Somogyi Néplap, 1980. július (36. évfolyam, 152-178. szám)
1980-07-08 / 158. szám
Háromszoros országos bajnok Kozányi Bea helyezéssel tért háza. Az idén viszont — ahogy edzője. Vámosi Antal mondja — ahol indult, nyert. Ezt bizonyította áz országos bajnokságon is: három számban, az öt- és hárombójás, meg a csillagszámban a fiúk között első, s ezzel háromszoros országos bajnok lett. Korábban megnyerte a Delfin és a Rába kupát. Ö is megy a lViályi-tófa, majd ismét Gyékényes, azután a bledi EB vár reá. — Ősztől pedig a Tisza menti Vegyi Művek. Most érettségiztem a Szolnoki Vegyipari Szakközépiskolában. Nem volt könnyű a heti 10—15 edzés mellett tanulni... A búvárúszást azonban nagyon szeretem, nem hagyom abba, amíg csak számottevő eredményem lesz. S amíg terveit, eredményeit sorolja, örömtől sugárzó arccal siet oda Kozányi Bea és újságolja: ; — Megvan, sikerült. A esi Ragszámot is én nyertem! Tegnap reggel a Rákóczi- pályán gyülekeztek az NB I-es keret játékosai és vezetői. Az ünnepélyes évadnyitón Embersits Sándor egyesületi elnök, Varga Gyula ügyvezető elnök es Siklósi György szakosztályvezető köszöntötte a megjelent játékosokat. Ezután dr. Puskás Lajos vezető edző ismertette a felkészülési programot, amely a következőképpen alakul: hétfőtől napi két edzéssel kezd az együttes, majd július 14—26-ig edzőtáborozásra utazik Almásfüzitőre, ahol az ottani sportkomplexumban ideális körülmények között készülhetnek a játékosok. Az első nyilvános edzőmérkőzésre e hónap 26Nyári Totó Kupa Latinra SE—Kiss János SE 2:2 (2:1) Marcali, 400 néző. V.: Szabó T. Izgalmas mérkőzést, jó játékot hozott a két somogyi honvédcsapat találkozója. Az első percekben a vendégek szereztek vezetést, majd a Latinca ragadta magához a félidő végéig a kezdeményezést. A fordulás után újra erősítem tudott a kapolyi gárda. A látottak alapján a döntetlen igazságos. Góllövők: Pethő, Kovács (öngól), illetve Vámos (2). Jók: Rónai, Kövér, Kurdi, Ferenczi, Pettiő, illetve Tóth, Manoki, Karolyi, Vámos. Bajai SK— VBKM Vasas 6:2 (2:1) Baja, 800 néző. V.: Zseniben. Alacsony színvonalú találkozón a kaposvári vezetés után három távoli lövéssel (nagy kapushibákból) a hazaiak kerekedtek felül. A Vasasban az újonnan igazolt játékosok is szóhoz jutottak, $ főként erőnléti hiányosságok okoztak a vereséget. A golarany mindenkeppen túlzott. A Vasasból különösen Szabó J. és Horváth I. játszott jól. Góllövők: Kovács (3), Prikidáuovics (2), Radies, illetve Horváth II., Czimmermann. Szekszárdi Dózsa.—Barcs 2:1 (0:0) Barcs, 500 néző. V.: Sör. Küzdelmes mérkőzésen az első félidei kiegyenlített játékot fordulás után enyhe vendégfölény váltotta fel. A barcsiak erejéből csak szépítésre futotta, bár a látottak alapján a döntetlen igazságosabb lett volna. Góllövők: Páli, Szalkő, illetve Fodor Gy. Jók: Bonyai, Szabó, Páli, Lauer, illetve Fodor, Pintér, Gulyás, Horváth. Nemzetközi barátságos találkozó: BoglárleJle—Velke TJlany 2:1 (1:1) Boglárlelle, Vágóhíd n., V. : Szabó II. A Balaton-parton üdülő csehszlovákok kitűnő edző- partnereknek bizonyultak. A végig jó iramú találkozón a hazaiak kezdeményeztek többet. A vendégek kitűnően védő kapusuknak köszönhetik a szoros eredményt. Góllövők: Takács Gy., Pusztai, illetve Sebők. c Totó A 27. játékhétén 14 fogadó ért el telitalálatot. Nyereményük: 62 902 forint A 13 találatos szelvények 34 762, a 12-esek 1747, a llesek 301, a 10-esek 119 forintot érnek. A telitalalatos szelvény: 2, x, X. 1, 1, 2, 2, 2; 1; 2; 1; s, 1 s. án itthon kerül sor, amikor a zöld-fehér gárda a Nagy- kanizsai Olajbányászt fogadja. A tegnap délelőtti első edzésen 14 játékos kezdte meg a gyakorlatot: Békéi, Horváth, Szlovák, Zentai, Pet- rók, Mészáros, Kanyar, Havasi, Czabula, Gulyás, Fábián, Házi, Szigeti és Ha- nusz. E két utóbbi játékos az ifjúsági csapatból került a felnőtt keretbe. Igazoltan volt távol Bíró és Vékony, Nem jelent meg Deákvári sem, akinek ügyében szerdán ülnek össze Budapesten, az MLSZ-ben a Rákóczi és a Tatabánya képviselői. A kaposváriak hallani sem akarnak a játékos távozásáról, ezért a végső döntés az MLSZ kezében van. Nem zárult még le Hegedűs, Garbles és Kisteleki átigazolási ügve sem. Ezek végére várhatóan még a héten pont kerül. Konrád átigazolásához a ZTp nem járult hozzá, így a középpályás Zalaegerszegen marad. Dr. Puskás Lajos segítője ebben az idényben is Horváth Miklós marad. A serdülő utánpótlás vezető edzője az egyesület regi játékosa, Bőzsöny János lesz, aki Debrecenből tért vissza. Ö besegít az első csapat felkészítésébe is. A további ed- zőnosztok betöltését a hét folyamán sorra kerülő edzői értekezlet tisztázza majd. Nagyszerű közösségi szellemű, jó sportemberek a köny- nyűbúvárok. Ezt láttam akkor, amikor a vesztesek vagy a verseny közben »kiemeltek« is őszinte örömmel köszöntötték a nyerteseket, szuikoltak társaiknak. Kemecsei Péter 35 éves, éppen másfél evtizede nyergeit át e sportágra, miután megnyerte az ifjúsági kajakvilágbajnokságot. Most az egyik legnehezebb számban, a csillagúszásban lett országos bajnok. Éppen ilyen nagyzerű sportember Pintér- né Rázga Judit, akinek búvárúszó férjén kívül három apró gyermeke is szurkolt: s nem hiába: egy második és egy negyedik helyezést ért el. Bea és Zoli háromszor állt a dobogó legmagasabb fokán, s vette át az érmeket, az országos bajnoki cím elnyeréséről szóló oklevelet Mohácsi Ferenctöl, a Magyar Könnyűbúvár Szövetség főtitkárától. Láttam meghatott, boldogságtól sugárzó arcukat. Azt, amikor elérzékenyülve hallgatták a bajnokság bezárását jelentő Himnuszt, s figyelték a zászlót ' levonó Czegledi Máriát — aki többszörös bajnok, most is három fel- nöttbajnukságot nyert —. s a szoksoros országos bajnok Nádcr Györgyöt. Talán arra gondoltak, hogy néhány év sikeres versenyzői pályafutás után majd őket éri ez a megtiszteltetés. Szalai László Gázszünet! Értesítjük tisztelt gazfogyasztoinkat, hogy 1980. július 10-én 20 órától július 11-én 05 óráig BALATONALIGA EGÉSZ TERÜLETEN GAZSZÜNETET TARTUNK. Kérjük, gázkészülékeiket elzárni szíveskedjenek. KtíGÁZ siófoki kirendeltsége (43648) Évadnyitó a Rákóczinál ÚTTÖRŐ-OLIMPIA Kialudt a láng Vasárnap délután elérkezett az egyhetes versenysorozat ünnepélyes eredményhirdetése, s ezzel nemcsak minden ideiglenes »bazár« zárt be Szolnokon, hanem kialudt az olimpiád láng is. Az utolsó nap délelőttjén még két somogyi csapat lépett pályára. A csurgói kézi- labdások 14:10 arányban legyőzték a Füzesabonyt, 6 ezzel megszerezték a bronzérmet. A tahi röplabdások is jól vették az utolsó akadályt, s 2:l-re diadalmaskodtak a Szeged ellen. Nekik azonban ez a győzelem csak a 7. helyet jelentette. Adósok vagyunk még három sportág tudósításával. A tájfutók egyéni versenyében a 49 fiú induló közül a ta- nanyi Kozma Szilárd a 32., a 43 lány közül Gerlecz Valéria pedig a 11. lett. A tol- laslabdázók egyéni versenyében a kaposvári gyakorló iskolás f iúk és lányok a második fordulóban estek ki a legjobb 16 közé jutásért vívott küzdelmekben. A Nagyatádi 2. sz. Általános Iskola fiú öttusacsapata — csakúgy, minit a lányok — bronzér- j met szerzett 1573 pontos ra- ! gyogó teljesítrpénnyel. szám befejezésekor a part közelében levő kapukon. — Sajnos, kiszálltam.. ! Jó néhányan ezzel jönnek vissza. Van, akit menet közben kiemelnek, mert annyi hibát vétett, hogy nincs értelme tovább versenyeznie. — Két szám sikerült, a csillagúszás eredményét még nem tudom... Kozányi Beatrix, a Ganz- MAVAG MHSZ-klub fiatal versenyzője láthatóan elégedett, miközben leoldja magáról fölszerelését. Másodszor jár Somogybán, s bizonyára szép emlékekkel távozik majd Gyékényéről. — Ez az év nagyon jól sikerült. Megnyertem a fővárosban a Delfin Kupát. Mosonmagyaróváron a Rába Kupát, s itt első helyen végeztem eddig a három- és az ötbójás számban. Két országos bajnokság; nem is mertem remélni... Bea most érettségizett a Körösi Csorna Sándor Gimnáziumban, A vendéglátó főiskolára jelentkezett, ám ha az nem sikerűi, tolmács, idegenvezető lesz az Ibusznál. Néhány hét múlva a Mályi- tavon újabb verseny szólítja a vízbe, majd visszajön Gyékényesre a válogatott kerettel, mert szeptember elején a jugoszláviai Bledben a magyar válogatott tagjaként indul az Európa-bajnokságon. Papp Zoltán, a szolnoki MHSZ-klub versenyzője szintén járt tavaly Gyékényesen, s akkor egy második — Start...! Elhangzik a visszaszámlálás, majd a vezényszó. Barnára sült, izmos fiúk, kisportolt leányok vetik magukat a vízbe. Hátukon a könnyűbúvárok elmaradhatatlan fölszerelése, az oxigénpalack, a karjukon oda- szíjazott tőr, a derekuk körül pedig ólómnehezéktol súlyos, széles öv. Benépesült a gyékényesi ' kotró partja. Bírák, edzők, versenyzők, hozzátartozók kísérik nagy figyelemmel a vízben levő versenyző útját, amelyet a maga után húzott piros, kék. sárga bója jelez. A csónakban ülő bírók piros zászlóval jelzik, hogyan teljesíti a szómat, útközben nem vágott-e fel, rendben megkerült, megérintett-e minden kitűzött bóját, s végül pedig sikerrel haladt-e át a pálya, illetve a versenyBoldogan tér haza Szolnokra Papp Zoltán prí 'BLsportSPOl SPOI Ü2 QRTSPOr HÍREK IÚLIUS A Nap 4.56-kor kél, 29.42 érakor nyugszik, a Hold kél 2.04-kor, 16.41 órakor nyugszik; várhaió időjárás: Időnként erősen megnövekvő gomolyfelhő- zet, szórványosan előforduló záporral, zivatarral. Délnyugatira, délire fordul és megélénkül a szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma, kedden 24—29 fok között. Ellák A Balaton vizének hőmérséklete Siófoknál hétfőn 11 órakor 19 fok volt. L8 \ KEDD — Elutazott hazánkból a kalinyini szakszervezeti küldöttség vasárnap. A háromtagú delegáció, amelyet Pjotr Ivanovics Fjodorov, a kalinyini SZMT elnöke vezetett, Somogy gazdasági, szakszervezeti életével ismerkedett. A kalinyini küldöttséget Varga Péter, a megyei pártbizottság első titkára is fogadta itt-tartózkodá- suk során. — Játszóház lesz ma délelőtt 10-től — a Vidám nyár ’80 rendezvénysorozat keretében — Kaposváron, a Kilián György Ifjúsági és Úttörő Művelődési Központban. — Szűr-Szabó József kétszeres Munkácsy-díjas festő- és grafikusművész karikatúráiból nyílt kiállítás Siófokon, a Dél-balatoni Kulturális Központban. A tárlatot július 27-ig tekinthetik meg az érdeklődők. — Véradás. Balatomújlakon a múlt hét végén 161 ember adott ötven liter vért a sikeres véradpnapon. árubörze a Dorottyában A Skala—Coop második félévi, kereskedelmi tárgyalásokat elősegítő árubemutatója tegnap nyílt meg a kaposvári Dorottya-szálló nagytermében. Somogy, Tolna, Baranya és Fejér megye szövetkezeti bolthálózatának vezetői cipő, konfekció, kötöttáru és lakástextil termékekből válogathattak a harmadik és a negyedik negyedévi áruváalsztékhoz. — A szentjakabi és a dombóvári romokhoz indulnak ma este hat órakor a SAÉV szocialista brigádklubjának tagjai. A kirándulás után beszélgetésen ösz- szegezik a tapasztalatokat és az élményeket. — Félezren keresték fel a kaposvári strandot az első igazi meleg, júliusi vasárnapon, Hamarosan kitisztítják, fertőtlenítik és feltöltik az ötvenméteres és a gyermek- medencét is. — üj, tizenhat tantermes általános iskola alapozási munkálataihoz kezdték meg a tereprendezést Kaposváron, a Béke és a Toldi Miklós utca között. A Clasp- technológiával építendő iskola kivitelezője a SÁÉV. — Kedvezményes áron vásárolhat benzint az idén nyáron valamennyi Bulgáriába utazó autós turista — közölte Bulgária bécsi idegenforgalmi irodája. Az 5, 10 és 20 liter benzin Vásárlására jogosító bonokat a Sipka bolgár idegenforgalmi irodánál lehet megvásárolni a határátkelőhelyeken, Szófiában, Várnában — arany- és naposparton pedig a Bal- kantourist irodaiban. Szerkesztőségi ügyelet este 8-ig Telefon: 11=510 85 évvel ezelőtt, 1895. július 8-án született, és 76 éves korában, 1971-ben halt meg Igor Tamm l\obei- díjas kiváló szovjet fizikus, aki kidolgozta a magenergia és a részecskesugárzás elméletét, valamim, továbbfejlesztette a fényszóródás kvantumelméletét. A moszkvai egyetemen hallgatott matematikát és fizikát, tanulmányait 1918-ban fejezte be, s több éven át fizikát tanított különböző főiskolákon. Huszonkilenc evesen lett a moszkvai állami egyetem professzora, 1930- tól egy évtizeden át az elméleti fizika tanszékének vezetője. 1953-ban akadémikus lett, s számos megtisztelő elismerés mellett Lenin- dijjal »• kitüntették. Munkássága a modern fizika több központi kérdését érintette. Az ö nevéhez kapcsolódik az az 1933-ban született tudományos hipotézis, amely szerint a kristályok felületén levő elektronok sajátos kötésű állapotokkal (Tamm- szintek) rendezkednek. Ezek a kötési állapotok fontos szerepei játszanak a félvezető-fizikában. 1934-ban fogalmazta meg a magerők úgynevezett béta-elméletét. A fizikai Nobel-díjat 19&8- ban nyerte el, megosztva P. A. Cserenkovval és I. M. Frankkal „a Cserenkov-cf- fektus felfedezéséért és értelmezéséért”. E kutatások eredménye új fejezetet nyitott a klasszikus •ugarzáael- méletben. Kalauz a magánépítőtöknek Hol, mi építhető a módosított építésügyi • szabályiig szerint? Mire kaphatnak kölcsönt az otthonteremtők? Mit kell tudni a lakáscserékről? Választ ad erre a Magán- építtetők Kincsestárának most megjelent idei kiadványa. A 240 oldalas, képekkel, ábrákkal, tervrajzokkal teli vaskos kötet szinte a teljesség igényével nyújt időszerű szakmai útmutatást az önerőből építkezőknek. — A sásdi fúvószenekar ad koncertet holnap délután 17 órakor a kaposvári Szabadság parkban. Rossz idő esetén műsorukat csütörtökön tartják meg. — Első, illetve második díjat nyert két kaposvári díszmadár-tenyésztő az elmúlt hét végén megtartott országos díszmadár kiállításon. A győztes Bárány János, míg a második helyezett Győrfi Károly lett. — Öngyulladásból keletkezett tűz vasárnap a Bala- tonnagybereki Állami Gazdaság lengyeltóti kerületében. A vasárnap hajnalban keletkezett tüzet csak a kaposvári és a marcali tűzoltók megfeszített munkájával sikerült megfékezni. A kár megközelíti a 35 ezer forintot. — Fürdés közben a vízbe fulladt a balatonfüredi szabad strandon Dorogi János 17 éves ipari tanuló, budapesti lakos. A baleset vizsgálatát a rendőrség megkezdte. — A Zsellc Aruház keddtől keddig akciójában a sportosztá- iyon hálózsákok, gumimatracok (egy- es ketszemeiyes), balkoji- ernyők, napernyők kaphatók 20 engedménnyel. (43231) — Munkaruhák, női köpenyek, gumicsizmák, ipari védőkesztyűk most érkeztek Kaposvárra, az Ady Endre u. 10. szám alatti munkaruházati szaküzlet- ós-