Somogyi Néplap, 1980. augusztus (36. évfolyam, 179-204. szám)

1980-08-23 / 197. szám

XXXVI. évfolyam, 197. szám 1980. augusztus 23., szombat i-k-IV-k-k Budapesten tartják kongresszusukat a kontinens geofizikusai és szeizmológusai Ünnepélyes megnyitó az Eötvös Loránd Tudományegyetemen HAMBURG Schmidt lemondta NDK-beli látogatását A Z MSZM PS OMOGY MEGYEi BIGOTT S Á G Á N A K L A P J A Pénteken este az Eötvös Loránd Tudományegyetem aulájában ünnepélyesen megnyílt két nemzetközi szervezet, az Európai Geofi­zikai Szövetség és az Euró­pai Szeizmológiai Unió idei kongresszusa. A két tanács­kozáson, illetve a közös ér­dekeltségű témákat megvi­tató együttes üléseken mint- egv 800 hazai és külföldi tudós, szakember vesz részt. A megnyitón a vendége­ket a házigazda nevében Eörsi Gyula, az ELTE rekto­ra köszöntötte. Az ünnepé­lyes eseményen részt vett és felszólalt Farkas Bertalan űrhajós, Tóth János, a MTESZ főtitkára, valamint a két nemzetközi szövetség elnöke, Stefan Müller és A. K. Ritsema. Az európai geofizikusok­nak ez a hetedik kongresz- szusa, a szeizmológusoknak pedig a tizenhetedik. Ez utóbbiak már tartottak ilyen tanácskozást hazánk­ban. 1003-ban. Csak az utób­bi években vált gyakorlattá, hogy évi kongresszusukat együttesen szervezik meg. hiszen számos megvitatandó téma mindkét európai szer­vezet munkaprogramjában szerepel, így például a most napirendibe kerülő földrengés kutatás, szeizmológiai előre­jelzés, szerves része a geo­fizikának. A kettős kongresszuson összesen 15 témát vitatnak meg szakelőadások kereté­ben. A tanácskozások, elő­adások témái felölelik a bolygókutatást, a föld mág­neses jelenségeinek, a tala­jok fizikai tulajdonságainak vizsgálatát és a geotermikus energia hasznosításának le­hetőségeit. Az augusztus 29-ig tartó kongresszusnak az ELTE, a műszaki és az orvostudomá­nyi egyetem ad otthont. Matematikai konferencia Budapesten Huszonöt ország 260 ma­tematikusa vesz részt azon a konferencián, melyet két neves magyar matematikus, Rí esz Frigyes és Fejér Lipót születésének 100. évforduló­ja alkalmából rendez Buda­pesten a Bolyai János Mate­matikai Társulat és a Ma­gyar Tudcwnánvos Akadé­mia. A nemzetközi konfe­rencia pénteken az akadé­mia dísztermében ünnepi üléssel kezdődött, melyet Polínszky Károly, a Magvar Tudományos Akadémia alel- nöké nyitott meg. Ezt köve­tően az egykori tanítványok emlékeztek meg Riesz. Fri­gyes és Fejér Lipót mun­kásságáról. Mindketten a már világ­hírű magyar matematikai iskola megalapítói: elsősor­Tatabányán rendezik meg a szénbányászat országos központi ünnepségét Az idén Tatabányán rende­zik meg a 30. bányásznap központi ünnepségét. Az or­szágos rendezvényt előkészítő operatív bizottság pénteken Talabányán tartotta ülését, ahol ismertették a bányászo­kat köszöntő programokat. A központi ünnepséget szeptem­ber 6-án á Vértanúk terén, az 1919-es csendőrsortűz bá­nyász mártírjainak tiszteleté­re állított emlékműnél ren­dezik meg. Politikai nagygyűlésen mél­tatják az iparág csaknem 80 ezer dolgozójának munká­ját és kitüntetéseket adnak át az átlagon felüli teljesít­ménnyel dolgozó bányászok­nak. A1 nagygyűlésre az or­szág valamennyi bányavidé­kének képviselőit meghívták, nemcsak a szén-, hanem az érc-, a bauxit- és az olajbá­nyászok küldötteit is. A 30. bányásznap alkalmi­ból a tatabányai népházban megnyitják a bányászat át­alakulását, 35 éves fejlődését reprezentáló kiállítási, ame­lyet a későbbiekben bemutat­nak az ország többi bányavi- j dekén is. Szeptember 6-án és |7-en gazdag kulturális és (sportműsor is várja a tata­ibanyai országos ünnepség résztvevőit. A tatabányai központi ün­nepséget megelőző napokban az ország minden bányaüze­mében köszöntik a bányászo­kat. Ezeken az üzemi ünnep- .aegeken 630 millió forint hü- nzt fizetnek ki es 6000 szénbányásznak több évtize­des munkája elismeréseként átadják a Bányászati szolgá­lati' érdemérmet. ban a matematika egy vi­szonylag új agában, a függ­vények világát, kutató analí­zisben alkottak maradandót. Riesz munkája nyomán fejlődött . ki az úgynevezett funkcionál-analízis, amely főként a fizikában fölvető­dő problémák megoldására használható módszer. Fejér viszont a trigonometrikus sorok elméletének alapjait rakta le, segítséget nyújtva ezzel az egész analízisra vo­natkozó kutatásoknak. Nekik is köszönhető, hogy az ana­lízis néhány módszere, mint például a differenciál- és az integrálszámítás egyre in­kább hozzátartozik életünk­höz, mindenesetre ma már mindkét módszert újra ok­tatják a középiskolákban. Az ünnepi ülés után a konferencia résztvevői a Me­ző Imre úti temetőben meg­koszorúzták Riesz Frigyes és Fejér Lipót sírhelyeit. Ezt követően megkezdő­dött a Függvények, sorok, operátorok című konferencia tudományos programja. A matematikusok három szek­cióban, a komplex és valós függvénytan, az aproxdmáció elmélet és az operátor elmé­let témakörében fejtik ki és vitatják' meg vizsgálataik legújabb eredményeit. A matematikai konferen­cia augusztus 28-án fejezi be munkáját. / Helmut Schmidt nyugatné­met kancellár lemondta kü­szöbönálló NDK-beli látoga­tását, amelynek során au­gusztus 28-án és 29-én Ber­lin közelében találkozott volna Erich Honeckerrel, a Német Demokratikus Köztár­saság Államtanácsának elnö­kével. A hírt Klaus Bölling, a nyugatnémet kormány szóvivője pénteken jelentette be Hamburgban, ahol a kancellár szabadságát tölti. A bejelentést megelőzően Schmidt hosszas tanácskozást tartott legközelebbi munka­társaival. A vízi erőmüvek létesítésénél, ha körültekintően járnák el. hármas célt érhetnek el a tervezők. Csökkenthetik az árvízveszélyt, s ezzel jókora területeket állíthatnak a me­zőgazdaság szolgálatába, s olyan ríztartalékokat teremthet­nek. amelyek a tervszerű öntözés céljait szolgálhatják. Har­madsorban a vízi erőmű elektromos áramot termel. A Szov­jetunió bőven el van látva vízi erőmüvek telepítésére alkal­mas gyors folyású, nagy vízhozamú folyókkal. A Zeján néhány évvel ezelőtt vízi erőmű létesítését határozták el, s a hat, egyenként 2/5 mega wattos turbinából négy muris áramot ad kettő meg ezután készül el. Exportfejlesztés közös kockázat alapján Megalakult az Interinvest külkereskedelmi társulás Harmincnyolc külkeres­kedelmi, vállalat, valamint a magyar külkereskedelmi bank létrehozta az Interin­vest Külkereskedelmi Fej­lesztési Betéti Társulást, amelynek tagvállalatai a közös érdekeltség, a kölcsö­nös kockázat alapján fejlesz­tési, alapjukból hozzájárul­nak sikeresnek ígérkező vál­lalkozásokhoz. Dergács Ferenc, az Inter­invest igazgatóságának elnö­ke, a Monimpex vezérigaz­gatója pénteki sajtótájékoz­tatóján elmondta, hogy a vállalatok anyagi erőinek egyesítése lehetővé tesz olyan fejlesztéseket, amelyek lényegesen megnövelhetik egyes termékek versenyké­pességét, a gazdaságos ex­port fokozását. Minden ötletet, minden ja­vaslatot alaposan megvizs­gálnak. » valamennyi tagvál­lalatnak érdeke, hogy ólvan tervek végrehajtására sza­vazzanak meg pénzt, amely a. legrövidebb időn belül minél nagyobb nyereséget hoz. Siker esetén ugyanis tekintélyes részesedést kap­hatnak a tagvállalatok, a részesedés azonban elmarad­hat. ha a vállalkozások nem eléggé megalapozottak. Az igazgatótanács alakuló ülé­sén csaknem 1,2 milliárd fo­rint betétet jegyeztek a tár­sulásban résztvevő vállala­tok, amit három év alatt fi­zetnek be. Azzal számolnak, hogy a kővetkező években a jegyzés lényegesen tovább növeli « társulás pénzállo­mányát, Sok tapasztalat bi­zonyítja. hogy a vállalati pénzeszközök koncentrálása az exportfejlesztő vállalko- z,ásokban is sokkal nagyobb e'-edménnyel jár, mint ha viszonylag kis összegeiket a vállalatok külön-külön hasz­nálják fel. A közös kasszá­ból kiegészít hetők például azok a hitelek is, amelyeket a Magyar Nemzeti Bank nyújt a leggazdaságosabb exportbövitő beruházások­hoz. Magyar-román barátsági nap Kaposváron Román vendégeket fogad­tak tegnap Kaposváron a Hazafias Népfront Kaposvár városi bizottságán. A ro­mán nagykövetség képvise­letében dr. loan Chira pro­fesszor, nagykövetségi taná­csos és Andrei Oancea má­sodtitkár jött el a magyar—■ román barátsági napra. Novák Ferenc városi nép­fronttitkár tartott tájékozta­tást Kaposvár gazdasági, tár­sadalmi és mozgalmi helyze­téről, eredményeiről, tervei­ről. A vendégek megtekintet­ték a belvárosi, a Kalinyin és a Béke—Füredi-lakótele­pet, illetve a Hippi-Rónai Emlékmúzeumot. Délután a Nagykanizsai Bútorgyár kaposvári gyáregységében barátsági gyűlést tartottak; ezen dr. loan Chira nrofesz- szor, nagyköve,ségi tanácsos tartott tájékoztatót. Arról is beszélt., hogy hazája augusz­tus 23-án ünnepli felszaba- duiasat a fasiszta iga alól. A magyar—román barát­sági nap a szennai falumú­Bővítik a terveket Családi és kis társasházak zeumban fejeződött be. A vendégek. a vendéglátók es Horvath László, a Hazafias N epíroní országos Utkarsa­gonnk osztói v vezető-helyet­tese. aki végig részt vett a progranv .kon, értékelték a lalogaUsk Az ország második 15 éves lakásfejlesztési prog­ramjának megfelelően a magánlakás-építésben mind jobban előtérbe kerülnek az építési területet gazdaságo­sabban hasznosító beépítési formák, mint a családi há­zak csoportos telepítése sor- és láncházas megoldással vagy többszintes társashá­zakkal. A népgazdaságnak és az érdekelt. lakosoknak egyaránt gazdaságos es kor­szerű telepítési formák gyor­sabb elterjedésének azonban gátat szabott, hogy ezeket a házakat jobbára hagyomá­nyos módon építették, bár voltak kezdeménvezések kor­szerű technológiákra is. A fejlesztés, a kibontako­zás meggyorsítása érdekében az EVM, a minisztérium magán lakásépítési célprog­ram bizottsága, a Heves megyei Tanács, a Szövosz és az OTP most országos pályázat kiírásával a korsze­rű öntözntt-betonozásos tech­nológiával a csoportosan te­lepített családi házak és kis társasházak tervcsaládjai­nak kidolgozására hívta föl a tervezőket. E javaslatok alapján egészítik ki a ma- gánlakásépités ajánlott ter­veinek gyűjteményét,. Így kedvező feltételeket terem­tenek a gazdaságos es kor* szerű telepítési formák gyor­sabb elterjedésének, az ön­tött-betonozási technológia ugyanis jelentős tartalékot kínál ebben a munkában. A pályázóknak fontos fel­adata, hogy megfelelő gyár­tással megalapozott öntött (tjiteri eljárások alapján szítsék el a csoportosan te­lepíthető magánlakások gazdag változatainak terve­it. A csoportházak kategó­riájában készítsenek korsze­rű terveket földszintes sor­házakról, kétszintes lakások­kal, berendezett emeletes sorházakról, láncház-válto- . zatokról, s mérlegeljék a te­tőtér-beépítés, a garázsépítés lehetséges variációit is. Álta­lában 4, 5 és 6 személyes la­kásokat. tervezzenek, s kí­náljanak korszerű választé­kot nappalival, félszobákkal, korszerű étkezési változatok­kal stb. rendelkező lakastí- pusokbói. A pályázati kiírást mái átvehetik az érdeklődők a magvar építőművészek szö­vetségének titkárságán, s a kész terveket legkésőbb de­cember 1-ig ke!l beküldeni. A legjobb tervek díjazására és megvásárlására 34n ezei forintot irányoztak elő. A bírálóbizottság december 20- ig hirdeti ki a pályázat eredményét. (MTU

Next

/
Oldalképek
Tartalom