Somogyi Néplap, 1980. augusztus (36. évfolyam, 179-204. szám)

1980-08-20 / 195. szám

KÉT EMBER — EGY ÉLET Egymás szájából vettük ki a füstöt „Őrizzétek becsülettel” Csapatzászló-átadás Kaposváron, Siklóson — Örömöm az életben? — Kérges, ráncos kezével zavartan törögeti porszínü kabátja szélét. Segélykérőén pillant társára. Nyilván so­hasem kérdezték erről és ő sem gondolt rá. Végre meg­szólal: — Kimondhatom, ahogy van? No, hát mikor egybekeltünk a feleségem­mel, aztán szerelmesked­tünk. — Miért vállaljak még mindig? — Pénzért el nem jön­nénk. De a termény, az na­gyon kell. 65 kiló a napi bér. Igaz, 12 órát dolgozunk. — Nem így értettem. Ilyen korban miért vállalják? Nincs gyerekük, aki segíte­ne, aki pihenésre biztatná magukat? — Dehogy nincs: nekem A közelben álló asszonyok nevetnek. — Igaza Is van, papa. Mondja csak ki ! Az öreg már bánja, hogy beszélt. Egy perccel később újra felzúg a borsócséplő gép, a két bácsika folytat­ja a zsákolást. Az idén 22-en jöttek Nóg- rádból vendégmunkásnak az osztopáni tsz-be. Legtöbb­jük szabadságos bányász vagy nyugdíjas. Köztük a két legidősebb Mukkz József és Kelemen Pál. Mindketten nógrádszakáliak, 74 évesek. Zsákolnak, kazlaznak, va­gont raknak; elvégzik, ami­re helyben nincs ember. három fiam - is van. Mond­ják is, hogy maradjak már, de aztán mikor hazajönnek csak keresik a sonkát meg a baromfit, amit elvihetné­nek. Szóval : kell az a ter­mény. Tudja, mifelénk meg nem terem. — Mikor kezdett dolgoz­ni? — Nyolc évesen mentem vízhordónak a kubikosokhoz, azután summásnak álltam; 14 éves koromban már arat­tam. Sokáig voltam vándor­kubikos is; bejártam aa egész országot — De hát ma is csak ezt csinálja Változott egyálta­Szakmai tanfolyamokon a dolgozók ogytizede (Tudósítónktól.) A marcali áfész nagy gondot iordít arra, hogy a kereskedelem, vendéglá­tás számára megfelelő' tu­dású szakmunkásokat nevel­jen. Egy-egy évben átlag 15 tanuló lesz kereskedővé itt az iskola és a szövetkezet összefogásával. Természete­sen ez a létszám nem fede­zi a szükségleteket, kényte­lenek szakképzetlen dolgo­zókat is alkalmazni — ők aztán- felnőtt fejjel, munka mellett szerzik meg a szük­sége* ismereteket. A marcali szövetkezet 1972 óta szervez rendszeres szak­munkásképzést, illetve szak­in tinkás-továbbképzést. S nemcsak saját dolgozóinak oktatásáról gondoskodik: Marcaliban látogatják a két­éves bolti és vendéglátó- eladói, boltvezetői, pedagó­giai minimum-, eladóto­vábbképző és pénztárosto­vábbképző tanfolyamokat a halatonmáriai, a böhönyei meg a lengyeltóti áfész dol­gozói is. A kereskedelmi és vendég­látó-szakemberek képzésé­hez, továbbképzéséhez szük­séges előadók a szövetkezet szakvezetői, a helyi gimná­zium és szaközépiskola ta­nárai, . esetenként más elő­adók. Egy-egy tanévben het­venen szereznek képesítést a Marcaliban megrendezett tanfolyamokon. Az utóbbi években kiemelten törődnek a boltok és vendéglátóegysé­gek eladóinak, vezetőinek továbbképzésével. Az 1980— 81-es tanévben is indul ilyen tanfolyam, ezt összekötik a pénztárosok továbbképzésé­vel. Egy-egy osztály Íétsqí- ma 22—25 íő. Marcaliban ebben az év­ben kezdi meg a III. évet az a 22 dolgozó, aki bolti el­adói, illetve vendéglátó-el­adói szakmunkás-bizonyít­ványt akar szerezni, A bolt­vezetői tanfolyamon 25-en vesznek részt. A szakmai képesítés meg­szerzésén túl a politikai tu­dás elsajátítására is nagy gondot fordítanak az áfész- nál: a marxista esti egyete­men tanulnak, hatan mar­xista középiskolába járnak. Az idén is indít a párt-, a KISZ- és a szakszervezet politikai oktatást. — örülnek? A lakóbizottság elnöke le­veri a földet a gereblyéröl, amellyel az előbb az utolsó simításokat végezte az út mentén, ránéz a kerítés előtt álló feleségére, s kettőjük nevében válaszol: — Természetesen ... Meg­érdemeljük ezt az utat. Én is sokat mozgósítottam itt, az Erdei Ferenc utcában. Min­denki szívesen jött, akár az árkot metszettük, akár más munkát végeztünk. S most mindnyájan örülünk — mu­tat a házakba visszainduló szerszámos szomszédokra —, hogy ilyen szép az utunk. Balogh János a cukorgyár­ban dolgozik, felesége a kór­házban. Most az asszony ve­szi át a szót: — így azért kényelmesebb lesz. — Itt nevelkdetem, s bi­zony térdig sárban jártunk, esős időben. Még olyan is megfordult a fejünkben, hogy beköltözünk a városba. Most azonban mai-adunk; ez az út még a ház értékét is megnövelte. Aztán több ház­nál már kocsi is van, mind­járt könnyebb a közlekedés. Most már úgy vagyunk az utcabeliekkel együtt, hogy nem cserélünk. Megnézzük végig az utat. A két »testvérét« is: a Megy- gyes és a Szabó Pál utcában. Hivatalos kifejezéssel a vá­rosi könnyűszerkezetes út­építési program részei. Aki járt itt akkor is, amikor az Ián valami? A lapát régen is törte a tenyeret, és a zsák ma is úgy nyomja a vállát. — Nem is lehet azt. el­mondani, mennyire más ma. Autóbusszal hoztak bennün­ket. Rendes szállásunk, há­romszori élelmünk van. Amit ' megkeresünk, házhoz szállítják. Azelőtt nem így volt . . . — A gyerekeim nem hi­szik el, amit a régiről mon­dok — vette át a szót a má­sik. — Az'ember a vállára kapta a szerszámokat, a nadi'ágszijára akasztott egy bögre rántást, egy zsákba krumplit, aztán gyalog in­dult. 40 kilométert mentünk egy nap. Mindenki magának főzte a lebbencsét; már ha maradt még mit megfőzni. Volt, hogy az egy hétre Vitt élelem már péntekre elfo­gyott. Még nagyobb kincs volt a dohány. Emlékszem, sokszor egymás szájából vet­tük ki a füstöt. „ — Volt valaha üdülni? — Nem. Én is bejártam az országot, de a Balatont még nem láttam. Idefele jö­vet nagyon meresztettem a szememet, de olyan gyorsan jött a busz, hogy nem vet­tem észre. — Az effélék valahogy kimaradtak az életünkből. Igaz, akkor se nagyon töre­kedtünk, mikor már tehet­tük volna. Tudja, aki az éle­tét végigdolgozta, annak a munka már olyan, mint a levegő. Végül már csak ez tart életben. Mikor 45-ben a hadifogságból hazajöttem, a házunk helyén bombatöl­csért találtam. Szóval akkor is a munka mentett meg. Bányásznak álltam. — Voltaképpen jó az, hogy a gyerekeim nem hi­szik el, amit mondok; hogy annyira elképzelhetetlen ne­kik az a sok nyomor. Az egyik már egyetemet is vég­zett — gyógyszerész —, de a másik is leérettségizett. Pesten laknak. — Miért nem próbálják 1 meg legalább egyszer a jót? Akárha itt letelt a két hét... — Valahogy idegen va­gyok ebben a világban. Pes­ten azt sem tudom, hová lehet lépn„ Mindenki szalad, nincs kihez szólni. A kira­katokban annyi a tarkaság, de a legtöbbről azt se tu­dom, mire való. Itt a csa- patban ismerem a társakat Mindig kerül egy kis tréfa. Tudom, mi a dolgom, és el is végzem. Soha nincs pa­nasz rám. Megbecsülnek. .Tartozom valahóvá. Ha már így kiszedte belőlem: igazá­ból ezért jövök. Bíró Ferenc Bensőséges ünnepség zaj­lott le tegnap Kaposváron a Táncsics Mihály laktanyá­ban. Bögöly Gyula alezre­des egységének csapatzászlót adományoztak a VBKM Vil­lamossági Gyárának dolgo­zói. Kürtszó jelezte dr. Mórocz Lajos vezérőrnagy, seregtest- parancsnok érkezését, akit dr. Berki Mihály vezérőr­nagy, a magasabb egység parancsnoka kisért. A Him­nusz elhangzása után meg­kezdődött az ünnepség. Ezen a gyár dolgozóin, vezetőin, a szocialista brigádok képvise­lőin kívül mégjelent Deák Ferenc, a városi pártbizott­ság első titkára és dr. Ba­logh János, a városi tanács vb-titkára. Ismertették a honvédelmi miniszternek a zászló ado­mányozását engedélyező parancsát, majd Tóth István, a gyár gazdasági igazgató- helyettese köszöntötte a ka­tonákat. 1 — Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy doigozóihk adományozhattak csapat- zászlót a negyedszázados ju­bileumát ünneplő egységnek. Gyárunk és az egység kato­nái között jó kapcsolat, együttműködés alakult ki. A zászló erősítse tovább ezt a baráti kapcsolatot, őriz­zék becsülettel, érjenek el a jövőben e zászló alatt ki­emelkedő kiképzési eredmé­nyeket szocialista hazánk védelmében! — mondotta, majd átadta a gyár munkás­őrei által magasba emelt zászlót Borbély Antal mér­nök főhadnagy egységpa­rancsnok-helyettesnek. Ezt követőéit szalagot kötöttek a csapatzászlóra: dr. Mórocz Lajos vezérőrnagy a honvé­delmi miniszter nevében, Zomi László, a villamossági gyár pártbizottságának tit­kára a gyár dolgozói, kom­munistái, Berkenyéi Dezső főagronómus a kaposfőá Kos­suth Tsz, Bogdán János pe­dig az 503-as Ipari Szak­munkásképző Intézet nevé­ben. Dr. Mórocz Lajos vezérőr­nagy tolmácsolta a honvé­delmi miniszter és a sereg­test parancsnokságának, ka­tonai tanácsának üdvözle­tét. Elismeréssel beszélt az egységről, a katonák helyt­állásáról, akik eddig négy­szer érdemeleték ki az élen­járó címet: Azt kérte, őriz­zék becsülettel a zászlót, amelyet az élüzem címet négyszer' kiérdemelt villa­Dr. Mórocz Lajos vezérőrnagy szalagot köt a csapat­zászlóra. mossági gyár dolgozói ado­mányoztak nekik. A jubiláló katonák nevé­ben Borbély Antal főhad­nagy tett erre ígéretet, majd az ünnepség a katonák dísz- menetével ért véget Csapatzászló-átadási ün­nepség zajlott le az ünnep alkalmából szomszéd me­gyénkben, Siklóson is. A pé­csi határőrkerület személyi állománya felsorakozva vár­ta .az esemény résztvevőit, a két megye párt-, allami és társadalny vezetőit, a ha­tárőr-parancsnokság és a fegyveres testületek képvise­lőit. Vezényszavak pattog­tak, s a Himnusz elhangzása után felolvasták a belügy­miniszter parancsát. A ha­tárőrkerület katonái — akiknek kisebb részük So­mogy déli végein védi ál­lamhatárunkat — becsüle­tes helytállásról, fegyelme­zett magatartásról, áldo­zatvállalásról tettek tanúbi­zonyságot az utóbbi évek­ben. Példaadó kapcsolatot teremtettek a falvak, üze­mek lakóival, dolgozóival s velük együtt teljesítették hazafiúi, katonai, küldetésü­ket. Az együttműködés, a köl­csönös megértés jelképesnek is felfogható, hogy az ün­nepi alkalomból a Munka Vörös Zászlaja Érdemrend­del kitüntetett Mecseki Érc- bányászati Vállalat munkás közössége adományozott csa­patzászlót határőreinknek. Tóka Jenő vezérigazgató em­lékezett meg á fegyveres erők' és a munkások együvé- tartozásáról, s biztosította a katonákat arról, hogy a dolgozó emberek figyelme, érdeklődése es megbecsülése övezi határőreink bátorságát, férfias helytállását. Beszélt az ugyancsak rendkívül fon­tos küldetést végző ércbá­nyászok munkájáról, sike­reiről, feladatairól, s azt kí­vánta: határőreink őrizzék meg a zászlót, legyenek büszkék rá, és államhatá­raink biztonságának megőr­zésével biztosítsák népünk békés alkotó munkájának feltételeit. Gelencsér József ezredes, kerületparancsnok vette át a zászlót, majd válaszbeszé­dében köszönetét mondott azért, hogy e nagy nevű, ma­gas kitüntetést elnyert mun­kásközösség adományozott zászlót állományuknak a hősiesség, az elszántság, a becsület jelképeként. »Büsz- kék vagyunk rá, és becsü­lettel megőrizzük csapat- zászlónkat-« — mondta. Somogy kommunistái nevé­ben Tanai Imre, a megyei pártbizottság titkára; a fegy­veres testületek, a Hazafias Népfront, a KISZ nevében pedig mindkét megye sza­lagját a szervezetek bara­nyai képviselői kötötték föl a zászlóra. Az esemény be­fejezése előtt Tóth Imre ve­zérőrnagy, a határőrség or­szágos parancsnoka szólt a katonákhoz, a meghívott vendégekhez, majd az egy­ségek díszmenetben vonul­tak el megérdemelt új büsz­keségük, a csapatzászló előtt Toborzó társadalmi munkára Utolsó simítások az Eydei Ferenc utcában. utcák lakói megmozdultak, felnőtt és gyermek szerszá­mot fogott, az tanúsíthatja, hogy páratlan az összefogás Kaposvár toponári városré­szében. — Én azt mondom, hogy az országban kevés példa akad erre — lelkesedik No­vak Ferenc kaposvári nép- fronttitkár. S a krónikás azzal is ki­egészíti, hogy a munkás— paraszt szövetség jelképei is ezek az utak, A termelőszö­vetkezetben és a kaposvári vállalatoknál dolgozó topo- nái'iak ugyanis mindig szá­míthattak az üzemek segít­ségére. Kaptak kedvezmé­nyesen anyagot, gépeket küldtek, s így — a helyiek társadalmi munkáját beszá­mítva — az átlagosnál jóval olcsóbban épültek ezek az utak. — A városrész krónikájá­nak lapjaira ülik, hogy az első könnyűszerkezetes utat 1976. augusztus 20-áit avat­tuk föl... A most elkészült hárommal hétre szaporodott a társadalmi munkában épült ilyen útjaink száma — mondja büszkén Nyári Já­nos, a városrész népfronttit­kára. Előkerülnek a pontosan vezetett számadások. Ezek­ből minden kiolvasható a Veres Péter, a Móra Ferenc, a Szabadság, a December 2.. a Meggyes, az Erdei Ferenc és a Szabó Pál utcai útépí­tésről. A varos: tanacs négy év óta mindenben támogatja a kezdeményezésben, a szer­vesősben példát mutató kör-, zeti nepfrontbizottságot. Itt ugyanis a kimöndott szónak megvan a becsülete. Soha­sem kérnek úgy, hogy nem teszik hozzá pontosan: eny- nyivel segítjük a megvaló­sulást. ' ■— Ki segített a lakókon kí­vül ennek a három útnak az elkészülésében? ) — A cukorgyár gépekkel, a tangazdaság, a villamossá­gi gyár, a KPM Közúti Igaz­gatóság — sorolja Nyári Já­nos. akinek szintén oroszlán- része van a szép eredmé­nyekben. — Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy e három út elkészüléséhez a lakosság csaknem 673 ezer forinttal járult hozzá. A faültetéssel és egyébbel együtt az idei társadalmi munka értéke meghaladja az egymilliót. A három utat ma ünnepé­lyesen átadják. Most már csak egy vágyuk van az ön­kéntes építőknek: ide is jár­jon be a busz, A toborzó a társadalmi munkára nem fejeződött be, szinte mától folytatódik, jö­vőre ugyanis a Váci Mihály' és a Kilián György utcában szeretnének könnyüszerke- -etes utat építeni. Lajos Géza

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom