Somogyi Néplap, 1980. augusztus (36. évfolyam, 179-204. szám)

1980-08-16 / 192. szám

Tűzvédelmi verseny Hárman az árvíznél maradtak Dél­Csörög a 805, robog a tűz- o.ltókocsi; cseng a szerkesz­tőségi ügyelet telefonja, s a tudósító írásának végére odabiggyeszti à már-már közhellyé váló mondatot: a tűz oka az emberi felelőt­lenség, a gondatlanság volt... Ott, ahol betartják a tűz­védelmi előírásokat — sta­tisztikák bizonyítják — lé­nyegesen kevesebb a tűzkár, mint ott, ahol nem tartják be. A vízügyi vállalatoknál szinte mindig napirenden van a tűz megelőzése. Az Országos Vízügyi Hivatal kezdeményezésére kétéven­ként — más-más vállalatok , felhívására — tűzvédelmi vetélkedősorozatot rendez­nek : a múlt ősszel dunántúli Víz­ügyi és Közmű­építő Vállalat hjvta versengés­re a többit Egész évre szóló vetél­kedést hirdettek, s a »végelszámo­lásnál-“ ugyanígy figyelembe ve­szik a tűzvédelmi oktatás megtar­tását, miítt a megelőzött tüze­ket vagy a szem­léltető eszközök készítését. A veisenysoro- zat része volt az a vetélkedő is, amelynek orszá­gos döntőjét teg­nap tartották Ka­posváron a Dél- viép Jutai úti te­lepén, illetve a Tóth Lajos utcai utcai székházban. A házi — azaz vállalati — »csatározá­sok« legjobbjai utazhattak a megyeszékhelyre. Húsz csa­pat jelezte jövetelét, de csak tizenhét érkezett: hárman a Tiszántúli Vízügyi Igazga­tóság, a Vízkutató és Fúró Vállalat, valamint a Körös vidéki Vízügyi Igazgatóság az utolsó pillanatban beje­lentette, hogy az árvízvédel­mi munkák miatt nem tud részt venni a kaposvári ver­senyen. (Árvízi helytállásuk­ért csak dicsérettel szólha­tunk róluk.) De a megjelen­tek között is voltak olyanok, akik egyenesen az árvízi töltésekről érkeztek Kapos­várra. Az illetékes válaszol Van és volt is fékgumi Kerékpár-kesergő címmel augusztus 7-i lapszámunk­ban arról »keseregtünk«, hogy Kaposváron nem lehet beszerezni Kama kemping­kerékpárhoz való fékgumit, csak új fék kapható — szá­zasokért. Glosszánkkal ka- csolatban elküldte szerkesz­tőségünknek észrevételét Tö- kölyi Rudolf, a Titán Keres­kedelmi Vállalat Somogy megyei kirendeltségének ve­zetője. Leveléből idézünk. »A cikk megjelenését kö­vetően személyesen vizsgál­tam meg a fékgumiellátás helyzetét, s megállapítottam, hogy több típusú fékgumiból évek óta folyamatosan — és jelenleg is — megfelelő kész­lettel rendelkezünk. Ugyan­ez vonatkozik a Kama kem­pingkerékpárhoz használatos abroncs fékgumira is ... Ja- 'vaslom. hogy akinek Kama kémpingkerékpárhoz fékgu­mira van szüksége, keresse fel Kaposváron a 115. sz. jármüboltot vagy a Zselic Áruházat, és akkor — a cikk­ben említett háromszázhet- veh-valahány forintos új fék helyett — ötven fillérbe ke­rülő abroncs fékgumit kap­hat; kerékpárját tovább használhatja«. Megfogadtuk a javaslatot, s valóban: kempingkerékpár­hoz való fékgumit mindkét helyen kaphatunk az eladó­tól. Igaz, nem ötven fillérért, hanem három forint ötvenért — de az is lehet, hogy a le­vélben jelzett ár nem erre a gumira vonatkozott. Az Ady Endre utcai boltban más típusú biciklihez való fékgumival is rendelkeznek, a Zselicben ezekkel ugyan nem szolgálhattak, féket vi­szont ajánlottak harmmc- valahány forintért. Egy szó mint száz: nem hiánycikk a fékgumi, és ar­ról is meggyőződtünk, hogy nemcsak az írás megjelené­sét követően adhattak belőle a boltokban ... Köszönjük a kirendeltség- vezető észrevételét A három-három tagú csa­patok az ünnepélyes meg­nyitó után az új ipartelepen gyakorlati versenyt tartot­tak. A rendezők úgy alakí­tották ki a pályát, hogy hasonlítson a munkahelye­ken bekövetkezhető tüzek, i helyszínéhez: a versenyzők a benzintartály föllobbanása után 25 métert futva, 6 kg- os kézi poroltókészülékkel oltották el a lángokat Ki­ki ügyessége, illetve szeren­cséje szerint szerzett ponto­kat csapatának — mert az igazsághoz az is hozzá tar­tozik, hogy bár újak voltak a készülékek, nem mind­egyik működött... Délután szellemi versen­gésre került sor. A csatia­tok minden tagja tesztlapot kapott, s 13+1 kérdésre kellett válaszolniuk. Ezután a megelőző tűzvédelemmel kapcsolatos kérdésekre vála­szoltak, írásban, illetve szó­ban. Az eredményhirdetés előtt * zsűritagok — az OVH és a tűzoltóság képviselőd — örömmel állapították meg, hogy a vízügyi dolgozók jól ismerik a tűzvédelmi előírá­sokat. A tegnapi országos verse­nyen, első helyezést ért el a Tisza menti RVV, megelőz­ve a Délviép, illetve a Nyu­gat-dunántúli Vízügyi Igaz­gatóság csapatát N. J. Megdöbbentően magas szám Az idén 184 vizbefúlás Vízbe fulladt V ég h La­jos 15 éves és Nagy Endre 15 éves kisújszállási, Kalita József 34 éves szigethalmi lakos, Balogh János 26 éves rakodómunkás, Bogdán Jó­zsef 24 éves segédmunkás — és még hosszan sorolni le­hetne a neveket, összesen 184-et. Mind-mind különbö­ző életutak, más-más élet­sorsok, csupán egy »közös vonás« van bennük: ezen a nyáron véget ért az életük. Vízben lelték halálukat... A szám — 184 — önmagá­ban is megdöbbentő. S a körülmények ismeretében elmondható, hogy ezek a vízi tragédiák nagyrészt el­kerülhetőek lettek volna — ha a szerencsétlenül jártak betartják a fürdőzéssel kap­csolatos írott, jogi és leg­elemibb íratlan szabályokat — mondotta, Bohár János, az Országos Rendőr-főkapitány­ság közbiztonsági és közle­kedési csoportfőnök-helyet­tese az MTI munkatársának adott nyilatkozatában. — Minden ember halála önmagában is tragédia, a gyermekhalál azonban két­szeresen az. Márpedig a víz­be fulladtak nagy hányada az idén a 14 éven aluliak korosztályából került ki. A boldognak indult vakáció, az oda nem figyelés, a nem megfelelő törődés miatt szá­mukra, sajnos, az utolsó is­kolai szünet volt.. Előfordult azonban olyan eset is, mi­kor a szülő is ott volt gyer­meke közelében, mint pél­dául Drenina Péter 9 éves csehszlovák tanuló esetében, aki Siófokon, az aranyparti szabads trandon gumimat­raccal evezett mélyebb vi­zekre, s ott lelte halálát. A gyermekek tragédiája foko­zottan aláhúzza a szülők, il­letve a gyermekekkel fog­lalkozó, rájuk felügyelő pe­dagógusok felelősségét. Az idén a Balatonon tör­tént viszonylag a legkeve­sebb tragédia, és ebben nagy szerepe van a minden eddiginél szerteágazóbb fi­gyelemfölhívó propagandá­nak, a vízi rendészet körül­tekintő tevékenységének. A helyzet még kedvezőbb le­hetne, ha a fürdőzők betar­tanák a szabályokat: a csó­nakokban csak a meghatá­rozott számú személy foglal­hat helyet, gumimatracokon nem szabad mély vízbe evezni, az értelmetlen fejes­ugrások előtt meg kell győ­ződni a víz mélységéről A viharjelzéseket gyakran még ma sem fontosságuknak megfelelően fogadják a für­dőzők, csónakázók, vitorlá­zók. Alapvető szemléletbeli változásra lenne szükség, hi­szen a sárga és a piros ra­kéták nem a szórakozás megzavarását célozzák : em­berek életének biztonságát szolgálják. A kubikgödör, a homok­bányák állóvizei, sőt a halas­tavak is szedik az áldozato­kat Elgondolkoztató az úgynevezett szabad vizek nagy számú áldozata. Ezek a nem karbantartott vizek különös veszélyeket rejte­nek: mélységük ugyanis vál­tozó, gyakran örvényesek, és rendszerint igen alacsony hőmérsékletűek. Ez utóbbi körülmény gyakran vezet halált okozó szívbénuláshoz. — Remélhetőleg nem ért véget még a nyár, ezért vál­tozatlanul hangsúlyozni kell : folyóvizekben, vízfolyá­sokban, természetes és mes­terséges tavakban fürödni csak a kijelölt helyen és azokon a területeken szabad, amelyek nem esnek tiltott rendelkezés hatálya alá. A területileg illetékes tanácsok minden évben kijelölik az alkalmas vizeken a fürdőhe­lyeket, határait a parton táblákkal, a vizeken bóják­kal jelölik. Hiába azonban minden gondoskodás, ha vannak, akik fittyet hány­nak a jelzéseknek. A két említett diák, Végh Lajos, és Nagy Endre például Ve­lencén az Expressz-táborban jutalomüdülésen vett részt, s a Velencei-tóban tiltott helyen fürdőit. Ha figyelem­be vették volna a táblákat, szüleik nem hiába várták volna őket haza. — Senki nem kívánja, hogy az üdülésre, pihenésre szánt idő alatt mások fel­ügyeletével kelljen akárki­nek is foglalkoznia. A vízi szerencsétlenségek, halálese­tek megelőzésében azonban mindenkinek van feladata: az állami, a gazdasági, a társadalmi szerveknek és az egyes állampolgároknak egy­aránt. Különösen fontos, hogy az ember életéért ér­zett felelősségben osztozza­nak a pedagógusok, az úttö­rők, a KISZ-esek, az üdü­lő lakói, a táborozok, az önkéntes segítők. Családi pótlék központi utalványozással Először fizetik az emelt összeget - Törzsszám a jogosultaknak Augusztusban fizetik elő­ször a rendelkezés nyomán fölemelt összegű családi pót­lékot azoknak a családok­nak, ahol a gyermekek szá­ma három vagy ennél több, a két gyermeket egyedül ne­velő szülőknek, továbbá a tar­tósan beteg, illetve súlyosan fogyatékos gyermekek után. A Somogy megyei Társada­lombiztosítási Igazgatóság területén ennek az emelés­nek az összege az első kifi­zetés alkalmával mintegy 210 ezer forint, s ebben nem sze­repel az a pénz, amit az üzemi kifizető helyeken ad­nak át a dolgozóknak. Az augusztusi kifizetések­nél azonban nemcsak az emelt összeg jelent majd vál­tozást, hanem a kézbesítés időpontja is eltér az eddi­gitől. Geicz Gézánétól, a tár- sadálombiztosítási igazgató­ság csoportvezetőjétől ezzel kapcsolatban a következő tá­jékoztatást kaptuk. — Az idén július 1-től mi is úgynevezett törzsszámazo- nosító rendszerben dolgo­zunk, s igazgatóságunk terü­letén bevezették a központi utalványozást. A módszert próbaképpen már korábban is alkalmazták a budapesti, a győri és az egri igazgató­ságnál, s miután a tapaszta­latok azt mutatták, hogy a kísérlet bevált — az egysé­ges rendszerben gyorsabbá, PIACI KÖRKÉP Á vásárlóknak is beborult A műit hete kánikulát kö­vető árvárakozást némiképp lehűtötte tegnap a kapos­vári hetipiac. A gyümölcs ára nem mérséklődött és a zöldségféléknél is csupán a paradicsomnál meg a pap­rikánál volt változás. A paradicsomért 3,50-et kértek, de a legkívánato­sabbat sem adták 7-nél drá­gábban. Ennyibe került a kommersz paprika is ; a ta­vát 12—16-ért mérték kilón­ként. A kaposvárinál is olcsóbb — 5—6 forintos — paprikát mérnek a Dél-Alföldön, ugyanakkor háromszor eny- nyit kérnek érte Debrecen­ben és Komlón, A paradi­csom kilója országszerte tíz forint a(latt van, csupán Veszprémben kerül 14 fo­rintba. Hét forint volt a zöldbab, a fejtett bögrénként 14. Nem mostanában fordult elő, hogy a somogyinál bár­hol is olcsóbb legyen a bur­gonya: itthon hat a »piros fajták« kilója, miközben Kecskeméten egy forinttal, Szolnokon 60 fillérrel ol­csóbb. Komlón a legdrá­gább: 8 forint. A hagyma országszerte 8 10 forintba kerül, csupán Szegeden adják 6 -ért. Itt­hon mutatóban volt csak tök és salátauborka. Mind­kettő ára két forint alatt van. Az uborka . hatért már csemege. 12-ért adták a kar­fiolt; a káposzta kilója 3 forint, csakúgy, mint a zöld­ség csomója. A standok első sorába* 20 forint volt a szekfúgomba literje, míg a második sor­ban ugyanazt 14-ért kínál­ták. A rókagomba kilója 70 forint. Tízzel olcsóbb a »vadsampion«. A hét eleji hűvös napok után gyérebb volt a gyü­mölcsválaszték, romlott a kínált portéka minősége. Továbbra sem dúskálhatunk kajsziban; a lekvárnak való kilója 10, a némiképp kí­vánatosé 15 forint. Szegeden és Győrbe* ennél is drá­gább. Szemet gyönyörködte­tő csupán a 20 forintos őszi­barack. Mindenhol ennyiért adták a színejaváit Csupán Szegeden, Kecskeméten és Békéscsabán olcsóbb: 10— 14 forint. Jóllehet 7,50-ért is lehe­tett kapni a görögdinnye ki­lóját, igazán bizalomgerjesz­tőit azonban tízért adtak. A sárgabélű 8—9-ért fogyott Mindenki ropogós cseresz­nyének vélte a szilvát, amelyért a gazdája 8 forin­tot kért. Az alma és körte 10—15 forint volt. Drágul a tojás. Nálunk 1,80-ért adták, de több nagy városban már két forint körül volt az ára, csak Bé­késcsabán láttak 1,60-ért. A baromfipiac mérsékelt keresletére jellemző, hogy a kacsának párját 150 forint­ért kínálták. Ugyanennyiért ajánlottak egy pár tyúkot. A pecsenyecsirke kilója most 45 forint. Ennél csak Szolnokon és Debrecenben drágább: 1—2 forinttal. B. F. egyszerűbbé és megbízha­tóbbá válik az ügyintézés —, kiterjesztették az ország va­lamennyi igazgatóságára. Ed­dig az volt a gyakorlat, hogy a központilag készített utalványokat megküldték ne­künk egyeztetés végett, az­tán mi adtuk postára; most a Posta Számítástechnikai Szervezési Intézete közvet­lenül továbbítja a pénzt a postahivatalokhoz. Az utal­ványok hasonlítanak a nyug­díjszelvényhez, ezen is sze­repel törzsszám. Eire a tíz­jegyű számra kell hivatkoz­niuk az ügyfeléknek, ha le­velükben hozzánk fordul­nak ... Az »átállás« most. az első kifizetéseknél — az eddigi időponthoz képest — két- háromnapos »csúszást« okoz. Eddig ugyanis a jogosultak 20-án, 21-én kézhez kapták a pótlékot — a megyei igaz­gatóság Somogybán mintegy háromezer címre küldte a családi pótlékot, illetve a jövedelempótlékot —, ezút­tal néhány nappal később jutnak hozzá. A későbbiek­ben azonban — a nyugdíjhoz hasonlóan— a családi pótlék kézbesítésének időpontja is állandósul, vagyis minden hónapban ugyanazon a na­pon kopogtat vele a postás. Minden hónapban 20-án ad­ják postára az összegeket, s két-három nap múlva már átveheti a jogosult. Az országosan bevezetett rendszerre való áttérés nyo­mán adódó mostani, késésről az igazgatóság a postát is tájékoztatta, így a kézbesí­tők felvilágosítást adhatnak azoknak, akik a pótlék felől érdeklődnek. H. F. kis helyen elfer nagy teljesitmenyu az IMPORTALT CENTRIFUGA.--------------------------------- Ara : 1150 Ff.OTR+iitel. Vidékr e csomagküldő szolgalat: 1053Bp.V.,Kossuth L.u.2. 1033 Bp.lll.,Fiorian ter6-9. ^ Keravill]

Next

/
Oldalképek
Tartalom