bukott meg az év végén és csökkent az első osztályban visszamaradt gyerekek száma. Ám vissza kell kanyarodnunk az óvodai foglalkozásokhoz is, hiszen a zökkenőmentes iskolakezdés kulcsa a kisgyerek kori fölkészítés. Somogybán évről évre emelkedik az óvodába járó gyerekek száma. Ma már a beiratkozott elsősök nyolcvanhét százaléka óvodából kerül az általános iskolába. Van még azonban tennivaló: az óvodák keres- ség, kutassák föl azokat a gyerekeket, akiknek a szellemi fejlődéséhez kiváltképp osztályoknál még nem jelentkezik ilyen komplex módon. Az új dokumentumok bevezetése szükségessé tette a szervezett továbbképzést. Az általános iskolai nevelők zöme ezt megértette, elfogadta, és miagáévá tette. Szeretnénk, ha a muirikaiközös- ségek még több segítséget nyújtanának a rászoruló pe- dag ógusökinak. — Szükségessé vált, hogy a pedagógusok megújítsák tudásukat és bátrabban kezdeményezzenek, kísérletezzenek. — Az iskolák elég nehezem adják föl eddigi zártságukat, a tanítási órák mechanizmusában, szellemében még mindig érződnek a hagyományok. A tanítás korszerűbbé tételében az idei tanévben is még sokat tehetnek a nevelők. De a diákok fegyelmezettebb tanulására is jobban kell ösztönözniük. El kell érni, hogy nagyobb becsülete legyen az eredménynek. Ezzel is elő lehet segíteni a tankötelezettségi törvény végrehajtását Az oktatási intézmények ebben a tanévben áttérnek az éves tervezésről a középtávú programok kidolgozására. A megyére szóló elképzelések már elkészültek, s ezek az iskolákat a még folyamatosabb, egymásra épülő feladatvégzésre késztetik. Maci mesél az elsősöknek * A múlt héten még harmincötféle tankönyv hiányáról panaszkodtak a kaposvári József Attila könyvesboltban, a napokban azonban már csak öt-hatfélének az érkezését várják. Igaz, a készlet az idén sem lesz teljes a tanévkezdésre, de a budapesti nyomdában igyekeznek minél előbb adni az újdonságokat, Kaposváron az általános és középiskolákba 5—600 ezer tankönyvet visz a könyvesbolt, így minden igényt ki tudnak elégíteni. A diákok csak az iskolában vásárolhatják meg a szükséges könyveket, a könyvesboltok nem árusítanak. Szeptember tizediké után az el nem adott készletet visszaküldik a boltokba, s akkortól pótolhatja mindenki a hiányzó taneszközt. Az idén több újdonság szerepet a tankönyvlistán, mint az elmúlt években. Az első osztályban az idén kezűik az új, úgynevezett globális módszerrel oktatni az olvasást, amelyhez Maci me~ séi címmel eddig nem látott könyvet és munkafüzetet szerkesztettek. A tanév második felében ábécés olvasókönyvből sajátítják el az olvasást és a betűvetést a gyerekek. A harmadik osztályosoknak technikai mun- ,<Mfüzet készült, a nagyob- oaknak Anyanyelvűnk című könyv. Üj tantárgy a felső tagozatosoknak az állampolgári ismeretek. A középiskolások számára vaskos kötet készült összefoglaló feladatgyűjtemény biológiából címmel: négy év anyagát foglalja össze, kérdések és feladatok formájában. A könyv különösen azoknak hasznos, akik a biológiát választják érettségi tantárgyul vagy a felvételihez szükséges az alaposabb fölkészülés. A pedagógusok • általános véleménye: az új kiadványok nagy részét munkafüzetek, feladatlapok teszik ki. Aki jobban szeret írásban felelni, annak kedvez az idei Elkészült Kaposváron a gépészeti szakközépiskola, a szeptember 1-i tanévnyitót már itt tartják. Augusztus utolsó napjaiban még együtt találtuk az építőket és az új épület birtokosait — a SÁÉV dolgozói az utolsó simításokat végezték a Damjanich utcai oktatási központ befejező szakaszát jelentő szakközépiskolai létesítményen, s közben a tanárok és a diákok már azon fáradoztak, hogy minden a helyére kerüljön. — Zökkenőmentesen szeretnénk kezdeni az új tanévet — mondta Németh Tibor, a szakközépiskola igazgatója. — Tanulóink szeptember első napjaiban mezőgazdasági munkát végeznek, s amikorra visszajönnek, nem lehet akadálya a tanulmányok megkezdésének. 1972-től már tudták az iskolában, hogy intézményük új otthont kap; attól .fogva folyamatosan arra törekedtek, ne legyen gond a beiskolázás. A Rippl-Rónai utcai épület nyolc osztály számára épült, tavaly már tizenegy osztályt indítottak, most szeptemberben tizenhárom tanulócsoportot szerveztek. 1982-re tizenhatra fog emelkedni a számuk. Négyszázhúsz tanuló kezdi meg az új tanévben tanulmányait, négy tanulócsoportba osztották be az elsősöket. Az új létesítmény az oktatás fejlesztésére is ösztönözte az iskolát, az első osztályosok géplakatos, szerszámkészítő, esztergályos és elektroműszerész szakmát is tanulnak. — Szerszámkészítő és elektroműszerész szakmában az idén indítunk először képzést, a megyei igények erre ösztönöztek bennünket. A város ipari szakmunkásképző intézeteivel megosztva végezzük, a szükségletek alapján, a beiskolázást; az említett két szakmában az idén nem indítanak osztályokat az 503. számú ipari szakmunkásképzőben. Új iskola Siófokon Űj általános iskola épül Siófokon. A Somogy megyei Tanácsi Magas- és Mélyépítő Vállalat szakemberei már a munkák befejezéséhez közelednek, szeptember közepén nyolc tantermet — köztük előadókat, napköziszobát és gyakorlótermet — adnak át. Az építkezés következő ütemében még nyolc újabb tanterem készül el. A Fokihegyi úti általános iskolában az idei tanévben tizennégy osztályt indítanak; nyolc alsó- és hat felsőtagozatos osztály, valamint hét napközis csoport — mintegy 420—440 gyerek — kezdi meg itt a tanulást 28 pedagógus irányításával. Az épülő iskola egy nagy oktatási központ része lesz. az ezeradagos konyha és a háromszáz-személyes • étte- rem várhatóan az év vége-