Somogyi Néplap, 1980. július (36. évfolyam, 152-178. szám)

1980-07-02 / 153. szám

Egy, pályamunka iærw/mâgaf 9 KISZ-rsl - tárgyilagosan Látszatra csupán egy diák- közösséget es egy tantestü­letet érdeklő témáról, a Tán­csics gimnázium ifjúsági szervezeteinek történetéről készített dolgozatot Mihdiy- falvi László, az intézmény igazgatóhelyettese a Somogy megyei Pedagógiai Intézet által meghirdetett pályázat­ra. A társadalmi munkákon, tanulmányi versenyeken, szellemi öttusákon és művé­szeti vetélkedéseken szerzett érmek és oklevelek száma, a vezetők kiválasztása, a taglétszám alakulása való­ban kizárólag a Táncsics »belügye«, a terjedelmes írásban felhalmozott adattö­meg haszna is elsősorban históriai, s nem publiciszti­kai. A biráló bizottság azon­ban semmi esetre sem a gondos adatgyűjtésért jutal­mazta első díjjal a szerzőt. ó* döntés oka : Mihályfalvi László őszintén szólt a múlt és a jelen ifjúságpolitikájá­nak olyan fogyatékosságairól is, melyekről — bizonyára valamiféle indokolatlan sze­méremből, vagy fölösleges óvatoskodásból — jobbára csak a fehér asztal mellett beszélünk, s amelyekkel kap­csolatban egyelőre módfe­lett ritkán jutunk el a gya­korlati kezdeményezésekig, javaslatokig. Á felszabadulást követő tizenegy esztendő ifjúságtör­ténetének körvonalait — az elmúlt években fel-fellán­golt NÉKOSZ-vita is ezt bi­zonyítja — még mindig misz­tikus köd borítja, s a tények nem eléggé alapos ismereté­ben olykor hajlamosak va­gyunk a feltétlenül elismerő, vagy dúhödten ellenzékieske- dő vélemények kialakítására. Ezért szinte újdonaágszámba megy, hogy a fiatal szerző teljes tárgyilagossággal, elő­ítéletek nélkül »-teszi a he­lyére« a Diákszövetség, s mindenekelőtt a DISZ isko­lai szervezetének erényeit és hibáit. Nem rejti véka alá a személyi kultusz éveinek fogyatékosságait — a tanári testület, sőt az egész okta­tás tekintélyét csorbító úgy­nevezett avantgardizmus tragikomikus jegyeit, a me­rev felülről irányítottságot, a gyanakvás léleknyomorító hatásait, az oaztályharc esz­telen kiélezésének szomorú következményeit. Ám — né­piesen szólva — csak a für­dővizet önti ki, a gyermeket nem. Hangsúlyozza azt a tényt, hogy az új ifjúsági szerveze­tekben a közélettől addig el­zárt. s csak tekintélyuralmi rendszerben nevelkedett fia­talok tömegei kaptak jogot — a felszabadulást közvetle­nül követő években lehetősé­get is — a politika 1 formá­lására. Higgadtan vizsgálja tehát annak a szájnak a fel­építését, mely egyszerre fújt hideg és meleg levegőt. S vázlatosan ugyan, de a DISZ-ből a KISZ-be átörök­lött jó és rossz hagyományok hatásait is elemzi. E szem­pontok továbbgondolása pe­dig kérdések egész sorához vezet, az iskolai szervezetek­ben is tapasztalható forma­lizmussal, a tagfelvétel kö­vetelményeivel, a vezetőkki- választásának módszereivel, a KISZ és a tantestület, iK let ve a szülői munkaközös­ség viszonyával kapcsolatban. A legfontosabb kérdés, melyet a szerző is megfogal­maz: hogyan találhatnánk gyorsan ölő mérget a statisz­tika ellen, meddig élhet még az a szemlélet, hogy egy szervezet hatásfoka egyene­sen arányos a tagok létszá­mával, meddig takarózha­tunk a számokkal? Nem vol­na-e helyesebb a »számmisz­tika«, az itt-ott már szinte automatizált tagfelvétel he-» lyétt elérendő pedagógiai cél­ként megjelölni a KISZ-tag- ságot? Természetesen nem­csak, s nem is elsősorban a Táncsics gimnáziumban. L. A. Szárszói Száz szó Nem számoltam meg, hány szó található a balatonszár- szói általános iskola riport- terőrsének Száz szó című újságában, de valamennyi írását megismertem. Tiszte­letpéldányként érkezett a va­káció első .napjaiban szer­kesztőségünk címére a szár­szói Száz szó második évfo­lyamának második száma. Tavaly alakult meg az isko­lában a riporterőrs, elhatáro­zásuk eredménye az éven- Kenti üjsàÿ.'1 Általános isko­lások írják — az újságírást tanulva — lelkendezve, más­kor meghatódva, büszke hír­mondóként és felnőtteket »lepipáló« szigorral. Kala- fatics Zsuzsa most végezte el a hetedik osztályt, ő a leg­termékenyebb szerzője a diákújságnak. Tavaly nyá­ron több diáktársával együtt Zánkán üdült. Az úttörővá­rosba látogatott Kurt Wald­heim, e találkozás élményét osztja meg tanulótársaival. Hol, merre nem jártak a szárszói diákok az elmúlt nyáron, illetve tanévben? Párizsi útibeszámoló, len­gyelországi riport, a buda­pesti csillagvizsgáló bemuta­tása került a lapjukba. A nemzedékek közötti szo­ros kapcsolatról árulkodik többek között az, hogy a ha­todik osztályosok . megláto­gatták a harmincöt év alatt létesült szárszói üzemeket, intézményeket, beszélgettek az ott dolgozókkal. A Haza­fias Néprfont tisztasági ak­ciójában az iskola tanulói is részt vettek. A szülők a csapatért című írásból megtudjuk Papai Ibo­lyától, hogy az iskola fölújí­tásából a szülők is kivették a részüket. Elkészült a ré­gen várt tornaterem, a száz­személyes ebédlő, az udvari tornapalya. Mindehhez jelen­tős társadalmi munkát aján­lottak föl a szárszói szülők. Balatonszárszó megrendítő nevezetessége, hogy itt ol­totta ki a vonat József At­tila életét. A riporterőrs a költő születésének hetven- ötödik évfordulóján fölke­reste azt a helyi szemtanút, aki József Attila, testét ki­emelte a sínek közüL Bóza Jánossal magnetofonfelvételt készítettek az eseményről, az újság■ részletet közöl a fontos dokumentum alapján. (Rajtuk kívül Fodor András szólaltatta meg a hiteles ta­nút.) A nyári vakációra készült el a szárszói diákújság; tük­rözi is egy kicsit az év vége hangulatát — az eredménye­ket, a terveket. A szárszói pajtások közül bizonyára szívesen olvassák a Száz szót a biaonyítványosztás után is. H. B. Egyik reggel szintén ne­gyedórás késéssel futottam be a laborba, s alaposan megrémültem, mert a lá­nyok halálra vált arccal fo­gadtak: »Te, Jutka, a főnök kere­sett !« Gyomromba markolt az előző nap rám bízott föladat megoldatlansága. ~ »Jess zu som. a savreakció !« — És ugrottam az asztalom­hoz, rántottam föl a fiók­ját. »Ne fáradj — intett nyo­mott keppel Ibi —, megta­lálta !« »És mit mondott?« —me­redtem rá riadtan. »Semmit. Csak megnézte az óráját...« »De az arca nem volt biz­tató!« — tette hozzá Bodis iyuri. Itt - voit a pillanat, hogy nem bírtam tovább. Lehul­lottam a székemre, s azt hiszem falsírtam. »Nem bírom, gyerekek, nem birom! Egész éjjel alig hunytam le a szemem!« »Mi a baj? — lépett oda hozzám Sári, a másik kis kolléganőm. — Mi történt?« »Krisztike beteg !« — sír­tam föl megint. »Mi baja van?« — kér­dezte Ibi. »Nem tudom. Ez az, hogy nem tudom! Csak annyit, hogy harmincnyolc fokos lá­za volt! És este már persze nem tudtak orvost keríte­ni... Én megőrülök, ha va­lami komoly baja lesz!« »Ugyan, Juditka! — állt meg előttem Hartmann Zoli. — Egy , kétéves gyereknek minden ■ semmiségtől fölsza­lad a láza! Az én fiamnak már harminckilenc fokos is volt!« »De maga mellette volt! — rázott meg újra a sírás. — Én meg nem lehetek mel­lette! Még ilyenkor sem! Nem élet ez így, higgyék el! Nem élet!« »És ma reggel hogy éb­redt a pici? — kérdezte Bó- dis Gyuri. — Beszéltél már a férjeddel ?« »Hisz azért késtem! Ke­restem telefonon, de persze, csak a munkahelyén! Meg akartam várni, amíg' beér! Otthon nem hívhattam, ne­hogy az anyósom vagy apó­som vegye föl a kagylót!« »Még ilyenkor se vagy hajlandó velük . . .?« — kér­dezte Gyuti eitetlen arccal. »Még 15yenkor se! Ezt te nem értheted, Gyuri ! Akit úgy megbántottak, mint en­gem! ...« Most Hartmann Zoli tolta homlokára szemüvegét, ahogy a górcsöve fölül rám­nézett. »De hát mi lesz így ma­gukkal, Juditka?« Csak sóhajtottam, tehe­tetlenül. »Nem tudom. Csak azt tudom, hogy így már nem bírom sokáig... a gyerek nélkül, férj nélkül, lakas nél­kül, kegyelemágyakon ...« »Mégiscsak egy albérletbe kellene inkább, én azt mon­dom ...« Bódds Gyuri ránézett. »Albérletbe, gyerekkel ? Hol élsz te, Zolikám? Ki vesz ma oda családot albér­letbe?« »És ki vigyázna Kriszti­kére? — szólt Ibi is. — Vagy az albérlettel mindjárt böl­csőde is jár, azt hiszi, Zol­tán?« Hartmann levette szem­üvegét, felállt, bólintott. »Sakk-matt... De akkor mégsem lesz más. mint az, hogy kibékül a szülőkkel, Juditka !« A fejem ráztam. »Azokkal én soha! Azóta már a férjemet is teljesen elvadították tőlem! Reggel mondtam neki, hogy vegyen a gyereknek legalább két kiló narancsot, azt mondta, rendben, de fölxrja az árát, ha már úgysem fizetek gyermektartást! Jó. mond­tam, írd tol, de akkor mondd Hegnyílt a nyári napközi Üzemérdekből gyermekfog la Ikózások Az első nap ismerkedéssel telik az óvodában is. Százötven gyerek jelent­kezett Kaposváron az isko­lákban a nyári napközibe. Tegnap a Berzsenyi általá­nos iskolában mintegy száz­harmincán vettek részt az első napi programon. Négy csoportot szerveztek az is­kolában, pihentető szórako­zásukról a nevelőkön kívül a Kilián György Ifjúsági és Úttörő Művelődési Központ és több kaposvári közműve­lődési intézmény gondosko­dik. Nyári gyerekfoglalko­zásokat tartanak a Petőfi- emlékkönyvtárban és a vá­ros nagyobb fiókkönyvtárai­ban, valamint a megyei könyvtárban. A Latinca Sándor Művelődési Központ és a SoYnogyi Képtár is nyá­ri programjába vette a gye­rekek szórakoztatását. Csütörtökön a kaposvári nyári napköziben bohócok műsorára kerül sor. A Budapesti' Finommecha­nikai Vállalat kaposvári gyárában hagyomány, hogy az itt dolgozók gyerekeinek nyári napközit szerveznek. A vállalat érdeke kívánja meg, hogy az óvodás és is­kolás korú gyerekek miatta szülök ne essenek ki a ter­melésből a vakáció idején. Kilencvenöt gyerek iratko­zott be a vállalat nyári nap­közijébe, ők szintén részt vesznek a város jelentősebb vakációé programjaiban. A meg neki, hogy a narancsot az anyukája küldte!« »Szörnyű! — csapta össze kezét Hartmann. — Itt tar­tanak már? A férje be­nyújtja a számlát ha vala­mit költ a gyerekre?« »Én ragaszkodom hozzá !« »De miért?« — kiáltotta Sáli. Ránéztem, s azt mond­tam, nagyon határozottan: »Mert válunk?« »Úristen ! — mondta Hart­mann, es íezökkent mellém egy üres székre. — Akkor igazán nem tudom, mi lesz magukkal, Juditka! Ha már remény sincs a kibékülésre! — Nézett, egyre csak nézett rám, tanácstalanul. — Mi lesz így magával?« Csönd volt; mindenki en­gem nézett. »A főnökkel kellene be­szélned ...« — szólt nagyso­kára Bódis Gyui-ka. »Ugyan minek? — le­gyintett Sári. — Kis pont ő ahhoz, hogy lakást osztogas­son!« »De, de! — kiáltotta Ibi. — Csak beszélj vele, hátha kitalál valamit! Arpilyen jó fej !« »És amilyen jó helyen dolgozik a felesége !.. .« — dünnyögte Bódis Gyuri. »Ugyan! —v legyintett Hartmann. — A tanács­nál ...« »De hol! — kiáltotta Gyu­ri. — A lakáshivatalban!« Csak ültem, néztem őket. »És ezt csak most mond­játok?!« — kérdeztem elke pedve. (Folytatjuk) vállalat mikrobusza szállít­ja őket a műsor helyszínére. A vállalat bővítette és korszerűsítette a nyári nap­közit, új játszó-, illetve pi­henőszobát alakítottak ki a cseri sportpálya mellett. Egy pedagógussal kötöttek szer­ződést a nyárra, rajtuk kí­vül óvónőképzős és tanító- képzős hallgatók látják el a napközis feladatokat. L Zsúfolásig megtelt az ebédlő, alig akadt hely a később érkezőknek. Az asz­talokon üdítők és ínycsik­landozó szendvicsek kellet­ték magukat, a lámpákra ag­gatott tarka papírszalago­kat olykor meg-meglibben- tette a terembe tévedő szél. Láthatóan mindenki jól érezte magát, beszélgettek, nevettek, ^kellemes zsivaj töltötte be a szobát. Válla­lati ünnepség volt. Ekkor lépett be az asz- szony. Sötét haját szorosan hatrasimitva hordta, egy­szerű, ízléses, mélykék ruhát viselt. Arcán most nem lát­szottak a hosszú esték és a szürkító hajnalok, ünnepel­ni jött ő is. Takarítónő volt. Kutatóan nézett körül, kis­sé tétován, de mosolyogva. Rögtön észrevette, hogy az asztaloknál is a foglalkozá­sok szerint verődtek össze á csoportok — külön az iro­disták, a könyvelők, a taka­rítók. Ösztönösen a »■hason­szőrűek^ közé akart ülni, de hiába keresett szabad helyet. Egy kis tétovázás után za­vart mosollyal indult az iro­disták felé. Üdvözölte őket, s elfoglalta az üresen ma­radt széket. Az asztalnál ülők felhá­borodottan néztek egymásra. Az asszony ereiben meg­hűlt a vér. »Idegen! Betola­kodó! Hogy merészel?!« — mondták a szemek, s bár nem mozdult se szék, se em­ber, érzékelhetően, megfog- hatóan elfordult a társaság. Egy árva szót nem szóltak hozzá, pillantásra sem mél­tatták másfél órán át. Az asszony valahogy le­erőltette torkan az ünnepi vacsora felét. Rosszullét kör­nyékezte, szeme elsötétült. Egy pillanatra be kellett csuknia: vicsorgó, csontváz­szerű arcokat látott maga előtt, amint emberi fülnek ismeretlen, recsegő szótago- gat mormolnak egymásnak. Tudta, hogy csak rosszul van, mégis félt. Gyengébb idegzetű volt, mint az átlag. Szerencsére, amikor újra ki­nyitotta a szemét, eltűnt a szörnyű kép. Már csak a csomót értezte a torkában, egy darabig figyelte ji színes lampionokat. Talán senki nem vette ész re az egészet, már jóked­vűen énekéit minden asztal­A kaposvári vidám nyár városi gyermekrendezve- nyei között, ezen a héten ■— pénteken — zenei játékvásár szerepel, jövő kedden pedig az ifjúsági és úttörőház lát­ja vendégül egész napra a gyerekeket. A későbbiekben kirándulások, horgászver- seny, sportvetélkedők, üzem- látogatás, bábelőadás szere­pelnek a vakáció program­jában. társaság. Közben hazamen­tek néhányan, s a takaritó- nö fölfedezett egy megüre­sedett helyet. Keresztülment a szobán, leült. Nem énekelt, csöndesen élvezte az est hát­ralévő perceit, úgy érezte, megérkezett. II. Az egyik ABC-ben tör­tént, a forgalmas balatoni üdülőhelyen. A pénztár előtt hosszú sor kígyózott. Az em­berek sietni akartak, de vé­gül beletörődtek, hogy nem lehet, a sort végig kell vár­ni. Meleg volt, az arcok ve­rejtékeztek. Egy fejkendős nénike kö­vetkezett, túl a hetvenen. Amikor azonban fizetni kel­lett volna, sehogy sem tudta kibontani *a zsebkendőt, amelyben szerény vagyonát kuporgatta. Bocsánatkérő mosollyal, kipirosodva kín­lódott tovább, s a másod­percek múltak. t A sor hirtelen életre kelt, bántó megjegyzések röpköd­tek a nénike felé — tán jól­esett valakin kitölteni a vá­rakozás dühét. Mögötte azonban, úgy látszik, jobb étzésű fiatalasszony állt. Ép­pen segíteni akart a néni­nek, amikor a pénztáros rá­szólt: »Jöjjön! A magáét beütöm, mert ezeket úgy­sem lehet kivárni!« Az eze­ket szót sokatmondóan meg­nyomta, a hatás kedvéért. A világért sem nyúlt volna a zsebkendőhöz, hogy segítsen kiszedni a pénzt. Az ezerráncú arc, ha le­het, még pirosabb lett. A néni láthatóan minél kisebb­re szeretett volna összehú­zódni, alsó ajkát beharapva szinte eltűnt a fejkendó alatt. Szégyellte magát. A fiatalasszony természe­tesen nem előzte meg, ki­bontotta a csomagot, s ki is számolta a pénzt. A mögöt­te állók ellenséges moraja felerősödött. S érdekes, most sem lehetett érteni: mintha furcsa, zörgö, zagyva szóta­gok ütköztek volna egymás­ba, borzalmasan csörömpöl­ve. De lehet, hogy tévedek. Molnár Erzsébet TÖRTÉNETEK

Next

/
Oldalképek
Tartalom