Somogyi Néplap, 1980. augusztus (36. évfolyam, 179-204. szám)
1980-08-14 / 190. szám
Jól szerepeitek * kaposvári Közlekedési SE sakkozói a pécsi Zsolnai Kupa sakkversenyesn. A mesterjelöltek — I. osztályú versenyzők — csoportjában a 44 induló közül Heinrich Ferenc a 8, a második csoportban — itt másodosztályú versenyzők mérték össze tudásukat — a 35 induló közül dr. Tallós Emil a 8., a harmad- és negyedosztályú versenyzők 26 sakkozót számláló csoportjában pedig Gál József a 3. lett. A Közlekedési SE-től nyolcán vettek részt a pécsi versenyen, á a két nyolcadik, illetve az egy harmadik helyezett mellett a többiek a középmezőnyben végeztek. Bomba meglepetés a Hungária körúton Rákóczi-MTK VM 4:2 (1:1) Hungária körút, 5000 néző. Vezette; Szántó CBay, Korofcnai). RÁKÓCZI: Békéi — Kozma, Zentai, Szlovák, Kanyar — Czabula, Gulyás, Kisteleki, Mészáros — Bíró, Házi. Edző: dr. Puskás Lajos. MTK VM: Gáspár — Kertész, Turner, Török, Kovács — Turtóczki, Sebestyén — Boda, Fülöp, Handel, Gyöngyösi. Cserer. Czabula helvett Havasi a 34. percben, Turner helyett Bognár az 56. percben. Gáspár helyett Brü- nyi a 66. percben, Házi helyett Petrák a 89. percben. Alig kezdődött el a játék, máris a Rákóczi kapujában táncolt a labda. A második perc elején — egy jobb oldali szögletíjúgás után. — Kátyúban az utánpótlás szekere Az utóbbi években szinte minden sportágban előtérbe került az utánpótlás nevelése. Különböző fórumokon: előadásokon, gyűléseken, sajtóban vitatják szakemberek és nem szakemberek a lehetőségeket. Az OTSH is kiadott egy állásifoglalást a labdarúgás fejlesztésének legfontosabb tennivalóiról, s ez a kérdéskör kiemelt helyen szerepelt benne. Vajon hogyan áll megyei labdarúgó-utánpótlásunk, az állásfoglalás tükrében? — A csapatok száma megfelelő, csupán néhány köz- , igazgatásilag is összetartozó nagyobb településcsoportnál lehetne még növelni az u tán póttá segyüttesek létszámát — mondta Horváth Miklós, a megyei utánpótlás- bizottság elnöke. Meg kell vizsgálni a megyei tanácsok testnevelési és sport-, valamint művelődésügyi szak- igazgatási szerveivel együtt a legtehetségesebb fiatalok kollégiumi rendszerű foglalkoztatásának megyénkénti lehetőségeit.. _ ezt tartalmazza többek között az állásfoglalás. — Mi valósult meg ebből megyerikben? — Semmi. Pedig az a véleményem, hogy meg lehetne oldani. Nagyatádon például műiden a rendelkezésükre áll, hogy az általános iskolás labdarúgókat kollégiumi rendszerben össze gyűjtsék. A középiskolásoknak pedig ott van Kaposváron az új kollégium, amelyet szinten föl lehetne használni erre a célra. — »A fejlődést elsősorban meghatározó nevelési es szakmai tevékenység kerüljön a munka középpontjába ... Erről mi a tapasztalatuk? — Mind a játékosok nevelését, mind a képzést nagyon elmaradottnak tartom. Fizikailag, technikailag, taktikailag és akaratilag is mesz- sze elmaradnak a követelményektől. A megyei utánpótlás-bajnokságok színvonala ezért is alacsony. Sok a létszámhiányos kiállás, gyakran fegyelmezetlen a játék és nem ■ ritka a két számjegyű végeredmény sem. A játékosok kiválasztási és föl- készítési rendszere idejét múlta; néhány lelkes szakember helyi próbálkozását rendre megfelelő szintű támogatás nélkül maradnak. A megyei kivalasztóakcio is egyre kevesebb tehetseget hoz felszínre. Zala megye hasonló csapatától például 1 ><ta—visszavagós alapon kétszer is töbhgólos vereséget szenvedtünk. A felnőttcsapatokba is nehéz beépíteni a fiatalabbakat. Ezért hiába keressük a Rákóczinál a sb-* jat nevelésű játékosokat, csak elvétve akad. Az utan- pötláscsapatok több törődést erdemeinének saját vezetőiktől, a játékvezetőktől es a szurkolóktól is. Az országos döntőbe sem az ifi-, sem a sérdülőváloga- tottunk nem került be. Nem valósult meg helyhiány miatt a nyári Labdarúgónapközi sem, amit 5—6. osztályosok számára terveztünk, 'a szövetség allai elképzelt utan- pótlásnap is eltolódott, »időhiány-“ miatt. Az úttörő- olimpián nem volt országos döntős somogyi együttes, egyedül a csurgói szakmunkásképzős gárda középiskolai eredménye dicséretes: ők az országos bajnokságban a harmadik helyet szerezték meg. A serdülök legjelentősebb megyei seregszemléjét, az Avar kupát az idén is sikeresen lebonyolítottuk, s ezt továbbra is sízorgalmazni kelL — Milyen kiutat lat? — A süllyedés a legtöbb esetben nem anyagiakon múlik; ezert mindenkinek, akinek hivatali vagy társadalmi kötelessége a labdarúgó- allásíogjalas végrehajtása, teltekkel kell bebizonyítania, hogy többre vagyunk képesek. Dr. Zádori László, a SLASZ elnöke nem teljesen osztja Horváth Miklós véleményét: — Nem teszem, hogy Somogybán rosszabb lenne az utánpótlásnevelés, mini a környező megyékben. Természetesen sok a gond, a nehézség, de ennek ellenére jó néhány tehetséget sikerül nevelni évről évre a ser- dák) és ifjúsági csapatokban. Én a bajt inkább ott látom, bogy nagyon sok esetben ezek a tehetséges labdarúgók nem maradnak nálunk, hanem elmenmek nagyobb egyesületekhez. Számtalan példa van arra, hogy jó képességű fiatalokért szinte sorba állnak a megyén kívüli klubok. Csak azt nem értem, hogy a somogyi csapatok illetékesei miért nem keresik meg ugyanezeket a fiatalokat? Tálán tűi egyszerű lenne? Gy. L. Gyöngyösi labdáját az eialvó védők és a késlekedő Békéi mellett Boda fejelte a rövid sarokba. 0:1. A 11. percben Handel majdnem megismételte az előbbi jelenetet, de a labda elakadt a védőkben. A 12. percben futott az első kaposvári próbálkozás a pályán, és Kisteleki bal sarokra tartó lövésével fejeződött be (Gáspár könnyedén kivédte). A 13. percben szalasztotta el az első nagy lehetőséget a Rákóczi: Turner visszahúzta az előretörő Bírót, de a labda Házihoz került, ezért a játékvezető tovább engedte a játékot. Házi a középen föl- futó Kisteleki elé tálalt, s az már csak egyedül állt Gáspárral szemben, de — sajnos — roszul helyezte a labdát, és az a kapus lábáról a mezőnybe pattant (A találkozó legnagyobb helyzete volt 0 Az MTK perced kö-. vetkeztek: a 18. percben Fülöp, a 20.-ban Sebestyén hagyó« ki egy-egy lehetőséget A £?. percben viszont a Rákóczi előtt kínálkozott újabb alkalom. Házi beívelése után a labda az ötösön pattogott, s végül Kozma lövéséből a tömörülő védőkről pattant szögletre. A 34. percben Kisteleki javíthatott volna — ezúttal jó volt az irányzók is —, de lövését Gáspár bravúrosan szögletre hárította. A következő perc főszereplője is Gáspár volt: Bíró 12 méterről küldött, fel fordul á- sos lövését tolta szögletre. A 38. percben Kanyar 25 méteres bombája zúgott el a felső léc fölött. A 40. percben egyenlített a Rákóczi. Kisteleki átadásával a kapura húzó Bírót Turner a 16- osom belül el kaszálta. 11-es! És a büntetőt Gulyás a jobbra mozduló Gáspár mellett a bal sarokba lőtte. 1:1. Alig kezdődött el a második félidőj s a Rákóczi már gólt ért el. Bíró és Turner futott egy előrevágott labdára; a kaposvári csatár egy gondolattal előbb érte el, megkerülte ellenfelét, Házihoz továbbított; tőle a labdát nagyszerű ütemben kapta vissza, majd élesen a bal sarokba vágta. 2:1. El.: fedett MTK-próbálkozások következtek ezután. Előbb Fülöp kapáslövése pattant szögletre a védőktől, majd Handel hanyattvetődve lőtt. föle. Két perccel később viszont a Rákóczi előtt kínálkozott lehetőség. Havasi átadásából Mészáros ugyan a hálóba pofozta a labdáit, ám Szavó játékvezető a partjelző beintése miatt érvénytelenítette a gólt. (Véleményünk szerint szabályos gól volt.) Ami nem sikerült a 62. percben, sikerült a 74.Kgy kis hűvösért most a szomszédba kell menni... SZÉKESFEHÉRVÁRON A FEHÉRVÁR ÁRUHÁZBAN 220 ÉS 350 LITERES HŰTŐPULT ELÖJEGYEZTETHETO. A Fehérvár Áruházban mindig íörténik valami. (43395) ben. Kozma robogott föl a jo,bb oldalon ; középre gurított, Mészáros elé, de a beugró és kétségbeesetten menteni igyekvő Kovács a kimozduló Brünyi mellett saját kapujába rúgta a labdát. 3:1. Egy percet kellett csak várni a negyedik gólra. A megzavarodott hazai védelem mellett ismét Kozma vezette föl a labdát, átemelte Kovácson, Brünyin és a jó ütemben érkező Bíró hat méterről nem hibázott. 4:1. A 78. percben Sebestyén a felső kapufára fejelte a labdát, majd öt perccel később Szlo^ vák az utolsó pillanatban szögletre rúgta, Handel előtt. A 84. percben szépített az MTK VM. Gyöngyösi szögletrúgása után Boda a megtorpant védők között; a kapuba talált. 4:2. Nem úgy indult a mérkőzés, hogy a Rákóczi csaknem gólzáporos győzelmet arat a Hungária körúton. A széltől támogatott kaposváriak nagyon meg illeUkto tten kezdtek. S mikor, az első percekben vezetéshez jutott az MTK VM, mindenki azt várta, hogy a Rákóczi összerop- pam. Ném így történt, mert a könnyedén játszó hazaiak segítségével fokozatosan magára talált az újonc NB I- es csapat. Helyzeteit azonban akkor még nem tudta gólokra váltani. A félidő végén s még inkább a második játékrész elején elért két gól viszont önbizalmat kölcsönzött a Rákóczinak. Észrevették, hogy a nem épp csúcsformában játszó kékfehérek ellen ezúttal van keresnivalójuk. Azöngólután megzavarodott az MTK VM, s voltak olyan időszakok is, amikor már csak a Rákóczin múlott, hogy rúg-e újabb gólt vagy gólokat. Az eredmény azonban csak azoknak meglepetés, akik nem látták a találkozót A mérkőzés összképe alapján a Rákóczi ilyen arányban is rászolgált az értékes két pontra. A Rákóczinak ezúttal is alig volt gyenge pontja. A sok jó teljesítmény közül is kiemelkedik Kozma robbanékony sága és két gól előkészítésében való közreműködése. Zentai határozottsága, Gulyás és Kanyar szervezőmunkája. Elöl — akár csak a nyitó fordulóban — Bírót ezúttal sem tudták tartani. Újabb két gólja mindennél többet mond. Házi ezúttal is méltó társa volt: nagy részt vállalt a győzelemből. Az MTK VM-ben Bodál. Gyöngyösit és időnként Handelt lehet jóként említeni. Szávó játékvezető véleményünk szerint akkor hibázott, mikor Mészáros szabályos gólját nem adta meg. Egyébként jól látta el feladatat. Jnlasi Róbert VB I., ifjúsági bajnokság: MTK VM—RÁKÓCZI 13:0 (10 :(►) Különösen az Hső félidőben játszott gyámoltalanul és teljesen szétesően a kaposvári ifjúsági csapat. További eredmények: Bp. Honvéd—Csepel 3:1 flH») Û. Dózsa—Rába ETO 2:1 (0:0) Dunaújváros—Volán 2:1 (2:1) Pécs—Debrecen 2:1 (ÍJ) Vasas—Zalaegerszeg 4:2 (1:0) Békéscsaba—Diósgyőr 4Æ (0:0) Tatabánya—Ferencváros 1:1 (0:0) V kípntfln—Nyíregyháza 2:1 (1 r«) 1. Kaposvár 2 2 *-? 4 2. FTC 2 í 1 _ $-1 3 3—4. Békéscsaba 2 l 1 _ 5-3 3 Vasa« 2 1 1 — 5-3 3 5. Bp. Honvéd 2 1 1 __ 4-2 3 fi. Csepel 2 1 _ 1 5-3 2 7. Nyíregyháza 2 1 — 1 3-2 2 8—9. Debrecen 2 1 _ 1 4-4 2 Ü. Dózsa 2 l _ 1 4-4 2 10 . Pécs 2 1 — 1 3-3 2 11. Tatabánya 2 — 2 — 2-2 2 12. Videoton 2 1 — 1 2-5 2 13. Dunaújváros 2 1 — ! 2-9 2 14. Rába Eto 2 —. 1 1 2-3 1 15, Volán 2 w1 /I 1-2 1 Ifi. MTK VM 2 1 1 1 3-5 1 17/alaegersseg 2 —• 1 1 14 1 lit. Dtósctfó#* ? * Mwi AUGUSZTUS CSÜTÖRTÖK Marcell A ns*p 5.39 árakor feél, Î9.3S órakor »yusÄzffc:; a hold 3.08 érakor kél, 21.ifi órakor nyugszik. várható időjárás: Változóan felhó« idő, elszórtan zápor, zivatar. Élénk, sokfelé erős északi szél. A tegmaga- gasabb nappali hőmérséklet ma, csütörtökön 25 fok kórul lesz. A Balaton vizének hőmérséklete érakor Siófoknál 22 tok volt. tegnap fi — Megjelent a szovjet katonai enciklopédia nyolcadik és egyben utolsó kötete. A szerkesztésben az egyes kérdések legelismertebb szakemberei, hadtörténészek, tudósok, hadmérnökök, a fegyveres erők aktív tagjai, a Honvédelmi Minisztérium munkatársai vettek részt. — A Somogy megyei Pedagógus Férfikar előadását közvetíti holnap 12 óra 35 perces kezdettel a Kossuth rádió Kóruspódium című műsora. A kórust Heisz Ká- rolv vezényli. Műsorukban közreműködik Balázs István és Kardos Kálmán zongora- művészek, valamint Bogáti József es Horvath Lajos kürtösök. — Csipke ágytakaró és asztalterítő gyártását kezdték meg a győri Gardénia csipkefüggönygyárban. Olyan színekben, min Iák kai készülnek, amelyelv harmonizálnak az úgynevezett ja- quard függönyökkel. A takarók és térítők bordürös, és fodros változatban készülnek, széleiket paszpól díszíti, (különböző méretben kerülnek az üzletekbe. — Tévéjátékot készít a Magyar Televízió pécsi körzeti stúdiója Babiczky László rendezésében Lippenszky István fiatal pécsi író Láz című drámájából. A főbb szerepeket Kun Vilmos, Ol- savszky Éva, Velenczei István, Némethy Ferenc, Mécs Károly és Gyöngyössy Katalin alakítja. — Elkészült az idei színházi évad terve a Dél-balatoni Kulturális Központban. A Siófoki közönség nyolc bérletes előadást láthat a kaposvári, a kecskeméti, a győri és a budapesti Madách Színház előadásában. Az első októberben lesz. — 19 ezer tonna gabonát vásároltak föl tegnapig a Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat telepei a megye nagyüzemeitől. Az ösz- szes fölvásárlás meghaladja majd a 20 ezer tonnát. — Véget ért Szombathelyen a Savaria urbanisztikai nyári egyetem. Az idei kurzusra hazánk minden részéből, vaJamiint Ausztráliából, Bulgáriából, Jugoszláviából, az NDK-ból, Olaszországból és a Szovjetunióból érkeztek hallgatók. Alaptémaként a korszerű lakótelepekkel foglalkoztak. — Cjabb szakaszát építették át a Budapest—Hegyeshalom vasútvonalnak. A korszerű gyorsfektető géprendszert az Osztrák Államvasutak tol bérelte ; a MÁV. Az óriás gépet 40 főnyi munkásgárda szolgálja ki és naponta átlagosan 2 kilométer hosszúságú sínpálya lefektetésére képes. A már kész pályaszakaszokon 100 kilométeres sebességgel roboghatnak a vonatok. — Kigyulladt tegnap délután — eddig ismeretlen okból — a topomári Ka post áj Tsz Őrei úton levő egyik raktárépülete. Az anyagi kár 10 ezer forint. Szerkesztőségi ügyelet este 8-ig Telefon: 11-SÎO J 50 évvel ezelőtt, 1930. augusztus 14-én a Szovjet Népbiztosok Tanácsa — vagyis a minisztertanács — és a központi végrehajtó bizottság határozatot hozott a mindenkire kőtelező általános iskolai oktatásról. Ennek jelentőségét akkor tudjuk fölmérni, ha figyelembe vesszük, hogy a forradalom előtti Oroszországban a lakosság kétharmada analfabéta volt.. A szovjethatalom első éveitől kezdve kemény harcot folytattak az írástudatlanság ellen, s rögtön nekiláttak az általános népoktatási rendszer kiépítésének is, közben biztosították, hogy a nemzetiségek anyanyelvű- kön tanulhassanak. Napjainkban a szovjet iskola- rendszer tízmillióknak ad lehetőséget a tanulásra, a rendszeres továbbképzésre. Az 1930-ban bevezetett kötelező négyosztályos oktatást egyébként a Nagy Honvédő Háború után hét-, az 1950- es évek végén pedig nyolcosztályosra emelték. Ma a szovjet iskolásgyermekek túlnyomó többsége különféle módon középfokú oktatásban is részesül, vagyis elvégzi a tíz osztályt. A Szovjetunióban a munkaviszonyban állóknak kétharmada megszerezte már a középfokú vagy annál magasabb végzettséget. Vásár Szentendrén Falusi kirakodóvásárt rendeznek augusztus 20-an Szentendrén, a szabadtéri néprajzi múzeumban. A hagyományok ápolását szolgáló program során megelevenedik a múzeum kis szatmári faluja, az utca melletti rétet vásárosok sátrai tarkitják majd. Felvonulnak a gyertyaöntők, a kékfestők, a gyékényesek, a gyógynővénye- sek, a mézes kalacsosolc és még számos, más népi mesterség művelői. Közben komédiások szórakoztatják a közönséget. — Az őrs zás neves karikaturistái mutatkoztak be műveikkel a fonyód—bélatelepi Napsugár kempingben. A kiállítást tegnap nyitották meg. — Késik a szőlő érése, hiába keresnek élelmet a Balaton partján a seregélyek. Ezért új élelmiszerforrások után kutatnak. Kora reggelente ellepik a még néptelen strandokat és a köztisztasági dolgozóknak segítve »társadalmi munkában-“ gyűjtik össze a napozó területekre elszórt gyümölcshulladékot. — Játék a szabadban címmel rendezett programot a szünidejüket töltő gyerekeknek a Ság vári Endre klubkönyvtár, tegnap délelőtt. Azok a gyerekek, akik részt vettek az eseményen, különböző népek gyermekjátékaival ismerkedhettek meg. — Növeli a nyomdaipari termékek exportját a Kultúra Külkereskedelmi Vállalat Az idén eddig több mint 130 míüaós forgalmat bonyolított le, ami azt jelen«, hogy a hazai nyomdák mintegy 2500 tonna különböző terméket készítettek külföldi megrendelésre — A Kaposvári Rákóczi NBmerkozéteire Jegyelővétel Vajue I. utcai Rendezvényire da ban csütörtökön er, nentek**- 14-tól 17 óráig, szombaton 9~tf* 12 óráig, tms