Somogyi Néplap, 1980. augusztus (36. évfolyam, 179-204. szám)
1980-08-24 / 198. szám
A ltalánee elképedést •váltott ki a szakmában, amikor Tálas Tas, a neves szobrászművész lángossütödét nyitott a Balatonnál, és megfogadta, hogy soha többet nem vesz mintázófát a kezébe, — Meguntam — nyilatkozta a lángost majszoló újságíróknak, miközben ő maga is egy lángossal a kezében, szakácssüveggel a fején állt a fényképezőgépek elé. — Nézzék, uraim, elmúltam negyvenéves, ilyenkor már éppen ideje valami komolyabb foglalkozást keresni. A művészét? Ugyan! Játék, semmi egyéb! De ami a legkellemetlenebb, olyan játék, ahol állandóan lökdösik, ta- szigálják, akasztják az embert. Ott mindenki nyerni akar, és ennek érdekében sokan a csalástól sem riadnak vissza! Hát én ebből többet nem kérek! Abbahagyom az egészet, és ezentúl csak a lángossal“ törődöm. Nyugodtan fekszem és nyugodtan kelek, nem kell vajúdnom különböző megrendeléseken, nem keli szednem marékszám a nyugtátokat, és nem lesznek irigyeim. Csak élni akarok, uraim, mint annyian mások, és amikor eljön az ideje, meghalok .. M int egy tisztességben és zsírszagban pácolódott lán- gossütő. Ennyi és nem több, amit mondani akartam. Kérnek még egy lángost? A barátai is hiába akarták Tálast jobb belátásra bírni, hangoztatva, hogy milyen nagy veszteséget okoz ezzel a magyar képzőművészetnek, néni hallgatott rájuk. — Döntöttem — hajtogatta makacsul —, ne is próbáljatok lebeszélni. Ti tudjátok a legjobban. hányán áskálódtak ellenem, a lelkem csupa seb a temérdek fúrástól. hát most tessék, félreállok, csinálják nélkülem. Végre kívülről nézhetem az egész cirkuszt. és azért sem fogok szívinfarktusban elpatkolni, legföljebb érelmeszesedésben, mert ezeknek a pompás lángosok- nak magam sem tudok ellenállni. Ugye, milyen omlósak, porhanyósak? Egyetek, tőletek igazán nem sajnálom ! A lángos igazán minden kívánalomnak megfelelt, és az üzlet is kezdett egészen jól beindulni. Tálas Tason kívül a felesége és még egy asszony alkották a személyzetet. Egész nap percegett a zsír, sült a rengeteg lángos, és esténként Tálasék boltfá- rádtan zuhantak ágyba, hogy másnap újra beindítsák az »etetógépet-«. M ár törzsvevők is akadtak. Ilyennek számí- » tott például egy jól táplált, nagy kerek arcú, szőke svéd, aki naponta többször is ellátogatott a sütödébe. Ez a férfi arról is nevezetes volt hogy furcsa módon kezdett a lángosevéshez. Először mindig a szeme elé emelte, akár egy nagy monoklit, amelyen keresztül szeretne nézni, megforgatta párszor, és miiitán kigusz- tálta magának a legjobb helyet rajta, ' csak akkor és oda harapott. Egy ilyen alkalommal. amikor a nagy. kerek fejet éppen eltakarta a nagy, kerek lángos, Tálas Tas bosszankodva szólt oda a feleségének: — Szörnyű ez a pasas, de még szörnyűbb ez az uniformizált forma ezekben a lán- gosokban. Mind olyan sablonosán kerek, ‘ olyan sem- mitmondóan formátlan! Csak nézd ezt a teliholdké- pűt és előtte a sárga tésztatányér, csapnivaló az összhatás! — Miért? — Nem tudom, de valahogy ez így túl közönséges. Tucat, jellegtelen! Sürgősen ki keli találni valami új formát, már csak azért is, mert a konkurreneiára sem árt gondolni. — Ugyan, ne beszélj marhaságokat! Nem mindegy, mit esznek meg? — Nem, egyáltalán nem mindegy! Adni kell az esztétikumra is. Várj csak. majd valamit kitalálok. És másnap már kész tervvel ment a sütödébe. Olyan lángost formált lésztaból. akár egy kesztyű. — Ez azért Is érdekes — magyarázta a meglepett asz- szonyoknak —, mert alkotó játékra ingerli még a felnőtteket is. Ha leharapják a kesztyű egyik ujját, torzójában is új alakzatot vesz fel. Mindig más lesz az összhatás, változik a forma, ahogy komótosan eszegetik. * — Igen, ez csakugyan érdekes, de ... — De lehetne még érdekesebb is — nézett a feleségére a szobrász. — Ugye, erre akartál figyelmeztetni? És tökéletesen igazad van! Ez csak minimális továbblépés a kerek formától, és valóban, az ember ne legyen Tóth-Máté Miklós Lángos igénytelen még egy lángossal szemben sem. Ma mindenesetre megcsináljuk ezt a szériát, de holnapra valami újabbat gondolok ki. A z emberek érdeklődve mustrálgatták a kesztyű alakú lángosokat, még jobban megnőtt a forgalom, annak ellenére, hogy Tálas drágábban árusította őket — Aki olcsóbbat akar, az vegyen kereket — oktatott ki egy méltatlankodó vevőt, és fejével a szomszédos lán- gossütöde felé intett. — A magam részéről beérem igényesebbekkel, akiknek nem mindegy, mit sóznak, és tüntetnek el a gyomrukban.. Hölgyeim és uraim, nálam erősen dominál az esztétikum is! A következő napokban meglepő formákat eszelt ki. Izgalmas, absztrakt kompozíciók születtek a tésztából, furcsán meghökkentő alakzatok. A vevők csodálkozásánál csak az áruk volt nagyobb, így érthető, ha egyre kevesebben vásároltak az értékes lángosokból, inkább csak nézegették- őket, aztán átpártoltak a szomszédos lángossütőhöz — hagyományosan kerek lángost enni, hagyományos áron. — Az emberek nehezen szokják meg az újat — mondta' a feleségének elgondolkozva Tálas Tas. — Az viszont természetes, hogy ezeket a lángosokat nem árulhatjuk bagóért. A belefektetett energia, az ötlet, a gondolat... És tudod mi jár örökösen az eszemben? Hogy lehetne néhányat kisplaszti- kaszerűen is megcsinálni ! Aktokat, népi motívumokat belekarcolva ... Gondoljunk a külföldiekre! Hadd dicsekedjenek el otthon a magyar lángosokkal ! Ez igen! Lángosplasztika a Balaton partján! Meglátod, majd újra fellendül a forgalom! Van néhány dolog, amit szeretek. Például elüldögélni vadidegen társaságban. Ezzel Ljudmil barátom is tiszában van, és folytonosan magával cipel engem is. Most is ez történt. Egy tágas teremben üldögélünk, cigarettázunk és Red Ste- wartot hallgatjuk. A háziasszony, egy velünk egyidős hajadon, gondoskodik rólunk. — Mit iszik az úr? — kérdi tőlem. — Az úr szilvát' iszik! — válaszolok, és nem veszem észre, hogy blamálom magam. Ljubomil barátom bokán rúg, s én azonnal helyesbítek: — Természetesen csak akkor, ha a whisky már elfogyott. Kiderült, hogy a whisky még nem fogyott el. Ülünk, isszuk a whiskyt, is hallgatjuk a zenét. Egy "elurzekés fiatalember ül mellettem. Hirtelen felem fordul: Még aznap nekráftt, hogy elkészítse az első langos- plasztikát. Rengeteg vázlatot, skiccet összegyűrt, amíg végül az egyiknél megállapodott. És egy hét múlva dugig volt különböző lángos- kompozíciókkal meg bámészkodókkal a sütöde. Csak éppen vevő nem akadt egy sem. Nézelődtek, mint egy kiállításon, nevetgélve vitatták a borsos árakat, aztán az ínycsiklandó élménytől kiéhezetten átballagtak a szomszédos sütödébe kerek lángosért — Érthetetlen — csóválta a fejét Tálas Tas —, hát most mondd meg, sok az a kétszáz forint ezért a matvó- diszítésűért? Vagy a k'ecske- körmös stilizációért az a háromszáz? Vagy a szőlőfür- tős aktért az az öt? Baga- tell árak! Csak a színük ne lenne ilyen egyformán sárga! És ez a zsírszag, ez már egyszerűen elviselhetetlen! —■ Mit akarsz? Milyen legyen egy lángos? Megsózzák, megeszik és kész! — Ezeket? — A szobrász fölháborodva bámult az asz- szonyra. — Mi az, hogy megeszik? Csak azért vajúdtam velük, hogy azután megsózzák, megegyék és megemésszék?!... Hát már arra sem méltó egy Tálaskompozíció. még ha történetesen tésztából is készült, hogy föltegyék otthon a falra? Mondjuk, stílszerűen, a konyhában, esetleg két cseréptányér vagy fakanál közé? — De az Istenért, ne , beszélj őrültségeket! Ne téveszd össze a lángossütödét egy kiállítással! —Kiállítással? Látod, ez nem is rossz, nem ártana néhány barbárnak megmutatni a szakmában, hogy én még egy iángosból is ... De nem, mégsem, amilyen irigy disznók, még megzabálják vagy osszeharapdálják nekem az egészet! — Na és? — nézett rá évődve az asszony. — Mi történik akkor, ha megeszik? A lángosnak, végül is ez a sorsa. De te megcsinálhatod újra időtálló anyagból, mondjuk bronzból... Nem gondolod? T álas Tas a feleségére nézett, aztán elnevette magát. — No igen — mondta —, hát persze, hogy megcsinálom! Hiszen ismersz, milyen konok vagyok, ha én egyszer valamit a fejembe veszek ... ! Pedig tudod, hogy ez a lángossütöde nem is lett volna bolondság? Csak hát... negyvenen túl nagyon nehéz megszokni a zsírszagot. Fenemód nehéz! Hidd el, csupán ez mindennek az oka. — Csak ez? .. 1 Tálas Tas nem felelt, a tekintet nagyon messze, va- lahql a műterem táján kalandozott, aztán sóhajtva leemelte egyik frissen készült, méregdrága lángosplaszti- káját, megsózta jól, és lassan, komótosan befalta az utolsó zsírcseppig. Rumen Balabanov ¥ Édes élet — Szabad vagy! — Milyen értelemben? — kérdem, és az az érzésem, hogy összetéveszt valakivel. — Ügy általában .. . Azt csinálsz, amit akarsz? Nagyon ostoba képet, vághattam, mert a velurzekés folytatja. — Nem túlzottan? En se! De nem merem kimondani. Én költő vagyok! Verseket írok... De nem akarja senki se kinyomtatni! Hát miféle szabadság ez?! Kértem, hogy adja elő valamelyik versét. — Úgysem fogsz megérteni. Én máshogy írok! Írásjelek nélkül. Akár a franciák .. De azért csak elszavalt egy verset a város szeméről, a csillagokra néző tetőkről, az égből ömlő esőről, / • Nyár. Reich Károly alkotása. Császár István Hazugság az irodalomban Anyám, amikor alkalma van rá, tanácsokat ad a munkámmal kapcsolatban. Azt hiszem, ugyanígy tesz a négy testvéremmel is, mert ő mindenhez ért — még ahhoz is. amihez nem. A sokat tapasztalt asszonyok módján az élet általános igazságait ismeri, mint egy filozófus, ezért meg tudja mondani a húgomnak, hogyan szerezhet jobb beosztást a külkereskedelmi vállalatnál, az öcsémnek, hogy érdemes-e «marx és leniniz- must-x tanulni — szándékosan torzítja el az idegen szavakat, és ilyenkor várja, hogy rászóljunk: tudja, hogy a melankóliával idegorvoshoz kell-e menni, vagy pedig össze kell veszni valakivel. Pedig soha nem dolgozott külkereskedelmi vállalatnál, bele sem nézett a történelmi és a dialektikus materializmusról szóló egyetlen könyvecskébe sem. életében nem ment pszichológushoz, tanácsaiban mégis van valami mulatságosan ésszerű. Nekem is sokszor ajánl irodalmi témákat, általában a saját élményeit. Legutóbb itt ült nálam, és látva, hogy szokásom szerint borongva és hallgatva bámulok magam elé, mint az életfogytigianra ítélt rab, aki már szökési terveket sem kovácsol, csak várja, hogy eLmúljon az élete, azt mondja megszokott .és ilyenkor nyugtalanító találékonyságával: — Én megmondom neked, hogy mit írjál. .. valami olyat, ami nem igaz. Föl is ébresztett mçrengé- semből ezzel a La Roche- foucault-i vagy chamiort-i bölcsességgel, amit anélkül talált ki, hogy La Rochefou- cault-nak vagy Chamfort- nak a nevét ismerné. — Igen — mondtam. — Nekem is régi vágyam, hogy írjak valamit, ami az elejétől a vegéig hazugság, de ez Bencze József Mezőt cicomázó... Mezőt cicomázó szelekkel komázok, béka-dallal lüktet szívem csöndbe süllyedt. A cimbalmos tücsök szelek ellen tüntet. Csókjaimban csorran csintalan-vérű nyár,' Napból kipergetett napraforgó-vérű nyár. Elhiszem augusztus, hogy születtem érted, ajkunkról a füvek zenélve beszélnek. Elmondják a szélnek, hogy egy csillag éltet, Holddal kalimpáló, gyümölcsöt lerázó szelekkel komázok s vihar-harag ver meg ...! Titokban szöktem el Bajnok Rózsa érted, s elbujdosunk együtt a Napkondás égen. ölbefoglak téged, mint virág a rétén szélben az illatot; s én vagyok a rabod. Szíveden dalolok, mint cimbalmos sugár, egy aranyból való szép mesekapunál-. .. Amikor befejezte, valaki megtapsolta, én azonban sokat sejtetően köhintek. — Vajon nem mered beismerni, hogy tetszik? — szólal meg a velurzakós. — Mert valami új? Nem sablonos .... Ekkor lép hozzánk a 'háziasszony. — Hogyan vélekedik a szerelemről? A velurzakóssal lezajlott beszélgetés után ezen a kérdésen már nem is csodálkoztam. — Demokratikusan — próbálok mellébeszélni. — Jó, ha az ember szeret egy lányt... — Ostobaság! — vág közbe a háziasszony. — Csak valakit nem szeret az ember, Az mindenkit akar szeretni ... Összeszorította a szemét es a száját, és hirtelen a fiú felé fordult. — Te is ostoba vagy! Nem mondasz semmi érdekeset... Aztán a szoba másik sarkába távozott. Ljudmil ekkor úgy döntött, hogy távoznunk kell. — Good bye! — mondta a háziasszony. — Dolce vita! — válaszoltam. a hangulatnak megfelelően. — Tessék? — nem értette. De én már leiramodtam a lépcsőn. — Honnan ismered ezt a társaságot? — faggattam az utcán a barátomat. — Tudod... — felelte. — Az az érzésem, hogy eltévesztettem a házat. Ez komolyan unalmas lehetett neked. Akikhez el kellett volna mennünk, sokkal szabadabban fogják fel az életet. Már későre járt, és az utolsó villamos ‘ vezetőjének vörös . voll a szeme. •»(giai' llinuci fordítása nagyon nehéz, azt Íriszem, tehetségtelen vagyok hozza. Egy kevés igazság mindig becsúszik valahol. Anyám az egészből annyit volt hajlandó megérteni, hogy rátalált szomorkodásom kulcsélményére, arra, hogy eredménytelenül töröm a fejem valami nagy hazugságon. amivel igazán híres író lehetnék. — Ajánl nekem ilyen történetet — mondtam. , — Csak hallgass meg engem — mondta anyám. — De ne nevess. És akkor elkezdi mesélni, kicsit éneklő hangon, mintha diktálna vagy inkább mintha már olvasná egy sereg embernek, . hogy: -Volt egv lány. Tizenhét éves vagy talán még annyi sem volt. é= az beleszeretett egy nős férfiba ... Vagy, várjál csak ... Nem is volt nős, csak együtt élt valami nővel, mert nem akart dolgozni,, és azzal a nővel tartatta el magát. És a szegény lány, amikor megmondta otthon,, mert a2 édesanyjával élt, az nevelte őt is meg a testvéreit, mert az apjuk lument Amerikába. .. Vagy ez talán nem is fontos. Igaz, beírhatod nyugodtan, úgy sem tudják, hogy szegény Pirosról van szó... Nahát szegény lánynak az anyja adott egy pofont jobbról és balról is, és azt mondja: inkább megöllek, mint hogy összeállj egy ilyen csibésszel. De a lánynak semmi sem , használt, odaköltözött ahhoz a férőhöz, albérletbe .. .<* így meséli anyám Piroska nővérének a történetét, amely tele van megalázással és viszontagsággal. Piros ott marad két gyerekkel, aztán meghal a háború alatt, kórházban, fiatalon, éstönk- remenve, a kórháznak nincs ablaka és nincs gyógyszer. — De Hát ez nem jó, mert igaz — mondom anyámnak. — Majd úgy írod meg, mintha nem lenne az... — Hogyan? — Hát fiam, fantáziáira kell. Nem szeretető nyugtalanítani anyámat a zavaros telkemmel és esztétikai értekezésünk ezzel véget is ért. Pedi, ha még elmondtam volna neki: nem hogy képzelni, még álmodni sem tudok olyan furcsaságot, vagy ‘szörnyűséget, amiről ne tudnám, hogy megtörtént már valahol, vagy éppen most történik: Nem rosszhiszemű vélemény ez az emberiség történelméről, hanem mindenféle képzelet veresége a valósággal szemben. És ez természetesen közhely, de talán ott bujkál benne az a hazugság, aminek a megírására anyám biztat.
