Somogyi Néplap, 1980. július (36. évfolyam, 152-178. szám)

1980-07-09 / 159. szám

A hűséges otthonlakók

Vigyázat: a játék „csalásra” megy!

Lehet römizni kártya nélkül? De lehet ám! Ezt akkor tudtam meg, amikor annak idején, nem sokkal a megnyitása után meglátogattam a darányi öregek napközi otthonát. Géza bácsi, az egyik »alapító tag«, két garnitúrát hozott romániai útjáról a műanyag számlc pocskákból meg a játékhoz szükséges táblákból. Vigyázni kell minden darabra, mert ha elvész valami, itthon nem pótolható. Az idős asszonyok és férfiak szinte kivétel nélkül nagy »szakmai hozzáértéssel« vettek részt a partikban. Nyugdíjas tsz-tag, egykori vasúti pályamunkás ült az asztal körül.

— Mi a tét?

Nevetnek. Azt mondják, »csalásra« megy a játék, de az, aki turpissággal próbálkozik, előbb-utóbb lebukik. Persze a sikeres vagy sikertelen kísérletezésekből nem csinálnak »becsületbeli ügyet« az otthonlakók.

Sok a régi. ismerős arc — és vannak újak is. A nyolcvannégy éves, kastélyosdom- bói Katica néni — Fogaras József né — naponta jön és megy a busszal, az idén májustól jár napközibe. Azelőtt két évig a kálmáncsai szociális otthon lakója volt.

A »legfrissebb« napközis Göncz József né — Juliska néni —, ő egy hónapja tagja a meghitt körnek, amelynek legnagyobb gondja az utóbbi napok időjárása volt.

— Örültünk, amikor buszt küldött a barcsi Vörös Csillag Tsz, hogy elvigyen bennünket a szuloki fürdőbe. Aztán' úgy esett az eső, hogy ki se szánhattunk...

Évente egyszer-kétszer

megkapják a szövetkezet autóbuszát ’ kiránduláshoz. Esőre hajló időben sem telnek azonban haszontalanul az órák, s nemcsak játékkal ütik agyon az időt...

— Van itt újság, rádió, ' tévé is — mutatják. — Amikor a Horváth Pista énekel, az az igazi...

— Meg amikor Bözsi néni felolvas...

Bözsi néni tizenhat éven át dolgozott a téeszben, s most felolvasással szórakoz- ’ tatja a hallgatóságot.

— Persze, ha römiznek, és csörögnek a kockák, rájuk kell szólni, hogy legyenek csendben... Pedig szívesen hallgatják, amit olvasok.

Három vaskos könyvet mutat. Egyik ismerősétől hozta őket, most ezek lesznek soron. Mindig azt olvassa, amit a többség kér.

így segíti társai pihenését Potonyi lstvánné, aki jó időben még eljár dolgozni, gombát szed, s abból is jut a társaknak. Papp Sándor bácsi kackiás bajusza alatt széles mosoly: arra büszke, hogy ő a »beszerző«. Vasutas volt, fillérekért vonatozhat, ezért hetente kétszer Szigetvárra, Pécsre, Barcsra utazik húsért, vagy éppen — legutóbb erre szólt a megbízás — ollókat köszörültet- ni.

Dicsérik az ebédet. Az iskola napközijéből hozzák, nem a vendéglőből, így aztán »diétásabb«, nem olyan fűszeres. Zöldségleves, cukorborsó-főzelék sült hússal — az adagok igény szerint növelhetők...

Egy külön helyiségben ketten vasalnak: Varga Annus néni és Vajda László- né. De nem hiányzik a varrógép, a mosógép meg a centrifuga sem — ki-ki saját holmiját kitisztíthatja, rendbe hozhatja.

— Hetente kétszer fürödhetnek a napközi lakói — mondja Nagy lstvánné, az otthon vezetője. — Havonta egvszer orvos jön hozzánk, megérdeklődni, kinek mi a panasza. Rendszeresen tartunk előadásokat barcsi előadókkal. Legutóbb például a gyógyszerekről meg a magas vérnyomásról hallhattunk.

Nem múlik el névnap, születésnap, nőnap, hogy meg ne ünnepelnék. A legközelebbi közös rendezvényük az Anna-nap lesz.

—' Ha összeadjuk a pénzt, talán még ihatunk is valamit — biztatja a többieket Sándor bácsi. Valaki megtoldja: cimbalomhoz is hozzájuthatnak. Igaz, csak egy Annájuk van, de az ünnepednek meg kell adni, ami jár.

Beszélgetünk, s közben számba veszem, hányukkal találkoztam, akik az első fecskék voltak a napközi megnyitásakor. Majdnem mind együtt vannak, és bíznak benne, hogy még soksok évig együtt maradhatnak. Mert jó így, tartalmasán telik az idő, s ha nem is mondják ki, érzem: két otthonuk közül ezt tekintik az igazibbnak.

Hernesz Ferenc

un

K>»

z

on

CQ

Másfél

szoba

összkomfort

Magamban számolgattam. Kétezer-hatszáz meg nyolc- száz az háromezer-négyszáz. Az intézeti törlesztés kétszáznegyven. Az OTP legalább , ezer. Gáz, villany, fűtés, közös költség: hatszáz. Buszbérlet: száztíz. A bölcsőde háromszáz. A háromezer-négyszázból kétezer-kétszázötven: marad

eaerszázötven. Ebből élni, kosztolni, ruházkodni, gyereket nevelni... Nem vár rá könnyű élet!

Odafordultam hozzá:

»Ne hagyd elfelejtenem, hogy beszélnem kell a személyzeti. osztállyal!«

»Miről? — nézett rám.

»A fizetésemelésedről. Negyedik éve vagy nálunk, a legmegbízhatóbb munkaerő vagy ...«

Tűnődött.

»Es mit fognak szóírn hoz-. 2»?«-»Már a szakszervezettel is megbeszéltem, önálló lakás, a gyereket egyedül neveled, az intézeti levonás, az OTP-részlet, a megnőtt rezsi...«

»Herendi mit szólt« — kérdezte.

»Belátta«.

Fejét csóváiba, elmerengett.

»Miklós maga egy tündér! — mondta aztán sóhajtva. — Egy jóságos tündér! —- Kését-viliáját letette, rám nézett. — De azért nem tudom, okos-e, hogy így exponálja magát értem . ..«

Megszorítottam a térdét; még a gerincem is belebi- zsergett.

»Hát kiért exponáljam magam ha nem térted?!«

»Ne üsse el folyton! — mondta idegesen. — Star- kerral beszélt a kamatmentes kölcsönről, Herendivel a fizetésemről, a személyzetin majd az emelésről... Nem lesz ez gyanús, mit gondol?«

»A főosztályvezetőd vagyok?« — kérdeztem.

»Hát persze!« — mondta meglepve.

'»Jogom van rá, hogy törődjem a beosztottaim szociális problémáival?«

Tétován biccentett.

»Sőt! — emeltem föl a hangom — ez nem is csak jogom, hanem egyenesen főnöki kötelességem! Akinek nem tetszik, at....«

»Ki ne mondja!« — kiáltott nevetve.

»Nem mondom ki! — Ittam egy kortyot, és halkan, de nagy nyomatékkai azt mondtam: — Megszoktam már melletted, hogy a mondanivalóimat magamba fojtom ...«

»Például?« — nézett rám

kihívóan.

»Nem vetted észre, hogy vannak dolgok, amikről so- na nem beszélek?«

»Például?« — Ez már szinte ellenségesen hangzott.

»Tudod te jód! — intettem.

— Mióta' tart a kettőnk dolga?«

Fölvonta a vállát.

»Fél éve?«

Lassan bólintottam.

»És mondtam csak egyszer is ez alatt a fél év alatt, hogy légy az enyém?«

»De hol? — nevetett föl.

— Hisz a barátai mind nősek !«

Nem feleltem a nevetésére.

»Mondtam?« — kérdeztem konokan.

Ingatta a fejét.

»Igazán nem.«

»És mit gondolsz, miért?«

»Mert nagyon rendes ember!« — mondta és megsimogatta a kezem.

Rágyújtottam és a füstöt feléje fújtam.

»Ilyesmiben nincs rendes ember! Különösen, ha a nő is bevallja az érzéseit!«

»Fiát akkor?« — nézett rám kíváncsian.

»Mert nem akartam visz- szaélni a helyzetemmel« — mondtam csöndesen.

Egy darabig csend volt.

»Ezt nem értem, ne haragudjék! — szólt aztán. — Mit ért azon, hogy visszaélni? Azt hiszi, bármire is rákényszeríthetett volna, ha én nem akarom?! — Csú- fondárosan nevetett. — Nem élünk a feudalizmusban, őr- gróf uram! Hiszen hány helyre mehet ilyenkor oltalomért a védtelen nődolgo- zó ... !«

Dühösen legyintettem.

»Hagyd nem így gondolom! De értsd meg, még a látszatát is kerülni akartam annak, hogy.. .« — És fe- szélyezetten elhallgattam.

(Folytatjuk.)

Százak egy iskoláért

Azt mondják, ilyen összefogott munkára még nem volt példa Barcson. Aki csak tehette, amelyik vállalatnak lehetősége volt rá, vagy anyaggal, vagy munkáskézzel jelentkezett az építkezésen. A Sefag-tól a lehető legolcsóbban, kapták a burkolóanyagot, a munkások pedig a fölszerelés oroszlán- részét ingyen elvégezték. Már az utolsó simítások folynak a kisegítő iskola épületén; július 13-ig el kell készülnie,» mert itt lesz a zenei tábor külföldi vendégeinek »bázishelye«.

A zeneiskola igazgatója, Bauer Vendel éppen a létráról szállt le, talpig fehéren a mészportól :

— Itt a tanári szoba lesz. Hozzá kellett építeni a régihez, mert kicsinek bizonyult. Ott két fürdőhelyiség, amott a klub épül a vízügyi szakközépiskola és az ipari szakmunkásképző tanulóinak keze nyomán.

Úgy látszik, a tanárok és

diákok a vakáció jelentős részét téglahalmok és festé- kes dobozok társaságában töltik el...

A megyei tanács határozata értelmében augusztus elsejétől valamennyi kisegítő iskolának önálló intézményként kell működnie. Ehhez azonban olyan tárgyi feltételeket kell biztosítani, amelyek megfelelnek az ilyen típusú iskolákkal szemben támasztott követelményeknek. A legfontosabb a kiscsoportos foglalkozások megszervezése; egy-egy tanuló- csoportban ne legyen több tíz-tizenkét gyereknél. Megfelelő felszerelésre van szükség, elegendő teremre, és természetesen jól képzett tanerőkre. A barcsiak mindezt igyekeznek megoldani, így aztán kevés pénzből sikerült nagy feladatot teljesíteniük. Az iskola építésére fordított összeg háromszáz- ezer forint volt, a társadalmi munka értéke pedig félmillió forint!

Kárpáti lstvánné igázgatót

is hiába keresnék otthon, csak az iskolája körül lehet megtalálni :

— Nyolc osztályt indítunk szeptemberben, azaz minden évfolyamból egy osztályt. Tizenkét tagú tantestület dolgozik majd, többségében gyógypedagógusok. szaktanárok. Az iskola kettős feladatot lát el : a tanév alatt oktatási intézményként, nyáron táborként működik. Lesznek itt úttörőszoba, könyvtár, és úgynevezett közösségi termek. A tornaterem még nem alakult ki, de a terv már megszületett. Az épületet övező park is hamarosan elkészül, kellemes helyszíne lesz a pihenésnek, játéknak.

Dr. Németh Jenő, a városi tanács elnöke elmondja, hogy az iskolának még nagyobb feladatot is szánnak. A készülő klubhelyiség egyben pedagógusklub lesz, ahol a város nevelői találkozhatnak, előadásokat, irodalmi esteket szervezhetnek. A két hónapja működő pedagóguskórus próbáinak szintén helyet ad a klub.

— Szeretnénk kultúrköz- ponttá fejleszteni az intézményt — bevonni a közművelődési hálózatba, s olyan szakirodalmi könyvtárat létrehozni, amilyeninel még nem rendelkezünk.

Nagyok az iskolához fűzött remények, a város mindent megtesz ezek megvalósításáért. Már maga az alapötlet, a kettős hasznosítás is figyelemre méltó gondolat — kár, hogy hasonló példával ritkán találkozunk.

Ambrus Ágnes

Oroszul tanul a tanár

MÉG „ELKENI” A MÁSSALHANGZÓT

Az előadás az olimpiai játékok törtérteléről és a szovjet fővárosban már a finishez érkezett előkészületekről ad keresztmetszetei, Szokolova tanárnő azqnban aligha kerülhetne dobogóra a nyelvpedagógusok beszédgyorsasági versenyében. Az ütemet szándékosan fogja lassúra, angyali türelemmel ismétel meg egy-egy szót, frázist vagy kifejezést. Egyetlen pillanatra sem feledkezik meg arról, hogy hallgatói — egyelőre — nem profik az orosz nyelvben, ezért olykor tréfával is igyekszik megelőzni a figyelem ellanyhulását. Jutalma ilyenkor bizonytalan, mégis jól hallható nevetés. A hatvannyolc tanítónő és nem idegen nyelv szakos általános iskolai tanár többségénél »leesett a tantusz«, megsemmisült egy újabb gátlás. Ki tudja, hányadik azóta, hogy — június 25-én — a résztvevők a kaposvári Damjanich utcai diákotthonba érkeztek Veszprém, Györ- Sopron, Zala, Heves megyéből, s természetesen So- mogyból a kéthetes tanfolyamra, nagy izgalommal, le- küzdhetetlennek vélt szorongással.

A csoport zöme évek vagy évtizedek óta alig hallott orosz szót, a nyelvtanítás módszertanának megízlelésére legföljebb egy-egy kötelező helyettesítés adott alkalmat, most azonban valamennyien mély vízbe kerültek, vagy kerülnek hamarosan. 1982-től hazánk minden általános iskolájában már a negyedik osztálytól kötelező lesz az orosz nyelv tanulása, s e cél megvalósításában a tanfolyam részvevői már tevékeny nyelvpedagógusként működnek közre, együtt »szakos« kollégáikkal.

— Szerte az országban ki- lencszázan tanítanak orosz nyelvet képesítés nélkül — mondja Rozner Katalalin. a Kaposvári Tanítóképző Főiskola tanársegéde, a tanfolyam vezetője. — A két esztendő múlva bevezetendő reform újabb tehertételt jelent majd. Ily módon nél- I külözhetetlemné válik azok- j nak a tanítónőknek, taná- I Foknak a segítsége, akik

ugyan más tudományokkal jegyezték el magukat a főiskolán, de kedvet és tehetséget éreznek a nyelvtanításhoz. Számukra most öt városban szervezett kurzust az Országos Pedagógiai Intézet, így Kaposváron is, a Somogy megyei Pedagógiai Intézet támogatásával.

S nem akármilyen szakemberekkel. A Moszkvából, Leningrádból, Rigából, Ki- jevből, Jerevánból, Tulából, Kalinyinból és más városokból érkezett tanárok — ösz- szesen tizenhatan — mesterei a nyelvpedagógiának, kiváltképpen a nem orosz anyanyelvűek oktatásának. Nem törekednek arra, hogy bonyolult nyelvtani ismeretek súlykolásával, hosszú szójegyzékek elsajátításával csikarjanak ki eredményeket a nyelv szelleméhez alig hozzászokott hallgatókból, inkább a játékosságot választják. S a beszélgetés a családról, a munkahelyről és a lakóhelyről, a természetről, a sportról és más hétköznapi témákról természetesen arra is lehetőséget ad, hogy egy-egy grammatikai szerkezetet értelmezzenek, egy-egy stilisztikai megoldást megtanuljanak. Egy kedves és türelmes pedagógus segítségével még a félelmetesnek tetsző lágy mássalhangzók kiejtésének vagy a nem . kevésbé megerőltető orosz intonációnak az elsajátítása is gyerekjáték, ráadásul a diakép, a hanglemez élményt is ad.

— A fonetika sok gondot ■ okoz, a grammatikai tudás sál és a szókészlettel sincs minden rendjén — mondja N. N. Braginszkaja, a magyar nyelvoktatási rendszert kitűnően ismerő moszkvai pedagógus, a tanári munka- közösség vezetője —, az eredmények azonban már most, másfél hét után is tagadhatatlanok. Javult a hallgatók viszonya a nyelvhez, egyre többet. értenek meg a foglalkozásokon, s egyre többen mernek megszólalni. A magyarokat sok akadályon segíti át híresen ió hallásuk, muzikalitásuk.

Jeliszejeva tanárnő énekórája bizonyítja, hogy ez az utolsó mondat korántsem bók. Igaz, néhányan egyelőre csupán dudorásszák az orosz népdalokat és gyermekdalokat, egyesek »elkenik« a szöveg mássalhangzóit, ami biztos jele annak, hogy a szótár nem vált még tölöslegessé, a többség azonban felszabadultan, olykor mosodyogtató harsány- sággal — már tudom, már megtanultam! — ismétli a refrént. Ugyanilyen lelkesedéssel fáradoztak korábban egy díszítőművészeti kiállítás létrehozásában, a moszkvai, leningárdi, ukrajnai estek megszervezésében. Remek kezdet ez, mely reményt ad arra, hogy nem ismétlődik meg az az időszak, melyben a fizikatanárt kéthetes gyorstalpaló kurzuson képezték át »orosztanárrá«, melyben a kényszerből nyelvpedagógussá avanzsált tanító együtt sajátítgatta él nebulóival a cirill betűvetést, s idegenítette el metodikai felkészületlenségével Tolsztoj nyelvét a diákoktól. Remek kezdet ez, ám csupán kezdet. Ezért is idézzük Keszthelyi Miklósné győri tanítónő véleményét saját álláspontunkként.

— Érkezésem után még tanácstalanul füleltem a foglalkozásokon, most az előadások szövegének felét már megértem. Jó alapozás ez, kitűnő kedvcsinálás, ám haszna elenyészik, ha a továbbképzéseket nem teszik rendszeressé. Szerintem havonként legalább egynapos nagyon komoly foglalkozás- sorozatra volna szükség, ellenkező esetben a reformkezdeményezés könnyűszerrel megbukhat. Nélkülözhetetlennek tartok egy olyan tanfolyamat is, melynek során a negyedikes tankönyv nyelvtani és szóanyagát, a feldolgozás módjait értelmeznénk.

A rendszeresen ismétlődő, rövidebb időtartamú továbbképzések megszervezése — a minisztérium és az Országos Pedagógiai Intézet állásfoglalása szerint — a megyei szervek feladata. Nem halasztható feladata.

L. A.

SOMOGYI

NEPtAP